Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-10 / 238. szám

198?. október 10., vasárnap

NÉPÚJSÁG

0

V

BÉKÉS MEGYEI

■NÉPÚJSÁG

1

éaenvhá;

zm

_____________w W1__________________________1

V

égegyháza életét fekvése is könnyebbé teszi. Végegyháza életét fekvése is nehezebbé teszi. Igaz lehet-e ez a két egymásnak ellentmondó megállapitás egyszerre? Induljunk ki abból, hogy a település mindössze 6 kilométerre van a járásszékhelytől: Mezökovácsházától, de a környék gyorsan fejlődő nagy mezőgazdasági központjától. Mezőhegyestől is mindössze 8—10 kilométerre esik.

Mi következik ebből? Egyfelől az, hogy fontos út- és vasútvonal kapesolja a járás, a megye vérkeringésébe, az, hogy az itt lakók a községben megszervezett alapellátáson túl könnyűszerrel elégíthetik ki az átlagosnál és a mindennapinál nagyobb igényeket.

De következik ebből a helyzetből más is. Mégpedig az, hogy Mczőkovácsháza, Mezőhegyes s a jó forgalom következtében a megye városai erős elszívóhatást gyakorolnak az egyébként lélckszámban is fogyó falu munkaképes lakosságára.

Az alig 2200 ittlakóból csupán 3 és fél száz dolgozik helyben, ebből is több mint 200 a helyi közös gazdaságban. Másik 320 ember a járás más településein talál munkára, további 110 a járáson kívül, de még a megyében, s jelenleg 73-an vannak azok, akiknek Békést is el kell hagyniuk a mindennapi kenyérért. Mint ahogy a falut kell elhagyniuk mindazoknak is, akik a napi enni-, inni-, tüzelnivalón s 3 legszükségesebb vegyes cikkeken kívül mást is szeretnének vásárolni.

Más kérdés, hogy az alapellátásban viszont a Mezőkovács- háza és Vidéke ÁFÉSZ példaadóan jó színvonalat produkál itt, s hogy a nagy vásárlásokat a Mozaik Áruház házhoz szállítással segíti. De hát azért is állítottuk, hogy Végegyháza életét fekvése is könnyebbé teszi azokban a kérdésekben, amelyekben helyzeténél fogva nem tud előrelépni.

Kis tsz — nagy hozamok

A végegyházi Szabadság Termelőszövetkezet fiatal termelésirányítója Barecz Mihály, a szövetkezet bemutatásával kezdi a beszélgetést:

— Kétezer-ötszáz hektár területen gazdálkodunk, 460 tagunk van, amelyből 280 a nyugdíjas. Két fő ágazatunk: a növénytermesztés és az állattenyésztés. Búzát, kukoricát, napraforgót és egyéb maghozó növényeket, cukorrépát és zöldségféléket termelünk. Az állattenyésztésünk sertés- és szarvasmarha-ágazatból áll, ez utóbbiban tej- és húselőállítás folyik.

A két fő ágazat mellett kereskedelmi tevékenységgel is foglalkozunk: két zöldségbolt, egy tápbolt és a termálfürdő területén egy büfé segíti a lakossági igények kielégítését. Az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezetnek gépösszeszerelést végzünk, mintegy évi 3 millió forint értékben.

— Milyen munkák folynak jelenleg a tsz-ben?

— Befejezéséhez közeledik az őszi kalászosok alá a talaj-előkészítés, és megkezdtük az őszi búza vetését is. Megindultak a kombájnok a kukoricatábláinkon, várható, hogy az idén elérjük az országosan is kiemelkedőnek mondható 10 tonnás átlagot hektáronként. Emellett a zöldségmagvak tisztítása és a napraforgó beszállítása ad most munkát ezekben a napokban.

— Szóljunk néhány szót a háztáji gazdálkodásról is.

— A háztájiban termelt növények listája igen nagy, mákot, étkezési hagymát és különböző zöldségmagvakat termelnek tagjaink. Évente a szorgalmas végegyháziak mintegy 2 ezer hízott sertést, és csaknem .100 hízó marhát adnak át a tsz-nek a háztájiból* — fejezi be a fiatal szakember.

Szénási Sándor, a községi és termelőszövetkezeti párt- bizottság titkára fiatal, agilis ember, a közös gazdaság kulturális tevékenységéről így beszél:

— Évi mintegy 400 ezer forint a szociális és kulturális alapunk, ennek csaknem felét az öregek napján használjuk fel, amelyen szociális segélyt is kapnak idős tagjaink. Emellett a szakmunkásképzés támogatására, könyvvásárlásra. jutalmazásra és ebédkiegészítésre használjuk fel az összeget.

Nagyüzem a ciroktelepen

A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ végegyházi ciroktelepén szorgos munka folyik ezekben az ős/i napokban. A községtől 5 kilométer távolságra levő Árpádtelepen — amely közigazgatásilag Végegyházához tartozik — a Szabadság Termelőszövetkezet egyik régi majorjában alakították ki 1978-ban a cirok- telepet, s azóta folyamatosan halad a bővítés.

Szemán Pálné telepvezető-helyettes elmondotta: az idén kaptak a munka javítására két olasz cirokvágó gépet. Ezek teljesítménye naponta mintegy 300 kilogramm tiszta cirok előállítása. Mindez ezért jelent nagy hasznot a végegyháziaknak, mivel az így előállított cirokért többet fizetnek a hazai és külföldi megrendelők.

A vágógépekről a termék a bálázógépekbe kerül, s itt 25 kilogrammos bálákat készítenek. Jelenleg a telepen 46-an dolgoznak, közülük 28 a nő. A telepvezető-helyettes szerint az idei termés a kedvező időjárásnak köszönhetően jónak mondható. A ciroktelep, amely 1975 augusztusában a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ keretében

kezdte meg tevékenységét, cirokmag-felvásárlással és -feldolgozással is foglalkozik. Az idén eddig, október elejéig 100 tonna cirokmagot vettek át a termelőktől, s várhatóan az ez évi mennyiség meghaladja az 1981-ben feldolgozottat.

Vállvetve

A szeretet nem szavakban, hanem tettekben nyilvánul meg igazán. Hogy a végegyháziak szeretik lakóhelyüket, azt jól, híven tükrözi a község képe, fejlődése. A fejlesztés minden mozzanatában ott található az itt lakók keze nyoma. Így van ez a közművesítésben, amely ma már százszázalékosnak mondható, mióta 1979-ben a vízmű üzembe lépett. A 24 kilométert futó vízhálózat lakossági hozzájárulással épült, de a végegyházi családok 1500 forint értékű társadalmi munkát is teljesítettek ahhoz, hogy 320 házba beköthessék a vezetéket.

De ott voltak a végegyháziak a 300 adagos napközi konyha építésénél is, amelynek kerítését 80 ezer forint értékű társadalmi munkával állították fel, a tanácsháza kerítése ugyanígy készült. A járdaépítéseknél sincs ez

másképp. Igaz, jelenleg minden utcában legalább az egyik oldalon széles járdán közlekedhetnek a járókelők, de vállvetve szép lassan az „árnyékos” oldalak is megfelelő járdát kapnak. Legutóbb a Dózsa utcában épült úgy 750 méter, hogy a község adta az anyagot, a községiek meg a munkát.

Ebben az ötéves tervben a továbbiakban is sokban számítanak a község vezetői a lakosokra, hiszen bővítik a könyvtárat, felújítják a művelődési házat, a központi általános iskolát, az orvosi rendelőt és lakást, zsibongót építenek a napköziben, pedagóguslakás is kellene, s ha minden igaz, rövidesen „erre jön” a vezetékes gáz is.

Mindent egybevetve úgy számolnak, hogy az idén a közösség még többet tesz lakóhelye fejlődéséért, mint tavaly, pedig akkor is megközelítette a 600 ezer forintot a „községi kalákában” teljesített munkák értéke.

Ilj napközi konyha

Végegyházán az év elején új napközi konyhát és tágas ebédlőt vettek birtokukba a

község általános iskolás diákjai. Korábban tanácsi kezelésben egy régi kis épületben működött a konyha, amely az idők folyamán élet- veszélyessé vált, s felújítása nem lett volna gazdaságos.

A község vezetői elhatározták, hogy új konyhát építenek, amelyre engedélyt kaptak a megyei tanácstól. Mo$t ez év tavaszán elkészült a szép, korszerűen felszerelt minden igényt kielégítő létesítmény. A két és fél millió forintos költséggel épült szociális egység építéséhez a megyei tanács egymillió forinttal járult hozzá, a lakosság csaknem 200 ezer forint értékű társadalmi munkával segített, de hozzájárult a költségekhez a helyi tanács és a Szabadság Tsz is.

Régi hiányt pótol a 300 adagos konyha, hiszen korábban két évig a termelő- szövetkezet konyháján ebédeltek a gyerekek. A végegyháziak büszkék az új létesítményre, amely mellé még egy kis raktárépületet is kívánnak építeni.

Csodák kertjében

A csodák kertje nem is kert. Hatalmas üvegház, amelynek tetején kibújt egy rendetlenkedő pálma. Fity- tyet hány az üvegnek, és messziről hirdeti: itt bizony különleges növények élnek. Belépve Beke Rezsöék Kossuth utcai poi'tájának üvegházába, könnyen ámulatba esik a látogató. Egyikből a másikba — hogy miért, álljon itt néhány példa:

— Ez itt a törpe datolyapálma, ez a gránátalma — mutat körbe Beke Rezső.

— Nagy Sándornak kívánta egy nő, hogy olyan sokáig éljen, ahány magja van a gránátalmának — toldja meg a felesége, Irénke.

A párás melegben furcsa alakú, színű növények tekeregnek, zöldellnek és fehérlenek. Az egyik legnagyobb virággal megáldott a datura — rokona a csattanós maszlagnak, s mint ilyen, mérgező. Az ajtó mellett ananász.

— Ananassa satviva — mondia házigazdánk latinul. Majd megmagyarázza különös hobbiját. Gyermekkora óta vonzódik az egzotikus növényekhez. Tíz éve jutott rá, hogy felépítsék az üvegházat. Nem tudni, mennyi pénzbe került pontosan, de a párás, meleg klíma biztosítása most sem olcsó mulatság. Szerencsére, feleségével közös a hobbi. Az asszony azért haragszik, ha valamelyik növény elpusztul. Most a verandát üvegezik be, a hidegebbet tűrő citrom- és narancsfáknak jó lesz ott is.

— Milyen iskolát végzett, hogy így tudja a latin neveket?

— Hét általánost, kertész voltam nyugdíj előtt a téeszben. De jöjjön, megmutatom, honnan van a tudományom — mosolyog titokzatosan a férj —, és egy jókora könyvesszekrényhez vezet. Dugig van szakirodalommal, botanikai könyvekkel.

Elmeséli, hogy ismerik már mindenhol, Vácrátóton és a szegedi botanikus kertben. Egyik rokona az NSZK-ban él; kétszer volt már nála, onnan is hozott különleges szaporítóanyagot. Legnagyobb álma most egy szegfűszegfa — úgy tűnik, rövidesen meg lesz az is.

Fürdővendégek

— Hej de sajnálom, hogy éppen nincs itt a nagykönyv, megmutathatnám, hogy hányán jártak már itt gyógyulást keresve — sóhajtozik Tamási István, a fürdő gondnoka.

— Csak keresték a gyógyírt vagy rá is találtak? — faggatjuk tovább.

— Volt itt oíyan, akit a fia hordott ki Mezőhegyesről nap mint nap, mert mozdulni sem tudott. Egy hónap múlva kerékpáron jött már a betegünk. De tessék nyugodtan körülnézni.

A végegyházi termálvíznek — amely 1958. augusztus 23- án tört fel Tamási István emlékezete szerint — nőttön nő a híre, neve. A fürdőmedencét tíz évvel később. 1968-ban építette meg a község, azóta a nagy hozamú és csaknem szó szerint forró vizet ontó kút többször került már veszélybe: fejlesztési lehetőségek híján, s ilyen-olyan okokból nemegyszer föl akarták számolni.

A reumás fájdalmaikra enyhet keresők ezzel mit sem törődve mind többen'ke- resték fel a településtől mintHamburgból

egy 5-6 kilométerre fekvő csodatevő forrást.

— Isszuk is ám á vizet — mondják mind a négyen, akik ezen a fátyolfelhős őszi napon is itt kúrálják magukat Kígyósról, Csabaszabadi- ból.

— Érdemes lenne ezt rendesen kiépíteni — teszik hozzá.

Áruljuk el: most már ez utóbbira is megvan a remény! A helyi termelőszövetkezet gondjaiba vette a fürdőt, már megszülettek az elképzelések is a továbblépéshez. Legelőször néhány faházat állítanak majd fel, hogy akik Bécsből, Székes- fehérvárról, Salgótarjánból, Miskolcról, Hamburgból jönnek — mint eddig —, ne kényszerüljenek innen távol szállást keresni. A többit majd meglátjuk. Mindenesetre a tsz valóban sokat tehet azért, hogy érvénytelenítse a faluban kialakult véleményt, miszerint ennek a vegyelemzés alapján is valóban gyógyhatású termálvíznek egy „bűne” van csak: nem itt kellett volna feltörnie!

Megújuló klubmozgalom

A község művelődési központjában több mint tíz éve működik egy cigányklub. Általában 25—30 cigány felnőtt és iskolás látogatja a csütörtökönként! klubesteket. A programot a művelődési központ igazgatóhelyettese.

Dinnyés Anna állítja össze. Ügy, hogy helyet kapjanak benne az egészségüggyel művelődéssel kapcsolatos tudnivalók, de azért a klubtagok is vidáman, játékosan szórakozhassanak.

A község vezetői tervezik: átalakítják a cigányklubot. Még az idén létrehozzák a felnőtteknek és a fiataloknak szórakozást nyújtó ifjúsági és felnőtt cigányklubot.

De tapasztalhatók a klubmozgalom megújulásának más jelei is Végegyházán. Nyugdíjasok kérték, hogy alakítsák meg számukra az egész napos foglalkozási lehetőséget biztosító nyugdíjasklubot. A tervek szerint még az idén teljesül kívánságuk.

Szüret a ház mögött

Csurog a must a présből. A kis csapat tagjai szemelik a szőlőt, egyikük a darálóba rakja a sárgálló, érett szemeket. Kerekes András, a ház gazdája bemutatja a munkálkodókat:

— Két lányom van itt, a feleségem és a vejem, na és az a hetvenéves fiatalember, az öcsém.

— András bácsi hány éves?

— Én már 74 vagyok, 13 éve mentem nyugdíjba, mint tsz-el- nök. Azért rossz ez a hosszú nyugdíjas időszak, mert közben eltelt az idő, és megöregedtem.

Megnézzük a ház nevezetességét, András bácsi szőlőjét. A szabályos sorokon már nem sok gyümölcs van:

— Egy hónapja szüreteltünk, igaz, a Pannónia gyöngyét két hónapja kezdtük. Már csak egy egész és két fél sor van hátra.

Közben nem titkolt büszkeséggel mutogatja az egyes fajtákat. Van itt muskotályos, sző- lőskertek királynéja, rizling és delovári. Mint a házigazda mondja, 1967-ben telepítették a 250 négyszögölt, gyöngyösi barátai segítettek a munkában. A faluban akkoriban még nem volt szőlő, sokan jöttek, és vették tőle a gyümölcsöt. Azóta mások is telepítettek, csökkent a kereslet.

— Eladtam az idén is 5-6 mázsa szőlőt. A többiből lesz 5-6 hektó borom — folytatja András bácsi. — Hogy szeretem-e a bort? Hát persze! Megiszom reggelente 3-4 decit, nagyon jó tőle az étvágyam. Csak már elég nehéz egyedül gondozni a szőlőt. A feleségem kacsozáskor segít, a rokonság a szüretnél. A többi munka rám marad.

A kapun túl tudjuk meg, hogy Kerekes András ritka kitüntetés birtokosa, Kossuth-díjas. Ezzel valahogy elfelejtett dicsekedni.

Az oldalt írták: Kőváry E. Péter, M. Szabó Zsuzsa, Verrasztó Lajos. A fotókat Veress Erzsi készítette.