Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-20 / 168. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG B MEGYEI PÚRTBIZOTTSŰG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. JÚLIUS 20., KEDD Ara: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM IV. Tessedik Sámuel mezőgazdasági nyári egyetem Ünnepélyes megnyitó Szarvason Dr. Soós Gábor államtitkár előadását tartja Fotó: Fazekas László A Gyulai Kötőipari Vállalat sikeres fél évet zárt: árbevétele meghaladta a 42 millió forintot, és ez három százalékkal több, mint a tervezett. Cikkünk az 5. oldalon olvasható Fotó: Fazekas László Befejeződtek a VI. békés-tarhosi zenei napok Tegnap, július 19-én Szarvason ünnepélyesen megnyitották a Tessedik Sámuel mezőgazdasági nyári egyetemet. Dr. Tóth Lajos kandidátus, a TIT városi szervezetének elnöke tisztelettel köszöntötte a résztvevőket, közöttük dr. Soós Gábor MÉM-államtitkárt, Csatári Bélát, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkárát, Murányi Miklóst, a megyei tanács osztályvezetőjét és Ruzicskay György festőművészt, Szarvas város díszpolgárát. Dr. Tóth Lajos ezután méltatta a rendezvénysorozat jelentőségét. Mint mondotta, legfőbb cél- ■ja a szakmai találkozónak, hogy a tudomány és gyakorlat képviselői előadások, eszmecserék formájában ismerkedjenek meg egymás eredményeivel; hogy ezáltal közelebb kerüljön az elmélet és a gyakorlat. Az idén a földvédelem és a melioráció kérdéseiről hallhatnak tájéGazdaságtörténeti kiállítás Gazdaságtörténeti kiállítás összeállításán dolgoznak a Néprajzi Múzeum szakemberei. Az új időszaki tárlat azt tükrözi majd, hogy a XIX. században és e század elején milyen technikai fejlesztések jellemezték a magyar paraszti gazdaságban a mező- gazdasági kultúrát. A kiállítás bemutatja a súlyos feudális örökséggel terhelt parasztgazdaságot, a hátrányos helyzetű falvák- ban kialakult házi ipart, a- szántóterületek, a rétek hasznosítását szolgáló tevékenységeket. Érzékelték a legjelentősebb tájrendezéseket, az Alföld településszerkezetének átrendezését, valamint a kapásnövények térhódítását követően a gazdaságok szakosodásának folyamatát egészen a bolgárkertészetekig. A kiállításon több mint ezer tárgyat: korabeli varsákat, palántázóvasakat, faekéket, szekereket, kocsikat, vetőgépeket és számos, a technológiákat és az eszközök használatát megörökítő archív fotót sorakoztatnak fel. A Néprajzi Múzeum e tárlatát —• a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság Budapesten megrendezendő VIII. kongresszusa alkalmából — augusztus közepén nyitja meg. koztatókat a nyári egyetem hallgatói. Koszti Pál, a szarvasi Városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője a városi párt- és állami vezetés nevében üdvözölte a megjelenteket. Kívánta, hogy hasznos ismeretekre tegyenek szert, és érezzék otthon magukat a Körös-parti Athénnak is nevezett városban. Ezután rövid ismertetőt tartott Szarvasról, kiemelve a 140 éve született tudós, Tessedik Sámuel városfejlesztő, tudományalapító szerepét. A nyári egyetem első előadója dr. Soós Gábor volt, aki a földvédelem és a melioráció szemszögéből elemezte mezőgazdaságunk időszerű feladatait. Mint mondotta, hazának szerencsés helyzetben van, hiszen szemben a 27 százalékos világátlaggal, nálunk az ország területének 72 százaléka termőföld, mezőgazdaságilag művelhető. Az V. ötéves terv ideje alatt azonban Békés megyében több mint ezer kombájn arat a mező- gazdasági nagyüzemek földjein. Az elmúlt héten az eső hátráltatta a .munkákat, annál nagyobb ütemben tudtak azonban a hét végi napokon aratni. A Dél-Békés megyei Tsz-ek Gazdálkodási Társulása szerint a tótkom- lósi Kossuth Tsz az elmúlt hét péntekjén befejezte a búza betakarítását, Tegnap, hétfőn a kardoskúti Rákóczi, a gádorosi November 7., ma pedig több más mezőgazda- sági üzemmel együtt várhatóan a tótkomlósi Haladás, a csorvási Lenin, a nagyA megyei párt- és állami szervek koordinációs munkájának eredményeként általános iskolás cigánytanulók számára olvasótábor nyílt tegnap Békéscsabán, az általános iskolai diákotthonban. Többen vannak, akik a tavalyi, első ilyen olvasótáborban már részt vettek, s most ismét itt lehetnek. Mindannyian felső tagozatos nem vigyáztunk eléggé pótolhatatlan kincsünkre, 240 ezer hektárt vontak ki a termelésből. Az idén szigorított földvédelmi törvény várhatóan sokat javít a helyzeten; kevesebb földet vesznek el meggondolatlanul a termeléstől. A meliorációról szólva a- államtitkár kiemelte, hogy nemcsak a láthatóan rossz földeket kell a szükséges műszaki, biológiai beavatkozásokban részesíteni. A talajok termékenységének karbantartása és fokozása a bővített újratermelés alapvető feltétele. Helyes végrehajtásához szigorúbb tervezési, beruházási és tudományos feltételeket kell teremteni. Jelenleg 15 térségi, komplex melioráció folyik hazánkban, az állam a VI. ötéves terv alatt hat és fél milliárd forintot áldoz a munkára. Az előadás után az egyetem hallgatói megkoszorúzták Tessedik Sámuel szobrát. m. sz. zs. szénási Október 6. Tsz is learat. A termelőszövetkezetek segítenek egymásnak az aratásban, hiszen a tótkomlósi Haladás a sarkadi Lenin Tsz-nek, a vésztői nagyüzem az eleki Lenin közös gazdaságnak siet a segítségére. A megyei tanács mezőgazda- sági osztályának összefoglalója szerint az árpát learatták a megyében, a búza 46 százaléka került le a földekről, magtárban van a zöldborsó, a repce, az olajretek, a lucerna második vágása folyik. diákok, s az egész megye területéről erkeztek. A foglalkozásokat három csoportban tartják, délelőtt olvasással, mesefelolvasással, -feldolgozással, délután múzeum- és üzemlátogatással, este filmvetítéssel, sportprogramokkal töltik az olvasótábori napokat a gyerekek. A tegnap kezdődött tábor július 31-ig tart. Sz. J. Hazánkba érkezett Milos lakes Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett Mi- los Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a KB titkára. A vendéget a Ferihegyi renülőtéren Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta. Jelen volt Andrej Barcák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Magyar ügyészek Romániában Dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész vezetésével — Nicolae Popovici román legfőbb ügyész meghívására — magyar ügyészi küldöttség hivatalos látogatást tett a Román Szocialista Köztársaságban. A hivatalos megbeszéléseken a két legfőbb ügyész tájékoztatta egymást a kölcsönös érdeklődésre számot tartó törvényességi kérdésekről és az ügyészi szervek tevékenységéről. A magyar küldöttség tanulmányozta a bűnözés alakulásával és a jogsértések megelőzésével összefüggő kérdéseket. Dr. Szíjártó Károlyt és a küldöttség tagjait fogadta Ion Coman, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Ion Stoian, •a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Constantái pártbizottság első titkára. Látogatást tettek az igazságügy-miniszternél, a legfelsőbb bíróság elnökénél és a belügyminisztériumban is. A delegáció hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Florian Murg, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa is. Eszperantó világtalálkozó Az Eszperantó Világszövetség a nagy nyugat-európai kikötővárosban, a belgiumi Antwerpenben rendezi meg az idei kongresszusát: sorrendben immár a hatvanhetediket. Népes találkozónak ígérkezik, ötven országból 1800 eszperantista jelezte részvételi szándékát. A július 24. és 31. között sorra kerülő kongresszuson és az azt követő eszperantó ifjúsági világkongresszuson a Magyar Eszperantó Szövetség is képviselteti magát. Ott lesz Antwerpenben a budapesti Eszperantó Színház is, és fellép a kongresszus kulturális programjában. Küldöttségünkre fontos szerep vár: a találkozó záróünnepélyén ' a vendéglátó belgák a magyaroknak adják át a zöld színű, ötcsillagos kongresszusi zászlót, mivel Budapest lesz a színhelye jövőre a 68. eszperantó világkongresszusnak. Az Eszperantó Világszövetség magyar főtitkára, Felső- né dr. Szabó Flóra az antwerpeni világtalálkozóval kapcsolatban elmondta az MTI munkatársának, hogy a kongresszus központi témája: az eszperantó mozgalom nemzedéki vonásai, különös tekintettel az idős emberek növekvő számára. Július 17-én, szombaton Békés város vezetői fogadták a VI. békés-tarhosi zenei napok második szakaszának rendezvényeire érkezett vendégeket. A fogadáson adta át dr. Daróczi Mária vb-titkár Petneházi Lászlóné tanárnak, volt tarhosi diáknak a tar- hosi emlékplakettet. A tar- hosiak találkozója alkalmából rendezett hangversenyen a Camerata Hungarica műsorát hallgatták meg a vendégek és az érdeklődők a városi tanács dísztermében. Másnap, vasárnap délelőtt 10 órakor, a tarhosi zenepavilon előtti árnyas ligetben rendezték meg a békés-tarhosi baráti kör tisztújító közgyűlését. A megjelenteket Balogh László, a Hazafias Népfront békési bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő üdvözölte, majd Vámos László, a baráti kör alelnöke, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője összegezte a baráti kör ötéves működését. Rámutatott, hogy a kör megalakulását az i 969-ben majd 1975-ben megrendezett tarhosi találkozók, az 1973- ban létrehozott tarhosi emlékbizottság aktív tevékenysége vezette be. A tarhosi kör 1977. augusztus 20-án alakult meg, a tarhosi emlékkiállítás megnyitása alkalmából. A működési szabályzat kimondja, hogy a kör célja: a volt tarhosi énekiskola hagyományainak alapján fejleszteni a Körösvidék zenei közműveltségét; hozzájárulni a "magyar kóruskultúra kibontakozásához, valamint a volt tarhosi növendékek összefogása, találkozóik megrendezése, hagyományaik ápolása. Vámos László a kör ötéves működését megfelelőnek és eredményesnek értékelte, a politikai, a művészeti és a továbbképzési munkabizottság is sikeresen dolgozott. Nagy részt vállalt és vállal a kör a jövőben is a békés-tarhosi zenei napok megszervezéséből és megrendezéséből. A jövő feladatait vázolva kijelentette: — Szükséges, hogy a baráti kör lépést tartson a köz- művelődési igényekkel, együttműködjön a közoktatással, segítsen bővíteni az érdeklődők körét országos, sőt nemzetközi vonatkozásban is. Hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a tarhosi rendezvények az igényes zenei élmény színterei legyenek, hogv az énekkari mozgalom tovább terebélyesedjen. Fontosnak tartjuk — mondotta — hogy Tarhos még jelentősebb szerepet kapjon a zenekultúra részeként a társadalmi-gazdasági fejlődés dinamikájának növelésében. A hozzászólásokat dr. Gyarnthth Olga, a kör titkára vezette, melynek során Gulyás György karnagy, a kör művészeti és pedagógiai szaktanácsadója, valamint Szokolay Sándor Kossuth- díjas zeneszerző is felszólalt. Ezután a jelölő bizottság javaslata alapján megválasztották a kör vezetőit és tagjait. Elnöke ismét Balogh László lett, társelnökök Szokolay Sándor és Vámos László. Alelnökök: Pap István, Békés város Tanácsának elnökhelyettese, valamint Petneházi Lászlóné tanár. Titkára dr. Gyarmath Olga, díszelnöke pedig dr. Keresz- tury Dezső akadémikus. A VI. békés-tarhosi zenei napok vasárnap délután az unokák koncertjével zárult. Ennek házigazdája Szokolay Sándor volt. Balogh László mondott megnyitót a baráti kör tisztújító közgyűlésén, a tarhosi fák alatt Fotó: Juhos József Helyzetkép az aratásról-számadó— Megyei olvasótábor Békéscsabán