Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-06 / 55. szám

1982. március 6., szombat o A RÁDIÓBAN HALLOTTUK 0 döntés kockázata Közéleti szótárunkban a jelzőknek és a jelzett sza­vaknak sajátosan állandó vonzataik alakulnak ki. íme a próbakérdés: milyen az a gazdasági vezető, aki koc­káztat? A válasz szinte gé­piesen beugrik:, ez a veze­tő bátor. Ügy gondolom, éppen ideje kérdőjelezi ezt a szópárosítást, és róluk is szólni — azokról, akikről alighanem méltatlanul ke­vés szó esik közéletünk fó­rumain, pedig ők még bát­rabbak, már-már vakmerő- ek. Igen, róluk — a bátran nem kezdeményezőkről, a halálmegvető vakmerőség­gel mozdulatlanná mereve­dett vezetőkről — van szó, róluk, akik igazán bátran megkockáztatják a maga­tartást, amely óvatosan ke­rül minden kockázatot. Nem tréfás nyelvészke­dés, nem is cinikus újság­írói bűvészmutatvány, ha a „bátor”, a „vakmerő” jel­zők efféle áthelyezését te­szem szóvá. A gazdálkodás tényei teljes komolysággal indokolják, hogy azt a ve­zetőt minősítjük igazán bá­tornak, aki veszi a bátor­ságot a kockázatmentes élet kényelmes-kellemes látsza­tának megőrzéséhez. Akár tudja, akár nem, kétségkí­vül ő kockáztat a legvak­merőbben. Nézzük csak ezeket a bi­zonyos gazdasági tényeket. Nos, az elmúlt év népgaz­dasági mérlege azt jelezte, hogy az 1980-as esztendőt az ország egyetlen iparvál­lalata sem zárta veszteség­gel vagy részesedési- alap­hiánnyal. Ebből — látszó­lag — az következhetne, hogy igazán semmi ok a nyugodt vállalati vezetést holmi kockázatvállaló nyug­talanságra buzdítani. Való­jában éppen ez a teljes és mindenre kiterjedő nyere­ségesség jelzi a legnyilván­valóbban, hogy lépni, moz­dulni, kockáztatni kell — mert hiszen a nyereséges vállalat és a sokkal kevés­bé nyereséges ország el­lentmondása aligha tartha­tó. S ha még közelebbről vesszük szemügyre a té­nyeket, az is kitűnik, hogy mind nehezebb a külpiaci értékesítés — ugyanúgy és ugyanazt gyártani tehát ez­után is, mint azelőtt — nos, ez az igazi vakmerő­ség. Meg aztán: mind he­vesebb a munkaerő — a népgazdaságban foglalkoz­tatottak száma az idén is mintegy 30 ezerrel csökken —, ugyanolyan szervezett­séggel dolgozni tehát most, mint eddig — nos: elkép- zelhető-e ennél vakmerőbb vállalati szándék? Keve­sebb pénz jut fejlesztésre- beruházásra — következés­képp: arra alapozni a nyu­galmat, hogy majd csak csurran némi támogatás va­lahonnan az irányítás ma­gaslatairól — kcll-e mon­dani, milyen bátor szem­benézés a lehetetlennel, ha valaki efféle pénzekről áb­rándozik? Nemcsak illő, de társa­dalmi értelemben múlhatat­lanul fontos, hogy gondo­sabban bánjunk a jelzők­kel is. Aki nem kockáztat -— az kockáztat igazán, megilleti tehát, hogy bá­tornak- minősítsük. Más kér­dés — és fontos kérdés, természetesen —, hogy sza- bad-e elismernünk, méltá­nyolnunk ezt a bátorsá­got? Elvégre aki a kivá­rásnak, a nyugalomnak ezt a kockázatos szerencsejáté­kát űzi, az a közjavak ter- hére-kárára kockáztat. Di­cséret aligha illeti érte. Tábori András A Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság csákvári erdészetében évente huszonhárom—hu­szonhétezer köbméter fát termelnek ki. Egy részét a TÜZÉP környező telepein értékesítik, a zömét a gazdaság saját üzemeiben dolgozza fel (MTI-fotó: Király Krisztina felvétele — KS) — Azt kell mondanom, sajnos, hogy ráadásul a szarvasi a kisebb gondunk, Orosházán tudniillik egy 150 személyes, jól felszerelt munkásszállónk áll 30—40 százalékos kihasználtsággal úgy, hogy lassan több DÉ- LÉP-es meg postás dolgozó lakik benne, mint amennyien tölünk veszik igénybe. Hét­végekre az IBUSZ kötötte le, de még úgy is majd egy­millió forint az éves fenn­tartási költsége. Nemcsak az a baj. hogy 10 és fél millió forintunk fekszik benne munkások helyett, hanem az is, hogy a hasznosításnak eme formái végképp nem is vágnak a mi vállalatunk profiljába. Harc a versenyképességért Nemcsak az ésszerűség diktálja egyébként azt az ÁÉV-nek, hogy a kihaszná­latlan, s általa immár ki­használhatatlan állóeszkö­zeiben nyugvó „holttőkét” megmozgassa. Rangos meg­állapodás is arra kötelezi, hogy „a megfelelő fejlesztési források megteremtéséhez felesleges eszközeit értékesí­ti” a vállalat. A megállapo­dást — melyből az idézett részt kiemeltük — a Pénz­ügyminisztérium, a magyar bankok és az ÉVM illetéke­sei írták alá. Ebben a megállapodásban a Békés megyei Állami Épí­tőipari Vállalat egy alapos elemzés után megszületett középtávú terv alapján fo­galmazta meg azokat a ga­ranciákat, amelyeknek meg­tartásával rövid időn belül képes magát a versenyképes építőipari szervezetek sorá­ba verekedni. Hogy mit érnek ezek a garanciák, arról legbeszéde­sebben az 1981-es teljesít­mény mutatói vallanak. A vállalat 18 millió forinttal szemben 22 millió nyereség­gel zárta az évet. önmagáért szól az az adat is, amely szerint határidőcsúszásért 1981-ben csupán az 1980-as- nak alfelét kellett a válla­latnak kifizetnie. A műszaki fejlesztés költ­ségeit megháromszorozták, hitel-visszafizetési kötelezett­ségeiket előírásszerűén tel­jesítették, az év során egyet­len egyszer sem okoztak gondot a fizetési kötelezett­ségek, a bérszínvonalat 46 és fél fél ezerről 48 és fél ezerre emelték. Ezzel az utóbbi két szám­mal azután vissza is kanya­rodhatunk a kiindulóponthoz. A sorra üresedő munkás- szállók ugyanis a vállalati munkaerő-gazdálkodás gond­jairól árulkodnak. Nem kerül kevésbe Az Állami Építőipari Vál­lalat dolgozóinak nagy több­sége kétlaki, nem szívesen dolgoznak a megyétől távol, és itthon is ragaszkodnak ahhoz, hogy a vállalat ese­tenként hazaszállítsa őket munkahelyükről vidéki lak­helyükre a család miatt, meg a háztáji miatt is. Ne gondoljon, tehát senki arra, hogy az ÁÉV eladja a tetőt a dolgozók feje fölül, hiszen Orosházán van munkája a vállalatnak, s mint említet­tük, el is tudná szállásolni embereit. Ezt viszont a dol­gozók egyre kevésbé igény­lik. A munkásbuszok közleked­tetése az elmúlt esztendőben 11 millió forintjába került a megyei építőknek, ehhez jött még hozzá a négy munkás- szállás üzemeltetésének 5 és fél milliója. Érthető, ha sza­badulni akarnak a két feles­legessé vált szállástól, ami ha sikerül, nemcsak 10—12 millió forintot szabadít fel, hanem évi egymillió forint fenntartási költségtől is meg­szabadítja a vállalatot. Ami elgondolkodtató, az legfel­jebb az, hogy miért esett le ilyen lassan ez esetben a húszfilléres? Ez az utóbbi egymilió tavaly is egymillió volt már — mondhatni fe­leslegesen. — Ezt el kell ismernünk — jegyzi tneg a gazdasági igazgató, de hozzáteszi: — Nem mentségként mon­dom, hogy most jutottunk odáig, amikor ezekkel a kér­désekkel is tudunk már ér­demben foglalkozni. Leg­alapvetőbb az 1981-es ter­vünk teljesítése volt. Ez si­került. Ezután szabad legyen kiegészítenem az eddigieket még azzal, hogy munkaerő­gazdálkodásunkban nem a kiürülő munkásszállók je­lentik a legnagyobb gondot — egyébként a gyulai, meg a csabai kihasználtsága ma is elfogadható —, hem is a szállítás, mert szívesen te­szünk eleget dolgozóink igé­nyeinek. Az viszont már na­gyobb baj, hogy akárhol épí­tünk, „magunk ellen dolgo­zunk”, amikor átadunk egy- egy objektumot, mindig ott­marad néhány kiváló szak­emberünk karbantartónak, így történt ez a SZOT-szálló- nál, de legutóbb a csabai tejüzemnél is. Az hiszem, az elmondot­takban tulajdonképpen pines semmi különös. Vannak idő­szakok, amikor munkásszál­lót kell építeni, vannak, amikor másoknak kell eze­ket hasznosításra átadni. Természetes az is, hogy a munkaerő megtartásában éppen olyan verseny van, mint a termelésben. Más út­ja a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnak sincs, mint ott lennie mindenütt — méghozzá aktív és eredmé­nyes résztvevőként —, ahol verseny folyik. Ebben a versenyben vi­szont az sem lehet közöm­be». hogy egy-egy épület, ami érték, végső soron med­dig marad lakat alatt — a vállalattól függően. Kőváry E. Péter Uj átvételi rendszer jobb minőségű tej Felkészült a tejipar az új tejátvételi rendszer beveze­tésére, amelyben a jelenlegi gyakorlattól eltérően nem­csak a tej tápanyag-, hanem csíratartalmát is vizsgálják. Ezzel a korábbiaknál ponto­sabban határozhatják meg a minőséget, ami a termelőket az ipar igényeinek jobban megfelelő tej előállítására ösztönzi, hiszen az értéke­sebb tejért magasabb árat kapnak majd. Most még bonyolult, hosz- szadalmas művelettel ellen­őrzik a tejet. A Tejipari Tröszt a közelmúltban olyan automata műszereket vásá­rolt, amelyek az eddiginél több információt nyújtanak a tej összetételéről, és kis szá­mítógép hozzákapcsolásával egyúttal az értékelést is el­végzik. Elsőként Veszprém­ben berendeztek már ilyen műszerekkel egy korszerű la­boratóriumot, s egyelőre kí­sérleti jelleggel az új rend­szer szerint vizsgálják a kör­nyék tehenészeteiből beérke­ző mintákat. Az eredményről folyama­tosan tájékoztatják az állat­tartókat, akik ennek alapján pontosan megállapíthatják, hogy hol célszerű a technoló­gia szigorítása. Többi között a higiéniás előirások körül­tekintőbb betartásával és a frissen kifejt tej hűtésével javítható a minőség. A veszprémi tapasztalatok felhasználásával jelenleg Debrecenben készülnek elő újabb korszerű tejminősítési laboratórium felállítására, s előreláthatóan Szekszárdoa is létrehoznak hasonló intéz­ményt. Az új rendszer teljes körű bevezetésére előrelát­hatóan jövőre kerül sor. Az új rendszer nyomán a tejipar várhatóan több első osztályú tejet kap majd me­zőgazdasági partnereitől. Az értékesebb alapanyagból pe­dig jobb minőségű tejet, tej­terméket állíthatnak elő. Újjáalakult Mezöberényben a mezőgazdasági szakemberek klubja (Tudósítónktól) A mezőgazdasági szakem­berek klubja 14 évvel ez­előtt, 1968. december 22-én alakult meg Mezőberényben. Az alapszabály megsárgult papírlapjai jelzik, hogy a megalakulás óta hosszú idő telt el. A szakemberek most a jó néhány évvel ezelőtt ab­bamaradt munka életre kel­tésén fáradoznak. A klub vezetői március el­ső napjaiban mintegy 70 rész­vevővel rendezték meg az újjáalakuló ülést a mezőbe- rényi művelődési központ­ban. Csárdaszállás, Körös- tarcsa és Mezőberény mező- gazdasági szakemberei meg­választották a 7 tagú veze­tőséget. A klub tisztségvise­lői között a fiatalok igen nagy szerephez jutottak. Je­lentősen megfiatalodott a klub tagsága is. A klub szervezi és össze­fogja a községek társadalmi és politikai életében jelen­tős szerepet játszó mezőgaz­dasági értelmiséget. Módot és lehetőséget ad arra, hogy a 3 település mezőgazdasági szakemberei kötetlen formá­ban kicserélhessék gondola­taikat, tapasztalataikat, vé­leményüket az időszerű poli­tikai, termelési, közgazdasá­gi, műszaki és egyéb kérdé­sekről. Barna Mihály Építőanyag-szállítás — egyszerűbben Lassan tartósan jóra fordul az idő, egyre többen kezdenek csa- ládiház-építésbe, s ott a gond a fejek fölött: vajon hogvan és mikor érkezik meg a tégla, a cserép az építési területre. A Volán Tröszt — mint az egyik legilletékesebb ebben a kérdés­ben — célul tűzte ki a lakosság fuvarigényeinek mind gondosabb és gyorsabb kielégítését. Együttműködési megállapodást kötött a tröszt a TÜZÉP Egye­süléssel. Ennek alapján a me­gyei Volán-vállalatok fuvarvál­laló forgalomirányítót, helyeznek a TÜZÉP-telepekre. így az ügy­felek egy időben és egy helyen intézhetik el a vásárlást és a kocsirendelést. Ott, ahol csak •kisebb feladatokra számítanak, a TÜZÉP-telep egy-egy dolgozója vállalja el a Volán részére — jutalék ellenében — a fuvaro­kat. Üj szolgáltatás az is, hogy a városokban — legutóbb Szol­nokon és Nyíregyházán — létre­hozott TÜZÉP-mintaboltokban is a vevők rendelkezésére áll a Volán fuvar vállalója. A Volán valamennyi megyei központban levő fuvarvállaló irodájában a fuvarral együtt megrendelheti az ügyfél a só­dert is, emiatt nem szükséges külön elfáradnia a TÜZÉP-tele- pekre, vagy ha ilyen nincs, ma­gához a termelővállalathoz. Négyszáz községben, ahol nincs Volán-fuvarvállaló iroda, megbí­zott teljesít szolgálatot elsősor­ban a magánépítkezők segítésé­re. A TÜZÉP nagyobb tételek, például egy családi házhoz szük­séges tégla megrendelése esetén intézkedik, hogy az árut a ter­melőüzemekből közvetlenül a megrendelőhöz vigyék a Volán­teherautók, így a vevő is hama­rabb jut építőanyaghoz, s nem kell feleslegesen fel- és lera­kodni a TÜZÉP-telepeken. Költözésnél, tüzelőszállításnál is kedvezőbb feltételeket nyújt a Volán. Most már korlátozás nélkül, hét közben is, délelőtt és délután egyaránt mindenféle raksúlyú teherkocsit rendelhet­nek a magánmegbízók. A tröszt rugalmas belső átcsoportosítással gondoskodik arról, hogy a la­kosság fuvarozási igényeit mesz- szemenően kielégíthesse. — Nem lakik ott senki. Legalább egy éve. A szarvasi Városi Taná­cson annyit tudnak, hogy a 42 személyes munkásszálló gazdája, a Békés megyei Ál­lami Építőipari Vállalat erre az esztendőre már semmi­lyen megbízást nem kapott Tessedik városától. Kivonultak a városból — Igazság szerint már az elmúlt évben sem kaptunk szarvasi megrendelést, né­hány hiánypótló munkát fe­jeztünk be az autóbuszállo­máson, meg az IBUSZ helyi székházán, utána végleg „ki­vonultunk” a 'Városból — mondja Jámbor Ferenc, az ÁÉV gazdasági igazgatója. így történt, hogy a válla­lat 1981 második felében be­zárta szarvasi munkásszálló' ját, és keresni kezdte a mindössze három évvel ko­rábban felállított épület hasznosításának lehetőségét. Milliós összegről volt és van szó tehát, amit évről évre mintegy 230—250 ezer forint fenntartási költség is növel. Az ötletek közt szerepelt az is, hogy az IBUSZ-nak ad­ják bérbe, de konkrét tár­gyalásra végül is nem ke­rült sor. Legjobb lenne egy­szer s mindenkorra pénzzé tenni, amire talán meg is van a remény, miután -a vá' rosi tanács érdeklődik az épület iránt. Több ablakos, hosszú, földszintes épület a Bethlen utca végén. Sehol egy te­remtett lélek, akárhányszor járjuk is körül a házat. A szomszédból két kutya acsar- kodik ránk kitartóan Zárva minden. Magányos járókelő kiált át a túloldalról. Mpké^álíhatat alatt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents