Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-15 / 138. szám

1982. június 15., kedd NÉPÚJSÁG A népi ellenőrök megvizsgálták: Hitelesek-e a menetlevelek? O a már aligha megle- pő, hogy egy-egy hosszabb utazás előtt számolgatjuk, melyik útnak érdemes autóval, me­lyiknek inkább vonattal ne­kivágni. Számolgatunk tehát — legalábbis magánember­ként. Mert, mint azt a Heves megyei népi ellenőrök egy közelmúltban végzett vizs­gálatukban megállapították: a közületi gépkocsik irányí­tói bizony hadilábon állnak a számolással. Pedig már át­hajtottunk jó néhány lapot a naptárban, mióta hatályba léptek a közületi gépjármű­vek üzemanyag-fogyasztását és az elszámolás rendjét sza­bályzó jogszabályok. Szó sincs tehát semmiféle titokról. Tanúsítja ezt, hogy az ellenőrzött közületek nyolcvanöt százaléka megfe­lelően végzi a belső szabá­lyozást. Az üzemeltetők te­hát tisztában vannak az üzemanyag-takarékosság szükségességével, jelentősé­gével. Legalábbis papíron. Mert a valóság gyakran cáfolni látszik azt az alapve­tő tételt, mely szerint a jog­szabályok előírásainak meg­tartása a címzettekre nézve kötelező. Rendelkezéseknek és előírásoknak nem va­gyunk szűkében. Hiányol­hatjuk viszont a rendelkezé­sek megtartásának számon­kérését. Ha mindez nem így lenne, aligha vetették volna papírra a népi ellenőrök, hogy a szabálytalan és laza elszámolási normamegállapí­tásokból az esetek többségé­ben túlfogyasztások, jelentős népgazdasági károk és sza­bálytalan kifizetések adód­tak. íme egy példa: egy vál­lalatnál szabályszerűen meg­határozták a felhasználható üzemanyag mennyiségét — a normát —, ugyanilyen pre­cizitással feltüntették a kor­rekciós tényezőket, de mivel az elszámoláskor minden esetben a tényleges fogyasz­tást fogadták el normaként, így valójában sem a túlfo­gyasztás mértékét, sem a megtakarított mennyiséget nem lehet megállapítani. Az úgynevezett egyedi nor­mák megállapítása sem min­dig kedvez az üzemanyag­takarékosságnak. Mert, mint a társadalmi aktivisták meg­állapították, ezek esetében is gyakori a lazaság, és indo­kolatlan felhasználás tapasz­talható. Nyilván szerepe van ebben a magatartási normák „laza­ságainak”. Ezt igazolják a menetlevelek átvizsgálása után szerzett tapasztalatok. Mert hogy a jelek szerint komoly bajok vannak a me­netlevél vezetésével. A gon­dok nem abból adódnak, hogy a gépkocsivezetők nem' tudják: melyik rubrikába mit kell(ene) írni, hanem sokkal inkább abból, hogy ezeken a hivatalos okmányo­kon egyáltalán nem (jó eset­ben pedig csak hiányosan) tüntetik fel az üzemanyag­vételezést. Az is előfordul, hogy a menetlevélen más út­vonal szerepel, mint amelyen a gépkocsi és annak vezetője megfordul... Aligha hihető, hogy ennyien eltévednek mostanában. Sokkal inkább megtévedésről, meg a belső normák hiányosságairól le­het szó. Ezen nem minden esetben csodálkozhatunk; hi­szen az előadók sem ellenőr­zik (olykor még térképen sem) a megtett útvonalak hosszúságát. Az is elgondol­kodtató: miként engedhetnek hetekig rossz kilométerórá­val közlekedni közületi gép­kocsikat? Erre a kérdésre a gépkocsi szabályszerű mű­ködtetéséért felelős előadó se tudna minden esetben elfo­gadható magyarázatot adni. Így aztán nem meglepő, ha a vizsgálatban részt vevő el­lenőrök kénytelenek voltak azt leszögezni, hogy a közü­letek jelentős hányadánál a menetlevelek kiadása, veze­tése, visszavételezése — jó­val a kötelező erejű jogsza­bályok megjelenése után is — szabálytalan! Ez nem csu­pán azt bizonyítja, hogy a gépkocsivezetők járatlanok az adminisztráció „tudomá­nyában”, hanem egyben az adminisztrációval foglalkozó szakemberek munkáját is minősíti. De azt is jelzi, hogy a közületek belső ellen­őrei nem fordítanak kellő fi­gyelmet az üzemanyag-fo­gyasztás rendjének ellenőr­zésére. Sőt, gyakran a fel­ügyeleti szervek figyelmét is elkerüli, hogy sokat fogyasz­tanak a vállalati, hivatali és szövetkezeti gépkocsik. így nem csoda, hogy a pazarlást csak elvétve követi felelős- ségrevonás! D edig, mint azt a vizsgálat is bizo­nyítja, a követke­zetességnek megvan az ered­ménye. Azok a közületek, amelyek következetesen megtartották a kötelező ere­jű jogszabályok és saját bel­ső utasításaik előírásait, né­hol 20—30, egy esetben pe­dig 50 százalékkal csökken­tették az üzemanyag-felhasz­nálásukat. Császár Nagy László Ebéd előtti percek Gyulán, a MEZŐGÉP Vállalat konyháján, melyet az ÁFÉSZ üzemeltet Fotó: Balkus Imre Egy forradalmi életút tablója o Száz éve született Georgi Dimitrov Kovacsevci községet, Ge­orgi Dimitrov szülőfaluját makedón telepesek alapítot­ták a múlt században, amikor a szűkebb hazájukban dúló felkelések, rablótámadások, harcok elől a biztonságot nyújtó bolgár nagyváros, Szófia közelébe menekültek. A Rudina-hegy lábánál épült kis falu annak idején pár száz lelket számlált, ma is alig kétezer lakosú. Az egy­kori szegényes házakból már csak egy található a község­ben, Dimitrov szülőháza. A kis, jellegzetes macedón íz­lést tükröző fa-vályog épít­ményt 1972-ben rekonstruál­ták, és a múlt században használatos, szegényes, de íz­léses tárgyakkal, bútorokkal rendezték be. A közelgő jubileum ter­mészetesen felpezsdíti a kis falu életét. Üj népház épült, társadalmi munkások százai csinosítják az utcákat, par­kokat építenek, tataroznak mindenfelé. A parkolók tel­ve autóbusszal, személygép­kocsival. A múzeumba alig lehet bejutni, félmillió lá­togatót várnak a jubileum kapcsán. A család élettörté­netét idézi fel G. Sztojcsev igazgató. Az édesanya, Pa- raskeva Dimitrovna korán elhunyt férje helyett is gon­doskodott arról, hogy nyolc gyereke tisztességes, felvilá­gosult nevelést kapjon. A szabadság szeretetére, az el­nyomókkal szembeni harcos ellenállásra nevelt gyerekek hamar megtalálták az utat a Bulgáriában akkor ébredező munkásmozgalomhoz. Kosz- tadin nyomdász lett, tevé­keny harcosa a szakszerve­zeti mozgalomnak. A balkáni háborúban esett el. Todor a kommunista párt illegális harcosa volt, 1925-ben a fa­siszta rendőrségen halálra kínozták. Leánytestvéreik, Elena és Magdaléna is a fa­sizmus elleni forradalmi harcnak szentelték életüket. Paraskeva asszony sorsa a későbbiekben a legidősebb fiú. Georgi révén egybefonó­dott a bolgár nép szabadsá­gáért, a fasizmus ellen vívott harccal. Amikor Dimitrovot 1933-ban Hitler fasiszta ter­rorgépezete perbe fogta, édesanyja, aki akkor már 72 éves volt, részt vett a fia megmentéséért indult küzde­lemben. Levelekben, nyilat­kozatokban állt ki ártatlan­sága mellett, s Párizsban százezres tömeggyűlésen, Thorezzel együtt gyújtó ha­tású beszédben leleplezte Hitler és Göring fondorlatos tervét, amely a kommunista világmozgalom és a német kommunista párt megsem­misítésére irányult. Elutazott az oroszlánbarlangba, Lip­csébe is, részt vett a per tárgyalásain. Georgi Dimitrov örökölte édesanyja harcos következe­tességét, bátorságát. Ö volt az elsőszülött fiú, szülei taníttatni szerették volna, de az algimnázium második osztályában súlyosan megbe­tegedett, és ki kellett marad­nia az iskolából. Tizenkét éves korában nyomdászinas­nak állt, s öntudatra ébre­dése már a munkásság sorai­ban ment végbe. (Bulgáriá­ban a századfordulón bonta­kozott ki a szakszervezeti mozgalom.) Dimitrov maga is a nyomdászok nehéz éle­tét élte. Kevés bérét is rend- szertelenül kapta, őt is túl- óráztatták, őt is zaklatta a rendőrség, ő is feketelistára került, amikor belépett a Barátság munkásegyletbe. Rengeteget olvasott, hogy pótolja azt, amit az iskolá­ban nem tanulhatott meg. A szófiai Nyomdász Munkás- egylet aktivistájaként mun­káskönyvtárat szervezett, amely mellett hamarosan vi­takörök alakultak. A Bolgár Szociáldemokrata Munkás­párt XI. kongresszusán a 22 éves fiatal nyomdászt az Ál­talános Munkástanács tagjá­vá választották, s kezdettől fogva a forradalmi jellegű, a párt vezette szakszervezetek ügyét képviselte, és két évti­zedes munkássága eredmé­nyeként Bulgáriában ilyenné is vált a szakszervezeti moz­galom. A dimitrovi életút első jelentősebb forradalmi állo­mása az 1906-os perniki bá­nyászsztrájk volt: a 37 na­pos munkabeszüntetést ő irá­nyította és vezette győze­lemre. Ebben a fontos bá­nyavárosban alakult meg az első bulgáriai marxista kör, amelynek tagjai a legértel­mesebb, legöntudatosabb bá­nyászok közül kerültek ki. Amikor az 1905-ös oroszor­szági forradalom hatására Pernikben is nyugtalanság támadt, a kör tagjait letar­tóztatták. A helyi pártszer­vezet és a szakszervezeti ve­zetőség sztrájkot hirdetett: a munkások nyolcórás munka­időt, a szervezkedési jog megadását, az elbocsátottak visszavételét követelve meg­szállták a bányákat. A szófiai rendőrség nagy erőkkel vonult ki Pernikbe. A sztráj kban részt vevők csa­ládját kilakoltatták. A letar­tóztatottakkal szemben bru­tális erőszakot alkalmaztak, magát Dimitrovot is letar­tóztatták, sőt, amint a kora­beli sajtó beszámolt róla, kétszer is merényletet kísé­reltek meg ellene. A sztráj­koló bányászok mögé felso­rakozott az egész ország munkássága. Tüntetésekkel, petíciókkal tiltakoztak az ál­lami terror ellen, élelmiszer­rel. gyűjtéssekkel segítették a perniki bányászok család­jait. Az országos összefogás, és a pernikiek következetes harca végül is meghozta a győzelmet: a dolgozók köve­teléseit teljesítették. Lenin egyszer azt mondta: nehe­zebb egy szakszervezeti sej­tet létrehozni, mint egy csa­tát megnyerni. Nos, Dimitrov a perniki sztrájkharc győ­zelmes megvívása után ki­fogyhatatlan energiával lá­tott hozzá a szakszervezeti mozgalom, az Általános Munkás Szakszervezeti Szö­vetség szervezéséhez, a kü­lönböző szakmai szerveze­tek kiépítéséhez. Agitált, cikkeket, tanulmányokat írt. Pernik a felszabadulást követő évtizedek során sok­oldalúan fejlődő ipari köz­ponttá vált. Az országos fontosságú feketeszén-bá­nyászat mellett jelentős az acélipara és a gépipara. Százezer lakosa közül 28 ezer ipari munkás, 12 ezer Georgi Dimitrov bányász őrzi híven a dimit­rovi hagyományokat. Pernikben elkalauzoltak a „Kitüntetettek és munkában élenjárók” klubjába, amely a város és környéke legjobb ipari munkásait, bányászait tömöríti. Bulgáriában 68-an viselik a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, közülük 28 Pernikben él. A klubtagság semmilyen kiváltságot nem jelent, célja a tapasztalatcse­re, a tudományos és techni­kai ismeretek elterjesztése, a munkásutánpótlás kivá­lasztása és nevelése. A klub­tagok száma 920, az elnök M. Gatev nyugdíjas műsze­rész, a Szocialista Munka Hőse. — Tízszer annyi itt a ki­váló munkás, mint ahányan klubtagok vagyunk — mondja. — Ebben a helyi­ségben ugyan csak ötvenen férünk el, de igazi tevékeny­ségünk nem itt folyik, ha­nem az iskolákban, üzemek­ben, kultúrházakban. Az 1906-os harcosok közül már nemigen élnek Pernik­ben, de itt a klubban több olyan idősebb bányásszal, kohó- és gépipari munkás­sal találkoztam, aki szemé­lyesen ismerte Dimitrovot, többször találkozott vele a felszabadulás után. A. An­gelov vájár például, aki 1951-ben kapta meg a Szo­cialista Munka Hőse kitün­tetést, tagja volt annak a perniki munkásküldöttség­nek, amelyet Ditmitrov ha­zatérte után 1945-ben első­ként fogadott. Egy másik klubtag, A; Sztoikov 1947— 48-ban többször is találko­zott a bolgár nép nagy sze­mélyiségével. — Nagyon kedvesen fog ál­dott bennünket, valamennyi­ünkkel kezet rázott, frissí­tővel kínált, de aztán nagyon hamar rátért a lényegre — •emlékezik vissza Sztoikov. „Adjatok több szenet, mást nem is kérek tőletek”, mond­ta. Hát Pernik adott is. Vasvári Ferenc Kis ház Kovacsevciben Humaniter betegemelők 11 munkásöregység 1982. június 14. Szom­bathelyen megkezdték a ta­vaszi BNV-n nagy érdeklő­dést keltett Humaniter be­tegemelő készülékek gyártá­sát. A mozgássérültek, moz­gásképtelen betegek helyzet­változtatását könnyítő szer­kezetnek négy típusa van, közöttük olyan, amit maga a beteg irányíthat. A szellemes megoldású gép a szombathelyi 405. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet egyik oktatójának tervei szerint készült. Az öt­letet egy, a családban tör­tént baleset szolgáltatta. A készüléket az iskola tanmű­helyében készítik, az Alko­tó Ifjúság Egyesülés rende­lésére, árusítására néhány héten belül sor kerül Szom­bathelyen, a város úttörő- és ezermester boltjában. A Humaniter készülékeket a tanműhely igény szerint fogja gyártani, júliusban az első, hetvenöt darabból álló tétel kerül piacra. fegyvermestere (Tudósítónktól) Ott szorgoskodott a pult mögött azon a piaci napon is, amikor Okányban jár­tunk. A községbeli vásárló asszonyok, férfiak, iskolába siető gyerekek némelyike tü­relmetlenkedett, hogy soká kerül rá a sor. Amikor a boltvezető elé léptek, min­denki megbékélt. Horváth Sándor szája szögletében mosollyal, vagy éppen az ismerős vásárlók gyermekeinek, hozzátartozói­nak hogyléte iránt érdeklő­dött. Minden arcról egysze­riben letörölte a türelmet­lenségből fakadó haragot. Közben 59 évét meghazud­toló fürge kézjárásával és fiatalos mozgásával szolgálta ki a vásárlókat. Horváth Sándor nap nap után helyt áll munkájában is a Körösmenti ÁFÉSZ vas-műszaki boltjában, ahol 1949 óta dolgozik boltveze­tőként. Már 1958 óta tagja a munkásőrségnek. Először, mint beosztott munkásőr, rajparancsnok teljesített szolgálatot, majd százada fegyvermestereként dolgozik, most már több mint húsz éve a szeghalmi egységben. A családban nem az egye­düli, aki az acélszürke egyenruhát viseli. A fia is követte őt. Nem akar le­maradni, 1979-ben tett es­küt. A felszabadulás óta külön­böző tisztségeket töltött be. Volt szakszervezeti titkár, propagandista, bizalmi. A pártnak 1950, a szakszerve­zetnek 1949 óta tagja. So­hasem maradt távol, ha a közért kellett tenni. Sokat tett azért, hogy ’ a munkás­őrségben a fegyverek hasz­nálhatók legyenek. Nem volt idegen tőle a szocialista munkaverseny szervezése sem. Ö maga is szocialista, brigádban dolgozik. Ez év­ben is ezüst koszorús jel­vénnyel tüntették ki a kol­lektívájukat. Több szakmai és politikai kormánykitünte­tés és oklevél fémjelzi te­vékenységét. Kétszer kapta meg a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Birtokosa a felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek is. Megkapta a Munkásőrség öt­éves emlék jel vényét. Tulaj­donosa a 10—15—20 éves Szolgálati Érdeméremnek. Viseli a Kiváló Munkásőr kitüntetést is. A KPVDSZ 25 -éves emlékplakettjének tu­lajdonosa. Back Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents