Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-28 / 302. szám

t 1981. december 28., hétfő flz Akadémia elnökségének ajánlása az élelmiszer-kutatás fejlesztésére A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége leg­utóbbi ülésén megtárgyalta a hazai élelmiszeriparral összefüggő tudományos ku­tatások helyzetéről szóló elő­terjesztést, és ezzel kapcso­latban ajánlásokat fogadott el. Eszerint az élelmiszer- ipar népgazdasági jelentősé­ge miatt nagyobb gondot kell fordítani az élelmiszer- ipari kutatásokat szolgáló személyi, szervezeti, és tár­gyi feltételek biztosítására. Javasolta az - elnökség, hogy a Magyar Tudományos Aka­démia, az OMFB és a MÉM -nyújtson kiemelt támoga­tást az élelmiszer-kutatások­nak. Javasolták azt is, hogy az , élelmiszer-kutatásokban erősödjék a komplexitás el­ve. A kutatóintézmények erőfeszítéseiket — hangsú­lyozta az ajánlás — külö­nösen az állattenyésztés és az élelmiszeripari feldolgo­zás területén koncentrálják a legfontosabb feladatokra; a fogyasztói igények jobb kielégítésére, az egészsége­sebb táplálkozás elősegítésé­re és az exportképesség ja­vítására. • Jelentős fejlesztést hajtanak végre a sertéstenyésztési ága­zatban a Győr-Sopron megyei lébénymiklósi termelőszövet­kezetben. A több mint harminchatmillió forint értékű beru­házás lehetővé teszi, hogy az eddigi kocaállományt hétszáz darabra emeljék. Az ISV-technológiával termelő telep a gaz­daságnak jövő évtől kezdve mintegy négymillió forint nyere­séget eredményez. A képen: az új, korszerű sertéstelep (MTI-fotó: Matusz Károly felvétele — KS) 1 i ti iIlf Tomatás László erdésszel és nyolcéves kislányával, Tí­meával kerülgetjük a sarat a vésztői Liszt Ferenc utcá­ban. A környéken felhangzó velőt rázó visítások jelzik: sokan választották a szom­bat reggelt disznóölésre: — A mi békési lakásunk sem az állattartásra, sem a disznóölésre, feldolgozásra nem alkalmas — mondja To­matás László. — Hét éve is­merem a Marhás házaspárt, ők vállalták, hogy nevelik a malacaimat és helyt adnak a feldolgozásnak is. A hagyományos paraszti ház gangján nagy munká­ban találjuk a házaspárt. A 67 éves Marhás István és tíz évvel fiatalabb felesége, Róza néni a reggelit készíti az állatoknak. Fürgén hord­ják a vödröket az ólakba; közben előkerülnek a poha­rak. Ki Pista bácsi pálinká­jával, ki saját termésű bo­rával köszönti a jeles na­pot. Pontban hétkor megérke­zik a böllér, Kara István és két szomszédja, aki az „ál­dozat” lefogásában segít. Azonnal veszik a szerszámo­kat, és az udvar hátsó felébe indulnak. A kiszemelt, 130 kiló körüli sertés mintha erezné, mi vár rá, az ólba menekül. Pista bácsi minden erejét latba veti, hogy jobb belátásra bírja. A segítők, Kovács Péter és fia, ifjabb Kovács Péter le­fogják a menekülő jószágot. Jobb hátsó lábára kötelet, a jobb mellsőre bilincset erő­sítenek. Az így megbénított állatot már nyugodtan „ke­zelésbe” veheti a mester. Tomatás a fehér tálat tartja a vérnek; minden rendben, jöhet a szúrás. A húszcen­tis kés akadálytalanul hatol a visító disznó szívébe, a tál mind gyorsabban telik a vér­rel. Szegény sertés rúgna még néhányat, de minden hiába, a sorsa megpecséte­lődött. — Ez volt az acsarkodta- tásos vágás — mondja Kara István —, lehet úgy is csi­nálni, hogy egy hangot se adjon ki. Akkor egyszerűen elvágom a torkát, meg se nyikkan. De ez a hagyomá­nyos módszer. így jobban kivérzik, és ami szintén fon­tos, a szomszéd is meghall­ja, hogy disznót ölnek. Én 25 éve csinálom a vágást, feldolgozást. - Hobbiból és tiszteletből a barátoknak, ismerősöknek. Különben er­dei munkás vagyok a Hidas­háti Á. G.-ban ... Beszélgetés közben fürgén előszedi a perzseléshez szük­séges gázpalackot. Mint mondják, manapság a házi disznóölések is korszerűb­bek, a hagyományos szalma- perzselést már nemigen mű­velik. ^Felzúg a palackra sze­relt gázégő, a böllér gyor­san, nagy' gyakorlattal keze­li. Pista bácsi lapáttal ka- pargatja a leváló szőrt és a vele jövő első bőrréteget. Kétezer perzselik, hogy va­lóban szép tiszta legyen. A konyhában Róza néni már a vért főzi, egy másik nagy lábasban hagymát dinsztel. Közben a szemét törülgeti: — Megsirattam szegényt. Ügy sajnálom, olyan jó kis malac volt. Odakint a sertés pirosas­barnára sült. A hentes kés­sel megkapirgálja és elége­detten bólint. Jó lesz, lehet szép fehérre kaparni. Köz­ben vízzel öntözi a kis Tí­mea, hogy felpuhuljon a bőr. Mert ha nem, akkor elre­ped, az pedig nagy szégyen. — Karajra, vagy kolbász­ra? — Kolbászt szeretnék — válaszol a sertés tulajdono­sa. — Rendben, akkor a ge­rincénél bontom — feleli Kara István. És máris hoz­zálát. Pillanatok alatt leka- nyarintja a négy lábat, két darabban a fejét, kiszedi a gerincet, az orját, a belső­részeket. Pista bácsi . alig győzi hordani a teknőbe az „alkatrészeket”. A közös reggelinél már senki sem gondol arra, hogy egy két órája még élő ál­lat vérét eszi. Róza néni és Pista bácsi fáradhatatlanul kínálja a vendégeket. A szobában kezdik a cson­tozást. A hentes elégedett: . — Kimondottan jó minő­ségű a hús, látni, hogy fia­tal volt a disznó és jól etet­ték. Látja, minden darabja ép és egészséges. Megérkezik egy újabb se­gítség. Marhás Lászlóné, Pista bácsi sógornője a belek tisztítását vállalta. Előbb el­vonulnak Róza nénivel a hátsó udvarra, ahol a nagy- ját kitakarítják. A fino­mabb tisztogatásra a kony­hában jut hely. A fiatalabb Marhásné magyarázza a bél- tisztítás menetét: — A vastagbelet dörzsöl­jük, majd mészbe tesszük, hogy elmenjen a szaga, ez­után mosógépben mossuk át. A vékonybelet háromszor tisztítom ki a kés fokával, majd azt is sóban áztatom. Boszorkányos ügyességgel dolgozik, a végén felfújja a vékonybeleket, hogy lássa, tiszták-e? Elégedetten bólint, mehet bele a hús. A szobában a férfiak a hatalmas, 34-es húsdarálóval ügyködnek. A két István egyszerre markolja meg a hajtókart, Tomatás eteti a gépet. A kétszer áthajtott húst megmérik: 40 kiló. A hatalmas hústömegre rászórják á kimért sót, a színező rózsapaprikát, a csí­pős házit, a borsot, kömény­magot, a ledarált fokhagy­mát. Következik a gyúrás, összedolgozás. Déli 12 órakor a töltőből előkígyózik az első kolbász: — Milyen gyönyörű szál — mutatja mosolyogva a hen­tes. Tímea adogatja a hús­gombócokat a gépbe, Pista bácsi hajtja a kart, Kara István látható élvezettel igazgatja a növekvő szála­kat, Tomatás elszedi a, kész kolbászokat. Valódi csapat­munka, egy óra alatt vé­geznek f'ele. Róza néni a konyhában sürgölődik, főzi a disznó­sajtba, hurkába való belső­ségeket, süti a fokhagymás pecsenyét. Ebéd után elké­szül a hurka, majd a sajtra kerül a sor. — „Remek” ételmérgezé­seket lehet kapni tőle... — kockáztatom meg. — Csak ha nem vigyáznak a tisztaságra — mondja a hentes, miközben az asztalt tisztogatja forró vizes ruhá­val. A megtöltött gömböcöt kasomyázza, spárgát köt rá. A fazékon átvezetett fára akasztják, így akkor nem ég le az alja. Mint mondja, hi­deg vízben kell feltenni, hogy belül is jól átfőjön. Másnap megy a füstbe, ha vigyáznak, nincs baj a sajt­tál. A hagyományos disznótor elmarad. — Másképp mermek ma a dolgok, mint régen — mondja Pista bécsi —, akko­riban összejött az egész nagy család. Valóságos lakomákat csaptunk. — Bizony — helyesel Kara István —, manapság a kol­bász a legfőbb. A többi ré­szét nemigen becsülik az emberek. Mintha nagyon is jól -lennének lakva. Elma­rad a tor, az összejövetel is. Pedig régebben milyen jó­kát mulattunk, énekeltünk. Lazábbak az emberi kapcso­latok, mindenki inkább a saját dolga után fut. Én saj­nálom, hogy így van. De örülök, hogy meghívnak hentesnek, mert tudja, va­lahogy szeretem az egésznek a szagát. M. Szabó Zsuzsa flz energiafelhasználás alakulása, 1978-1980 I —aa—inrnniiMiT!iii obi A kőolaj világpiaci árának igen nagy mértékű emelke­dése az 1970-es évek máso­dik felében új helyzetet te­remtett a magyar népgazda­ság energiagazdálkodásában is. Az energiaigény növeke­dését csak fokozódó import­tal lehetett kielégíteni, ami a tartósnak mutatkozó ma­gas energiaárak mellett je­lentős külkereskedelmi ár­veszteséget okozott. Ezért kulcsfontosságúvá vált az energiafelhasználás növeke­dési ütemének mérséklése, a racionálisabb energiagazdál­kodás. Az utóbbi években több energiatakarékossági in­tézkedésre került sor, amely­nek eredményei 1978. után kezdtek mutatkozni. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1980- ban az energiaárak nagy­mértékű emelésére is sor ke­rült. A megyében — a népgaz­daság egészéhez hasonlóan — az ipar a legnagyobb ener­giafogyasztó. Az ötödik öt­éves tervidőszak végén a me­gye összes energiafelhaszná­lásának közel 50 százalékát az ipar fogyasztotta, s ennek mintegy felét a következők­ben ismertetett megyei szék­helyű szocialista ipar. Az 1980-tól érvényes ár­rendszer új vonása, hogy ál­talánossá teszi a természeti erőforrások — ezen belül az energiahordozók — belföldi értékelésében a tartós világ­piaci importárakhoz való iga­zodást. így a termelési érték és az összes költség változá­sához viszonyítva az energia- költségek lényegesen jobban emelkedtek. Amíg 1978. és 1980. között a megfigyelt vál­lalatok és szövetkezetek ösz- szes energiafelhasználása (fűtőérték alapján) 4 száza­lékkal csökkent, addig az energiaköltség több mint másfélszeresére emelkedett. Tehát nemcsak népgazdasági érdek a szűkös és költséges energiahordozókkal való ta­karékosság, hanem a gazdál­kodó egységek közvetlen ér­dekévé is vált. A megyei székhelyű ipar szerkezetében az átlagosnál nagyobb fajlagos energiaigé­nyű ágazatok közül lényegé­ben csak az építőipar képvi­selteti magát, amelynek az 1980-ban előállított ipari és építőipari termelési értéke csak alig 4 százalékos, ener­giafelhasználása (fűtőérték algpján) viszont 26 százalé­kos- részarányt képviselt. 1978. és 1980. között igeit kedvező­en alakult a termelésből leg­nagyobb súlyt képviselő élel­miszeripar energiafelhaszná­lása. A könnyűipar az egyi­ke azoknak az ágazatoknak, ahol az utóbbi középtávú tervidőszakokban jelentős re­konstrukciót hajtottak vég­re. Az ezzel járó gépesítés többlet-energiafelhasználást igényelt, így a szocialista ipar átlagán belül itt jelen­tősen emelkedett az energia­felhasználás. Az energiafelhasználás ala­kulása a megyei székhelyű szocialista iparban (fűtőérték alapján): összes energiafelhasználás f 1980. év megoszlása, Megnevezés az 1978. százalék tera­évi joule* " ,,-ában 1978 1980 Gépipar 461 99,5 5,7 5,8 Építőanyag-ipar 2034 98,5 25,2 25,9 Nehézipar 2495 98,6 30,9 31,7 Könnyűipar 749 114,1 8,0 9,5' Egyéb ipar 119 108,2 1,3 1,5 Élelmiszeripar 4502 91,5 59,8 57,3 Szocialista ipar 7865 96,0 100,0 100,0 * 1 cal.—4,1868 joule; 1 terajoulé = 1 billió joule. Az ipar a felhasznált ener­giahordozók jelentős hánya­dát — 1980-ban csaknem egy- harmad részét — nem fo­gyasztja el közvetlenül, ha­nem átalakítási folyamatok­ban hasznosítja. Különösen nagy ennek aránya az alap- energia-hordozóknál; 1980- ban az összes szénfelhaszná­lás 46, a földgázfelhasználás 60 százalékát, összességében az alapenergia-hordozók 57 százalékát más energiahordo­zóra alakították át. Az átala­kított energiahordozóknál ez az arány csak 4 százalékos volt. Az energiahordozók 1978— 1980. közötti felhasználásá­nak főbb strukturális válto­zásait — fűtőérték alapján — a következők jellemezték. — A szénhidi'ogének fel- használása az összessel azo­nosan, 4 százalékkal csök­kent, így aránya (55 száza­lék) a két évvel korábbinak megfelelően alakult; ezen be­lül a földgáz felhasználása emelkedett, az olajoké csök­kent. — Az alapenergia-hordo­zók felhasználása (a földgáz­felhasználás növekedése és a szénfelhasználás egyidejű csökkenése mellett) összessé­gében az 1978. évi 50-ről 53 százalékra emelkedett. — Csökkent a közvetlen és nőtt a más energiahordo­zóra való átalakítás céljából történő felhasználás; így a közvetlen energiafelhasználás aránya a két évvel korábbi 72-ről 68 százalékra módo­sult. Az ipar egyes ágazatai a különböző energiafajták fel- használásából igen eltérően részesedtek. Csaknem min­den ágazat belső energiaszer­kezetében a legnagyobb arányt a földgázfelhasználás képezte. A gépiparban és' az egyéb iparban még jelentős súlyú (27, illetve 40 százalék) a tüzelőolaj-felhasználás. Az, energiafelhasználás faj­tánként összetétele ágaza­tonként, 1980. (fűtőérték alap­ján, százalék). Szocia­Ezen belül Megnevezés lista­nehéz­• könnyű­élelmi­ipar ipar ipar szeripar Alapenergia-hordozók 52,7 73,9 36,7 45,0 Ezen belül: szén 6,9 17,2 10,0- 0,8 földgáz 44,3 52,9 25,6 43,8 Átalakított energiahord. 47,3 a 26,1 63,3 55,0 Ezen belül: benzin 1,9 1,8 3,5 1,1 gázolaj 2,5 2,6 2,7 2,5 tüzelőolaj 6,5 5,0 14,2 5,1 koksz 1,8 2,3 0,1 1,9 villamos energ. 6,4 6,5 10,8 5,6 gőz 27,3 7,5 30,6 37,8 Energiahordozók összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 A megyei székhelyű szocia­lista iparon belül — termé­szetes mértékegységben — legtöbb földgázt (57, illetve 31 millió köbmétert) az élel­miszeriparban és az építő­anyag-iparban használtak fel. A 12 240 tonna tüzelőolaj-fel- használásból az élelmiszer- ipar 45, a gépipar 24, a köny- nyűipar 21 százalékban ré­szesedett. Az 5410 tonna koksz közel kétharmadát az élelmiszeripar, 31 százalékát a gépipar használta fel. A 39 680 tonna szénfelhaszná­lásból több mint négyötöd részben az építőanyag-ipar részesedett. Összességében megállapít­ható, hogy 1978—1980. között a termelés egyidejű növelése mellett — ha kismértékben is — csökkent a megyei székhelyű szocialista ipar összes energiafelhasználás^, s szerkezete is kedvező irány­ba módosult. A vállalatok és szövetkezetek a vizsgált idő­szakban több olyan energia- takarékos intézkedést tettek, ami nem igényelt beruházást, hanem szervezéssel is meg­oldható volt. A hatodik öt­éves tervidőszak energiagaz­dálkodási programja követel­ményhez kötött állami támo­gatást biztosít az energia­megtakarítást eredményező fejlesztésekhez. A megyei székhelyű szocialista iparban 1981. szeptember végéig hat állami támogatással megva­lósuló beruházás került en­gedélyezésre: ezek közül öt­nek célja a jelenlegi ener­giahordozó cseréje (a drá­gább tüzelőolaj és koksz ki­váltása földgázzal, illetve vá­sárolt gőzzel), egynek pedig az energiahordozó teljes ki­váltása, hulladékhasznosítás­sal. A Békés megyei Ve­gyesipari Vállalat és az Oros- tházi Kazángyártó és -építő Ipari Szövetkezet olyan ipa­ri háttérberuházást hajt vég-, re, amelynek célja a korsze­rű, energiatakarékos kazá­nok gyártása. A vállalatok és szövetkezetek fejlesztési el­képzeléseiben tehát már tük­röződik a központi program hatása, annál is inkább, mi­vel a tartósnak ígérkező ma­gas energiaárak és a közgaz­dasági szabályozómódosítások is erre ösztönzik őket. István Tiborné, a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatósága közgazdász-csoportvezetője

Next

/
Thumbnails
Contents