Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
1982. június 20., vasárnap n H BÉKÉS MEGYEI INÉPÚJSÁO- Sf * ' ,v un lyán M iért nevezik Hunyát Hunyának? Hunya Tiborné, a községi tanács elnöke így meséli: — Hunya Józsi bácsi, akinek errefelé voltak a földjei, az ezernyolcszázas évek végén telket adott a templom építéséhez, ugyanakkor épült meg a parókia, az iskola, de jutott hely még néhány háznak is, amivel kezdetét vette e tájékon a tanyák sűrűsödése, a házak szaporodása. Így azután, amikor a település negyvenhatban önállóvá vált — addig Endrődhöz tartozott —, az alapító előtt tisztelegve „felvette” a Hunya nevet. Az önállósuláskor Hunya három utcából állt, s az új község lakói még főleg tanyákon éltek, a betelepülés az ötvenes években kezdődött, s ma a 15 utca ad otthont zömében az 1200 hunyainak. Tiz évvel ezelőtt még 1500-an éltek a szorgos munkával fölvirágoztatott faluban, a hetvenes években azonban nagyon sokan felkerekedtek, hogy a fiaik, lányaik után menjenek, akik az ország különböző vidékein telepedtek le, miután itthon nem kaptak a végzettségüknek, elképzeléseiknek megfelelő munkát. Érdekes, hogy mostanra ez a folyamat nemcsak megállt, hanem meg is fordult: az utóbbi egy-két évben több fiatal tért haza iskolái végeztével, s az sem számít hovatovább ritkaságnak, ha közülük egyik-másik házat vesz, vagy építkezni kezd szülőfalujában. Hunya jól él. Látszik a takaros portákon, az egyre rendezettebb utcákat díszítő rózsabokrokon, a járókelők, motoron tovarobogók, a kerékpáron haladók öltözködésén, a közintézmények külcsínján. A lakások kilencven százalékában bent van már a vezetékes víz, és sorolni lehetne. „Jól élnek a hu- nyaiak valóban, de meg is dolgoznak ezért a jólétért, s emellett nem keveset tesznek községükért is” — mondja Hunya Tiborné. Megfiatalodott KISZ-vezetés A község egyetlen KISZ- alapszervezetének titkára április óta Szmola Illés: — A múlt évi mozgalmi munka nem sikerült valami fényesen. Terveztünk például kirándulást, de elmaradt, mert rosszul szerveztük meg. Megválasztásommal egy időben nagy változások mentek végbe az egész alapszervezetben. Nyolcán elmentek, ti- zenketten jöttek hozzánk. Azok távoztak, akik elköltöztek vagy elfoglaltságuk miatt nem vállalták tovább a munkát. Megfiatalodott az alapszervezetünk, úgy érzem, ez minőségi változást is jelent. Jelenleg 37 KISZ-tag van a faluban, háromnegyedük tsz-tag. Éppen ezért, leginkább a szövetkezet támogatására számítanak — nem hiába. Egy hete kezdték és két hónap alatt befejezik a régi irodaépület átalakítását. Ebben' kap helyet az új KISZ-klub és az idősebb nemzedék. A KISZ-esek idei tervei viszonylag szerények. Igyekszenek fellendíteni a községi tömegsportot, és olyan kulturális, szórakozási lehetőségeket teremteni, hogy a fiatalok ne vágyódjanak el a faluból. Ezzel kívánják honorálni azt a segítséget, amelyet a szövetkezettől kaptak, hiszen legnagyobb gondja a tsz-nek a fiatal szakemberek letelepítése, megtartása. üsszonyok — két műszakban Valamikor szolgáltatóház volt — most a Gyomaendrő- di Háziipari Szövetkezet hunya i részlegének ad otthont. Negyvenöt asszony szab, varr, ketlizik itt két műszakban. Heten közülük — Knapcsek Bálintné műszakvezető Dinya Lajosné, Hornok Imréné, Papp Sándorné, Tímár Mihályné, Varjú De- zsőné meg Varjú Lajosné — már az induláskor, 1972 márciusában eljegyezték magukat ezzel a szakmával. — Csak az; a fájdalmunk, hogy a tíz évet nem ismerik most el, miután állítólag a tört év nem számít, így csupán jövőre jubilálhatunk — nanaszolja a műszakvezető, de azután másra terelődik a szó. Kiderül, hogy a két műszak az nemcsak a varrodai munkára vonatkozik. — Ha délelőttös vagyok: vagy korábban kelek, vagy a férjem látja el reggel a jószágot, ha délutános, akkor délelőtt ér>, este meg ő — magyarázza Pintér Béláné, akiről azt is megtudjuk, hogy legutóbb ő érdemelte ki a hunyai asszonyok közül a Kiváló Dolgozó címet. Pin- térné egyébként annak a Hunyadi brigádnak a tagja — beszélgetőpartnereinkkel, Fülöp Imrénével, Arnótszki Györgynével meg Katona Imrénével együtt — amely most májusban elismerő oklevelet kapott az Országos Béketanácstól a békemozgalomban végzett eredményes munkájáért. A brigád patronálja az óvodát, az iákolát, május végén pedig egy szombati műszakot teljesítettek az idősekért. Hunyán ugyanis nagyon sok idős ember él, akikre a község külön is nagy figyelmet fordít: legjobb úton halad a szervezés ahhoz, hogy napközi otthonuk minél előbb megépüljön. Pintérné, Amótszkiné, Fülöpné, Knapcsekné meg Katonáné — a Hunyadi brigádból Kevés a szakember Petényi Szilárd, aki 33 évével a megye egyik legfiatalabb elnöke, három hónap- . ja áll a Hunyadi Tsz élén: — Legnagyobb gondunk, hogy kevés a diplomás szakemberünk. Nincs jogászunk, közgazdászunk, szükségünk lenne növénytermesztési ágazatvezetőkre, főágazatvezető- re, állattenyésztési ágazatvezetőre. Már tárgyalunk négy házaspárral, eddig kettőnek a lakásproblémáját sikerült megoldani. Sajnos, a gazdasági szabályozók miatt, nem építhetünk új házakat. Arra kényszerülünk, hogy régieket vegyünk és újítsunk fel. Ez pedig sokkal drágább az újnál, örvendetes azonban, hogy sok fiatal költözik vissza a faluba. Gondolom azért, mert itt könnyebb a megélhetés. Közöttük sok a vasipari szakmunkás. Hogy nekik folyamatos munkát adhassunk, lehetőségeink szerint bővítjük az alaptevékenységen kívüli tevékenységek körét. A szövetkezet jó földeken gazdálkodik, kukoricát, napraforgót, cukorrépát és búzát termeszt. Az idén először 53 hektárra vetőmagtermő hibridkukoricát vetettek — a nagyobb jövedelem reményében. Mint a tsz-el- nök mondotta, semmitől nem zárkóznak el, ami növeli a nyereségüket, ezért lehet, hogy jövőre ismét változtatnak egy kicsit a vetésszerkezetükön. Másik nagy tervük az energiagazdálkodással kapcsolatos. Három közeli tszszel és a kondorosi keverőüzemmel arra társultak, hogy a kamuti 5-ös számú földgázvezetékből leágazást építenek ki. Ha tervüket jóváhagyják, és megvalósul, a szövetkezet szárítójában, sertéstelepén és baromfi- telepén, valamint irodájában és szociális létesítményeiben áttérnek a földgázzal való fűtésre, vízmelegítésre. Sokat nyernének ezen a község lakói is, hiszen mód nyílna arra, hogy bevezessék házaikba a gázt, ami nemcsak olcsóbb a folyékony tüzelőanyagnál, hanem sokkal tisztább, könnyebben kezelhető. „Kiállítás” a váróban Központi helyen, a főutcán levő orvosi rendelővel szemben található az a tágas, korszerűen felszerelt egészségház, amely több mint egymillió forint költséggel —saját erőből — a Hunyadi Tsz kivitelezésében épült. A múlt évben átadott létesítmény megfelel az anya- és gyermekvédelem mai követelményeinek is. Jó ötletnek számít a váróhelyiségben a kiállítás bébiételekből és gvermektápszerekből, amelyek nagyban megkönnyítik a kismamáknak az eligazodást. Az egészségügyi ellátás keretében rendszeres tüdő- és rákszűrő vizsgálatokat is tartanak. Dr. Fabó János körzeti orvos, aki egyben a községi alapszervezet pártitkára is, elismeréssel szólt a gyógyítás, a szociális ellátás személyi és tárgyi feltételeiről. Megemlítette, hogy a munkát két tiszteletdíjas társadalmi gondozónő is segíti. A rendszeres szociális segélyre általában 45 ezer forint'■jut évente. Hunyán a véradók száma 80 és 100 között mozog. Sokan kaptak már oklevelet és egyéb elismerést a vöröskeresztes tevékenység előmozdításáért. Ugyancsak dicsérendő a helyi párt-, állami és gazdasági szerveknek azon kezdeményezése, hogy minden évben ősszel, az öregek napján a falu valamennyi nyugdíjasát megvendégelik a tsz-ben. Új szerződést készítenek A Hunyadi Tsz sertéstelepe évente 16 ezer hízót ad át a felvásárlóknak. Az ehhez szükséges hízóalapanyagot, a malacokat a háztájiból vásárolja a közös. Mi tagadás, ez fonák helyzetet teremt. A malac ára ugyanis az év elején nagyon magas. Szabadpiacon megadják kilójáért a 80 forintot is. A szövetkezet ennyit nem tud fizetni érte, ezért sokan a piacra viszik azt a malacot, amelyet korábban a tsz-nek ígértek. Az év második felében csökkennek a szabadpiaci árak, ilyenkor a tagok malacaikat a közösnek akarják adni, amely nem képes valamennyit fogadni, felnevelni. Pedig minden segítséget meg- ada tsz tagjainak — igény szerint árusít, és házhoz is szállít takarmányt, a közeljövőben pedig tápboltot nyit. A szakvezetés úgy tervezi, hogy jövőre új szerződést köt a háztájizókkal. Olyat, amely megoldja a sertéstelep malacellátási gondjait, és a tagok is jól járnak, amely egyezteti az érdekeket. Hogy ez így legyen, gondos előkészítés után alakítják ki az új szerződés pontjait. Előkészítési munkáiba bevonják a tagokat is. Képünkön Sóczó Béla, aki a közösben és a háztájiban is a sertéssel foglalkozik. Kispályás foci Hajdú Mátyás vb-titkártól, a sportkör vezetőségi tagjától a testedzés feltételei iránt érdeklődünk. — Volt-e valamilyen lényeges változás az utóbbi időben? — Az idén tartottuk meg^iszt- újító közgyűlésünket. Nem kis eredménynek számít, hogy a termelőszövetkezet a sportkör támogatását magára vállalta. Elsősorban gazdasági okok miatt volt szükség erre a lépésre. Természetesen ez nem jelenti azt. hogy a tanács és más szervek — a saját erőforrásukhoz mérten — nem járulnak hozzá bizonyos költségek fedezéséhez a jövőben. — Miben realizálódott eddig a tsz segítsége? — Tavaly és az idén összesen 400 ezer forintot kaptunk a tömegsport fejlesztésére. A fedett tekepálya 1981-ben készült el, s a 20x40 méter alapterületű, biés... tumenes kézilabdapályát nemrég adtuk át rendeltetésének. Ezenkívül van lengőteke, nagy fut- ballpálya, és lehetőség nyílik a röplabdamérkőzésekre is. A különböző szervek lelkes támogatásával hoztunk létre a sportpálya mellett egy játszóteret, ahol mászógömböket, hintákat és más berendezéseket szereltünk fel. — Mely sportágak • a legnépszerűbbek itt? — Férfiak és nők körében egyaránt kedveltek a röplabda- és a kispályás futballmérkőzések. Télen a művelődési házban tartanak edzéseket . . . Minden május elsején egész napos sportműsort szervezünk, s ebbe Kiscsá- kó, örménykút és Kondoros lakosai is beneveznek. Legfőbb célunk az, hogy tovább erősödjék a testedzés tömegsportjellege. Otezer-nyolcszáz kötet Nem törvényszerű, de sok helyen az a valóság, hogy minél kisebb egy település, annál több társadalmi megbízatás, funkció jut az értelmiségi munkakörben dolgozókra. Zádori Illés történelem—földrajz szakos általános iskolai tanár mintegy 20 éve tevékenykedik a népfrontmozgalomban. Mint HNF-titkár és tanácstag, s úgy is, mint a művelődési ház igazgatója, és a helybeli tűzoltó egyesület elnöke, hosszú idő óta cselekvő részese a hunyai közéletnek. Ezek után érthető: nem az a fontos, melyik intézmény vagy testület szervezett egy- egy akciót vagy rendezvényt, hanem az, milyen tartalmasnak, eredményesnek bizonyult a tisztségviselők, aktivisták munkája. Ö és Szmola Ernő iskola- igazgató arról tájékoztattak bennünket, hogy januárban közös igazgatás alá kerültek az oktatási és művelődési intézmények. Noha még egy félév sem telt azóta, az ösz- szevonás pozitív hatása máris megmutatkozott. A helyiségek, felszerelések közös használatán túlmenően, jobban ki lehet küszöbölni a szervezésből, s a berendezések beszerzéséből a párhuzamosságokat. Például a művelődési ház nagyterme minden csütörtökön és szombaton a KISZ-fiatalok rendelkezésére áll, akik diszkót, szellemi vetélkedőket, asztalitenisz-versenyeket szoktak tartani. Télen szintén a művelődési ház ad otthont az úttörő- és sportfoglalkozásoknak, a tornaóráknak, valamint az iskolai, családi és egyéb társadalmi összejöveteleknek is. Ezenkívül díszítőművészeti- és kertbarátszakkör veszi igénybe az intézmény helyiségeit. Sőt, filmvetítés céljára is felhasználják a nagytermet. Amint hallottuk, jó lenne, ha kicserélnék az elavult székeket. A tanulásra, művelődésre kedvező alkalmat nyújt az 5800 kötetes könyvtár, melynek mintegy 300 beiratkozott olvasója van jelenleg. Általában 15 ezer forintot fordítanak könyvbeszerzésre, évente. A 204. születésnap után Juli néni, azaz Tímár Víncéné minden évben kétszer ülhet születésnapot. Egyszer december 26-án, amikor valójában született, másodszor meg négy nappal később, azon a napon, amikor százkét és fél évvel ezelőtt Endrődön bejegyezték az anyakönyvbe. Így van az, hogy tavaly december 29-én a kétszáznegyediket ünnepelhette meg. Nem akármilyen körben: tizenhat unoka, harminckét dédunoka, s most már egy ükunoka veszi körül egy-egy ilyen nagy eseményen. — A következőt már nem érem meg, lelkem — suttogja Juli néni a betegágyból. A beszéd nehezére esik, de szemén látszik: szereti, ha sokan vannak körülötte, ha beszélnek hozzá, s szívesen válaszol az agyonkoptatott kérdésre is: — Mi a hosszú élet titka, Juli néni? — Annak csak Isten a tudója. De Fabó doktor elárulja azt is, hogy tudja azt Juli néni is nagyon jól: kerülte mindig, ami ártott az egészségnek. Most meg már évek óta a sűrűn hazalátogató családtagok mellett hárman is óvják. Két lánya, Szekeres Istvánná meg Tímár Ilona a tíz gyerekéből még élő öt közül, no, meg dr. Fabó János, aki mindennap fölkeresi. — No, Juli néném, megyünk akkor táncolni a hétvégén? — lép be a falu orvosa. Juli néni meg mosolyog — évszázadnyira vannak már azok az idők: — Szaladunk, doktor úr, szaladunk. összenézünk mindannyian, a szobában levők, s egyre gondolunk: árnyékos már ez a derű. Juli néni — túl a százket- tediken — Hunya legidősebb embere. Szeretet veszi körül, ezért is érdemes drukkolni a százharmadikért! Nagyon jó egészséget Juli néni! » w — Megyünk táncolni, Juli néni? Az oldalt írták: Bukovinszky István, Köváry E. Péter és M. Szabó Zsuzsa. A fotókat készítette: Veress Erzsi.