Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
1 1981. november 1., vasárnap NAGYVILÁG Főtitkárválasztás az ENSZ-ben A „nehéz mesterség” jelöltjei Francia ősz — reformpolitikával Mitterrand mérlege A nemzetközi politika konfliktusai, a világ helyi és átfogó jellegű problémái mellett október végétől egy fontos személyi kérdés is szerepel a Biztonsági Tanács napirendjén: határozni kell a világszervezet főtitkári posztjának betöltéséről. Kurt Waldheim megbízatása az év végéig szól, december 31-ig el kell tehát dönteni: ismét meghosszabbítják-e az osztrák diplomata mandátumát, vagy újabb politikust jelölnek. Természetesen nem pusztán — és nem is elsősorban — személyi kérdésről van szó: az ENSZ szerepe a mai feszült világhelyzetben önmagában jfc indokolja a választás politikai súlyát. Azok a diplomáciai lehetőségek, az a közvetítő, befolyásoló és A jelenlegi főtitkár, az osztrák Kurt Waldheim nem utolsósorban presztízsszerep, amellyel e magas poszt tulajdonosa rendelkezik, azt is megmagyarázza, hogy miért nem ígérkezik sima ügvnek a mostani főtitkári jelölés. E kérdésben ugyanis 1— mint cseppben a tenger — éppúgy tükröződik a világszervezet tagállamainak jó néhány ellentéte, mint sok más vitában, heves felszólalásban. Az ENSZ alapokmánya értelmében a főtitkárt — a BT javaslatára — a közgyűlés választja meg. A jelöltséghez azonban a 15 tagú BT-ben legalább 9 szavazat elnyerése szükséges, mégpedig úgy. hogy az öt állandó tagállam (Szovjetunió, Egyesült Államok, Nagy-Britan- nia, Franciaország és Kína) egyike se emeljen kifogást. Kurt Waldheim — aki egyébként az ENSZ negyedik főtitkára — 1972. január 1. óta látja el felelősségteljes hivatalát, s nemrég jelezte: kész harmadszor is elvállalni a funkciót. Erre nem volt még példa a világszervezet történetében, igaz, nincs semmilyen korlátozás sem, ami egy újabb ötéves megbízatás ellen szólna. Waldheimmel szemben viszont hivatalos ellenjelöltet állított az el nem kötelezettek csoportja Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszter személyében. A 95 országot tömörítő tömb képviselői az Afrikai Egységszervezet felhívása alapján úgy vélik: itt az ideje, hogy a fekete kontinens egyik diplomatája nyerje el a megbízatást. (Salim mellesleg viszonylag fiatal kora — 39 éves — ellenére tapasztalt politikus, egyszer már betöltötte az ENSZ- közgyűlés elnöki tisztét is.) A jelenleg 156 tagállamot számláló ENSZ-ben az el nem kötelezettek elegendő többséggel rendelkeznek ahhoz, hogy szembehelyezkedjenek a BT-vel, amennyiben az kívánságuk ellenére mégis Waldheim újraválasztását javasolja. Arra szinte biztosan lehet számítani, hogy Kína — éppen a harmadik világ felé tett gesztusként — vétójával az első menetben mindenképpen megakadályozza Waldheim jelölését, még akkor is, ha Peking- ben tudják: Salim megválasztását viszont a BT más állandó tagjainak várható ellenszavazata teszi lehetetlenné. A bonyolult szembenállás több megoldást is elképzelhetővé tesz. Amennyiben Kína (az 1976-os helyzethez hasonlóan, amikor Peking Echeverria volt mexikói elnököt támogatta) a második szavazási menetben visszavonja vétóját, akkor valószínűleg mégis Waldheim jelölése kerül a közgyűlés elé. Ez esetben kérdés, hogy az el nem kötelezettek saját jelöltjükhöz mennyire ragaszkodnak. Ha viszont a Waldheim—Salim párharc a BT-ben esetleg zsákutcába jut, úgy a megfigyelők nem zárják ki egy kompromisz- szumos jelölt, feltehetőleg egy latin-amerikai diplomata előtérbe kerülését sem. (Többen emlegetik a perui Javier Perez de Cuellar volt ENSZ-főtitkárhelyettest, de ismét felmerült az argentin Carlos Ortiz de Rozas neve is, aki már 1971-ben is a poszt várományosa volt.) A jelek szerint tehát nem ígérkezik problémamentesnek sem a jelölés, sem a választás. „Nehéz mesterség” — ez volt Kurt Waldheim könyvének a címe, amelyben oly szemléletesen, sokoldalúan írt a világszervezet főtitkári posztjáról, a feladatával járó gondokról. Láthatjuk: e nehéz funkciónak már az elnyerése sem megy könnyen. Szegő Gábor Az el nem kötelezettek jelöltje, Salim Ahmed Salim, tanzániai külügyminiszter (Telefotó) Jugoszlávia Olajbogyúszüret Rekord mennyiségű olajbogyótermésre számítanak az idén Dalmáciában. A szakemberek szerint az elmúlt két évtized legjobb termésére van kilátás. A 3 millió fáról várhatóan 2500 vagon olajbogyót takarítanak be, amiből 500 vagon olajat nyernek. NövekYő pezsgőgyártás Megkétszereződött a pezsgőgyártás a radgonai kombinátban. Tavaly még százezer, az idén már kétszázezer palack, hagyományos módszerrel készült pezsgő hagyta el az üzemet. A következő szüretig korszerűsítik a kombinát felvásárlóközpontját, ahol az egyéni termelőktől veszik át a szőlőt. Tavaly mintegy 80 millió dinár értékben a borpincék kibővítésére került sor. Isztriái vendégforgalom Az idén is sok turista töltötte szabadságát Jugoszláviában. Az ország egyik leglátogatottabb vidéke Isztria volt. Az isztriai szállodákban — Rabactól Umagig — nyolc hónap alatt 11 millió 782 vendégnapot jegyeztek fel, 7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A legtöbb vendégnapot, több mint 6 milliót a poreci tengerparton töltötték a turisták. A vendégek 80 százaléka külföldi, főleg német, holland, osztrák, angol és olasz turista volt. „Csendes forradalom” — „Nagy szociáldemokrata kísérlet” — a nyugati világban ilyen és hasonló címkéket ragasztanak mindarra, ami Franciaországban május óta történik. A kormánykoalíció szocialistái és kommunistái viszont szerényen, visszafogottan fogalmaznak: a jelenlegi kormány (amelynek négy kommunista minisztere is van) végrehajtja azt a választási programot, amelynek alapján a baloldal hatalomra jutott. Ami megvalósul, nem más, mint józan, körültekintő reformpolitika, szó sincs a „mindent, de azonnal” túlzó jelszaváról. Az óvatosság természetesen nem óvatoskodás. Franciaországban az elmúlt időben máris sokkal több változás történt, mint a giscard-i „fejlett liberalizmus” — valójában új konzervativizmus — hét esztendeje alatt. A bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki a mitterrand-i vezetés intézkedéseit akarja felsorolni. De kezdjük inkább azzal, ami nem következett be. A jobboldal a választási harcban azt hirdette, hogy a baloldal hatalomra jutása esetén Franciaország a káoszba hull. „Fekete októbert” jósoltak — vad sztrájkharcosokkal, véres utcai megmozdulásokkal. Semmi ilyesmi nincs. Sőt! A szakszervezetek és a kormány egyfajta szót- értés jegyében kölcsönös türelmet tanúsít egymás iránt. Ez a türelem arra épül, hogy a vezetés folyamatosan teljesíti azt, amit még ellenzékként megígért. Csodát senki sem vár, de a franciák örömmel nyugtázzák, hogy a társadalmi igazságosság nevében a kormány felemelte a minimális munkabért, a családi pótlékot, a nyugdíjakat, a rokkantsági járulékot. Pótadót vetett ki a nagyon magas jövedelmekre, külön megadóztatta az olajmonopóliumok nyereségét. A baloldali többségű nemzetKét évvel ezelőtt szavazta meg az egyiptomi parlament a válási törvényt. Ez kimondja, hogy a továbbiakban nem elég, ha a férj kijelenti: „elválok tőled, te asszony”, a férfi elhatározását a hatóságoknak is szentesíteniük kell. ök pedig nemcsak hogy kikérik az asszony véleményét is, hanem a feleség részére tartásdíjat, gyerektartást is megítélhetnek. A válási törvény természetesen nem tiltja a több- nejűséget. Egyiptomban jelenleg a házas férfiak 7,5 százalékának van második, három százalékának harmadik, és minden nyolcvanadik férfinek negyedik felesége is. Igaz, a törvény kimondja: az első feleség jóváhagyása nélkül nem hozható újabb asszony a házhoz. Ha mégsem kérik az előző feleség hozzájárulását, az asszonyoknak joguk van a válást kezdeményezni. . Bár a törvényt egyházi szentesítéssel hozták, akadnak ellenzői, akik. a hagyományokra hivatkoznak, mondván, hogy a Korán szerint a válás „utálatos cselekedet az isten előtt”. Az igazság azonban az, hogy a gyűlés a közigazgatási reform keretében elfogadta az adminisztráció decentralizálását, magyarán azt, hogy szűnjék meg Párizs, a fővá- .ros kicsinyes gyámkodása a vidék fölött. Egy olyan gyakorlat ér ezzel véget, mely a napkirály óta Robespierre-en és Napóleonon át mindmáig töretlenül érvényesült. A jogszolgáltatás demokratizálásától vezérelve a kormány megszüntette a politikai perekben önkényesen ítélkező hírhedt állambiztonsági bíróságot, amelyet még az algériai háború idején hívtak életre. Szabályozták annak a több százezer vendégmunkásnak a helyzetét, aki tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül él Franciaországban, sokszor a legvadabb kizsákmányolás áldozataként. A kormány napirendre tűzte és véghez is viszi 11 kulcsfontosságú iparvállalat és 36 hazai bank államosítását. E folyamatokat a földresújtottsá- gából tápászkodó jobboldali ellenzék csak lassítani tudja — meggátolni nem. Az intézkedések társadalmi-politikai súlya különböző, de mindegyik tömegeket érint, és jelzi a kormány elő- relépési akaratát. Ám az is világos, hogy a franciák Mitterrand-tól ott várnak igazán sikert, ahol Giscard a legnagyobbat bukott: a munkanélküliség és az infláció elleni csatában. Ez a harci terep pedig buktatókkal van tele: a munkanélküliek száma jelenleg sem csökken, a grafikon vonala kúszik a kétmillió felé. A frank értéke is romlik. A franciák ma még megértik, hogy ez nem Mitterrand-ék, hanem az előző vezetés bűne. Ma még megértik, de később talán már nem. Addig kell hatnia a kormány akciótervének, az idei fél százalékos gazdasági növekedési ütemet iövőre három százalékra akarják növelni. A foglalkoztatottság válási törvény, az asszony új jogai sértik olyan mértékben a férfiak önérzetét és érdekeit, hogy azt a hagyományosan férfiuralmi társadalom nehezen viseli el. Pe- d>" az asszonyok' mindmáig jóformán semmit sem tudnak jogaikról, senki sem siet felvilágosítani őket. Mióta a törvény életbe lépett, ötezer házasságot bontottak fel Egyiptomban, és csak négy esetben hivatkozott az asz- szony az őt megillető joO Francois Mitterrand, akinek elnöksége a megfigyelők szerint új korszakot nyitott a francia politikában (Fotó: AP — MTI — KS) érdekében leszállítják a nyugdíjkorhatárt, a munkaidőt, külön hiteleket kapnak azok a vállalatok, amelyek új munkaalkalmakat teremtenek. A kormány nagyszabású közmunkákat kezdeményez. A lényeg, hogy a gépezet beinduljon: a megnöveke_ dett vásárlóerő keresletet, ez pedig a termelés bővítését idézze elő. A nagy kérdés persze az, hogy a tőkések elfogadják-e ezt a logikát. A belpolitikánál jóval ellentmondásosabb az új francia külpolitika. Az a Párizs, amely Washingtonnal szemben á salvadori ellenzék legalitásáért száll síkra, egyidejűleg állást foglal a nagyobb atlanti fegyverkezés mellett, és nem talál semmi kivetnivalót a neutronbomba gyártásában. Nincs páftátlan megfigyelő, aki ne tartaná természetellenesnek, hogy Párizs „Afganisztán miatt” szünetelteti a magas szintű szovjet—francia párbeszédet. Ezek a végletes, de — remélhetően — nem végleges álláspontok. Ahogyan a Közel-Keleten a realizmus irányába mozdult el a kezdeti egyoldalú Izrael-barátság, minden bizonnyal más területeken is érvényesülni fog a józan szemlélet. Igaz, néhány hónap alapján végleges értékítélet aligha mondható. Az új vezetés előtt még hosszú időszak áll. gokra, részt kérve a közös vagyonból. Az egyiptomi férfiak nem nagyon tudnak tehát megbékélni a törvénnyel, igaz bevezetése a nők körében sem aratott osztatlan sikert. Részben, mert éppen idősebb korukra vannak kitéve a csapásnak: ha lányuk férjhez megy, és fiuk betölti a 15. életévét, válás esetén a férj válik jogosulttá a lakáshasználatra, s az asz- szonynak mennie kell. Ezért inkább beleegyeznek abba, hogy a férj második, harmadik feleséget vegyen, minthogy ki legyenek téve a kilakoltatásnak. Így az új válási törvény adta lehetőséggel, amely a nők egyenjogúsítását kívánta volna szolgálni, inkább csak' a jómódú emberek élhetnek. Az ENSZ New York-i üvegpalotája — december 31-ig kell dönteni főtitkári posztjának betöltéséről (Fotó: AP — UPI — MTI — KS) Ali viszont nem jómódú ember. Jobban ragaszkodott anyjához, aki meggyőzte: vegye el Fauzeját az első felesége, Zahira tudta nélkül. Ebből a házasságból is két gyermeke született. Amikor Ali anyja meghalt, Zahira visszaköltözött, s csak akkor tudta meg, hogy a házastársi ágy már foglalt. A két asszony nem hibáztathatta egymást. Mit tehettek volna? Megpróbáltak megbékélni a helyzettel. Zahira, az első asszony így gondolkodott: „Ha visszamegyek, ki segít felnevelni a gyerekeket? Ha elválok, ki vesz el két gyerekkel?” Fauzeja, a-második asszony azt mondta: „Végül is tudhattam, hogy Zahira előbb-utóbb visszajön.” A héttagú család azóta meglehetős nyugalomban él, de lelki békéjük nem tökéletes. Mindegyik asszony szívesebben venné, ha egyedüli feleség lenne. S hogy Ali kit szeret jobban? Ilyesmin nem töri a fejét; neki a megélhetésről keli gondoskodnia. Hatos Erzsébet Hável József Egyiptom Gazdagok kiváltsága a válás Ali negyvenöt éves földműves, kis darab földön gazdálkodik a Nílus deltájában. Huszonöt évvel ezelőtt házasodott meg először. Két gyermekük született, ám kiderült, hogy a fiatalasszony és anyósa nem tud kijönni egymással. A dolog odáig fajult, hogy Zahira fogta a gyerekeket és visszaköltözött szüleihez, egy távoli faluba.