Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-19 / 220. szám
NÉPÚJSÁG 1982. szeptember 19., vasárnap Citerazenekar szórakoztatja a közönséget Kirakodóvásár és sörfesztivál Békéscsabán Tegnap, szombaton Békéscsabán a Megyei Művelődési Központ, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat és a Korzó étterem együttes szervezésében rendezett sörfesztivállal egybekötött kirakodóvásárt, melybe bekapcsolódott az Űj Tükör szerkesztősége is. A művelődési központ munkatársai nem tagadták: a jövőben több olyan rendezvényt szeretnének szervezni, melyek kívül esnek a művelődési ház falain, az érdeklődés középpontjában állnak, ugyanakkor „kulturális programjaikkal ki- kapcsolódást, szórakoztatást is nyújtanak. A tegnapi rendezvényt szezonkezdésnek szánták, s a rendezők próbálkozása mindenképpen elismerésre méltó, akárcsak az. hogy sörfesztivált rendeztek. Nos. ez utóbbi is újszerű, ugyanis korábban már a megyében megszoktuk, hogy két-, háromféle, inkább külföldi, mint hazai sörféleségből válogathatnak' a sörivók. A közelmúltban a vendéglátóipari vállalat megkereste a hazai sörgyártókat, s felkérte: készítményeikkel vegyenek részt a csabai sör- fesztiválon. Mintegy 20—25 féle hazai sörkülönlegességet árusítottak, így többek között ott volt a standokon a Soproni Sörgyár Sopron 700 éves, a Nagykanizsai Sörgyár Platán, Helikon és Sugár, a Pécsi Sörgyár Tuborg söre. Természetesen a nyárias időben kelendő volt a sör, s azt hiszem, sokak véleményével egyetérthetünk, akik úgy fogalmaztak: „Miért csak ilyen alkalommal lehet ezekből a sörökből kapni?’’ Tetszetősek a kézimunkák A Korzó étterem ételkü- lönlegességekkei várta a vásár látogatóit. Volt virsli vajas tésztában, sörkifli, káposztás rétes, birka- és pacalpörkölt, valamint szárnyaskülönlegességek, természetesen mindez a napi kínálaton túl. A délutánig tartó kirakodóvásár színes műsorral várta az érdeklődőket. A gyulai citerazenekar, a konzervgyár pávaköre, Boncz Géza és a Gúnya-együttes, a Napsugár bábegyüttes, a Balassi tánc- együttes szórakoztatta a vendégeket, valamint dr. Bolya Péter szexológus, az Űj Tükör rovatvezetője tartott előadást. Kép, szöveg: Szekeres András A helyszínen készülnek a nyakdíszek A rég múlt időkben egy- egy kirakodóvásárnak országos híre volt, az áruk többsége itt cserélt gazdát. Napjainkban már inkább romantikája, mint jelentősége vonzó. Ennek' ellenére számos városunkban rendeznek kirakodóvásárokat, melyekre a szervezők meghívják a népművészeket, természetesen termékeik árusítására. Kelendőek a cserépedények Ismét Ki Mit Tud-ra toboroz a tv Iskolai szövetkezeti csoport alakult Szeghalmon A Szeghalom és Vidéke ÁFÉSZ vezetősége és a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola tanári kara iskolai szövetkezeti csoport létrehozását határozta el az év elején. A létrehozott közös előkészítő bizottság eredményes munkájaként szeptember 13-án az iskola olvasótermében megtartották az iskolai szövetkezeti csoport alakuló gyűlését. A közgyűlést Kovács Imre tanár nyitotta meg. Az ünnepi beszédet Fekete László, az ÁFÉSZ szövetkezetpolitikai osztály vezetője tartotta. Beszéde elején rövid történeti áttekintést adott a szövetkezetről, mely 1946. március 10-én, 56 taggal alakult meg. Bz a kis, életképes mag az idők folyamán kiterebélyesedett, s ma már a szövetkezetnek 4 ezer 832 tagja van, 752 dolgozót foglalkoztat, s közel 150 milliós eszközállományával az elmúlt évben 630 millió forint forgalmat ért el. A továbbiakban a szövetkezet tagsági viszony létesítésének feltételeiről, a tagok alapvető jogairól és kötelességeiről, valamint a szövetkezet és a tagok közötti vagyoni kapcsolatról adott tájékoztatást. Ezt követően az iskolai szövetkezeti csoport alakításának előzményeiről, az előkészítő bizottság munkájáról tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit. Befejezésül az iskolai szövetkezeti csoport működési szabályzatának tervezetét ismertette. A közgyűlés határozatban kimondta az iskolaszövetkezet megalakulását, elfogadta a működési szabályzatot, majd megválasztotta az öttagú intéző, a háromtagú ellenőrző bizottságot, valamint két küldöttet választott. A csoport működési szabályzat szerint tevékenységi jellege bolti kiskereskedelem. Az iskolaszövetkezet boltjának létrehozására a Békés megyei MÉSZÖV is anyagi támogatást nyújt majd. Égető József Ismét Ki Mit Tud-ra toborozza a fiatalokat a Magyar Televízió. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Művelődési Minisztérium, az Állami Ifjúsági Bizottság és az amatőr művészeti mozgalmakat ápoló, fenntartó intézmények égisze alatt meghirdetett vetélkedő a 14—26 év közötti fiataloknak kínál lehetőséget arra, hogy képességük és érdeklődési körük szerint bemutathassák művészi tehetségüket. A hagyományokhoz híven nem vehetnek részt a játékban hivatásos művészek, a művészi főiskolák hallgatói, illetve azok, akik korábban művészeti vetélkedők televíziós adásaiban már szerepeltek. Elsősorban szólisták, duók, triók, kiscsoportok, illetve kamaraegyüttesek jelentkezését várják. A korábbiakhoz híven ezúttal is hat csoportban versenyezhetnek egymással a jelentkezők: a vokális zene műfajában a népdal-, a mű- dal- és az operaénekesek, a dzsessz, a pop, a rock, valamint a sanzon és a táncdal képviselői mérhetik össze tudásukat. A hangszeres zene kategóriában azok a szólisták, kisegyüttesek jelentkezhetnek, akik klasszikus, modern és népzenét, illetve dzsesszt és popzenét tolmácsolnak. Várják a vers- és prózamondókat, a bábosokat, a táncosokat is, és — az úgynevezett egyéb kategóriában — az artistákat, a bűvészeket, a bohócokat, a pantomimeseket, a parodis- tákat, a modern gimnasztika és diszkótánc művelőit. A versenyről részletes tájékoztatót, módszertani útmutatót a helyi művelődési házakban, a megyei művelődési központokban és a KISZ-szervezetekben kaphatnak az érdeklődők. A jelentkezéseket december 1-ig kell eljuttatni a lakó-, illetve munkahelyi KISZ-szervezetekhez, a helyi művelődési intézményekhez. A városi, járási vetélkedőket a tervek szerint január—februárban rendezik meg, ezeket a megyei versenyek követik. Ez utóbbi játékokban legjobban szereplők az áprilisi országos válogatóba kerülnek, s közöttük játszanak majd — idén először — az országos diáknapok művészeti bemutatóin sikeresen szereplők is. A képernyőn kilenc alkalommal jelentkezik a Ki Mit Tud: először május 20-án. 11 hálapénz és környéke |-tészségügyi jelentésben olvasom: „Noha, az etikai helyzet javult az elmúlt években, még nem ritka a betegekkel szembeni közömbösség, az anyagiasság”. Ha leírták, biztosan így van, nincs okunk kételkedni benne. De úristen, még mindig ez a sztereotípia? Mióta rákaptunk a jelentésgyártásra, azóta minden valamire való szövegben fölbukkan az örökké ismétlődő általánosság, hogy „a fejlődés ellenére vannak még hiányosságok”. Bosszankodom, mert ezúttal sem sikerül megtudnom, hol és mennyiben javult az orvosetika -— bár nyilván így van — s mikor, hányszor, mennyire szemet szúróan fordult elő közömbösség és anyagiasság a betegekkel szemben. Ha e téren nagyon hosszú idő múltán alig válik kedvezőbbé a sokat emlegetett etikai helyzet, önkéntelenül is fölvetődik az emberben: nem fantomokkal hadakozunk-e. Valóban elhisszük, hogy az orvosközösség' erkölcsileg ingatagabb, mint a társadalom más rétegei? De hiszen ez képtelenség! Az egészségügyi dolgozók sem élhetnek a társadalomtól elszigetelten. A társadalom ereje, támogatása nélkül az orvosok képtelenek lennének saját szakmájukat gyakorolni, önfejlődésükről, képzésükről gondoskodni, és magukat megvédeni. A korszerű orvos éppen ezért, saját szakmai munkája mellett részt vesz a közéletben, részint azért, hogy folyamatosan tájékozódjék a nép, az ország, a környezet gondjai felől, részint, hogy hallassa hangját — ha szükség van rá — az egészségügy továbbfejlesztése érdekében. Alighanem amilyen az egész magyar társadalom erkölcsi állapota, ugyanolyan a kórházak, klinikák, bölcsődék alkalmazottaié is. Az egyik vitatkozó fején találva a szöget kijelentette: olyan orvosaink vannak, amilyeneket megérdemlőnk. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy miközben a pincérnek, az autójavítónak, a csapszerelőnek, a pedikűrösnek gaval- lérosan dugdossuk a borravalót, s mindegyikük szégyenkezés nélkül el is fogadja, majd pont az orvos, vagy a vékonykeresetű ápolónő fog fölháborodni az esetleges hálapénz miatt. Mi hát az igazság? Azt a kritikust, aki nem a vers elemzésével kezdi mondandóját, hanem a költő csipkedésével, már eleve fönntartással szoktuk olvasni. Ezért beszélek magam is inkább a jelenségről, semmint a belgyógyászok, sebészek, urológusok stb. valamelyikéről. Számtalan egybehangzó vélemény szerint ugyanis merő rosszindulat azt állítani, hogy az orvos, mint olyan, csak akkor és úgy gyógyít, amikor és amennyi pénzt dugnak oda neki. A baj ott kezdődik, amikor a beteg azt gondolja, hogy az orvos azt gondolja ... És ilyenkor nincs mit tenni, tömegesen hordják a pénzt a fehér köpeny zsebébe, bármennyit prédikálunk is ellene. Hiába tenné ki - a lelkét aranyszájú szent János is, hogy a gyógyítás nálunk ingyenes, tehát nem kell az orvosnak külön fizetni, sokaknak falra hányt borsó lenne. Hallottam, hogy egy elesett idős asszony az utolsó ötszázasát akarta belegyömöszölni kórházi orvosa markába, s amikor az hevesen tiltakozott, a néni azt hitte, kevesli az összeget. Hazament, kért hozzá kölcsönzés amikor most már az ezer forintot sem fogadták el tőle, egy világ omlott össze benne: hát az ő pénze nem olyan, mint a másé?! Miért szeretjük saját előítéleteinkét, beidegződött rossz szokásainkat másra hárítani. Ha dr. Bikfalvi diagnoszta „jól levág” valakit, annak híre úgy terjed láncreakció-szerűen. hogy lám az orvosok milyen anyagiasak és mekkora lábon élnek. Pedig, így általánosítva — mint minden általánosítható — nem igaz. A betegek túlnyomó többsége belátja, hogy az orvosnak hivatása gyakorlásához, a korszerű segítségnyújtáshoz valamivel magasabb életszínvonalra van szüksége. Sőt a beteg talán azt is elvárja, hogy aki őt kezeli, akinek ő el meri mondani talán a legbensőbb titkait is, az külsőségben is többet adjon magára, mint az átlagos honpolgár. Megintcsak úgy hallottam, hogy egy nem is olyan régen végzett fiatal orvos, parasztszülők gyermeke azt kérte: abban a faluban praktizálhasson, amely őt a tudományhoz röpítette. Eleinte sort fogtak a rendelőjében az ilyen-olyan betegséggel kínlódó szövetkezeti gazdák, mivel azonban nem fogadott el tőlük sem bankót, sem kövér pulykát, lassacskán elpártoltak tőle. „Biztosan azért ilyen — pusmogták — mert nem tud még eleget, s restelli elfogadni a pénzt”. Inkább elmentek tehát olyan körzeti orvoshoz, aki illedelmesen elfogadta és megköszönte, amit hordtak neki, annál is inkább, mert szintén kezdő orvos lévén vékony fizetéssel, egy kicsit rá is volt szorulva. Később, amikor híre ment viselkedésének, és az illetékesek kérdőre vonták, azzal védekezett, hogy őt „a betegei korrumpálták”. És bizonyos mértékig nem volt-e igaza? Honnan, miből táplálkozik az a makacs babona, hogy amilyen vastag a boríték, olyan lelkiismeretes az orvosi ellátás? Állítom: szórványos tényekből. Mi tagadás, az ingyenes egészségügyi ellátás körülményei között is akadnak úgynevezett nagyvágók. Nem csak a múlt meséje, hogy olykor legkevesebb egy ötszázasért van üres ágy a kórteremben. Van olyan, hogy előre kialkudják az operáció díját. Ma is emlegetik azt a kórházi főorvost, aki a sérvműtétre váró idős téesztagokat friss diplomás kollégájával „akarta” megoperáltatni, csak azért, hogy a hozzátartozók megijedjenek a gyakorlatlan kéztől, és nála kopogtassanak a honoráriummal. Előfordult, hogy a klinikai orvos nem fogadta el a Napóleon-konyakot, mondván, hogy előzőleg ezer forintban egyeztek meg. Megesett egyik-másik nőgyógyásszal is, hogy máról holnapra akarván meggazdagodni, elvesztette a józan mértéket. Szemet szúr, ha az osztályos orvos csak ahhoz a beteghez kedves, akitől remél valamit, vagy aki ajándékokat hordát be neki. De a többség — ismerjük csak el— inkább restelli ezeket, jóllehet, amíg kevés a kórházi ágy, és sok a beteg, addig szinte lehetetlen útját állni a különféle, vesztegetésnek. Az orvosok zöme, elsősorban a mi rendszerünk neveltjei, azt tekintik legfontosabb dolognak, hogy betegük bizalommal legyen irántuk, s biztos legyen benne, hogy betegsége titokban marad. Az orvosetika alapkérdése nem az, hogy egyesek elfogad- nak-e, el mernek-e fogadni— gyakran kivagyiságból, úrhat- námságból is erőszakolt — több-kevesebb hálapénzt, hanem az, hogy mennyire átfogó és kifogástalan a betegellátás, a gyógyító munka. S erre alig panaszkodhatunk a mai, nehezebb körülmények között. Az orvosnak, ha meggondoljuk, soha nincs ideje pihenésre, nyolc óra lejártával nem teheti le műszereit, mint a lakatos a csavarhúzót, ö nappal és éjjel mindig, minden körülmények között orvos — erre esküdött föl. Neki örökös tanulásra, egyre több gyakorlati tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy mindenkor a lehető legmagasabb színvonalon feleljen meg a hivatásának. ibb ízben személyesen is volt alkalmam meggyőződni arról, hogy például a klinikák orvosai, nővérei milyen önzetlenül gondozzák a kórtermek lakóit. Naponta vigasztalják, fürdetik, öltöztetik, gyógyszerezik, kötözik, vizsgálják, ágytálazzák őket teljes odaadással, s közben egyiket-másikat még nevelik is viselkedésre, mai életszemléletre. Ezt a munkát nehéz megfizetni. F. Nagy István
