Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-28 / 227. szám

NÉPÚJSÁG 1982. szeptember 28., kedd Ki vállaljon kockázatot? Kísérletek a melléktermék-tüzelésü kazánnal A magyar mezőgazdaság­ban évente mintegy tízmil­lió tonna hulladék képződik. Felhasználása ma még meg­oldatlan, pedig a mezőgaz­dasági hulladék különböző eljárások alkalmazásával nemcsak takarmányozásra, talajerő-utánpótlásra, ha­nem fűtésre, mezőgazdasági szárítók működtetésére is al­kalmas. A hulladékok na­gyobb része a korábban oly sokra becsült kukoricaszár és szalma. A hasznosítás legcélsze­rűbb, legolcsóbb módszerei­ről megoszlik a szakemberek véleménye. Az azonban bi­zonyos, hogy évente több millió tonna szalma, kukori­caszár válik a földeken a tűz martalékává. A levegőt „fűtik” vele,, holott haszno­sításával sok tízezer tonna olajat, gázt lehetne megtaka­rítani. ' ♦ Ezért is hallhattuk öröm­mel a minap, hogy a Láng Gépgyár melléktermék-tüze­lésű kazánjai jól vizsgáztak. A kísérletezés nehéz idősza­ka után egyre több jel mu­tat arra: nem hobbiról, tar­tós törekvésről van szó. A Békés megyei tapasztalatok egyelőre nem ilyen kedve­zőek. Igaz ma *itt is minden arra mutat, előbb-utóbb mű­ködőképesek lesznek a Gyo- maendrődön és Csárdaszál­láson épült melléktermék-tü­zelésű kazánok. A gyomaendrődi Győze­lem Tsz-ben 1981 márciusá­ban kezdtek hozzá a Láng gépgyári kazán beépítésé­hez. A szövetkezet már 198.1 nyarától olaj helyett mellék- termékkel akarta megoldani a termények szárítását. A kazánok próbaüzemére azon­ban csak októberben kerül­hetett sor. Ám ekkor kide­rült, a kazán képtelen fel- fűteni a szárítót. A tsz vezető szakemberei­nek következtetése ebben a helyzetben nem lehetett más, minthogy a melléktermék­tüzelésű kazánokkal nem le­het, vagy legalábbis egyelő­re nem, gabonát, szemester­ményt szárítani. ♦ Az idén tavasszal Gellai Imre, a szövetkezet elnöke ezzel kapcsolatosan a követ­kezőket mondta: „Ahhoz, hogy a kazán alkalmas le­gyen szárításra, előbb mű­szaki változtatásokra van szükség ... Meg kell oldani a szalma égéstermékének el­távolítását ... A szalma a kazánokba automatikus ve­zérlésű szalagon jut el, áram- kimaradáskor — mint ahogy arra példa is volt .— leéghet a szállítószalag ... De a leg­nagyobb gondunk mégiscsak az, hogy a kazán nem fűti fel a szárítót... Módosítani kell a meleg levegő továb­bítására szolgáló rendszert.” A Láng Gépgyár szakem­berei végül nem csak Gyo- maendrődön végezték el a változtatásokat. A csárda­szállási Petőfi Tsz-ben, ahol ugyancsak tavaly kezdődött el a beruházás, módosították a meleglevegő-továbbító rendszert, kicserélték a szál­lítószalagot, a forgócellás adagolót és az elszívó ven­tillátort. A módosításokat követően a gyomaendrődiek a 'MÉM Műszaki Intézetéhez és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez fordultak, hogy végezzék el a kazánok be­mérését. A mérések akkor a kazának alkalmasságát bizo­nyították, igaz a berendezés újra meghibásodott, még sze­rencse, hogy ezen a nyáron nem volt szükség a termé­nyek szárítására. Az újabb bemérésre a kukoricabetaka­rítás ideje alatt kerül sor. A csárdaszállásiak a sikeres júliusi mechanikai próbaüze­met követően szeptember kö­zepén tartották meg a be­rendezések úgynevezett me­legpróbáját. A végleges ta­pasztalatokra még azonban itt is várni kell. ♦ Minderről hogyan véleke­dik Zsótér László, a Láng Gépgyár létesítményfelelő­se? „— A vártnál nehezebb feladat megoldására vállal­koztunk. A Láng Gépgyárat senki sem kötelezte arra, hogy melléktermék-tüzelésű kazánok gyártásába kezdjen. A kísérletezés költségeinek jelentős részét is mi visel­jük. Először tapasztalatokat kellett szerezni, a változtatá­sokat már ennek megfelelő­en hajtottuk végre. Az idei nyár azt bizonyítja, sikerrel, ezzel persze nem azt mon­dom, hogy minden problé­mát megoldottunk. A melléktermékek ilyen jellegű hasznosításához azon­ban nemcsak kazánra van szükség, hanem megfelelő betakarítógépekre, megbíz­ható tárolásra is, hogy a szalma, a kukoricaszár ned­vességtartalma ne haladja meg a 40 százalékot. Egye­lőre nincs olyan szecskázó­gép, amely a nagy bálát fel tudja aprítani. A Láng Gépgyár a gyoma­endrődi és csárdaszállási be­ruházásokkal egy időben az ország más gazdaságainál is hasonló beruházásokat vég­zett. Ma már kilenc ilyen melléktermék-tüzelésű kazán működik. Balmazújvárosban három év óta sertéstelep fű- ‘ tésére használják. A gyomaendrődi beruhá­zás csaknem tíz-, a csárda-, szállási hatmillió forintba került. A kísérletezés kocká­zatát miért vállalták? Arra talán a Győzelem Tsz-ben végzett számítások adnak vá­laszt. Az új kazán üzemel­tetése ugyanis az eddigi négy helyett mindössze egymillió forint értékű tüzelőanyagot emésztene fel. A megtérülés négy évnél rövidebb időt venne igénybe... Kepenyes János Gazdasági kérdések — melyekre válaszolni kell Az ország iparának eredményei — a gondok ellenére* sem lebecsü- lendőek. A nemzeti jö­vedelem a termelésnek csaknem felét, összes ki­vitelünknek négyötödét adja az élelmiszeripar nélkül, és foglalkoztatja az aktív keresők közel egyharmadát. Az elmúlt évtizedekben az iparpolitika — a tervgazda­ságba jól befogható — a szocialista nagyipar megte­remtésében és növekedési ütemének alakításában fe­jezte ki céljait. A fejlett nagyipart teremtő extenzív fejlődés, a szükségletek ki- elégítetlenségéből adódó mennyiségi feladataira össz­pontosítva hozta létre cent­ralizált szervezeteit. A csu­pán növekedést ismerő, alap­vetően népgazdasági szinten manőverező irányítási, sza­bályozási, jogi és szervezeti rendszer végtermék előállí­tására ösztönzött. Erőforrás­hiányos gazdaságunkat a be­ruházási kedv permanens túlfűtöttsége jellemezte. A világgazdaságnak a hetvenes évek elején bekö­vetkezett krízise és az azóta is tartó súlyos zavarai -a szá­mítottnál kedvezőtlenebbül — és főleg felkészületlenül — érintették intenzív sza­kaszba hajló nyitott gazda­ságunkat. A kihívás összha­tásában felnagyítva hozta felszínre gazdasági fejlettsé­günkből, fejlődésünkből — természetszerűleg mindig is — adódó problémáinkat. A túlzottan összpontosí­tott iparunk nehézkesen tu­dott reagálni a — politikai vezetés által felismert — megváltozott ’feltételekre. A kialakult értékrendek gátol­ták a valós jövedelmezősé­gen alapuló ipar- és termék- szerkezet kialakulását. Az anyag- és energiagazdálko­dás nem ösztönzött takaré­kosságra. A .jövedelemsza­bályozás munkaerő-pazarlást hoz vezetett. A tőkés értéke­sítés és a szocialista import bővítése nehezebbé vált. A központi irányítás és szabá­lyozórendszer nem kénysze­rítette a gazdálkodókat a ha­tékonyság növelésére, a szer­vezettség fokozására, a vál­lalkozás; készség kibontakoz­tatására. Az innovációs lánc működése akadozik, a koope­rációs-háttéripari kapcsola­tok beszűkültek. Gazdasági újságírásunk kérdésfel vető-fel világosi tó tevékenysége következtében ma mar a lehető legszéle­sebb közvéleményünk ismeri fogyatékosságainkat. De nézzük meg, milyen válaszo­kat tudtak, tudhattak adni a felvetett kérdésekre! Korsze­rűsíteni kell a vállalatok szervezeti rendszerét; jöve­delmezővé kell tenni a ter­mékszerkezetet; takarékos­kodni kell az eszközökkel — köztük a munkaerővel; javí­tani kell a termelékenysé­get; növelni a hatékonysá­got; kibontakoztatni a vál­lalkozás; készséget; felszaba­dítani a szellemi energiákat; csak így — exportáljunk többet, szervezzünk stb. A kiragadott pozitív példák magyarázata is ezen alapul. Ez így kevés. Nemcsak azért, mert az okok és vá­laszok egybeesve kezdenek megmerevedni, hanem, mert itt többről van szó. A fej­lett szocialista társadalom felé vezető úton, a népgaz­daság intenzív fejlesztése megköveteli a gazdasági vál­lalkozás tartalmának és for­mációinak — a valós érdek- viszonyokon alapuló — komplex vizsgálatát, átérté­kelését. Mindezt a világgaz­dasági válságtól függetlenül — mindannyiunk érdekében — meg kellett volna ten­nünk, de bekövetkezése mi­att sokáig már nem halaszt­hatjuk. A jelenlegi gazdasági, irá­nyítási és szabályozórend­szer legfontosabb rövidtávú céljain^ elérésében eredmé­nyeket hozott a külső egyensúlyi helyzetünk javí­tásában, az életszínvonal megőrzésében. A kétségtelen előrelépés ellenére, az érték­kategóriák állami eltérítése akadályozza a teljesítmény­elv érvényesülését, a szüksé­ges — akár szélsőséges — differenciálódás lehetőségét. A költségek ilyen jellegű csoportosítása, központosítá­sa, kezelése lehetetlenné te­szi az erőforrások — köztük a munkaerő — átcsoportosí­tását, a termelés méretstruk­túrájának egészséges átala­kulását. A jelenlegi vállala­ti jövedelemelvonás és pre­ferenciarendszer túlságosan szétválasztja a fogyasztói és termelői árakat. Az árrendszerben bekövet­kező változások csak szimu­lálják a versenyárrendszert, de nem ösztönöznek — az így végrehajtott árfolyam- változásokkal együtt — kel­lőképpen exportálásra. Bár feltétlenül jobb, mint a még széles körben alkalmazott önköltségtípusú ár. Az im­portot nem tudtuk közgaz­daságilag beépíteni a felté­telrendszerbe. Kockázatot vállalni nem érdemes, mert az esetleges veszteség nem áll arányban a bizonytalan — egyéni és kollektív — nyereséggel. A vezetői és a káderállománynál nincs tét. A szabályozórendszerben bekövetkező változások vé­dekező jellegűek voltak, en­nek megfelelően csak rész- eredményeket hoztak a fe­szültségek levezetésére töre­kedve. A magyar gazdaság helyzete, a lakosság hangu­lata, érettsége és tisztánlátá­sa olyan, hogy az alapvető változásokat nemcsak lehet, hanem szükséges is végre­hajtani. A változásoknak számos politikai vetülete is van, de a kérdéseket tényle­gesen megválaszolva kell a kiutat megmutatni. Ugrai P. András Egy vállalat profilt keres A nagyvasúti villamos von­tatás úttörője, a magasfe­szültségű vasútvillamosítási rendszer feltalálója, Kandó Kálmán gépészmérnök volt (1869—1931). Az akkori idők értetlenségére jellemző, hogy első villamos mozdonyát Olaszországban építette fel. Azóta sokat változott a világ... Az idén 25 darab 3000 lóerős (2200 kW) vil­lanymozdonyt kap a MÁV. A szilícium egyenirányító vasúti vontató jármű a Ganz Villamossági Művek és a Ganz-MÁVAG együttműkö­désével készül, az előbbi a villamos berendezéseket, az utóbbi pedig a járműszerke­zeti egységeket gyártja. A kéjJen: a Ganz-MÁVAG szereldéjében. (MTI-fotó — Tóth Gyula felvétele — KS) Hozzászólás A Békés megyei Népújság 1982. augusztus 20‘i számá­ban megjelent cikk komoly feszültséget keltett dolgozó­ink között. A vállalat és a gyár vezetősége, személye­sen magam is megpróbáltuk és próbáljuk a telepek és műhelyek dolgozóit meg­nyugtatni, de ez csak részben sikerült. Ezért kénytelenek vagyunk válaszcikkben fog­lalkozni az üggyel. Gondjainkról már 1980- ban és 1981-ben is megje­lent egy-egy cikk. Ezért úgy véljük, hogy napjainkban már inkább a kivezető út bemutatásával kellett volna foglalkozni, nem pedig a problémák felületes ismere­tekre alapozott eltúlzásával. A cikkben a szerző jó né­hány témát nem úgy fogal­mazott meg, ahogy azok a beszélgetésben elhangzottak. Ilyenek pl.: „a vállalat veze­tői úgy döntöttek, hogy bő­vítik, esetleg teljesen átala­kítják profiljukat, felhagyva a gazdaságtalanná vált ko­sárgyártással”. vagy „tavaly már nem hozott eredményt” (értsd: nyereséget), illetve „kevés a megrendelés”, „ ... a kosárgyártó részleg­nek el kell tartani a hagyo­mányosan veszteséges fűz­ágazatot is, és tetemes részt kell vállalnia a vállalati ál­talános költségekből” stb. A legtöbb esetben nem sze­rencsés a szavak, a kifejezé­sek megválasztása, illetve a kiegészítő profilok kialakítá­sára irányuló próbálkozások kommentálása sem. Ilyenek pl.: a „széthullás”, a „tönk- remenés”, vagy „ ... aztán mégis Battonyán létesült új üzem”, ,,... Szolnok, Mart­fű gyorsabb volt.” (Sörgyár­tás!?) stb. Az igaz, hogy a kosárfonó szakma valóban veszített népszerűségéből az utóbbi években. Igazolja ezt az a tény is, hogy bár az ötödik ötéves terv során még 164 millió forint nyereséget ért el a vállalat, de már ebben az időszakban is mintegy 100 fővel csökkent a kosárfonó létszám (pedig ebben az idő­ben semmilyen gond nem jelentkezett a megrendelések körül). Vagyis az eltávozások oka nem függ össze az újab­ban jelentkező gondokkal, hanem a szakma, a termelés kézimunkajellegében, erős fizikai igénybevételében ke­resendő. Mindezek, és az egysíkú termelési tevékenység nega­tív hatásainak csökkentése miatt keresi a vezetés a pro­filbővítés lehetőségét, első­sorban azok számára, akik elvágyódnak a kosárfonó szakmából, de hűek kíván­nak maradni a vállalathoz, a gyárhoz. A vállalat vezetősége azért sem juthatott arra a gondo­latra, hogy felhagy a kosár­gyártással, mert a vállalat alapító levelében, tevékeny­ségi jegyzékében alapfel­adatként a fűztermelés és a fűzből font termékek előál­lítása került meghatározás­ra. Ezen túlmenően a válla­lat kezelésében levő kb. 3 ezer hektár földterület me­zőgazdasági művelésre al­kalmatlan, így a fentieken túl egyértelműen népgazda­sági kárt is okozna, ha a cikk állítása valóban a vál­lalatvezetés szándéka lenne. A szakma hagyományai által is kötelezve, mint meg­határozó vállalati profilt to­vább folytatni a fűztermesz­tést és kosárfonást. Ezáltal jelentős nagyságú, más cél­ra nem, vagy alig használ­ható területen termesztett alapanyagból reális hazai igényeket kielégíteni és ex­portlehetőségeket kihasz­nálni. A fonottáru termékek exportja konvertibilis valuta befektetése nélkül jelentős tőkés devizát hoz a népgaz­daságnak, tehát szintentartá- sa, vagy növelése igen fon­tos érdek. Termelési kapaci­tásunk többszöröse is elhe­lyezhető lenne exportra a je­lentkező igények alapján. Problémát az okoz, hogy az állandóan növekvő termelési költségeket a piac nem min­den esetben fogadja el az ár­ban — éppen a tőkés piacok közismert gazdasági nehézsé­gei következtében. Felada­tunk tehát az alaptevékeny­ségben az, hogy a vállalati belső tartalékok feltárásával jobban alkalmazkodjunk a megváltozott külső és belső körülményekhez. így ter­mékeink nemcsak minőség­ben, de árban is versenyké­pesek lehetnek. A problémák ellenére termelési kapacitá­sunk lekötött. A legfőbb problémánk az, hogy lét­számhiány és többek között a cikk által is előidézett zak­latottság stb. miatt nehezen tudónk eleget tenni megren­deléseinknek. Ezen a gon­don úgy is próbálunk segíte­ni, hogy megkerestük az utóbbi években eltávozott szakmunkásainkat, és a köz­ismert, új lehetőségek alap­ján munkát ajánlottunk szá­mukra. Ami a gazdálkodás ered­ményességének fokozását il­leti, a vezetésnek határozott és megvalósítás alatt levő üzemszervezési és takarékos- sági tervei vannak. Ennek túdható be, hogy a vállalat féléves szinten teljesítette nyereségtervét, és remény van rá, hogy közös erőfeszí­téssel az éves célkitűzés is teljesíthető. Emellett termé­szetesen a már jelzett elvek alapján foglalkozunk a pro­filbővítés kérdésével is, de korántsem a cikkben vázolt megközelítésben. Arra törek­szünk, hogy megszerezzük a „több lábon állás” biztonsá­gát. és fokozzuk gazdálkodá­sunk eredményességét, de biztosítsuk a gyár és a város csökkent munkaképességű dolgozói foglalkoztatottságát is. Ez utóbbi szempontnak, ha kell, még a gazdaságossá­gi szempontokat is aláren­deljük. Ä vállalatvezetés leg­főbb célkitűzései --és remé­nyei az év hátralevő részé­ben: az értékesítési tervek teljesítése; takarékos és fe­gyelmezett gazdálkodással eredményes évet zárni; a bérszínvonal-célkitűzések túlteljesítése a központi bér- preferencia-lehetőség fel- használásával; továbblépni a profilbővítésben. Építünk a különböző irá­nyító szervek segítő támoga­tására és dolgozóink szorgal­mas, fegyelmezett munká­jára. Reális reményünk, hogy a „Békési kosár” még sokáig márka maradjon a hazai és külföldi piacokon. Nagy Mihály gyárvezető, Erdőgazdasági Fűz­és Kosáripari Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents