Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
Építőtáborozás — huszonötödször Beszélgetés Nagyistók Lászlóval, a KISZ KB építőtáborok bizottságának titkárával Még sokan emlékeznek rá: huszonöt évvel ezelőtt, 1958 nyarán a Hanságban nyitották meg kapuikat az első önkéntes ifjúsági építőtáborok. Akkor a feladat az volt, hogy a lelkes fiatalok visz- szahódítsák a természettől a mocsaras területet. Megkezdődött a lecsapolás, a gátak, csatornák építése, s ezzel együtt elindult egy mozgalom. Kezdetben alig négyezer fiatal vett részt a munkában, ma csaknem hatvanezer fiatal dolgozik a mező- gazdaságban, az út- és vasútépítéseken, és az ipar különböző területein. Az eddigi eredményekről, az önkéntes építőtábori mozgalom legfontosabb állomásairól, a mai tervekről, és az újabb feladatokról beszélgettünk Nagyistók Lászlóval, a KISZ KB építőtáborok bizottságának titkárával. — Tudunk valamiféle mérleget készíteni az elmúlt negyedszázadról? — Nagyon nehéz. Bár a számok ilyenkor is segítségünkre vannak, mégsem kapunk teljesen hiteles képet. Ha 25 évről valamiféle mérleget készítenénk, mindenekelőtt beszélnünk kellene a több mint hatvanmillió óra társadalmi munkáról. Ez alatt az idő alatt többek között 336 kilométer hosszú csatornaszakaszt építettek, illetve tisztítottak, 3 millió köbméter földet megmozgattak, kétmillió mázsa gyümölcsöt és zöldséget betakarítottak a lelkes fiatalok. Ezek a számmal mérhető eredmények. De van ennél fontosabb is, hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy a mozgalom révén a fiatalok megismerkedtek a kétkezi munka fáradalmaival, ezzel együtt a jól végzett munka örömével is. — Hogyan változtak az elmúlt időszakban a munka- körülmények, valamint a munkáltatói *és a munkáltatóval szemben támasztott követelmények? — A követelmények a fiatalokkal szemben ma nagyobbak, mint a múltban, de megnövekedtek az általunk támasztott igények is. Jó munkát csak ott lehetett eddig is, és lehet ezután is végezni, ahol igazi, de testre szabott feladatokat mernek bízni a fiatalokra, ahol kellő színvonalon megszervezik a munkát, s ahol biztosítják a jó munkához szükséges feltételeket. Önkritikusan meg kell jegyezni, hogy ezen a területen még az elmúlt esztendőkben is voltak gondjaink. Ahol szóvá tettük és ahol megértették, hogy nem mindegy, hogyan találkozik, rrylyen az első ismeretsége a fiatalnak a munkával, ott változtattak a kritizált körülményeken. Ahol ugyanezt nem értették meg, ott az idén már nem szerveztünk építőtábort. Ezért kevesebb az idén a táborok száma, mint 1981-ben volt. Ez nem jelentheti természetesen azt, hogy csökkenjen a táborozok aránya. Idén is túljelentkezés vojt a tervezetthez képest, de akárcsak az előző években, ezúttal is arra törekedtünk, hogy akik jelentkeztek, azok el is tudjanak menni valamelyik táborunkba. — Beszéljünk az idei újdonságokról. Egyre több a szakmai tábor, és mintha szaporodott volna a speciális építőtáborok száma. — Igen. Idén június 20- tól augusztus közepéig az ország legkülönbözőbb helyein nyíltak, illetve nyílnak szakmai jeilegű, s érdeklődési körök szerint csoportosítható táborok. Az előző évek kedvező tapasztalatai alapján kezdeményeztük, hogy a korábbinál több szakosított tábor legyen. Működik majd természettudományi és iparművészeti, dalos-, eszperantó. vagy éppen makramétábor is. Különböző sporttáborainkban több száz fiatal dolgozik. Emellett lesz például közlekedésbiztonsági, továbbá a belügyi és honvédségi pályákra orientáló szaktábor is. — Mitől válnak ezek az építőtáborok szaktáborokká? —*■ Attól, hogy a fiatalok szabad idős programját meghatározza az érdeklődési körük. Az idei újdonságok közé tartozik az építőtábori butik. Idén még csak kísérleti jelleggel, de jövőre talán már szélesebb körben is elterjesztjük ezt a most bevezetésre kerülő gyakorlatot. A fiatalok tervei és sok-sok önkéntes társadalmi munka eredményeként, önköltségi áron divatos holmikat vásárolhatnak a táborozok. Például az olyan farmernadrág, amely a kereskedelemben 6—700 forint, nálunk megvehetik kétszáz forintért. Idén háromezer ilyen divatos ruhát, nadrágot, szoknyát hozunk forgalomba. Ezt lehet megvenni abból a keresetből, amiért a gyerekek megdolgoztak. — Nem lesz kevés a hatvanezer diáknak a háromezer divatos holmi? — Természetesen kevés lesz. Ebben az évben éppen ezért táboronként a legjobban dolgozó brigádok vásárolhatnak elsőként. Ez is a jutalom egy formája. — Az elmúlt évben már bevezették az új ösztönzési formát. Két és fél évtized gyakorlatát ismerve, ez jelentős változtatás volt. Bevált? — Igen. Igaz, hogy sokan veszélyeztetve érezték a társadalmi munka létét. De ha azt akarjuk, hogy a mozgalom tovább éljen, s a magasabb követelményeknek is megfeleljen, akkor nem kell félnünk még a racionálisabb változtatásoktól sem. Ma az a gyakorlat, hogy a fiatalok munkbért kapnak, amelyből a'munkáltatók napi ötven forintot az ellátásért levonhatnak, de ami megmaradt, azt a táborlakók egymás között jutalomként szétoszthatják, s együtt vagy külön-külön is elkölthetik. Erről demokratikus keretek között kell dönteniük, s ez nagyon lényeges. A diákmunka nem ingyenmunka egyetlen gazdaságnak, vállalatnak sem. — Az építőtáborok egyre inkább nemzetközi jellegűek is. Idén mely országokból, hány fiatal érkezik, s hova mennek a magyar fiatalok a cseretáboroztatás keretein belül? — Bulgáriából négyszázan, Csehszlovákiából kétszázötvenen, a Német Demokratikus Köztársaságból ötszázan dolgoznak nálunk, s ugyanennyi magyar fiatal dolgozik az említett országokban. Lengyelországból ezerhárom- százötven diák érkezik hozzánk. A hagyományoknak megfelelően részesei lesznek az építőtáborozásnak a hazánkban tanuló kubai, vietnami, laoszi, kambodzsai diákok is. — Mi az, ami kimaradt ebből a beszélgetésből? — A mozgalom huszonöt évéről könyvekét lehetne írni, ehhez kevés egy beszélgetés. Amit azért érdemes még megemlíteni, hogy idén 3200 szakmunkástanuló a saját szakmájában dolgozik majd, s ezt elfogadják nyári gyakorlatnak is az illetékesek. Új kezdeményezés, hogy a Balaton partján szakácsok, felszolgálók, cukrászok, húsipari szakmunkások részére is megteremtettük a táborozás lehetőségét. Ha beválik, a következő években ez is ugyanolyan gyakorlat lesz, mint ma a többi. Ambrus Sándor 1982. július 3., szombat minimagazin Diákszállodák Hazánkban rendelet írja elő — immár hét éve —, hogy „a nyári idegenforgalmi szezonban középiskolák és felsőoktatási intézmények kollégiumai kedvezményes áron turistákat fogadjanak. Azóta az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében mind több külföldi és hazai fiatal veheti igénybe a kollégiumi szálláshelyeket. A legtöbb diákotthont Baranya megyében bocsátják az ifjúsági turizmus rendelkezésére. Csongrád megyében a kollégiumi szobák elosztásakor már hagyományosan elsőbbséget élvez az Expressz. Gond viszont, hogy a Balaton környékén egyetlen kollégium sem áll a túrázók rendelkezésére. A „magyar tenger'’ partján ugyanis elsősorban építőtáborozók számára tartják fenn a kollégiumi szobákat. Jövőre — várhatóan — a Balatonnál is javul a helyzet: megnyílik az Expressz 640 ágyas ifjúsági szállodája Földváron. Az ifjúsági utazási iroda által bérelt összes kollégiumi hely 40 százaléka Budapesten van, ahol 15 diákótthon várja a hazai és külföldi turistákat. A fővárosban július 5-től augusztus 25-ig 35 ezer vendégre számítanak a kollégiumok. A fiatalok igényeit maximálisan kielégítő szálláshelyeken a kedvezményre jogosító igazolványok tulajdonosainak egy éjszakára csupán 40 forintot kell fizetniük. Tejben, vajban A meglehetősen csámpásra kopott cirokseprűkkel hatalmas fehér port kevernek a fehér köpenyes, fehér sapkás lányok,-fiúk ebben a kis helyiségben, ami a raktárból nyílik, s a berendezése egy kopott íróasztal, egy asztalféle, rajta mérleg. Épp most fejezték be Edit, Jóska, Gabi és társaik a kilós kiszerelésű tejpor mérését, csomagolását, s most rendet raknak, takarítanak. A Gyulai Tejporgyárban vagyunk, ahol ezen a nyáron is sok fiatal vállalt munkát. Lengyel Edit, Fodor József, Kovács Annamária és Juhász Gyula „erkelesek”, Béla Gabi pedig most lesz elsős a szakmunkásképzőben, varrónőnek tanul. — Én már másodszor vagyok itt —- támaszkodik a seprűnyélre Jóska, más néven Kopasz. (Hogy miért éppen így nevezték el, ma már kibogozhatatlan, a külsejével mindenesetre nem szolgált rá.) — Tavaly 2700 forintot kerestem. A barátaim nyári gyakorlaton vannak az MTH-ban, úgy hogy együtt nem vagyunk otthon, Mint kiderül, Jóska „két műszakos” mostanában, otthon építkeznek, és ő a „segédmunkás” az édesapja mellett. A pénznek, amit most keres, már megvan a helye, hangfalat szeretne venni az idén. —< e — Tavaly nyáron én apunak segítettem — veszi át a szót Juhász Gyula, akit a többiek Jules-nek szólítanak —, de folyton összevesztünk. Kopasz, vagyis Józsi, a barátom is ide jött, gondoltam akkor nem lehet rossz hely. $ — És tényleg nem rossz hely? Egymás szavába vágva bizonygatják, hogy „jól megvannak” itt, némi túlzással tejben, vajban fürödhetnek. Egyébként — világosítanak fel — híre van annak az iskolában, hova érdemes elmenni, hol fizetnek jól, hol milyen a hangulat. — Van olyan hely — meséli Edit, aki most már a harmadik nyáron dolgozik, és különböző helyeken —, ahol leül a felnőtt munkavezető, és mindent velünk csináltat, máshol viszont ő is együtt dolgozik velünk, megmutatja a fogásokat. Hát ezt sokkal jobban szeretjük. Cseng a telefon, bejön egy idősebb, fehér köpenyes férfi. Faggatom, elégedettek-e a diákmunkával? — Diákja válogatja — válaszol —, van,. aki nagyon igyekvő, van, aki kevésbé. — S aszerint is fizetik? — Sajnos, nem. Pedig úgy lenne az igazi ... T. I. De nehéz az iskolatáska — sorsa Háromnegyed nyolc után a kék táska mellé, a másik székre egy kopott, barna bőrtáska repült. — Jó reggelt! — lihegte a barna táska. — Magának is — válaszolta a kék, és megkérdezte: — Miért liheg ennyire? — Majd elmesélem, ha kifújom magam . . . — Azt hittem, nem is jön már. Csak nem csinált megint valami rosszat magával a gazdája, Jancsi? Netán kapufélfának használta? Vagy a sárba ejtette? — Még ennél is borzasztóbb — közölte letörten a barna táska. — Képzelje, most a buszon felejtett. Az utolsó percben dobott utána egy néni. Széles ívben repültem ki a buszajtón, egyenesen a járdára. Nagyot huppantam, azt hiszem, enyhe agyrázkódást kaptam, itt, a fülem mögött. Jancsi felvett, de nem porolt le. Szokásához híven megint elbámészkodta az időt a kirakatoknál, persze aztán rohanni kellett, hogy beérjünk, kicsi gazdám a piros lámpát sem tartotta tiszteletben, átrohant a zebrán, közben kegyetlenül cibálta a fülemet. Nem hiányzott sok, hogy leszakadjon. Ez azért nem csak az ő hibája. Ezeknek a mai gyerekeknek naponta több kiló könyvet kell cipelniük. Én is mindig annyira meg vagyok pakolva, nem csoda, ha fáj minden porcikám. Tavaly már operálni kellett kétoldali fülleszakadás miatt. No, folytatom, mert karamboloztunk is. Jancsi majdnem fei- lökött egy nénit a sarkon, nem adta meg neki az elsőbbséget, de szerencsétlenségemre megint csak én estem le. A többit már tudja Kék úr. Berepültem áz ajtón, s ahogy a székre reccsentem, az a benyomásom támadt, hogy felszakadtak a régi sebeim. Lenne olyan szíves megnézni, Kék úr! — Öh, hogyne — felelt készséggel a kék táska, s biztatóan folytatta: — Nyugodjon meg, Barna úr, az Dn fülét még tartja egy szál. De mennyire más mostanában, mint régen! Emlékszik az év elejére, amikor először repült be az ajtón! Gyönyörű négerbarna színe volt! Zöld úr, az első padsor szélén majd megpukkadt az irigységtől a szépsége láttán . . . — Hja! A régi szép idők! — sóhajtott a kék táska elérzékenyülten. — Akkor még Jancsi is gondosan letörölgetett, a helyemre tett. Sajnos az a rossz szokása, hogy az osztályajtóból röpít be, már akkor is megvolt. Szerencsére, a hónapok során fejlődött a célzóképessége. Az első repülésnél Varga Pistit találta velem fejen, tévedésből. Most már akarattal vág neki. — Jé! — lepődött meg a kék táska. — Észre sem vettem, hogy bejött a rajztanár. Hallgassa csak, mit mond. Azt hirdeti ki, hogy a tanári kar az évzárás előtti utolsó gyűlését tartja, és haza lehet menni. Ahogy örül ennek az én gazdám, biztosan kifelejt belőlem valamit . . . Hát akkor viszlát hétfőn, Barna úr. — Viszontlátásra! — köszönt el sebtiben a Barna táska, mert Jancsi húzta is már magával. Akkor még nem sejtette szegény, hogy soha többé nem találkozik kék kollégájával. Ezt csak vasárnap tudta meg, de közben kapufa volt a téren, és egy kis ideig fociztak is vele. Még akkor is szédült ettől, amikor vasárnap este megtartották Jancsi születésnapját. Szülei egy, a jövő tanévre használandó fekete diplomatatáskával lepték meg őt. A barna táskát bedobták a sötét kamrába. Talán utoljára esett nagyot. Magányában szomorúan gondolt arra, hogy a kék táska hiába várja hétfőn, nem látja őt soha többé. Vajon mit szól majd Jancsi új diplomatatáskájához? — kérdezte önmagától. És még szomorúbban kezdte sajnálni az új diplomatatáskát, amelynek hányatott sorsát előre látta Jancsi Nkezében . . . Hacsak a nyári vakációban valamiképpen nem fejlődik ki több szeretet és megbecsülés Jancsiban, legalább a saját dolgai iránt . . . Aztán, mielőtt mély álomba szenderült, egy pillanatra az is fel- rémlett előtte; lehet, hogy valamikor találkozik még kék kollégájával, ha Jancsi beviszi őt a MÉH-be, s valahol majd új formát, esetleg sok apró kis pénztárcát csinálnak belőle a mesteremberek ... Kovács Viktória, 8. oszt. tanuló Divatos, de káros Osztrák orvosok helytelenítik a manapság tömegszenvedéllyé vált kvarcolást. A kvarcláfnpa nyújtotta mesterséges besugárzás valóban állandó barnára varázsolja a bőrt, és jó formán kizárja a leégést, amely a napfürdőzéssel igen gyakran előfordul. Az erős ibolyántúli sugarak azonban, amelyeket ,n kvarclámpa kibocsát, mélyen behatolnak a bőrbe, s ez alatt az alatta levő szövetek szétrombolásához vezetnek. Ez pedig a szövetek és a bőr idő előtti elöregedését okozza. Eladó lány — Hogy kilója?. . Elavult időszerűség Sokak szerint a rock-pop- beat alapvetően ma már klasszikussá vált; ami a naponkénti, s nem egyszer már- már óránkénti változásokat hozza, az a résztvevők-köz- reműködők „bandái”, személye. Az irány, a vonulat, a „nemes őrület’ ugyanaz; unalomig másoló, önismételgető. Bizonyára ez utóbbi, látszólagos stabilitásból indult ki a Zenemű Könyvkiadó, no és a hazai beat-pop- rock-ügy egyik elkötelezett teoretikusának is nevezhető Sebők János, hogy Rock Évkönyv 1981. címmel afféle annalest jelentetett meg a közelmúltban. A meghatározó azonban nem a stabilitás. Hogy ez mennyire így van, azt az idősebb, e műfajra még fogékony korosztálynak sem kell indokolni. Példát? Legyen! Ott a Piramis, ott az egykor Nagy Fecó vezette Beatrice. Született, mert valami aligha megfogalmazható igényt kielégített, tündöklött és aztán háttér és valódi, az alkotást elősegítő és támogató közönség híján szűntek meg, pattantak el buborék módon. Ennyi a divatágazatról. Szórakoztató zene, jó ha van . . . Nem folytatom, dőreség lenne. A „stabilak” kategóriája sem egyöntetű. Belgrádban például azért nem sikerült a Hungaroton nagyszabásúra tervezett lemezvására, mert „nagyapók” lemezei, „ósdi dalai” nem kellettek a lemezvásárló tiniknek. A „nagyapók” az LGT, a Fonográf, Zorán, az Omega, a többiek. S az újak? A Bizottság, a KFT, az URH, a Spenót, a Punk- ráció, a Petting, a Strand, a Lavina, a Trabant és a Vágtázó Halottkémek leginkább alkalmi, tiszavirágéletű együttesei, mint az aligha körülhatároló (nem is kell?!) „új hullám” képviselői nemegyszer, sőt jellemző módon önpusztító, a korábbi nemzedékek allűrjeit másoló pankrációkkal hívták föl magukra a figyelmet. A „bamba nemzedék” zenészei így hát a pillanat emberei. Még az üstökös jelző sem illik rájuk, s ez nem az ő, hanem a közönség hibája! Róluk is szó esik ebben a vaskos, a vártnál jóval kevesebb fekete-fehér képpel illusztrált kötetben. Egyetlen időtálló van az évkönyvben. Az elavult időszerűség — mert „vidék” is létezik, ahová az enyhén szólva mindig megkéső hazai szakfolyóiratok nagyon-na- gyon utólag hozzák a híreket, s a diszkó műfaja sem arra hivatott, hogy ezt a bosszantó késést némiképpen ledolgozza — százezreket (!) érintő múlandósága csak a melléklet kronologikus listái, a visszatekintő és az évi krónikák, a fölállások listái, az említett „új hullám” zenekarainak leírásai, és egy-két kiválónak is nevezhető kritika, po meg á dzsessz -dolgairól közöltek olvasása közben oszolhat el. Kis malíciával azt is mondhatnék: a kötet nagyjából hű képe annak a világnak, ami bár messze van a kerektől, az igazitól, de van, s jó, egymilliónyi magyar polgárt érdekel... (Nemesi)
