Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-07 / 262. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG I MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS I MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. NOVEMBER 7„ VASÁRNAP Ara: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM A béke megőrzésén munkálkodva Benke Valéria rádió- és tv-beszéde Ma este korszaknyitó történelmi fordulóról emlékezünk meg: 1917 októberének Lenin vezette nagy forradalmáról. Vele, általa kezdődött el a szocialista eszme valósággá válásának hosszú, folyamata. Azóta ' a Szovjetunió — történelmileg villanásnyi idő alatt — az elmaradott cári Oroszország helyén hatalmas ipart, nagyüzemi mezőgazdaságot teremtett, világraszóló tudományos eredményeket produkált, magasan képzett szakember- és tudósgárdát nevelt fel a dolgozók soraiból. A történelemben egyedülálló módon oldotta meg a szocialista állam azt a feladatot, hogy szélsőségesen különböző társadalmigazdasági fejlettségi fokon álló népek, nemzetek és népcsoportok számára nemcsak jog- egyenlőséget biztosított, hanem ténylegesen esélyt és konkrét feltételeket teremtett a példátlan méretű egyenlőtlenségek felszámolására. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol akkora utat tettek volna meg népcsoportok a nemzetté válás útján, nemzetek a kiegyenlítődés felé, mint a most hatvan esztendeje megalakult Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében. Nehéz és szövevényes, visszaesésektől és kudarcoktól sem mentes., mégis előrehaladó történelmi folyamat az. amelynek során kialakult a szocialista világrendszer, összeomlott az imperializmus gyarmati rendszere, terebélyesedett a nemzetközi munkásmozgalom. erősödtek a kommunista pártok és más baloldali mozgalmak. és napjainkban is szélesedik a harc‘a nagymonopóliumok korlátozásáért, a fegyverkezés ellen; sokszínűvé és tömegessé válik a békemozgalom. A Szovjetuniónak döntő része volt abban, hogy a hidegháború nehéz évei után Európában megkezdődött az enyhülés. A békés egymás mellett élés gondolatát ma már nemcsak marxisták képviselik, hanem különböző eszmeáramlatok jegyében küzdő más haladó erők is. közöttük több szocialista párt vezetői és más realista polgári politikusok. Veszélyes feszültségekkel teli a mai világ, nyugtalanság tölti el az embereket, terjed a félelem a jövőtől. Ami a legtöbb aggodalmat okozza: az Egyesült Államok kormányában azok az erők jutottak döntő szóhoz, amelyek megkísérlik a világ fejlődését megállítani, sőt visszafordítani. Elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok ellen támadnak, mert nekik tulajdonítják a népek politikai és gazdasági önrendelkezésre irányuló törekvéseit. Támadásba lendültek az enyhülés ellen; felújították, ismét alkalmazni próbálják a 30—35 évvel ezelőtti hidegháborús módszereket. a gazdasági megtorlás és megszorítások eszközeit, a pénzügyi és kereskedelmi korlátozásokat. a politikai és a kulturális kapcsolatok szűkítését. Emlékezzünk csak: ez-a próbálkozás egyszer , már kudarcot vallott, noha a Szovjetunió gazdasági és katonai ereje akkor lényegesen kisebb volt. a béke és haladás erőinek helyzete nehezebb. Most sem várhat e kísérletre más, mint kudarc. A mai Szovjetunió sokszorosan nagyobb gazdasági erőt képvisel, katonai tekintetben erőegyensúlyt ért el. A szocialista országok szerepe és súlya a nemzetközi politikai életben — minden belső problémájuk ellenére — lényegesen nagyobb, mint harminc éve volt. Az enyhülés pozitív tapasztalatai megnövelték azok számát a tőkés országokban is, akik hívei a normális nemzetközi kapcsolatoknak. A társadalmi haladás erői ma a korábbiaknál sokrétűbbek, ennél fogva nézeteik és gyakran cselekvésük sem egységes. Reméljük azonban, hogy terjed körükben az a felismerés: nem a köztük és felfogásukban fennálló különbségek a meghatározóak, hanem az az ellentét, amely a fegyverkezés és a háborús fenyegetés erőit állítja szembe a létbiztonságot követelő és békére vágyó emberek. dolgozó osztályok érdekeivel. Ma minden a béke megőrzésén múlik. Ettől függ a társadalmi haladás, a szocializmus ügye, az emberiség világproblémáinak megoldása, az éhínség és energiahiány megszüntetése,' a földi környezet megvédése — az élet megóvása. A Szovjetunió ismételten komoly javaslatokat tesz a fegyverzet csökkentésére, sőt kezdeményező lépéseket is — amilyen például az atomütőerő elsőkénti használatáról való lemondás —, de egy dologban nem hagy kétséget: nem engedi az erőegyensúlyt megbontani. Viszont azt kívánja — saját gazdasági érdekei, a nép szükségleteinek jobb kielégítése végett —, hogy az egyensúly a fegyverzet minél alacsonyabb szintjén valósuljon meg. Az segíti a békés viszonyok jövőjét, aki a politikai kapcsolatok fenntartása mellett van, a hátrányos gazdasági megkülönböztetések megszüntetését és az egyenjogúságon alapuló együttműködést mozdítja elő. Erre törekszik a szocialista országok sorában a Magyar Népköztársaság is. Ezért igyekszünk a mostani feszültebb helyzetben is a kontaktusokat fenntartani, sőt ahol lehet, szélesíteni. Az amerikai vezetők fellépései a kialakult politikai kapcsolatok lerombolására irányulnak; az erőfölény megszerzését kormány- programmá tették, a háborús fenyegetést párosítják más országok belügyeibe való beavatkozással. Mindezek elfogadtatására kenetteljes szólamokat ismételgetnek szabadságról, demokráciáról, ősi nemzeti és családi erények védelméről. Ismét a nemzetek bírájának pózában mondanak ítéletet a szocialista országok belső viszonyairól. Pártfogoltjaik tettei, Salvador vagy Bejrút rémségei azonban mást igazolnak. Sajnálatos dolog, de világszerte sokan vannak — talán éppen a modern tudattípus hatására —, akik áldozatul esnek ezeknek a szép, de megtévesztő szólamoknak. A szocialista országokban is akadnak emberek — köztük jóhiszeműek is —, akiket fel lehet használni a frontok összekeverésére. Saját belső problémáinkat magunk akarjuk megoldani, mert — ahogyan minden más nép is — csak mi tudjuk megoldani azokat, szocialista társadalmi elveinknek megfelelően. Csodadoktorkodással, légvárak építésével nem lehet egycsapásra hatályon kívül helyezni az előrehaladásunkat nehezítő körülményeket. Csak a realitások számbavételével, összefogott alkotó munkával érhetjük el, hogy — az eddigieknél többet teljesítve — ál Íjuk a következő évek próbáját. Ennek megfelelő módszereket kell keresnünk az előttünk álló gazdasági-társadalmi feladatok megoldására. Hazánknak tehát nagy szüksége van arra, hogy minden gondolkodó fő: fiatal és idős, munkás és értelmiségi, mezőgazdaságban dolgozó vagy szellemi alkotómunkát végző ember kivegye ré-' szét e problémák megoldásából. Ezért kell fejlesztenünk a szocialista demokrácia intézményeit, a közéletieket és a munkahelyieket egyaránt. Politikánk megfelel ezeknek a követelményeknek. Van programunk a nehézségek leküzdésére. és a továbbhaladásra is. A párt iránt bizalom, az emberekben cselekvési készség van. Lehetőséget kell adni arra, hogy ez a köz javát és saját boldogulásukat szolgáló tettekben érvényesüljön. Ügy akarjuk alakítani a munkaviszonyokat, közéletünk intézményeit, a társadalmi légkört és közfelfogást, hogy a dolgozók a sajátjukban érezzék magukat a munkahelyükön, a családok otthon legyenek a lakóhelyükön, a hasznos tettekre kész emberek pedig érezhessék: fontos tényezők a közéletben. Hadd szóljak végül arról, ami elválaszthatatlanul hozzátartozik ennek az ünnepire a tartalmához, egész életünk, munkánk, nemzetünknek a világban elfoglalt helye szempontjából: a szovjet—magyar kapcsolatokról. Nemcsak a forradalmi múlt és az igaz. őszinte érzelmek szálai fűznek össze minket: barátságunk elvi alapokon nyugszik. Tartóssá, szilárddá az eszmék, a célok és az érdekek azonossága teszi sokoldalú kapcsolatainkat. A Szovjetunió, " a szocialista országok' összefogott ereje, annak két intézménye, a KGST és a Varsói Szerződés jelenti ma is biztonságos és független szocialista fejlődésünk legfőbb támaszát. Az ünnep alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki ‘ Tanácsa és kormánya. a magyar kommunisták, szocializmust építő dolgozó népünk nevében tisztelettel köszöntőm a baráti Szovjetunió Kommunista Pártját, Legfelsőbb Tanácsát és kormányát, meleg üdvözlettel a testvéri szovjet népet. Szívből kíyánjuk, hogy továbbhaladva Október útján, érjenek el újabb kimagasló eredményeket a szocializmus és a béke javára. Zászlófelvonás A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére szombaton reggel a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Nép- köztársaság állami zászlaját. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Moszkvai utcakép (Telefotó) Koszorúzás a Lenln-szobornál A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére szombaton a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorú- zási ünnepséget rendezett Budapesten a felvonulási téren, a Lenin-szobornál. A magyar és szovjet zászlókkal, s a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogójával díszített téren a fővárosi dolgozók, fiatalok többszázas serege gyűlt össze az ünnepi esményre. A szoborral szemben csapatzászlóval felsorakozott a magyar néphadsereg díszszázada. Pontban tíz órakor kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett Losonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, aki ezután ellépett a katonák sorfala előtt. "A szovjet és a magyar Himnusz elhangzása után a Magyar Szociálista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyeztek koszorút a szobor talapzatára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Losonczi Pál és Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke; a Minisztertanács koszorúját Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese. az MSZMP Politikai Bizottságéinak tagjai' helyezték el. A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége képviseletében Vlagyimir Nyikola- jevics Bazovszkij nagykövet, Valerij Leonyidovics Musza- tov követtanácsos és Anatolij Alekszandrovics Popov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé koszorúzott. A társadalmi és tömegszervezetek képviseletében Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Varga László, a Magyar Űttörők Szövetsége főtitkára és Ispá- novits Márton, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szö- ■ vétségének főtitkára koszorúzott. A fegyveres erők nevében Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügyminiszter és Borbély Sándor. a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút. A koszorúzási ünnepségen részt vett politikai és társadalmi életünk számos magas rangú személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport vezetői. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival és a katonai díszszázad elvonulásával ért véget. Ünnepi megemlékezés Békéscsabán Ünnepi díszbe öltözött tegnap, szombaton este Békéscsabán a Jókai Színház. Az MSZMP Békés megyei bi- zgttsága, a Békés megyei Tanács, az MSZMP békéscsabai városi bizottsága és Békéscsaba város Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordúlója alkalmából itt rendezte díszünnepségét. A vendégek között, az ünnepségen részt vettek a megyei, a városi párt-, állami és társadalmi szervek vezetői, képviselői. A magyar és a szovjet Himnusz után dr. Szemenyei Sándor, a békéscsabai párt- bizottság titkára emelkedett szólásra, ünnepi beszédében a következőket mondta: Tisztelt Ünneplő Közönség! A XX. század nagyszabású osztályharcainak, forradalmi megmozdulásainak társadalmakat rengető vonulatában tetőpontként emelkedik ki 1917 /iktóberének oroszországi forradalma: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Mai ünnepi esténkén a szovjet nép. az egész haladó emberiség életútjának erre a fordulópontot jelentő nagy történelmi eseményére és az ennek következetes, méltó folytatásaként létrejött Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójára emlékezünk. Hatvanöt évvel ezelőtt az (Folytatás a 3. oldalon.) l' - ■ Dr. Szemenyei Sándor ünnepi köszöntőjét mondja ✓