Békés Megyei Népújság, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-31 / 26. szám
1982. január 31., vasárnap Közlemény Púja Frigyes és Oskar Fischer lárgyalásairől HÍREK HÍREK HÍREK TELEX 9 BUDAPEST Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke miután pénteken Prágában részt Vett az SZVSZ titkárságának ülésén, szombaton rövid látogatást tett Varsóban. A látogatás célja a lengyel szakszervezeti mozgalom időszerű helyzetével, tevékenységének újraindításával való ismerkedés volt. Megbeszélték a lengyel képviselők részvételét a Szakszervezeti Világszövetség februári havannai kongresszusán. Gáspár Sándor szombaton délután hazaérkezett Budapestre. • MADRID A spanyol kormány szóvivője péntek este, a minisztertanács ülését követően megerősítette, hogy számos nyugati ország hivatalosan bejelentette, külügyminiszteri szinten vesz részt a madridi találkozó február 9-én folytatódó tanácskozásain. A szóvivő egyben közölte, a spanyol kormány is egyetért azzal, hogy ez alkalommal „alapjában a lengyelországi helyzetet vitassák meg”. • TUNISZ Ismét elhalasztották, most már harmadszor az arab külügyminiszterek értekezletét, amelyen a szíriai Golan-ma- gaslatok izraeli bekebelezésével előállt, helyzetet és az arab világ ellenlépéseit "készülnek megvitatni. Az AFP francia- hírügynökség tuniszi értesülése szerint a halasztásban Szíria kormánya és Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára állapodott meg, tekintettel arra, hogy jelenleg az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli ülsszaká- nak napirendjén szerepel a törvénytelen izraeli lépés vitája. Az értesülés szerint az arab külügyminiszterek értekezletét február 12-re halasztották. • KAIRÓ Iloszni Mubarak egyiptomi elnök szombaton, felesége és magas rangú kormányküldöttség társaságában megérkezett Rómába, októberi hivatalba lépése óta első külföldi kőrútjának első állomására. Vatikáni és Római, majd párizsi, washingtoni, londoni s végezetül bonni tárgyalásainak középpontjában a nemzetközi, s ezen belül a közel-keleti helyzet, illetve a meglátogatandó országok és Egyiptom kétoldalú kapcsolatai fognak állni. A nukleáris fegyverekkel rendelkező európai nagyhatalmak — nyugaton Nagy- Britannia és Franciaország, keleten pedig a Szovjetunió — között olyan zóna terül el, amelynek államai kinyilvánították, hogy nem óhajtanak tömegpusztító fegyverek birtokába jutni, azokat felhalmozni. Az utóbbi évtizedek' történelmi, politikai körülményei folytán mégis olyan helyset alakult ki, hogy ezen országok némelyikének földjén nukleáris eszközöket állomásoztatnak. Ez ázt jelenti, hogy a kontinens egésze lehetséges hadműveleti területté, egy esetleges háború hadszínterévé válik. Az ebben rejlő veszély elhárításának útja: ezeknek az államoknak a területét a béke és a biztonság övezetévé változtatni. Így foglalta ösz- sze az európai atomfegyvermentes övezetre vonatkozó tervének lényegét Albert de Smaele belga politikus, nyugalmazott miniszter, aki a külügyi intézet, valamint az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága vendégeként tartózPuja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1982. január 28. és 30. között baráti látogatást tett hazánkban Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. A külügyminiszterek átfogó véleménycserét folytattak a két ország együttműködéséről, valamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Német Demokratikus Köztársaság kapcsolatai az államainkat összekötő alapvető szerződésekkel, valamint Kádár János, az MSZMP KB első titkára, és Erich Honecker? a NSZEP főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke találkozóján elfogadott határozatokkal összhangban, a két nép javára minden területen eredményesen alakulnak. A külügyminiszterek megerősítették kormányaik szilárd elhatározását, hogy következetesen folytatják országaik baráti, sokoldalú együttműködését a fejlett szocialista társadalom építése, a béke megőrzése, a nemzetközi biztonság erősítése, és az enyhülés folytatása érdekében. A felek ebben a szocialista államok közössége erősítésének és egységének szilárdításához való konkrét hozzájárulást látnak. Franz Muhrinak, az Osztrák Kommunista Párt elnökének bevezető referátumával szombaton megnyílt Bécsben az Osztrák KP rendkívüli kongresszusa. Az egynaposra tervezett tanácskozás 584 küldötte megvitatta a párt új programját. Az új pártprogram címe, „Szocializmus Ausztria színeiben” két lényeges elemet egyesít — mutatott rá megnyitó referátumában Franz Muhri, az OKP elnöke. Egyrészt azt a törekvést, hogy az osztrák kommunisták a párt 1918-ban történt alapítása óta eltelt évtizedek tapasztalatait összegezve, a mai valóság realitásainak igényes elemzésével egy átfogó, messzire mutató, a kiéleződött osztályharc körülményei között is jól alkalmazható dokümentumot mondhassanak magukénak, amelyben nemcsak a jelen ellentmondásainak elutasításai. hanem a mindennapi politikai-ideológiai munkában követendő szocialista alternatívák is megfogalmazódnak. kodott az elmúlt napokban hazánkban. A neves közéleti személyiség szombati elutazása előtt nyilatkozott Császár Tibornak, az MTI tudósítójának. A többi között hangsúlyozta: a két éve született tervezet, amelyet kezdeményezésre több ország politikai életének képviselőivel együtt munkáltak ki, különö- ssen időszerű napjainkban, amikor folyamatosan növekszik a nukleáris fegyverek száma, újabb és újabb pusztító eszközöket állítanak elő. Utalt arra, hogy az új közép-hatótávolságú nukleáris NATO-rakéták tervezett felépítése csak tovább növeli a kontinens fenyegetettségét, majd így folytatta: — Ha az egymással szemben álló katonai tömbök között nukleáris konfliktus törne ki, az összecsapás semmiképp sem maradhatna korlátozott jellegű. De a felhalmozott tömegpusztító fegyverek csupán egy kis töredékének bevetése is a tömeghalált jelentené Európa számára, hiszen a hirosimai- nál több százszor nagyobb A miniszterek kiemelték, hogy államaik aktívan közreműködnek a szocialista közösség országai összehangolt külpolitikai céljainak valóra- váltásában, a Varsói Szerződés és a KGST keretében folyó együttes tevékenység továbbfejlesztésében. Kifejezték mély aggodalmukat a megnövekedett nemzetközi feszültség miatt. Méltatták, továbbá teljes és aktív támogatásukról biztosították a Szovjetunió nagy erőfeszítéseit a fegyverkezési hajsza megfékezése, a leszerelés, a béke és az enyhülés érdekében. Kifejezték reményüket, hogy a genfi szovjet—amerikai tárgyalások eredményei a nukleáris fegyverzetek mind alacsonyabb szintjén erősítik valamennyi európai állam és nép biztonságát, és ezzel pozitívan befolyásolják a nemzetközi légkört. Ugyancsak aláhúzták a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások mielőbbi újrakezdésének nagy jelentőségét. Púja Frigyes és Oskar Fischer hangsúlyozták, hogy kormányaik továbbra is mindent megtesznek a madridi találkozó eredményes befejezéséért, beleértve az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia ösz- szehívásáról szóló megállapodást is. Az új program ugyanakkor — és ez a másik elem — minden korábbinál jobban figyelembe veszi Ausztria nemzeti sajátosságait. A szocialista forradalom általános törvényszerűségeit és tapasztalatait a nemzeti sajátosságokra alkalmazva és aktualizálva igyekszik szem előtt tartani. Az Osztrák KP elnöke beszédében kitért a lengyelországi válság nyomán támadt ideológiai vitákra is. Leszögezte mindenekelőtt, hogy az osztrák kommunisták értékelése szerint a lengyel problémák okai nem a szocialista rendszerre, hanem vezetésük szubjektív hibáira. a szocialista építés általános érvényű törvényszerűségeinek Ügyeimen kívül hagyására, helyenkénti megsértésére vezethetők vissza. A rendkívüli kongresszus délután az új programtervezet, valamint Franz Muhri referátuma feletti vita után egyhangúlag elfogadta az Osztrák Kommunista Párt új programját. erejű bombák közül egy is milliók pusztulását okozná. A saját atomfegyverrel nem rendelkező európai országokban több mint 400 millió ember él. E harminc állam között a NATO-hoz, a Varsói Szerződéshez tartozó országok, valamint el nem kötelezettek és semlegesek egyaránt vannak. Külön-kü- lön nem képesek megvédeni magukat e veszélytől, ám együttesen igen nagy politikai erőt képviselhetnek. Ha tehát valamennyien közösen lépnek fel annak érdekében, hogy területük1 mentes legyen mindenfajta nukleáris pusztítóeszköztől, ezzel nemcsak saját érdekeiket védik, hanem jelentősen hozzájárulnak a nukleáris háború elhárításához, az egész világ békéjének megvédéséhez. E tervezet a mai helyzetben talán utópiának tűnik — tette hoziá —, de meggyőződésem : reális, megvalósítható program. A koncepció visszhangjáról szólva elmondotta, hogy számos országban talált kedvező fogadtatásra e gondolat, annál is inkább, mivel Egyetértettek abban, hogy a szocialista és a tőkés országok vezetőinek az elmúlt hónapokban lezajlott tárgyalásai kedvezően hatottak a nemzetközi helyzetre, és hozzájárultak a szükséges párbeszéd folytatásához. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság határozottan visszautasítja az USA és a NATO beavatkozási kísérleteit a Lengyel Népköztársaság belügyeibe. Egyedül a lengyel nép szuverén és alkotmányos joga, hogy eldöntse, miként oldják meg a felhalmozódott problémákat Lengyelországban. A külügyminiszterek aláhúzták, hogy országaik teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosítják a lengyel vezető szerveknek a törvényesség helyreállítására, a szocialista építőmunka biztosítására irányuló, a testvéri lengyel nép alapvető érdekeit szolgáló intézkedéseit. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztereinek találkozását a szívélyesség, az elvtársi légkör és a teljes nézetazonosság jellemezte. Púja Frigyes köszönettel efogadta Oskar Fischer hivatalos baráti látogatásra szóló meghívását. * * * Oskar Fischer szombaton elutazott Budapestről. Golan-vita az ENSZ-közgyülésen Az ENSZ-közgyülés sürgősséggel összehívott rendkívüli ülésszakán, amely a Golan-fennsík izraeli bekebelezése után előállott helyzetet vizsgálja, a péntek esti vitában Szíria, Libanon, Kuba és a PFSZ hatékony intézkedéseket követelt az agresszor állam ellen. Szíria és a PFSZ képviselői felvették a kérdést, vajon nem kellene-e felfüggeszteni Izraelnek azt a jogát, hogy részt vegyen a világszerve*et munkájában. Mint ismeretes, a Biztonsági Tanács csütörtökön határozta el a rendkívüli ülésszak megtartását, miután az Egyesült Államok a BT-ben vétóval megakadályozta egy olyan határozat elfogadását, amely lehetővé tette volna a világszervezet tagállamainak, hogy saját belátásuk szerint szankciókkal sújtsák Izraelt a Golan annexiója miatt. A közgyűlés viszont csak általános jellegű elvi határozatokat fogadhat el, csak ajánlásokat tehet, és nem rendelhet el büntető intézkedéseket. A péntek esti vitában az arab felszólalók kiemelték az Egyesült Államok felelősségét, tekintettel arra, hogy stratégiai egyezménye Izraellel felbátorította Tel Aviv-ot a terjeszkedésre. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője figyelmeztetett arra, hogy Washington és Tel Aviv stratégiai együttműködésének folytatása Izrael további terjeszkedését szolgálja. A közgyűlés hétfőn délután folytatja a vitát. megvoltak az előzményei: a különböző szubregionális atomfegyvermentes övezetek — például Észak-Európa, a földközi-tengeri országok vagy a Balkán-térség — kialakítására vonatkozó javaslatok'. Ugyancsak fontos jellemzője a tervezetnek,. hogy a realitások figyelembevételével fokozatosan, egy hosz- szabb folyamat végeredményeként képzeli el az atomfegyvermentes övezet megvalósítását. — Olyan program ez, amely mind a harminc érintett ország tevékeny részvételét, együttműködését igényli — mondottá Albert de Smaele. — Többek között olasz, finn, belga, lengyel politikusok, neves közéleti személyiségek támogatják valóra váltását, s megértésre, segítő szándékra talált Magyarországon is. Őszinte, baráti megbeszéléseinket az országaink, Európa jövőjéért érzett felelősség, a béke megőrzésének, a biztonság megszilárdításának közös óhaja hatotta át. S ami a legfontosabb: az európai tömegek mind határozottabban hallatják szavukat a nukleáris katasztrófa elkerüléséért. Remélem, állásfoglalásuk a kormányokat is cselekvésre készteti — fejezte be nyilatkozatát a belga politikus. MA: MARCELLA NAPJA A Nap kél 7.12 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kél 10.25 — nyugszik 23.46 órakor HOLNAP: IGNÁC NAPJA A Nap kél 7.11 — nyugszik 16.45 órakor A Hold kél 10.52 — nyugszik 0.00 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyvenül évvel ezelőtt, 1837. január 31-én született Györkönyben, és 65 éves korában, 1902-ben hunyt el Tolnai Lajos költő, író, szerkesztő, a XIX. század végén kibontakozó magyar kritikai realista prózairodalom jelentős alakja. * * * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. február 1-én született, és 59 éves korában, 1961-ben halt meg Berda József, József Attila-díjas költő. — NAGY SIKERE VOLT annak a kiállításnak, amelyet Mezőkovácsházán, a művelődési házban tartottak „Békés megye fogyasztási szövetkezetei bemutatkoznak” címmel. Az V. ötéves terv időszakáról — dokumentumok, fotók és grafikák — mutatták be a megye szövetkezeti mozgalmának erőteljes fejlődését, (ti) — OROSHÁZÁN, az Alföld Szállóban tartja a HNF megyei nöbizottsága február 2- án, kedden délelőtt 10 órától egész napos tanácskozását, melyen a városi-községi nő- és rétegpolitikai tisztségviselők vesznek részt. Egyebek között dr. Pongrácz Marietta, a MNOT képviselője a nők prágai világkongresszusáról tájékoztatja a rendezvény résztvevőit, (bi) — MEGYÉNKBEN a népi ellenőrzési bizottságok 1981- ben 113 közérdekű bejelentést vizsgáltak, amelyből 49 névtelenül érkezett. A saját hatáskörben intézett ügyek közül 49 bizonyult alaposnak, ami a korábbiaknál magasabb arány. — KEDVEZ AZ IDŐ a nádaratásnak az ország legnagyobb összefüggő nádterületén, a Fertő-tavon. A Fertői Nádgazdasági Vállalat munkásainak többségét a tó magyar oldalán levő 6 ezer hektáros nádrengetegéhez irányította. A héten volt olyan nap, amikor egy műszakban 84 ezer kéve nádat vágtak le. — A BÉKÉSSZENTANDRÁ- SI Tessedik Sámuel Termelőszövetkezetben munkavédelemre a VI. ötéves tervben csaknem 15 millió forintot fordítanak. Ebből.az összegből a munkakörülmények javítására 7,8 milliót, biztonságtechnikai fejlesztésre pedig 5,6 milliót költenek. — ÚJ FAGYÁLLÓ SELLYÉRŐL. Új fagyálló folyadékot fejlesztettek ki a Sellyéi Agrokémiai Szövetkezetben. A vegyiüzem szakemberei olyan hazai vegyszert állítottak elő, amellyel helyettesíteni lehet az importból származó Gli- kosole hűtőfolyadék egyik fontos alapanyagát. A Zim- kor nevű fagyálló folyadéka laboratóriumi vizsgálatok szerint a külföldről behozot- tal azonos minőségű. A tervek szerint évente 40 millió litert hoznak forgalomba. — A MEZÖBERÉNYI Faipari Szövetkezet a közeljövőben egyes munkaterületein átszervezéseket hajt végre, amelyek lehetővé teszik az üzemrészek jobb kihasználását. Ezenkívül növelik a szociális ellátás színvonalát. Erosodo szel Várható időjárás ma estig: északnyugat felől felszakadozó felhőzet, felhőátvonulás, szórványos hózáporral. Országszerte megerősödő, a Dunántúlon időnként viharos északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nulla fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel nulla fok fölött. — HUMORFESZTIVÁL a rádióban. Marton Frigyes rendező irányításával szombaton kezdődtek a rádió 6-os stúdiójában a III. humorfesztivál nyilvános felvételei. A tavaly ősszel meghirdetett pályázatra 1132, jeligével 5018 pályamű érkezett a rádióba. Az első fordulóban elhangzott pályaműveket február 8. és március 8. között hétfő esténként sugározza a rádió. A művek tolmácsolásában a rádió kabarészínházának teljes színészgárdája közreműködik. — ÁLLÁSOK PEDAGÓGUSOKNAK. Megjelent a Művelődési Közlöny XXVI. évfolyamának 3. száma, amelyben mintegy 3600 állást hirdetnek az alsó- és középfokú nevelési-oktatási intézmények vezetői a már munka- viszonyban álló pedagógusoknak. A pályázatok benyújtásának határideje február 18. A közlöny a hírlapárusoknál is beszerezhető. — NAGYARÁNYÚ fejlesztésbe • kezdtek az Épületasztalos és Faipari Vállalat soproni gyárában, 550 millió forintot fordítanak olyan gépek, berendezések munkába állítására, amelyeken tökéletesen záró, jó hőszigetelő ablakokat tudnak készíteni. Az új üzemegységekben a tervek szerint 1984. második felében kezdődik a próbagyártás. — A SZARVASI Vajda Péter Szabadegyetem egészség- nevelési tagozata február 1- én, hétfőn a cukorbetegséggel kapcsolatos előadást rendez, melyet dr. Iványi János, a gyulai megyei kórház főorvosa tart. — CSORVÁSON a lakosság takarékbetét-állománya 1965- ben 15 millió forint volt. A takarékszövetkezetben kezelt betétállomány 1981. december 31-én elérte az 53 millió forintot. Érdemes megemlíteni, hogy a betétállományon belül évről évre egyre növekszik a tartós betétek aránya. Az ifjúsági takarékbetétek száma pedig meghaladja a 600-at. — A HÁZGYÁRI elemeket közút helyett vasúton szállítják Szolnokra a debreceni házgyárból július elsejétől. Az érdekeltek megállapodása értelmében 1200 lakás elemei kerülnek vasúti tengelyen felhasználási helyükre. Gazdasági számítások szerint a szállítási költség csaknem 43 millió forinttal csökken, így az építőipar négyzetméterenként 600 forinttal olcsóbban tudja előállítani a lakásokat. — BÉKÉSCSABÁN az ifjúsági és úttörőházban január 31-én, ma 17 órakor kezdődik az a rongyosbál, amelyet középiskolások részvételével tartanak. LOTTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvénye 49 fogadónak volt, nyereményük egyenként 173 482 forint; 3 találata 5474 fogadónak volt, nyereményük egyenként 778 forint; a 2 találatos szelvények száma 177 990 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. II biztonság megszilárdításának közös óbaja Albert de Smaele nyilatkozata Osztrák kommunisták kongresszusa