Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-31 / 178. szám

1982. július 31., szombat Népek esküvője Ljubljanában Yes, oui, igen, da, si, ja Petárda robban a kis tér felett, a dörrenés vetekszik a rezesbanda hangerejével. Színes népviseleti ruhákba öltözött táncosok — spanyo­lok. magyarok, szlovének — ropják kitartóan, a több ez­res tömeg ovációja közepet­te. A tér sarkánál hideg sört mérnek, parasztsonkát, meg kolbászt árulnak. A város­házán zászlók: a szél jóvol­tából a magyar lobogó , a finnekével „ölelkezik". Lassan elcsendesül a tér. Csend lesz a városháza pati­nás nagytermében is. Leszá­mítva a diszkréten osonó an­gol, spanyol, magyar tévése­ket. no meg a seregnyi új­ságírót. Középkorú hölgy szól ün­nepélyesen, a falak felerősí­tik a hangját. Aztán sorra elhangzik a si, oui, da, igen, vés. ja. Tizenkét nemzet lá­nyai és fiai köszöntik egy­mást kipirulva, koccannak a pezsgős poharak. A csehek a tokióiakkal ölelkeznek, a lapapucsos holland pár a tunéziaival, a nottinghami a montenegrói val. a pesarói olaszok a szombathelyiekkel, a budapestiek az osztrákok­kal Üjabb petárda süvölt a téren, tízezer ember üdvri­valgása hullik. Vagy kétezer énekes, táncos, harmonikás. ostort durrogtató karéjában feltűnnek a rózsákkal díszí­tett kecses hintók .. . Népek esküvője, Ljubljana, 1982. június 26. Európában is párját ritkító látványos­ság ez. Tizenöt évvel ezelőtt a szlo­vén fővárosban két fiatal pár — egy helybeli, vala­mint egy svéd — házasságot kötött. A negyedmilliós vá­ros lakói közül sokan elkí­sérték őket a lakomára, az utcákon valóságos fesztivált rendeztek tiszteletükre. A helyi turistaszövetséget iga­Ilintohan a szombathelyi pár zán nem lehet rugalmatlan­sággal vádolni. Rá egy évre már fél Európából idecsődí- tették a házasulandókat — persze, alapos szelektálás után. Az esemény ürügyén nagyszabású folklórprogra­mot állítottak1 össze. A vá­ros utcáin felvonulókat min­den évben nagy tömegek kö­szöntik. A költségek termé­szetesen nagyok, de ha azt vesszük, hogy átlag öt-hat ország tévései, filmesei örö­kítik meg az eseményt, tu­catnyi újságíró ír az eskü­vőről, s szép számmal fut­nak be a valutát hozó cso­portok, terjesztik a város — s közben az ország — hírét, akkor koránt sincs szó ki­dobott pénzről. De térjünk vissza a lagzi- ra. Nagyon szép népviseleti ruhában éppen most jön le a városháza lépcsőjén a szombathelyi pár, Horváth Andrea és Taschner Sándor. Még meleg a tanári diplo­májuk. Nagy éljenzést kap­nak az átrándult magyarok­tól. s a kőszegi tánccso­porttól. Nyomukban a bu­dapesti páros, Göntér Ágnes és dr. Trásy Gábor. Aztán a combtőig érő bőrcsizmás, sokszoknyás osztrákok, a ki- monóba öltözött japánok, a bányászsityakos nyugatné­metek. Az olasz vőlegény fe­jén cilinder, az angolok Ro­bin Hood szellemét idézik öltözékükkel. S a többiek, a montenegrói, a macedóniai, a szlovéniai, szerbiai, tuné­ziai, spanyol, cseh. finn pá­rosok. Csörren az ostor, megindul a menet, át az óváros sörö­zőkkel, éttermekkel zsúfolt részén. A ljubljanaiak nem sajnálják a tenyerüket. Vagy három kilométer után feltű­nik a cél, az atlétikai vi­lágversenyeknek is gyakorta helyet adó Tivoli sportcsar­nok. Itt jön a java. A pá­rokat díszes asztalhoz ülte­tik, megtelnek a lelátók. A terembe hatvantagú fúvós- zenekar masíroz be, főtt sonkákat gurítanak kis ko­csikon. Késő estig tart a lakoma, a nagy vigalom. Másnap a párok Dubrovnikba utaznak nászúira. S a szervezők ké­szülnek a következő évre. Kozma Gábor aritkaságok Debrecenben mii Megálljt jelző tárcsák is lehetnének, de úgy állanak egy-egy faritkaság előtt a védelem jelvényei, miként ha pajzsok volnának. S Deb­recenben az utcákon, a tere- ken, a kertekben már sok- sok ilyen pajzs áll a földbe ütve. De ha megkérdeznénk hirtelen, hogy merre láttam ezt a strázsát. először a lí­cium, a nevezetes ördögcér­na jutna eszembe, valóságos avagy költött históriájával együtt. A lícium fává nőtt. Egyháztörténeti maradandó- ság, akár a kézírásban fenn­maradt zsoltárok. A város legnagyobb fehér akáca a Kartács utcában tüntet méreteivel. Mellma­gasságban körülzsinórozva kerülete háromszáz centimé­ter, s föl a magasba tizen­nyolc méterre nyújtózik. Észak-amerikai származású. Fajtája Magyarországon az 1600-as évektől már utcákat hódít. Róla, a Kartács utcai­ról, aligha lehet többet mon­dani. Kit is szólaltatnék meg felőle? Tulajdonosa a ma­gyar állam. De soroljuk csak fel (ha szűkszavúan is), hogy a Nagyerdei körúton egy páfrányfenyő posztói; a megyei pártbizottság előtt kettős tiszafa zöldell, amely valószínűleg a régi botani­kus kert „maradványa”. Nincs különösebb krónikája — s nem is lehet — a Kos­suth Lajos Tudományegye­tem kocsányos tölgyeinek sem. futólag mégis megje­gyezhető, hogy ezek a tere­bélyesek méltósággal, hűen, s még nem aggastyánként reprezentálják a valamikori Nagyerdőt. A Déri téri tölgy- matuzsálem az egykori fü* vészkert. Gondozza a Deb­receni Kertészeti Vállalat. A fát egy ízben különleges gyógymódban részesítették; leszedték róla a „zöld piócá­ját" az életerőt elszívó fa­gyöngyöt. Virul is az évszá­zados tölgy! Ha már tölgyek­ről esett sző, bár Debrecen határán kívül-- de említsük meg — a guti óriás után a mikepércsiek Rákóczi-töl- gyét, melynek' lombsátra alatt a fiatalok évről évre megtartják a majálist. Ne feledkezzünk meg a Péter- fia úti természeti emlékek­ről, a tiszafákról. Ezeket, s még jó néhány társukat már a Debrecen város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának határozata védi. A kertészeti vállalat gondos kezelésére vannak bízva. Az Acél utcába ellátogat­va (a 19. szám alatt) egy hatalmas páfrányfenyő (a buddhisták szent fája) s egy szép koronaformát tartó ko­csányos tölgy díszük a ro­mok közt. Púfrányfenyö a Bem téren is álldogál. Régi Írások tanúbizonysága sze­rint az egykori füvészkertből menekítették ide, amidőn a múzeum felépítésébe fogtak. Hogy milyen az a páfrány­fenyő? A tűlevelű és a lombhullató fák öszvére. So­mogyi Jolán írja egy he­lyütt: „Kétlaki növény. Ter­mése a szilvához hasonló, halványsárga színű. Magvát Japánban és Kínában pör­kölve fogyasztják.” S ha már Japánnál tartunk, végül áll­junk meg Debrecenben, a Végh Dezső utca 17. szám alatti háznál. Egy japán csá­szárfa illegeti magát kívül a kerítésen. Dr. Horváth Jó­zsef jó pár évvel ezelőtt nagy-nagy üvegházi dédelge- tés után az udvarába ültet­te, ám kikerült onnan. Az utcaszélesítés alkalmával, örüljünk, hogy nem esett bántódása. Csakhogy ez a fa nagyon is szereti a vizet, s körülötte túl sok a beton. De ezen már nemigen lehet se- gítni, hacsak majd a rekke- nő kánikulában sűrűbben meg nem itatják a gyökere­it. Még valamit! Egy felvi­lágosító tábla elférne a kö­zelében! Gyakran becsenget­nek Horváthékhoz, hogy ugyan mondják már meg, miért is védik ezt a fát? Szalai Csaba Röviden HALFOGÓ DENEVÉR A denevérfauna a trópu­sokon igen gazdag. Többek között olyan kisméretű de­nevérek is élnek ott. ame­lyek közül némely faj nem­csak rovarokkal, apró ge­rincesekkel, hanem gyümöl­csökkel, nektárral és vérrel táplálkozik. Köztudott, hogy a denevérek ultrahanghullá­mok segítségével tájékozód­nak, és szerzik meg a zsák­mányt. . Ezt a folyamatot azonban eddig csak rovar­ölő denevéreknél vizsgálták. Újabban kiderült, hogy a halfogó denevérek táplálko­zása, tájékozódása is hason­ló módon történik. METÁNBONTÓ BAKTÉRIUM Régóta ismeretesek olyan baktériumtörzsek, amelyek oxigén jelenlétében a me­tánt széndioxiddá és vízzé bontják, de csak a legutóbbi években gondoltak a kuta­tók ezek gyakorlati felhasz­nálására. A Moszkvai Bá­nyászati Intézet munkatár­sai számoltak be egy sikeres kísérletsorozatról, melynek során ilyen mikroorganiz­musok segítségével csökken­tették a robbanási okozó szint alá a sújtólégveszélyes bányák levegőjének metán­koncentrációját. A metánnal szennyezett levegőt baktériu­mokat tartalmazó csőrend­szeren cirkuláltatták ke­resztül. mikor is a robbanás- veszélyes gáz mennyisége fokozatosan csökkent. Az ily módon végrehajtott „tisztí­tás” időtartama több nap volt. azonban a kutatók bíz­nak abban, hogy mód nyílik aktívabb baktériumtörzsek előállítására, s ettől kezdve a bányavédelem a mikroor­ganizmusokat ipari méretek­ben, rutinszerűen alkalmaz­hatja. Tudomány - technika flriane-tervek A háromlépcsős Ariane hordo­zórakéta szolgálatba állításával mind a francia, mind a közös európai űrkutatás helyzete je­lentős mértékben megjavult. 1980-ban a Párizs melletti Le Bourget-ben létesítették az ARIANESPACE vállalatot, amely a világ első „űr-szállító” válla­lata. összesen 11 európai állam és 13 nagybank képezi a magvát ennek a vállalkozásnak, amely­be a legtöbbet a franciák ruház­tak be: 59,25 százalék erejéig. Az ARIANESPACE célja rész­ben a hordozórakéta továbbfej­lesztése, a nagyobb tolóerő el­érése 1990-ig. A legfontosabb cél­kitűzés azonban: megrendelése­ket szerezni a rakéta számára mesterséges holdak pályára ál­lítására, később űrhajók indítá­sára. Az Ariane rakéta iránt nem- -csak az európai kontinensen, de az Egyesült Államokban is nagy érdeklődés mutatkozik. A jelek szerint technikailag ugyan be­vált a Space Shuttle, az űrrepü­lőgép, de az amerikaiak már most elismerik, hogy ez a jár­mű a hordozórakétákat nem fogja kiszorítani az űrkutatás te­rületéről, és bizonyos űrkutatási feladatok végrehajtásánál a ra­kétákra továbbra is nagy szük­ség lesz. Az ARIANESPACE vállalat a közös európai űrkutatás csúcs­szerve, az ESA, illetve a Fran­cia Nemzeti Űrkutatási Központ irányítása alatt áll. Az előzetes tervek azt mutatják, hogy az Ariane rakéta segítségével 1980- ig 42 műholdat fognak pályára állítani, további 38-at pedig 1990-ig emel a magasba ez a ra­kéta. Ebben az évtizedben mi­nimálisan 32 rakétakilövést ter­veznek. A jelek szerint az Ariane jövője biztosítva van. A képen az Ariane rakéta szere­lés alatt. (KS) Nyugdíjasoknak Qz élet természetes állapota „Jaj, csak terhetekre va­gyok én nektek, jobb is len­ne, ha már nem lennék." „Nem élet ez már így, öreg­nek temetőben a helye” — mondogatják sokan. Valóban így van ez? Az évek számának szaporodása tényleg feleslegessé tenné az embert? Társadalmunk el­öregedett — halljuk sokszor. Igaz. De máris a kérdés: ugyan hány aktív dolgozó kényszerülne otthoni mun­kára, ha nem lennének dol­gos, . türelmes nagymamák, akik lehetővé teszik, hogy a kismamák visszatérjenek munkahelyükre? Mennyi társadalmilag jobban hasz­nosítható erő terelődne kényszerpályákra, ha nem lennének segítőkész nagyszü­lők, akik támogatják gyer­mekeik családalapítását, ott­honteremtését? Mi történne, ha nem lenne ennyi aktív idős ember a fiatal családok hátterében? Igaz, az öregség jelenthet hátrányt. Gyengül a látás, hallás, romlik kicsit a „mo­tor", lassul a mozgás. Sok­szor mondják, hogy az idős ember kuporgató, spórolós, merev, nehéz bánni vele. Azt is halljuk, hogy fél a betegségektől, állandóan or­voshoz jár. Az idős ember kétségtele­nül több idővel rendelkezik, többet tud foglalkozni ma­gával, fokozódnak bizonyos betegségek előfordulási ará­nyai. De az „ép testben ép lélek" szólás nagyon igaz ebben a korban is. A rend­szeres mozgás (nem túlfeszí­tett), az elhízás elleni véde­kezés, az orvos által ren­delt és csak szükséges meny- nyiségű gyógyszerek pontos szedése elősegíti az aktív ál­lapotban maradást. De a mondás megfordítva is igaz, s ez a legfontosabb: ép lé­lek mellett tovább marad ép a test. A mindennapos munka, az ésszerű tevékenység, a kedv­vel végzett alkotás — le­gyen az az élet bármely te­rületén — a legfontosabb tényezője, lelki irányítója életünknek. Érthető, hogy a nyugdíjazás után p/. az éltető elem megszűnik, s jön a természetes (?) reakció: a feleslegességérzés. Ez ellen kell megküzdeni, s ez min­den idős ember egyéni gond­ja, de társadalmi gond is. Társadalmunknak szüksége van a már nyugdíjasok ak­tív munkájára. Ezt minden­képpen ragadjuk meg, él­jünk a lehetőséggel. Csök­kentett tempóban, kisebb fe­lelősségű területen, de ma­radjunk az élet vérkeringé­sében. Ne bánjuk, ha n,em tu­dunk aludni csak négy-öt órát. Az idősebb szervezet­nek kevesebb alvásra van szüksége, ez nem betegség, tudománoys tény. Ne szed­jünk marokszámra altató­kat, hanem az álmatlan órá­kat próbáljuk értelmes tevé­kenységre fordítani. Olvas­suk ki az oly régen beter­vezett, de időhiány miatt so­ha el nem olvasott könyve­ket, merjünk utazni, üdülni menni,'és szellemünket tart­suk frissen, mert ez a test frisseségét is megadja. A tudomány már bebizo­nyította, hogy az ép lelkű és testű idős emberben semmi­nemű olyan komoly elválto­zás nem észlelhető, mely alapvetően az öregkori ha­nyatlásból származna. Ha emberek életsorát figyeljük, s idős kori lelki állapotát vizsgáljuk, igen szépen ki­rajzolódik az a tudományos tény, hogy nem az öregség hoz magával rossz személyi­ségjegyeket, vonásokat. A rosszkedvre, bizonytalanság­ra hajló öreg mindig ilyen lelki alkatú volt, a betegsé­gektől félő idős ember egész életében félt a betegségek­től, és a fukar, spórolós nagymama mindig kuporga- tott. Erre egy élő példa: két, egymás melletti lakásban él egy nyolcvanéves és egy hat­vannyolc éves idős, magá­nyos hölgy. A nyolcvanéves aktív, egész nap tesz-vesz, utazik, idős barátnőivel rendszeresen programokat szervez, teryei vannak, eszé­be sem jutnak Arany János szavai: „... az öreg csak tövis az ágon, látja, hogy ő nem kell ezen a világon." Pedig ha többet „hajtja ma­gát", ő is fullad kicsit, ugyanúgy, mint a 12 évvel fiatalabb szomszédja, ö vi­szont egész nap benn ül a szobában, aggályos, bárho­va képtelen elmenni, min­dennek a borús oldalát látja, percenként ellenőrzi pulzu­sát, napi fő programja gyógyszereinek pontos be­szedése, beszűkült, néha te­hernek érzi az életet. S ha megvizsgáljuk, hogy miért van ez így, kiderül, hogy nem az öregségtől. Ez a két ember negyven évvel ez­előtt is ilyen különbségeket mutatott lényegében, csak fiatalabbak lévén, a minden­napok pergésében ezek a személyiségjegyek nem jöt­tek annyira a felszínre. Elmondhatjuk tehát, hogy az idős korban jelentkező személyiségjegyek, fiatalkori sajátosságok — az évek mú­lásával legfeljebb lassan ki­éleződnek. Az öregség tehát nem be­tegség. Természetes állapo­ta az életnek, ha bizonyos betegségek előfordulása vala­mivel gyakoribb is. Testi erőnlétünket rendszeres moz­gással, okos étrenddel és minél kevesebb gyógyszerrel igyekezzünk minél tovább megőrizni. És maradjunk ak­tívak munkában, életben és a családban, de úgy, hogy bölcsen teret engedünk a fiatalok ambícióinak, így nem válunk konkurrenciává, de csendben pótolhatatlanná. Dr. Z. T. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents