Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
fl társas kapcsolatok színtere 1982. november 20., szombat Látogatóban a kisdombegyházi díszítőművész-szakkörnél MOZI Elvis Presley A kiállításra szünet nélkül érkeztek a látogatók Fotó: Fazekas László A véletlen úgy hozta, hogy a közelmúltban két díszítőművész-szakkör asszonyaival is megismerkedhettem. Békéssámsoni és battonyai látogatásaim során rájöttem, hogy a hímzés szeretete, értése mellett ezekéjen a közösségekben legalább qlyan fontos a résztveők számára az együttlét, a törődés egymással, mint maga az ok, amiért összejönnek. A jók között is a legjobbaknak számító kisdombegyházi asszonyokhoz igyekezve éppen ezen töprengtem, amikor azon kaptam magam, hogy egyre nagyobb csodálkozással figyelem az őszi táj megannyi rezdülését. A hideg szél falevélfosztogató rohamait. a hatalmas, felszántott határban a sárgarépát böngészőket, az úton sorjázó, nehézkes mozgású betakarítógépeket, s azt a furcsa, groteszk hatású gyümölcsöst, amelyben egyformán megdőlt, vastag derekú fák kapaszkodtak a hamis őszi napfény felé. A Kunágotát Kisdombegy- házzal összekötő köldökzsinór, az „egyszemélyes” országút furcsa etikettje is megragadott. A szekerek, kerékpárosok, egyaránt félrehúzódva álltak meg a gépkocsik útjából kitérve. S magam is hamar megtanultam. hogy az autóbuszoknak nekem illik hasonló előnyt adni. A szükség kovácsolta morál sehova sincs leírva. Mégis. törvényként tisztelik arrafelé. Békés megye délkeleti csücskébe. Dombegyházára érve, piszmogtam még egy kicsit a kocsimmal, hogy minél később szakadjon meg a táj belémivódott varázsa. No, de a községi közös tanács elnöke, Csizmadia János jó szívvel fogadott, s hamar útba is igazított. A kisdombegyházi szakkör, fenntartója, az integráció küszöbén álló dombegyházi művelődési ház. Vezetője elutazott. így az éppen fizikaszakkört vezető Sellei Pállal, az iskola általános igazgatóhelyettesével beszélgettem néhány percet, majd segítségével könnyen rátaláltam Kisdombegyházán a házasságkötő-teremre; amely az egykori tanácsháza épületében időnként még megszolgálja nevét. S még valamit: évről évre — mint most is — otthont ad a kisdombegyházi díszítőművész-szakkör bemutatkozó kiállításának. A szebbnél szebb munkákat felvonultató kiállítás rendezése profihoz illő hozzáértésről tanúskodott. Na. A DÉLÉP művelődési bizottsága rendezésében november 9-én nyílt meg a vállalat központi irodaházában négy csabai művész kiállítása. Jól példázza ez a kiállítás a műfajok harmonikus együtt élését, és bemutat néhány arcot Békés rpegye képzőművészeti életéből. A négy alkotó munkásságának programszerűen megfogalmazható közös vonása talán nincs is, legfeljebb csak annyi, hogy bár különféle utakon, de egyaránt jó minőségre törekszenek. Szereplésük kellemes látvány, és ha szűk kereszt- metszetben is, de méltó képviselői Békéscsaba művészeti életének. A megyén kívüli megjelenés felelősség, fontos küldetés. Az utóbbi években egyre erőteljesebben' vívják ki a képzőművészeti közélet figyelmét a békéscsabai kezdeményezések (grafikai alkotótelep, alkalmazott grafikai biennálé ...). gondoltam, jól mehet ennek a szakkörnek, ha még erre is futja a pénzéből... Beszélgetés a „cerberusokkal” A hangulatos kis terem olajkályhája mellett két idősebb asszony figyelte szinte minden mozdulatom. —. Van mit figyelniük — mosolyogtam magamban —, hiszen a nagy hozzáértésről árulkodó munkák bármelyike dísze lehetne egy lakásnak. ( Aztán rájöttem, inkább azért keltettem fel az érdeklődésüket, mert jegyzeteltem. Hamar szóba is elegyedtünk. Kiderült, beszélgetőtársaim. akik egyben a kiállítás délutános „cerberusai”, maguk is szakköri tagok. Mégpedig vidám, jó- beszédű asszonyok. Kovács lstvánnénak már töprengeni kell azon, hogy mikor is kezdett eljárogatni a szakkörbe. — Ügy hatvan valahánytól — monda, de azt is hozzátette, hogy a nagyobb összetartás, meg az igazi sikerek 1978 után következtek. Ugyanis akkor vette át a szakkör vezetését dr. Illés Károlyné, Ani. A kiállítást is ő rendezte be. merthogy kirakatrendező a foglalkozása. Hurguly Jánosné viszont pontosan tudja, honnan eredeztethető a megalakulás. — Hát a szomszédolással. Tudja, nálunk jó időben kiültek az asszonyok az utcára, és ott varrtak. Na, aztán átjárogattunk, nézegettük, bírálgattuk egymás munkáját. — Mikor idekerültem — mondta az időközben betoppant fiatal szakkörvezető, Ani —, mindjárt feltűntek az utcán varrogatók. Gondoltam, nagyon ráérnek itt az emberek. — Rá ám! — replikázott Hurguly néni —, pláne én, a kilenc gyerek mellett. De ráhajtott az ember a házi munkára, éjjel meg a tsz- ben dolgoztam, s mégis hagytam magamnak időt a varrásra. Tetszik tudni — fordult felém —, engem nagyon megnyugtat. A tévére is csak úgy oda-odabandzsí- tok. Mondja is az uram, szóljak már valamit, de ha osztott fonállal dolgozom, nagyon oda kell figyelni, ahhoz csend kell. A látogatók egyre szaporodtak. Köztük robbant be sietősen Kovács néni lánya, Almási Istvánná is, aki 1978 óta szakköri tag. S bár most is szaladt haza, hozzálátni a A bemutatkozó négy békéscsabai művész a képzőművészet négyféle ágát képviseli. Napjaink művészetében egyre kevésbé teszünk különbséget az autonóm és alkalmazott művészet köSzereday Ilona plakátja második műszakhoz, annyit még elárult, hogy már az elsős kislánya is szeretne a gyermekszakkörbe beiratkozni. Még arról is szót ejtett, hogy a kisgyerekek mellett bizony nehéz erre a kikapcsolódást, örömöt jelentő elfoglaltságra is időt szakítani, de neki segít ebben a férje, így juthatott el legutóbb is Mezőkövesdre a szakkörrel. A kiállításon a legutóbb Gyulán nyert első és második díj is ott állt bizonyítón a szép munkák között. Szűk lett a szakköri szoba Ha már a díjról is szó esett, rákérdeztem, honnan szerzett tudomást sikerükről a falu. Kovács néni büszkén vágta ki: .— Hát elmondtuk! Hurguly néni szemét pára futotta el. — Kaptam ám én is az egyik munkámra Orosházán ezerforintos jutalmat. Mikor szólítottak, nagyon gyenge lettem. Afféle modern ember adta át a jutalmat, és meg is puszilt, jobbról, balról. Kilenc gyerekem van, 17 unokám, egy dédunokám, de én még sosem kaptam elismerést. Nem úgy, mint a mai asszonyok, akik pénzt kapnak a gyerek után. Közben megérkezett egy fiatal szakköri tag, akit cukkolni/ kezdtek a többiek, mondván: — Na, hogyhogy nem találja itt a saját munkáját? Mint később kiderült, a szakkörnek sok segítséget nyújtó Petőfi Termelőszövetkezet kertész mérnöknőjéről volt szó, Zabos Annamáriáról, aki nem készült el új munkájával, s így nem is szerepelhetett a kiállításon. E rövid kis tréfálkozás zött. A művészetnek ugyanis számtalan funkciója van, és egy kor kultúrája akkor egészséges, ha nem válik el mereven egymástól egy festmény vagy egy iparművészeti tárgy, hiszen mindegyiknek megvan a lehetősége, hogy saját eszközeivel fogalmazzon meg bizonyos, egymással nem helyettesíthető jelentéseket. Bizonyítja ez a kiállítás is; nem a műfaji vagy művészeti ágak közötti hierarchia a fontos, hanem a művészi kvalitás. Mészáros Sándor nyírott plüss anyagai lágyan omlanak alá, a kiállítási teremnek miptegy a mennyezetét alkotva. Nehéz címet adni textilplasztikáinak, textilképeinek, ezek megjelenítése szabad szárnyalásra készteti a nézők fantáziáját. További asszociációkat kelt bennünk az erősödő-halkuló vonaljáték és a tarka színegyveleg. Véleményünk szerint nagyobb művészi lehetőséget után arról meséltek a szakköri tagok, hogy néhány napja jártak náluk a battonyai és mezőkovácsházi díszítő- művész szakkör tagjai. Nagyon jól sikerült a találkozó, meg is vendégelték a társszakkor tagjait, csak az volt a baj, hogy mindnyájan nem fértek be a vendéglátás színteréül szolgáló szakköri helyiségbe. Anika, a szakkör vezetője panaszkodott is, hogy ha összejön a 15 tagú gyermekszakkör és a 37 tagú felnőtt szakkör — ' ami helyes is lenne —, csak a fele fér be a kis helyiségbe. Mielőtt elbúcsúztam a vidám asszonyoktól, Kovács néni megjegyezte: — Nagyon örülünk, hogy bekerülünk az újságba. Legalább lássa mindenki, hogy ennek az eldugott kis falunak az asszonyai mire képesek! „Szeretünk együtt lenni” Beszélgetésemet a szakkörvezetővel néhány lépéssel arrébb, Anika lakásában folytattuk. Kellett egy kis nyugalom ahhoz, hogy alaposabban áttekinthessük a kisdombegyházi díszítőművészszakkör sikereinek okát. — Kovácsné Piroskától 1978-ban vettem át a stafétabotot — mondta Ani. — Lehet, kicsit szigorúbban fogtam az asszonyokat, de véget kellett vetni az itt is uralkodó „kalocsai korszaknak”. Megegyeztünk abban, hogy az évenként egyszeri kiállításunkon csak az szerepelhet, aki új és arra méltó munkát készít. Egy Békés megyei minta mindig kötelező, ugyanakkor minden esztendőben más-más tájegység díszítőművészeti hagyományaival foglalkozunk. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha kínálna két, maximum három szín egymásba menő árnyalatainak alkalmazása. Szßreday Ilona kiállított filmplakátjai közül „A vágtató huszárosztag” címűn a karikatúra és az abszurditás határán mozgó humor jelentkezik. Művésztelepi pályázaton lett első a békéscsabai nemzetközi bábfesztivál plakáttervével. E munka a bábművészet bemutatásának legegyszerűbb, egyszersmind legkifejezőbb megoldását valósítja meg: gyermekien bájos, figyelemfelkeltő és igényes művészi munka. Takács Győző kerámiáit a tiszta, egyszólamú népies hangvétel jellemzi. Nem egyszerűen a népművészethez kapcsolódott, alkotásaiban tovább él és újabb formát ölt a népi lélek mesélő kedve. Erre mutatnak példát az Alföldi Madonna, Magyar szimbólum című munkái. Az eddigi útkeresések után reméljük, sikerül ebben — a talán populárisnak nevezhető — irányban tovább fejlődnie, újabb örömöket nyújtva a tárlatlátogató közönségnek. nem támogatna bennünket a Petőfi Termelőszövetkezet. Segítségükkel jutunk el minden esztendőben különböző tanulmányi kirándulásokra. Még valamit a kezdetekről... Mikor ideköltöztünk, kicsit félve vállalkoztam a szakkör'' vezetésére. Igaz, megszereztem a szakkörvezetői vizsgát, de az asszonyokat nem ismertem, nem tudtam, hogyan fogadnak be. Még nagyon emlékszem, amikor a TOT-díjas Szitás Andrásné, Manci néni néhány hónap elteltével azt mondta nekem: — Tudja Anika, mi-, lyen szörnyűségeket varrtam én eddig? Képzelje, még kék rózsát is! Ezt csak azért mondtam — folytatta Anika —, hogy érzékeltessem, az asszonyok maguk is tudják, mennyit fejlődtek. Szerencsém volt, nagyon lelkes, törekvő szakköri tagjaim vannak. S munkámban az is segített, hogy Nagybánhe- gyesen Chabrecsekné volt a szakkörvezetőm. Sajnos — komolyodott el egy kicsit Ani —, ebben a faluban nincs kultúrház, ahol az emberek összejövetelt rendezhetnének. Ezért ez a szakkör egyben a társas kapcsolatok kialakulásának, megőrzésének is színtere. Talán ezért ragaszkodnak eny- nyire hozzá az asszonyok. A gyerekek is nagyon lelkesek. Ügy alakult ki a gyermekszakkör, hogy egyik lelkes tagunk, Bedőné kisfiú unokája kezdett eljárogatni. A tatája még panaszkodott is a férjemnek, hogy milyen fiú gyerek az, aki hímez. Nos, ez a gyerek hozta az osztálytársait is. Sőt, a kis Isz- tin Évike még óvodás volt. amikor hozzákezdett a munkához. Van úgy, hogy éppen a gyerekek azok, akik a szakkörhöz vonzzák a szüleiket. — Az asszonyok ragaszkodnak egymáshoz, jó közösséget alakítottak ki. Megtartjuk a névnapokat, s a betegeket is meglátogatjuk. Jó hatással van rájuk, hogy az életnek ezen a területén elismerést tudnak kivívni. Ennek nagyon komoly ösztönző ereje van. Hajtja őket az, hogy mások is elismerik őket. Aztán, van amikor TIT-előadásokat hallgatunk. Egyszóval: szeretünk együtt lenni, szeretjük azt, amit csinálunk. Bár meg kell jegyeznem, hogy ezen a településen a díszítőművészetnek nincsenek hagyományai. S hogy mégis sikerült az élre kerülni, ennek talán elsősorban emberi, társadalmi háttere van. B. Sajti Emese Tóth Ernő festményeinek tematikája, figuráinak jelentésköre sokrétű: ember és állalalakok kavalkádja. A ta- tu levéllel, a Sáskahad című képei az emberben rejlő állattal szembesítenek bennünket egy groteszk, torz világ létrehozásával. Az Emlékezés és A nagy madár című festményeinek az ihlető vidékei az illúziók, az álmok: egy letűnt kor motívuma; jelennek meg, de nem az idill utáni nosztalgiáról, hanem egy visszatetsző idill megkérdőjelezéséről van itt szó. A művész az alapos rajztudást igénylő magyar piktúra hagyományainak és újításainak egyfajta keverékéből próbál önálló hangot találni, egyre sikeresebben. Textiles, reklámgrafikus, keramikus, festőművészek kiállításai ritkán kerülnek egymás mellé hazai kiállításokon. Ügy érezzük, szükségesek az ilyen bemutatkozások, mert segítik az eligazodást, a kortárs szomszéd megyei művészek törekvéseiben, közelebb hozzák az alkotókat és a közönséget egymáshoz. Méltán fogadta a szegedi közönség a csabai művészek kiállítását tetszéssel. Cs. Tóth János Fura dolog a halhatatlanság. Az utókor — amelyet azért legtöbbször méltatlanul neveznek hálásnak — azt tesz az elhunyt emlékével, a hátrahagyott életművel. amit akkori érdeke megkíván. Legalább is a művészetek kisebb-nagyobb klasszikusainak esetében. Ma már senki nem vitatja, Jimmy Hendrix, Jennis Joplin mellett Elvis Presley is halhatatlan lett. Az 1935- ben, a „Nagy Folyam” melletti Tupelóban született Elvis azonban több és kevesebb kor- és művésztársainál. Ha az Amerikai Egyesült Államok jellemzőit akarjuk összegyűjteni, akkor a Miki egér, Buffalo Bill, a hamburger . mellett Presley- nek is ott a helye. Már életében mítosz lett. Egy különös világ különös mítosza. Ab „american life”, az amerikai élet jelképe. Ezekben a napokban vetítik a mozik az Elvis Presley című, meghatározhatatlan műfajú színes és fekete-fehér amerikai filmet Malcolm Leo és Andrew Solt forgatókönyve alapján és rendezésében. Az említett különösség már a film születése kapcsán is megjelent: éppen a sztár halálának ötödik évfordulóján, ezen a nyáron, augusztus 16-án tartották az ősbemutatóját. Sokat fogni és mégis keveset markolni. Ennyi és nem sokkal több illik jellemzésként erre a celluloidszülöttre. Torz a gyerek, mert. . . Nos, ezt a magyarázatot nem, vagy nehezen értjük. Négy színész — Paul Boensch, David Scott, Dana Mackay és Johny Harra — vállalta, hogy a 10, 18, 35 és 42 éves énekest a játékfilmrészletekben megszemélyesíti. Ezeknél a jeleneteknél nekem azok a huszon- évvel ezelőtti csasztuskabri- gádok jutottak az eszembe, akiket a tengerentúlon bizonyára soha nem ismertek, a mai magyar fiatalok is csak híradófilmekből. Szóval a lelkesedésről, és a na- gyon-nagyon szerény előadói képességről van itt szó.% Játékfilm tehát ez az emlékezőfilm? Aligha! Ameny- nyiben értékeiről esne szó, akkor csak a fekete-fehér — zömében gyenge minőségű — amatőrfilmeket lehet említeni. Meg talán még a stúdió- és koncertfilmeket. Itt legalább valóban a SZTÁR-t látjuk, akiért akkor és most is megőrült a világ. S hogy miért tette? Nos, ez egy újabb kérdés, amelyre nem felelt a film. Sőt, nem is vállalta fel a válaszolás ódiumát. De nem is dokumentumfilm, nem is amolyan „in memóriám”. Alapos a gyanúm, hogy ismét, mint mindig, megint csak az a bizonyos „american life” szelleme vezérelte a stábot. Csak éppen az oly nagy divat nosztalgia negédes, bűvös- mázos csomagolásában. Főleg azért, hogy jobban eladható legyen. Persze, Elvis Presley azért nagy volt, méltán lehetett halhatatlan is. A körülményektől elvonatkoztatva is. A több mint egyharmad milliárd (!j eladott lemez — amelynek nem kevés példányát hazánkban is őrzik a gyűjtők! —, a filmben felhangzó vagy negyed száz dal bizonyít, újra. De mindez kevés ahhoz, hogy egy film legyen, s jó legyen! (nemesi) Műfaji sokszínűség, kellemes látvány Csabai művészek kiállítása Szegeden
