Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
1982, február 6., szombat o William Saroyan: A filippinó és a részeg A hangoskodó, barna teveszőr kabátos fickó nem volt bűnöző, csak egyszerűen részeg: Hirtelen jött ellenszenvvel rontott a gondosan öltözött kis Fülöp-szigetire, és zavarászni kezdte körbe-kör- be a váróteremben, miközben többször is ráripakodott, hogy tűnjön el a fehérek közül. Az utasok az Oakland-i öbölbe induló hajóra vártak. Ha a fickó nem lett volna berúgva, valószínűleg fel ,sem tűnik nekik a zaklatás, de így nyugtalanság támadt a váróteremben. Mindenki a fi- lippinóval rokonszenvezett, de senkinek sem akaródzott beleártania magát az ügybe, így aztán a szerencsétlen fiatalember egyre rémültebb képet vágott. A részeg az utasok szeme láttára lökdöste. „Mondtam, hogy tűnj el. Azonnal eredj. Én huszonnégy hónapot harcoltam Franciaországban, én amerikai vagyok. Neked semmi keresnivalód fehér emberek között.” A fiú szorult helyzetében fürgén és udvariasan igyekezett kitérni a részeg útjából, szótlanul keringett a tömegben, megpróbált feltűnés nélkül viselkedni. Előbukkant és eltűnt az embersűrűben, nyomában a botladozó részeggel, aki egyre dühösebben szidalmazta a fiút. „Hé, fickó, te vagy a legelegánsabb egész San Franciscóban, pedig mosogatással keresed a pénzt. Egyszerűen nincs jogod ilyen finom cuccokat magadra akasztani.” Záporzott a szitok és a káromkodás. A hölgyek úgy tettek, mintha süketek lennének, és egy szót sem értenének az egészből. Amikor a nagyajtó kinyílt, a filippinó gyorsan előre- siklott a tömegben, megszökött a részegtől, és elsőnek ért a hajóra. Rohant, és kifogott magának égy sarkot, leült egy pillanatra, majd felállt, és egy eldugott helyet keresett. A részeg a kis hajó másik végén volt, de a fiú hallotta a káromkodását. Körülnézett valami rejtekhely után kémlelve, aztán berohant az illemhelyre, benyitott egy fülkébe, s magára reteszelte az ajtót. A részeg utána loholt, odabent érdeklődött, hogy nem látták-e a fiút. ö aztán amerikai —■. hajtogatta. Kétszer is megsebesült a háborúban. Az illemhelyen még fertel- mesebben káromkodott, olyan szavakat is használt, amelyeket nők jelenlétében nem szokott. Kisvártatva abbahagyta az ocsmány beszédet, és leskelődni kezdett a zárt fülkék ajtónyílásain. Elnézést. mondta mindannyiszor. Amikor azonban észrevette a fiút, ismét feltört belőle a káromkodás. Követelte, hogy azonnal jöjjön elő. „Ügy se tudsz meglógni tőlem — fenyegetőzött. Nincs jogod használni azt a helyet, amit fehér ember is használ. Gyere ki, vagy betöröm az ajtót.” „Menjen innen” — szólalt meg a fiú. A részeg dörömbölt az ajtón. „Egyszer úgy is kijössz — hagyta abba. Addig maradok itt, amíg elő nem kerülsz.” „Menjen innen — ismételte a fiú. Nem csináltam magának semmit.” Csodálkozott rajta, hogy a látogatók közül senki sem - csendesíti le a botrányhőst, s nem akad senki, aki elcipelné. Ám hamarosan rájött, hogy az illemhelyen kettejükön kívül egy teremtett lélek S;" JS. „Menjen innen” — szólalt meg újra a fiatalember. A részeg átkozódással és dö- römböléssel válaszolt. Odabent a kétségbeesett fiú iszonyatos dühbe gurult. Minden ízében remegni kezdett, de már nem a részegtől félt, hanem attól, hogy elfogja az őrjöngés. Kivette a kését a zsebéből, kivonta az éles pengét, s a markolatot olyan erővel szorította tenyerébe, hogy körmei belevágtak a húsába. „Menjen innen, kés van nálam. Nem akarok bajt ké- verni.” A részeg egyre csak azt darálta, hogy ő az igazi amerikai. Huszonnégy hónap Franciaországban. Két sebesülés. Egyszer a láb, egyszer a comb. Nem fog elmenni. Nem fél egy kis piszkos sárga filippinótól, de még a késétől sem. Jöjjön csal^) elő, majd meglátja.- „Meg fogom ölni — mondta a fiú —, pedig nem akarok ölni. Maga be van rúgva, legjobb, ha elmegy. Ne csináljon bajt” — kérlelte jó- szándékúan. Hallotta a hajómotor doho- gását, ami kísértetiesen hasonlított valami egyre őrjítőbb belső zakatoláshoz. Érezte, hogy üldöztetése és elrejtőzése módfelett megalázó, s fölébredt benne a szabadulás vágya, még azon az áron is, ha ölnie kell. Kivágta az ajtót, és megpróbált üldözője mögé kerülni, miközben a kést keményen szorította. A részeg elkapta a ka- bátujjánál fogva és visszarántotta. A kabátujj leszakadt. A fiú megfordult, és a kést beledöfte a részeg oldalába. Tisztán érzékelte, amint a penge recsgve súrolja a bordacsontokat. A részeg először felüvöltött, aztán a fiú torkának esett, ő azonban újra és újra szúrt, ahogy az ökölvívó soroz a belharcban. A részeg már nem állt a lábán, a padlóra zuhant. A fiú kirohant a helyiségből, kezében a vértől csepegő késsel. A kalapját elhagyta, a haja összeborzolódott, a kabátujja leszakadt. Mindenki tudta, hogy mi történt, de senki sem moccant. A filippinó felrobogott a fedélzetre, menedékhelyet keresett, egy sarokban kötött ki. Senki sem mert hozzányúlni, mindenkit megbénított a bűntény. Nem volt hová bújnia. Mielőtt a tisztek odaértek, volna, hirtelen megállt a tömeg előtt és kiabálni kezdett. „Nem akartam leszúrni — 'ordította. Miért nem fogták le? Szabad egy embert patkánymódra hajszolni? Tudták, hogy részeg. Nem akartam bántani, de ő nem hagyott békén. Széttépte a kabátom, és meg akart fojtani. Figyelmeztettem, megölöm, ha nem enged utamra. Nem vagyok bűnös. Oaklandba kell mennem a beteg bátyámat meglátogatni. Csak nem hiszik el, hogy keresem a zűrt, amikor beteg a bátyám?? Miért nem fogták le?” Bakó Endre fordítása Várkonyi János: Gondolatok a „Fekete sas”-hoz Várkonyi János: Karlsbadi emlék Hegedűs Géza. Circumdederunt Körülvevének engem az élet árnyai, az élet a halálnál többet tud ártani, hiszen nincs gondja többé, ki sírjára talált, hanem az élet egyre ígéri a halált. Ha túlléptük körünket, akkor elérkezett a másmilyen, amelyről a világnézetek mondhatják ezt is, azt is, de oda érkezünk, ahol a földi múlthoz többé már nincs közünk. De amíg itt a földön értők, érzők vagyunk, amíg ítélni képes a szívünk és agyunk, amíg lelkünk igénye szépség, jóság, igaz, kikényszerül belőlünk a jajszó és panasz. Mert betöltheti létünk erény és szerelem, szorongások kísérnek végig az életen, örökös aggodalmak a szeretettekért, örökös felelősség az elesettekért. Magánélet, közélet mindennap tettre hív, jól érzi vérnyomásunk, az agyvelő, a szív, az újság napi híre gyomorvérzést ígér: az életünk szorongás, mert szorong, aki él. Szépségek mámorában kísért a félelem, szeretteim halálát előre élhetem, az emberi világnak veszélyei között reményünk is a féltés mezébe öltözött. Megváltó szent igékkel is tudunk ártani, halálnál szigorúbbak az élet árnyai, melyek körülvevének engem s mindenki mást, ki mer a bánatokról így tenni vallomást. Sass Ervin : Fénypapírban hozd ide még azt a csészét estéinknek menedékét hozd ide és dúdold a dalt jaj aki élt egyszer meghalt hozd ide a szemeidet hozd a barnát a szelídet hozd ide a hazugságot fénypapírban a világot Bónus István : Örömmel éljünk A lélekismerő nagy orvos Tudja, hol a boldogság nyitja: Félelem és szorongás nélkül Örömmel éljünk, azt tanítja. Hétköznapjaink hosszú sora Fénylőbb, színesebb hogyan lehet Lelki szakácsként felsorolja A válogatott recepteket. Legfőbb öröm a nyugodt otthon, Kicsiny kerttel, bokrokkal, fákkal, Öröm a jó étel, a jó könyv, Mely ismertet a lét titkával. A szép zene, amelynek szárnyán Ügy száll a lelkünk, mint egy lepke, S nagy öröm beletemetkezni A vigasztaló természetbe. Várni a tavasz érkezését, Hanyatt fekve nézni a felhőt, Hatalmas, kérges törzsű fákat S csodálni a bölcs, néma erdőt... Mennyi öröm, mennyi drága kincs! S én ennél is gazdagabb vagyok: Ha jön a búzavirág szemű Kedves és a Szívünk felragyog. Bencze József : Furulyám Furulyám, édes fűzfafurulyám, áldott ének dől az esti szélbe — nem hallgatja itt a réten senki, vadbodzás sátradból csak te jöjj ki érte! Művészetkritikák egy kötetben (1962-1980) Az író ír, a festő fest, és sorolhatnánk tovább az alkotókat tevékenységeikkel együtt. És a kritikus? Ö is ír — sőt kizárólag csak ezt csinálja — de: mindig a más munkájáról. Olvas, néz, hallgat, figyel; többféle szempontból véleményt alkot az éppen adott műről. Jót, rosszat nem rejt véka alá, hanem indokait kifejtve tárja a nagy nyilvánosság elé. Ez nem csupán azt jelenti, hogy nem tartja titokban, amit gondol, hanem a szembesítés vállalását is. Olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal, sőt magukkal az érintettekkel, az írókkal, művészekkel is. ítél a kritikus, de őt is ítélhetik. írásáról a közönség — a saját elképzelését összevetve azzal — véleményt alkot. S ha az többször nem egyezik, másikhoz pártol. A megbírált meg, vagy elfogadja, vagy nem, de napirendre tér fölötte. Valahogy ilyennek képzeljük el a kritikai • helyzetet, csak éppen ilyen nem volt soha. Igaz, annyira kiélezett sem, mint már évtizedek óta. Hogy mégis milyen, azt jól tükrözi az a Nyerges András válogatta kötet, melyet a Kossuth Könyvkiadó jelentetett meg a Vélemé- nyek/Viták sorozatban, s tizennyolc év művészetkritikájából ad körképet. De úgy is mondhatnánk, kor- és kórképet is, mert igen mesz- sze állunk a kívánt helyzettől. Nem az ideálisra — az valószínűleg csak papíron létezik —, hanem a normálisra gondolok. Olyanra, amikor nincs áskálódás, bizalmatlanság, személyeskedés, amikor a valóban bíráló szót nem követi harag és sértettség. Egyfajta érzékenységet talán meg lehet érteni, hiszen mindnyájan emberek vagyunk, és senkinek sem esik jól, még a hétköznapi életben sem, azaz ha magánemberként a hibáit fölemlegetik. Csakhát a magán- és az alkotói érzékenység között nagy különbség van, mert aki bármely művet létrehoz, azt nem a saját használatára szánja, hanem a nagyközönségnek, s ezzel azonnal 'ki is teszi magát mintegy közszemlére: itt vagyok, mit szóltok hozzám? Ebben a helyzetben állni és bírni kell a kritikát. Persze a kritikus sem csalhatatlan. Szó sincs róla! Voltak és lesznek tévedések, de ez még nem ok a kritika intézményes elutasítására, létjogosultságának megkérdőjelezésére. A bírálatot nem pótolhatja a langyos, vagy semmitmondó szószaporítás, de ha mégis van ilyen, az már nem kritika. Inkább ft gyverletétel. Hiba itt is, otfflis van, az biztos, ám a két tábor közötti- szakadékot akkor sem igazolja, s vesztese végül is a nagyközönség. Tenni meg, talán nem is lehet mást, mint amit az egyik — 1980- ban kelt írás javasol: folytatni, vagy inkább felújítani a szókimondó vitát. Igaz, hogy ez is volt már, nem is egy, legjobb darabjait pont e kötet tartalmazza, főleg-az irodalom területéről, de a színikritikából is kap ízelítőt az olvasó. Legkisebb helyet a képzőművészet kapott, valószínűleg azért, mert a közönségtábora is kisebb az előbbieknél. A kötet szerzői közül néhány név: Abody Béla, Berkes Erzsébet, Földes Anna, Gyertyán Ervin, Koltai Tamás, Páskándi Géza, Rózsa Gyula, Szabolcsi Miklós ... A szellemes, olykor pengeéles, de mindig logikus érvelésű írások — mert többségükben ilyenek — valódi szellemi élvezetet nyújtanak. Sőt, helyenként csemegét is, meg tanulságot, mint a Hernádi Gyüla által a Népszava kritikusa ellen indított per négy ítélete, s indokolása. yass Márta
