Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-28 / 50. szám
NÉPÚJSÁG 1982. február 28., vasárnap Nyílt tanítási hét Jaminában Cseng-bong Ha nem is a szokott iskolatáskával, de reggelenként pontosan a becsengetésre gyerekeikkel érkeznek a Békéscsabai 11-es számú Általános Iskolába azok a szülők, akik kíváncsiak a nyílt ‘ tanítási hét egy-egy órájára. — Általában az anyukák, jönnek, de az első napon, hétfőn volt olyan is, hogy elhozták a nagymamát. Természetes, hogy érdekelte: mit és hogyan tanul az unokája — mondja Szalavári Györgyné igazgatóhelyettes. A nyílt tanítási hét nem új dolog ebben a modern jaminai iskolában sem. Most — február 22. és 26. között — harmadik alkalommal rendezik meg. Célját Köké- nyesi Tibor igazgató foglalja össze. — Ahogyan az a sokszorosított meghívónkon is szerepel, szeretnénk megismertetni a szülőkkel az iskolai oktató-nevelő munkát, annak hétköznapjait. Ahogyan mondani szokás: nem minden pedagógus szülő, de minden szülőnek egy kicsit pedagógusnak is kell lennie. Nos, ehhez is segítséget kívánunk nyújtani. Lehetőségeinkhez képest hangoljuk össze az iskolai és az otthoni nevelési elképzeléseinket — a gyermek érdekében. Lássa a szülő, hogyan dolgozik az iskolában gyermeke! Ezen a szerdai délelőttön az ötödikesek szülei voltak hivatalosak a matematika-, magyar-, oroszórákra. Tíz órakor a földszinti ebédlőben a szülőknek egy meghívott előadó, dr. Pflancz- ner Tibor szakorvos tartott előadást a korszerű táplálkozásról. — Minden év januárjában kezdjük meg a nyílt tanítási hét szervezését — folytatja az igazgatóhelyettes. — Ekkor kérjük fel az előadókat, és ekkor végezzük el a szülői munkaközösség segítségével azt a felmérést, amelyből kiderül: mire is lennének kíváncsiak a szülők. Úgy is lehet fogalmazni: már várják az anyukák, apukák ezt a hetet. Az alsó tagozatban természetesen a matematika, a magyar nyelv és irodalom az a két tantárgy, amelyeknek bemutató óráit megjelölik a kérdőíveken a szülők. Felsőben sem kérnek készségtárgyakat. Azt hiszem, nem kell megindokolni,, miért. Elég annyi, hogy bármennyire is fiatalok a szülők, néhány év alatt szinte alapjaiban változott meg a tanterv, a korábbihoz képest lényegesen más több tantárgy pedagógiája. Az órákra első osztályban a szülők 90—95 százaléka jött el. Az arány természetesen a magasabb osztályokban csökken, de a felső tagozatban is meghaladja az ötvenet. És mit ad a pedagógusnak a nyitott hét? — Azt hiszem, kartársaim nevében is ^ mondhatom: olyan szülők is eljöttek, akiknek gyermekével probléma van. Ez a hét is jó arra, hogy kapcsolatot találjunk. Minden este annak az osztálynak, évfolyamnak, amelynek délelőtt bemutató tanítása volt, este az osztályfőnök vezetésével szülői értekezletet tartunk. így azonnal meg is kapjuk a visszajelzést; a szülők véleményét a délelőtt látottakról, tapasztaltakról. A földszinti ebédlőben a szülők figyelmesen hallgatják a szakorvos előadását. . Holnap újabb szülőket vár az iskola. Bemutató tanításra, tájékoztató, eligazító, segítő célzatú előadásra. Úgy tűnik, sikerült a kitűzött célt elérni. (Nemesi) A vörösen izzó vas szikrát szórva engedelmeskedik a két fiatal kovácsmesternek. Egyikük fogóval tartja az üllőn a vasat, és társával felváltva sújtanak le rá nehéz kalapácsokkal. Lópatkó készül most a kovácsműhelyben, „két kalapács közt”, úgy, ahogyan öreg mesterük tanította, továbbadva ennek az ősi mesterségnek a fortélyait, és szeretetét is. Üteme, ritmusa van a munkájuknak, cseng-bong az üllő, mígnem a már patkó alakú vasat tartó fiatalember három rövidet koppint kalapácsával az üllőre, jelezvén: állj! Merthogy a kovácsok nemigen beszélgetnek, szavak helyett ilyen jelzésekkel élnek. Füzesgyarmaton vagyunk. Szabó Sándor 'kovácsmesternél. A nagy műhelyajtó egyik szárnya nyitva, rátűzve nyomtatott szöveg: „A ló kérelme”. A derék paci rendes abrakot, tiszta istállót, jó bánásmódot kér a „kedves gazdámtól”, s cserébe ígéri: „Hűségesen szolgállak, örömmel dolgozok neked, ezért te simogass meg”. Egy öreg hintóbán találta a tréfás papírt a kovácsmestere, aki társával, a szintén harmincas évei elején járó „két- szerkováccsal”; azaz Kovács Jánossal, új hintákat készít, és régiket restaurál. A takaros, új*családi ház udvarából nyíló műhelyt, a házigazda szakmáját nem hirdeti cégtábla — minek is, amikor használt lópatkókból áll a kerítés, és ott a ház előtt, egy régi Eszterházy- hintó. Az udvaron, itt a'műhely előtt meg egy új gavallérkocsi, amely Bugacra készült az egyik híres versenyzőnek. Mellette kacska- ringós mintájú • ablakvédő vasrácsok; egy régi kocsigyárat múzeumnak rendez be a Közlekedési Múzeum, s az ő megbízásukból hozza helyre a rácsokat a füzesgyarmati mester. Ami a külsőt illeti, a kovácsokról alkotott minden Az ebédlőben Pflanczncr doktor előadását hallgatják a szülők Fotó: Fazekas László A férfi a gyulai SZTK-ren- delő betegekkel zsúfolt folyosóján az EKG’leletre várt. Elég rosszul érezte magát, megpróbált sétálgatni felesége karjára támaszkodva. Úgy érezte, menten elájul... egy doktornő injekciót adott neki... azután a mentősök felemelték, betették a kocsiba ... és nincs tovább. Szívébe hatalmas fájdalom markolt ... arca elsápadt, keringése megszűnt, lélegzete elállt... Ha öt percen belül sikerül megindítani a ^szívműködést, megmenekül. Néhány pillanat, és már a kórház Il-es belgyógyászatának intenzív osztályán fekszik. Mesterséges légzés, szívmasz- százs, nagy erejű áramütés a szívre, orvosok, ápolónők elkeseredett küzdelme... és győz az élet. — Hogy érzi magát? — Forrás Imre immár mosolyogva válaszol: — Jól. Köszönöm, egészen jól. — Feje fölött megnyugtatóan ugrál a monitoron a szívműködést jelző fényes, kék pont. Minden percét figyelik, biztonságban van. Nem emlékszik arra, mi is történt vele. Elvesztette eszméletét, és amikor magához tért, már a hófehér kórházi ágyon feküdt, testén különféle műszerekkel. — Kezünkben volt a beteg EKG-lelete, amely nem mutatott semmilyen eltérést — magyarázza dr. Hutter Károly főorvos. Ritka, rendkívül ritka az ilyen eset. Általában fokozatosan alakul ki az infarktus, és napról napra követhető, kimutatható az elváltozás az EKG- vizsgálatokkal. Ezer közül egy esetben fordul elő, hogy különösebb előzmény nélkül, azonnali halálhoz vezető, súlyos szívizom-károsodás következik be. Évente 120—140 infarktusos beteget kezelnek a gyulai kórház Il-es belgyógyászatának intenzív koronária egységén. Jóval megelőzve az erre vonatkozó egészségügyi rendeletet, még 1974-ben hozták létre önszorgalomból a szívbetegek részére oly nélkülözhetetlen kis részleget. Sikerült megfelelő, modem, gyakran az életet jelentő műszerekkel is felszerelni. * Az erős dohányos, barna asszonyt, Szilágyi Jánosnét 35 évesen érte az infarktus. Egy esztendeje történt, de beszélni — érthetően — nem akar róla. Ebédet főz a kis eleki ház konyhájában. — öt lányom van, a legkisebb négy, a legnagyobb 13 éves. Gondolni se akarok a történtekre, de nem tudok szabadulni az emlékektől. Fél. A férje biztatja. Nem szabad elkeseredni. Akarni kell az életet! ' Gyulán a körzeti orvosi rendelőben lett rosszul Szilágyi Jánosmé. Kamrafibril- láció lépett föl, ami gyakorlatilag a vérkeringés megszűnését jelenti. — Éppen a mentőre vártunk — mondja a körzeti orvos, dr. Kamarás Géza — Azonnal mesterséges légzéssel, szívmasszázzsal próbálkoztunk. A többi rendelőből is átjöttek a kollégák. Mindenki segíteni akart. A bel- osztályról három percen belül megérkezett a defibrillá- tor, az életmentő műszer. De, és ez már ritkábban fordul elő, amint a beteg asszonnyal az osztályra értek, újabb ritmuszavar következett be. Másodszorra is visszaadták Szilágyi Jánosnét az életnek. & Az egykori betegek félelmét azonban nem tudják az orvosok sem megszüntetni. Ebben, amennyire lehet, a környezetnek, a családnak kell segítenie. — De vajon mennyire bizonytalan ez a jövő? — kérdezzük dr Hutter Károlytól. — Az infarktus gyógyítható betegség — feleli —, csak pontosan be kell tartani az orvos utasításait. De nem görcsösen! A legnagyobb veszély az elhízás, ami azonban sajnos, elég gyakran előfordul infarktuson túlesett betegeknél. Kizárnak egy mérgező faktort nagyon helyesen — a dohányzást. Emellett kevesebbet mozognak. Ugyanakkor, talán pszichés okból is többet, vagy ugyanannyit eszének, mint régen, holott a szervezetnek a kevesebb mozgásnak megfelelően, kevesebb kalóriára lenne szüksége. A jó magyaros ételeket, zsírokat, édességet feltétlenül mellőzni kell. Az utóbbit azért is, mert infarktus után az ember hajlamosabb a cukorbetegségre. —1- Sok mindenről le kell tehát mondani, a munkáról is? — Nem feltétlenül. Nyugodtan dolgozhatnak infarktus után, természetesen nem annyit, mint előtte, és gondosan megválogatva a munkát. A Szovjetunióban egyébként az a gyakorlat, hogy ha a dolgozó egészségi okok miatt már nem tudja ellátni munkáját, felajánlanak részére három olyan munkakört, amely megfelel teljesítőképességének. Ha egyiket sem vállalja el, családjának kell eltartania. Ez a rendszer elég eredményesen meggátolja azt, hogy infarktus után az ember fizikai és talán lelki tespedésbe essen. összegezve tehát, dohányozni egyáltalán nem, enni inkább gyakrabban, de kevesebbet és zsír-, valamint szénhidrátszegény ételeket szabad. Emellett egészségesen kell élni és mozogni. Ezek egyben a megelőzés feltételei is. Szatmári Ilona A kohónál: Szabó Sándor eddigi elképzelésemnek ellentmond a két bőrkötényes fiatal — kivéve a szakma szeretetét és a mesterségbeli tudást. Közepes termetűek, Kovács János a zömökebb, kerekarcú, Szabó Sándor vékonyabb, de kemény kézfogása nagy erőt sejtett. Mielőtt szétnézünk a műhelyben, tegyünk egy kis kitérőt, lapozzuk fel az Esti Hírlap tavaly december 17-i számát. Az újság arról ad hírt, hogy a Kisiparosok Országos Szervezete javaslatára megalakul a Kézművesek Tanácsa, amelynek „legfőbb célja, hogy szakmai rangot, megbecsülést teremtsen a kézműves kisiparosoknak.” A létrejött 19 tagú országos tanács legfiatalabb tagja a mi házigazdánk, Szabó Sándor, Békés megyéből. A tágas, rendben tartott műhelyben, mindjárt a bejárattól jobbra a falon fényképek, színes képeslapok, zömmel hintákról, elegáns fogatokról. — Ezt a nyolcszemélyes vadászkocsit Bugacra készítettük, meg az Eszterházy- hintót is — nyúl a képekért Szabó Sándor. No, és itt az a gavallér sétakocsi, amit egy bécsi úr rendelt a Kisipari Termeltető Vállalaton keresztül. Többször járt is nálunk, sétabotostól, feleségestül, megnézte, hogy haladunk, és volt egy külön kérése is. — Például? — Hát, például a hátsó ülésnél van egy kovácsoltvas kapaszkodó-féle, azt be kellett vonni- bőrrel, hogy ne fázzon rajta a kislánya keze. A végén' nagyon elégedett volt, és azt kérte, másnak ne készítsünk ugyan- ilyet. Imitt-amott csak a fénykép helye látszik a falon. — Sok kép lekerült — magyarázza —, mert ajánlkoztunk már többfelé is. - Nem olyan fényes ez a maszek élet, sok az adminisztráció, meg aztán futkosni kell az anyagok után! Gondoltuk, egy tsz-ben például jobb lenne, ha csak a munkánkkal kellene törődni. Na persze, ha ugyanezt folytathatnánk, mert hát az olyan rutinmunkában, amit manapság például egy tsz-ko- vácsműhelyben végeznek, a tudásunkat nem tudjuk kihasználni. — Megrendelés egyébként van? — Hogyne! Csak győznénk. Most is l$tt volna 15 konflisra igény, de honnan Szerezzünk be annyi anyagot, meg aztán a bognármester, Dengi Imre, aki a kocsikon a bognármunkákat szokta nekünk végezni, ő sem győzi. A Lósport Vállalat pedig lópatkókat rendelne. Különben, a patkolás sem fog ki rajtam, a katonaságnál kitanultam a patkolókovács szakmát is. Egy régi fotó is előkerül: — Ö volt a mesterünk, Szécsi József, nála tanultuk mindketten a mesterséget. Aztán, milyen a véletlen! Látja, ott az eresz alatt azt az öreg szánt? Az meg abban a debreceni kocsigyárban készült, ahol hajdanán a mesterünk dolgozott. A kopottan, sérülten is szép régi szán Bugáéról érkezett restaurálásra, de megfordult már hasonló megbízatás kapcsán er füzesgyarmati műhelyben a Közlekedési Múzeum több szakembere is, a nyáron pedig filmet készítettek, szintén a múzeum számára a műhelyben, megörökítve a szakma fogásait, a szerszámokat. — Az ember fél élete rámegy, mire ezeket összeszedi — mutat körbe Szabó Sándor — ez a rugóskalapács nagy segítség, de így is marad nehéz „testi munka elég A kohó közelében kétöles fatuskókon az üllők, a falon vasreszelő, legalább két tucatnyi, emitt, a fal mentén egy állványfélén pedig kalapácsok, üllőbetétek sorakoznak. Negyvenhárom kalapácsot számolok, aztán látom, van három az üllőn, és néhány a munkapadon is, a villanyfúró társaságában. A kohón, jobbkézről sorakoznak a tenyérbesimuló, díszes nyelű tűzszerszámok, ezeket maga a mester készítette. — Mutatok még valamit! — siet be a lakásba, és egy tükörasztalkát cipel ki az udvari teraszra. Óvatosan leteszi, lopva figyeli a hatást. Hitetlenkedve nézem a tükröt, apró fiókot körbefonó futórózsaindákat, a leheletfinom szirmokat —, s mindez kovácsoltvasból, próbára téve türelmet, s mesterségbeli tudást egyaránt. Hogy is mondta ez a szerény fiatalember az előbb? „Rutinmunkában a tudásunkat nem tudjuk kihasználni.” Valóban, vétek lenne ezt a tudást kiaknázatlanul hagyni. S nemcsak a fiatal kovácsmester szempontjából... Tóth Ibolya Elkészült a gavallérkocsi. Kovács János és Szabó Sándor. %
