Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
1982. augusztus 28., szombat Földet ért a Szojuz T—5 HÍREK HÍREH HÍREK TELEX • VARSÓ A Lengyel Népköztársaság külügyminisztériumának meghívására 1982. augusztus 25—26. között Varsóban került sor a szocialista országok külügyminiszter-helyetteseinek értekezletére. Az értekezleten részt vettek a KGST-titkárság képviselői is. Az értekezlet résztvevői az ENSZ-közgyűlés soron következő, 37. ülésszaka kapcsán megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A találkozó szívélyes és tárgyszerű légkörben folyt le. a megvitatott kérdésekben teljes volt a nézetazo- n< ia. • DAMASZKUSZ ■ ..leken befejezte Szíriái látogatását és hazautazott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége. A delegációban többek között helyet kapott Ivan Kalin, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökhelyettese és Vlagyimir Tyerebilov, a tanács tagja, igazságügyminiszter. Csütörtökön a küldöttséget fogadta Hafez Asszad Szíriái elnök. • KAIRÓ i .mcois Mitterrand francia köztársasági elnök novemberben Egyiptomba látogat — jelentette be a párizsi látogatásáról a hét közepén hazatért Burosz Ghali. egyiptomi külügyi államminiszter. • BONN Nem lehet kizárni, hogy a Német Szociáldemokrata Párt ellenfelei és a nyugatnémet politikai élet opportu- nistái kiszorítják az SPD-t a hatalomból — állapította meg Willy Brandt, a párt elnöke, a „Sozialdemokratmagazin" legújabb számában megjelent cikkében. Az SPD azonban mindent megtesz az 1984-ig szóló megbízatásának teljesítése érdekében, s szükség , esetén szembenéz azzal a helyzettel is. ha manipulációval mégis megfosztanák a kormányban való részvételtől — szögezte le a szociáldemokrata párt elnöke. BF.JRÚT Zökkenőmentesen jutott át a Bejrut—Damaszkusz útvonal izraeli megszállás alatt levő szakaszán az a 200 járműből álló gépkocsioszlop, amely a palesztinai felszaba- dítási hadsereg 1500 katonáját szállította tegnap Nyu- gat-BejrútbóI Damaszkuszba. Szombaton és vasárnap folytatódik a szárazföldi úton történő kiürítés. A jövő szerdán, szeptember elsején kezdi meg munkáját a Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusa. A szervezeti szabályzatban előírt ötesztendős időszakot pontosan betartották, hiszen a XI. párttanácskozást 1977 augusztusában rendezték. A menetrend .jelzi, hogy Kína és vezető pártja lezárta a zűrzavarok korszakát; nemcsak a maoista „kulturális forradalommal’' végzett, az azt követő bizonytalansággal is leszámolt. A küldötteknek az lesz a fő feladatuk, hogy szentesítsék Teng Hsziao- ping irányvonalát, s ennek megfelelő szervezeti és személyi döntéseket hozzanak. A most kezdődő XII. kongresszuson éppen ezért a Központi Bizottság a legfontosabb napirendi pontnak a szervezeti szabályzat módosítását javasolja. Megváltoztatni kívánják a vezető szervek természetét. Eltűnik a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága, ez a szűk körű elnökség. amely az elmúlt időszakban voltaképpen mindent eldöntött, csupán formai jogokat hagyva a többi kollektív testületnek. Ez az irányítási módszer még a (Folytatás az 1. oldalról) Szojuz T—5-be, amelynek csomagterében már korábban elhelyezték a közös munka során felgyűlt jelentős mennyiségű vizsgálati anyagot. Az űrállomáson használt könnyű kezeslábasukat szkafanderre cserélték, s lezárták az űrhajó és az űrállomás közötti ajtókat. Még utoljára ellenőrizték a Szojuz T—5 műszereit, berendezéseinek működőképességét, az ajtók hermetikus zárását, majd a földi irányítóközpont utasításáfa moszkvai idő szerint 15 óra 45 perckor bekapcsolták a leválasztó hajtóműveket. Az űrkomplexumtól való távolodás ideje alatt végig rádióösszeköttetésben voltak a Szaljut—7-en maradt társaikkal. akik filmfelvételt készítettek a műveletről. A kazahsztáni sztyeppén sötét este volt a leszállás idején, de a keresőszolgálat helikopterei már a levegőben felfedezték á hatalmas, narancssárga ejtőernyő-kupolák alatt lassan a föld felé ereszkedő űrhajót. A megadott . időben az űrhajósok bekapcsolták a másodper1. János Károly spanyol ki- rály pénteken feloszlatta a cor- test — a spanyol parlamentet, ami annyit jelent, hogy Spanyolországban idő előtti választásokat tartanak. Az előre hozott választások időpontját az uralkodó október 30-ra írta ki. Franco halála óta most negyedszer szólítják urnák elé a spanyolokat. 1977 nyarán — 41 év után először több párt részvételével — a választáson a spanyol kormányzó párt, a Demokratikus Centrum Unió, az UCD, 34,7 százalékkal a legerősebbnek bizonyult. Másfél évvel később az ország lakossága 87 százalékos többséggel elfogadta az új alkotmányt, majd 1979 tavaszán újból az UCD győzött a parlamenti választásokon. A képviselőház mandátuma jövő tavasszal járt volna le. maoista gyakorlathoz kötődött. a volt pártelnöknek és környezetének kezébe rakva Kína egvmilliárd lakosának élet-halál sorsát. Az előzetes jelzés szerint megszűnik a pártelnöki és az alelnöki poszt: az első-, ember ez,entúl a főtitkár lesz. s e funkcióban megmarad Hu Jao-pang. Az új szervezeti szabályzat a vezetési módszerekben — feltehetően — közelíteni fog a többi kommunista pártéhoz, hozzájuk hasonló intézményi rendszert alakít ki. Várható viszont, hogy a XII. kongresszus után hamarosan összehívják az országos népi gyűlést, a parlamentet, amelynek a népköztársasági alkotmány megváltoztatását i ndít vá nvozzák. V isszaá 11 í t ják a köztársasági elnöknek, az egyszemélyi államfőnek a tisztségét. Jóllehet mindennek nyíltan bevallott célja a Teng- iránvzat győzelmének törvénybe iktatása, személy szerint mégsem értékelődik föl Teng Hsziao-ping szerepe. A Központi Bizottság mellett úgynevezett „bölcsek tanácsát" alakítanak, az idős vezetők testületét. amelvnek cenként 8 méteres esést fékező hajtóműveket, s a Szojuz T—5 sima leszállást hajtott végre. Leonyid Popov, Alekszandr Szerebrov és Szvetlána Szavickaja a következő néhány napot a baj- konuri űrtámaszponton tölti. ahol átesnek a szükséges orvosi ellenőrzéseken, majd az út fáradalmainak kipihenése után visszatérnek a Moszkva melletti Csillagvárosba. Ott folytatják munkájukat az űrállomáson végzett kísérletek értékelésével. * * * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Szaljut—7—Szojuz orbitális komplexumon, végzett sikeres munkájuk elismeréseként magas kitüntetésben részesítette az űrhajósokat. Leonyid Popov parancsnok Le- nin-rendet kapott. Szvetlána Szavickaja kutató űrhajóst és Alekszandr Szerebrov fedélzeti mérnököt pedig a Szovjetunió Hőse címmel, az ezt jelképező aranycsillaggal és a Lenin-renddel tüntették ki. Szavickaja és Sze- rebrpv ezenkívül megkapta a Szovjetunió Űrhajósa címet . Az UCD nem tudta megoldani a hónapok óta tartó válságát. Az elmúlt öt esztendő alatt többször változott a kormány összetétele. Suarez másfél évvel ezelőtt lemondott a kormányfői tisztségről, s az új miniszterelnök, Calvo Sotelo, a banktőke embere, nem volt képes kiutat találni a gazdasági nehézségekből, nem tudott hatékony fegyvert találni a terrorizmus megfékezésére. A tavaly februári katonai puccskísérlet, Spanyolország gyorsított beléptetése a NATO- ba, majd a nyitás az Egyesült Államok felé, felerősítette a párton belüli ellentéteket, s ez ahhoz vezetett, hogy Calvo Sotelo miniszterelnök lemondott a pártelnöki tisztségről. Egy hónapja a pártalapitó Suarez új pártot alakított. tagjai nem kapnak ugyan hivatali megbízatást, de érvényre juttathatják tapasztalataikat. elképzeléseiket, s elsőrendű feladat vár rájuk a határozatok előkészítésében. kidolgozásában. Föltehetően itt lesz a hangadó, a nyolcvanadik életévéhez közeledő Teng Hsziao-ping. aki így pontosan meghatározott funkció nélkül amolyan „szürke eminenciás" lesz. s lényegében marad a hatalmas ország első embere. A hivatalokat megbízható munkatársai. ifjabb — gyakran csak néhány évvel fiatalabb — hívei töltik be. Ilyen kerülő úton próbálják tehát eltávolítani azokat a maoistákat, akik a XI. kongresszus után formailag még többségben maradtak a vezető testületekben. Azt még nem lehet tudni, hogy a szívbántalmakkal kórházban kezelt Hua Kuo-fengnek mi lesz a további sorsa. Az ideológiai kérdések viszonylag szerényebben szerepelnek a XII. kongresszus napirendjén. Korábban már értékelték — bírálóan — a „kulturális forradalom” közjátékát. Mao Ce-tung egész életművét, mindazonflz Aggódó Tudósok Szövetségének nyilatkozata A Nobel-díjas Szent-Györ- gyi Albert, Herbert Scoville, a CIA volt igazgatóhelyettese, Paul C. Warnke. az Egyesült Államok volt SALT - küldöttség vezetője, valamint az amerikai tudományos élet számos világhíressége írta alá „az Aggódó-Tudósok Szövetsége" elnevezésű társadalmi szervezet nyilatkozatát. amely az amerikai külpolitika teljes felülvizsgálását • követeli a kormánytól. A nyilatkozatot az Egyesült Államok tudományos akadémiájának 1422 tagja közül 530-an hagyták jóvá. köztük nem kevesebb, mint negyven Nobel-díjas. A felhívás szerint „az Egyesült Államoknak jelenleg 9500 hadászati nukleáris fegyveré van, a Szovjetuniónak 7000. Nagyjából egyen- lőek a hadászati arzenálok. Az aláírók olyan új nemzet- biztonsági politika kidolgb- zására szólítják fel az Egyesült Államokat, amely megakadályozza mindennemű nukleáris fegyver bevetését, és drasztikusan csökkenti az emberiség létét fenyegető rombolóerőt". Az amerikai tudósok felszólítják a NATO-t. hogy jelentse be szándékát az első atomcsapásról való lemondás elfogadására Európában. s ehelyett hagyományos erőit növelje a kontinensen. A Szovjetunió, mint ismeretes, az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán a maga részéről elfogadta az első atomcsapásról való lemondás elvét, a Reagan-kortnány — az állítólagos európai szovjet fölényre hivatkozva — elutasította azt. A nyilatkozat követeli az előretolt állomásoz- tatású nukleáris fegyverek kivonását is Európából. „Az Egyesült Államoknak be kell jelentenie szándékát, hogy az első csapásról való lemondást világviszonylatban is elfogadja" — folytatódik az amerikai tudósok nyilatkozata. Az aláírók a továbbiakban követelik: Washington nyilvánítsa ki készségét „a hadászati fegyverek építésének azonnali kétoldalú befagyasztására, az új hadászati rakéták repülés közben való kipróbálásának befagyasztására. az összes nukleáris kísérleti robbantást betiltó szerződés megtárgyalásának felújítására". Az utóbbi tárgyalások folytatását az amerikai kormány egy hónappal ezelőtt megtagadáltal hivatalosan a kirívó túlzásoktól megfosztott mao- izmust hirdették ki a pártós az ország elméleti irányvonalául, de megpróbálják alkalmazni hozzá Teng „négy korszerűsítés" 'gondolatát, azaz egyszerre modernizálni az ipart, a mezőgazdaságot, a tudományos kutatást és a hadsereget. A program időközben nem várt akadályba ütközött. Megvalósításának legnagyobb gátja a népesedési prpbléma: ha nem sikerül gyorsan és ésszerűen korlátozni a lakosság növekedését, néhány évtized alatt Kína népessége megközelítheti a kétmilliárdot. Ennek súlyát meg kell magyarázni: a mezőgazdaság már most sem tudja kielégíteni az igényeket. A másik, előre nem látott tényező a világgazdaság alakulása, ami Peking kereskedelmi terveit keresztezheti. A XII. kongresszustól a legkevésbé várható a külpolitikai szándékok módosítása. A Tajvan ügyében a közelmúlt napokban Washingtonnal kötött alku. úgy tűnik, megerősítette Kína és az Egyesült Államok stratégiai összejátszását. Ha van is mód Kína és a többi szocialista ország államközi kooperációjának fejlesztésére. a korábbi ellentétek föloldása aligha várható. Várkonyi Tibor MA: Ágoston napja A Nap kél 5.57 nyugszik 19.33 órakor A Hold kél 15.58 — nyugszik 0.12 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz evvel ezelőtt, 1872. augusztus 28-án született, és 69 éves korában, 1941-ben hunyt el Bresztovszky Béla mérnök, műegyetemi profesz- szor. — SZARVASON, a Plastolus Műanyagfeldolgozó és Játékkészítő Szövetkezet klubjában augusztus 31-én kedden 13 órakor Család, otthon, társadalom címmel dr. Pilishegyi József tart ismeret- terjesztő előadást, (v. I.) — vízivásárt rendeznek a hét végén Siófok kikötőjében. A MAHART balatoni üzemigazgatósága erre a- célra a katamarán hajót bocsátotta a Sió Áruház rendelkezésére. A vasárnap délig tartó vízivásáron mintegy kétmillió forint értékű árut kínálnak a vásárlóknak. A portékák nagy részét árengedménnyel kínálják. Egyebek között női és férfiruhát, cipőt; kerámiát, műszaki és kempingcikkeket vásárolhatnak a vevők. — ZENEI EST OROSHÁZÁN. Augusztus 30-án, hétfőn este 7 órakor, az orosházi evangélikus templomban zenei estet rendeznek. Közreműködik Ella István orgonaművész és Bodonyi Katalin énekművésznő. (-n) — BÉKÉSCSABÁN, a Vasutas Művelődési Házban, ma. szombaton este fél 6-kor a népszerű 100 Folk Celsius együttes mutatja be műsorát. A koncerten közreműködik Boros Lajos. (v. 1.) — A BALATONSZÁRSZÓI Vörös Csillag Tsz 200 hektárnyi termő szőlőskertjében már beérett az irsai Olivér, s megkezdődött a szüretelés. Érik a szőlő a Duna—Tisza közén is. Bár mint egy tíznapos késéssel számolnak a szüretelők, szeptember végén kezdődhet a nagy szüret. Az oportó hazájában Apostag környékén már beérett a szőlő, a vörös bor alapanyaga. s megkezdték az clőszü- retjét. — AZ OROSHÁZI VÁROSI- járási közlekedésbiztonsági tanács a helyi autóklubbal közösen augusztus 29-én, vasárnap 8 órai kezdettel forgalmi és rutinversenyt rendez. Benevezni az orosházi Petőfi Művelődési Központban lehet, a verseny kezdetén, vagy az előző napokon a rendőrkapitányságon. A nevezés díjtalan, (p. p.) — A VIETNAMI Szocialista Köztársaság budapesti nagy- követsége, a Művelődési Minisztérium, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság közös rendezésében fotódokumentációs kiállítás nyílik augusztus 31-én délután 5 órakor, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a függetlenség kikiáltásának 37. évfordulója alkalmából. A kiállítás színhelye a kőbányai Pataky István Művelődési Központ. — FÉL ÉVSZÁZADA nem jelentettek be egy hét alatt annyi csődöt az amerikai vállalatok, mint az elmúlt héten. Eszerint 572-vel szaporodott a csődbement amerikai cégek száma augusztus 12—19. között. Az idén a múlt hét végéig 15 ezer 133 üzleti vállalkozás zárta be kapuit az USA-ban, 44 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Felhős idő Várható időjárás ma estig: nyugat, délnyugat felől felhősö- dés várható. Előbb a Dunántúlon, később másutt is valószínű zápor, zivatar, majd csendes eső. A gyakran megélénkülő déli, délnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik. A várható legalacsonyabb nappali hőmérséklet a felhősebb és csapadékosabb nyugati országrészben 20 és 24, másutt viszont még 24 és 29 fok között alakul. BÉKÉS MEGYEI « Kertészszigeten 9 — A SZILIKÁTIPARI Tudományos Egyesület augusztus 26—27-én rendezte meg a VII. szilikátipari napok szakmai továbbképző sorozatát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyt lemen. Az Orosházi Üveggyár 8 fiatal szakembere vett részt a továbbképzésen. Az üvegipari szekcióban az üveggyárak fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa tagjai vállalkoztak kiselőadások megtartására. Orosházáról Gaj- da István művezető előadását figyelték nagy érdeklődéssel a résztvevők, (p. s.) LOTTÓ A Spi >rttugaüa.s; t.s Lotto Igazgatóság közlése szerint a Harkányban megtartott 35. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 1. 48. 71, 74, 89 Az augusztus havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 33. játékhét szelvényei vesznek részt. : j j TOJÁS NAGYSÁGÚ i MECSEKI FÜGÉK m w ■ m Rekordtermést hoztak • ■ <i mecseki fügefák. Az \ S idei nyár páradús nap- l ; patai és meleg éjszakái g • kifejezetten kedveztek J S ennek a délszaki nö- S • l énynek. Az ágak ros- 3 ! kadásig teltek gyümöl- • ; csőkkel, amelyek között * 3 tyúktojás nagyságú pél- 3 S (lányok is akadnak. 3 A pécsi kertekben, ud- 3 ■ tarokban, szőlőkben 3 ! most kezdték meg az | J érett füge szedését. Mint S | ismeretes: hazánkban 3 3 '’gyedül a mediterrán | S jellegű Mecsekalján disz- 3 3 tik a füge tömegesen a S • szabad ég alatt, és terem 3 S évről évre. : : ■ ■ ■ ■ ■ m................................................ — A BÉKÉSCSABAI Kötött- árugyár sporthorgászai a „tervezettel ellentétben" ma délután 3 órától holnap délelőtt 10 óráig rendezik meg versenyüket a békésszent- andrási duzzasztómű környékén. Újabb csőd. Az NSZK-beli Bad Kreuznachban azt a pillanatot látjuk, amikor a Schneider optikai művek optikai leneséket előállító üzemének kapuját végleg bezárják. Itt 700 munkás kereste kenyerét (Telefotó) ta. Kínai kongresszus Előtérben: a szervezeti kérdések Feloszlatták a cortest