Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-12 / 291. szám
1981. december 12., szombat o lUIIVTtffl Gépipari aktívaértekezlet Békéscsabán Az aktívaértekezlet elnökségében (balról jobbra) Littvai 1st- ván, Csatári Béla, Kiss Sándor (az értekezlet előadója) és Vörös István foglalt helyet Fotó: Kovács Erzsi Mit várunk a Kisvállalkozásoktól? Lehetőségek buktatókkal Teghap, december 11-én délelőtt Békéscsabán a megyei pártbizottság székházának földszinti nagytermében gépipari aktívaértekezlet elemezte, vitatta meg az ágazat helyzetét, idei teljesítményét, jövő évi feladatait. Az aktívaértekezletet, amelyen részt vett Littvai István ipari miniszterhelyettes, valamint Vörös István, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa is, Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg. Az aktívaértekezleten a gyárak, vállalatok, ipari szövetkezetek első számú párt- és gazdasági vezetői előtt Kiss Sándor, a Békés megyei pártbizottság gazdaságpoliti- tikai osztályának vezetője ismertette az MSZMP Békés megyei bizottsága végrehajtó bizottságának a gépiparunk eredményeiről és tennivalóiról szóló értékelését. Beszédének elöljáró részében Kiss Sándor a gépiparnak megyénk iparában betöltött szerepéről adott áttekintést, megállapítva, hogy az ágazat az iparban foglalkoztatottak 20 százalékának pd munkát, tíz év alatt megháromszorozta termelését, s ebben az esztendőben várhatóan megismétli 1979-es kiugró teljesítményét. Elgondolkoztató viszont, hogy súlyával nem áll arányban részesedése az iparban lekötött termelőeszközökből. Az országos átlagtól megyénk gépipara nemcsak az utóbbi évek viszonylag nagyobb ütemű fejlődésével tér el, hanem azzal is, hogy az ipari termékek nagy részét szövetkezetekben állítják elő. Az ágazat szerkezeti átalakulásáról, a termelés hatékonyságáról szólva a megyei pártbizottság osztályvezetője elmondotta, hogy napjainkra országosan is jelentőssé vált megyénkben a mezőgépgyártás, az autóbusz- részegység-gyártás, a villamos berendezések és készülékek, valamint a forgácsoló szerszámok előállítása. Ezekből a termékekből ipari üzemeink nem egy esetben az országos termelés 50—100 százalékát adják. A rizs nálunk nem „kenyérkérdés”. A háztartásokat ennek ellenére két táborra osztja: van ahol szeretik, van, ahol nem cserélnék el érte a krumplit. Mindenesetre a hurka aligha képzelhető el nélküle, a tejberizsről, rizsfelfújtról nem is beszélve. Mindent egybevetve a rizskedvelők Magyarországon is elfogyasztanak — beleértve az élelmiszeripart is — évente mintegy 40 ezer tonna vízi gabonát. Nos, a hetvenes évek elején a honi rizstermesztők még égre ■ és rizsföldre fogadkoz- tak, hogy az V. ötéves terv végéig hazai termésből elégíthetők majd ki a belföldi igények. Hogy mégsem így lett, annak nagyon sok ösz- szetevoje volt. Már-már úgy látszott, hogy minden a legjobban halad, amikor 1976- ban negatív rekord született az ágazatban: az átlaghozam alig-alíg haladta meg a hektáronkénti 14 mázsát, s nem telt bele két év, a rizsesek megismételték ezt a „teljesítményt.” Szerencsére az ágazat szerelmesei és felelősei nem várták meg, míg a kultúra végleg eltűnik a víz alatt, megkezdődött a termőterületek rekonstrukciója, a bőtermő és betegségekkel szemben jobban ellenálló fajták elterjesztése. A? új telepek építését már a legkorszerűbb technikára és technológiára alapozták, megoldva, megszervezve Az V. ötéves tervidőszakban, s különösen az elmúlt egy-két esztendőben gépgyártóink bebizonyították, hogy sikerrel képesek helyt állni változó feltételek mellett is a piaci versenyben, ebben azonban nem mozgattak meg még minden tartalékot, s a jövő feladatait is azoknak a lehetőségeknek a kihasználása jelenti, amely- lyel a vállalatok, üzemek és gyárak a korábbiaknál sokkal rugalmasabban alkalmazkodnak az új követelményekhez. Igaz, a gépgyártóknál a termelő berendezések jelentős része elöregedett, lecserélése lassan halad, ennek ellenére megállapítható, hogy az eszközkihasználásban, a munka és az üzem szervezettségének fokozásában, a kooperációs kapcsolatok kiépítésében vállalataink nem léptek olyan mértékben előre, amiként az elvárható lett volna. Ebből következik, hogy a hatékonyság sem éri el a kívánt szintet. Sok esetben a vállalat túlzott centralizáltsága nehezíti a gazdálkodás gyorsan változó, szigorodó feltételéhez való alkalmazkodást. Az elkövetkezendő időszak nem kis feladatait vállalataink és üzemeink csak a belső érdekeltség’ átformálásával, fejlesztésével, a technológiai-technikai színvonal emelésével, a veszteségídők csökkentésével, a munkafegyelem szigorításával, kapacitásaik összehangolt kihasználásával teljesíthetik — összegezte a teendőket az előadó, javasolva, hogy a közös tennivalók megszervezéséhez hozzanak létre a gépgyártók egy megyei koordinációs szervezetet. Ez a koordinációs szervezet különösen az anyag, és energiagazdálkodásban fejthetne ki gyümölcsöző tevékenységet. Kiss Sándor referátumát követően nyolcán szólaltak fel. A MEZŐGÉP Vállalat igazgatója, Kiss Sándor hozzászólásában azt mutatta be, miként sikerült a megye mezőgazdasági gépgyártóinak olyan rugalmas vállalati a termesztés munkáinak teljes gépesítését is. Az eredmény nem is váratott sokat magára: napjainkra már a három legnagyobb „rizses” megyében, Békésen, Szolnokban és Csongrádban túljutottak^ beütemezett telepítések háromnegyedén. Térségünkben pedig mindössze 900 hektárnyi telep vár korszerűsítésre. Menet közben sikerült a fajtakérdést is megnyugtatóan rendezni, s a kombájnokkal jól felszerelt gazdaságok az 1979-es húsz mázsa feletti — biztató jelnek ítélt — hektáronkénti átlagtermés után az idén igazi rekorddal rukkoltak ki. A fejlődési folyamatot jól segítette az is, hogy a feldolgozás is felkészült a termés várható növekedésére — igaz Az áru minőseget a hántolóüzem laboratóriumában Kincses Imréné folyamatosan vizsgálja szervezetet létrehozniuk, amelynek keretében a legváratlanabb helyzeteken is úrrá tudnak lenni, és képesek a minőségi követelmények betartásával teljesítményüket megsokszorozni. A MEZŐGÉP Vállalat igazgatója szólt a bérszínvonalgazdálkodás árnyoldalairól is. Mihelcz László, a békéscsabai forgácsoló főmérnöke felvázolta azt a három évtizedes fejlődést, amelynek eredményeként gyáruk a megye egyik legkorszerűbb gépipari üzemévé vált. Szögi Antal, a Vízgépészeti Vállalat gyulai gyárának igazgatója egyetértett a koordinációs iroda létrehozásával, amely elősegíthetné — megállapítása szerint — a kooperációs kapcsolatok bővítését is. Nagy Mihály, a békéscsabai MEZŐGÉP párttitkára az anyagellátás átfogóbb megszervezését kérte, Hódsági Tamás, a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövétkezet főmérnöke pedig azt, hogy a kereskedelem és az áruszála kapacitások a szarvasi rizshántoló üzem beléptével túlméretezettekké váltak — csupán az elmaradt szárítóépítések okoznak ma már komolyabb fejtörést az ágazat vezetőinek. A GMV dévaványai rizs- hántolójában még 1974-ben kezdték meg a tárolótér bővítését: a nyolc egységbőhál- ló 4 ezer 800 tonna rizst befogadó tároló 1978-ban lépett üzembe. Az ekkor induló üzemi rekonstrukció első lépcsőjében 1979-ben a tisztító- és osztályozógépeket. 1980-ban, a második lépcsőben a csiszoló és szárító berendezéseket cserélték le, majd a fényező rendszert újították fel. Az új csomagoló 1978-tól műszakonként 20 tonna rizst csomagol egykilós tasakokba. Jelenleg a dévaványai üzemben — amely az idén több mint 14 és fél ezer tonna rizst és 20 tonna vetőmagot fogadott — a régi tárház statikai megerősítése és a belső anyagmozgatás gépesítése folyik. A rizstermesztés tehát — úgy tűnik — magára talál. Békés megyében — ahol 4600 hektáron termesztik a nagy vízigényű kalászos növényt — ennek különösen nagy jelentősége van. Jövőre további száz hektárral bővül . a termőterület, jelezve, hogy a termelők hite újra ébred. Természetesen ezt egyéb jelek is tükrözik. Az például, hogy az olyan nagytermelők mellett, mint amilyen az 1050 hektáron rizst termesztő Szarvasi Állami Tangazdaság (amely rizsüzemének jobb kihasználására kooperációba lépett a dévaványai lítás indokolatlan szakaszossága ne fékezze a gyártás ütemességét. Szikora Lajos, a mezőkovácsházi MEZŐGÉP párttitkára az aktívaértekezleten ismertetett feladatok végrehajtásának menetközbeni folyamatos elemzését javasolta, végül Boross Mihály, a szeghalmi Csepel Autó igazgatója számolt be az ipari hagyományok nélküli tájon létrehozott nagyüzem indulásának nehézségeiről, azokról az erőfeszítésekről, amelyet az üzem vezetése tett a munkáskollektíva kialakításáért. Sajnos, munkájuk eredményét most a szállítás ismert nehézségei veszélyeztetik. A javaslatokra, felvetésekre Littvai István ipari miniszterhelyettes adott választ felszólalásában, ismertetve az 1982-es év gépipari terveit, a tervek teljesítésének tovább nehezedő feltételeit. A megyei gépipari aktívaértekezlet Csatári Béla zárszavával ért véget. Darvasi Sándor főmolnár elégedett a csiszoló teljesítményével rizshántolóval),. továbbra is tartja ágazati pozícióit a Körösi Állami Gazdaság, a maga 900 hektárjával, de terméseredményeivel élen jár a csárdaszállási, a szeghalmi, a köröstarcsai és a gyomai termelőszövetkezet is. Külön érdekesség és a lehetőségek bővüléséről tanúskodnak a csárdaszállási és szeghalmi tsz- ekben folyó rizspalántázási kísérletek. Végül is, mindent mérlegre téve, azt állapíthatjuk meg a'fejlődés itt leírt ívéből, hogy ha késve is, de elérhe-’ tő közelségbe került a nagy terv teljesítése: nincs mesz- sze az idő, amikor országunk nem szorul már behozatalra rizsből, mert üzemeiben elegendőt termelnek belőle — méghozzá jövedelmező módon — ez utóbbi pedig nem kevésbé fontos! Kép, szöveg: Kőváry E. Péter Hosszú időn át elsősorban a kiegészítő tevékenység jövedelemszerzési lehetőségeit firtattuk. Észre sem vettük, vagy bagatellizáltuk ai tényleges társadalmi szükségletek rugalmas kielégítését, a többletjövedelem mögött a jelentős többletmunkát. A lángost szerettük, a lángos- sütőt nem. A különböző szemléletbeli torzulások jelenleg is hatnak, nehezítve a kormányzati döntések - megértetését. elfogadtatását. Bármilyen szűk kört is érintsenek az indokolatlan jövedelmi aránytalanságok, nagy társadalmi ellenkezést váltanak ki, anyagi, erkölcsi és politikai károkat okoznak. Helyénvaló tehát a határozott adminisztratív fellépés, a törvényes szigor a visszaélésekkel szemben. Ám ezek a gazdaságon kívüli módszerek hatástalanok, ha az átlagosnál nagyobb, de nem kiugró jövedelmek forrása a monopolhelyzet. Ilyen esetekben a kínálat növelése, a termelők, a szolgáltatók versenyeztetése a jövedelemszabályozás hatásos eszköze. Ezért például a tanácsok a jövőben nem korlátozhatják majd a kisipari működési engedélyek kiadását, csupán a törvények, a jogszabályok betartását ellenőrzik majd. Az adózás, a személyijö- vedelem-szabályozás, és más előírás révén igyekeznek elejét venni mindenféle munka nélkül szerzett vagy a teljesítménnyel nem arányos jövedelem képződésének. Azokban a kisüzemi szervezőtekben, amelyekben részjegyek. célrészjegyek jegyzésével, vagy személyi tulajdonban levő termelő- eszközök révén áll össze az induló vagyon, a ,,tőke”, nem lehet a munkanélküli jövedelemszerzés forrása. Először azért, mert a munkavégzés a „részvényesek” számára kötelező. Másodszor azért, mert a szabályok értelmében az évvégi osztalék a bevitt eszközök, illetve részjegyek értékének legfeljebb a 8 százaléka lehet. Mint ismeretes, tartósan lekötött takarék után is (betét, takaréklevél) fizethető 7 százalék kamat. A központi szabályozás nem teremt sem előnyös, sem hátrányos helyzetet az új szervezetek számára. így a nagyüzemekhez hasonlóan lehetővé teszik, és anyagilag elismerik, magasabb jövedelemmel honorálják a több és jobb munkát. Bizonyosra vehető, hogy ezzel a lehetőséggel az új szervezetek következetesebben, rugalmasabban élnek majd. A kistermélés, a kiegészítő gazdaság differenciált — köztük esetenként kiugró — teljesítményei és jövedelmei kihívást, olykor politikai színezetű feszültségforrást teremthetnek, mivel a nagy- szervezeteknél gyakran erőteljes nivellálódási törekvések érvényesülnek. Ezek a jövedelmi feszültségek azonban összességükben pozitív' hatást gyakorolhatnak az érdekeltségre, az ösztönzésre, a teljesítményekre. Ami a kisvállalkozások gazdasági kockázatait illeti, ezeket kizárólag a résztvevők viselik. Rossz gazdálkodás, vagy a változó piaci feltételekhez való nehézkes alkalmazkodás esetén ugyanis nem segít az állam, a kisszervezeteknek kell kifizetnie a veszteséget. A kis- kollektíva éppen méreteinél fogva, csőd esetén megszűnhet, vagyona kiárusításra kerülhet, de más tevékenységre átállhat. Éppen az önfinanszírozó jelleg és érdemi kockázatvállalás miatt valószínűleg kevesebb lesz a gazdasági patthelyzet. Azzal persze számolni kell, hogy a kisvállalkozások érzékenyen és gyorsan reagálnak nemcsak a piaci hatásokra, hanem a közhangulatra _is. Ezért álljunk a kisszervezetek mellé, de azok népszerűsítésével ne keltsünk illúziókat. Zsákutca, csapda akkor alakulhat ki, ha eltúlozzák a kisvállalkozások , szerepét, jelentőségét, lehetőségeit. Sokáig a nagyüzemek előnyét, fölényét egyoldalúan értelmeztük, hirdettük, s a kisüzemek létjogosultságát kétségbe vontuk. Most kísért a másik véglet. A kisszervezetek lehetőségeinek, szerepkörének eltúlzása, a nagyüzemek lebecsülése jelenleg reális veszély. Mindenféle szembeállítás hibás és káros: a nagy- és kisvállalatok, szövetkezetek nem kizárják, hanem feltételezik, kiegészítik egymást. A vállalkozás méretéből adódó előnyök akkor érvényesülhetnek, ha a tevékenységi kör testre szabott, a feladat, és a szervezet, a tartalom és a forma összhangja érvényesül. A méret — legyen az nagy vagy kicsi — hátrány- nyá válik, mihelyt a szervezet másra vállalkozik, mint amire hivatott. A jelenlegi helyzetben az okozhatja a legtöbb gondot, ha kikerülnek a közfigyelem, a gazdaságirányítás reflektorfényéből az ipar és a mezőgazdaság fő ágazatai, élenjáró nagyüzemei. Az ország gazdasági helyzetét, egyensúlyi viszonyait javíthatják az alakuló új szervezetek, de a megoldás kulcsa az élenjáró nagyüzemek kezében van. Következésképpen az új vállalkozások az élenjáró nagyüzemek javára, nem pedig rovására létesülhetnek és fejlődhetnek. Nagyon fontos, hogy az ipar és a mezőgazdaság e vezető ágazataiban erősödjön a kezdeményezőkészség, az érdekeltség, kibontakozzék a demokratizmus, táguljanak az egyéni érvényesülés lehetőségei. Csak így előzhető meg, hogy eltúlozzák az alakuló új munkahelyek szerepét. A gazdaság mikroszerke- zetének újrarendezése kezdődik el 1982. januárjában. Nem valamiféle elméleti absztrakció, vagy hipotézis gyakorlati kipróbálására készülünk. A nagy- és kisüzem szoros együttélésére a meggyőző, a hiteles példák sokaságát vonultatja fel a mezőgazdaság. Ne csak a háztáji és a közös kapcsolatára gondoljunk, hanem az eredményesen dolgozo ipari és szolgáltató melléküzem- ágak sokaságára. Ma már nehéz elképzelni nélkülük a lakosság' ellátását, az ipari kooperációt. A többnyire hagyományos kisüzemi módszerek, és az olykor országrészeket átfogó, európai színvonalú ipari termelési rendszerek jól megférnek egymással. Ne féltsük a nagyipart se a kisvállalkozásoktól. Inkább bátorítsuk őket kezdeményezésre, a kapcsolatok építésére. A kis- és nagy gazdasági szervezetek szoros kapcsolódása, közös érdekeltsége, összefonódása segítheti az előítéletek felszámolását. Az sem kizárt, hogy az ipari nagyüzem némely termelőszövetkezethez hasonlóan, a melléktevékenység jövedelméből tartja majd fenn a nem gazdaságos alaptevékenységet. Kovács József (Vége) K. E. P. Rekordrizs a hántolóban Egy ágazat magára talál
