Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-06 / 80. szám
1982. április 6., kedd (Amatör)színházi levél Kedves Barátom'. Az elmúlt, igencsak mozgalmas, mondhatni fárasztó napok után állíthatom: sajnálhatod, hogy nem tettél eleget meghívásunknak, és nem jöttél a környező három és a vendéglátó megye amatőr színjátszóinak kétévenként esedékes fesztiváljára. Nos, igen: a IV. békéscsabai színjátszó napok címmel rendezett bemutatósorozat végső soron nem sokban különbözött a korábbiaktól. Bár most új volt a helyszín, az ifjúsági és úttöröházban tartotta meg az állandó helyiséggondokkal küzdő rendező, a Megyei Művelődési Központ. Sajnos, a technikai lehetőségek — legalábbis a résztvevő színpadok és a közönség szerint — korántsem voltak olyan tökéletesek, mint az elvárhatták volna. Különösen furcsa ez egy olyan megyeszékhelyen, amelynek állandó színháza is van ... De maradjunk az események felelevenítésénél. Huszonegy megjelent együttest köszöntött pénteken, kora délután Pa- luska Pál, a városi KISZ-bizottság titkára. Már az is nagyszerű volt, hogy mindössze két csoport nem jött el, noha benevezett. Sokan nem is kérték minősítésüket. Bizonyára már Te is értesültél arról, hogy a három évvel ezelőtt megalakult ASZIOT (az Amatőr Színjátszók Országos Tanácsa) ú) minősítési rendszert dolgozott ki: mostanság már nem az együttest, hanem a bemutatott produkciót értékelik aranyra, ezüstre, bronzra. S egy-egy ilyen területi fesztivál legjobbjait — s nem feltétlenül csak az aranydiplomásokat — ajánlják elözsürizésre az országos, a kazincbarcikai bemutatóra. Nos, nekem nem volt annyi időm és energiám., mint a zsűrinek, amelynek elnöke most dr. Sződy Szilárd, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa, ASZlOT-tag, tagjai pedig dr. Kovács Miklósáé, a Csongrád megyei Tanács főmunkatársa, ASZIOT-tag és Rencz Antal, színházunk főrendezője voltak. Mindennap délután kettőkor kezdődtek a bemutatók, és éjfél előtt valamivel értek véget... S amit láttam abból... Nos, van néhány csoport, amelyet a Te figyelmedbe is ajánlok. Ilyen volt például a nyitódélután második bemutatója, az újszásziaké. Thomas Mann regényéből dramatizálták a Putifár udvarában című játékot. A középiskolás korú játszók közül a címszereplő tűnt ki olyannyira, hogy szinte minden mozdulatot rá tudtak építeni. Igaz, ennek az előadásnak ez volt a hibája, tanulsága is. Vagy a szabadkígyósiak érdekes kivonatolású Lüszisztratéja. Jó mozgástechnikával, kellemes látványnak eladva — így összegezhető a produkció. Gyuricza Péter egyszemélyes színházát most nem elemzem, hiszen a legutóbbi, őszi megyei fesztiválon láthattad. Sajnos, igen ritkán kerül a közönség elé Zweig Sakknovellája. Pedig ez a tiszta, katartikus előadás, professzonista színvonalú alakítás megérdemelné a klubok, alapszervezetek, művelődési házak figyelmét. No, és az éjszakai részből: a debreceni Unió Mozgásszín! Az egyik legkiválóbb darabja volt e három napnak! De folytassuk a szombatiakkal! A már-már országos hírű szentesi gimnazisták két darabbal is felléptek. Kár, hogy a Tabarin-játékra nem kértek minősítést. Azt hiszem, ez az az előadásforma, amely minden körülmények között, bárhol, osztatlan közönségsikert arat. Pedig alaposan lejáratták már a francia mestert, minden művét. Ahogyan Karinthyt, Vö- rösmartyt, Moliere-t is, de sorolhatnánk tovább. Pedig szerintem az amatőr színpadok egyik legfontosabb feladata lenne az irodalmi-drámai ismeretterjesztés. Természetesen mindenkor figyelembe véve azt a soha ki nem jelölt, mégis létező határmezsgyét, ami az amatőrök és a professzionista színházak, társulatok darabválasztása között éppen a közönség érdekében meghúzódik. S mindezt annak ellenére mondom, hogy ezen a fesztiválon több olyan előadást volt szerencsénk látni, amelynek esztétikai-művészi színvonala elérte egy hivatásos színház nívóját; persze összbenyomást értve ez alatt. De hát végeredményben a közönség ezért, s nem másért kíváncsi az efféle „komédiázásokra”. Szóval ilyen nagyszerű előadás volt a „műsoron kívül” fellépő szegedi Minerva Színpadé. Tóth Árpád költői műveiből állították össze a házi szerzőjük által megzenésített, kup- lésított versjátékot. Ha azt mondom, pazar volt, még mesz- sze vagyok attól az élménytől, amit kaphattunk ettől a régen, és mindig kiváló színvonalon dolgozó csoporttól. És végül álljon itt a minősítettek névsora is. Végső soron a zsűrinek igaza kell hogy legyen. Bronz diplomás lett a szegedi Bebrits Lajos Szakközépiskola, Bessenyei: A filozófusával, a jászberényi gimnázium, Moliere: A kényeskedők- jével, a hódmezővásárhelyi diákok Rimbaud-összeállitásuk- kal, valamint ugyanennek a gimnáziumnak, Lázár Ervin: Mesék című játéka. Ezüst diplomát kapott a már említett békéscsabai Gyuricza Péter. Két aranyat ért a debreceni Unió „Csak 18 éven felülieknek!” szóló Bilincsek című műsora, valamint a szentesiek második produkciója, E. O’Neill: Jones császár című egyfelvonásosa. Még nagyon sok mindenről szerettem volna■ e három nap történése kapcsán írni Neked. Remélem, hamarosan találkozunk, s akkor majd szóban. Ha netán nem, akkor legkésőbb novemberben, a megyei fesztiválon, amelyet a Megyei Művelődési Központ most hirdet meg ismét, pályázati rendszerben. S persze 1984-ben, az V. békéscsabai színjátszó napokon! Addig is jó munkát kívánok'. Baráti üdvözlettel: Nemesi László Opera születik Szakmai körökben már beszédtéma: opera készül Szegeden, pontosabban Budapesten és Szegeden, mivel a zeneszerző, Pongrácz Zoltán több mint fél évtizede a budapesti Zeneakadémia elekt- rozenei tanára. Foglalkozása ugyan Pesthez köti, de sokat utazik a világban, megtisztelő külföldi meghívásoknak tesz eleget. Pályára röpítő városa Debrecen, melyhez erősen kötődik; ott mutatták be sikerrel 1960-ban első operáját, az Odysseus és Nausikát, melyet Horváth Zoltán rendezett. Érthető, hogy a készülő második Pongrácz-operának miért ő lett az „atyja”, s lelkes szervezője, ugyanis általa ismerkedett meg a zeneszerző és a szegedi költő, Polner Zoltán. Ez a nem véletlen találkozás jól sikerült, a programokban és feladatokban egyáltalán nem szűkölködő Pongrácznak megtetszett a Polner által vázolt cselekmény. A hetvenéves zeneszerzőről — találkozásunk előtt — összegyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat. Kodály Zoltánt mondhatja mesterének. Karmesteri tanulmányait külföldön tökéletesítette, majd 1947-től 1984-ig a debreceni szakiskola tanára volt. Az említett első opera mellett jó néhány hangszeres művet alkotott, melyre külföldön is felfigyeltek. Életében fordulópontot hozott az, hogy 1964-ben az utrechti egyetem elektronikus zenei kurzusát elvégezte, illetőleg, hogy az elektronikus zenével foglalkozott, kísérletezhetett. Ezt siker koronázta 1974- ben, amikor Mariphonia című elektronikus művével Bourges-ben első díjat nyert. — Milyen stádiumban van a készülő mű? — A szövegkönyv sem készült még el teljesen, előreláthatóan március végére lesz kész — feleli Pongrácz Zoltán. — Két éve jöttünk össze, az első vázlatot fél éve kaptam kézhez, már négy jelenetet kidolgoztam. A szövegkönyv nagyon tetszik, az első pillanattól kezdve fantáziát látok benne. — A szöveg tehát olyan, mely inspirálja a zenét. . . — Igen, igen. Ez persze olyan darab lesz, melynek kettős a cselekménye. Az egyik a mondai-sámáni világban játszódik le; ez egy képzelt színpadon zajló előadásformában jelenik meg, ezt aztán megzavarja a külső világ, berobbannak a katonák. Vagyis: hol a letűnt világban, hol a legmodernebb mai valóságban vagyunk. Ezek részint párhuzamosan futnak egymással, részint pedig egymásba fonódnak. — Ezt a kettősséget, illetve egymásba fordulást a zenével hogyan lehet kifejezni? — Ezért használok elektronikát. A letűnt sámáni világ, vagyis: ami régi, az elektronikus zene. Ami viszont mai, az hangszeres ... Persze mereven nem lehet a kettőt egymástól elválasztani . . . Mert vannak bizonyos átfedések a cselekményben is, meg a kifejezésben is, gesztusokban is, úgyhogy épp ezért lesznek olyan részek is — csak most kezdem komponálni —, amikor a zenekari és az elektronikus zene egyszerre szól. — A nem elektronikus zenei rész milyen lesz? Hangvételben, stílusban? — Az is egészen modern, mondjam így: avantgarde.. . Avantgarde! Igen, az. — Szegeden, az itteni színház számára — ha jól tudom — ilyen jellegű, igényű opera még nem készült. . . — Nem . .. A szegedi színház az 1983 —84-es évadban tervezi az opera színrevitelét. A zenealkotás — melynek témája: a háború és a béke — időszerű kérdése az emberiség iránti ősi vágyát megtestesítő, illetőleg az ezzel diszharmóniában levő erők harca. B. Gy. Gy. Irányított önképzés a pedagógus továbbképzésben A napokban fejeződött be a Békés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya Pedagógus Továbbképzési Intézete által az általános iskolai nevelők részére szervezett hagyományos márciusi továbbképzés. Március 15- től április 1-ig a megye valamennyi általános iskolájában napirendre tűzték — a nevelés és oktatás tervében megfogalmazott általános pedagógiai elvek közül — a tanulók tevékenységének szervezését. A továbbképzési intézet által megküldött irodalomjegyzék alapján most az előző évek gyakorlatától eltérően szervezték meg a továbbképzést, amelyben az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott az irányított önképzés. Kisebb szakmai csoportokban, vagy munkaközösségekben vitatták meg a részt vevő pedagógusok a témával kapcsolatos kérdéseket, s így az elméleti anyag feldolgozásán kívül lehetőség nyílt a helyi gondok felvetésére, megbeszélésére is. A tapasztalatok szerint így sokkal eredményesebbnek bizonyult a továbbképzés, mint az előző években megszokott, hagyományos előadásos formák esetében. A konzultatív jelleget igyekeztek erősíteni azon a közelmúltban befejeződött tanfolyamon is, amely „Az egész napos nevelés igazgatói irányítása” címmel a megye általános iskolai igazgatóinak és igazgatóhelyetteseinek nyújtott speciális ismereteket. A februárban kezdődött, összesen öt napig tartó képzés során az egész napos nevelés tapasztalatairól, fejlesztésének feladatairól, formáiról, a nevelői személyiségről, magatartásról, a társas kapcsolatok irányításáról, a napközi otthonok megyei helyzetéről hallhattak a résztvevők a debreceni tanítóképző főiskola, illetve a megyei tanács előadóitól. Az előadásokon kívül gyakorlat, konzultáció, közös témafeldolgozás segítette a tanfolyam anyagának elmélyítését. Az első csoportban 20- an sajátították e] a témával kapcsolatos tudnivalókat. A távlati elképzelés áz, hogy a megye valamennyi általános iskolai igazgatója, illetve igazgatóhelyettese részt vesz ilyen felkészítésben. A Pedagógus Továbbképzési Intézet évek óta kapcsolatot tart a debreceni tanárképző főiskolával, amely saját továbbképzési tematikát dolgozott ki a tanítók számára. Ennek alapján szervezték meg megyénkben a tanítók komplex szakmai tanfolyamát, amelyen a legújabb ideológiai, pedagógiai, pszichológiai és tantárgypedagógiai ismeretekről hallhatnak a résztvevők. A másfél éves tanfolyam első foglalkozását március 15-én tartották'. Legközelebb április 5-, 6-, 7-én, majd június 21- től 25-ig találkozhatnak a továbbképzésben részt vevő pedagógusok, összesen 9 napon át, 70 óra szervezett foglalkozás keretében készülnek fel a legújabb pedagógiai ismeretekből, majd záródolgo- zatot írnak. A záródolgozat és a tanfolyamon való részvétel alapján a főiskola bizonyítványt ad. Májusban fejeződik be az a kétéves komplex gyakorlati szeminárium, melyen hat általános iskolai és két középiskolai csoportban összesen mintegy 150 pedagógus vett részt. Kéthetenként tartottak egy-egy foglalkozást, melyeken a pedagógia, a pszichológia, vagy egy-egy szaktudomány legújabb ered. ményeiről értesülhettek a tanfolyam hallgatói, s tarthattak ezekről kiselőadásokat, rendezhettek vitákat. Az elméleti és gyakorlati munka elvégzése után záró- dolgozattai adnak számot új ismereteikről a tanárok, tanítók. G. K. KÉPERNYŐ II világkagyló mitosza Legtöbbünkben felnőttkorra is megmarad a mese szeretete, a mese iránti nosztalgia. Csakhogy szégyellünk kezünkbe fogni egy-egy mesekönyvet, megnézni egy ifjúsági filmet, gyerekdarabot, mert félünk a nevetségessé válástól. A mesélés, a játék rejtett vágyát fedezte fel pár éve a televízió, amikor elindította a „Televíziós mesék felnőtteknek” című sorozatot, ötletnek kiváló volt a sokféle szándékot ötvöző sorozat, amely a szórakoztatáson kívül némi ismeretterjesztő feladatot, s a filmtechnika legújabb eredményeinek bemutatását is vállalta. Kevésbé bizonyult azonban szerencsésnek az állandó stáb gondolata. Hisz ugyanazt az írói, rendezői stílust figyelni, ugyanazokat a színészi arcokat látni hétről-hétre, nem nyújt túl nagy változatosságot. Még a legötletesebb bestseller-író, a legnagyszerűbb rendező sem tudná ily módon elkerülni azt a bizonyos kaptafát. Az egyhangúság bizony kezdettől fogva rányomta bélyegét erre a többre hivatott sorozatra. Nézzük például a legutóbbi, „A világkagyló mítosza” című mesét. Rajnai András, az írórendező ezúttal az európai gondolkodásmódtól oly távoli, óceániai világképet, vallásos elképzeléseket, s az ebből gyökerező szokásrend- szert próbálta megragadni — meglehetősen sikertelenül. Hőse, Maui, az ember (Juhász Jácint) megőrizte európaiságát, s mivel a forgatókönyv erre nem adott lehetőséget, nem volt módja igazán átélni szellemek fölötti mindenhatóságát sem. Pedig az ember végtelen hatalma, teremtőereje igazán szép gondolatoknak bizonyult, csak valahogy elje- lentéktelenedett ez a fontos mondanivaló a nagyon is hétköznapi szellemek (természeti elemek) közegében, akiket nem tudtunk komolyan venni. i Leginkább az izgalom, a valódi konfliktus hiányzott, ami pedig minden mesének nélkülözhetetlen- sajátja. A langyosságot fokozták a gyakran ismétlődő állóké- nek: kagyló a tengerparton, Maui szemei közelről. Néha úgy érezte az ember, hogy csupán időhúzásra jók ezek a képek, mert hisz a történetet, a mondanivalót semmiképpen sem szolgálták, inkább, akadályozták a cselekmény elevenségét. Még a kitűnő Dominó pantomimegyüttes sem tudott segíteni, így a néző közömbössé vált az egész történet kimenetelét illetően. Nem támadt fel, vagy elmúlt a „pozitív hős” iránti természetes drukk, s álmosan követtük a technikai próbálkozásokat, amelyek önmagukban egyébként is mindig kevésnek bizonyulnak a jó szórakozáshoz. — gubucz — Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A lőporsziget lakói. 8.57: Jascha Heifetz hegedül, Emanuel Bay zongorázik. 9.44: Bolgár gyerekek muzsikálnak. 10.05: MR 10—14. 10.35: Kertész István vezényel. 11.39: Tatárpuszta. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: A Rádió Dalszínháza. Paganini. 14.20: Kamarazene — korabeli hangszerekkel. 14.40: Élő világirodalom. 15.05: A Purcell énekegyüttes énekel. 15.24: ATenkes kapitánya. 16.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. 17.05: Odysseus és a szirének. Babits Mihály novellája. 17.26: Várhelyi Endre operettfelvételeiből. 17.45: A Szabó család. 19.15: Gergely Anna nótákat énekel. lg.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: Kb.: 20.20: A reneszánsz Baranyában. Kb.: 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb.: 21.20: Cimarosa-szonáták. 21.30: Ki akar kockáztatni? . . . 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30 : Kovács Béla klarinétozik. a Kodály-vonósnégyes játszik. 23.25: Csehszlovák művészek operafelvételeiből. 0.10: A Mertens rézfúvósegyüt- tes játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Virágénekek. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Ifjúsági könyvespolc. 12.35: Melódiakoktél. 13.25: Látószög. 13.30: Muzsikáló természet. 13.35: Világjáró muzsika. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tini-tonik. 18.35: Beszélni nehéz. 18.47: Végvári Rezső: Inaktelki muzsikaszó. 18.56: Barangolás régi hanglemezek között. 19.15: Idegenforgalmunk előőrsei. 19.35: Kilátó. 20.35: Vidám népmesék. 20.59: Egy szál gitárral. 21.55: Népdalkörök pódiuma. 22.20: Szabadság — szerelem. 23.20: A mai dzsessz. III. MŰSOR 9.00: A zene nem ismer határokat. 9.50: Versenyművek. 10.35: Az East-együttes felvételeiből. 11.05:2000 felé... 11.40: Aki hűtlen, pórul jár. 12.30: Madrigálok. 13.07: Kamaramuzsika. 14.00: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 14.30: Szimfonikus zene. 16.30: Új-hullámos együttesek Los Angelesből. 17.28: Beethoven-művek. 19.05: Holnap közvetítjük . . . 19.35: Kilátó. 20.20: Donizetti ciklus. 22.15: A progresszív beat híres előadói. 23.00: Századunk kórusjnűveiből. SZOLNOKISTŰDIÓ 17.00: Hírek, műsorismertetés. 17.05: Szintetizátor muzsika. 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Cseh Éva. 4 17.30: A karcagi Arany János úti általános iskola kórusa énekel. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: Rolling Stones-melódiák. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Zorán Sztevanovity énekel. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap-' és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.55: Tévétorna (ism.). 9.00: Szünidei matiné. 1. Csillagocska. 2. Jan és Tini. 3. Horgászok, (ism.) 10.20: A két ióbarát. (ism.) 10.25: Kipp-kopp. a suszterinas. (ism.) (f.-f.) 10.45: Rugalmas és rugalmatlan ütközések, (ism.) 11.00: Utazás a Holdba, (ism.) 15.30: Iskolatévé: Nyelvtanárok, figyelem! Orosz nyelv tanítása az ált. isk. 4. osztályában. (ism.) (f.-f.) 16.10: Hírek, (f.-f.) 16.15: Testvérvárosok, (f.-f.) 16.35: Gólvavári esték. 17.15: Reklám, (f.-f.) 17.20: Kertünk — udvarunk. (f.-f.) 17.40: Sakk-matt. (f.-f.) 18.00: Kubai dallamok. - 18.25: Reklám, (f.-f.) 18.30: Dél-alföldi krónika, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti .mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 1. 20.00: A Buddenbrook-ház. 21.00: Stúdió ’82. 22.00: Helybenjárás. (f.-f.) 22.55: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.01: Savaria Kupa. Nemzetközi női röplabda torna. 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Periszkóp. 22.00: Reklám (f.-f.) 22.05: Gerry és a Pacemakers együttese. BUKAREST 16.05: Iskola-tv. 16.25: Egy eszme szolgálatában. 16.45: Fiatalok klubja. 17.25: A tapasztalat fóruma. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.25: Gazdasági figyelő. 20.45: Politikai fórum. 21.10: Operaest. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. (Bg) 17.30: Videooldalak. (Zg) 17.40: Hírek. (Zg) 17.45: Gvermekműsor. 18.15: Könyvek és eszmék. (Zg) 18.45: Műkedvelők. 19.15: Rajzfilm (Zg) 19.21: Reklám (Zg) 19.27: Ma este- Zg) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. Zg) 20.00: Belpolitika. 20.45: Reklám. (Zg) 20.50 : Logan szökése. (Bg) 22.30: Tv-napló. n. MŰSOR 18.00: Művelődési adás. (Zg) 18.30: Tv-napló. ^ 18.45: Állatok cselekvés közben. 19.15: Az ön idény-slágere. 19.27: Ma este. (Zg) 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. (Zg) 20.00: Népi muzsika. 20.45: Emlékezések. (Bg) 21.30: Reklám. 21.35: Zágrábi körkép. (Zg) 21.35: Huszonnégy óra. (Bg) 21.50: Az el nem kötelezett országok dokumentumfilmjei. MOZI Békési Bástya: A vízesés fia. Békéscsabai Szabadság: Minden előadáson: A XX. század kalózai. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Katasztrófa földön-égen I.—II. rész. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: A terasz I.—II. rész. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Sasszárny. 5 és 7 órakor: A préri. Orosházi Partizán: 4 és 7 órakor: Keresztapa. Szarvasi Táncsics: 6 és 8 órakor: A kék laguna. 22 órakor: A domb.