Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-22 / 170. szám

1982. július 22„ csütörtök

Lehetek őszinte?

Azt mondják, az őszinteség erény. Nem akarok vitatkozni erről a nézetről, de az az érzésem, mégis csínján kell vele bánni. Lehet az őszinteség sértő, tolakodó, esetleg megalázó is.

Lássunk egy példát: éveket, évtizedeket gürcöl valaki valahol, egész életét a munkájának áldozza, aztán kisül, hogy mások már jobban csinálják nála. Meg lehet neki mondani: megöregedtél, nem tartunk rád igényt?

Kisgyerekek gyakran keserítik anyjuk életét váratlanul őszinte kijelentéseikkel.

— Nézd anyu, mekkora feje van a bácsinak! — kiáltja a villamoson a négyéves cse-" mete, és az anyja szeretne a föld alá süllyedni, bárha a bácsinak tényleg nagy a feje. — Mindjárt kapsz egy pofont. és neked lesz nagy a fejed! — jön a válasz, eképp tanulja meg az ember az etikett alapszabályát, hogy testi hibáról nem beszélünk, pláne nem az érintett előtt.

Néhány napja vonaton utaztam, harmadmagammal a fülkében. Egy keresztrejtvényekbe temetkező idősebb úr és egy kosarai közt trónoló termetes asszonyság volt az útitársam. Még az első állomást sem hagytuk el, mikor az asszony családi ügyei kiteregetésébe kezdett. Megtudtuk, hogy útitársnőnk férje minden héten egyszer berúg, hogy a veje autószerelőnek tanul, de nem jön ki jól a mesterével, a kisebbik fia válik, a nagyobbik nősül

— Nagykanizsán már azt is tudtuk, hány disznót öltek hetvenkettőben, és milyen fehérneműből állt a lánya hozománya. Mit mondjak: hosz. szú, fárasztó utazás volt.

Hát igen, mindennek megvan a maga helye és ideje. Az őszinteségnek is. Ezt nem tudják megérteni az ünneprontó közlékenyek. Akik egy vagon eukornyi boldogságot is meg tudnak keseríteni „néhány őszinte szó”-val. Molnár Ferenc, a drámaíró egyik vígszínházi premierje után barátai és tisztelői jókora csapatával a New York kávéházba vonult pezsgődur. rogásos ünnepi beszélgetésre. Az egyik asztalnál egy kritikust pillantott meg. Az újdonsült apa lelkesültségével lépett oda hozzá: — Látta a darabomat? Mit szól, milyen? — A kritikus fölpillantott a mellette álló szerzőre. — Lehetek őszinte?-— Nem lehet — válaszolta Molnár, és faképnél hagyta.

Na jó, ha az ember Molnár Ferenc, könnyű ilyen nagystílűnek lenni. A legtöbb embernek nincsenek ilyen reflexei.

Eszembe jutott egy újabb gondolat az őszinteségről, de azt nem akarom följegyezni. Kínos eset kapcsolódik hozzá, amit jobb nem fölhány- torgatni. Tényleg jobb? Miért? Vannak dolgok, amiről az ember soha nem beszél őszintén. Magánügyek is. közügyek is. Beszélni beszél róla, felét-harmadát elmond- ja.

Félmegoldás ez, de néha talán szükséges. Mert az őszinteség nem veszélytelen eszköz, meg kell tanulni, hogyan bánjunk vele.

Bencsik Gábor

Utazási tudnivalók

A jelentkezési idő —angol nevén check in time — repülőterenként változó, álta- Iában — mint Ferihegyen is — hatvan perc. de van ennél hosszabb és rövidebb is. A jelentkezéskor fel kell mutatni a repülőjegyet, és fel kell adni a csomagokat. Első osztályú utasok 30. turista osztályúak pedig 20 kilogramm összsúlyú csomagot vihetnek magukkal, tehát a poggyász több darabból is állhat. A fedélzetre, vagyis az utaskabinba csak kézitáska, felöltő, kalap vihető fel — ezek stilizált rajza egyébként szerepel a repülőjegyben is. Akinek a csomagjai súlysabbak a megengedettnél, úgynevezett túlsúlydíjat kell fizetnie. Ennek összege szocialista viszonylatban kilogrammonként az egyirányú turistaosztályi jegy díjának egy százaléka, tőkés viszonylatban pedig az egyirányú első osztályú jegy árának egy százaléka, külföldön csak valutáért fizethető, tehát célszerű a visszaútra is itthon megváltani. (A fel nem használt túlsúlydíjat idehaza visszatérítik.)

Aki külföldi útjára kutyáját is magával akarja vinni, annak természetesen szállítási díjat kell fizetnie, és szükség van a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete kiviteli, és az Állatorvostudományi Egyetem egészségügyi engedélyére. Sokan nem a legnagyobb örömmel veszik tudomásul — de erre rendelet van —, hogy hűséges társuk csak a poggyásztérben, ketrecben szállítható.

„Az olvasás gyönyörűsége”. Napfény, hűsítő víz, jó hírek — hát nem szép a nyugdíjasélet?

(MTI-fotó: E. Várkonyi Péter felvétele — KS)

Y .

„Lámpás” volt a tanyán

Egy tanítói pálya emlékezete

A Battonyára vezető rriűút jobb oldalán, egy jókora füves, fás területen található a mezőkovácsházi KISZ—úttörőtábor. Ha körülnézünk, minden a tisztaság- és rend- szeretetről árulkodik. Nem tudni, a véletlen hozta így, vagy a gondos szervezés eredménye volt, hogy a strand is ott van közvetlen mellette, s így az egymást váltó turnusoknak mindig van lehetőségük a fürdésre, a pihenésre is.

Július S. és 16. között azok a tanulók táboroztak itt, akik a turisztikával és sportolással kapcsolatos ismereteket jöttek elsajátítani. A gazdasági irányítást Nagysel- meczy István nyugdíjas általános iskolai igazgató vállalta, míg a sajátos programok szervezésében, az oktatási-nevelési teendők ellátásában két tanár és három főiskolai hallgató működött közre.

* * *

Nagyselmeczy István személyében kitűnő pedagógust, aktív közéleti embert ismerhettünk meg. Pár óra leforgása alatt kitűnt, hogy élményekben, tapasztalatokban gazdag életút áll mögötte. Hallatlanul nagy munkabírás, tenniakarás, tudás- és alkotásvágy hatotta át és hatja át ma is minden cselekedetét. Ö is, akárcsak Gárdonyi Géza „lámpása”, ugyanúgy helytállt egy olyan közegben, mint amilyet számára nyújtott a Mezőhegyes '^környéki tanyavilág.

— Mi motiválta, hogy pedagógus legyen?

—■ Tisztán és kizárólag a családi hagyomány. Apám. nagyapám és dédapám egytől egyig, mind tanítók voltak Sőt, ükapám is, akit akkor iskolamesternek hívtak. Bármennyire köznapian hangzik. ha újra döntenem kellene, ismét a nevelő hivatást választanám.

— Milyen iskolákba járt?

— A négy elemit és a négy gimnáziumi osztályt Mezőhegyesen, az ötéves tanítóképzőt pedig Szegeden fejeztem be. Később levelező tagozaton megszereztem a

földrajz—biológia, valamint a technika szakon a tanári oklevelet is. Mindemellett elvégeztem a marxista-leninista esti egyetem szakosítóját.

— Hová került tanítani?

— Miután leszereltem a katonaságtól, 1945-ben az egyik Mezőhegyes környéki tanyára kerültem, majd 1948- ban Reformátuskovácsházára helyeztek, ahol nemsokára megbíztak a részben osztott osztályokkal működő iskola vezetésével is. Abban a tanévben 163 diák járt oda.

— Honnan tudja ilyen pontosan?

— Ennek több oka van. Egyrészt azért tudom, mert már akkor valamennyi fontosabb adatot feljegyeztem. Másrészt azért, mert amint magamon is tapasztalom, az évek múlásával egyre gyakrabban gondolok vissza gyermek- és ifjúkoromra. Ilyenkor azután sok minden eszembe jut.

— Mire jók ezek a feljegyzések?

— Elsősorban pályázatok megírásakor szoktam elővenni őket. Mindig szem előtt tartom, hogy csakis pontos, megbízható tények, adatok, időpontok kerüljenek be egy- egy írásművembe. Például három évvel ezelőtt „Egy úttörőcsapat története" című munkámmal második helyezést értem el egy országos pályázaton. Az egyik cigány- családról szóló tanulmányom ’elenleg zsűrizés alatt van. „A pöndölyösök” című visz- szaemlékezés a 3—5 éves tanyasi gyerekek életéről, ruházatáról és játékairól szól, míg a „Babszárvár”-ban a 6—12 éveseket mutatom be. Ügy gondolom, hogy a tanyákkal, s lakóinak gondolat- és érzelemvilágával, hétköznapjaival foglalkozó írásaim megfelelő forrásként, illetve részanyagként szolgálhatnak majd az alapítási évfordulóra készülő méző- hegvesi monográfiához.

— Min dolgozik jelenleg?

— Vázlat alakjában már kész van a „Lámpás voltam a tanyán". A címből következtetni lehet, hogy ebben a munkában emlékeimet, élményeimet szeretném feldolgozni.

— Milyen közéleti feladatok várták Reformátusko- vácsházán?

— Az oktató-nevelő munka mellett bőven akadt tennivalóm a közéletben is. Szinte a megalakulása óta veszek részt a népfronimoz- galomban. ahol különböző tisztségeket töltöttem be. Mintegy tíz éve vagyok a HNF mezőkovácsházi 2. sz. csoportjának titkára. Az aktivistákkal közösen szervezNagyselmeczy István nyugdíjas általános iskolai igazgató

léseket tartunk, és politikai, egészségügyi, kulturális, s még sok egyéb irányú tevékenységet folytatunk.

— Mihez kértek segítséget a lakosságtól?

— Sok energiába és időbe telt. amíg sikerült megszervezni a társadalmi munkákat. Járdákat, vízvezetékeket építettünk, fákat, virágokat ültettünk, és közben megdupláztuk az iskolai tantermek számát. Így elértük, hogy nálunk csak délelőtt van tanítás az iskolában. A napközik karbantartását szocialista "brigádok vállalták. Nagy eredménynek tartjuk, hogy az intézmény már két csoportot tud fogadni ez év szeptemberétől.

* * *

Szokásainktól eltérően itt most nem soroljuk fel azt a sok-sok kitüntetést, amely bizonyítja a nevelői és közéleti tevékenység eredményességét. Nagyselmeczy István több mint négy évtizedes pályafutása alatt jelentős segítséget kapott a járás és a nagyközség vezetőitől, társadalmi szerveitől, s természetesen feleségétől is, aki — mint pedagógus — szintén lelkesen, teljes odaadással vett részt az egymást követő generációk nevelésében; ebben a felelősségteljes, nagyszerű, emberformáló munkában.

Kép, szöveg: Bukovinszky István

zük a programokat, falugvűA inezokovácsházi KIS/, és úttörőtábor turnusonként 40—50 diákot fogad a nyári szünidőben

Nyári tábor

cukorbeteg gyerekeknek

Horgászemlék

____________________________ . __________j

E

zen a nyáron Sopronban táboroznak a cukorbeteg gyermekek. Hetven 10—14 éves leány és fiú, akik anyagcserezavaraik miatt nem vehetnek részt más táborokban. augusztus 5. és 24. között megismerhetik a táborozás örömeit. Éppen úgy játszhatnak, sportolhatnak, kirándulhatnak, mint a többi táborozó, a programjaikat, az étkezésüket azonban főleg a szakorvosok szervezik meg. A Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem 1. számú gyermekklinikájának diabétesszel foglalkozó munkaközössége. valamint az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szakorvosai, diétásnővérei írták elő e gyermekek háromheti menüjét, adagját. A táborban megtanítják őket, melyik ételből mennyit fogyaszthatnak, naponta hányszor étkezzenek. mit kell tenniük akkor, ha rosszul érzik magukat, mikor és hogyan adják be maguknak az inzulint. Mindezeket az ismereteket nem előadásokon, hanem beszélgetés, étkezés, főA nyugdíjkorhatárt elért dolgozók közül ez év január elseje óta azok kaphatnak pótszabadságot, akiket teljes munkaidőben, fizikai munkával foglalkoztatnak tovább. Pótszabadságuk az első naptári évben 3, minden további évben 5 munkanap. Annak a kérdésnek az eldöntésénél. hogy a dolgozót

zőcskézés, diétás vetélkedők közben sajátítják el.

Az 1. számú gyermekklinika Barta Lajos professzor kezdeményezésére éppen azért szervezte meg három évvel ezelőtt az általuk gyógykezelt és ellenőrzött cukorbeteg gyermekek táborozását, hogy segítsen felkészülniük a teljes értékű életre. \ Leányfalun és Ti- szakürtön rendezett táborokban tapasztalták: ha megfelelően táplálkoznak és élnek a cukorbeteg gyermekek, akkor sokkal kevesebb inzulint igényelnek, jól érzik magukat, ’ zavartalanul fejlődnek, ugyanolyan fizikai és szellemi teljesítményre képesek, mint. a többi gyerek.

Az első táborozás költségeit a Magyar Diabetes Társaság és az Egészségügyi Minisztérium, a tavalyi és az idei táborozást főleg társadalmi szervek, a szocialista brigádok anyagi támogatása révén fedezték. A következő évtől — a tervek szerint — a SZOT gondoskodik a cukorbeteg gyermekek táborozásáról is.

fizikai munkával foglalkoztatják-e, a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott foglalkozások egységes osztályozási rendszere (FEOR) előírásai az irányadók. Aki nem fizikai munkát végez, vagy npm teljes munkaidőben foglalkoztatják; annak pótszabadság nem jár.

„Tavaly, egy forró nyári napon történt, hogy a Csárdaszállás határában levő Danzug holtág nyárfás részén, a szivornya mellett Borbély Laci az öccsével együtt csónakból horgászni kezdett. Süllözni akart 50- es damillal, a horgon kishallal. Délelőtt fél 11 óra lehetett, amikor erős húzást észlelt, majd a hal a víz hosszában vagy 80 métert úszott. Igen tekintélyes példánynak tűnt, mert annyira feszült a damil, hogy csak nagy erőkifejtéssel lehetett megtartani a botot.

Én — a nevem Nagy Miklós — a közelben horgásztam, és mindjárt észrevettem, hogy most valami különös esemény következik. Közelebb mentem. Mások is odajöttek. összegyülekeztünk a parton vagy tízen. Ámultunk.

LfOci és az öccse birkózott a hallal. Eltelt fél óra, egy óra, és még több is, amikor megjelent az óriás harcsa. A hosszát legalább 180 centiméterre becsültük. Faradtan, szinte mozdulatlanul feküdt a víz felszínért. Nyilvánvalónak látszott, hogy nem merítőhálóra, hanem vágóhorogra van szükség. Közben megint eltűnt a harcsa a mélyben, és folytatódott a fárasztás. Gondoltam egyet, s gépkocsin elsiettem az egyik, mintegy 500 méterre levő tanyához, hát ha van az ott lakó horgásznak vágóhorga.

Nem volt. Amikor visszaértem, a hal ismét a felszínre került. A működésben levő szivornyánál örvénylett a víz. Tanakodtak a csónakban: mit lehet tenni? A nagy izgalomban senkinek se jutott az eszébe, hogy a néhány 100 méterre levő horgásztanyára menjen, és onnan hozzon vágóhorgot. „Talán a szájába kellene nyúlni és úgy a csónakba húzni" — javasolta egy néző. De ki vállalkozott volna arra egy ilyen félelmetes méretűnél? Valaki mégis elszánta magát, hogy sapkát csavar a kezére, és úgy fogja meg a hal száját. Aztán odaszólt Lacinak: „Húzd közelebb!" Egy mozdulat, s a damil, amely fárasztás közben összesodródott, és meggyengült, elszakadt. Az óriás egy kis ideig a víz felszínén szembenézett a támadóival, aztán lassan a mélybe merült.

Laci tehetetlenül szemlélte a jelenetet, aztán a botját kidobta a partra, és mások füle hallatára kijelentette: „Nem horgászom többet’’. Am a következő percekben más elhatározásra jutott. Azt mondta: „Ezentúl 70-es damillal fogok horgászni.”

Azóta is a Danzug-holtág nyárfás részére jár ki. Hát ha újra jelentkezik a harcsa. Fogott is néhány jókora amurt és pontyot, de az óriás nem mutatkozott újra."

Lejegyezte: Pásztor Béla,

Pótszabadság a nyugdíjkorhatár elérése után