Békés Megyei Népújság, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
1982. január 16., szombat A meghitt családi élet adta az alapot A szeghalmi vasútállomás melletti új, takaros, szolgálati lakásban beszélgetünk Mendre János váltókezelővel, a munkásőrség alapító tagjával. Munkáról, pártmunkáról, családról, az élet folyásáról, melynek során három fiút neveltek föl, s mindhárom követte apját a testületbe: munkásőrök lettek ők is. S ami még szintén férjemmel — folytatja elgondolkozva — a felszabadulás utáni szép esztendőkben vágtunk neki együtt az életnek, s ez határozta meg a sorsunkat. Nagyon fiatalok voltunk, teli örömmel, bizakodással, s ez nem is hagyott el bennünket soha. — A vasutasélet nem könnyű, nagy a lekötöttség, a szolgálat szabályozza, de másikat, a munkásőrit, hogy abban is letöltse a 24-et. Később már könnyebb lett, de akkor a megélhetés is nehéz volt, különösen amikor egymás után jöttek a gyerekek. — Nem illendőségből mondom — csak mert ez a tiszta igazság —, hogy a feleségem nélkül semmire sem mentem volna, s a mozritka, egy helyen dolgoznak, a Csepel Autógyár szeghalmi gyárában. László művezető, János csoportvezető, Tamás pedig gépbeállító. Mind családot alapítottak már, s megbecsült, törekvő fiatalok. — Laci rajparancsnok, Jancsi és Tomi tavaly tettek esküt az egységgyűlésen — emlékezik vissza az édesanya —, amin mindnyájan, a fiatalasszonyok is, részt vettünk. Én hatódtam meg a legjobban, amint végignéztem rajtuk: négy férfi, és most már nemcsak a kisebb, de a nagyobb családban is együtt vannak. Mi a mindig szerettem. Itt kezdtem tizennyolc évesen, s egy jó év múlva innen megyek nyugdíjba. Minden mozgalmi munkát itt végeztem és végzek. Hamar lettem párttag, fiatalon, még negyvenhétben, aztán huszonöt éven át párttitkára voltam az itteni alapszervezetnek, s most is vezetőségi tág vagyok. A munkásőrség alakulásakor azonnal jelentkezett, s bizony volt úgy, hogy egyik szolgálatból rögtön a másikba lépett. Mert akkor még a vasútnál 24 óráztak, s ahogy letette a vasutasegyenruhát, már vette föl a galmi munkák felét sem tudtam volna elvégezni. Ö gondoskodott a nyugodt háttérről, beleértve a gyerekek nevelését is, olyan időszakokban, amikor a gyes még fogalomnak is ismeretlen volt. — Nem tekintem áldozatnak — szól közbe a felesége —, hogy itthon maradtam, míg a gyerekek kicsik voltak, s csak akkor mentem vissza dolgozni, ahogy a legkisebb iskolás lett. Nem csak azért, mert egy öttagú család ellátása rengeteg munkával jár. De meggyőződésem. hogy a nevelésben is megtérültek azok az évek. A fiainkkal soha, sehol nem volt probléma, megbízható, kiegyensúlyozott emberek lettek. És csak örömet szereztek nekünk. S ennek az alapozása, a kicsiny gyermekkor ideje. Szűkösen, nagy beosztással éltek azokban az években, az akkor még igen alacsony vasutasfizetésből csak a legszükségesebbre telt. Kényeztetésről szó sem lehetett, viszont a szerétéiből maximálisan jutott a gyermekeknek, akik a munkát is hamar megismerték. Kellett is, mert amikor már az édesanya újból dolgozott, számított a segítségükre. Tomi a főzégt, Jancsi* a takarítást kedvelte, Lacinak meg mindenben hasznát vette. S az iskolában is jól tanultak. És mindemellett ott volt a névnapok. születésnapok, ünnepek bensősége, ami máig megmaradt. Nagy az összetartás a Mendre családban, mondják a szomszédok, ismerősök. De kevesen tudják, hogy ezt a szülők is otthonról hozták: a férj és feleség is öten vannak testvérek, s most is osztoznak egymás örömében, bajában. És az ő gyermekeik azt látták: együtt, egymásért. S ezt vitték tovább a saját családjukba, s ezért járnak annyit haza a hat unokával. — Épp a múltkor beszélgettünk a feleségemmel, hogy nálunk a nevelés nem is rfbvelés volt. Már mint szavakkal. Éltük a magunk mindennapi életét, szerettük egymást, dolgoztunk, s tettük mindenben, amit jónak tartottunk. A gyerekek ezt látták. S hogy ez vált természetessé nekik, erre akkor döbbentem rá, amikor a legnagyobb fiam munkásőrnek jelentkezett, anélkül, hogy egyszer is mondtam volnál hogy szeretném. Persze nagyon megörültem, de még jobban, amint arra a kérdésemre, hogy miért, így felelt: de apu, hiszen te mutattad nekünk ezt az utat. . . Vass Márta Tájvédelmi körzet — szabadidő-központ A Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága még a múlt év decemberi ülésén foglalkozott a Békéscsaba, téglagyári agyaggödrök és a szabadkígyósi tájvédelmi körzet helyzetével, komplex fejlesztési lehetőségeivel. Ami az elsőt illeti, a téglagyári agyaggödrök 26Ü hektáros területe a város délnyugati részén található, ahol 20 kisebb-nagyobb bányató alakult ki, amelyek összterülete 83 hektár. Déli irányba haladva 3 kilométerre található a szabadkígyósi kastélypark, amely a szabadkígyósi tájvédelmi körzet szigorúan védett része, 3 ezer 785 hektáron. Ehhez szervesen kapcsolódik a Gyula irányába elhúzódó 1700 hektár szikes pusztai terület, amelyet hamarosan védetté nyilvánítanak. A téglagyári agyaggödrök területének szabadidő-központtá fejlesztése elsősorban a békéscsabaiak számára lényeges, s a megyeszékhelynek ilyen igényeket is ki kell elégítenie. A téglagyári gödrök területét célszerű teljesen nyitottá tenni a sport, a hobbi és a közösségi funkciók előtérbe helyezésével. A terület fejlesztésére már eddig is több tanulmányterv készült, amelyek megvalósítása folyamatosan halad. A szabadkígyósi kastély és parkja adottságaival elsősorban közművelődési és idegenforgalmi igények kielégítésére alkalmas. A kastélyt, és környezetét olyan funkcióval célszerű felruházni, amely egyedi értéket ad, s a meglevő épület kínálta adottságokat is jól figyelembe veszi. Ilyen értéket adhat egy szellemi — művészeti, tudományos — alkotó- vagy továbbképző intézmény. Az itt kialakítható magas szintű szellemi és kulturális élet hatással lehetne az egész megye arculatára. Ugyanakkor lehetőség nyílna az épületek megfelelő helyreállításával a múlt század gazdálkodástörténetének bemutatására, a kastély és a majorság együttesében. A komplex fejlesztés elképzelései alapján ajánlásokat, közép-, hosszú és nagy távlatokra szóló feladatokat dolgoznak ki, amelyek megoldása természetesen az anyagi lehetőségektől, függően, több részletben történik. Fórum a lakásgazdálkodásról Ezekben a napokban az ország legkülönbözőbb helységeiben. a társadalom valamennyi képviselőjének részvételével fórumokat rendeznek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felkérésére. Nem kisebb kérdésekben várnak véleményeket, javaslatokat, mint a lakásépítés, -fenntartás, lakás- gazdálkodás és -elosztás. A napokban Gyulán, az e kérdésben illetékes szakembereket hívták meg véleménycserére a városi tanács vezetői. A HNF városi bizottságának alelnöke, Nádházi András bevezetője után dr. Tóth Ferenc, a városi tanácsi igazgatási osztályának vezetője mondott vitaindítót, hivatkozva Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettesének cikkére, amely a Pénzügyi Szemlében jelent meg nemrégiben. Többek között szó esett arról : hazánkban jelenleg Diabetikus üdítő italok Ásványvízből diabetikus üdítő italok gyártását kezdték meg a Győr-Sopron megyei Szikvíz- és Üdítőitalgyártó Vállalat balfi üzemében. Az új üdítő ital alapanyaga a szénsavval dúsított híres balfi ásványvíz. A cukorbetegeknek készülő narancs, alma és citrom ízű üdítő italt literes palackokban hozzák forgalomba. Ara megegyezik a hasonló ízű üdítő italokéval, azaz palackonként 12 forintba kerül. Az ásványvíz alapanyagú diabetikus üdítő italt nemcsak a cukorbetegek ihatják természetesen, hanem azok is, akik fogyókúráznak, vagy vigyáznak vonalaikra, s kedvelik az ásványvizet és az üdítő italt. A vállalat balfi üzemében naponta 24 ezer palackot töltenek meg a diabetikus üdítő italokból. A próbagyártás kiválóan sikerült. Elsőként Győr-Sopron, Vas és Veszprém megyékben hozzák forgalomba, de fővárosi és Borsod megyei üzletek is érdeklődnek iránta. mintegy négyszázezer lakásra lenne szükség ahhoz, hogy minden család önálló otthonban élhessen. A lakás- szerzés terhei nagyon különbözőek, mégis a fenntartás költségei a növekvő jövedelmeknek egyre kisebb százalékát kötik le. Többen gyűjtenek személygépkocsira, hétvégi házra, s ezek sorrendje még a társadalmi érdekekkel is ellentétbe kerülhet. Ugyanakkor az indokoltnál ma is többen várnak arra, hogy lakásporblé- májukat az állam oldja meg. Néhányan elmondták, hogy a mai lakáselosztás gyengéje: a szocialista támogatásokat és kedvezményeket nem mindig a legjobban rászorulók kapják. A Központi Bizottság 1978. évi állásfoglalásában kimondta: a lakás- fenntartás olyan társadalmi feladat, amelynek anyagi terheit az állam és a lakosság a jövőben is közösen kell, hogy viselje. Ez elvben ma is így van, de az egy évtizede változatlanul tartott lakbérek jócskán elszakadtak az állami lakásfenntartás valóságos költségeitől. Jól példázza ezt, hogy a lakóházak fenntartására fordított minden száz forintból csak harminc—negyven forintot fedeznek a lakbérek. A többi állami dotáció. A kérdések, gondok minél ha- marábbi rendezésére feltétlenül szükség van. A találkozón szinte minden résztvevő kifejtette álláspontját, hasznos javaslatok születtek, amelyek a jelenlegi feszültségek csökkentését szolgálnák. Az elhangzott észrevételeket a HNF megyei bizottságához továbbították. Béla Ottó Emberek és automaták Elromlik az automata mosógép a fürdőszobában. Nedvességet kap, elkopik valamelyik érintkezője, a gép megzavarodik, leáll, vagy ha tovább is dolgozik, ösz- szekeveri a műveleteket, előbb öblít, s csak aztán adagol forró vizet. Bizony ez bosszantó eset. Ennél már csak akkor lehet nagyobb baj, ha a gazdája akarja megjavítani a gépet. Mert ez a javítás az esetek többségében nem áll másból, mint szentségelésből, ököllel verésből, végkifejletként pedig rúgdosásból. Az elromlott gép ingerli a tulajdonost, a beidegződések ökölbe szorítják a finom munkához szokott kezeket is — ó, szegény gépek. — Érdemes lenne egyszer megfigyelni — mondja mérnök ismerősöm —, hogy mit művelnek az emberek otthon a háztartási gépeikkel, készülékeikkel, ha azok elromlanák, és nem jön azonnal a szerelő. Mert a legkorszerűbb, legmegbízhatóbb tévé is felmondhatja a szolgálatot, mondjuk szaladni kezd ernyőjén a kép, és semmi pénzért se hajlandó megállni. Mit tesz a tulajdonos? Odamegy a készülékhez, és ráver kettőt az oldalára. Gondoljam csak el, ma már egy háztartásban 5—10 gép is található, közülük több fél- vagy teljesen automata, mindenesetre gombnyomásra működik, és eléggé igényli a korszerűségéhez illő bánásmódot. De épp ez az: háztartásunk automata vagy nem automata gépei egyelőre hiába várnak okos működtetésükhöz szükséges megfelelő műszaki kultúrára. Nem is csoda. Egy mai nyugdíjas esetleg akkor volt gyerek, amikor még az egyszerű hangszórós rádió is ritka volt, nemhogy az automatikusan működő hűtőszekrény. Hogyan is válhatott volna beidegződéssé, kultúrája részévé az automatikák értésének, kezelésének ismerete. Nemrégiben egy automatizálási-oktatási konferencián hallottam a következő történetet. Az egyik mosoda vezetői külföldön jártak és megvásároltak egy drága, de teljesen automatizált mosógépsort. A gépsor termelékeny, kézi erőt nem is igényel, az egyik végén beadagolják a szennyes ruhát, a másik végén pedig szalagra kerül a centrifugált tiszta ruha: öltönyben, nyakkendőben is lehetne a gépet kezelni. A gép meg is érkezett a hazai mosodába, jöttek a külföldi szerelők, két napig próbálgatták a különféle technológiákat, tanították az itthoni személyzetet. A szerelésnél persze jelen volt a mosoda műszaki vezetése is, élén a harmincegynéhány éves, és kiváló szakember hírében álló mérnökkel. Nos, egy reggel megakadt valami hiba folytán a gép programkártyája, villogni kezdett a hibajelző lámpa. Mit tett erre a mosoda műszaki vezetője? Odalépett a géphez, és amúgy istenesen ököllel pldalba verte. A külföldi szerelők meg bámultak, egyrészt a műszaki vezető munkamódszerén, másrészt meg azon, hogy a gép megjavult. A csodák országa — gondolhatták. A lényeg persze az, hogy ugyanaz játszódott le az üzemben, mint otthon a háztartásban. S éppen mert üzemi történet, más megítélés alá esik. Nem mintha elmarasztalnám a mérnököt, ő sem tett mást. mint amit a legtöbben tennének — a beidegződéseket nem lehet vezényszóra átalakítani. Hanem ez az ököllel verés jelzi, hogy milyen is a viszonyunk hétköznapi munkánk során az automatizáláshoz. Azon a konferencián úgy fogalmaztak szakembereink, hogy a mai napig nem sikerült beépíteni műszaki kultúránkba, oktatási rendszerünkbe az automatizálás fontosságát. Nem alakult ki az a reflex, ami korunk követelményei szerint képes számításba venni az automatizálással szemben támasztható igényeket. Az oktatás terén például az eddig tapasztalt kezdeményezések, reformintézkedések az automatizálás tanításában nem vezettek áttöréshez, sőt, kifejezetten hatástalannak bizonyultak. Elég csak a gépészmérnökök automatizálási oktatására gondolni. Pedig éppen ők azok, akiknek munkája nyomán testet ölt az automata berendezés, a gépészmérnök alkotja rendszerré a különféle elektronikus, elektromos és gépészeti egységeket, ő is tervezi, irányítja a termékek gyártását, ő választja ki, s programozza az automata eszközöket. Hány és hány példát ismerünk, amikor drága gépet vettünk, s csak itthon derült ki, hogy hiányoznak működtetésükhöz a műszaki feltételek. De megvettük, mert automatika, mert külföldön is automatizálnak. De hát miért is volna másképp? A kampány nem pótolja a belső kényszert, s nem is feledtetheti azt, hogy az automatizálás nem egyedül pénzkérdés. Fogadókészség is, amelyet éppúgy jellemez az ököllel verés, mint az a tény, hogy automata berendezéseink kihasználásában, korszerűségük pénzzel mérhető hasznosításában jóval alatta maradunk az elvárható színvonalnak. Megyesi Gusztáv Megindult a gyógyítás a békéscsabai új kórház szemészeti osztályán is. A korszerűen fölszerelt osztályon több vizsgáló- helyiség, optikai labor és műtő áll a gyógyítás szolgálatában Fotó: Martin Gábor
