Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-03 / 283. szám

HANGSZÓRÓ Kupaktanács 1981. december 3., csütörtök Mindent vállalunk Kabaré a képernyőn Havonta egyszer — premier szilveszterkor A tények és tanúk legújabb köteteiről Humorügyben eddigi leg­jelentősebb vállalkozásába fog a televízió, életre hívja Kabarészínházát. Telepódi­um néven olyan rendszeres fórumot teremt a humornak, amely a nézők régi jogos kí­vánságának tesz eleget, s amelyben egyrészt a hagyo­mányos nevettetés útját jár­ja — hatvanperces úgyneve­zett aktuális kabaré —, más­részt új csapásokat is igyek­szik törni, ösztönözni kívánja mulattató egyfelvonásosok megszületését: minden egyes alkalommal a műsorban ugyanis egy mai szerző ko­médiája, bohózata, netán szatírája is a képernyőre ke­rül. É&íami merőben új ebben az ..önkéntes kabarétársulat­ban” (az első bemutató ezt az alcímet viseli), az alkotó — elsősorban Kállai István író és Bednai Nándor rende­ző — nem szeretnék ezúttal a véletlenre bízni a sikert. Épp ezért, mielőtt egy-egy műsor a képernyőre kerül, előbb megjárja a közönség­gel való találkozás útját, mondhatni átesik a tűzke­resztségen, ugyanis öt alka­lommal játsszák a Vidám Színpadon éjszakai előadás­ban a bemutató teljes műso­rát. Amiről aztán idő és já­ték közben kiderül, hogy ér­dektelen. netán unalmas (például egy poén nem ül), az már el sem jut a tévé­nézők elé,' kihull az elő­zetes közönségrostán. így te­hát egy színészileg is jól bejáratott és többszörösen kipróbált műsor kerülhet végleges formában a képer­nyőre. Először: szilveszterkor a Mindent vállalunk (talán csak a bukást nem?) sokat sejtető címmel. Az írók és a színészek népes csapata azokból verbuválódik, akik „önként”, jó szándékbői is vállalják a nevettetés egyál­talán nem könnyűnek ígér­kező feladatát. Többek között MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A berettyóújfalui műve­lődési központ fúvószene­kara játszik. 8.39: Poulenc: Az emberi hang. 9.23: Mezei Mária és Gózon Gyula daljáték-felvételei­ből. 9.44: Zenevár. 10.Ö5: Diákfélóra. 10.35: Népdalok. 11.15: A fák égig nőnének, ha .. . 11.35: A Vatikán titka. 12.35: Két otthon között. 12.50: Zenemúzeum. 14.06: Szabadpolc. 14.36: Népdalkórusok, népi hang­szerszólók. 15.10: Kocsár Miklós fúvósmű­veiből. 15.28: Csiribiri. 16.05: Szilágyi András: A hal­hatatlan fükaszás. 16.15: Kosa György: Po-Csü-Ji- dalok. 16.35: Bach: h-moll szvit. 17.07: Leértékelt műszakiak. 17.33: Délutáni Rádiószínház. 19.15: A zöld mocsár. 20.07: Nicolai Gedda francia operákból énekel. 20.40: Nótaest. 21.40: A Dunánál. 22.20: Tíz- perc külpolitika. 22.30: Lemezmúzeum. Bodrogi rendez Görgei Gábor, Szakonyi Ká­roly, Bárány Tamás, Tabi László iratkozott már fel a szerzők listájára, s a színé­szek közül Agárdi Gábor, Bodrogi Gyula — az első műsort ő is rendezi —, Csa- la Zsuzsa, Harsányi Gábor, Hernádi Judit, Kabos László, Csákányi László, Sas József állt a csatasorba. Nyitott színház szeretnénk lenni — nyilatkozták a most induló kabaré szellemi gaz­dái. — Nyitott minden újra, élethűen minden problémá­jára, fricskákat is érdemlő fonákságaira. S nyitott ab­ban az értelemben is, hogy szerzőtársul várjuk, hívjuk mindazokat, akiknek életre, egészen pontosan kabaréra való ötleteik, javaslataik vannak. Nem humorüzemet, élő kabarét szeretnénk. — Ezt jelzi a további be­mutatók terve is. Januárban a Mindenért fizetni kell, feb­ruárban A magyar csoda címmel jelentkezik majd a televízió első, igazi kabaré­színháza. Aztán még továb­bi három bemutató az évad programja. Indulásra nem is kevés. Valkó Mihály 23.22: Konrad Richter, Karlheinz Zoller és Wolfgang Boett­cher trió fel vételei bői. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Könnyűzene Moszkvából. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.00: Ze'nedélelőtt. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55: Valuta puskavégen. 13.25: Látószög. 13.30: Muzsikáló természet. 13.35: Télapó-hívogató. 14.00: Sportvilág. 16.00: Diákfélóra. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Szociológiai figyelő. 21.08: Kabarécsütörtök. 22.08: A tegnap slágereiből. 23.20: Chicago. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Kovács Dénes hat Vivaldi- szonátát hegedűi. lp.29: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Schubert- müveket énekel. 11.05: Szimfonikus zene. 13.07: Emlékezetes dzsesszhang­versenyek. 13.40: Nabucco. 14.30: Lázár Berman zongorázik. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Tavasz minden évszakban. 16.55: Popzene sztereóban. Vas István. Ki is ő? Köl­tő, író, műfordító, nagy ta­pasztalaté kiadói szakember? Mindegyik. S emellett száza­dunk szellemi mozgalmainak kitűnő krónikása is. Miért vijjog a saskeselyű-? című visszaemlékezéseit korábban a Kortársban olvashattuk, most teljes terjedelmében, két kötetben került az olva­sók asztalára a Szépirodal­mi Könyvkiadók gondozásá­ban. Vas István kötetét ne­vezhetjük akár memoárnak is, de sokkal több annál: a két háború közti magyar iro­dalmi és művészeti élet kör­képe — személyes közelség­ből. Az ismeretek valóságos tárháza, a kor szellemi, di­vatjainak feltérképezése, a Nyugat műhelyének alapos bemutatása. Emberközelből ismerhetjük meg Babitsot, Halász Gábort, Szerb Antalt, Derkovitsot, József Attilát, az idősebbeket és a még bor­zas fejűeket, Vas István kor­ban is társait, vagy az utána következőket. A visszaemlé­kezésnek számtalan olyan — dokumentum értékű — tör­ténete van, mely jószerivel kiesett volna az idő rostáján, mert a szereplők vagy nem élnek már, vagy nem írják meg emlékeiket. Körképe ol­vasmányos irodalomtörténet, a kor irodalma iránt ala­posabban érdeklődőknek pe­dig valóságos szellemi cse­mege. Számos, kevésbé ért­Alapoztak — 35 ezüstpénzre bukkantak Egy udvari épület alapozá­sának munkája közben érté­kes pénzleletre bukkantak a Szabolcs megyei Cégénydá- nyádon. A Dózsa György ut­ca 14. szám alatti telken 80 centiméter mélységből 35 da­rab ezüstpénz került napfel­színre. Az ottlakók azonnal értesítették a községi taná­csot, ahonnan a nyíregyházi Jósa András Múzeum régé­szeit hívták segítségül, utób­biak megállapították, hogy a lelet jelentős része a francia napkirály, XIV. Lajos udva­rában használatos ezüstpénz, és az 1660-as évekből szár­mazik. Emellett több pénz­ről kiderült, hogy azok ugyancsak abból a korból va­lók, és a dalmát Raguza — a mai Dubrovnik — fizető- eszközei voltak. Nyíregyházán megkezdték az érmék restaurálását, amelynek végeztével azok az intézmény csaknem negyven­ezer darabból álló gyűjtemé­nyét gyarapítják majd. A be­csületes megtalálókat juta­lomban részesítik. 18.00: Zenélő Nagyvilág. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye. Közben: kb.: 20.10: Modern írók portréi. Kb.: 20.30: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.30: Operaáriák. 22.02: Bemutatjuk új kórusfelvé­teleinket. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Két dal. egy előadó. Esz­ményi Viktória énekel. 17.10: Tervek, célok, eszközök. Riporter: Tamási László. 17.20: A kunszentmártoni gim­názium és a szolnoki Vá­sárhelyi Szakközépiskola kórusa énekel. 17.30: A zene főáramában. Ri­porter: Kutas János. 17.50: Békés megyei népdalfel­dolgozások. 18.007 Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. TV. BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) (f.-f.) 8.35: Angol nyelv (középisk. IV. oszt.) 9.30: Rajz (ált. isk. alsótagozat). 10.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7.—8. oszt.) (f.-f.) hető irodalomtörténeti tény, vagy adat válik számunkra is világosabbá az események, a jellemek ismeretében. A Tények és tanúk a Magvető Kiadó egyik leg­ismertebb sorozata. Jó né­hány kötete nagy vitát, néha még vihart is kavart. A ma­gyar visszaemlékezéseknek volt a legnagyobb sikere. A sorozat két új tagja szintén sikeri-e számíthat. Két, ha­tárainkon túl élő közéleti ember, író, publicista me­moárjait tartalmazza. A ran­gosabb kétségtelenül Balogh Edgáré. Azé a Balogh Edgá­ré, aki Temesvárott született, Pozsonyban, majd Prágában járt iskolába, egyetemre, s jelenleg Kolozsvárott, él. Ne­vét büszkén vállalhatja a szlovákiai magyar haladó szellemi mozgalom éppúgy, mint az erdélyi. A Sarló mozgalom egyik vezetőjeként harcosan tiltakozott a cseh burzsoázia nemzetiségi és szociális politikája ellen. Számos cikket írt, röpiratot terjesztett, sorsa mi más le­hetett volna, mint a kiutasí­tás. így költözött Erdélybe, ahol töretlen, szorgalommal, és tehetséggel folytatta köz­életi, írói tevékenységét. Az 1937-es, immáron már le­gendás hírű marosvásárhelyi találkozó egyik szervezője­ként hirdette a Duna menti kis népek barátságának, ösz­A következő év tavaszán. 1982. március 27-én immár tizenötödik alkalommal ren­dezik meg Szarvason a város és a járás általános iskolai, gimnáziumi énekkarainak, a zeneiskola növendékzeneka­rának „Éneklő Ifjúság” elne­vezésű hangversenyét. A na­pokban kapták meg az érin­tett intézmények, iskolák a felhívást, amely tudósítása Énekeljünk! Közös éneklésre invitáló prog­ram sugárzását kezdi meg a kö­zeljövőben a televízió. Az Éne­keljünk! című sorozat nézői 13 estén át egy-egy népdalt tanul­hatnak meg szakavatott tolmá­csoló közreműködésével. Gulyás László szerkesztő és Sólyom László rendező eredeti formát találtak a népdalok bemutatá­sára és a7 elsajátítás segítségé­re. Amellett, hogy az előadások előtt a rádióújságban megjelen­tetik a dalok szövegét és kot­táját, a kamerákkal felkeresnek egy-egy kisebb, szívesen éneklő közösséget is. A képernyőn ta­lálkozhatnak a nézők a fiatalok­10.45: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.). 11.35: Deltácska. (f.-f.) 12.10: Világnézet (középiskola IV. oszt.) (f.-f.) 13.50: Iskolatévé. Deltácska. (ism.) (f.-f.) 14.20: Fizika, (ism.) (f.-f.) 14.50: Osztályfőnöki óra’. (ism.) (f.-f.) 15.20: Világnézet (ism.) (f.-f.) 15.55: Mindenki iskolája. Fizika, (ism.) (f.-f.) 16.30: Hírek (f.-f.) 16.35: Reklám, (f.-f.) 16.45: Hipp-hopp. 17.15: Tévébörze (f.-f.) 17.25: Nyugalmunk érdekében, (f.-f.) 17.55: Telesport. Üt a VB-dön- tőig . . . (f.-f.) 18.20: Pedagógusok fóruma, (f.-f.) 18.55: Olvassatok mindennap, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyar népmesék. 20.10: A megsebzett bolygó. 20.40: 1 ... 2 ... 3 .. . start! 21.10: Fórum a labdarúgásról... (f.-f.) Kb.: 22.20: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.20: Angol nyelv. 18.35: Oroszul beszélünk. (ism.) 18.55: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) szefogásának, szükségességét, A Tények és tanúk sorozat­ban megjelent két kötete két, történetileg is fontos művét tartalmazza: a Hét próbát és a Szolgálatban-t. Az első 1924-től 1934-ig, a másik 1935-től 1944-ig mu­tatja be a kort, s Balogh Ed­gár harcostársait, ellenfeleit, „önéletrajzra nem adom magam — írja. — Ami azon­ban velem, körülöttem, s ál­talam is történt, az nem egy emberélet problematikája, hanem egy egész magyar ér­telmiségi nemzedék sorsa, eszmélkedése és prózája volt.” Kovács Endrét leginkább mint kiváló polonistát, a lengyel irodalommal foglal­kozó irodalomtörténészt is­merjük. Korszakváltás cím­mel közreadott kötetében életpályáját mutatja be. ö is Pozsonyban, majd Prágá­ban tanult, s csak 1938-ban költözött Magyarországra. A Csehszlovákiában töltött éveiről írja: „A társadalmi problémák iránti érzék tette nemzedékemet politikusán gondolkodóvá. Sokan az egyéni lét szorításában fe­dezték fel az egyetlen ki­utat, s lettek szocialisták ...” Kötete fontos adalék a két háború közti szlovákiai ma­gyar értelmiségi mozgalmak történetéhez. szerint a tizenötödik kultu­rális szemlét Kodály Zoltán születésének centenáriuma jegyében rendezik meg, így tehát kötelező jelleggel az ő szerzeményeiből kell a mű­sorokat összeállítani. A je­lentkezési lapokat január vé­géig várják a rendezők, amelynek összesítése alapján áll össze a márciusi, délután 4 órára kitűzött hangverseny részletes programja. ból álló kiránduló csoporttal, masírozó katonákkal. hétvégi házépítkezéseken dolgozókkal, s ellátogatnak a televíziósok a budapesti Chilei klubba is. A televízió ' munkatársai az idei népzenei programokkal a népművészet sokrétű bemutatá­sára törekednek. Nagy sikerrel sugározták a közelmúltban a dalok, táncok, a Szovjetunióból és a Szép magyar tánc című so­rozatokat. Ezekhez kapcsolódik a december 17-én induló énekel­jünk!, majd a tervek között sze­replő Szomszédaink népzenéje című műsor, amelyben a kör­nyező országok népzenéjének egy-egy jellegzetes motívumát mutatják be. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Képmagnósok figyelem! (f.-f.) 20.30: Reklám, (f.-f.) 20.40: Szemle, (f.-f.) 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Pubi — zenés szórakoztató műsor. BELGRAD, I. MŰSOR 17.40: Hírek. 17.45: Hármas határ mezsgye nélkül. * 18.15: Tv-naptár. 18.45: Szórakoztató zene. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.50: Vetélkedő. 21.45: Tv-napló. 22.00: Komoly zene. II. MŰSOR 18.30: Csütörtöki zágrábi körkép. 19.15: Idő és pihenés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Teleszkópia. 21.00: Fiatalok és kegyetlenek. 23.00: Huszonnégy óra. BUKAREST 16.05: Iskola-tv. 17.05: A Volánnál. 17.20: Kulturális hírek. 18.35: Rajzfilmek. 19.30: Fiatalok órája. 20.15: Az ember származása. Tu­dományos sorozat. Két vagy három hónap után hallgattam meg újra ezt a műsort, és ki merem jelenteni, hogy nagyon tet­szett. Elsősorban Tóth Ibo­lya, Lovas Ferenc és ör- dögh Csilla módszere, aho­gyan kupaktanácsra invitál­ták egy falu tinédzseréit, ahogyan kérdéseikkel nyílt és őszinte beszédre késztet­ték őket. (Ilyeneket hallva mindig eszembe jut: vajon a pedagógusok, a szülők és a gyermekek nevelésével köz­vetlenebbül foglalkozó hiva­talosak is hallgatják?!) Ez a most hallott nyílt és őszinte beszéd hol meglepett, hol el- kéoesztett, néha elszomorí­tott. A szót szóra rakás azzal kezdődött, hogy mi jut eszük­be arról: december? Meg ar­ról, hogy télapó, karácsony? A dolog gyorsan ment: az ajándékozás, az ajándék. A „pokol” pillanatok alatt elszabadult. Három-, öt- és tízezer forintok röpködtek ki a hangszóróból, ennyit kap­ni ugyanis manapság termé­szetes. Aztán jöttek a mag­nók, erősítők, kvarcórák, zongorák, motorok. Mert aki nem ilyeneket vesz a gyere­kének, azt lenézik, mert „a mi falunkban ez a divat”. Az ember gondolná: itt van már a Kánaán, aztán ráesz­mél, hogy a szellemi, az bi­zony még messze van. Ne fogjuk hát be a fülünket: ugyanarról van itt szó, mint amikor „majd én megmuta­tom, hogy magasabb házat építek a szomszédénál”, vagy „a mi kriptánk tágasabb; szebb.” Közben — bizonyság rá ez a keddi „Kupaktanács” — a tinédzserben fejtetőre áll az értékrend, és a könnyen ka­pott, mégoly drága ajándék sem ér többet, mint egy ócs­kán vásárolt „bársonygatya”. Az ajándékzongora, ha a gye­rek utál zongorázni, csak nyűg, gyötrelem. „Inkább adnák el, csak a helyet fog­lalja. Pedig tudom, hogy részletre izzadták ki apuék.” Persze, apuéknak nem volt zongorájuk gyerekkorukban. Ha tehetik, miért ne legyen a gyereküknek? Efféle ellentmondásos, za­varos világba vezetett ez a beszélgetés. S ha a tinédzse­rek fejében zavaros a világ, nehéz lesz azt kitisztítani. A szinte megállíthatatlan és el­képesztő példákat felvonul­tató szóáradat kétségtelenné tette: az ajándékozás torz divatja nem vezet sehová sem. Örömöt semmiképpen nem okoz senkinek, annak sem, aki adja, és annak sem, aki kapja. Legfeljebb meg­tanítja gyerekeinket a kép­mutatásra, a szülőt meg ar­ra, hogy becsapja saját ma­gát. Én azt hiszem, az sem nagy baj, és ünneprontás, ha meg­kérdezzük, ki mit szeretne? Még mindig jobb, mint zon­gorát venni, amin nem ját­szik senki .. . (sass c.) 21.05: Névtelen csillagok. - Köny- nyűzenei vetélkedő. 22.05: Tv-híradó. SZÍNHÁZ 1981. december 3-án. csütörtökön, 15 órakor, Békéscsabán: TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA 635-ös SZMKI e. a. 19 órakor, Békéscsabán: TÉVEDÉSEK VlGJÁTÉKA Madách-bérlet. 19 órakor, Battonyán: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT December 4-én, pénteken, 19 órakor, Békéscsabán: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT „F”-bérlet. (Klubszínház). MOZI Békési Bástya: Ideiglenes para­dicsom. Békéscsabai Építők Kul- túrotthona: Kaliforniai lakosz­tály. Békéscsabai Szabadság: de. 10. és du. 4 órakor: A szőke in­dián. 6 és 8 órakor: A zsarnok szíve. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: ...És az eső elmos minden nyomot, fél 8 órakor: Rendőrök háborúja. Gyulai Er­kel : Dédelgetett kedvenceink. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Elekt­romos eszkimó. 5 órakor: Ka­tasztrófa földön—égen. I.. II. rész. Orosházi Béke: Óvakodj a törpétől. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Ballagó idő, fél 6 és fél 8 órakor: Szabadlábon Velen­cében. Felhívás 1982-re „Éneklő Ifjúság” Szarvson Bcdnai Nándor és Kállai István az új vállalkozás előkészítői (Fotó — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents