Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
NAGYVILÁG Egy sor a gellérthegyi márványtáblán A Csecsen-Ingus ASZSZK „Vajnak" népi táncegyüttesének szólistája, Mareta Ibragimova a világ sok országában megfordult már. A magyarországi ■ utazást azonban különös izgalommal várta. A földnek ez a kis darabja már régóta vonzotta az egész Ibragimov családot. A budapesti hadműveletek idején, 1945. elején a kis Mareta apja itt halt hősi halált. Mareta azóta felnőtt, és titkon azt remélte, hogy egyszer megtalálja édesapja sírját. Az együttesben tudtak erről. Vele együtt várták a magyarországi vendég- szereplést, segíteni akartak. Hamarosan alkalom adódott. A Cse- csen-lngus ASZSZK-ból amatőr népi táncegyüttes indult vendégszereplésre Magyarországra. A delegációban a táncosok szakmai tanácsadójaként helyet kapott Mareta Ibragimova is. Az együttes több magyar városban járt. Mareta lélegzetvisszafojtva rótta tekintetével a márványtáblákat, amelyekre bevésték az elesett katonák nevét. Hiába, apja nevét nem találta. ... Budapest, Gellérthegy. A Kaukázusból jött vendégek virágcsokrokkal mennek a Felszabadulási emlékműhöz. Valameny- nyien olvassák a márványba vésett neveket. ... Mareta hirtelen felkiált: a márványtáblán apja neve ... Egy sor mindössze: Ibragimov Iszmail. A visszautazás előtti estén Mareta édesapjáról beszélt. A háború előtt Iszmail Ibragimov a Csecsen-Ingus drámai színház tagja volt. A köztársaságban az elsők között kapta meg az Érdemes Művész címet. A háború kitörésének híre egy távoli hegyi faluban, Vegyenóban érte, ahol a színház együttese vendégszerepeit. Az első önkéntesek között jelentkezett frontra. Felderítőként harcolt, rövidesen kitüntették. A győzelmet azonban nem érte meg — Budapest ostrománál — hősi halált halt... Mareta otthonában számos tárgy van, amely Magyarországra emlékezteti: könyvek, albumok, emléktárgyak. Édesanyjával és fiával gyakran tér vissza gondolatban a gellérthegyi emlékműhöz, amelynek talapzatán mindig sok a virág. V. Artyemenko (APN — KS)--------------------------------------------NÉPÚJSÁG A z utolsó háborús tavasz 1982. április 3., szombat Duskin negyedóra múlva ért vissza. Óvatosan kúszott felém. — Látja? — kérdezte suttogva, mintha valaki is hallhatna bennünket. — Teljesen tisztán látom őket. — Elszemtelenedtek. No, nem baj, majd megtanítjuk őket! — Vagy ők minket — gondoltam, de mást mondtam. — Itt állítsák fel a lö- veget. Az út szélén lövész- teknőt kell ásni. De ne az útra merőlegesen, hanem azzal párhuzamosan. Értette? Amíg a löveget felállították és a lövészteknőt vájták, Egyoldalú kezdeményezés Moszkva kész az enyhülésre távcsövön figyeltem meg a Ferdinándok legsebezhetőbb pontját. Amikor minden kész volt, a löveget megtöltöttük, és a lövegkezelők elrejtőztek, megcéloztam a Ferdinánd szürke homlokát. Tervem egyszerű volt: célzok, lövök, majd beugrók a lövésztek- nőbe. így is tettem. A lövedék, vörös csíkot húzva az út fölött, a bokrok felé tartott. Ügy éreztem, hogy megdermedek. A lövés után azonnal el akartam rejtőzni, de aztán önkéntelenül figyelni kezdtem a becsapódást. Sikerült! Eltaláltam! Hirtelen öröm tört rám. Majd a lö- veg mellvédjén keresztül a lövészteknőbe vetettem magam. Épp idejében. Fejünk felett vijjogva szállt el két ellenséges lövedék, és felrobbant az előbbi ütegek helyén. Még három alkalommal robbant két-két lövedék mögöttünk, nagy mennyiségű földet emelve a magasba. — Ott keresnek bennünket, pedig mi itt vagyunk — kiáltott örömmel Viktor Duskin. A nagy izgalomban nem is vettük azonnal észre, hogy csak egy önjáró löveg tüzel. A másik felől sűrű füst go- molygott. Ismét a célzókészülékhez hajoltam. A lövés után megint a lövészteknőbe ugrottunk Duskinnal. Aztán az egészet megismételtem. A válaszlövések egyre ritkultak. Űjra és újra ismételtem az egészet. Egy- szercsak azon kapom magam, hogy már nem is ugrok a lövészteknőbe, de nem csak én, más sem. A fasiszták nem válaszolnak tüzünkre. A célzókészüléken keresztül jól látom, hogy mindkét önjáró löveg lángokban áll. — Akkor hát, rendben is van — mondja Viktor, mintha összegezné a történteket. Elővette a dohányzacskóját, és rágyújtottunk. Mellettünk, megkerülve lövegűnket, és az égő harckocsikat, földcsomókat szórva ránk, fülsiketítő csörömpöléssel haladtak el harckocsijaink. Ekkor láttuk meg, hogy a figyelőpontról a hadosztály- parancsnok jön felénk a gyalogezred parancsnokával, és néhány tiszttel. Még nem is tudtam jelenteni, hogy a feladatot teljesítettük, amikor mindannyiunkat megölelt, majd egy lépést hátralépve, végigmért bennünket, és az egyik törzstiszthez fordulva így szólt: „Tüntessék ki mindegyiküket!” N. Zabelkin, a Szovjetunió hőse Nyikolaj Zabelkin, a Szovjetunió hőse — ma (Fotók: APN—KS) maradnának. Cserébe mindössze azt ajánlották, hogy lemondanak — egyelőre — a Pershingek és a szárnyas- rakéták telepítéséről. A Szovjetunióban viszont kijelentették: nem lehet nemlétezőnek tekinteni Anglia és Franciaország közel 300 közép-hatótávolságú nukleáris rakétáját és hadászati bombázóját, amelyek — s ezt senki nem tagadhatja — szovjet célpontok ellen irányulnak. Moszkva tehát a megromlott nemzetközi légkörben is arra törekszik, hogy megőrizze a fegyverzetkorlátozási tárgyalások folyamatosságát. Aligha kétséges, hogy a washingtoni szélsőséges körök éppen ennek ellenkezőjét akarják, azt, hogy szabadon kibontakoztathassák veszélyes fegyverkezési programjaikat. Ez az oka annak, hogy az amerikai elnök oly sietve visszautasította a szovjet államfő javaslatait. Rea1945 márciusában a fasiszta Németország a második világháború történetében utoljára tett kísérletet nagyszabású ellentámadásra. A hadműveletet Magyarország területén hajtották végre. A Balaton térségében az ellenség dühödten támadta a 3. Ukrán Front egységeit. Az elkeseredett harcok március 15-ig tartottak. A szovjet egységek kemény védelme szétmorzsolta és meggyengítette az ellenséget, amely minden harcászati tartalékát elveszítve, kénytelen volt lemondani a további támadásról. A Balaton partján hátráltak meg még Hitler hírhedt SS-testőrei is. Egy német történész így írt erről: „A támadásban felhasznált SS-hadosztályok, akikben Hitler sziklaszilárdan bízott, nem tartottak ki: elfogyott erejük és hitük. Határtalan haragjában Hitler megparancsolta, hogy vegyék le a nevét tartalmazó karszalagokat”. Az ellenség az ütközetekben több mint 40 ezer embert, majdnem 500 páncélost, több mint 300 löveget és aknavetőt veszített. A harcokban én is részt vettem. Az az epizód, amelyről szólni akarok, a nagy ütközetnek csupán egy kis eseménye volt. Parancsot kaptunk, hogy a Velencei-tó és a Balaton között foglaljuk el állásainkat. „Katyusa”-ütegünk még úton volt, amikor két rádióssal és Viktor Duskin küldönccel figyelőállást foglaltam el annak a gyalogos ezrednek a körzetében, amelyet támogatnunk kellett. Az egyetlen út a nádas szélén húzódott. A part menti bokrokban két Ferdinánd- típusú önjáró löveg tartotta tűz alatt az utat. Katonáink a földre feküdtek. A gyalogság támogatására rendelt szovjet harckocsik nem tud1944. Figyelőállásban ( — No, hát, akkor rajta — mondta a tábornok, és megveregette a hátam. A földtölcsérek mellett elhaladva megálltam egy fa mögött. Rosszul éreztem magam. Nem hiszem, hogy megijedtem. Húszéves korban a gyávaság ritka dolog. Ma talán megijednék. Az évek múlásával az ember egyre óvatosabb lesz. Csak valahogy kellemetlen érzésem támadt, hogy esetleg néhány pillanat múlva lövegemmel együtt én is olyan céltábla leszek, mint az előző tüzérek. — De miért semmisítették meg őket ilyen hamar? — ez a gondolat nem hagyott nyugodni. A megoldástól függ az életünk, és bizonyos mértékig a hadosztály támadásának sikere is. És ekkor villámként hasított belém a felismerés. Szinte láttam az első lövés kék füstjét. A füst, alapján irányozták be őket, ezért lőttek olyan pontosan. Megkönnyebbültem. A fasisztákat be kell csapni. Elküldtem társam a lövegért, én pedig az égő harckocsik felé kúsztam. Elhatároztam, hogy a sűrű füst védelme alatt állítjuk fel a löveget. 1944. Nyikolaj Zabelkin és V. Bokov ták leküzdeni ezt az útszakaszt. Három harckocsink sűrű füsttel égett. Néhány száz méterre az égő harckocsiktól a lövegkezelők felállítottak egy löveget. Megfigyelőpontomról jól láttam, hogy néhány perc múlva megkezdődik a párbaj a szovjet tüzérek és a Ferdr nándok között. Elhangzott az első lövés. Kék villanás, és a páncéltörő lövedék fényes, vörös csíkot hasított a hajnali levegőbe .. . Ellenkező irányból hirtelen négy lövedék nyomvonalát láttam. A szovjet löveg mögött négy becsapódás nyoma. Űjabb lövés, majd a németek újabb négy válaszlövése következett. Jól láttuk, hogy a németek egyik lövedéke talált. A fekete tölcsér, amelyet a találat vágott a földbe, még füstölgött, amikor a szovjet tüzérek újabb löveget helyeztek lő- kész állapotba. Ez is ugyanarra a sorsra jutott, mint az előző. Két lövés után a németek megsemmisítették. Ekkor a figyelőponton megjelent a hadosztályparancsnok. Sápadt arcán feszültség. A helyzet kritikussá vált. A két fasiszta Ferdinánd meghiúsította a hadosztály egész támadási tervét. A tábornok felém fordult. — Ide figyelj, főhadnagy. Te is tüzér vagy. A domb mögött még maradt egy 76 milliméteres lövegűnk. Nem tudnád vele kilőni ezeket az átkozott Ferdinándokat? — Megpróbálom, tábornok elvtárs — feleltem. Világszerte nagy visszhangot keltett Leonyid Brezs- nyev újabb bélcejavaslatokat tartalmazó beszéde. Az SZKP főtitkára a szovjet szakszervezetek kongresszusán bejelentette: Moszkva egyoldalúan beszünteti újabb középhatótávolságú nukleáris rakéták telepítését európai területén, azaz befagyasztják a (NATO-kóddal) SS—20-nak nevezett rakéták itteni elhelyezését. A szovjet államfő ezzel továbblépett legutóbb nyilvánosságra hozott kezdeményezésein: akkor, a Szocialista Internacionálé Moszkvában tárgyaló csoportja előtt kifejtette, lehetőséget lát arra, hogy fokozatosan felszámolják az Európa területén elhelyezett atomfegyvereket. Ennek feltétele az lett volna, ha az Egyesült Államok eláll a Pershing—II. rakéták és a hadászati robotrepülőgépek1, más névvel szárnyasrakéták 1983-ra tervezett telepítésétől. Ez jelentené ugyanis azt, hogy a jelenleg fennálló európai erőegyensúly alapján kezdhetnének hozzá a csökkentéshez. A szovjet javaslat értelmében 1990-re már csupán 600 ilyen hordozóeszköz lett volna kontinensün-^ kön. s néhány évvel később el lehetett volna érni a valódi „nullamegoldást”. v Az Egyesült Államok azonban — mint azt más, korábbi szovjet békejavaslatok esetében is tette — visszautasította ezt a kezdeményezést, s továbbra is a maga egyoldalú előnyöket tartalmazó tervezetét népszerűsítette. A Reagan-javaslat értelmében a Szovjetuniónak le kellene mondania minden közép-hatótávolságú rakétájáról, míg a NATO jelenlegi. hasonló fegyverei, megLconyiil Brczsnyev a szovjet szakszervezetek kongresszusán terjesztette elő az új moszkvai békejavaslatokat (Fotó — TASZSZ — MTI — KS) gan s a NATO-csapatok amerikai főparancsnoka változatlanul fenntartja az abszurd tételt, miszerint „a leszerelés csak a fokozott fegyverkezésen keresztül érhető el”, bár magában az Egyesült Államokban is mind több felelős személyiség emeli fel szavát az atomfegyverkezés korlátlan felfuttatása ellen. Márciusban például egy sor amerikai államban népszavazást tartottak, ahol a polgárok többsége elfogadta az atomfegyverek és hordozóeszközeik további gyártására, fejlesztésére és felhasználására vonatkozó befagyasztási indítványt. A moratórium gondolata tehát nem idegen az amerikai közvélemény egy tekintélyes részétől sem, s még inkább érvényes ez Nyugat-Európára, amely a ..bőrén érezheti” az amerikai tervek közvetlen veszélyét. A Brezsnyev-indítvány kiterjedt az enyhülés más területeire is. Kezdeményezte a SALT-tárgyalások azonnali felújítását, a katonai bizalomerősítő intézkedések ki- terjesztését. Az SZKP KB főtitkára ugyanakkor rámutatott: a jelenlegi hadászati egyensúlyt kihívóan felbontaná a NATO-rakétatelepítés 1983 végére tervezett végrehajtása. Addig még vagy másfél év van hátra; Moszkva mostani kezdeményezésével elébe ment tárgyalópartnereinek. Májusbari folytatódnak a kéthónapos szünetet tartó genfi megbeszélések, hamarosan kiderül hát. k'ész-e Washington konstruktív módon válaszolni a szovjet békejavaslatokra, vagy csupán időhúzásra törekszik. Miklós Gábor Reagan amerikai elnök már országjáró kőrútján sietett leszögezni: nem lesz hajlandó beleegyezni az atomfegyvergyártás befagyasztásába (Fotó — AP — MTI — KS)
