Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
NÉPÚJSÁG o 1982. március 27., szombat A tanulságos „Ékezet” Katkics Ilonával, a színházban Q csabai színészek érzik a mesét A békéscsabai Városi Tanács és a Békés megyei Művelődési Központ már több alkalommal kezdeményezett beszélgetést a város népművelőivel. Sőt, segítségükkel úgy tűnik, megteremtették az alapjait egy városi közművelők klubjának is. A legutóbbi, szerdai találkozóra viszont majd nyolcvan közművelődési dolgozó kapott meghívót Békéscsabáról és a városkörnyékről. A program érdekes, vonzó volt. A meghívó ugyanis a békéscsabai ifjúsági házban levetítendő Kardos Ferenc Ékezet című filmjére, s az azt követő vitára invitált. Aki elment, nem bánta meg. (Bár negyede, ha jelen volt a meghívottaknak.) A lassan hatesztendős film témája ugyanis semmit sem vesztett időszerűségéből. S ez különösen akkor derült ki, mikor a film vetítése közben és után a jelenlevőket — szándékosan használ lom ezt a kifejezést — felvilágosította a film tulajdonképpeni mondanivalójáról Heleszta Sándor filmesztéta, az ÉLTÉ Népművelési Tanszékének adjunktusa. Szakavatott elemzése előtt úgymond, megszondázta a beszélgetésen «jelen levőket. S ebből kiderült, a film tényleges és fontos, filozofikus mondanivalója — mint az átlagnéző előtt általában — a jelenlevők elől is gondosan rejtve maradt. Ez pedig több jogos kérdés forrásává is vált a beszélgetés során. Nevezetesen, hogy az Ékezet című film, amely éppen egy kultúra-, így művészetközvetítő szerepre is vállalkozó népművelő munkáján keresztül kíván szólni a művészetek szerepéről, hatásáról az emberekre, a társadalomra, mondanivalójában rejtve marad azelőtt a társadalmi réteg előtt is, aki. ről íródott, tehát a népművelők előtt. S e gondolatig eljutva, a beszélgetés résztvevői feltették azt a — magyar konstruktív filmeket általában is érin. Tíz évvel ezelőtt határozott úgy a megyei tanács, hogy kialakítja megyénkben is a közművelődési intézmények bázishálózatát. A Megyei Művelődési Központ szervezésében és szakmaimódszertani irányításával a nagyobb települések — zömében a városok és járás- székhelyek •— művelődési központjait és házait megbízták egy-egy közművelődési ágazat kiterjesztésével, a környező intézmények módszertani segítésével. Az elmúlt egy évtized alatt néhány átszervezést is végre kellett hajtani. Többek között a tótkomlósi, három év- zel ezelőtt épült impozáns művelődési ház 1981. január 1-től gazdája a szlovák nemzetiségi bázismunkának. A megyénkben levő nemzetiségi települések segítésén túl hatáskörükbe tartozik még három Csongrád megyei község; Csanádalberti, Pitvaros és Ambrózfalva is. Hogyan láttak neki a bázismunkának — erre a kérdésre adott választ a tótkomlósi ház megbízott igazgatója, Tejsi Mihály. A komlósi népművelők egyelőre e munka elején tartanak. A kapcsolatfelvételt igen Csak gátolja, hogy nincs saját járművük, így egyrészt a távoli nemzetiségi községeket sem tudják felkeresni, másrészt saját csoportjaikat sem tudják elvinni egy-égy fellépésre, szereplésre. Pedig több nemzetiségi művészeti együttesük is van. A kilenctagú citerazenekar, az asz- szonykórus, valamint a fiatalokból álló népes tánccsoport végső soron e bázismunka bázisát is adja. Hiszen a felkészítésük, napi dolgaik tapasztalatait át lehetne adni a kisebb, hasonló feladatokat megoldani akaró tő — kérdést, hogy lehet bármilyen magas művészi színvonalú is egy film, csökkenti értékét, ha — szakembereket, a bennfenteseket leszámítva — a nézők többsége nem tudja megfejteni a benne rejlő művészi üzenetet. Erre egyébként jó példa a találkozó alapjául szolgáló Ékezet című Kardosfilm is. Nem meglepő tehát, hogy annak idején, amikor bemutatták, nemcsak közönségsikere nem volt, de a szaksajtó is alaposan félreértelmezte. Mielőtt az egyéb tanulságokra rátérnék, érdemes megemlíteni; nagyon hasznos volt ez a találkozó, vagy inkább kötetlen beszélgetés, mert sok, a közművelődésben gyakorlatilag hasznosítható gondolat megbeszélésére is sor került. A filmhez kapcsolódó reflexiók pedig bebizonyították, hogy baj van — még a fiatalabb nemzedéknél is — a vizuális, tehát nemcsak a filmes műveltség alapjaival. Még azoknál is, akiknek az a hivatása, hogy a különböző művészeti ágak termékeit, köztük a filmművészetet, eljuttassák a társadalom minden rétegéhez. Nem a szakmai tudást kell számonkérni rajtuk, hiszen ez más hivatást igényelne, de a nagyobb érzékenységet, az alaposabb s a jelenleginél másabb ráhangolódást. S ahogyan erről a beszélgetés során is sző esett, ez már oktatásunk — alsó, közép és felső — feladata lenne. Jó volt hallgatni — még ha most egy film kapcsán is — a közművelődés csöppet sem könnyű munkáját végző emberek meditációit a hivatással, a társadalommal, a művészettel kapcsolatban. A találkozó sikere pedig nem kis mértékben Heleszta Sándoron múlt, aki amellett, hogy a filmek megértéséhez jól hasznosítható ismereteket nyújtott, a beszélgetés mesz- jszebbfe vezető, útjain is jó kalauznak bizonyult. . B. Sajti Emese Sokak szerint megyénk egyik legszebb művelődési háza a tótkomlósi, amely a szlovák nemzetiségi bázismunkának is otthont ad Fotó: Fazekas László települések népművelőinek, együttesvezetőinek. A díszítőművész szakkör kéthetenként, csütörtökönként tartja foglalkozásait. Nevük, munkáik nem ismeretlenek hazánk távolabbi tájain sem. Ez természetes is, hiszen megyénk egyik legjobban tevékenykedő népi ipar- művészeti szövetkezete éppen ebben a községben van, sőt ez a szövetkezet tartja fönn a gazdag anyagú szlovák táj- házat is. Persze, a közlekedési gondok ellenére is igyekeznek megoldani a bázistevékenységből eredő feladataikat. Most éppen a szakbizottság szer vezésérff áradoznak. Az elmúlt évben tíz anyanyelvi előadással segítették a két- sopronyiakat. A pitvarosi pávakor szakmai-módszertani segítését is elvállalták. Május közepétől a művelődési házhoz tartozik az úgynevezett Koppány-féle néprajzinépművészeti gyűjtemény, sőt a tájház is. Április 24-én és 25-én Gyulán és Tótkomlóson rendezik meg a citera- zenekarok és pávakörök megyei minősítő versenyét és találkozóját. A megye legfiatalabb bázisközpontja tehát igyekszik teljesíteni feladatát. (ni) A televíziónak és a békés- csaba színháznak most már hosszabb ideje igen jó a kapcsolata. Munkakapcsolata, hogy pontosabbak legyünk, és elsősorban a gyermekszín- Jiázzal. Katkics Ilona érdemes művész, a televízió gyermek- és ifjúsági osztályának rendezője vendégként ismét Békéscsabán dolgozik, ezúttal a Gianni Rodari meseregényéből írt Hagymácska című színpadi játékot rendezi. A Bogomoszova és Koloszova által dramatizált regényt Tarbay Ede fordította és dolgozta át, zenéjét Tamási Zdenkó szerezte. Az előadás díszlettervezője Nagy Sándor a televíziótól, jelmez- tervezője az ugyancsak tévés Kovács Margit. Próba után beszélgetünk Katkics Ilonával. Színészházi lakásán „külön csevegésre” is. fogadja az előadás szereplőit, pár perccel előbb köszönt el Hagymácska, Gesz- ty Glória. „Glória ösztönösen érzi a ijjgurát — mondja —. maga a felszabadult öröm a színpadon.” — A televízió és a békéscsabai színház együttműködése sikereket hozott. Hogyan látja a kezdést, és a további lehetőségeket? — Tavaly, amikor felkeresett bennünket a színház igazgatója, dr. Keczer András, és a főrendező, Rencz Antal, hogy vállalkoznánk-e közös produkcióra, az elgondolást ötletesnek, hasznosnak találtuk. így kezdődött, és hamarosan megállapodtunk az első bemutatóban is, Cser András A hétpettyes lovag című mesejátékának előadásában. Mondhatom, lázas munka kezdődött, hiszen így, színházzal együtt dolgozni, számunkra is újszerű volt. De már az elején látszott, hogy az elképzelések jók, és a közös munkának lesz eredménye. Gazdagabb a kiállítás (hiszen a két intézmény együtt többet költhet az előadásra), és nem utolsósorban az a lehetőség, hogy az előadást tévéjáték- szérűén rögzítettük, és tavaly karácsony táján képernyőre is került, örültem a csabai színészek sikerének, hiszen az egész ország gyermeknépe és a felnőttek is megismerhették őket, sőt a szakma is, és ez sem mindegy. A hétpettyes lovag volt tehát a kezdés, a mostani évadban pedig a Hagymácska következik. Rodari csodálatos meséjét pontosan húsz évvel ezelőtt rendeztem a televízióban, az akkori gyerekek, ma már húszon és harmincon túliak, ha látták, bizonyára emlékeznek rá. Játszott benne a drága Keleti László, Horkai János, Kazal László, Csala Zsuzsa, Hagymácska pedig Köti Kati volt. Az is idekívánkozik, hogy ez volt az első musical a televízióban. Mielőtt a február 24-i olvasópróbára lejöttem, megnéztem a régi felvételt. Sajnos, már nagyon rossz állapotban van (akkor filmes telerecordinggal dolgoztunk), de a színészi játék, és az egész hangulata ma is élvezhető. Akik látták ezt az 1962-es bemutatót, és akik csak most hallanak a Hagymácskáról, bizonyára érdeklődéssel várják majd a békéscsabai színház bemutatóját, és a televíziós közvetítést is, melynek operatőre: Szabados János. Visszatérő munkatársunk, A hétpettyes lovag rögzítésének operatőre is ő volt. ^ — Nagy vállalkozás ez a gyermek- és ifjúsági osztálytól. Miért teszik mégis any- nyi nyilvánvaló örömmel, hivatástudattal? — Mert mindent fontosnak tartunk, amiben lehetőséget látunk arra, hogy tovább mélyítsük és bővítsük gyermekműsorainkat, hogy minél hatékonyabban elérhessünk a gyermeki lelkek- hez, hogy formálhassuk őket. Nem túlzók, ha elmondom, hogy még mindig nem veszik kellően tudomásul a gyér* mekfilmek, gyermekelőadások, tévéjátékok jelentőségét. Ügy is mondhatnám, hogy kulturális életünk egykét vezetője sem érzi olyan kikerülhetetlen szükségletnek a gyermekekkel való foglalkozást, a gyermekfilmek jelentőségét, mint kellene. Pedig a kultúra egészében ezek is ott vannak! A gyermekkorban kell kezdeni a művészetek szeretetére való nevelést, habár manapság ez sokkal nehezebb, bonyolultabb, mint bármikor volt. A szülők — például — este hazamennek, és alig jut idejük a gyerekükre. Nemhogy mesélnének, együtt olvasgatnának! Mi marad? A televízió! A tömegkommunikációnak ez a kitűnő eszköze, amit azonban rosszul és elégtelenül is lehet használni. A feltalálók kitalálták, nekünk kell humanizálni, hatni vele, és általa a gyermekek érzelmi életére, amely értő, gondos kertészkedést kíván. — Az idők során a televízió gyermek- és ifjúsági osztályának alkotógárdája remekül kikovácsolódott. Alkalmam volt tavaly részt venni a gyermek- és ifjúsági . filmek kőszegi fesztiválján, ez i tény ott szembetűnően bebizonyosodott. Hogyan látja ezt „belülről”? — önmagunkról nem könnyű beszélni. És vigyázni kell a szerénységre, még akkor is, ha úgy érezzük, ezzel vagy azzal az alkotásunkkal sikert arattunk kis nézőink körében. Nem mondok példákaf, ki-ki találhat magának, ha az elmúlt évek termését végiggondolja. Ahogyan a kőszegi szemle is megmutatta: ha megismerjük a gyermekközönség igényeit, ha igyekszünk átélni sajátos világukat, megtaláljuk az utat hozzájuk. Ahogy — és ez szilárd meggyőződésem — Békéscsabán is megtaláltuk tavaly, A hétpettyes lovag történetével. Csodálatos érzés volt látni a gyerekeket, ahogyan a színpadi történést figyelték, ahogy — a mese hatására — változott az arcuk, a szemük csillogása, ahogy lelkesedtek azért az érzelemmel telített hősi romantikáért, amit kaptak. Igen, a hősi romantika a gyermek életelme, belső világának kitöltője lehet. Nem mindegy hát, milyen az, amit kap. — A Hagymácska is ilyen lesz? Ki ez a Hagymácska? — Hogy ki? Egy talpraesett kis fickó, aki elindul, hogy megismerje a világot, megismerje a csalókat, a gonoszokat, a rosszakat. És persze, legyőzze azokat. Igen. a Hagymácska is igazi mese, elragadó történet. — Mi vezeti a rendezőt az előadás megalkotása közben? — Az, hogy világos, tiszta szituációkat teremtsek, hogy a gyerekek azonnal megértsék, hogy izguljanak .Hagymácskáért, hogy örüljenek a győzelmének. A ma gyereke elég sok fonákságot tapasztal maga körül, olyanokat is, mint Hagymácska ebben a mesében. Azt szeretném, hogy kis nézőink megértsék, megérezzék: a csalók, a gonoszok, a rosszak elől nem szabad kitérni, oda kell állni elébük és legyőzni őket. — Kik játszanak még az előadásban? •— Hagymácska — mint említettem — Geszty Glória lesz. Körte mester Géczi József, Cseresznyécske Kővári Judit, Szélzacskó hercegnő Vajda Márta, Darafelfújt úr Széplaky Endre, Alma mester Csiszár Nándor, Cukor- rúd herceg Forgács Tibor Jászai-díjas, Bonbon ügyvéd Kárpáti Tibor, Báró Kolbászvég Nagyidai István, Gróf Szalonnabőr Hodu József és még sokan mások. — Végül egy „szakmai” kérdés: látott-e előadásokat a színházban, és mi a véleménye azokról? — Azt hiszem, az egész beszélgetésben erre a legnehezebb válaszolnom. Nem azért, mert rosszat kellene mondanom, ellenkezőleg. Tehát mint néző, egy a sok száz ' közül: láttam Darvas Vízkereszttől szilveszterig című regényének dramatizált változatát. Nehezen rendezhető darab, Giricz Mátyás azonban bravúros előadást produkált. Sugárzó előadást! Bebizonyította, hogy a kivételes szakmai tudáshoz szív is szükséges. Megérteni, átélni, tudni az egész darabot. És egészen kiváló volt Nagy Mari, Hodu József pedig Sándor szerepében remekelt. Kiemelkedőnek tartom Széplaky Endre alakítását is. Volt szerencsém látni a Brémai muzsikusokat is. Ez különösen érdekelt, hiszen mesedarab. Udvaros Béla rendező szép munkát végzett, nagyon jó Holpert János zenéje. Nem túlzás: a csabai színészek kitűnően érzik a mesét, nemcsak eljátsszák, amit feladatul kapnak, hanem élik azt, hozzák a 'figurákat. Tudják a mese igazságát, és ezt szolgálja minden. A napokban nézem meg Camoletti Boldog születésnapot című víg játékát, sok jót hallottam erről is. — Zárókérdésem: mikor lesz a Hagymácska premierje? — Április 14-én, délután 3 órakor, Békéscsabán. Sass Ervin MOZI Egyszerű eset Mondhatnánk, hogy roppant banális és unalmas film a franciák „Egyszerű eset”-e. Amikor az ember kijön a moziból, egyszerűen csak annyit érez, hogy ez az „Egyszerű eset” neki bizony alig mondott valamit. Jóformán semmit. Hogy amit látott, olyan, mint a pillanatokig szálldosó, röppenő szappanbuborék: tudjuk, hogy azonnal elpattan, és nem marad belőle semmi az ég világon. Aztán jóval később — miközben talán már éppen televíziót nézünk, vagy beszélgetünk a barátainkkal, vagy családi körben töltjük az időt —Velőbuklfan egy- egy jelenet, mindenekelőtt egy csodálatos színésznő, Ro- my Schneider arca, mosolya, és a szeme, igen, a szeme, amellyel ez a kivételes képességű művészember mindent ki tud fejezni. Azt a banalitást is, ami végig uralja Claude Sautet filmjét, az egész történetet, mely az eredeti címbe is bekopogott, ugyanis „Egy egyszerű történet" a francia cím fordítása, és nem „eset”. Ugye, mennyi megtévesztést rejt magában, hogy nem „történet”, hanem „eset”? A történet folyamat, egy ember életének látszólag semmitmondó, mégis meghatározó eseménysora, ezúttal középpontban egy majdnem negyvenéves asszony sokféle — mindennapi —• lelki válsága, többszöri talpraállása, furcsa reagálása a vele és általa zajló eseményekre; az „eset” pedig — ugye — sokkal szű- kebb, még időhatárokban kifejezhetően is szűkebb történés, ami „megesik" egy éjszaka, vagy egy délután, ami nem különösebben lényeges, hiszen az „eset” színvonala, jelentősége az emberi éle- tekbert-sorsokban sokkal kisebb, mint a „történeté”. Erről ennyit. Ott tartottunk tehát, hogy némi unalom és a banalitás érzésével hazaballagva, órák elteltével kezdenek újra előjönni a film jelenetei, egy-egy rendezői, színészi remeklésből összehozott pillanat, melyből •— és ezt is kétséget kizáróan kezdjük érezni — emberség, szépség, szeretet árad; még akkor is ez a három, ha közben nem kendőz semmit az emberi kapcsolatok kegyetlenségeiből sem, mert hát ilyen az élet. Lehetne továbbra is közhely Claude Sautet és Rómy Schneider filmje, mégsem áz. Mert az „Egyszerű eset” hősei a századvég bizonyos szempontból dehumanizálódó sodrásának áldozatai egyben: ezért vagy azért, de mindannyian azt érzik, hogy feleslegesek, senkinek sincs szüksége rájuk. Ha jól belegondolunk, ez is közhely, ez is mindennapi, ez is „egyszerű eset”. És ezúttal a rendező, a forgatókönyvíró nem is akart többet. Felmutatni azt, ami annyira jellemző erre a korra, az emberekre, akik életük értelmét keresik, akik félnek^ a magányosságtól, a társtalanságtól, és a legtöbbször mégis félreállnak. A francia kritika felsőfokokban üdvözölte Sautet filmjét: „Olyan film született, mely boldoggá teszi az embereket!" Lehet, van benne valami. Mert nem baj az, ha látjuk, milyen banálisán egyszerű az élet, vagy másképpen : mennyi apróságból rakódik össze — az egész. S. E. Jelenet a Hagymácska próbájáról: Csiszár Nándor, Geszty Glória, Géczi József, és a rendező: Katkics Ilona Fotó: Fazekas László Bázismunka Tótkomlóson
