Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
1982. július 3., szombat o Képek a komlósi tájházből Tíz esztendővel ezelőtt vált valósággá a gondolat Tótkomlóson: tájházban összegyűjteni a község és a környék szlovák nemzetiségének népművészeti emlékeit. Lelkes patrióták, hely- történeti kutatók segítettek, a nagyközségi tanács pedig a közös akarás élére állt, de ott volt a támogatók között a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége is, így az avatás napja, 1972. április 4-e elérkezhetett. A tótkomlósi szlovák tájház sok ezer vendéget fogadott megnyitása óta, anyaga is gazdagodott. Képeink a századforduló időszakának megfelelően berendezett tájházba vezetik el az olvasót. A felvételeket Fazekas László készítetté. „Tisztelet a szülőföldnek” Interjú dr. Gosztonyi Jánossal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával A Magyarok Világszövetsége az utóbbi években széles körű kapcsolatokat épített ki a külföldön élő magyarokkal, külföldön működő magyar egyesületekkel, klubokkal, kulturális csoportokkal, világi és egyházi vezetőkkel, híres művészekkel, írókkal, magyar nyelvet tanító iskolákkal, kiadványok és rádióműsorok szerkesztőivel, sőt egy-két esetben — a nyelvtanítás érdekében — hivatalos szervekkel, állami főhatóságokkal is. E kapcsolatok sokféle jelét, eseményét ismerjük mi, itthon élő magyarok is. Indokolt tehát, ha először azt kérjük dr. Gosztonyi Jánostól, a Magyarok Világszövetsége főtitkárától, hogy jellemezze röviden a határainkon túl élő magyarok összetételét, rétegződését. — A magyarság egyhar- mada él határainkon túl, többsége a szomszédos szocialista országokban. A kapitalista országokban élő magyarok, illetve magyar származásúak számát egymillióháromszázezerre . becsüljük. Ez természetesen, csak becsült szám. Pontos adataink azért nem lehetnek, mert jó néhány országban a hivatalos statisztikák nem tartják nyilván a lakosságot az anyanyelv vagy a származás alapián. A külföldön élő magyarok helyzete, összetétele folyamatosan változik. Számításaink és becsléseink szerint a külföldön élő magyarságnak1 ma már csak mintegy egy- harmada első generációs, azaz olyan, aki Magyarországon, illetve magyar nyelvterületen született. A második és harmadik nemzedékhez tartozó nagyobb rész viszont már nem beszél magyarul, illetve a legjobb esetben, ahogy ezt Amerikában mondják, csupán „fülmagyar”, azaz valamelyest érti a magyar szót, beszélni azonban már nem tud. Mindebből az következik, hogy figyelmünket fokozottabb mértékben kell a második, illetve a harmadik generáció felé fordítanunk. Természetesen mindenekelőtt azt a szándékot kell támogatnunk és segítenünk, hogy a kint született gyermekek és unokák is — lehetőségük szerint — tanulják meg a magyar nyelvet. Kívánatos volna egy olyan gimnázium, ahol két nyelven, magyarul és angolul, esetleg németül tanítanak, hosszabb-rövidebb ideig tanulhatnának a külföldi magyar fiatalok — és ha akarják — Magyarországon szerezhetnének érettségi bizonyítványt. Tárgyalásaink alaoián vannak reményeink arra vonatkozóan, hogy egykét éven belül létre tudjuk hozni ezt az intézményt. — Az anyanyelv oktatását, védelmét sokféleképpen végzi, ősz- tönzi, illetve szervezi a világ- szövetség-. — Igen, immár tizenegy éve, hogy hazai és külföldi szakemberek lelkes munkája nyomán, közös vállalkozásként útjára indult az anyanyelvi mozgalom, és a világszövetség keretén belül autonóm jelleggel megalakult az anyanyelvi konferencia védnöksége. Azóta négy anyanyelvi konferenciát rendeztünk, a legutóbbit tavaly nyáron, Pécsett. Az anyanyelvi konferencia védnöksége több tankönyvet adott ki, és jó munkát végez módszertani folyóirata, a „Nyelvünk és Kultúránk”. A védnökség több esztendeje rendszeresen megszervezi, a külföldi magyar pedagógusok nyári továbbképzését Debrecenben, a diákok nyári kollégiumát Sárospatakon, és a gyermekek nyelvtanulással egybekötött üdülését a Balatonnál. — Mindezekre az idén is sor kerül? — Természetesen. Sőt, a legutóbbi anyanyelvi konferencia ajánlásait figyelembe véve kulturális szaktanfolyamot is indítunk a klubműsorok, a gyermek- és ifjúsági társas összejövetelek szervezőinek, a színjátszó csoportok vezetőinek. A pedagógus-továbbképzőn külön szekciót nyitunk a svédországi magyartanároknak. Közreműködésünkkel és támogatásunkkal a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán levelező oktatási formában folytatódik a burgenlandi tanítók részére a magyarnyelvű továbbképzés. Idén is fogadjuk az Amerikai Egyesült Államokból a louisianai egyetem hallgatóinak egy csoportját a nyári továbbképzésre. — Melyek még az idei munka, illetve program főbb pontjai? — A Művelődési Minisztériummal közösen „Tisztelet a szülőföldnek” címmel megrendezzük a külföldön élő magyar művészek II. budapesti kiállítását, amelyen a képző, és iparművészet, a népművészet, a fotóművészet képviselői mutatkoznak be. Erre decemberben kerül sor, de máris nagy az érdeklődés iránta. Tervezünk további értelmiségi találkozókat bányamérnökökkel, észak-amerikai — főként kanadai —• magyar üzletemberekkel, majd megrendezzük a külföldön élő magyar orvosok első hazai találkozóját és tudományos tanácskozását. A tanácskozás témája előzetes terveink szerint: „A magyar .orvostudomány hozzájárulása az egyetemes orvostudomány fejlődéséhez”. — Az idei idegenforgalmi szezon elején időszerű a kérdés: a már szokásos nyári programokon kívül gondoltak-e az idegenforgalom-adta egyéb lehetőségekre is? — Gondoltunk arra is, hogy hazai turistautakat szervezünk második és harmadik generációs fiataloknak. Az IBUSZ vezetői készek segíteni, s remélhetően a közeljövőben speciális programokat ajánlanak majd a magyar származású fiataloknak. Erre azért volna szükség, mert tapasztalataink szerint a második vagy harmadik nemzedék bár magyarul nem vagy alig beszél, de előítélettől mentesen érdeklődik ősei szülőföldje iránt. Ezzel összefüggésben említeném meg, hogy hangsúlyozottabban kívánjuk támogatni a nyugati országokban működő magyar kultúr- csoportokat, mert azt tapasztaljuk, hogy a magyar néptánc rendkívüli módon vonzza a fiatalokat, és nemcsak a magyar származásúakat. Alapos előkészítés után néhány év múlva meghirdetnénk Budapesten a magyar népi együttesek, tánccsoportok reprezentatív bemutatkozását. A hazai részvétel egyik feltétele volna, hogy a befogadó országok népdal-, népzene- vagy néptánckincséből is mutassanak be valamit, s ezzel különösen szolgálhatnánk a népek közötti barátság ügyét. — A jelenlegi nemzetközi helyzet nem gátolja a világszövetség munkáját? Nem veszélyezteti például a már elért eredményeket? — Mi az idei feladatok meghatározásánál a már meglevő jó alapokra építettünk. Mindenekelőtt azt akarjuk folytatni tehát, amit évek óta csinálunk. Arra törekszünk, hogy a nehezebbé vált nemzetközi viszonyok ne késztessenek bennünket visszahúzódásra. Minden kapcsolatunkat meg kell tartánunk, sőt, ha lehet, újakat is kell építenünk. Ennek alapján idén a világszövetség, illetve az anyanyelvi mozgalom, valamint a külföldi magyar egyházak között az együttműködést tovább kell szélesíteni. A magyarságtudat megőrzésének, az anyanyelv ápolásának alapvető intézményei az egyházak, a templomok, a különféle felekezeti közösségek. Ugyanez vonatkozik az ifjúságnál a cserkészekre, örvendetes, hogy a kapcsolatkeresésnek egyre több jelét mutatják az egyházi emberek és a cserkészvezetők is. Az elmúlt hónapokban kontaktust teremtettünk az Izraelben élő nagy számú magyar zsidóság több képviselőjével. Fontos feladatunknak tekintjük a kapcsolatok továbbfejlesztését. — Mennyire befolyásolják e kapcsolatokat a napi politikai kérdések? Mi támasztunk-e ilyen vonatkozásban feltételeket? — Mi ezekbe a régi és új kapcsolatokba nem építettünk és a jövőben sem építünk be semmiféle napi politikát. Változatlanul azt valljuk, hogy akik bármikor, bármilyen oknál fogva elhagyták Magyarországot, legyenek jó állampolgárai befogadó országaiknak, tartsák meg azok törvényeit. Tiszteletben tartottuk és tartjuk partnereink politikai és vij lágnézeti meggyőződését. Ez nem is lehet másként. Amit mi az együttműködés feltételeként megszabtunk, s amit a jövőben is kérünk, az nem több, mint egyfajta lojalitás a mai Magyarország iránt, és ezen belül annak tudomásul vétele és tiszteletben tartása, ami idehaza van. Értve ezen mai törvényeit, szokásait és szövetségi rendszerét. A jövőben is mindenekelőtt azt nézzük a kapcsolat- teremtésnél, ami összeköt bennünket: közös anyanyelvűnket, anyanyelvűnkre és hagyományainkra épülő kultúránkat, az egyforma érzelmeket keltő tárgyi és nem tárgyi emlékeinket. — Mivel tudják segíteni a világszövetséggel, illetve a hazánkkal kapcsolatban állókat? — Több segítséget akarunk adni a velünk együttműködő egyesületeknek. Több mint száz ilyen egyesület működik. Az év elején először küldtünk ki számukra egységes körlevelet, számos melléklettel. A mellékletek tartalmazzák az anyanyelvi konferencia védnökségének teljes, 1982-es rendezvénytervét és tájékoztatást egy új szolgáltatásunkról: az egyesületek videokazettákkal történő ellátásáról. Mellékeltünk egy részlet^ Kodály-életrajzot is, mert az egyesületi élet kulturális programjainak gyújtópontjában megemlékezést javasolunk Kodály Zoltán születése 100. évfordulójáról. Itt kell szólnom röviden kiadványainkról is. Évente huszonhat alkalommal jelenik meg lapunk, a Magyar Hírek, amelynek olvasói minden évben megkapják a világszövetség Kincses Kalendáriumát. Szinte minden évben megjelentetünk valamilyen időszaki kiadványt. Nemrég jelent meg az „Utazás Magyarországon” című füzetsorozat utolsó száma. Most új vállalkozásként, s ezúttal a Hazafias Népfronttal közösen, sorozatot indítunk „Néprajz mindenkinek” címmel. Terveink szerint ez a sorozat 6 kötetből áll maid. A népfronttal együtt részt vettünk a Himnusz és a Szózat úi nagylemezeinek elkészítésében is. Cserhalmi Imre
