Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-22 / 196. szám
1982. augusztus 22., vasárnap NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Válaszolnak az illetékesek Tóth Kálmán, Dombegyháza: Panaszát a Békés megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya kivizsgálta. Megállapította, hogy a Bat- tonya és Vidéke ÁFÉSZ dombegyházi vas-műszaki üzlete helyesen járt el, amikor nem cserélte ki a televíziókészüléket. Ugyanis a vásárlástól számított 72 óra már eltelt, amikor levélírónk felkereste az üzletet. A kereskedelmi osztály azonban kifogásolta az ügyintéző hangnemét. A GELKÁ-tól szerzett információ szerint a televíziót negyedszer javították: A készülék jelenleg üzemképes. A javítás után panaszosunk is meg van elégedve vele. Amennyiben ismét hasonló meghibásodás fordul elő. ki fogják adni levélírónknak a csereutal- vanvt. Borsai Vitályosné. Puttonya: Levelére Puskás '■ ollón. a Battonya—Dombegyháza és Vidéke ÁFÉSZ elnöke válaszolt. A következőket írja: „A szövetkezet ellátási területén valóban vannak gondok. Nem megfelelő a szénellátás, mennyiségében és választékban. Felülvizsgáltam a boltegységek 1982. évre kiadott készlettervét. Ennek alapján készlettervet módosítottak. Az intézkedésnek hatására a TÜZÉP-bol- tok készletkerete 500 ezer forinttal emelkedett. Meg kell azt is említeni, hogy a TÜZÉP Vállalat illetékesei a múlt évben és most is tettek esetenként ajánlatokat szerződésen felüli szállításra egyes szénféleségekből. A gyengébb minőségű szenek esetében túl tartózkodó volt a magatartás, azzal a tapasztalattal, hogy azt úgysem veszi meg a lakosság. Egyetértek a TÜZÉP megállapításával, hogy a minőségi igényeket csak olyan mértékben tudja biztosítani, amilyen árualapja van. s mi is csak ennek^ megfelelően tudunk értékesíteni." Levelében az ÁFÉSZ elnöke fölsorolja azokat az intézkedéseket. amelyeket az ellátás javítására tett. Sorait a következőkkel zárja: „Köszönjük Borsai Vitályosné panaszos észrevételét, mellyel megerősítette az eddig tett intézkedések szükségességét." Z. Imre, Szarvas: Levelében azt írja, hogy CSÉB- biztosításában kedvezményezettként feleségét jelölte meg. Időközben azonban elváltak, és olvasónk új házasságot kötött. Van-e mód arra, hogy volt felesége helyett gyermeke kapja meg a pénzt, ha netán valami történne vele? — kérdi levelében. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságától kértünk választ. „Fontos tudni. hogy a CSÉB-tagnak akár a belépési nyilatkozat aláírásakor, akár a tagsága alatt bármikor jogában áll akárkit név szerint kedvez7 ményezettként megjelölni. Ezt minden esetben írásban kell megtenni, és két tanúval kell hitelesíteni a nyilatkozatot. Tehát olvasónknak, ha a gyermekét akarja CSÉB-biztosításban kedvezményezettként, volt felesége helyett megjelölni, eszerint kell eljárnia." Jogi kérdések További kedvezmények a gyesben Több mint másfél évtizede van lehetőségük a dolgozó asszonyoknak, hogy gyermekeiket hároméves korukig a nap minden órájában szem előtt tartsák, gondozzák, neveljék. Nem kell őket hajnali buszokon, villamosokon -távoli bölcsődékbe, „anyahelyettesekhez'' cipelniük. Fizetés nélküli szabadságuk nemcsak munkaviszonyban eltöltött időnek számít, hanem még segélyt is kapnak azért, hogy anyai hivatásuknak élhetnek A gyermekgondozási segély jelentős támogatás, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ahol a férj kis vagy közepes keresetű, még inkább, ha az anya egyedülálló, anyagi nehézségei támadhatnak a családnak az asszony teljes fizetése nélkül. A kisgyermekes anyák helyzetével kapcsolatos feszültségek azonban nem szűkíthetők le a jövedelem gondjára. Sokan attól tartanak, hogy az otthon töltött évek során elmaradnak a felgyorsuló szakmai fejlődéstől. A szerkesztőségi postákban levelek tömege tanúskodik arról, milyen szívesen jártak volna be munkahelyükre részmunkaidőben vagy vállaltak volna bedolgozást az asszonyok. Eddig erre lehetőségük nem volt. Bár a termelésből hiányzó munkósasszony-kezek komoly munkaerőgondokat okoztak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a most elfogadott — és május elsején hatályba lépett — kormányhatározat a munka és a gyermeknevelés . egyidejű vállalására serkent. Az új jogszabály lehetőséget ad arra. hogy az édesanyák a gyermek másfél éves kora után a gyes összegének teljes folyósítása. mellett részmunka- időben — havi átlagban napi négyórai — munkát vállalhatnak. Sokáig bombázta az illetékeseket a sajtó, rádió, televízió a kérdéssel: az apák miért nem maradhatnak otthon gyesen. A fő indok az volt (jogosan), hogy az egészen pici' gyerekek gondozására az édesanyákat tartották alkalmasabbnak. Az ösz- sze-össze csapódó nézetek vitája eredményeképpen megszületett a kompromisszumos megoldás. A csecsemőket ápoljjík-gondozzák továbbra is az anyák egyéves korukig, de legyen meg a lehetősége a családnak a döntésre: anyagi vagy szakmai szempontból melyik házastársnak előnyösebb a gyes. A gyerek egyéves korától az apa is élhessen ezzel a lehetőséggel, ha akar. Óriási kedvezmény az is. hogy a súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, gyermekekkel nem három, hanem hatéves korukig vehetik igénybe a szülők a gyermek- gondozási segélyt. A bedolgozók, részmunka- időben foglalkoztatottak. a mezőgazdasági szövetkezeti tagok családtagjai csak mostantól lesznek jogosultjai a gyesnek, amennyiben legalább -kilencven napon át (munkamegállapodás alapján) részt vettek a közös tevékenységben. Az új kedvezményezettek nemcsak újszülött gyermekeik után igényelhetik a gyest, hanem már korábban született, hároméves korukat még el nem' ért íiúk-lányuk után is. azok harmadik életévének betöltéséig. Mivel a társadalombiztosítási szolgáltatásokat (anyasági segélyt, temetési segélyt) kiterjesztették a kisiparosokra is, sokan most úgy vélik, a gyes is megnyílik számukra. Nos. sem a kisiparosok, sem az egyéni gazdálkodók nem jogosultjai továbbra sem a gyesnek. (Ám azt kivételes méltányosságból megkaphatják.) És végül a gyermekgondozási segélyre való jogosultság megváltozott feltételéről: eddig a szülés napját megelőző tizennyolc hónapon belül egyévi, legalább hatórás munkaviszony kellett ahhoz, hogy a jogosultságot megszerezzék. Ezután elegendő, ha a dolgozó nőnek a szülés napját megelőző két éven belül kilenc- hónapos, legalább négyórás munkaviszonya van. Ez óriási jelentőségű a fiatalok esetében. akik gyakran egy-két hónap hiányzó munkaviszony miatt estek el a gyestől, illetve méltányosság gyakorlását kellett kérniük az illetékesektől. Dr. Kertész Éva Döntött a Legfelsőbb Bíróság EXSÖGOROK HÁBORÚJA Egy szerelő húsz éve lakik sógora kétszintes családi házának egyik lakásában. Felesége elhunyta után később újra megnősült, és az asszony, a háztulajdonos tiltakozása ellenére odaköltözött. Ezek után a tulajdonos pert indított ellenük, amelyben kérte a bíróságot: volt sógorát és második feleségét — mint rosszhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználókat — kötelezze távozásra. Keresetét azzal indokolta, hogy a szerelő a rokoni kapcsolatra tekintettel, mint családtag lakott a lakásban, de ezt: a szívességi használatot a haláleset után megVisszhang Az ' augusztus 1-i Népújságban „Korszerűség és kereskedelem" címmel megjelent publikáció nagy szakértelemmel és a szakmai gondokat reálisan megvilágítva tárta a közvélemény elé a keréskedelem általános helyzetképét. Dolgozóink nevében is köszönöm! Az első bekezdésben említett vásárlói zsörtölődésM'l kapcsolatban megjegyzem: A Békés megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat Kulich Gyula-lakótelepi ABC-áruháza vállalatunk legelső ilyen típusú árudái közé tartozik. 15 esztendős funkcionálása alatt lényegi felújításra nem került sor, technológiája elavulttá vált. Vállalatunk a felújítás elvégzésére a következő megadások között választhatott: hosszú időre bezárja az árudát, vagy vállalja az üzem közbeni átalakítás minden keservét, de a vásárlókat kiszolgálja. Ez utóbbi megoldás mellett döntöttünk. vonta tőle. A szerelő viszont arra hivatkozott, hogy lakáscsere révén, mint bérlő költözött sógora házának egyik lakásába. Az alsófokú bíróságok a házaspárt a lakás elhagyására kötelezték, azzal, hogy a férfinek legalább komfort nélküli lakást kell biztosítani, felesége elhelyezéséről azonban saját maga köteles gondoskodni. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely az ítéleteket hatályon kívül helyezte, a keresetet elutasította. és a háztulajdonost ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte. — Az ítéletek törvénysérElőbb a berendezéseket cseréltük le, hogy növeljük az eladótérben tárolható áru- mennyiséget, és bővíthessük a választékot. Majd a hagyományos kiszolgálást modernizáljuk. A következő lépésben a göngyölegudvar építése ment végbe, és utoljára marad a legnehezebb: a raktártér átépítése, a szociális helyiségek kulturáltabbá tétele, valamint a korszerű fűtés bevezetése. Az átalakítással együttjáró problémák nehezítik az árddábjm dolgozók feladatainak hiba nélküli ellátását. Vállalatunk elsősorban az eladási körülményeket kívánja javítani az átalakítással, a bolt dolgozói is a legjobbat akarják, ha időnként hiba is csúszik a munkába. Ha a kivitelezőnk is segítene és felgyorsítaná a felújítási munkáját, bizonyára már a közeljövőben több rhegelége- dett véleménnyel találkoznánk a Kulich Gyula-lakótelepi bolttal kapcsolatban is. Ábrahám György igazgató tők — hangzik a határozat. — A szerelő bemutatta a húsz éve kötött csereszerződést, amelyből világosan kitűnik, hogy tanácsi bérlakásban lakott, és a csere révén — időközben elhunyt feleségével együtt — háztulajdonos sógora hozzájárulásával. mint bérlő költözött a lakásba. Ezen az okirati bizonyítékon kívül azt is igazolta, hogy mindig bérleti díjat fizetett. Ha a rokoni kapcsolatra tekintettel, ennek összegét méltányosan állapították meg, ennek a közöttük levő jogviszony szempontjából jelentősége nincs. Az érvényes bérlet alapján a szerelő második feleségét befogadhatta a lakásába. Levelekből sorokban László Sándor, Gyula: A 44-es számú főút. 140-es kilométer-jelzőtáblánál van egy lejáró, amelyet egy éve az Útfenntartó Vállalatnak kellett volna elkészítenie, de csak a földfeltöltési munkálatok valósultak meg. Korábban azt a választ kapták, hogy a rossz idő beálltával az aszfaltozást nem tudják befejezni. Lassan vége lesz a nyárnak. Vajon mikor készül el a lejáró végleg? Levelüket továbbítottuk a gyulai Városi Tanácshoz. Lengyel József, Orosháza: Levelében azt írja, hogy jelenleg három helyen van egyszintű vasúti-közúti kereszteződés a városban. Gyakran hosszú kocsisorok várakoznak a Huba utcai, az István király utcai és a Csizmadia Sándor utcai sorompó előtt. Épül-e Orosházán felüljáró? Levelét elküldtük az orosházi Városi Tanácshoz. Tóthné Dévánszky Erzsébet, Vác: Levelében írja. hogy a . 14 éve működő váci pedagógusklub tagjai rendszeresen ellátogatnak a gyo- maendrődi gyógyfürdőbe. A kellemes ottlétet az is segítette. hogy az ÁFÉSZ kezelésében működő szálloda személyzete. a Liget fürdő vezetője, dolgozóival együtt igen vendégszeretően és udvariasan bánt a klub tagjaival. A 2-es sz. iskola igazgatósága is igen szívélyesen fogadta a váci pedagógus- klub tagjait. Ezt a szívélyességet köszöni meg váci levélírónk. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Reménytelen föld — szép örökség. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Tövisek és virágok. 10.03: Játék a könyvtárban. 11.00; Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a föld körül. 12.50; Maria Callas operafelvéte- leiből. 13.38: Szonda. 14.08: .Népdalkörök országszerte. 14.33: Úton Kodályhoz. . 15.05: Müvészlemezek. 16-02: Az országépítö 17.05: Arak. többfelől nézve. 17.35: Házy Erzsébet és Réti József operettfelvételeiból. 18.40: Vergilius ifjúsága. 19.38: Zenemúzeum. 21.01: Bohémélet. 22.15: Évszázadok mesterművei. 23.12: Artur Schnabel zongorázik. a Pro. Aarte vonósnégyes játszik. I).ni: Fonal György táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko- ránkelöknek. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Bors néni. Verses, zenés játék gyermekeknek. 9.30: Ritmus! 10.00: Szerpentin. II. 00: Világvasárnap. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.54: Manó-Mobil. 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya. 17.30: Húszas stúdió. 18.35: Ütközben. hazafelé. 20.33: Társalgó. 21.58: Nóták. 22.30: Kellemes pihenést! III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.11 : Dzsesszarchivum. 8.28: Beethoven: IX. szimfónia. 9.45: Kritikus füllel. 10.45: Ot kontinens hét napja. 11.06: Öt évszázad muzsikájából. 13.05: A Clash együttes felvételeiből. 13.35: A stockholmi rádió ‘ énekkara énekel. 14.13: Szvjatoszlav Richter felvételei. 15.23: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 15.53: A kamarazene kedvelőinek. 16.57: Nagy siker volt! 19.03: A vonósnégyesjáték mesterei. 20.02: Régi -magyar dalok és táncok. 20.30: Sztárok sztereóban. 21.30: Magyar zeneszerzők. ,22.02: Balettzene. 22.37: A Rádiószínház, bemutatója. Válófélben. Mozaik egy házasság történetéből. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.00: Műsorismertetés. 9.05: Mexikói ritmusok. 9.15: Az. Erkel-fa árnyékában. Gyula zenei hagyományai. . Szerkesztő-riporter: Kutas János, (ism.) 9.45: ..A kémény rock" csillagai. A Dee Purple együttes játszik. 9.58—10.00: Müsorelözetes. 19.30—20.00: Sport és muzsika. Szerkesztő: Zentai Zoltán (A labdarúgó NB II-röl jelentjük — Eredmények a területi bajnokságról — Totó — Az Alföld sport- eseményei.) TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 9.00: Tévétorna, (ism.) 9.05: Óvodások filmmüsora. 9.25: ..Csepü. lapu. gongyola." 10.00: Hírek, (f.-f.) 10.05: A négy titok. Szovjet film. 11.10: Cser Gábor: A hétpettyés lovag. Zenés mesejáték, (isiit.) 15.10: Barangolás a művészetek tájain. Isztambul. 15.55: Reklám, (f.-f.) 16.00: Szamos Rudolf:’ Kántor, (ism.) 16.45: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepi'. 17.05: Műsorainkat ajánljuk. 17.30: Vasárnapi muzsika. 18.30: Reklám, (f.-f.) 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. (f.-f.) 18.40: Tevetorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. (f.-f.) 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Sam és Sally. Francia tévéfilmsorozat. 21.00: Sporthírek, (f.-f.) 21.10: Kapcsoltam. 21.50: Hátrább igazságokért. Vendégségben Illyés Gyulánál. 22.45: Hírek, (f.-f.) II. MŰSOR 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Giuseppe Verdi: Falstaff. Közvetítés a salzburgi ünnepi játékokról. BUKAREST 8.00: Ünnepel az ország. 9.30: A zene örömei. 10.00: A falu életéből. 11.45: A gyermekek világa. 13.00: Vasárnapi album. 17.45: Színházi sorozat. Barbu Delavrancea -drámája. 8. rész. 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-hirado. 19.50: Művészeti-kulturális műsor. 21.00: A Concordia alakulat. Román játékfilm. 22.25: Tv-hiradó. BELGRAD. I. MŰSOR 11.10: Barázdák — faluműsor. utána gyermekműsor. 12.00: Tv-napló. 12.15: Mezőgazdasági adás. 13.15: Gyermekműsor. 14.45: Jugoszlávia, jó napot! 16.00: Külföldi dokumentumadás. 16.45: Népi muzsika. 17.15: Játékfilm. 18.55: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Illés-nap. 20.55: Reklám. 21.00: Dubrovniki karaván. 21.30: Sportszemle. 22.15: Tv-napló. II. MŰSOR 17.00: Zenés délután. 19.00: Nagy kiállítások. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Zágrábi zenei esték *82: hangverseny. 20.45: Hírek. 20.50: Reklám. 20.55: Fontamara. 21.50: Válogatás: Lakodalom.