Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
1982. február 6., szombat Színháztörténet dióhéjban 2. Színház a piactéren A hármasszaltó előtt peregni kezd a dob. Egyetlen dob, de olyan, mint az, ame~ lyik .az elítéltet kíséri a vesztőhely felé. Az artista koncentrál, -„belengi magát”, a dob egyre gyorsabban pereg, s érezni lehet, hogy feszül a nézőtér fölött a csend. Ilyenkor szemem előtt egy pillanatra megjelenik a halál. Ott áll az egyik oszlop tövében, ahová a kötéllétra levezet, és fölfelé néz. Aztán a hármasszaltó kilobban a levegőben, az artista elkapja társa kinyújtott kezét, s a cirkuszban valóban életveszélyben van. Az a dob nem hiába pereg. A trapéz nagyon magas, az eldobott kés súlyos és hegyes, és az oroszlánok se fogatlanok. Elég egy elvétett mozdulat. Mégis, miért foglalkozunk a cirkusszal is, ha lényegét tekintve nem színház? Mert az artista és a színész édestestvérek. Közös bölcsőjük ott ringott valahol Kréta szigete és az athéni Akropolisz között, s az a színházi korszak, amelyről most szólunk, nem képzelhető el a cirkusz bizonyos elemei nélkül. minden grófot, lovagot, s kalmárt lóvá tudott tenni. Aki ezekben a vándortársulatokban gazdag kereskedőt játszott, egész életében azt csinálta (Pantaloné). Aki kuruzsló csodadoktor volt (Dottore), vagy hetvenkedő katona (Capitanö) szintúgy. Leginkább őket tette lóvá az okos szolga (Arlecchino) és segített révbe érni a tiltott szerelmeseket (innamo- rati). Az operett máig is őrzi ezt a hagyományt, a primadonna, bonviván, szubrett stb. szerepköreivel. írott daCommedia dell’arte-jelcnet. Callot metszete elemi erővel feldübörög a taps. Gyorsan odanézek az oszlop tövéhez, s íme a halál már nincs - ott. Kudarcot vallott ma este. Színház életre, halálra? Vagy nem színház? Látszólag minden együtt van ahhoz, hogy színház legyen. Nézőtér, lelkes publikum, színpad, melyet itt mánézs- nak, porondnak neveznek, s a porondon „játszó személyek”. De vajon az artisták játszanak-e? Mert itt a bökkenő/A színész kétségtele-, nül játszik. Azt játssza, hogy ő Hamlet. Máskor meg Leontes, Szicília királya. Mindegyik hihető, mert én, a néző azt játsszom, hogy elhiszem. Konvenció? Évezredekre visszanyúló közös megegyezés. Hiába ismerjük személyesen, látjuk az utcán, autóbuszon, ha színpadon áll, valóban Hamlet áll előttünk, s valahol titkon azt reméljük, hogy talán ma este életben marad. Hiú remény pedig, hisz ismerjük a drámát, s tudjuk, hogy a Hamletet játszó színésznek „nincs szövege” az életben maradásra. „A többi néma csend” — mondja a darab végéhez közel, s utána már csak a hódító Fortinbras következik. Am mi mégis játszunk, mert hisz ez itt a lényeg. Ez adja azt a különös kapcsolatot, ami a színész és a néző között kialakul, ami semmi más művészeti ágban nem jöhet létre. Szemünk láttára születik a mű, a színész kézen fogva vezet bennünket, mint Ádámot az okos Lucifer, és színről színre együtt éljük át a tragédiát. Az artista nem játszik, és * akik nézzük őt, mi sem. Nem a színpadi hősért rettegünk, hanem őérte, személy szerint. Mert az artista A középkori olasz comme- dia dell’arte színészei akrobatáknak is kiválóak voltak. Sok olyat tudtak, ami ma egyértelműen a cirkusz, „hatáskörébe” tartozik. Töredékes leírások őrzik ebből a korból annak a színésznek a trükkjeit, akit például a színpadon, teli pohárral a kezében hasba rúgtak, hanyatt gurulva bukfencet vetett anélkül, hogy a bor kiloccsant volna, majd talpra állt, s ivott. És mint ahogy manapság a cirkusz vándorol városról városra, úgy vándoroltak a középkor keresztes hadaktól, rablóktól, s adószedőktől fölvert útjain a színészek is. Ponyvás szekereiken a lovaknak való széna, s foszló csipkéjű jelmezek között bizony valódi kard, s kanócos puska is volt, és gyakran tekingettek a környező erdők felé, nem ólálkodik-e a közelben pénzt szimatoló rabló, asszonyra éhes kóbor lovag. Ám a színpadon csak fakarddal vívtak. Söröshordókra, kecskelábú bakokra ácsolt dobogójukon, festett zsákvászon függönyeik közt, ebben a saját maguk teremtette kis emberi világban nem volt helye a vérontó eszközöknek. Pontosabban (s fontosabb) fegyverük volt: a szó. Éle humoruknak, gyilkos társadalomkritikájuknak volt, kíméletlenül kigúnyolták a mihaszna lovagokat, a zsugori kalmárokat, a gyűlölt adószedőket, de a városba került parasztot is, aki piperkőc módon igyekezett hasonlítani a fenti léhűtőkhöz, s tájszólása a leglehetetlenebb helyzetekben árulta el. Meleg szeretettel ábrázolták viszont a talpraesett és furfangos szolgát, aki „józan paraszti eszével” rabot nem játszottak. Előadásaiknak hangzatos — és iszonyúan hosszú — címe volt csupán, azonkívül némi cselekmény vázlat, és helyszínrajz a fontosabb mozgásokhoz. Ez volt az úgynevezett kanavász. A szöveget rögtönözték, olykor a közönség hangulata szerint is, a bekiabálásokra azonnal reagálva. — Ne halj meg! — kiáltott valamelyik kapatosabb céhlegény, s a hős természetesen azonnal feléledt, s játszott tovább, az összeszokott társulat pedig tudta, hogy az eredeti kanavásszal ellentétben most a pap következik, meg az ásó-kapa s a nagyharang. Megtehették, mert a színészek aprólékos megfigyeléssel építgették figurájukat egy életen át, és mert a mesterség^ apáról fiúra, anyáról lányára szállt, s vele- öröklődött a szerepkör is, számtalan jellemző mozdulat, és sok-sok ezer sornyi, minden helyzetre alkalmazható szöveg. Olyan volt ez az előadás, mint a sakkjáték. Az ellenfél — ez esetben a közönség — bármilyen húzására kéznél kellett hogy legyen a leghatásosabb replika (azonkívül még öt-hat megfelelő, a biztonság kedvéért). A commedia dell’arte kora volt ez, a reneszánszt és a felvilágosodást megelőző pirkadat. Az egyház és a hivatalos politika még eget- földet-poklot idéző misztériumjátékokkal ölt bűntudatot a lelkekbe az égre törő katedrálisok előtt, de néhány utcával odébb egy csöppnyi terecskén, ahol már nem érezni a tömjénfüstöt, csak a közeli halászkikötő sós szagát, hordók görögnek, szekerce csattog, épül a színpad — a jövőnek. » Mester Attila Röviden * Tudomány — technika ÉRTÉK A SZEMÉT Néhány új moszkvai lakótelepen a szemét eltávolítását egy' új vákuumrendszer segítségével az eddigieknél higiénikusabban oldják meg, javítva ezzel a város egészségügyi helyzetét. Az ipari és a háztartási hulladék 90 százaléka használható nyersanyag. A jelenleg működő évi 200 00(j tonna kapacitású szilárdszemél- feldolgozó berendezések haszna 1,8 milliárd rubel, ha figyelembe vesszük a szemétben található papír, üveg, textíliák, fém és fa értékét. A Szovjetunióban minden harmadik tonna acél, negyedik tonna papír és ötödik tonna színesfém ilyen másodlagos nyersanyagok felhasználásával készül, öt év alatt 36 millió köbméter fát, 1,9 millió tonna gyapjút és gyapotot, 0,6 millió tonna kaucsukot és más fontos nyersanyagot takarítottak így meg, amelyekből 5 milliárd rubel értékű terméket állítottak elő. FŰTÉS — METÁNNAL Metánnal fűtenek a do- nyecki szénbányák számos hőközpontjában. A bányafuratokból egy kis kitérővel a kazánhoz vezetik a metánt, ezáltal jelentős mennyiségű szenet takarítanak meg. Ennek a gáznak jelentős részét eddig fáklyaként elégették, vagy csak egyszerűen a légkörbe bocsátották. A tiszta metánt természetesen nem lehet azonnal a kazánba vezetni, mert felrobban. A donyecki műszaki egyetem tudósai .kidolgoztak egy eljárást. melynek során a metánt földgázzal dúsítják fel, így már akár automata égőfejet is lehet a kazánba építeni. Egyetlen metánnal üzemelő kazán a fűtési szezonban mintegy 4000 tonna szén megtakarítását teszi lehetővé. A FÖLDKÉREG MOZGÁSAI Az utóbbi évtizedekben a geológusok mind nagyobb érdeklődést tanúsítanak a függőleges tektonikus mozgások iránt. Az új globális technika vagy litoszféra-le- mezelmélet értelmében je- léntős függőleges irányú földmözgások és kontinens- vándorlások zajlanak le. Ennek oka elsősorban az. hogy a litoszféra méretei különbözőek. és a föld mélyéről a könnyebb összetételű anyag függőleges irányban felemelkedik. Követi a napot... Amióta megbolydult a világ energiagazdálkodása, kutatók ezrei foglalkoznak új energialehetőségek tanulmányozásával. Ezek persze nem mindig újak, hiszen a Nap, a szél, a hullámzás munkába fogása tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. A Napból a Földre özönlő energia hallatlanul nagy meny- nyiségű, ebből azonban ma még csupán annyit termelhetünk ki gazdaságosan, amellyel évente körülbelül 400 000 tonna olaj váltható ki. Ez pedig a mai olajfelhasználásnak csupán a tízezredé. A legnagyobb létesítmény eddig a kaliforniai naperőmű, ennek teljesítménye 10 megawatt. Napenergia szempontjából egyébként Kalifornia szerencsés vidék: gombamódra szaporodnak a napenergiával fütött és hűtött házak. Azt tervezik, hogy 1985-re Kalifornia olaj- és gáz- fogyasztásának 15 százalékát helyettesítik, a „napipar” pedig legalább 30 000 embert foglalkoztat majd. A nem éppen napsütötte Svédország egyik falujában (Lambakov) félszáz házat szereltek fel — egyenként 60 négyzetméteres — kollektorokkal, s az általuk összegyűjtött hőt központilag tárolják és osztják el. Mindenesetre, a falu teljes fűtőenergia-szükségletének legalább 90 százalékát fedezik ily módon. Napjainkban már mintegy 7 millió négyzetméter felületű kollektor van használatban a világon, s ezek az aránylag egyszerű berendezések a rájuk eső napenergiának 40—60 százalékát értékesítik. Nem mindegy azonban, hogy az ilyen módon gyűjtött hő mennyibe kerül. Az eddigi fejlődés reményt keltő. 1950-ben az amerikai Bell-gyár első kollektorai több ezer dollárért állítottak elő egywattnyi teljesítményt; azóta ez az ár oly dinamikusan csökkent, hogy a becslések szerint 2025-re az USA elektromosenergia-igényének 30 százalékát fedezik majd. Neb- raskában már működik egy napelemes öntöző, műtrágyagyártó, és terményszárító üzem, s három év alatt több száz hasonló rendszert építenek. Ausztráliában az egyik cég 1981-ben kezdte el az olcsó, hatásos, tartós, és nagy teljesítményű napelem tömeggyártását. A szerkezet különlegessége, hogy követi a Nap járását, és 300 C-fok hőmérsékleten koncentrálja a napsugárzást. A berendezés ott gazdaságos, ahol az .évi napsütéses órák száma minimum 2500 és az energiaköltségek meghaladják a kilowatton- kénti 3,5 centet. Képünkön: az ipari napelem és feltalálója. jMTI Külföldi Képszolgálat — KS) Egészség - higiénia űz alkoholról — józanul Az alkoholizmus — világszerte terjedő népbetegség. Rólunk1, magyarokról az a hír járta, hogy iszunk örömünkben, bánatunkban. Milyen jelenleg a nemzetközi összehasonlítás ezen a téren? Az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság adatai azt mutatják, hogy 1978-ban az egy főre jutó összes alkohol- fogyasztás terén a hetedik* helyet foglaltuk el. Tömény italok fogyasztásában a harmadik helyen álltunk. Az orvosok' véleménye szerint az alkohol: sejtméreg. Igaz, hogy az ember mája elbontja, hatástalanítja, de rendszeres, illetve túlzott mértékű fogyasztása elsők. között éppen ezt a szervet támadja meg. A gyakran súlyos kimenetelű májzsugort jelentős arányban az alkohol okozza. Sokan az ivás védelmében — régi népi tapasztalatokra hivatkozva — étvágygerjesztő hatását emlegetik. Való igaz, hogy eleinte elősegíti az emésztést, idővel azonban megtámadja az emésztőszervek nyálkahártyáját. Ez okozza az alkoholisták nagy részénél jelentkező gyomor- és bélpanaszokat. Az alkoholfogyasztás a növekedés— ben levő gyermekek, szervi megbetegedésben szenvedők, bizonyos gyógyszereket szedők számára — kis meny- nyiségben is tiltott! A felszívódott alkohol károsítja a központi idegrendszert. Hatására gyengülnek a reflexek, romlik a mozgások összerendezettsége. Az akaratgyengülés pedig köny- nyen „lejtő szélére” sodorja az alkohol rabjait. A ■ viszonylag hamar bekövetkező személyiséghanyatlás folytatásaként — több éves, évtizedes alkoholizálás után —- nagymértékű emlékezetromlás, értelmi hanyatlás következik. Ez az „alkoholos el- butulás” néven ismert elmegyógyászati megbetegedés lassan, fokozatosan alakul ki. Az alkohol hatására az érrendszer, a szív, a vese is megbetegedhet. Az alkoholista testiekben- lelkiekben egyaránt kárt szenved. Könnyen ~ szervi bajt szerezhet, ingerültté, kötekedővé válik, családi élete többnyire megromlik. Munkájában, de az élet egyéb területein is, megbízhatatlanná, sőt, bizonyos ponton túl már — hasznavehetetlenné válik. Az alkohol és a bűnözés, valamint az alkohol és az öngyilkosság összefüggése is közismert. Érdekes, és főleg figyelmeztető adatokat közöl — dr. Simek Zsófia tollából — az Alkohológia 1980,3. száma. A felmérés a 30—60 év közötti nők és férfiak halálozásának alakulását mutatja be az 1920—1978. közötti időszakon belül. Az adatokból kiderül, hogy az említett korosztály férfiakra vonatkoztatott halálozási aránya 1920-tól 1960-ig csökkenő tendenciát mutat. 1960-tól 1978-ig viszont növekszik. Nők esetében a csökkenés 1970-ig tart, ettől kezdve — 1978-ig — ez is növekedést mutat. És a férfiaknál éppen 1960-tól, a nőknél pedig 1970-től indul el az alkoholfogyasztás rohamos növekedése (1960. és 1978. között az egy főre eső alkoholfogyasztás megduplázódott!), A halálozási arány és az alkoholfogyasztás emelkedésének párhuzama elgondolkodtató — bár a halálozás alakulását egyéb tényezők is befolyásolják. Az 1977 őszén hozott kormányhatározat nyomán ösz- szetetté vált az alkoholellenes küzdelem. Sikereként könyvelhető el, hogy ettől kezdődően, éppen a töményszesz-fogyasztás meredek növekedésének sikerült megálljt parancsolni. Biztató ez az eredmény, de a felvilágosítás, és a korlátozó intézkedések terén sok még a tennivaló!
