Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
o 1981. december 31., csütörtök T NÉPÚJSÁG Nyolcvanegytől nyolcvan kettőig Behallatszik a szerelőműhely zaja. Itt a könyvtárban illő esend, szinte halkabb a sző is. Kopogtatnak. Kék overallos munkás szakkönyvet keres. Munka közben ugrik be ide, mert a munkához kell valamiért. Két perc, vagy annyi sem, már is távozik. Odakint, alig tíz méterre innen hegeszte- nek. Nagyokat csattan a hegesztőpisztoly lángja, a má-_ sik műhelyben cseng az acél. Mondom, hogy jelképes ez az egész: ez a kis könyvtár, 16 ezer kötetével, karnyújtásnyira az emberektől, akikért van. Dr. Andódy Tiborné, a 8. sz. Volán Vállalat művelődési bizottságának titkára mindenkit ismer, A fiatalok csak Katika, Béla. Zoli, és egyáltalán: semmi hivataloskodás nincs abban, ahogyan arról beszél, mi mindent tettek ebben az elmúlt, 1981-es esztendőben a közművelődésért? A legszebben úgy hangzik ez, hogy a köz műveléséért, ami — siet kijelenteni — szerinte szolgálat elsősorban. Miközben a szolgálat lényegét boncolgatja, kissé elkalandoznak gondolataim,' a „hiábavaló szolgálat”, a „falra hányt borsó” világába. Amikor — de sokszor és de sok helyen! — azzal kezdte hajdanán a „kulturos” (volt, vagy van ebben a szóban valami megalázó felhang is!), hogy tehet bármit, kiteheti a lelkét, minden csak falra hányt borsó, hiábavalóság. Percig sem állítom, hogy ma már nem találnánk ilyen helyet, azt viszont eskü alatt vallom, hogy régen nem ez a jellemző, hogy az a bizonyos közművelődési szemlélet már a vezetőknek sem nyűg, hanem eleven valóság, belső igény. Persze, ezt is embere válogatja, azért mégse siessünk ellenpéldát keresni, mert tényleg nem az a jellemző. Hálistennek. Mondják, hogy itt a Ver. lánnál sem, ahol öt nagy szolgálati helyen és öt kisebben több mint háromezren dolgoznak. Ahol az öt éve elfogadott közművelődési törvény után egy évvel, és a 25 Volán-vállalat közül az elsők között alkalmaztak függetlenített közművelődési előadót. Megtehették volna, hogy várnak vele, 'de nem vártak. Mert a pártszervezet, a szakszervezet, a gazdasági vezetés egyöntetűen azt tartotta: ahol az emhe- rek művelődése huszadrangú ügy, ott haszontalan, rossz a vezetés. De a 8. sz. Volánnál nem így van. Azt mondja a művelődési titkár: „Ha nincs megfelelő kínálat, könnyebben kialakulnak kevésbé hasznos szokások a szabad idő eltöltésében.” Szépen körüljárja ezzel a mondattal a cél nélküli ivászatokat. ■ kártyapartikat, tartalmatlan időtöltéseket, és azt, hogy mitől is jó ide aZ a már annyiszor elkoptatott szó, hogy küzdelem. Küzdelem az emberekért, hogy inkább nemesedjenek, legyenek többek, tudjanak többet a világról, és ne fordítva. Mert az ember különös lény. Ha nem segítik, eltévelyedik. Ha nem fogják kézen, rossz felé indul. A Volánnál kézen fogják. Nagyon sok embert fognak kézen, és segítik, hogy egy- szercsak rádöbbenjen: miért szép egy festmény, egy vers. egy színdarab, mitől jó az, ha egyre mélyebbre ássa valaki magát a szakmája titkaiba? * * * Több oldalas beszámolót olvasok, Andódyné, ha kérem, kiegészít. Közijén benéz a könyvtárba a vszb-titkár, Szabó Béláné dr. Nem tudja, hogy érkeztem, éppen csak szünet van a tiszti tanfolyamon, ahol előadást tart, és lejött, mi újság? Most már ketten segítenek, hogy tisztább legyen a kép. hogy többet lássak. „Az oktatás a művelődés nagyon fontos része, mondja. Tele vagyunk tanfolyamokkal, okos továbbképzéssel. Mert nézze csak, a mi gépkocsivezetőink tudják: nagy felelősség száz utassal a hátuk mögött autóbuszt vezetni.” A beszámoló és két vendéglátóm most csak a legfontosabbakat említik, amikor arra kérem őket: tegyék mérlegre ezt a ’81-es évet. „A vetélkedők reneszánszát éljük, említik mind a ketten. Elsősorban a szocialista brigádok neveznek be ilyesmire, ha meghirdetjük. A baj csak az, hogy ritkán jutnak tovább. Például a munkásbrigádok megyei vetélkedőjén. Egyszóval a lelkesedés nagy, de a tudás még kevés. Úgy általában.” Kérdezem később, hogy jut-e idő a művelődésre? Programokra? Eseményekre? Van-e kedvük az embereknek itt maradni műszak után, vagy visszajönni? Aztán egy egészen másféle kérdés: mennyit keresnek az emberek, itt a Volánnál? Szabóné dr. körülírja, aztán kimondja: „Az autóbuszvezetők 4 és féltől 10 ezerig, a teherkocsisok közepesen, az alkalmazottak gyengén, ha más vállalatokhoz viszonyítjuk. Ez az igazság és a gond. Egy időben, tudja, sok és olcsó munkaerő áramlott hozzánk. Mára a helyzet változott. A bér nem sokat.” Aki jól él, annak szellemiekben sem lehet hiánya, tartja egy kissé átfogalmazott szentencia. De így van-e valóban? Jut-e idő? • Van-e kedv, igény? Itt, ahol nem huszadrangú ügy a köz művelése? Ahol nem a semmi manipulálása a siker, a rengeteg tenniakarás, és nem utolsósorban az, hogy a vállalati művelődési bizottság nemcsak papíron véleményező, javaslattevő, koordináló testület. „Nem jut annyi, mint kellene.” Mindketten ezt mondják. Később ugyanezt Pomázi László főmérnök, igazgatóhelyettes, a művelődési bizottság társelnöke. És egy gépkocsivezető:' „Tudja, az ember közeledik az öt- venhez. Csak hajtja, csak viszi valami. Dolgozik. Rátesz. Kell a pénz. Egy évben egyszer, ha eljutok a színházba. Moziba sose. Ott a tévé. Pedig nem jól van ez így.” Hogy mit kell tenni ezután, jövőre, tudják valamennyien. Ha sokszor eszükbe jut amit ez a gépkocsivezető mondott: készen is a program, a művelődésre, tanulásra. Ráébreszteni az embereket, hogy az élet sokkal szebb lehet, ha nemcsak rohanásból, szerzésből, és egyszercsak elfáradásból, közömbösségből tevődik -össze. Hogy értelmesen élni, az a nagy dolog! Nyolcvanegyben 800 ezer forintot költöttek művelődésre. Vettek 80 színházi bérletet, hangversenybérletük is van egy pár, rendeztek irodalmi esteket, kiállításokat. Most a MÁV- kultúrházzal keresik a kapcsolatot együttműködésre. A telep a város szélén van, este már nem jön ide ki senki, de bent, a városban, „együtt a két közlekedési ágazat, az jó lenne” mondja Pomázi László. * * * Délután, esős; kellemetlen időben autózunk ki Békésre. Egy ici-pici irodában Ujj Ferencné személyzetis, köz- művelődési munkatárs. Nyitott, kedves ember, öt évre elég terve van, és több száz embert megmozgató ereje, szíve. Megyünk a klubba, a buszállomással szemben. Nem is klub. tanácskozó, pihenő, házikönyvtár. „A múlt héten 90 gyerekünk volt itt a Télapó-ünnepségen. A Szülőket sétálni küldtem, mert nem fértek be. Az óvónők adtak bábműsort. Gyönyörű volt...” Érzem, hogy alig tudtam felvázolni valamit is abból, ami a 8. sz. Volánnál azt a nagyon szép szolgálatot jelenti, hogy a köz művelése. De talán ez a néhány gyors- fénykép is elég ahhoz, hogy az egészre következtetni lehessen. Jöhet az új esztendő... Sass Ervin Tánc, tánc... társastánc Diszkót sejtető, táncra ingerlő zene szűrődik ki a teremből. Benyitok. Bár odabent 9—14 éves gyerekek ro- kiznak”, ez mégsem diszkó. A mikrofon mögött álló őszes hajú, idős férfi nem zenetörténeti érdekességeket, hanem vezényszavakat mond. A kis táncosok pedig hűen követik Nyíri Lajos utasításait. Emeld fel a fejed ... Húzd ki magad ... Angol keringő,' bécsi keringő, Quick step, samba, cha-cha-cha, jive váltja egymást, őszintén bevallom, kissé irigykedtem. Szeretek táncolni, de szeretni és tudni két különböző dolog. Ezek a gyerekek itt, a Megyei Művelődési Központ táncszakkörében, tudnak is. — Még közel sem eleget — igazít helyre Lajos bácsi. Ez egy haladó csoport, vannak táncok, amit már egészen jól tudnak, mint a keringőket, de van, amelyikkel csak most ismerkednek, így a sambá- val is. Ezt majd ha a D—1 kategóriájú társastáncklubba kerülnek, akkor kell kifogástalanul táncolniuk, ök még csak úttörő E osztályosok.. Ez egy laikusnak, úgy hiszem, elég bonyolult, elégedjünk meg annyival, hogy ez is egy iskola, és ugyanúgy, mint „kötelező” társaiban, a megszerzett tudás alapján lehet felsőbb osztályba lépni. Lajos bácsi negyven esztendeje táncpedagógus. Igaz, kezdetben néptáncot oktatott — ennek köszönhető, hogy tanítványai a versenyeken a csárdásra mindig a legmagasabb pontszámot kapják — de azután átpártolt a talán kevésbé „ápolt” társastánchoz. Ennek a műfajnak nála jobb ismerője nem is igen akad a megyében. — Talán kevesen tudják, de igen előkelő helyet foglalunk el az országban, ami a társastáncot illeti — kezdi a rögtönzött értékelést. Nívódíjak, elismerések sora,* számos országos versenyen elért helyezés, no és az országban elsőként elnyert „Kiváló együttes” miniszteri kitüntetés bizonyítja mindezt. — Pillanatnyilag négyszázan tanulnak táncolni — magyarázza Lajos bácsi — ebben.benne vannak a kezdők, haladók és a versenyzők is. Ez utóbbiak száma 80-ra tehető. — Ügy tűnik, nagy a lemorzsolódás ... N yitókeringő-részlet Fotó: Veress Erzsi — Minden lépcsőfoknál hatvan százalék, tehát 40 százalék az, aki „magasabb osztályba”lép. A tartós tagoknál, versenyzőknél kisebb a lemorzsolódás, de ott is jelentős, a házasságkötés, katonaság, továbbtanulás következtében. Ez meghatározza az utánpótlás-nevelés ütemét i9. — No, de gondolom, nemcsak a versenyzők nevelése a cél, hanem az is, hogy minél többen tudjanak szépen táncolni. — Természetesen. Ezért is indítottunk — az ősszel először — felnőtt-tánctanfolyamot. Kilencvenhatan jelentkeztek, és nemcsak csabaiak, de Körösladányból, Dévavá- nyáról, Gyuláról is eljöttek hozzánk. A kormegoszlás? Huszonöt százalék 20—30 év közötti, 50 százalék 30—40 év közötti és 25 százalék 40 éven felüli volt közöttük. A nagy érdeklődésre való tekintettel most januárban újra indítunk ilyen tanfolyamot. — No, de visszatérve a jelenlevő tinikhez: ők mire készülnek most? — Január végén lesz, az országban először, Szeghalmon, az úttörőelnökség, és a társastánc bizottság határozata alapján külön színvonalverseny az úttörőknek. Ennek a koreográfiáját állítom most be. És újra felcsendül a zene: polka — hangzik a mikrofonba, a gyerekek pedig vidáman, felszabadultan ugrálják körbe a termet. Szatmári Ilona Martin Gábor felvételei ((} tt van az Orosházáról Vásárhelyre érkező út mellett, a piactér szomszédságában, az egykori leánygimnáziumban. Németh László 1945-től 48ig volt Vásárhelyen. Tanárkodon, előadásokat tartott, írt. Számára Vásárhely több volt, mint más városok. Amikor 1957- ben Kossuth-díiat kapott, a díj teljes összegét a vásárhelyi gimnáziumnak adományozta. ,,... az hívott meg tanárnak, amikor másutt nem adtak munkát, annak diákjai vettek körül sírig melegítő szeretettel” — írta. Vásárhely tavaly emlékmúzeumot nyitott tiszteletére. A régi gimnáziumban, ahol lakott. Fényképek, kéziratok, tárgyak értő felsorakoztatásban, megismertetve a látogatót az író alkotói korszakaival, munkásságával. Érdemes ellátogatni a közeli város szép emlékházába. Az író nevezetes szárszói beszéde közben Petőfi-képe írógépe Az öregedő Németh László A könyvtár mindig nyitva van Fotó: Martin Gábor Németh László és Erdei Ferenc a 40 éves írói jubileumon Feleségével
