Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
1982. november 27., szombat KÖRÖSTÁJ NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Filmek, mozisok, meg a közönség Szénási Mihály: Sárga-végű ház Vadlibák húznak délre A mostani korosabb korosztályok ifjúkorának a csodája a mozi volt. Van írónk, Mándy Iván, aki ötveneshatvanas éveinek írásaiban is rendre a mozi álomvilágába menekedik vissza. A hatvanas évekkel azonban a vizuális. a látványokkal szórakozás-kikapcsolódásba belépett, s elárasztotta az embereket a televízió. Ismerjük. mekkora mélypontra esett le a mozilátogatottság nemcsak világszerte', hazánkban is. Emlékszem, 1972-ben a mozis szakma konferenciát tartott Debrecenben a filmforgalmazás égető gondjairól, mivel meglehetős ijedelem uralkodott el az évtizedekre kiépített mozihálózatban dolgozók között. Ekkor valamivel szabadabb kezet kaptak a mozisok, a „szerkezeten belül", a látogatók megtartásának reményében. azonban egészen a '70-es évek végéig minden raffinéria ellenére az emberek csak odahaza ülők és televíziónézők maradtak. A ’80-as évek bekopogtatásával megállt a nézők elmaradása — talán a televízióval betelés miatt —, sőt az elmúlt két évben mintha nőtt volna számuk. A mozis szakma azonban, hiába emlégetik. hogy hazánk a negyedik helyen áll Európában az egy lakosra eső mozilátogatást számolva, érzi. és látja a gondokat, 1981-ben Szolnokon gyűltek össze képviselői, és számos tételben sorolták fel, foglalták össze javaslataikat, észrevételeiket. Erre késztette őket nemcsak a mozilátogatottság alakulása, hanem a ’80-as évekkel beköszöntő népgazdasági szigorodás is. A szolnoki memorandumlista mellé aztán újabb nyomós érveket produkált az élet, s most október közepén Zalaegerszegen ismét összegyűlt vagy másfél száz filmforgalmazó, a moziüzemi vállalatok igazgatói, műsor-osztályvezetői, műszaki szakemberei, a filmes szak- szervezeti szb-titkárok, és hozzá a helyzet komolyságát dokumentálandó: a filmes stúdiók legtöbb vezetője, a filmes újságírók — újból a filmforgalmazás főbb kérdéseinek megtárgyalására, közös vélemény, állásfoglalás kialakítására, sőt a sürgős teendők sorrendbe szedésére. Meg kell adni, ez az ösz- szesen 13 munkaórányi eszmecsere már nem valami spontán népgyűlésjelleget mutatott, hanem bizonyos medreket jelöltek ki előre a felelős szervezők. Nyomtatásban kézbe adták: hogyan is vélekedik a helyzetről a minisztérium filmfőigazgatósága, erre igen jó volt az Országos Közművelődési Tanács elé terjesztett, nemrégen készült összefoglaló, megjelentettek egy eléggé magasztos filozófiát tartalmazó tanulmányt a filmforgalmazás főbb problémáiról, majd három füzetben problémagyűjteményt állítottak össze, hogy a három csoportban folytatandó szakmai vitának irányt szabjanak. Milyennek rajzolta meg a zalaegerszegi találkozón Sza- pó B. István film-főigazgató a mai magyar mozizás helyzetét? Olyasmivel kezdte, hogy mindenesetre a moziba járás manapság alkalmi időtöltés. Főként a fiatalok látogatják a mozikat, a nézők háromnegyede 24 év alatti. (A filmszociológusoknak érdekes téma lehetne annak elemzése: milyen helyzetű fiatalok, s miért járnak leginkább moziba? Vajon nem azért-é, mert kapott műveltségszintjük az élményszerzésnek ezt a vizuális fajtáját tartja élvezhetőnek? Vagy otthonukban nincs televízió? Vagy otthontalanok, vagyis szállás-, kollégiumlakók? Netán a katar- tikus, a megrázó művészi filmek iránt érdeklődők?) Tovább nőtt az érdeklődés a pusztán szórakoztató filmek iránt. Szélesedett a filmválaszték is: 1981-ben például ötven ország filmterméséből válogatták össze a műsort. És öt év alatt majdnem ötödével több filmet játszanak, mint előbb. A filmterjesztés mindenképpen a közművelődés részének tekinti magát, és a jövőben egyaránt figyelembe kívánja venni a gazd.asági érdekeltséget, és a művészetpolitikai célokat. Az általános vita tovább gazdagította a helyzetképét. Keserű bírálattal illették a jövő filmnézői nevelésének elhanyagolását, egyáltalán a vizuális kultúra alapismereteinek alig oktatását. Nem értettek egyet az iskolás fiatalok egyszerű moziba-köte- lezésével. Volt olyan vélemény, mely a MOKÉP monopolhelyzetének megváltoztatását igényelte, és a magyar filmek terjesztését a gyártó stúdiókhoz kívánná kötni. Az első nap végén kemény összecsapás zajlott le a filmátvétél, a/ filmbehozatal problémái körül is. Szá- monkértek friss, nyugaton menő művészfilmeket, más arányokat kívántak. Veress József filmkritikus, aki rendszeresen részt vesz a filmátvételi bizottságok munkájában, elmondotta válaszában, hogy minden értékes és pénztárcánkhoz mérhető árú filmet megszerzőnk (mint nemrég a cannes-i filmfesztivál díjnyertes filmjeit), ám nemcsak az ínyenc esztétákra gondolnak, a nívós szórakozást keresőkre is. Mennél szélesebb terítést érdemes biztosítani a világ filmtermésének javából (temérdek ám a selejtes tucatáru), de szocialista művészetpolitikánk alapelvei szerint teret adunk a szocialista országok filmtermése értékes alkotásainak is. A három szekcióban folytatott tanácskozás egészen konkrét, mihamarabb megvalósítandó javaslatokat dolgozott ki. A műsorokkal kapcsolatban érzékenyebb filmelosztást kértek, a kötelező filmlejátszás enyhítését, egyáltalán a nézők igényeinek gondosabb figyelembevételét. Nem biztos, hogy a filmek számítógépes elosztása képes lenne rugalmasan alkalmazkodni a nézők igényeihez. Márpedig a számítógép eloszthat, de a nézők ott és akkor „lábukkal szavaznak”, távolmaradásukkal felülbírálnak. A mostani struktúra gördülékenyebbé tételére javasolták szerződéses vállalkozások, munkaközösségek alakítását. És felvetették a videózás terjedésével kapcsolatos ellátási kérdéseket is. Alapos, mondhatni „házilagos” eszmecsere alakult ki az állami támogatás elosztás körül, a helyárak és a filmkölcsöndí- jak kialakítása kérdésében is. Ezeket hosszan lehetne sorolni, de szakmai kérdések. Mindenesetre ütemezett, határidőzött, és felelősöket megnevező munkaprogram készült el a tanácskozás végére. A múlt évi szolnokihoz képest valóban lépés történt előre. Jómagam nem vagyok filmes, de több mint két évtizede ismerem elég közelről — többék között — a film- forgalmazók tevékenységét, élet- és munkakörülményeit. Utólag végiggondolva a találkozót, túlontúl is a „kiásott mederben” folyt az egész... A filmforgalmazás nem választható el sem a filmalkotástól, touábbmen- ve a televízió filmterjeszté- sétől', annak a vizuális élményszerzés egészében el- íoglalt uralkodó helyzetétől, sőt a videotechnika feltünedező térnyerésétől sem. Vegyük a filmalkotói részt, hiszen erről a folyosókon is szó esett. Műsorosztály-ve- zetők sorolták fel, hogy az elmúlt öt évben mely magyar filmek értek el milliós nézőszámot. És mondták: az Árvácska, a Kenguru, a Fekete gyémántok, a 80 huszár, a Pogány Madonna, a Mephisto, meg a két rajzfilm: a Lúdas Matyi és a Vük. Ám nekik odaadják és játszaniuk kell az olyan, alig 30 ezer rfézőt vonzott filmeket is, mint a Sámán, a Fagyöngyök, A kis Valentino, a Majd holnap, a Koportos, a Boldogtalan kalap . .. (Az ilyeneket miért nem a hozományából csinálta meg az alkotó, miért az állam pénzén?! — tette hozzá az egyik vállalati igazgató.) Nem vettük észre a találkozón a Magyar Televízió szakértőit. Hovatovább nem hasonló filmforgalmazó ez az intézmény is? A művészeti szakszervezetek IX. kongresszusán nem egy filmes szenvedélyesen tette szóvá, hogy egy szocialista ország egységes vizuális kultúrájáról van szó. miért mint két nagyhatalom közlekednek egymással? Mennyivel szélesbítette volna ezt az eszmecserét is, ha csak a filmek forgalmazásának dolgaiban is véleményt cserélhettek volna, közös elveket munkáltak volna ki?! Igaz, hogy a videotechnika alkalmazásának lehetőségeiről külön tanulmányt adtak a résztvevők kezébe, de a második szekció ezzel érdemben 'fiem is foglalkozott. Mintha' vendéglátóipari helyeken, diszkóklubokban már nem folyna engedélyezett — illegális videózásg! És ha elgondoljuk, a gazdasági nehézségek és a videótechnika drágasága miatt — miként a tanulmányban olvashatjuk — egyelőre nem fenyeget a tömeges elterjedés, és a mozizást újból háttérbe szorító hatása, gondoljuk el, a magyar televíziózás évek alatt elérte a telítettséget, országutainkon hirtelen több lett a gépkocsi, mint amennyire szükség van, annyira biztos az, hogy a videotechnika nagyipari terjesztése és olcsóbbodása miatt nálunk is nem akad elég vásárló, használó, alkalmazó, aki videokazettát vásárol és néz, kábeltelevíziót használ, ha lehet majd? Zalaegerszegen nemigen oldhatták meg a filmterjesztés gondjait, és ezeket a következő évekre szánt lépések sem biztosan oszlatják el. Tovább kell — ismét közösen — töprengeni, szélesebben körülnézve, kidolgozni azokat a lépéseket, melyekkel elősegíthetjük a vizuális kultúra terjedését, ebben a drámai és szórakoztató filmek, valamint a tudatformáló és ismereteket nyújtó filmek útján mindnyájunk épülését. Esetleg együtt a mozival, a televízióval, a videotechnikával. Fiatal koromban úgy éreztem : a tavasz a nagy, lázas készülődés, időben, munkában, vágyak kitárulkozása, vagyis a születés. A minden, az -élet értelme. Az is, persze. Hiszen- ahogyan nyílik az Idő, igyekszik az ember, hogy vessen, irts_a a gazt, csirkéket, kacsákat neveljen, vagyis segítsen az Időnek, hogy szebb, teljesebb legyen, s vele és benne a létezésünk. De az is igaz, hogy . .. most nem annyira nézem, mint minden idegszálammal érzem az őszi határt, színét, fényét, lázát, gazdagságát s benne és vele a letarolt földek olyanok, mint a vajúdó asszony. Igen, most születik az élet tulajdonképpen, a tavaszi vágyak, tervek, reménységek — a munkánk eredménye. Traktor dohog arról, amarról is, a dohogásuk nem tud visszhangot verni, mert összeér, keményen gomolyo- dik előttem, mellettem, mint összekuszált dróthalmaz. Szántanak, szerte a határban. Vadlibák húznak északról délre, ami azt jelenti: hidegre fordul az idő. De most még a nap melege itt kóvályog a gazok, fűzbokrok, az elszórt nyárfaerdők között. A dűlőn, kerékpárküllőkön villan a haladó fény, ahogyan csapat asszony, úgy ... hatan, karikáznak a falu felé. — Mirfe végeztétek? — kiáltom eléjük. — Tengerit szedtünk! Tengerit törtünk! Készen vagyunk! — rövid mondatokat küldenek felém, míg nevetgélve, egymást elhagyva igyekeznek. Mögöttük, távolabb a dűlőn vontató megy, már hozza is a megszedett tengerit. Mert azt törtek ma, kalákában, a háztájiban. Átlátszó, tiszta a világ. A piros színnek egy csodálatos, áttetsző árnyalatában fürdik a délután. A kiáltások, zörejek, traktordohogások bukdácsolnak ebben a híg-pirosban. Nem! Ezt lehetetlen szóval kifejezni, csak érezni lehet. S ebben az érzésben ballagok, bukdácsolok én is, mint a neszek, színek a szántáson, ökörnyállal átszőtt gaztengerben, a határ mélyén. Egy lucernatáblához érek, aminek a harsogó zöldje szinte kiszakad a pirosból. Érdekes. Most a harsogó zöld hidegnek, ridegnek tűnik. A tábla mellett egy ismerős ember áll, s hogy meglát engem, elébem köszön. Bérelt föld ez, mint nyugdíjas, két tehénnel, borjúkkal „foglalkozik”, s most lucernáért jött. S hogy a harsogó zöld mező mellett megszedett tengeri van, nem is annyira kérdem, inkább csak megállapítom: . — Ti is megszedtétek ... — Hallod, aki most nem .tudja, hát az már... — Elnyeli a nem éppen finom jelzőket. — De tudod, mit mondok? Jó hallani, hogy ennyi meg ennyi termést betakarítottunk. Azt jelenti ez, hogy odafigyelnek fent is a munkánkra. Volt idő, te se tudsz róla, ugye? Nem is olyan régen — míg mondja, nagy kézlegyintéssel átölel egy határrészt, amit ismerek persze. — Volt ott a tsz-nek egy olyan ... százholdas ten- gerftáblája. Képzeld, el is felejtették, hogy az: van. Na, jött a tél, nagy hó volt akkor, aztán ... egy ember megsúgta a vezetőségnek, ’hogy: elvtársak, hát ott van szedetlen az a tábla! Hű! Azt mondták. Gyerünk! De a nagy hótól csak úgy, a tete- jit tudták leszedni, le is vágták a kóróját, megint csak félig, igenám, de amikor elolvadt a hó, ott maradt a vágatlan, szedetlen alsó fele. Azt aztán mi szedtük Je, márhogy az élelmesek. Én éppen tíz zsák tengerit hordtam haza! Tudod, sokszor elgondolkodom rajta. A régi paraszti életformánkat évszázadok alakították, formálták, munkáját, erkölcsi magatartását, az ember olyan volt benne, amilyen, de az Íratlan törvényeket be kellett tartani. Most, amikor elértük azt, amit olyan nagyon akartunk, ezt az újat, hát most meg nem tud kialakulni ebben az újban az ember? Az az ember, aki olyan, amilyen, de: más, mint tegnap volt. Mert a mi fiatal korunkban nem maradt a határban egy cső tengeri sem. Égy szál kóró sem. Na, most már megint nem marad, úgy látszik, de a hézagot magyarázd meg nekem! A „hézagot” nem tudom megmagyarázni. Én csak beszélgetést, tehát betűket tudok rögzíteni. Polner Zoltán ■’ Tejustorozás Tejet ustorozok, véres tejet vágok: vörösre égetett késen megfejt átok. Tüzes, véres tejem kihajtom az ajtón. Keresztútra hajtom, mezőre kihajtom, felhők elé hajtom, erdőbe kihajtom, pocsolyába hajtom, folyóra kihajtom, szakadékba hajtom, tüzes, véres tejem kihajtom az ajtón, hajtom a szemétre: .ki ne lépj a' házból, halál lesz a vége! Sass Ervin ■' Hat ledőlt fa hasoncsúsznak a jegenyék megbámult bennük a lélek rohamvonalban les az ősz kezdődik, a végítélet varjúkommandó fohepül támadni parancs érkezett az ellenség hat ledőlt fa élni'aknrt hát r tkezett ropognak ágak fegyverek a föld alá fut a remény ősz tábornok kezét mossa a tel akarta ezt nem én Bertalan Ágnes Antalfy István :• Indulnék már... Indulnék már; lassú a láb, és megritkult a levegő. Halványak a hajnali fények, és már a perc is mérhető. De utamon a fák kísérnek, a régi hárs, a volt akác, és visszaint — szófián kisértet — egy sohasemvolt, régi ház. Varga Imre
