Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
1982. november 16-, kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT A műsor egyik szívet melengető színfoltja volt a Pajtás Kupa döntője a békéscsabai Len- csési úti József Attila iskolában. Képünk a 4-es és a 2-es számú iskola leánycsapatának l:l-re végződött mérkőzésén készült. Szemben a 2. sz. iskola együttese Röplabdanap A szó legnemesebb értelmében a sportág ünnepe volt a szombati nap a megye röplabdásai számára. A szakszövetség vezetői immár a második évben szerveztek olyan jellegű szakmai fórumsorozatot, amelyből akár egy program is dicséretes lett volna. De! A sportág helyzetének elemzése, az első számú vezetők odafigyelése Békés megyére, a rendkívül magas színvonalú be-' mutató edzés, a legkisebbek rendszeres játéklehetőségének megszervezése, világhírű játékosok jelenléte és élménybeszámolója. Ügy tűnik azonban, mindez együtt sem lehet elegendő ahhoz, hogy a röplabdasport megkapja a méltó rangját a Viharsarokban. Szeretnénk remélni, hogy a mellesleg nagyszerűen sikerült nap kapcsán is felbukkanó aggály — alaptalan lesz. ’82: a sportág nyert! A 355-szörös válogatott Bánhegyi Emilné és a 160-szoros válogatott Gerevichné Bárdi Gyöngyi a perui világbajnokság legizgalmasabb pillanatait is felelevenítette a békéscsabai röplabdanapon t Egy osztályozó és fonákságai Megkezdődtek a női kézilabda osztályozok az NB II- be jutásért. Vannak csoportok, ahol már lezajlottak a körmérkőzéses csapatversenyek, vannak, ahol csak ezután lépnek pályára. A Békés megyei női bajnok, a Szarvasi FSSC gárdája túl van a négymérkőzéses sorozaton, az elmúlt héten Nóg- rád megye bajnoka, a Balassagyarmat; Pest megye bajnoka, a Csepel Autó SC; a Budapest bajnokság első helyezettje, a Bp. VEGYÉP- SZER SK és az NB II nyugati csoportjának 9. helyezettje, a Mosonmagyaróvári KSC társaságában Tatán játszottak egymás ellen. Először Is regisztráljuk az eredménysort: Mosonmagyaróvár —Csepel 17—30, Szarvas—Balassagyarmat 22—13, VEGYÉPSZER —Mosonmagyaróvár 20—29, Csepel—Szarvas 27—18, VEGYÉP- SZER—Balassagyarmat 23—15, Csepel—VEGYÉPSZEB 29—19, Szarvas—Mosonmagyaróvár 16— 17, Balassagyarmat—Csepel 17— 21, VEGYÉPSZER—Szarvas 22— 26, Mosonmagyaróvár—Balassagyarmat 23—14. Így a végső sorrend: 1. Csepel 8, 2. Mosonmagyaróvár 6. 3. Szarvas 4, 4. VEGYÉPSZER 2, 5. Balassagyarmat 0 pont. A szarvasi lányok a látottak alapján nem okoztak csalódást. Jó teljesítményt nyújtottak, esetenként szellemesen játszottak. Három mérkőzésen „kifogták” a bajai Hegedűs—Keszi játékvezetői párost, akik viszont nem nyújtottak kiváló teljesítményt, „egyéni felfogásban” vezettek. Rendre kiállítással sújtották a szarvasiakat, például a Csepel Autó ellen ötször került főiskolás lány két percre a kis- padra, míg ellenfelüktől egyszer. A Mosonmagyaróvár ellen a Szarvasból hat, a másik csapatból három kiállítás volt, s végül a VEGYÉPSZER ellen a Szarvasból három, a VEGYÉP- SZER-ből két játékost állítottak ki. (Az első mérkőzésen az Ihász—Sass játékvezető-duó nem állított ki senkit.) A szarvasi csapat játékosainak többsége úgy érzi, hogy ilyen tekintetben nem kapták meg az egyenlő esélyt. Az tény, hogy a mezőny fölé nőtt a Csepel Autó gárdája, hiszen volt válogatott és NB I-es játékosokkal volt megtűzdelve, de a további csapatok megközelítőleg azonos súlycsoportba tartoztak. A Szarvasi FSSC színeit a következők képviselték: Bakó, Kasuba (kapusok), Antal, Jansik, Müller, Bor- gulyáné, Csávás, Melis, Ku- gyeláné, Ponyiczky, Galgó- czi, Kovács, Nagy. Bakó jó védéseivel, a két tapasztalt játékos, Kugyeláné és Bor- gulyáné lelkesedésével mutatott példát. Az utóbbi 33 góljával a legeredményesebbnek bizonyult, de a többiek is becsülettel küzdöt- ték végig a non-stop osztá- lyozót. Szarvason egyébként úgy hírlik, hogy Balangó Mátyás szakosztályvezető megválik funkciójától. Bakó Julianna, a tehetséges kapus, aki öt éven át megbízható őre volt a szarvasi kapunak, a már NB Il-es Csepel Autó csapatába tart. Müller Anikót egyetemi tanulmányai szólítják el, így az osztályozón is eléggé „mostohán” kezelt csapat háza táján változások várhatóak. * * * Végül az egész osztályozórendszer egy fonáksága: a Népsport november 11-i számában olvashattuk, hogy átszervezés miatt az osztályozok két legjobb 3. helyezettje is feljut az NB II-be. Rendkívül rosszul időzített ennek nyilvánosságra hozása, hiszen más csoportokban még zajlanak, vagy ezután kerülnek sorra az osztályozok, így lehetőséget adnak az eredmények manipulálására. (Amely csapatok már lejátszották mérkőzéseiket, azok, úgy tűnik, nem lehetnek ott a két legjobb között.) Talán az lenne az igazságos megoldás, ha a hat csoport harmadik helyezett csapatai külön osztályozót játszanának. Persze, ha már «emelték a különböző osztályok létszámait, az is igazságos megoldás lenne, ha az NB II tizenkettes mezőnyét is kibővítenék 14-re, igy bejuthatnának az osztályozok 3. helyezettjei is. Egy biztos: mindenki számára tiszta és ellenőrizhető módszerrel kellene kiválasztani a „legjobb” feljutókat. Molnár László Egy héttel a szezonzárás előtt: 1. OMTK, 2. GYSE, 3. Békés A Gyulai SE a harmadik fordulótól kezdve az élen állt a területi labdarúgó-bajnokság Körös csoportjában, egy héttel a szezonzárás előtt azonban elvesztette ezt a pozícióját. Részint, mert gyenge játékkal ismét pontot vesztett otthon, részint, mert mögötte hetek óta szoros üldözőboly alakult ki. Ami örvendetes: a trónkövetelők is Békés megyei csapatok. Az OMTK újabb idegenbeli győzelmével most már a tabella első helyén várja a szezonzáró kétségtelen legnagyobb rangadóját, a Békés elleni találkozót. BÉKÉS—SZARVASI FSSC 2—1 (2—0) Békés, 1000 néző. V: Bajnóczi. Békés: Győrfi — Szabó, Zsíros, Felegyi, Deák — Zsömbörgi, Ká- tai, Vágási S. (Önodi) — Vozár (Vágási I.), Süli, Bobcsek. Edző: Szűcs Mihály. Szarvas: Po- csai — Szilágyi (Paulik), Lan- csa, Petykó .(Berki), Bánáti — Petneházi, Filyó, Antal — Újvári, Kupeczki, Túri. Edző: Pata- ky Tamás. 13. perc: Zsömbörgi ellenállhatatlanul húzott el a szélen, majd beadott. Kavarodás támadt Pocsai kapuja előtt, és a szemfüles Süli ügyesen a kapuba fejelt, 1—0. 23. perc: egy békési szabadrúgás a védőkről kipattant, melyet Bobcsek a 16-os bal oldali sarkáról bombázott a hosszú sarokba, 2—0. 56. perc: a csereként beállt Berki távoli lövése becsúszott Győrfi hálójába, 2—1. A higgadtabban és a kulturáltabban játszó békésiek helyzeteik alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. Jó: Zsíros. Felegyi, Bobcsek, Süli, ill. Lancsa, Bánáti, Kupeczki. Nagy Mihály DÉLÉP SC— FÜZESGYARMAT 2—0 (2-0) Füzesgyarmat, 300 néző. V: Horváth. DÉLÉP: Szabó — Miklós S., Hojszák, Kenderesi, Ba- zsó — Czibere, Hódi (Török), Rácz (Miklós J.) — Cservák, Há- gelmann. Magyar. Edző: Varga István. Füzesgyarmat: Kozári — Kiss, Rózsa,' Hegesi, Lőrincz — Varga I., Erős (Komoróczki), Ramos — Csák, Kovács, Gulyás. Edző: Soós Sándor. 20. perc: a felező vonalról Kenderesi Bazsót indította, aki maga mögött hagyta a hazai védelmet, s nem hibázott, 1—0. 28. perc: Hágelmann védelmi hiba miatt biztosította a vendégek győzelmét, 2—0. A gyenge napot kifogó hazai együttes nem bírt a szervezetten játszó vendégvédelemmel, s végül a minden csapatrészében jobb szegediek megérdemelten győztek. Jó: Hágelmann, Bazsó, Kenderesi, ill. a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. Szabó László GYULAI SE—H. KUN B. SE 1—1 (1—0) Gyula, 1000 néző. V: Jung. Gyula: Szilágyi — Otott, Csathó, Ottlakán, Csorba — Szűcs, Kocsis, Hirka (Novák) — Tóth, Cserháti, Jónás. Edző: Himer István. Kun B. SE: Gulyás — Balogh, Vigh T., Jakucs, Tóth — Harsányi, Katona, Balázs — Ladányi (Vigh Z.), Baranyi, Somogyi. Edző: Kurucz István. 22. perc: a megtorpanó félegyházi védők mellett Tóth ügyesen elvitte a jobb szélen a labdát, és beadását Jónás egy védő közreműködésével hét méterről juttatta a hálóba, 1—0. 78. perc: a mezőny legjobbja, Katona, 17 méteres szabadrúgásból, a rosszul felálló sorfal mellett a kapu jobb oldalába lőtt, 1—1. Hiába támadta végig a 90 percet a gyulai csapat, helyzeteit* kihagyta. így a hetek óta pont nélküli honvédegyüttessel sem bírt. Jó: Ottlakán, Tóth, ill. Katona, Somogyi. F. I. OROSHÁZI mtk—szegedi DÓZSA 1—0 (0—0) Szeged, 300 néző. V: Kávai. Orosháza: Knapcsik — Ilurguly, Raffai, Rábai, Füsti — Kiss, Nagy, Kökény — Pelyák (Szegi), Papp, Deák. Edző: Rábay László. Sz. Dózsa: Merlei — Zöldi, Mező, Horváth, Zádoru — Pócsik, Pipicz, Csömör — Kozma, Ladányi (Kemenes), Gere. Edző: Szél József. 13. perc: Gerecz a lesre játszó orosházi védők gyűrűjéből egyedül vezette kapura a labdát, 14 méterről kissé elhamarkodva lőtt, Knapcsik azonban hárított. 83. perc: egy formás támadás végén Papp jól eltalált lövésével szemben Merley tehetetlen volt, 1—0. A közepes iramú és színvonalú mérkőzés második félidejében dőlt el a két pont sorsa. A fordulás után átgondoltabban játszó vendégek többet birtokolták a labdát, s egyetlen igazi gólszerzési lehetőségüket kihasználva megszerezték a győzelmet. Jó: Raffai, Nagy, Kökény, Papp, ill. Horváth, Pócsik. Thékes István LAJOSMIZSE— NAGYSZÉNÁS 3—1 (1—0) Lajosmizse, 500 néző. V: Bu- bori. G: Kocsis, Mányoki, Soós, ill. Zábrák. További eredmények: Kecskeméti TE—Mindszent 2—2 (2—1), Dömsöd—Szegedi VSE 4—0 (2—0). A bajnokság állása Körös csoport 1. OMTK 14 10 2 2 23-15 22 2. Gyula 14 8 5 1 34-19 21 3. Békés 14 8 4 2 23- 9 20 4. Szarvas 14 7 5 2 29-13 19 5. DÉLÉP 14 6 7 1 22-11 19 6. KTE 14 7 5 2 29-21 19 7. Szabó SE 13 6 4 3 25-10 16 8. Dömsöd , 14 4 6 4 19-22 14 9. SZVSE 14 4 5 5 9-15 13 10. Sz. Dózsa 14 4 4 6 28-21 12 11. Kun B. SE 14 4 4 6 24-25 12 12. Nagyszénás 14 4 2 8 17-28 10 13. Lajosmizse 14 3 3 8 16-21 9 14. Füzesgy. 14 2 4 8 13-33 8 15. Mindszent 14 1 3 10 14-34 5 16. H. Porcelán 13 1 1 11 9-37 3 A H. Porcelán—Szabó L. SE mérkőzést MNK-találkozó miatt november 24-re elhalasztották. Három jelölt a bajnoki címre A megyei I. o. labdarúgó-bajnokságban már lezárult az őszi forduló. Az őszi bajnok pillanatnyilag a vasárnapi győzelmével élre lépett Határőr Dózsa SE, de csak pillanatnyilag. Két találkozó ugyanis tovább „zajlik” a zöld asztalon, mégpedig a 14. fordulóban félbeszakadt Kondoros— Medgyesegyháza, valamint az óvás alatt álló Mezőko- vácsháza—Szeghalom mérkőzés. A döntések jelentősen befolyásolhatják a végső őszi sorrendet. Egyébként vasárnap a papírforma érvényesült. Kivételt talán csak a komlósiak medgyesegyházi győzelme jelent. Mezőkovácsháza—Békésszent - andrás 1—0 (0—0).- Békésszentandrás, 300 néző. V.: Bogyó. Mezőkovácsháza: Szilva — Ale, Pócsik, Földi, Bállá — Bartyik, Himer, Zámbori — Béres (Her- jeczki), Reinhardt, Török (Acs). Edző: Erdős Ferenc. Békésszentandrás: Csik — Paraszt, Fazekas, Bencsik, Lakatos — Hamza, Virágh I., Perger (Vi- rágh II.) — Horváth. Kiss. Koppányi (Csemus). Edző: Farkas Alajos. Alacsony színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb vendégegyüttes győzött az idegesen játszó szentandrásiak ellen. G.: Herjeczki. Jó: Pócsik, Balia, Reinhardt. Ale, ill. Koppányi. (Mrena Mihály) Gyulavári—Kondoros 0—0. Gyulavári, 140 néző. V.: Búzás. Gyulavári: szobek — Szentesi, Petrovszki, Czoldán, Opra — Szurovecz dr., Szabó, Bállá — Domokos, Kurucz, Veres. Edző: Hegedűs Károly. Kondoros: Dián — Behán, Czesznok, Lad- nyik, Viszkóz — Kósa, Sztvo- recz, Kóródi — Szpisják, Fili- pinyi. Zöldi. Edző: Pljesovszki Mihály. A listavezető vendégcsapat a mérkőzés nagyobb részében csak vergődött. de megérdemelten vitte el az egvik pontot, mert a hazaiak ezúttal sem jelentettek veszélvt a kon- dorosiak kapujára. Jó: Szobek, Szentesi, Petrovszki. ill. Sztvo- recz. Kóródi. (Kotroczó Dezső) Határőr Dózsa SE—Bcs. Agyagipar 4—1 (3—0). Orosháza. 100 néző. V.: Bány. H. Dózsa: Gen- csi — Nagy J., Nagy Z., Zsom- bok — Wagner, Kucsera, Czim- rák (Varga) — Koszó, Gurzó (Darányi). Csilek. Pálhidai. Edző: Zalai Antal. Agyagipar: Budai — Kuti (Győri). Németi. Rimóvszki (Lőrinczi). Jegvinák — Molcsányi, Kalcsó, Zuba — Lipták. Bárány. Jagvugv. Edző : Szabó László. Helyenként kemény, de sportszerű mérkőzésen — az első percek Agyag- ipar-helyzeteit kivéve — a jobb összteljesítményt nyújtó hazai csapat ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Jó játék- vezetés. G.: Pálhidai 2, Gurzó, Zsombok, ill. Kalcsó. Jó: Zsom- bok (a mezőny legjobbja), Pálhidai, Gurzó, ill. Kalcsó, Zuba, Jagyugy, Bárány. (Sin Géza) Mezőhegyes—Kétegyháza 2—1 (1—0). Mezőhegyes, 300 néző. V.: Medgyesi. Mezőhegyes: Bányai — Sopsics, Molnár, Kovács, Harangozó — Gál (Dudaszegi), Acs, Deák — Horváth (Boros), Pepó, Popon. Edző: Vigh József. Kétegyháza: Szelezsán — Grósz. Kundics, Block, Dila — Matuska (Oláh), Tereszán, Búkor — Szarvas, Drágán, Hru- bás. Edző: Koltai Lajos. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a hazaiak az első játékrészben sok helyzetet kihagytak, s ezután a győzelemért nagyon meg kellett szenvedniük a lelkesen játszó vendégek 'ellen. G.: Molnár. Pepó, ill. Tereszán. Jó: Molnár, Kovács, Deák, ill. Szelezsán. Tereszán, Szarvas. (Liker Lajos) Gádoros—Battonya 5—0 (2—0). Gádoros, 300 néző. V.: Tari. Gádoros: Gulyás — Lőrincsik, Garai, Kondacs, Mihók (Réka- si) — Hegedűs (Szabó), Nagy, Orbán — Héjas, Ruzsinszki, Szőke. Edző: Leni József. Battonya: Szilágyi — Nagy, Pos- nyák. Fekete, Juhász — Serfőző, Molnár. Szitás — Liszkai (Hábán). Tóth, Boár (Vrányis). Edző: Szűcs Ferenc. Tetszetős, jó játékkal és látványos gólokkal búcsúzott az őszi szezon végén a gádorosi csapat a közönségétől. G.: Nagy 2. Kondacs 2, Ruzsinszki. Jó: Kondacs (a mezőny legjobbja), Nagv. Hegedűs, Ruzsinszki, ill. Szilágvi. Fekete, Juhász. (Broz- lik Pál) Tótkomlós—Medgyesegyháza 2—1 (0—1). Medgyesegyháza, 250 néző. V.: Maróti. Tótkomlós: Bordás — Karasz. Csikai. Kovács. Dávid — Hajas, Arató, Kvasznovszki — Czirle, Varga, Racskó. Edző: Nagy Ferenc. Medgyesegyháza: Machlik — Oravecz, Misota, Néveri, Zana — Tóth, Kiss, Siflis — Mocsári, Smidt. Vágó. Edző: Tóth Miklós. Alacsony színvonalú mérkőzés és gyenge játékvezetés — ez jellemezte a találkozót. G.: Kvasznovszki, Arató, ill. Tóth. Jó: Csikai, Kvasznovszki, Arató, ill. a Medgyesből senkit sem lehet kiemelni. (Hojcska Mihály) Csorvás—Medgyesbodzás i—o (1—0). Csorvás, 300 néző. V.: Gróza. Csorvás: Bessenyei — Tárnyik, Bencsik'. Ivanics. Hür- kecz — Simon, Varga, Evanics II. — Kaszai (Szombati), Tógyi, Salka. Edző: Losonczi Zoltán. Medgyesbodzás: Tasnádi — Zsa- dány, Zielbauer, Serfőző. Kocsis — Hajas. Szabó (Néveri), Sódar — Deák, Ogrincs, Oláh O. Edző: Ogrincs Pál. Az újoncnak számító csorvási együttes az őszi Medgyesbodzás elleni találkozón akadozó csapatjátékkal, de otthon tartotta a két bajnoki pontot. G.: Kaszai. Jó: Bessenyei, Bencsik, Tógyi, Simon, ill. Oláh O., Hajas, Deák. (Pe- lesz János) Gyomaendrőd—Szeghalom 2—2 (1—1). Gyomaendrőd. 300 néző. V.: Csipe. A gyomaendrődiek 2—1-es vezetésnél sorra hagyták ki helyzeteiket, s ez megbosz- szulta magát. G.: Gonda illésből), Győrfi. ill. Tar 2. Jó: Polányí I., Győrfi, Gonda, ill. Tar, Bakos, Alberti. (Szabados Ferenc) Ifjúságiak: Békésszentandrás— Mezőkovácsháza 3—0, Gyomaendrőd—Szeghalom 2—1, Gádoros—Battonya 1—1, Mezőhegyes —Kétegyháza 4—0, Gyulavári— Kondoros 1—2, Medgyesegyháza —Tótkomlós 0—8, Csorvás—Medgyesbodzás 2—1. Totó A totó 46. heti telitalálata: x, 1, 1, 1, 1, 1, x, 1, x, x, x, 2, x, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 684 738 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 1 141 230 forint. 12 találatos szelvény 234 darab, nyereményük egyenként 7803 forint. 11 találatos szelvény 3037 darab, nyereményük egyenként 601 forint. A 10 találatos szelvények száma 21 858 darab, nyereményük egyenként 125 forint. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés, megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem érzünk meg és nem küldünk vissza.