Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-17 / 270. szám
1982. november 17., szerda jgraaro-raa Moszkvában folytatódtak a megbeszélések Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára és George Buch amerikai alelnök találkozója Moszkvában HÍREK HÍREK HÍREK TELEX • BERLIN Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke kedden baráti beszélgetésen fogadta Korom Mihályt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát. A szívélyes légkörű találkozón Korom Mihály átadta Erich Honeckernek Kádár János, az MSZMP KB első titkára üdvözletét. A megbeszélésen Erich Honecker tájékoztatást adott a NSZEP X. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a gazdaság teljesítőképessége fokozása érdekében tett intézkedésekről. A találkozón a felek méltatták a NSZEP és az MSZMP közötti együttműködés, valamint az NDK és Magyarország közötti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok terén elért fejlődést, amely az Erich Honecker vezette NDK párt- és kormányküldöttség ez év júniusi magyarországi látogatásával új szakaszába lépett. • RÓMA Az Egységes Olasz Szak- szervezeti Szövetség meghívására Gáspár Sándornak, a SZOT főtiktárának vezetésével magyar szakszervezeti küldöttség érkezett tegnap Rómába. A magyar küldöttség megbeszélést tart a három nagy olasz szakszervezetet (CGIL, CISL és UIL) tömörítő szakszervezeti csúcsszövetség vezetőivel: Luciano Lámával, Pierre Carnitivel és Giorgia Benvenutóval. • HARARE George Bush amerikai alelnök kedden Harayébe, Zimbabwe fővárosába érkezett. Ott folytatja afrikai útját, amelyet azért szakított meg, hogy Moszkvában részt vegyen Leonyid Brezsnyev temetésén. Bush a tervek szerint elsősorban a namíbiai kérdésről és az afrikai országnak nyújtott amerikai segélyekről tárgyal vendéglátójával. Robert Mugabe miniszterelnökkel. • TIRANA Egymillió-hatszázhuszonhét- ezer albán választópolgár szavazott vasárnap az albán népi gyűlés képviselőire. A szavazáson való részvétel százszázalékos volt — közölték. A szavazócédulák ösz- szeszámlálásakor mindössze egy ellenszavazatot és nyolc érvényteln szavazatot találtak. • KARLSRUHE A nyugatnémet rendőrség tegnap, Hamburg közelében letartóztatta Christian Klart, a „Vörös hadsereg frakció” elnevezésű terrorista csoport feltételezett vezetőjét — jelentette be a karlsruhei szövetségi főállamügyész hivatala. Az „első számú közellenségnek” tekintett Klart a rendőrség akkor fogta el, amikor megjelent a szervezet földalatti fegyverraktáránál. A raktár helyét a napokban derítették föl a hatóságok. A közelben egy másik személy is volt — feltehetően Klar társa —, de neki sikerült elmenekülnie. • WASHINGTON Kedden simán leszállt a Columbia nevű amerikai űrrepülőgép a kaliforniai Edwards légitámaszponton. A Columbia földetérése hibátlan volt, s az űrhajósok — Vance Brand űrkomppa- rancsnok, aki a Szojuz— Apolló-program keretében járt először a világűrben 1975-ben, továbbá az újoncok — Robert Overmeyer másodpilóta. Joseph Allen és William Lenoir szakértők — jól érzik magukat. Legközelebb a terv szerint januárban indítanak útra amerikai űrrepülőgépet: ekkor mutatkozik be a Columbia első „testvérhajója”, a Challenger. Kedden Moszkvában folytatódtak a megbeszélések a szovjet vezetők és a Leonyid Brezsnyev temetésére a szovjet fővárosba érkezett külföldi párt- és állami vezetők között. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára kedden délelőtt találkozott Fidel Castró- val, a Kubai KP KB első titkárával, az államtanács és a minisztertanács . elnökével. A baráti, szívélyes légkörű megbeszélésen, amelyet a teljes egyetértés jellemzett, Jurij Andropov köszönetét mondott a kubai kommunisták, a kubai nép részvétéért, amelyet Leonyid Brezsnyev elhunyta alkalmából nyilvánítottak. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában találkozott a szovjet fővárosban tartózkodó jugo; szláv vezetőkkel is. Petar Sztambolics, a JSZSZK államelnökségének elnöke és Mitja Ribicsics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB elnökségének elnöke tolmácsolta a jugoszláv nép, az ország kommunistáinak Leonyid Brezsnyev elhunyta miatt érzett részvétét. A megbeszélésen, amelyen részt vett Konsztantyin' Ru- szakov, az SZKP KB titkára és Lazar Mojszov jugoszláv szövetségi külügyi titkár (külügyminiszter) is, a két ország, a két nép kapcsolatairól szólva mindkét részről aláhúzták: készek továbbfejleszteni és elmélyíteni a Szovjetunió és Jugoszlávia, az SZKP és a JKSZ kapcsolatait. Szó volt néhány időszerű nemzetközi kérdésről is. A találkozó meleg, baráti légkörű volt. Az SZKP KB főtitkára ezt követően találkozott a Francia Kommunista Párt A 74 éves Amintore Fan- fani, a szenátus keresztény- demokrata elnöke kapott kedden megbízást Pertini államfőtől az új olasz kormány megalakítására. Fanfani, aki 1954, azaz első miniszterelnöksége óta ötödször alakít kormányt, első nyilatkozatában csupán a nehézségekről beszélt, és nem tett célzást arra, hogy kiket hív meg kabinetjébe, Ismét igazolódott a régi mondás: az élet megy tovább. Egy nappal azután, hogy Moszkvában több mint 130 magas szintű külföldi állami és pártküldöttség jelenlétében örök nyugalomra helyezték Leonyid Iljics Brezsnyevet, nagyszabású kétoldalú eszmecserék kezdődtek. Mégpedig olyan jellegűek, amelyekre méltán nagy figyelmet fordít a világ: a tanácskozást ugyanis szovjet és amerikai szakértők folytatják. A téma: a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei. Amióta az enyhülés, a békés egymás mellett élés polgárjogot nyert a nemzetközi helyzet alakulásában, a gazdasági együttműködés megkülönböztetett figyelmet érdéinél. A gazdasági szférában bekövetkezett légkörjavulás nem egyszer szinte előfutára volt a politikai realitások felismerésének. S fordítva is igaz: amikor egyes nyugati körök korlátozó intézkedéseket foganatosítottak, az óhatatlanul maga után vonta az enyhülés vívmányainak megnyirbáláGeorges Marchais vezette küldöttségével is. Francia részről a megbeszélésen Maxim Gremetz, a PB tagja, a KB titkára, szovjet részről Borisz Ponomarjov, a KB PB póttagja, a KB titkára is részt vett. A találkozót a két párt közti viszonyra jellemző baráti, szívélyes légkör hatotta át. Nyikolaj Tyihonov szovjet kormányfő a török miniszterelnökkel, Bülent Ulusuval folytatott megbeszélést. A találkozót a kiadott közlemény úgy jellemzi, hogy azt a jó szándék hatotta át. Szó volt a szovjet—török kapcsolatokról és a két kormányfő megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország viszonya szilárd. Kölcsönösen kifejezésre juttatták azt a szándékukat, hogy a jószomszédság szellemében tovább kívánják fejleszteni azokat. Andrej Gromiko, az SZKP a háború utáni Olaszország 43. kormányába. Figyelemre méltó, hogy Fanfani egy e héten közölt sajtónyilatkozatában kijelentette: olyan demokratikus párbeszéd megvalósítását tartja szükségesnek a különböző politikai erők között, mint amilyen az ellenállás idején (a második világháború alatt) jött létre. Mind a kereszténydemoksát, a nemzetközi légkör romlását. Ki tagadná, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok sajnálatos elhidegülése a világpolitikában is érezteti hatását. A mai, feszültséggel terhes, bonyolult körülményék között a kétoldalú eszmecserének — még ha azt nem hivatalos jellegűnek minősítik is — fokozott jelentősége van. Annál is inkább fontosnak tekinthetjük a kedden megkezdett tárgyalásokat, mert az Egyesült Államokból csaknem kétszáz tekintélyes üzletember érkezett ebből az alkalomból Moszkvába, s a megbeszélésekbe nagyszámú szovjet gazdasági szakértő kapcsolódik be. lyashington éppen a közelmúltban kényszerült a Szibéria—Nyugat-Európa gázcsővezeték ügyében hozott szankcióit részben visz- szavonni, ez azonban csak egy része a Szovjetuniót sújtó megkülönböztetéseknek. Jelenleg a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendkívül alacsony színvonalon stagnálnak. Reagan és kor(Telefotó) KB PB tagja, külügyminiszter kedden Moszkvában megbeszélést folytatott Huang Huaval, a Kínai Népköztársaság államtanácsának tagjával, külügyminiszterrel. Gromiko köszönetét mondott a tiszteletért, amelyet a kínai kormány Leonyid Brezsnyev emléke iránt tanúsít. Rövid véleménycserét folytattak ' a két felet érdeklő kérdésekről. Andrej Gromiko kijelentette, hogy a szovjet vezetés nagy jelentőséget tulajdonít a Kínai Népköz- társasággal kialakított kapcsolatok normalizálásának, és a jövőben is arra törekszik, hogy ezeket a kapcsolatokat a jószomszédség talajára helyezzék. A kínai fél —- tolmácsolta Huang Hua — reméli, hogy közös erőfeszítések segítségével a két ország ^"közötti kapcsolatok fokozatosan normalizálódnak. rata, mind a szocialista párt nyilatkozatban fejezte ki, hogy a súlyos válságért és különösen a gazdasági problémákért Spadolini eddigi kormányfőt teszik felelőssé. Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára kijelentette: az elmúlt három év öt kormányválsága bizonyítja, hogy az 1979-ben létrejött politikai szövetség már nem felel meg az ország igényeinek. mányzata megpróbálta a politikai nyomás eszközévé tenni a normális kereskedelmet akadályozó szankciókat, amelyekről nemcsak a szovjet vezetők, hanem nyugati politikusok is úgy nyi- latkóztak, hogy azok sokkal nagyobb kárt okoznak a világpolitikában, de magában az Egyesült Államokban is, mint a szovjet népgazdaságnak. Egy nappal az eszmecserék megkezdése előtt két fontos nyilatkozat hangzott el Moszkvában. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára úgy fogalmazott: a Szovjetunió kész kapcsolatainak normális kiépítésére az USA-val, az egyenlőség, a be nem avatkozás, egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása alapján, George Bush alelnök, aki Brezsnyev temetésén képviselte az amerikai kormányt, a két ország viszonyában változatlanul jelentős problémákról szólt, hozzátette azonban, hogy az akadályok nem áthághatatlanok. A négy napig tartó szovjet—amerikai nem hivatalos gazdasági tárgyalások egy lépést jelenthetnek az akadályok leküzdésének útján. Gyapay Dénes MA: HORTENZIA NAPJA A Nap kél 6.51 — nyugszik 16.06 órakor A Hold kél 8.26 — nyugszik 17.27 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. november 17-én született Budapesten Wigner Jenő, Nobel-díjas magyar származású amerikai fizikus. — MEGJELENT NYOMTATÁSBAN HAVASI FERENC ELŐADÁSA. Külgazdasági stratégiánk megvalósításának feladatai címmel megjelent füzet alakban Havasi Ferencnek, az .MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának az MSZMP KB Politikai Akadémiáján szeptember 29-én elhangzott előadása. A füzet a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg. — A BÉKÉSSZENTANDRÁSI nagyközségi könyvtárnak az elmúlt évben mintegy 1500 olvasója volt. A látogatók száma meghaladta a 18_ ezret, akik csaknem 45 ezer kötetet kölcsönöztek. — KERN ANDRÁS ÉS VEREBES ISTVÁN, a gyulai Erkel Művelődési Központba november 18-ra meghirdetett önálló estje Kern András betegsége miatt elmarad. Az előadást későbbi időpontban, november 22-én, hétfőn este 7 órakor tartják meg. — ITT A TÁJOLÓ. November elejétől a békéscsabai ifjúsági és úttörőház új szolgáltatásában. a Tájolóban a szerkesztők rendszeres tájékoztatót adnak az ország kulturális és sporteseményeiről, az idegenforgalmi központok, művészeti seregszemlék programjáról. A Tájoló célja, hogy bővítse a közösségek, családok, baráti körök, munkahelyi kollektívák hétvégi programválasztékát, elősegítse a szabad idő célszerűbb, tartalmasabb kihasználását. — BÉKÉSCSABÁN, az ifjúsági és úttörőházban november 18-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor dr. Hajdú István, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának osztályvezetője „A tanácsi munka, tanácsigazgatás jövőbeni stratégiája, különös tekintettel a tanácsi munka közéleti tartalmára” címmel tart előadást a HNF megyei elnöksége és a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetének közös rendezvényén. Borult idő Várható időjárás ma estig: időnként már országszerte megnövekszik a felhőzet, délután szórványos — többnyire gyenge — eső is valószínű. A Dunántúlon élénk nyugati, északnyugati szél várható. Éjszaka, kora délelőtt sokfelé lesz sűrű köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —5, 0 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3, 8 fok között alakul. — A SZARVASI Városi Ta- nács V. B. egészségügyi és művelődésügyi osztálya, valamint a TIT városi szervezete a szarvasi Vajda Péter szabadegyetem egészségnevelési tagozatát az 1982 83- as évadban speciális kollégium formájában folytatja, amelynek témaköre: „Korszerű táplálkozás — kulturált pihenés: munkás évtizedek”. Az előadásokat a DATE szarvasi mezőgazdasági főiskolai karának előadótermében tartják. — A SZARVASI Óvónőképző Intézet Brunszvik Teréz Klubjában tegnap, kedden este 8 órától dr. Bolya Péter szexológus tartott előadást az érdeklődőknek „Beszélni kell róla!” címmel. — FÜSTMÉRGEZÉS. Cegléd tanyai körzetében a Cifrakerti út 23. számú munkásszállás egyik helyiségében a kémény és füstcső szennyezettsége miatt a begyújtott olajkályhában tökéletlen égés keletkezett. A szobát, ahol a 20 éves Simon Ferenc traktoros, tápió- szelei lakos ittas állapotban aludt — elárasztotta a füst. A fiatalembert később holtan találták ágyában. Halálát füstmérgezés okozta. A tragédiát előidéző körülmények vizsgálatát a rendőrség és a tűzoltóság folytatja. — A GYULAI Mogyoróssy János városi-járási könyvtár gyulai fiókkönyvtárában november 18-án, csütörtökön délután 6 órakor Szabados Béláné Szászfalvi Ilona belsőépítész ismertterjesztő előadást tart színes diafilm bemutatásával a korszerű lak- berendezésről. — RENDŐRSÉGI HÍR. November 15-én, hétfőn 18 óra 30 perckor a Dévaványa—Ecsegfalva közötti útszakaszon Dévaványá- tól egy kilométerre történt súlyos kimenetelű közúti közlekedési baleset. Zsombok István 29 éves dévaványai lakos a sűrű ködben kerékpárján ittas állapotban haladt Dévaványa felé, s eközben áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, s a vele szemben szabályosan közlekedő, Sipos István 32 éves dévaványai . lakos személygépkocsijával összeütközött. A baleset következtében Zsombok István súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Ezen a héten változékony jellegű időjárásra számíthatunk. A felhőzet több alkalommal erősen megnövekszik majd, gyakran lesznek esők, záporok. Az országban mindenütt várható csapadék. Mivel a hét folyamán jobbára felhős lesz az idő. az éjszakai lehűlés nem lesz túlságosan erős, a minimumhőmérsékletek 0, plusz 5 fok között alakulnak majd. A nappali maximum pedig 5, 10 fok között lesz. A jövő hét elején lehűlésre kell számítanunk. A minimum 0, —4, a maximum 3, 8 fok között alakul. Amintore Fanfani alakíthat kormányt Olaszországban Üzlet és enyhülés