Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. MÁJUS 15., SZOMBAT Ára: 1,80 forint XXXVIL ÉVFOLYAM, 112. SZÁM Kitüntetett vállalatok, szövetkezetek, intézmények Sikeres összekapcsolás a világűrben Anatolij Bcrczovoj és Valcntyin Lebegyev, a Szojuz T—5 űrhajó utasai amikor még útban voltak a Szaljut felé (Telefotó) Pénteken, 15.30-kor sikeresen összekapcsolódott a Szojuz T—5 űrhajó a Szaljut—7 űrállomással. Az űrhajó, amelynek személyzete Anatolij Berezovoj és Valen- tyin Lebegyev, csütörtökön rajtolt Bajkonurból. A két űrhajós csütörtökön és pénteken végrehajtotta a szükséges pályamódosításokat, az összekapcsolási manőver befejező szakasza automatikus vezérléssel, az űrhajó fedélzeti számítógépének irányításával és ellenőrzésével ment végbe. Az összekapcsolás és a szükséges ellenőrzések után a két űrhajós átment az űrállomásra, amely április 19-e óta kering a föld körül. A Szaljut—7 az űrállomások „második nemzedékéhez” tartozik. A jelenleg is keringő Szaljut 6-hoz hasonlóan két összekapcsoló berendezés van rajta, így teherűrhajót és „látogató” expedíciót is fogadhat. Mint ismeretes, a tervek szerint június végén kerül sor a szovjet—francia közös űrrepülésre. Megyénk sok vállalatánál, ipari és mezőgazdasági szövetkezeténél, intézményénél tartottak bensőséges ünnepséget az utóbbi napokban. Az említett kollektívák múlt évi kiváló munkájukért vették át a jutalmakat, a kiváló címet, illetve miniszteri elismerő oklevelet. A tegnapi, május 14-i ünnepélyes eseményeket foglaljuk ösz- sze következő tudósításainkban. A BÉKÉS MEGYEI ÜDlTÖITAL-IPARI VÄLLALAT dolgozói Békéscsabán gyűltek egybe, hogy átvegyék a Kiváló Vállalat címet. Lovas István, a vállalat szb- titkára bevezetőjében emlékezett kollektívájuk munkájára. Mont mondotta, már 1953-ban gyártottak szikvizet, de. a jelenlegi szervezési formában 1964 óta dolgoznak. Az első év félmillió forintos veszteséget hozott, és hosszú utat kellett megtenniük a kiváló cím másodszori elnyeréséhez. Lipták György igazgató vállalatuk múlt évi tevékenységéről beszélt. Tavaly az „üdítősök” 64 millió palack üdítő italt gyártottak, 11-féle ízben. Céljuk nemcsak a lakosság jobb ellátása, hanem az importnyersanyagok kiváltása. Ennek sikerét bizonyítja, hogy már 55 százalékban hazai gyümölcsöt használnak fel, termékeik túlnyomó többsége kiérdemelte a Kiváló Áruk Fóruma jelvényt. Termelési értékük 1981-ben az előző évihez hasonló ütemben nőtt, elérte a 185 millió forintot. S hogy ebből 56 millió forint a tiszta nyereség, abban döntő szerepe van az egyre hatékonyabban dolgozó munkáskollektívának és a vezetők jó munkaszervezésének. Az ismertetés után Balogh Károlyné, az ÉDOSZ főtitkára szólalt fel. Méltatta a vállalat érdemeit, hangsúlyoz- ,ta, hogy a kiváló címmel a MÉM és az ÉDOSZ egy évek óta töretlenül fejlődő vállalatot jutalmaz. Tolmácsolta Váncsa Jenő MÉM-miniszter és az ÉDOSZ elnökségének üdvözletét, majd átnyújtotta Lipták Györgynek a kitüntető oklevelet, BlahutLa- josné, a megyei tanács rhe- zőgazdasági osztályának csoportvezetője négy dolgozónak adta át a MÉM Kiváló Munkáért kitüntetését, kilencen a Vállalat Kiváló Dolgozója címet kapták, három szocialista brigád arany, egy ezüst, két bronz, egy pedig szocialistabrigád-jel- vényt kapott. (Folytatás az 5. oldalon) Újítók kongresszusa A gondolkodó ember legemberibb tulajdonsága a kreativitás, az új megoldásokon való töprengés és kísérletezés, ha úgy tetszik, akkor- az „újítás”. Őszintén szólva soha nem értettem, hogy miért „mozgalom” az újítómozgalom. S hogy lehet ebben az okoskodásban némi logika, azt — legalábbis számomra — az újítók és a feltalálók mai országos kongresszusára készített néhány dokumentum bizonyítja. Sehol a „mozgalom” szó; ehelyett úgy fogalmaznak, hogy „újítási tevékenység”, {vfi tag adás: nem éppen stilisztikai bravúr, de azért jelez valami nagyon is lényegesnek tűnő szemléletbeli változást. És fontos változásokat jeleznek egyéb tények is. Hosszú évek reménytelennek tűnő vitája után, január elsejétől rendezték az újítások megvalósításában közreműködők anyagi ösztönzését. (Egy 1976-ban kelt rendelet értelmében „közreműködői díj” nem fizethető, mert ez visszaélésekre ad lehetőséget, s egyáltalán: maga a „közreműködők” kategóriája is eltörlendő az újítómozgalom szóhasználatából.) A törvényhozó okkal gyanakodott a visszaélési lehetőségre; ettől függetlenül képtelenség feltételezni, hogy egy valamennyire is jelentősnek ígérkező újítás műszaki kidolgozása, al- kalmazástechnikailag is kifogástalan élőkészítése elképzelhető különböző, közreműködők nélkül. Márpedig ha elképzelhetetlen, akkor a közreműködőket valami módon meg kell fizetni. Januártól már nincs ennek akadálya. Változott az újítási díjak pénzügyi elszámolásának rendje is; s talán ez a legfontosabb intézkedés. A változás lényege, hogy az újítási díjakat ma már nem a mindenki között szétosztható részesedési alapból, hanem az úgynevezett adózatlan nyereségből fizetik. Úgy is mondhatjuk, hogy az újítók ma már nem mások elől viszik el — a kifizetett újítási díjaikkal — a pénzt, ugyanakkor újításaik remélhető gazdasági hasznával azt a pénzalapot is növelik, amely — például nyereségrészesedés formájában — mindenkinek kifizethető. Az újítások „remélhető” gazdasági hasznát említettem az imént, s csak azért az idézőjelek közé tett jelző, mert az újítások gazdasági haszna valójában egyre kevesebbeket érdekelt a vállalatoknál. Olyannyira, hogy az elfogadott újítások jó háromnegyed részénél egyáltalán nem vizsgálták a várható gazdasági hasznot. Következésképpen az újítóknak is csak úgynevezett eszmei díjat — magyarul: néhány ezer forintot — fizettek újítási díjként. A korábbi pénzügyi előírásokhoz igazodva ugyanis ez volt a legegyszerűbb, és legkisebb kockázattal együttjáró megoldás. Mert ha egyszer az újítási díjak, a mindenkit megillető részesedési alapból fizetendők, akkor melyik vállalatnál kockáztatnák, hogy az újítási díjak jelentős mértékben megcsapolják ezt a részesedési alapot? S mert jószerével sehol nem kockáztattak, így fordulhatott elő — sokak szerint —, hogy az újítások kalkulált hasznából mindössze — és átlagosan — 3 százalékot fizettek ki az újítóknak. És így fordulhatott elő, hogy míg 1975 és 1980 között az elfogadott és bevezetett újítások gazdasági haszna 2,5 milliárd forintról jóval négymilli- árd fölé emelkedett, ugyanebben az időszakban a kifizetett újítási díjak összege 174 millió forintról csak 244 millióra növekedett. A szakemberek egy része sokáig vitatta — de végül is belátta —. hogy ilyen elszámolási rend mellett az újítás sem a vállalat, sem az újító számára nem üzlet. Más kérdés, hogy miért kellett ezen több mint egy évtizedig vitázni, s hogy miért .kellett minden ésszerűsítési javaslatot — még a legutóbbi időkben is — mereven visszautasítani. Mindeddig a vállalatok legtöbbjénél jelentős gond volt az újítási díjakat fedező pénzalapok előteremtése, és most — egyszerű rendeletmódosítással — meg lehetett teremteni a haszonnal arányos díjak fizetésének pénzügyi feltételeit. Hogy a pénzügyi szabályozás szempontjából hirtelenjében milyen fontossá vált az újítótevékenység, azt - mi sem bizonyítja jobban, mint-hogy megváltoztatták — nagyon kedvező módon — az újítási díjat terhelő jövedelemadózást is. A korábbi 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelkedett a jövedelemadó-mentesség összeghatá- « ra. Mindez csupa kedvező, régóta sürgetett, s végre megvalósult változás, rendeletmódosítás. De azért nem lennénk hűek önmagunkhoz, ha nem kezdtünk volna újabb vitákba. Az újítótevékenységgel — mondjam így: újítómozgalommal? — kapcsolatban most újabb két, s egymással homlok- egyenest ellenkező nézet foglalkoztatja a szakembereket. Van aki úgy tartja — többnyire a vállalatvezetők körében —. hogy ahol csaknem hibátlan a vállalatvezetői munka, ott aligha van keresnivalójuk az újítóknak. Minden rendszer komplett és komplex, ha egy-egy részletébe „beleújítanak” akkor annak nem biztos, hogy kedvező következményei lesznek a rendszer egészére vonatkozóan. Mások meg úgy tartják, hogy gazdasági életünk irányítási, szervezeti és szervezési feltételei korántsem elégségesek ahhoz, hogy komplett, hibátlanul működő komplex rendszerekben gondolkodjunk. Vagyis: van mit újítani, ésszerűsíteni, racionalizálni; mi több: kifejezetten ösztönöznünk kell az újításra, a racionalizálásra. Ez a vita pillanatnyilag csak elméleti jellegű. De már is figyelmeztet: még mindig vannak, akik megkérdőjelezik az újítótevékenység célját, értelmét, s hasznát. Várjuk, hogy az újabb keletű vitában milyen álláspontra jut a május 15-ére összehívott országos kongresszus. Vértes Csaba Pénteken az eleki Köröstáj-napon nagy sikerrel mutatkozott be a helyi pávakör német és román csoportja. Képünkön a német csoport szájharmonika-triója. A Kö- röstáj-napról részletes, képes tudósításunk a kulturális melléklet 9. oldalán Fotó: Fazekas László A megye közrendje és közbiztonsága szilárd Lapunk május 12-i, szerdai számában írtunk arról, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta a megye közrendjéről és közbiztonságáról szóló beszámolót. A tudósításban azt is jeleztük, hogy szombati, mai számunkban közlünk részletesebb anyagot a témáról. A 7. oldalon olvasható interjúban szó van a bűnözés alakulásáról, a közlekedési morálról, a közterületen folytatott munkáról és arról, mit tesz a rendőrség a családjukat veszélyeztető, Italozó, munkakerülőkkel szemben. Versenyben a Centrum Áruház A Centrum Áruházak 35 üzletéből 19 vidéki városban van. A tavalyi eredmények alapján az idén elnyerték a kiváló címet. A tervek1 szerint ebben az évben kereskedelmi forgalmuk meghaladja a 12 és fél milliárd forintot. A múlt évben körültekintően, a nagyvállalati irányelveknek megfelelően dolgozták ki a programot. A legfontosabb, hogy ütemesen, az igényeknek megfelelően érkezzenek a szezon jellegű cikkek az áruházba. Az üzlet- politikáról, a vásárlási körülmények javításáról szól az interjú a 4. oldalon. Brigád a buszon — Lehet, hogy a közgazdasági fogalmak szerint nem vagyunk termelő munkások, de kíváncsi lennék, mi történne, ha egyszer ellezserkednénk a munkánkat. Nyolcszáz ember késne akkor a munkából — mondja homlokát ráncolva Garzó József, a tizenhét tagú Lenin Szocialista Brigád vezetője. Beszélgetésünk stílusosan — buszvezetőkről lévén szó — a gazdaság egyik buszán folyik ; méghozzá Németh Ferenc „gépén”. (Riportunk az 5. oldalon.) Vitára ingerlő gondolatok a nevelésről Nem törődünk' eleget a gyerekekkel. Legalábbis nem jüt időnk meghallgatni sem örömeiket, sem kisebb, nagyobb problémáikat. Sem az iskolában, sem a családban. Pedig évek óta úgy beszélünk például az iskolában folyó tevékenységről, hogy nevelő-oktató munka. Így, elöl a nevel szóval. De a megnövekedett, vagy inkább nehezebbé váló tananyag miatt a valóságban a nevelés továbbra is a második helyen áll. A mai nevelési problémákról — lehet, kissé szubjektív, tehát vitára ingerlő — szóló írásunkat a 6. oldalon olvashatják. Minikörkép „— Választassák diákigazgató! — így mondja a hagyományt őrző íratlan diáknapi törvény, amelyet valamikor, még a ’70-es évek derekán alkották meg, s azóta is él. Egy napra a stancsicsbeli deáki népé az oskola, hadd tanulja az önkormányzatot, hadd alkosson magának programot, hogy aztán lesse a tanárok véleményét, vajon jó-é, amit tettek? Így történt az idén is." Így történt, mégpedig az orosházi' Táncsics Gimnáziumban, melynek jól sikerült diáknapjáról is beszámolunk a Minimagazinban, a 11. oldalon.
