Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÚRTBIZOTTSŰG ÉS II MEGYEI TflNACS LOPJA 1982. MÁJUS 1., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVn. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM Májusi fények Iz emberiség történelmében vannak 11H olyan ünnepek, amelyek fontos határkövet jelképeznek a társa- .dalmi haladás útján. Május elseje 1889. óta ünnepe és harci seregszemléje öt kontinens minden népének. Egyként ünnepük a világ minden metropolisában, a hagyományos európai, észak-amerikai iparvidékeken, kis óceániai halászfalvakban, afrikai ültetvényeken, mindenütt, ahol a dolgozó emberek felelősséget éreznek magukért, sorstársaik jobb életéért. A májusok története vérrel kezdődött. Kilencvenhat esztendővel ezelőtt az elnyomott, kizsákmányolt, jogaitól megfosztott és semmibe vett munkásosztály kibontotta az ébredés, a felemelkedés zászlaját. A műit század munkásmozgalmának egyik fő célja a 14—18 órás munkaidő helyett $ híres három 8-as bevezetése volt, vagyis' 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra pihenés. Az I. Internacionálé már 1866-ban határozatot hozott a 8 órás munkaidő kivívásáért, 1884-ben az amerikai szakszervezetek kongresszusa is követelte, hogy 1886. május 1-ig csökkentsék a munkaidőt, ellenkező esetben országos sztrájkot kezdenek. Mivel a követelést nem teljesítették, a sztrájk valóban kirobbant, s 1886. május 1-én a Michigan-tó partján — először a munkásmozgalom történetében — a tüntetők közé lőttek. Két nappal később Chicagóban rendőrök sortüze dörrent: hat halott és félszáz sebesült vére folyt. A munkásság sztrájkja ugyan még sikertelen maradt, de megmutatta, hogy a munkásosztály egyre inkább megelégeli az emberi méltóság megalázását, az emberi jogok lábbal tiprását. Éppen ezért döntött úgy a II. Internacionálé kongresszusa — amely 1889-ben, Párizsban, a Bastille lerombolásának 100. évfordulóján ült össze —, hogy nagy nemzetközi tüntetésen kell követelni a közhatalomtól a nyolcórás munkaidőt, mégpedig valamennyi országban és városban azonos napon. 1890. május elsején. Így lett 1890. május 1. a világ proletariátusának első nagy harci seregszemléje, amely — Engels szerint — „az egész világ tőkéseinek és földesurainak megmutatta, hogy manapság a világ proletárjai valóban egyesültek”. Az azóta megtett út sem volt könnyű a világ munkásainak. Az évenkénti felvonulások, tüntetések szinte minden esztendőben hol itt, hol ott emberáldozatokat követeltek. Az utcán hömpölygő munkástömegek azonban megértették az egységükben rejlő erőt, mind elszántabbak, bátrabbak lettek, és megtanulták gyűlölni az osztályellenséget. Akárhány csendőr- sortűz dörrent és rendőr kardlap riasztott munkásra, agrárproletárra, erősebb lett a szocialista mozgalom, újabb és újabb százezrek emelték magasba a pirosló zászlókat a Ruhr-vidéken, az angol kikötőkben. A magyar munkásság is megértette a nemzetközi demonstráció jelentőségét. Első alkalommal hatvanezer munkás vett részt a budapesti nagygyűlésen, miközben a forradalomtól rémüldöző burzsoázia eltorlaszolta lakásai ajtaját, lehúzta ablakéi redőnyét. Pedig Szapáry belügyminiszter mindent megtett a védelmükre. Katonaságot, csendőrséget vonultatott fel, sőt még két vidéki ezredet is Budapestre rendelt, hogy vérbe fojtsák a nép esetleges felkelését. A szocialista világmozgalomnak, az első marxista munkáspártnak, a proletáriátus internacionalista öntudatának a gyümölcse a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a Szovjetunió létrejötte volt. Az 1917-es októberi forradalommal megkezdődött a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Mi, magyarok elsők között léptünk erre az útra. 1918. május 1-én a magyar munkásság már forradalmi külsőséggel ünnepelhetett a proletár internacionalizmus nagy ünnepén, és 1919-ben a proletárdiktatúra dicsfényénél vonult fel a munkásság májusi ünnepére. Sajnos azonban az örömet és boldogságot — amely ekkor a magyar népet betöltötte — hamar felváltotta az ellenforradalom sötét korszaka. 1920-tól 1945-ig nem egyszer hangzott fel a jelszó, a kiáltás: ez a május — véres május, jövő május — vörös május. így fogalmazott ezekben az években a munkásság, mert élt benne a Tanácsköztársaság reménye, s bízott benne, hogy eljön az idő, amikor a véres május elsejéket felváltja a derűs, szabad májusi ünnep. És amikorra ez bekövetkezett, nálunk 1945-ben, ez egyben azt is jelentette: egy sor ország kiszakadt a tőkés rendszerből, s elkezdődött a szocialista világrendszer kibontakozása. A Nagy Októberi Forradalom győzelme és a Szovjetunió létrejötte óta a munkások, a dolgozók különböző osztagainak május elsejei seregszemléjét egyre kevésbé lehet elszigetelni. Az imperialistaellenes harc bármely frontján fellépő erők — május elsején éppúgy, mint az év bármely napján — nemzetközi támogatást élveznek. Az erős és virágzó Szovjetuniótól és a mellette álló szocialista országoktól kértek és kaptak segítséget a már felszabadult vagy függetlenségükért harcoló gyarmatok és félgyarmatok. S számíthatnak erre a táborra, segítségre a kapitalista országok dolgozói is, akik napról napra tiltakoznak a kizsákmányolás, az elnyomás, a munkanélküliség, a rettegés ellen. így terebélyesedik ki a munkásság összefogásának májusi eszméje, és tölti be rendeltetését a mai kor követelményeinek színvonalán, mint ahogyan Rosa Luxemburg mondta annak idején: „A nyolcórás munkanap elérése után sem szűnik meg a májusi ünnep. Mindig, amíg tart a munkásság harca a burzsoázia és kormányai ellen, amíg nem teljesítik minden követelését, minden esztendőben a májusi ünnep lesz ennek kifejezője. Ha pedig felderülnek a jobb idők, és a munkásosztály az egész világon eléri a felszabadulást, akkor valószínűleg a megvívott és az elszenvedett fájdalmak emlékének napját fogja ünnepelni az emberiség”. |add tegyük hozzá Rosa Luxemburg szavaihoz, hogy a felszabadult népek május 1-én összegezik a megtett utat, felmérik, honnan indultak, s hová jutottak. Mi, magyarok büszkén gondolhatunk arra e májusi ünnepen, hogy pártunk vezetésével az elmúlt évtizedekben maradandót, nagy tetteket hajtottunk végre. Mindnyájunk keze nyomán gyökeresen megváltozott hazánk, átalakult társadalmunk rendje, az emberek élete, gondolkodása, magatartása. Magyarország, az egykori kisparaszti, agráripari ország most ipari agrár ország, amelyben fejlett a szocialista nagyipar és a nagyüzemi mezőgazdaság. A szocialista gazdaság eredményeire alapozva, emberhez méltó életszínvonalat értünk el, a régi rendszerrel össze sem hasonlítható a kulturális, a szociális, az egészségügyi ellátásunk. A politikai, gazdasági, ideológiai átalakulás azt jelenti: lezárult a magyar történelemnek az a korszaka, amely idő alatt Magyarország igazán soha sem lehetett független; azt jelenti, hogy a feudalizmussal terhelt, népelnyomó államrendszer szétzúzva, a nép „meglelte honját e hazában”. Olyan alkalom tehát ez az idei május 1-e, amikor vidáman, felszabadultan örülhetünk eddigi eredményeinknek, munkasikereinknek. Ünnepeljük jókedvvel, a jól végzett munka örömével! Fodor László Zászlófelvonások Május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe tiszteletére tegnap délután a Parlament előtti Kossuth téren katonai tiszteletadás közepette felvonták az állami zászlót. Ugyancsak1 katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi fel- szabadulási emlékműnél. Illést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Módosította a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló 1961. évi III. törvény egyes rendelkezéseit. Az új szabályozás kifejezésre juttatja, hogy a szakközépiskola a tanulóknak középfokú szakképesítést, illetőleg meghatározott magasabb elméleti képzettséget igénylő szakmákban szakmunkás-képesítést nyújtson. Erre tekintettel az Elnöki Tanács úgy rendelkezett, hogy a szakközépiskolai tanulók — az eddigi érettségi vizsga helyett — a kettős képzési céllal összhangban levő érettségi-képesítő vizsgát tesznek, és a megszerzett szakmai képesítést is tanúsító érettségi-képesítő bizonyítványt kapnak. Az Elnöki Tanács módosította a magánkereskedelemről szóló törvényerejű rendeletet. A módosítás célja, a lakosság kiskereskedelmi ellátásának további javítása. Az Elnöki Tanács végül legfelsőbb bírósági bírót választott, továbbá bírákat mentett fel és választott, és egyéb ügyeket tárgyalt. Anyák napjára, szeretettel! Rajzolni kellene, ahogy a gyerekek teszik. Szivet, virágot, valami ákombákomot, és csupa nagybetűvel föléírni: „ANYÁK NAPJÁRA, SZERETETTEL!” Hiszen ennyi is elég, ennyi is elég volt, kinek-kinek tíz—húsz—ötven évvel ezelőtt; gyerekként, amikor minden egyszerűbb. De hát az idő múlásával növekedni látszik az adósság. Létezésünkért, amiről gyerekként nem sejtettük, hogy ilyen nehéz „műfaj”. Nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy élni tisztességben nap-nap után késztet erőpróbára. Nem ismertük a szorongást, vagy legalább az okát nem, mert menedéknek ott volt a mama, aki megvéd, megvigasztal: „hess, te ...” mozdulattal elzavarja a rosszat. Még azt sem tudtuk, hogy a nyelv, amelyen megszólalunk, az anyanyelv, ha tisztán megmarad az emlékezetben. Egy mozdulat, egy sóhaj, hogy „te gyerek, mi lesz belőled”, a többit kiegészítjük, színezzük, és szívesen mesél- tetjük el újra és újra. Igen, az én voltam, akinek keze tört, aki folyton fára mászott, akire panaszkodtak, s akit dicsértek, más-más arcot varázsolva: haragost, rémültet, büszkét. Ki más vállalna így, mindig szeretve, mindent megbocsátva... Mit tehet a felnőtt? Sután lerakja a virágot, az ajándékot, mormol valami köszönetfélét. Mintha ettől változna valami, mintha valaha is lehetne adós helyett adakozó. Nem lehet, s ettől csak erősbödik zavartsága. Megpróbál olvasni a jól ismert szemekből: örülsz, anya? Nem bánod, hogy világra hoztál, hogy felneveltetek; egyensúlyban volt valaha is az általam okozott öröm és bánat? Fiatal anyák ülnek a parkban. A gyerek gögicsél, futkos vagy éppen legújabb kalandját mondja elfúló szóval. Megszépülnek gyerekük látásától. Talán most telnek meg egy életre a semmi mással nem helyettesíthető érzelemmel, most válik eltéphetetlenné a kötelék. Ne, ezen a napon legalábbis ne jusson eszükbe, hogy még ez sem egészen igaz, hogy anya a gyerekét, és gyermek az anyját képes megtagadni. Róluk ma ne legyen szavunk. Arról viszont igen, hogy anyának lenni ma sem könnyű. Hiába a létbiztonság, a társadalom támogatása, a gyerek áldozatot kíván. A szülőktől persze, tehát az apáktól is, ám a lemondás, a gyerek kedvéért való lemondás ma sem egyenlően oszlik meg. De vajon, aki örömét leli az anyaságban, mert megélte már, elfogadna-e helyébe bármilyen kárpótlást... És öregasszonyok ülnek a parkban. Mondják az időjárást, a piaci árakat, meg a felnőtt gyerekek viselt dolgait — megszépítve persze. Az unokák legújabb tetteit. Szavuk nem hallatszik messzire, de annyira csak igen, hogy megérezzük belőle a hívást. S elinduljunk félszegen, mintha még magunk készítette rajzot gyűrögetnénk, most már tudván, hogy voltaképpen többet soha nem adtunk. Legfeljebb — azzal, amik vagyunk — egy régi álom töredékét. Induljunk, mert várják a tőlük tanult nyelven a szót, a simogatást, s még a csöndet is, amely a mi hallgatásunktól beszédes. M. D. Fáklyás felvonulások, ifjúsági rendezvények Békéscsabán és a megyében Az ifjúság fáklyás felvonulása a megyeszékhelyen Fotó: Fazekas László Éljen május elseje! Ha májusban van majális, júniusban juniális, akkor ugyebár a ballagok napján —banális. Imigyen szól a magyarázata a „Banális” címmel, most első ízben megrendezett ballagok napjának, amelyet a KISZ békéscsabai városi bizottsága szervezett április 30-án, tegnap a megyeszékhely középfokú tanintézeteinek végzős diákjai számára. A városban a hírt a reggeli órákban száguldozó lovas kocsis hírnökök adták tudtul az iskolákban, biztatva a diáktársakat, minél többen vegyenek részt a programokon. A délelőtt a készülődés jegyében telt, az (Folytatás a 3. oldalon)