Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-18 / 41. szám
1982. február 18., csütörtök Itt századmilliméternyi pontossággal kell dolgozni Az Orosházi Üveggyár kutatási és fejlesztési osztályának a kivitelező műhelyében a 15 tagú Gábor Áron Szocialista Brigád igyekszik megvalósítani a tervezők elképzeléseit. Most például egy üvegfúró gép első példánya készül, amiből majd több is kell. Van ugyan egy külföldi, amiből bármennyit be lehetne szerezni dollárért, és természetesen nem csekély áron. így azonban jóval olcsóbb, és nem kell érte dollárral sem fizetni. Téglagyári tapasztalatcsere A hibaelhárítás még nem tmk — Több százezer forint helyett néhány tízezerbe kerül az anyag, az energia, valamint a munkabér. Ennyi az egész — mondja röviden Kovács Ferenc géplakatos, a brigád vezetője. Egy-egy gép, berendezés elkészítésének a folyamata pedig a következő: Gyulai András csoportvezető a 9 géplakatos, a 4 műszerész, valamint az egy-egy marós és esztergályos között elosztja a részfeladatokat. A tervezők többször is tájékozódnak, hogy valóban az ő elképzelésük szerint halad-e a munka. Előfordul, hogy a brigádtagok módosításra tesznek javaslatot. Ha vita támad, kizárólag az érvek a döntők. fA Érthető, hogy a brigádba a fiatal szakemberek legjobbjait válogatták ki. Ebben a műhelyben nincs sablonmunka. A feladatok megoldása sokféle lehet. Néha nincs terv szerint előírt anyag, meg kell találni azt, ami pótlásul a legmegfelelőbb. Várni sem lehet, mert a gépeknek, berendezéseknek határidőre kell elkészülniük. Azt gondolná az ember, hogy ha ők a legjobbak, és a feladatok végrehajtása sok önállóságot kíván tőlük, az a keresetükben is kifejezésre jut. Lipták András lakatos, a brigád szakszervezeti bizalmija azonban kijelenti: — Átlagos a keresetünk. Megfelelő ugyan, de ... Közbeszólok: — Hogy csinálná, ha vezető lenne? Nem válaszol mindjárt. Biztatom: — Csak elfogulatlanul... — Ha kifogástalanul elkészül egy gép vagy berendezés, ami jelentősen hozzájárul a gyár gazdasági eredményéhez, megfelelő arányban prémiummal honorálnám. De ismétlem, csak akkor, ha igazán haszonnal jár, és sok munka van benne. Fehérvári András lakatos 2 és fél éve dolgozik a kivitelezőműhelyben. Az első napokra így emlékszik vissza: — Egy kicsit megleptek az itteni követelmények. Bandi bátyám (Gyulai András) nemegyszer figyelmeztetett: nem tized-, hanem századmilliméter pontossággal kell dolgozni. Ha eltérés mutatkozott, megkaptam a magamét. — Hátrányára vált? — Nem. Inkább ellenkezőleg. Megtanultam dolgozni. Amit nem tudok, megkérdezem tőle. Ami elkészül, az csak kifogástalan lehet. Ezért pedig az elismerés sem marad el. No, nem nagy szavakkal. Néha egy pillantás elég ahhoz, hogy megtudjam, hányadán állok. — És anyagilag? — Különösebben nem érdekel a pénz. Nőtlen vagyok, még katona sem voltam, a szüleimnél minden megvan, anyukám kitűnően főz. Egyelőre nem hiányzik semmi. — Hova rangsorolja őt a brigád? — fordulok Kovács Ferenchez. — Egyelőre még a sor második féléhez. A legfiatalabbak közé tartozik. De hát gyakorlat teszi a mestert. — Lesz belőle mester? — Közöttünk biztosan. Elméletileg is. Érettségizett fiú, mint itt a többség, és sokat jelent, hogy állandó kapcsolatban vagyunk a tervező mérnökkel, tárgyalunk, néha vitatkozunk velük. Ennél jobb lehetőség aligha van a tanulásra. Emellett szinte kényszerít bennünket az élet arra, hogy szakkönyveket, folyóiratokat olvassunk, egy- egy témát tanulmányozzunk. 515 Kovács István elektronikai műszerész most készített el egy mikroprocesszoros pultot, ami — ahogy ő mondja — egyszerűbb számítógéphez hasonlítható. Használatba vételkor a ládaméreteket és a költségeket számítja majd ki. — Számomra igen rokonszenves az egész gyár műszaki színvonala és a vezetőknek az a törekvése, hogy ez a színvonal állandóan növekedjék — jelenti ki. — Mi a véleménye a brigádról ? — Ebben a környezetben mindig jó a hangulat. Intelligensek a brigádtagok, és talán ebből ered, hogy nincs „fúrás”, hanem egymást segítve igyekszünk eredményt elérni. — Igazságos az egyes személyek elbírálása? — Ügy érzem, igen. Részrehajlás nincs. A munka és a magatartás a mérvadó. Lipták András láthatóan jóleső érzéssel könyveli el Kovács István véleményét, amit egy-két szóval még kiegészít: — Néha ugyan vitatkozom Gyulai Andrással, de sikerül mindig közös nevezőre jutnunk. Ez érthető, hiszen nap nap mellett együtt dolgozunk, és nem titok mások előtt sem az, amit megbeszélünk. Megmondjuk, ennyi és ennyi a pénz, amit eloszthatunk, és az is, hogy ki mit csinál jól, és mit rosszul, amin javítani kell. % — Milyen munkára gondol vissza a legszívesebben? — kérdezem még Gyulai Andrástól. — A ragasztott (Hungaropan) üveggyártó sorra. A kutatási és fejlesztési osztály mérnökei tervezték, mi pedig megvalósítottuk. Az üveggyártó sor mikroprocesszoros vezérlésű, és —néhány külföldi kisegítő berendezéssel — másfél éve termelnek rajta. A keverőüzem mikroprocesszoros vezérlésűvé való átalakítása is az osztály és a brigád nevéhez fűződik. Pásztor Béla — Saját megítélésük szerint, milyen Önöknél a tmk? — tette fel a kérdést a népi ellenőr a gyár főmérnökének. — Nagyon meg vagyunk elégedve a fiúkkal, pillanatok alatt ott vannak a meghibásodott gépnél, és már ügyködnek is — hangzott a válasz. Ha pedig ezután az olvasó az üzem konkrét megnevezését kéri számon a cikk írójától, azt kell mondanunk, hogy ez esetben tényleg nem lényeges a helyszín, vállalataink és gyáraink többségénél ugyanis — sajnos — a karbantartók elsősorban tűzoltómunkát végeznek. Akkor ugranak, amikor már baj van, holott — s ezt mindenki tudja — a tmk tervszerű és megelőző karbantartást jelent. Más kérdés, hogy üzemeink eleget tudnak-e tenni a valóságban ennek a két jelzőnek? EGY VIZSGÁLAT TANULSÁGAI Ezt — vagyis a vállalatok tervszerű megelőző karbantartási tevékenységének szervezeti, tárgyi és személyi feltételeit vizsgálta meg a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az elmúlt esztendőben megyénk tizenegy termelőegységénél. A tanulságokat azután most januárban és február közepén két konzultáción szembesítették a megye illetékes üzemi, gyári szakembereinek tapasztalataival. Mielőtt a legfőbb megállapításokat ismertetnénk és elemeznénk, meg kell fogalmaznunk a tmk szerepét. Nem kis dologról van szó, különösen napjainkban, amikor a beruházási források tartós apadásának idején szinte mindennél fontosabb a gépek és termelőberendezések működőképességének, állagának megóvása, valamint éppen a tervszerű, folyamatos karbantartás révén a váratlan meghibásodások megelőzése. Hogy ez valójában mekkora szervezettséget, odafigyelést követel, arra csak egy példa: a tégla- és cserépipari vállalat békéscsabai III- as számú gyárában folyamatos üzemben termelnek a gépek, vagyis egy hét alatt 18 és fél műszakot teljesítenek. Könnyű utánaszámolni, hogy mennyi idejük marad a gép- és villamosságipari szakmunkásoknak a berendezések karbantartására. Mégis eleget kell tenniük feladataiknak, mert ebben a gyárban egy váratlan üzemzavarral fellépő 72 órás kényszerszünet az egész évi tervteljesítést veszélybe sodorja. Ezzel a példával el is jutottunk a tmk-t meghatározó egyik legfontosabb tényezőhöz, a tervszerű karbantartás személyi és tárgyi feltételeihez. A vizsgált üzemekben az üzemfenntartás szervezetileg, felszereltségében és a hozzáértés színvonalát tekintve egyaránt változatos, tarka és szélsőségektől sem mentes képet mutat. Az alapvető feltételek általában adottak, az üzemfenntartás színvonala azonban egészében és külön-külön is elmarad a termelés színvonalától, a szakemberek képzése nem tart lépést a technika fejlődésével. MENNYIT KAPJON A KARBANTARTÓ? Ehelyütt közbe kell vetnünk, hogy témánk hosszú évek óta vajúdó kérdést feszeget, ebből következik, hogy a felmérés alapján szervezett konzultációkon is kevesebb jó megoldást sikerült népszerűsíteni, mint amennyi gondot és nehézséget gyűjtöttek egybe a vitapartnerek. A jó módszerek elterjesztését nehezítette és nehézíti az is, hogy igazából az eltérő termelési szerkezetű üzemek össze sem hasonlíthatók. Aligha van szakember, aki megmondaná, hogy a tégla- és cserépipari vállalatnál dolgozik túl sok karbantartó, mert itt minden ötödik-hatodik ember a tmk-hoz tartozik, avagy a Kner Nyomda kezeli félvállról az ügyet, miután csak minden 12. dolgozója karbantartó? Más a helyzet ott — például a cukorgyárakban vagy a baromfifeldolgozónál —, ahol egyetlen gépegység meghibásodásakor az egész termelést le kell állítani és megint más ott — többek között a kötöttárugyárban —, ahol a meghibásodott varrógépet ki lehet cserélni egy tartalékgéppel és a szerelők a továbbiakban nyugodtan „szórakozhatnak” az elromlott masinával. Három nagyon fontos dolog azonban mégiscsak egy asztalhoz ülteti az üzemfenntartás szakembereit. Az egyik, amiben maguk kevesebbet tehetnek, mert központi intézkedést követelő ügy: az alkatrészellátás. Bár a február 16-i téglagyári tanácskozáson erre is született ötlet, a „házilagos” alkatrészgyártás megyei megszervezését javasolva. A másik, amiben a legtöbb tapasztalatot adhatták át egymásnak a konzultáció résztvevői: a karbantartók anyagi ösztönzésének megoldása. Valamennyien egyetértettek ugyanis abban, hogy ha a gép teljesíti a rászabottakat, abban a szerelők jó munkája is benne van, tehát a termelés eredményétől függően jutalmat, prémiumot érdemelnek. TERV NÉLKÜL NEM MEGY! Végül — s ez alkalommal tényleg nem utolsósorban — a karbantartás tervszerűsége szerepelt terítéken. A témának ez esetben a fontosságán kívül az adott külön hangsúlyt, hogy a vonatkozó rendelet értelmében vállalatainknak ez év végéig el kell készíteniük az üzemfenntartás — benne a tervszerű megelőző karbantartás — szervezését és dokumentálását is magában foglaló átfogó tervét. Ehhez azonban minden egyes gépről, gépegységről és termelő berendezésről tudni kell minden fontos adatot. Sajnos — ezt is bizonyította a vizsgálat — a géppark valós állapotát napról napra tükröző adatszolgáltatás sincs a legtöbb helyen annak rendje és módja szerint megszervezve (ezt a munkát a hűtőházban is csak nemrég kezdték el például). Pedig a folyamatos karbantartás megtervezésének, szervezésének alapja nem más, mint ezen adatok gyűjtése, rendezése, amire azután természetesen a számítógépet is segítségül lehet hívni, ahogyan azt a Tégla- és Cserépipari Vállalatnál vagy a Csepel Autógyárnál teszik. Jelenleg a tervszerűség e tekintetben főleg abból áll, hogy az évre kiadott költség- keret felhasználását tervezik meg, nem pedig a szükséges felújításokat, javításokat, cseréket rangsorolják a felhasználható pénzeszközökkel szembesítve. Ezt az állapotot súlyosbítja, hogy a szükséges munkálatokat szinte csak megbecsülik a tervezéskor, minden különösebb diagnosztizálás, műszeres bevizsgálás nélkül. Jó példák igaz ebben is akadnak, így a HA- FE-nél vagy a MEZŐGÉP mezőkovácsházi gyáránál. '*#* összegezve: az üzemfenntartás, a tmk feladata nem egyszerűen a géphibák kijavítása, az üzemzavar elhárítása. Küldetése valójában mindezek megelőzése a folyamatos karbantartással a váratlanul fellépő akadályok kiszűrése a termelési folyamatból. Ezzel nemcsak a beruházásszűkében levő népgazdaságnak tesz jó szolgálatot (a gépek élettartamának megnyújtásával), hanem az álarcban is kedvezőbb pozíciókat teremt az adott gyár termékeinek. A termelékenység növekedésével, a selejt csökkentésével ugyanis egyfelől kedvezően hat az önköltség alakulására, és fokozza a határidők megtartásának biztonságát is másfelől. Ha pedig ennyi minden függ tőle, akkor rendelettől függetlenül is létkérdés tervszerűvé és szervezetté tétele, a folyamatban részt vevő szakemberek rendszeres továbbképzésének megszervezése. Jó ügyet karolt fel tehát a GTE Békés megyei szervezete, amikor a megyei NEB-bel összefogva kezdeményezte a vállalatok és üzemek együttműködését. Kőváry E. Péter Hz önállóság útján Üvegházi ártalmak A gyorsan változó külső és belső feltételekhez való igazodás napjainkban kikényszeríti, hogy új utakat keressünk a vállalati szervezetek kialakításában is, hogy még inkább kihasználjuk a vállalati önállóságban rejlő lehetőségeket. A kormányzati szervek döntése nyomár ezért az elmúlt másfél évben megszűnt több nagyvállalat, tröszt, és a korábban kereteikben tevékenykedő mintegy 150 gazdálkodó egység az önállóság biztató, de rögös útjára lépett. * * * A 60-as évek elején és közepén a magyar gazdaság szervezeti kialakításakor előtérbe kerültek a nagyvállalatok. Elsősorban annak érdekében, hogy növekedjék versenyképességünk a nemzetközi piacokon, s hatékonyabban tudjunk eleget tenni a hazai igényeknek, a korábbiaknál gazdaságosabban, jövedelmezőbben. Az ennek szolgálatában összevont vállalatoknál ugyanis koncentrálódhattak a műszaki, technológiai, technikai fejlesztések, az anyagi és szellemi erőforrások. A kezdeti időszakokban az összevonások látványos sikereket hoztak. A korábban hosszú éveken át önálló, nemegyszer súlyos értékesítési, gazdálkodási gondokkal küzdő vállalatok magukra találtak, megerősödtek. Sok helyütt hozzáláttak a termelés nagyüzemesítéséhez, korszerűsítéséhez, másutt a nagyvállalaton belül végrehajtott profiltisztítás lehetővé tette, hogy az erőket a legkedvezőbbnek ígérkező fejlesztésekre koncentrálják, a termékszerkezetet legfontosabb partnereik igényeihez igazítsák. S ez akkor sem okozott gondot, ha esetleg jövedelmezőségi és gazdálkodási problémákkal járt, hiszen a nagyvállalaton belül kiegyenlítődtek a nyereségek és veszteségek, a sikerek és kudarcok. Az anyagi és szellemi erők, eszközök koncentrálása a vállalatok számára egyenként és összességében jó néhány évig biztosította a fejlődés, a prosperitás lehetőségét. S mi tagadás, a gyáregységek viszonylag kényelmesen, kockázat nélkül élhettek az utasítás rendszerű nagyvállalati szervezetben. Kockázatuk általában műszaki, termelési jellegű kockázat és felelősség volt, gazdasági kockázatuk minimális. A tröszti és nagyvállalati „ernyő” védelmet bizo tosított a külvilág „viharaival” szemben. A vállalatok keveset érzékeltek az alkalmazkodás kényszeréből. Egyébként is: a vállalkozás lehetősége számukra korlátozott volt. Napjainkban viszont már megengedhetetlen ez az üvegházi állapot. A világ- gazdasági kihívásra csakis úgy reagálhatunk hatékonyan, ha minden gazdálkodó egységünk közvetlenül is érzékeli a piac hatásait, a gazdasági környezet nyomását. Ha megfelelő összhang teremtődik, a gazdasági munka egészére kiterjedő kockázat és a gazdasági érdekeltség között. De nemcsak népgazdasági érdek a nagy- vállalatok érzéketlenségének, rugalmatlanságának, nem megfelelő szervezeti méreteinek felszámolása. Mindez ugyanis a vállalatok számára is nélkülözhetetlen. Kormányzati vizsgálatok kiderítették például, hogy bizony az egyes trösztök, nagyvállalatok minden korábbi törekvés ellenére — nagyon is vegyeskereskedés jellegűek, technológiájukban sincs semmi közös vonás. Egyre több gondot okozott ugyanakkor a nagyvállalatoknál elburjánzott adminisztráció és bürokrácia, amely nem volt képes, vagy nem is akarta hatékonyan védeni gyáregységeinek érdekeit a külpiacokon, vagy a hazai partnereknél. A feszültségek azonban igazán a trösztök és nagy- vállalatok jövedelemelosztó, kiegyenlítő tevékenységéből fakadtak. Abból, hogy az egyes vállalatoknál végzett munka eredménye egyre kevésbé került összhangba e vállalatok érdekeltségi alapjaival. Egy-egy vállalati egység hiába ért el kiugró sikereket például a tőkés piacokon ; ha számára más ösztönzések érvényesültek, beruházásokra, fejlesztésekre alig kaptak valamit. Hiába produkálták a nagyvállalaton belül a nyereség tetemes részét — mert ez is előfordult — épp olyan elbírálásban részesültek, mint egy másik, de veszteséges gyár- egység. Dolgozóinak bére, jövedelme semmivel sem haladta meg a más tagvállalatok dolgozóinak keresetét. Akadt rá példa, hogy a trösztökhöz tartozó gyár évek óta nyereséggel zárta az esztendőt, de egyetlen fillér nyereségrészesedést sem kapott. Vagyis a jól dolgozó, a népgazdasági követelményeket teljesítő, a külgazdasági egyensúly helyreállításához aktívan hozzájáruló vállalatoknak a közös „kalapból” jószerivel semmi sem . jutott, csak beletenni kényszerültek. Nem csoda hát, ha az önállóság útját választották. Andrássy Antal (Következik: „Add vissza a babaruhát!”) A híres hortobágyi szürke gulya téli szálláshelyeken vészeli át a kemény telet. Az állatok hat-nyolc centis bundát növesztenek, így védekeznek a zord időjárás ellen. Az andrástelki kerület százhatvanegy üszőjét és harmincnyolc bikáját ezekben a napokban is rendszeresen járatják (MTI-fotó: Oláh Tibor felvétele — KS)
