Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. február 20., szombat fl feltétel: őszinte, megbecsülésen alapuló légkör Ki álljon a katedrán? r A Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei bizottsága nemrég számoltatta be Békés város pedagógus-szakszervezetének vezetőit arról, hogy milyen eredményeket ért el a fiatal, mintegy másfél esztendős bizalmi testület, valamint a taggyűlések a munkahelyi demokrácia fejlesztésében. Természetes, hogy a többi között ezt a feladatát is még csak most tanulja a bizalmi testület. S hogy a békésieknek mégis sikerült kézzel fogható eredményeket elérni, az a tagságon, a partner tanácsi vezetésen és a pártszervezeteken is múlott. A beszámoló tanulsága szerint a választásokat követően létrehozott fórumok — bizalmi csoportok, munkahelyi bizottságok, a bizalmi testület és a városi bizottság — éppen a választások megfelelő előkészítése folytán, megfelelő letéteményesei lettek a munkahelyi demokratizmus érvényesítésének. Például a bizalmi testület — amely vá'-osi szinten tevékenykedik — 29 tagú, munkájában pedig részt vesz a 9 tagú városi bizottság, bizalmiak, főbizalmiak, s a városkörnyéki oktatási intézmények szakszervezeti vezetői. A forma, a szervezeti keret tehát eleve jó összetételű, elvileg biztosítja az információk, a viták során keletkezett döntések oda-visz- szaáramol tatását. A bizalmi testület munkáját elsősorban a városi szak- szervezeti bizottság készíti elő és irányítja. Ily módon munkájának tartalma, eredményessége elsősorban ennek a testületnek a munkájától függ. Mit mutat a békési tapasztalat? A másfél esztendő alatt bebizonyosodott — állapították meg —, hogy a bizalmi testület elsősorban a saját hatásköréből adódó — költségvetés, üdültetés — kérdésekben dönt a legbátrabban és leghatározottabban. E két kérdésben tehát hivatása magaslatán áll a bizalmi testület. Jól halad a tagság tájékoztatása a felsőbb és a megyei szakszervezeti szervek határozatairól. (Ennek ismerete lényeges a demokratikus jogok gyakorlása szempontjából is.) A megfelelő előkészítés tehette csak lehetővé, hogy az egyik fontos feladatnak, a bérpolitikai alapelveknek megfelelő bérfelosztás módjáról dönteni tudott a bizalmi testület. Okosan, egyelőre a bértömegarányos felosztás módját választva, hogy a komolyabb meggyőzést igénylő létszámarányos felosztásra jövőre áttérhessenek. A másik nagy feladat, a taggyűléseken és a bizalmi testületben is megvitatott téma, az állami vezetők inNyilt tanítási hét a 11-esben A Békéscsabai 11-es számú Általános Iskola február 22. és 26. között ismét megrendezi hagyományos nyílt tanítási hetét a tanulók szülei, részére. Az iskola célja az, hogy a szülők ismerkedjenek meg az oktató-nevelőmunka hétköznapjaival, a gyermekek iskolai tevékenységeivel. Az alsó tagozatos osztályokban anyanyelvből és matematikából, a felső tagozatban pedig magyar nyelvből és irodalomból, továbbá orosz nyelvből, matematikából és kémiából tartanak reggel 8 órától bemutató tanításokat. Délelőttönként 10 órától nevelési témájú előadások is lesznek. Az érdeklődő szülők többek között a család nevelési módszereiről, feladatairól, az új tanterv alkalmazásának tapasztalatairól, a korszerű táplálkozásról, a serdülőkori testhigiéniáról, az egészséges életmód követelményeiről, valamint a magatartás, a beilleszkedés és érvényesülés lehetőségeiről hallhatnak. (ni) tézményirányító tevékenységének, együttműködési készségének véleményezése — az illetkes pártszervekkel együtt — már lényegesen nehezebben ment. A demokratikus joggyakorlásban még nincs meg a megfelelő, kitaposott út, még él az emberekben „a nem szól szám, nem fáj fejem”-elv, ami oda vezetett, hogy a véleményezések inkább csak a pozitívumokat tartalmazták, elsősorban a vezetők pedagógiai irányító munkájára alapozva. Nem vizsgálták például megfelelően a szakszervezeti jogosultságok érvényesülését. Pedig ennek a pontos feltérképezése éppen a munkahelyi demokratizmus érvényesülésről nyújtana egyfajta képet. Az új feladatok nagyobb követelmények elé állítják a taggyűléseket is, amelyeket rendszerint 3—4 alkalommal hívnak össze. Az előkészítésért a bizalmi, a titkár a felelős, de bevonják a munkába a pártcsoportot és az állami vezetőt is. A taggyűléseken megtárgyalandó napirendi pontok zöme a városi bizalmi testület éves munkatervének intézményekre lebontott témáit tartalmazza. Emellett a munkahelyi bizottságok a korábbinál nagyobb önállóságot élveznek, hiszen lehetőséget kell biztosítani a munkahelyet speciálisan érintő kérdések megtárgyalására is. Jó gyakorlatnak bizonyult Békésen, hogy a taggyűléseken a felmerült problémákra a városi bizottság egy- egy tagja válaszol. Ezek a beszélgetések, alkalmasak a vitás kérdések tisztázására, a dolgozók meggyőzésére is. Senki sem kételkedik abban, hogy a taggyűlés- a munkahelyi demokrácia megvalósulásának legalapvetőbb fóruma. Ha megfelelően él jogaival, s ha megfelelő a titkárokon, bizalmikon keresztül kapott tájékozottsága, egyben nő a szerepe, felelőssége is. De, s ezt érdemes hangsúlyozni, csak megfelelő informáltság esetén képes a taggyűlés betölteni hivatását. Érdemes a békési tanácskozás kapcsán még egy fontos észrevételre rávilágítani. Nevezetesen arra, hogy a szakszervezeti tisztségviselők között még mindig akadnak olyanok, akik belefáradtak a sokszor meddő vitákba, nem mernek kezdeményezni, s inkább bólogatnak, visszahúzódnak saját nyugalmuk érdekében. Ezt nem szabad elfogadni. Vagy az okokat kell megszüntetni, vagy egy harcra, munkára készebb tisztségviselővel kell felváltani a megfáradtakat. Az oktatásügyi dolgozók szakszervezete előtt még sok, igen bonyolult feladat áll. így az oktatással kapcsolatos tevékenység, az ötnapos munkahét bevezetésével felmerülő gondok megvitatása. Az iskolai demokratizmus tartalmasabbá tételében is van még tennivaló. (Ez természetesen az állami, munkahelyi vezetés még fokozottabb közreműködése nélkül nem megy.) S az sem kétséges, hogy a feladatuk magaslatán álló bizalmiak, titkárok nélkül sem. Hogy a demokratikus jogok gyakorlásának hosszú láncolatába ne következzen be szakadás, ahhoz olyan pedagógusok, dolgozók is kellenek, akiket minden érdekel, ami nemcsak velük, de az egész iskolában történik. Merjenek véleményt nyilvánítani személyes és közügyekben. De hogy ezt megtehessék, olyan légkör kell az adott intézményben, ahol az emberek élhetnek is ezekkel a jogaikkal. Ez nedig kizárólag az egyszemélyi állami vezetőn múlik. Ahol a kapcsolat a dolgozók és az iskola vezetője között őszinte, kölcsönös megbecsülésen alapuló, ott a szakszervezet is megfelelően tudja érdekvédelmi, nevelő szerepét ellátni, s ott a munkahelyi demokrácia fórumai is megfelelő tartalommal telítődnek. B. Sajti Emese I aiv kérdés, vetheti közbe bárki; természetesen olyan ember foglalkozzék a diákokkal, aki a nevelési-oktatási tennivalók ellátására jogosult, mert megfelelő egyetemi-főiskolai végzettsége van. Vagyis a pedagógus. Mégsem fölösleges, feltenni, mivel az utóbbi egy-két évtizedben nem jut minden iskolába elegendő szakképzett pedagógus. Hiányzik tehát a szakember, és minthogy okosabbat nem lehet tenni, nálunk is, másutt is képesítés nélküli, általában frissen érettségizett fiatalokkal töltetik be az üres állásokat. Az utóbbi esztendőkben tucatszám készültek elemző tanulmányok a jelenség társadalmi okainak föltárására, nemegyszer a megoldás módozataira is javaslatot téve. Ezeket most — akár vázlatosan is — ismertetni hosszadalmas volna, elegendő a megállapításokból talán annyi, hogy a tanítói-tanári pálya iránti érdeklődés megcsappanásának okait a szociológusok, az oktatáspolitikusok, az alacsony jövedelmekben és ezzel összefüggésben a nevelői foglalkozás társadalmi tekintélyének hanyatlásában jelölik meg. Hazánkban, a hetvenes évek derekán volt a mélypont, amikor is a képesítés nélküli nevelők száma tartósan, több éven át nyolc és tíz százalék között mozgott. Még 1977-ben is 5237 szakképzetlen pedagógus szerepel az általános iskolai statisztikában, a tanárlétszám 7,7 százaléka. Azóta a Művelődési Minisztérium és a tanácsok erőfeszítései — a főiskolai-egyetemi felvételi keretszámok megemelése, fizetésrendezés, letelepedési segély, szolgálati lakások építése, stb. — következtében évről évre javul a helyzet. A közvéleményt ennek ellenére is nyugtalanítja a képesítés nélküliek foglalkoztatósa. Sokan kérdezik, hogy helyettük miért nem állítják újra sorompóba a nyugdíjas pedagógusokat. Ésszerű javaslat, kétségtelen, nem is kerülte el az oktatási vezetők figyelmét. Üjabban mind több nyugdíjas tanár és tanító dolgozik az iskolákban, pontos számadat azonban egyetlen országos összesítésben sem található róluk, aminek az a magyarázata, hogy a rendeletben előírt évi összóra- számon alul engedély nélkül is foglalkoztathatják őket az igazgatók. Ez idő tájt 3604 általános iskola működik Magyarországon, és óvatos becslés szerint legalább kétharmadukban egy, vagy több nyugdíjas pedagógus is tanít. Sokat mondó adat: a Művelődési Minisztériumban erre a tanévre 1653 nyugdíjas nevelőnek adtak mentesítést, ők tehát a nyugdíjuk mellett teljes óraszámban taníthatnak. Időnként elhangzik más magyarázat is. Némelyek szerint az iskolaigazgatók azért veszik fel szívesebben a képesítés nélkülieket, mint a nyugdíjasokat, mert ily módon pénzt takaríthatnak meg, amiből aztán telik a törzs- gárdatagok bérének emelésére. Efféle esetek kétségtelenül előfordulhatnak, de azért mégsem ez a jellemző a mai helyzetre. Az igazgatók ugyanis legtöbbször azért kénytelenek a szakképzetlen munkaerőt választani, mert nincsen más jelentkező az állásra, nem akad nyugdíjas sem. Főleg a falvakban. „A képesítés nélküli pedagógus : szükséges rossz” — ez a kifejezés járja az oktatási berkekben. Így igaz, ám hiba volna ennek a rétegnek a munkájáról summásan ítélkezni. Ne feledjük el, hogy azok, akik öt-tíz esztendővel ezelőtt szinte az utcáról léptek a katedrára, azóta nagyobbrészt oklevelet szereztek, és tisztességesen helytállnak az iskolai munkában. Számuk jóval tízezer fölött jár. Igazgatók mondják, hogy számos ilyen nevelő nagyobb hivatástudattal és eredményesebben tanít, mint némelyik nappali tagozaton diplomázott kartársa.-----|i álljon hát a kated| f rára, gyerekeink elé, _** ha nincs elegendő s zakember? A körülmények ismeretében nem is olyan könnyű kérdés ez, mint amilyennek látszik. Az iskolák vezetői egyelőre csak e két lehetőség közül választhatnak. Bizakodásra az ad okot, hogy évről évre kevesebbszer kell a szükségmegoldáshoz nyúlniuk. P. Kovács Imre Báli krónika Karnevál hercege uralkodásának csúcspontjához ért. Diszkó ide, diszkó oda, máskor talán hódíthat az újféle módi, de ilyenkor, télvíz idején mégis a bál az igazi. Gazdászok, orvosok, jogászok, cigányprímások és a jó ég tudná számon tartani kicsodák rendezik hagyományos és hagyományteremtő, csillogó, kápráztató, leg ... leg ... legesleghíresebb báljaikat. Megyénkben is sokfelé van farsangi mulatság, de szóljon most a krónika egy fővárosi bálról. Aki hétközben mondjuk műszerészként dolgozik, most mint estélyi ruhás dáma hódit, gáláns lovagjáról pedig meg nem mondaná senki emberfia, hogy civilben a sütőiparnál szerelő. A parketten néha mackós darabossággal, másutt légi könnyedséggel lejtik táncaikat a párok, a pódiumon pedig elegáns zenekar adja a talp- alávaló muzsikát. Úgy, mint másutt. Egyetlen különbség van csupán a többi bálhoz képest: itt a vendégek nem hallják se a zenét, se egymás szavát. A Hungária kávéház összes termében a Siketek Sport Clubja rendezi ország-világra szóló táncmulatságát. Vegyüljünk el kissé a báli forgatagban, •látogassunk meg például egy asztaltársaságot. A tere-fere szóvivője Csillag György nyomdász. Sugárzó intelligenciájú férfi, nem néz ki 73 évesnek. — Pedig ezeknek a báláknak alapító tagja vagyok — mondja. — 1928-ban kértek meg, hogy lépjek be a Siketek Sport Club „vezérkarába". Még abban az évben megrendeztük a bálát, nem kevésbé nevezetes helyen, mint az Országházban. Egy év múlva ismét a Parlament épülete adott otthont a mulatságnak. Emlékszem, olyan hideg volt, hogy a kapuban álló rendezőket 20 percenként kellett váltani. Egész 1942-ig tartott a klub aranykora, , akkor a fasiszta törvények fniatt lehetetlenné vált nemcsak a munkánk, de az életünk is. Csillag György felesége finom szépségű asszony. A szomorú időkre emlékezve könny bujkál szemében: — 1944-ben koncentrációs táborba vittek — mondja. — Volt a kapuban egy katona. Úgy integetett, mint a közlekedési rendőr. Jobbra, középre, balra. Aki középre jutott, az egyenesen a „fürdőbe" ment. A gázba! Egy kézmozdulaton múlott csupán, hogy mikor kell meghalni. — Bál van, ne szomorkodj — vág közbe a férj. — Jöttek ismét jobb idők. 1946- ban újra együtt voltunk, vidáman táncoltunk. József Jo. lánt, a költő testvérét is meghívtuk a bálba, ő irt cikket a vigasságról. Remegni kezd a krónikás tolla: ilyen előd után nehéz lesz méltó módon érzékeltetni az est hangulatát. Áll a bál. A zenekar mellett nagy papírlapokra felírják a soros tánc ritmusát. Most éppen a tangó járja. Felkérem egy táncra asztal- társamat, Ivánkái Terézt, aki kiváló asztaliteniszező. Amikor megkérdem, mennyi érmet szerzett olimpián, világ- versehyeken, keserű félmosollyal válaszol: — Sokat! Hál' istennek. Amíg súlyosbodó betegségem engedte, versenyeztem. De az érmeknél is fontosabb volt, hogy együtt lehettem barátaimmal, sorstársaimmal. Ha. zánkat képviselhettük. Amikor egy-egy olimpián felálltunk a dobogó legmagasabb fokára, láttuk, hogy felkúszik az árbocra a nemzetiszínű zászló. A Himnuszt is eljátszották. Nem hallottuk a hangot, mégis torokszorító érzés volt. Ugye, szép a magyar Himnusz hangja? — Igen Tériké, nagyon szép! Táblát cserélnek a zenészek, rock and roll következik. Megköszönöm a táncot, tréfálkozva mentegetőzöm, „botfülem van” a gyors számokhoz. Tériké jót nevet a helyzeten, mert ő a beat- ritmust is szereti... Nem bál a bál szépségki- rálynő-választás nélkül. A nemzetközi zsűrinek nem könnyű a dolga. Hiába, no, kinek a szőke, kinek a barna. Parázs vita után születik meg a döntés: a szépek közül is a legszebbnek ítéltetik Papp Katalin péceli varrónő, aki bizonyára az úszással szerezte tökéletes alakját, kecses mozgását. Második helyezett egy bécsi kislány, Sabine Pachler, a harmadik pedig a budapesti Sle. zsák Kati. A díszes szalaggal ékesített szépségkirálynő és udvartartása a választás utáni táncban még a korábbinál is kapósabb lesz. — Ugye, jó a hangulat? — kérdi sugárzó arccal Welt- ner Györgyné, a főrendező. — Több mint 500-an vagyunk. Jöttek vendégek szinte egész Európából. Nehéz napjaim voltak az elmúlt héten. Sokan hiába ostromoltak belépőjegyért. Jövőre is megrendezzük a bált, akkor a Duna Intercontinentalban. El nem maradhat ilyenkor a tombola sem. A rendezők korábban levelet írtak az Orion gyárba, kérdezték, kaphatnának-e kedvezményesen egy tv-készüléket. A vezérigazgató válaszolt, pakkot is mellékelt. Ajándékba. Jó szórakozást kívánva a nyertesnek. Ez a szerencsés férfiú pedig Pányi Béla, a vízilabdacsapat kapitánya. Egyébként a vízipólósok is olimpiai bajnokok ... Nagy illetlenség volna, ha valaki szájbiggyesztve mondaná, „csak” a siketek olimpiájának bajnokai. Mert azon emberek számára, akik nem hallanak, a sportolás fontosabb, másabb, életet adóbb, mint a köznapi halandóknak. Ép testben ép lélek — szól az ősi bölcsesség. Ám akiket sorscsapás ért, bizony a lélek épségét is csak hősi küzdelemmel tarthatják meg. Tisztelet a hősöknek! A mindennapok győzteseinek, akik most vidáman ropják a táncot, kivilágos virradatik. Andódy Tibor MOZI fl szeleburdi család 1 Egész idő alatt — bár szünet nélkül nevettem — evett a sárga irigység. Mert Bálint Agnes, A szeleburdi család írónője, „Mazsola mamája” olyan életvidám szülőpárt állított a gyermek és felnőtt közönség elé, a szeleburdi szülőkben, akiknek életvitelét a jobb érzésű felnőttek csak jelmezkölcsönzőből meghatározott időre igénybe vett „kötélidegekkel” tudnának produkálni. Szóval irigykedtem, aztán már, néhány órával a film után, komoly társalgásba kezdtem magammal arról, hátha én is alkalmas lennék a filmbeli szülők vidám, mindent megértő életszemléletére. Palásthy György tehát megint olyan — a ma emberét izgató, gyötrő témához nyúlt ezzel a filmmel, amely úev tud gondolkodásra ingerelni, hogy — miközben gyerek és felnőtt egyaránt jól szórakozik, az utóbbiak nem kapnak feloldozást a felelősség alól. A dolog Gyurival, a papa- gállyal kezdődik és végződik. Gyuri elrepül, majd a film végén megkerül. Rövid távozása alatt pedig bepillanthatunk egy öttagú értelmiségi család életébe, akik kétszobás lakásban szorongnak a nagyra nőtt fikusz, egy pingpongasztal, két aranyhörcsög, egy készülődő doktori disszertáció, és tudományos könyv, valamint a mindig boldogan fellátogató haverok társaságában. Életük mégis vidám, irigylésre méltó. A tudományos munkát végző biológus papa (Brnyei Béla játssza megejtő félszegséggel, kedvességgel), a minden bajt elsimító mama (Drahota Andrea, derűs, élvezetes alakítása) olyan boldog, harmonikus családi légkört tud teremteni, ahol minden a gyerekért van, de úgy, hogy az egyetlen számba vehető „kereső”, a papa reményt, így családi házat keltő könyvének elkészülésében a kis család egy emberként részt vesz. Ebben a családban mindig történik valami, mert élnek, a szó teljes értelmében. Szemben Belvíziékkel, ahol bánatosan unatkozik az egy szem gyerek, ahol minden megvan, mert az apuka szemmel láthatóan „valaki”, csak, akik éppen élni nem tudnak. Egy igazán könnyű, szívből kacagtatni tudó film elemzésekor illetlenség talán a társadalmi mondanivalóval előhozakodni. Itt mégis elkerülhetetlen, mert ettől igazán élvezhető az alkotás, nemcsak a tizenévesek, de a felnőttek számára is. Mert nem enged bennünket jókedvünkben sem megfelejtkezni az életről, amire a filmben a tudományos munkát végző apuka pehelykönnyű zsebe, az alkotáshoz alkalmatlan körülmények folyvást emlékeztetnek, vagy az, hogy ahol csak egy gyerek van — s ezt nem én, az egyik gyerekszereplő mondja — ott mindig megfelelő méretű a lakás, és abban a lakásban minden van, hogy a sokcsaládos embernek menynyi megaláztatást kell vállalnia, hogy ifjúházas gyermekei legalább a mosókonyhában meghúzhassák magukat ... Hát ezért nem merem A szeleburdi családot „csak” ifjúsági filmnek titulálni, bár ebben a kategóriában is a jók közé való. Mert a humor jóízűen fogyasztható ételébe csempészve, komoly mondanivalót is lenyelet a nézővel. B. S. E.
