Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

1982. november 2., kedd NÉPÚJSÁG Novemberben és decemberben Szovjet filmek fesztiválja Az Ősszel a tengernél című színes szovjet film főszerepei ben Hegimentas Adomajtiszt és Zsana Bolotovát láthatjuk A Békés megyei Moziüze­mi Vállalat az idén is meg­rendezi a szovjet filmek ha­gyományos ünnepét. . Az eseménysorozat most két je­lentős dátumhoz, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 65. és a szovjet állam megalakulásának 60. év­fordulójához is kapcsolódik. November 4. és 10. között tartják a szovjet filmek fesz­tiválját, november 11. és de­cember 31. között pedig szovjet filmnapok lesznek megyénk valamennyi mozi­jában. Ezekben a hetekben több új alkotás is műsorra kerül. A Kétes hírű -menyasszony című, színes vígjáték álmos­méla hőse nehezen, végül egy nyilvánosházból talál feleséget magának. Genrih Maljan filmjének főszerepét Frunze Mkrtcsjan és Szofiko Csiaureli játsszák. A polgár- háború egy érdekes és iz­galmas epizódját eleveníti meg a Kenyér, arany, fegy­ver című kalandfilm, ame­lyet Szamvel Gaszparov ren­dezett, s a szereplők között Vlagyimir Boriszov, Olga Gaszparova és Jurij Gri- gorjev nevével találkozha­hatunk. Irina Poplavszkaja rendezte a Megbocsátás cí­mű színes filmdrámát, amely egy hétgyermekes családnak az alkohol miatt tragédiába torkolló sorsát mondja el. A legnagyobb érdeklődést nyilvánvalóan a kétrészes Agónia című történelmi drá­ma váltja majd ki. Elem Klimov filmje a „cárné ke- g.yencéről”. Raszputyinról. és vészterhes koráról szól. Lírai hangvételű szerelmi történet Nyikolaj Gubenko színes filmje, az Ősszel a tengernél című, amelyet a híres üdülőhelyen, a Krím­ben forgattak. A moszkvai nemzetközi filmfesztivál el­ső díjas gyermekfilmje a Viktor Gren rendezte Feke­te tyúk című. Hamisítatlan grúz vígjátékot is láthat majd a közönség. Az öszvér nem megy esküvőre című színes alkotás rendezője és főszereplője Nana Mcselid- ze. Hatvanéves a Szovjetunió címmel filmes játék is in­dul. Az évforduló alkalmá­ból meghirdetett országos totópályázat feltételeiről a mozikban tájékozódnak az érdeklődők. Befejeződött az Arany lános balladamondó-verseny Az Arany János halálának 100. évfordulójára meghir­detett országos középiskolás balladamondó-verseny két­napos döntője vasárnap be­fejeződött Nagykőrösön. A megyei vetélkedőkről to­vábbjutott 107 gimnáziumi, szakközépiskolai és szak­munkástanuló közül vasár­nap még huszonhatan mér­hették össze tudásukat két kategóriában az elsőségért és a díjakért, amelyeket vé­gül az alábbiak nyertek el: A gimnáziumi és szakkö­zépiskolás diákok közül: 1. Bűz Angéla (Landler Jenő Gimnázium, Budapest), 2. Kerekes Éva (Táncsics Mi­hály Gimnázium, Kaposvár), 3. Vincze Kinga (Fazekas Mihály Gimnázium, Buda­pest). A szakmunkástanulók kö­zül: 1. Balogh Irén (629. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet, Karcag), 2. Gáspár Sándor (314. számú Ipari Szakmunkásképző In­tézet, Tatabánya), 3. Oláh Edit (Kállai Éva Egészség- iigyi Szakiskola. Budapest). Új múzeumok Pest megyében Elkészült a Pest megyei múzeumok mérlege, s az el­múlt esztendők eredményeit összegezve egyszersmind a feladatokat is kijelölték a szakemberek. A fejlődést jel­zi, hogy tíz év alatt a Pest megyei Múzeumi Igazgató­sághoz tartozó múzeumok és kiállítóhelyek száma tizen­kettőről huszonnyolcra növe­kedett, s nyolc kiállítóhely került a városi és a községi tanácsok kezelésébe; a mú­zeumok, gyűjtemények, ál­landó és időszaki kiállítások látogatóinak száma az utóbbi időkben esztendőről eszten­dőre megközelítette a más­fél milliót. Gyakorlattá vált, hogy a múzeumokban — az óvodai és az iskolai nevelési Este 6 óra az idő. Szabad- kígyóson, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat 151. sz. bisztrójában, más néven a Frici csárdában gyülekez­nek az emberek. Már most lehetnek vagy húszán, mert többen még a háztáji serté­sek etetésével foglalkoznak. Az egyik asztalnál ülő vendég, Kolarik József fi­gyelmeztet : — Ne disznót írjon, mert errefelé az a szólásmondás, hogy disznó az, aki berúg. — Akkor ez nem etetés, hanem itatás. — Ügy valahogy. Látja, én például csak egy üveg sört iszom. — Ez derék dolog — is­merem el. — Igen, mert most spóro­lok. Nem volt lámpa a bi­ciklimen, és a rendőr csak ennyit mondott: ,,Itt a szám­la 300 forintról.” Én pedig' fizettem. — Most már van lámpa? — Van. Ha sok*Ji()0 forint bírságot kellene fizetnem, felesleges lenne dolgoznom. Ahogy látom, mások is csak szerényen fogyasztanak szeszes italt. Az előadás meghallgatására készülnek, amit a környékbelieknek már napokkal előbb beha­rangoztak. Hogyan támadt az ötlet, hogy csárdában tartanak diafilmvetítéssel illusztrált előadást? Göncz Frigyes, a bisztró vezetője erről a kö­vetkezőket mondja: — Nemrég vendégem volt Réthy Zsigmond, a békés­csabai Munkácsy Mihály Múzeum osztályvezetője. Be­szélgettünk a község múltjá­ról, jelenéről. A többi asz­talnál ülök kiírónk screglet­tantervekhez igazodva — helytörténeti, néprajzi, kép­zőművészeti osztályfőnöki órákat rendeznek. Sok he­lyen tárlatvezetéssel össze­kapcsolt brigádnapok, az üzemekbe kihelyezett előadá­sok és brigádvetélkedők szer­vezését támogatják. Múze­umpedagógia és a munkás­művelődés eredményességét az is segítette, hogy Szent­endrén, Szobon és Zebe- gényben audiovizuális eszkö­zökkel felszerelt múzeumi termeket alakítottak ki. t Jelentősen fejlődött az in­tézmények tudományos és kutatómunkája. A tematikus néprajzi kutatások során ta­valy például mintegy nyolc- száz tárgyi emlékre leltek a lek, és nagy érdeklődéssel hallgatták. Egy kis eszme­csere is kialakult. Akkor kértük fel Réthy Zsigmon- dot, hogy tartson előadást. Sorban érkeznek a vendé­gek. Jön egy idős ember is. akit Gyuri bácsinak szólíta­nak. Kissé nagyott hall, és csak nehezen érti meg, ami-, kor kérdezem: — Tudta, hogy előadás lesz? — Hogyne. Azért jöttem. Végre én is megmondhatom valakinek . . . Komolykodást színlelve fi­gyeli a szavai hatását, és egyszercsak felcsillan a sze­me : — Maga újságíró . . . Vol­tam már én is az újságban. Azt írták rólam, hogy eles­tem a fronton. De látja, nem fogott rajtam a golyó. Barna Sándor a feleségé­vel érkezik és az egyik asz­talnál foglalnak helyet. A férfi nyugdíjas vízvezeték­szerelő. Az asszonyról érde­mes tudni, hogy valamikor Wenckheim gróf gazdasági irodájában dolgozott. — Közel lakunk, máskor is szívesen eljövök ide egy féldeci pálinkára. Persze, csak ha van idő. Mert 600 négyszögöles a kertünk és sertést is hizlalok. Nem unatkozom, de hát nem bír­nám ki az életet munka nél­kül — magyarázza a férfi. — Érdekli az előadás? — Nagyon, hiszen Szabad- kígyós történetéről, környe­zetéről, élővilágáról lesz szó. — Kedves barátaim! — szólal meg Réthy Zsigmond, és folytatja: — Talán nem lesz unalmas az, amiről ma este beszélni fogok és vetí­téssel be is mutatok. Köz­ben természetesen fogvnsz­megyében. A Budapest-kör- nyéki falvakban az ingázó munkásság életmódjáról gyűjtenek dokumentumokat, kutatják a szerb—magyar kapcsolatok XIX—XX. szá­zadi történetét, tovább gya­rapítják a galgamenti mun­kásmozgalmi adattár anya­gát. A közeljövőben befejeződik a ráckevei Árpád Múzeum építése, melyben a helyi és a Csepel-szigeti történeti em­lékeket láthatják az érdek­lődők. Helytörténeti gyűjte­ményt terveznek nyitni Ér­den és Százhalombattán is. A ceglédi Kossuth Múzeum felújítása befejeződött, jövő­re az aszódi Petőfi Múzeu­mot tatarozzák. tanak. Az én poharam is itt van. A vendégek helyeslik a bevezető szavakat. — így látjuk a kastélyt — mutat a falra vetített képre Réthy Zsigmond. Ismerteti aztán, hogy Sza­badkígyós tájvédelmi kör­zet. Az 1978-ban megrende­zett kiállítást — amire min­denki emlékszik — mintegy 5.0 ezer ember tekintette meg. Szabadkígyós egyre inkább idegenforgalmi ne­vezetesség. A továbbiakban szó van arról, hogy itt már ötezer évvel ezelőtt éltek emberek. Ásatások bizonyítják, hogy a honfoglalók is megteleped­tek ezen a vicéken. Beszél a Wenckheim családról, be­mutatja a műemléknek nyil­vánított kastélyt és templo­mot. Közben egyszer-egyszer poharat emel: — Egy kortyot az egészsé­günkre! —• mondja. Néha ugyan elhangzik eg/-egy megjegyzés, de a többiek csendre intik a rendzavarót. Részeg ember azonban nincs. Ha lenne, a többiek bizonyára menten kitennék a szűrét. Az'előadás után jó néhá- nyan Réthy Zsigmond köré sereglenek. Az idősebbek felelevenítik régi élményei­ket. s valamennyien egyet­értenek abban, hogy Sza­badkígyósnak és környéké­nek különleges varázst köl­csönöz a természet csodála­tos szépsége', ritkaságszámba menő növény- és állatvilá­ga. továbbá a két nevezetes építmény, a kastély, vala­mint a templom. Mindezek­re büszkék a község lakói, és kötelességüknek érzik, hogy védjék, óvják a pótol­hatatlan és országosan is je­lentős értékeket. • Pásztor Béla Este egy csárdában KÉPERNYŐ Tarhosi emlékek Nem tudom, hányán lát­ták az elmúlt héten a szege­di körzeti stúdió műsorában sugárzott, Azok a tarhosi szép napok ... című króni­kát. Ha csak valaki nem kü­lönösebben érdeklődik a bé- kés-tarhosi zeneiskola múlt­járól, vagy a népi kollégiu­mokról, bizony alighanem ki­kapcsolta a tv-készülékét már az adásidő első negyed­órájában. Aki mégis végig^ nézte a műsort, az arra is látott iskolapéldát, hogy mi­képp lehet egy izgalmas té­máról álmosító filmet készí­teni. Ánnyi szükséges mind­össze, hogy 40 percen ke­resztül egyazon dologról be­széltessenek különböző em­bereket. Még ha külön-külön valamennyien színes egyéni­ségek is, ha mondandójuk érdekfeszítő is, ha az inter­júsorozat összeállítói nem veszik észre, hogy beszélge­tőtársaik szinte kivétel nél­kül túlfűtött lelkesedéssel „nyilatkoznak” a kamera előtt, a műsor máris nehe­zen befogadható lesz. Visz- szájára fordul a legjobb szándék, s a produkció ép­pen a nézőkhöz nem jut el. Mondom, vibrálóan izgal­mas témát ígért a tarhosi krónika. Hiszen volt itt ná­lunk a fényes szellők kor­szakában egy párját ritkító iskola, kollégium a tanyák között, ahol soha nem gon­dolt bőséggel buzgott fel a tehetség, a zenei tudásvágy. Megélhetési gondokat legyőz­ve virágzott egy kis közös­ség, s eredményeikkel el­nyerték a legigényesebb szakértők csodálatát. Aztán egyik napról a másikra, egyetlen rendelkezéssel meg­szűnt minden, még kérdezni se volt tanácsos, miért e bar­bár tett. Néma tanúk marad­tak csupán, a kastély jobb napokat látott falai, és a tar­hosi szép napokra emlékező emberek, akik lám, túlcsor­dult buzgalmukban még a legszebb visszaemlékezést is negédessé teszik. Lehet, hogy e kevésbé si­került televíziós műsor új cé­lok felé ösztönzi az alkotóit. Hiszen el sem hangzottak a legfontosabb kérdések. Min­denki csak siratja Tarhost. az elszalasztott lehetőségeket. Pedig áll a kastély, és em­berek is vannak, akik az éle­tüket tennék a jó ügy szol­gálatára. Fel tehát kamerák­kal, mikrofonokkal, okos, bátor kérdezőkkel! Felkutat­ni az élet oly sok területén kihasználatlanul kallódó „tarhosi erőket”. Megkérdez­ni, hogy a régen elavult hi­bás rendelkezések átkozása helyett miért nem tettekkel bizonyítjuk: ismét szépek le­hetnének azok a tarhosi na­pok. (Andódy) Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A lőporsziget lakói. 8.57: örökzöld dallamok. 9.44: Találkozás a Hang-villá­ban. 10.05: MR 10—14. 10.30: Goethe és a muzsika. 11.15: Cigánydalok. 11.42: Ragtime. 12.45.: Törvénykönyv. 13.00: A Rádió Dalszínháza. Fe­hér éjszaka. 14.48: Robert Casadesus- Fauré- prelűdöket zongorázik. 15.05: Élő világirodalom. 15.25: Nyitnikék. 16.00: Nóták. 16.30: Zengjen a muzsika. 17.05: Színházi esték Kolozsvá­rott. 17.35: ..Ének az esőben” című filmzenéből. 19.15: Illyés Gyula köszöntése. 19.55: Puccini: Gianni Schicchi. 20.51: József a kényéradó. 21.35: Népdalok. < 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az MRT énekkara éne­kel. 22.47: Mit ér a nevem? 22.57: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. 0.10: Virágénekek. I’ETÖFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.35: Melódiakoktél. 13.30: Muzsikáló természet. 13.35: Haydn-muzsika gyerme­keknek. 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Tini-tonik. 18.55: Gramofonalbum. 19.35\Csak fiataloknak! 20.35: Utazás a Balaton körül. 20.53: Magángyűjtemény. 21.46: Fenntartott hely — az el­múlt hetek legsikeresebb műsorai számára. 22.46: Hernádi Judit új sanzon­felvételeiből. 23.20: Nóták. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Operaáriák. 9.58: A Moszkva »Virtuózai ka­marazenekar hangverse­nye. 11.05: Fekete-Afrika zenéjéből. 11.19: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 12.22: Michel Corboz Montever- di-műveket vezényel. 13.53: Költészet és valóság. 14,23: Népdalkórusok. népi hangszerszólók. 15.00: Szereted az operát? 15.30: A progresszív rock híres lemezei. 16.17: Barokk zene. 17.32: A századforduló operái­ból. 18.20: Új kamarazene-felvétele­inkből. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: Kapcsoljuk- a Zeneakadé­mia nagytermét. A Liszt Ferenc kamarazenekar Mozart-hangversenye. Kb. 21.20: Töltsön egy órát kedven­ceivel. Kb. 22.20 : Mendelssohn : B-dúr szo­náta. Kb. 22.50: Operakettősök. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17,05: Két dal. egy előadó. A Blondie együttes felvéte­lei. 17.10: Zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Cseh ^j£va. 17.25: Szolnoki, karcagi és kis­újszállási úttörőkórusok énekelnek. 17.35: Üzemi lapszemle; 17.4Ö: Country és rock. Eszmé­nyi Viktória énekel. (Köz­ben: Napjaink. Palatínus István jegyzete.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Beszéljünk oroszul. 8.25: Fizikai kísérletek (Közép- isk., I. oszt.) (f.-f.) 8.35: Magyar irodalom. (Alt. isk. alsó tagozat.) 9.00: Orosz, nyelv. (Ált. isk. 5. oszt.) (f.-f.) 9.15: Környezetismeret. (Ált. isk. l.^oszt.) 9.45: Magyar irodalom. (Ált. isk. alsó tagozat.) 10.00: Történelem. (Ált. isk. 5. oszt.) 10.30: Deltácska. (f.-f.) 10.50: Idesüss! (ism.. f.-f.) 13.45: Iskolatévé. Fizikai kísér­letek. (ism.. f.-f.) 13.55: Beszéljünk oroszul, (ism.) 14.15: Magyar irodalom. (Ált. isk. alsó tagozat.) (ism.) 14.25: Magyar irodalom. (Alt. isk. alsó tagozat.) (ism.) 14.50: Történelem, (ism.) 15.15: Napköziseknek. szakkö­röknek. 15.55: Hírek, (f.-f.) 16.05: Életet az éveknek, (f.-f.) 16.35: Princ. a katona. (ism.. f.-f.) 17.10: Reklám, (f.-f.) 17.15: Sakk-matt. (f.-f.) 17.35: Tanító bácsi Baranyában. 18.25: Pannon krónika, (f.-f.) 18.55: Kodály .Zoltán: Sirató ének. 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Liszt Ferenc. Tévéfilmso­rozat. 20.50: Stúdió ’82. 21.50: öt hogyan döntene? (f.-f.) 22.50: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Nemzetközi diszkó. 20.40: A rajzfilmek kedvelőinek: 1. Csoportkép. 2. Félelem. 20.50: Liszt: VIII. és XV. ma­gyar rapszódia. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Reklám. 21.30: De doktor! NDK tévéfilm. BUKAREST 16.25: Ifjúsági klub. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.25: Tv-ankét. 20.45: Az elveszett levél. Folyta­tásos tévészínház. 22.00: Tv-híradó. BELGRAD. I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. (Zg.) 17.45: A kaland. (Bg.) 18.15: Tv-naptár. (Zg.) 18.45: Műkedvelők. 19.15: Rajzfilm. (Zg.) 19.21: Reklám. (Zg.) 19.27: Ma este. (Zg.) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. (Zg.) 20.00: Témák és dilemmák. (Bg.) 20.45: Reklám. (Zg.) 20.50: Játékfilm. (Zg.) 22.20: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Beszédkultúra. (Zg.) 18.45: Tv-napló. 19.00: Népszerű-tudománypos film. (Bg.) 19.27: Ma este. (Zg.) 19.30 : Tv-napló. 19.55: Reklám. (Zg.) 20.00: Folkparádé. (Bg.) 20.45: A forradalom emlékmű­vei. (Bg.) 21.30: Reklám. (Zg.) 21.50: Egy szerző — egy film. (Zg.) MOZI Békési Bástya: 4 és 6 órakor: A szelíd vadnyugat. 8 órakor: A nagy éjszakai fürdőzés I.. II. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Találkozás. 6 és 8 órakor: Szegfű vodkával. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Gyulai Erkel: fél 6 óra­kor: Két szoba összkomfort, fél 8 órakor: Mindhalálig zene. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A víz­esés fia. 5 órakor: Agónia L. II. rész. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Vörös föld. fél 6 és fél 8 órakor: Csak semmi pá­nik .. . Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Ben Hur I.. II. rész. 22 órakor: Filmklub.

Next

/
Thumbnails
Contents