Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
ízHsWkfito SZÜLŐFÖLDÜNK 1981. november 29., vasárnap Őszi pihenő a Harangoskútnál ^ ^ levágott sarjúrendek már nem hevernek a pusztaföldvári Harangos-ér zsombékos hajlatán. Az időjárás ezen a nyáron olyannyira kedvezett az ártéri gyepszéna növekedésének, hogy idén már a negyedik kaszálás került boglyába a gondos gazda keze nyomán. Ezt a kedvező alkalmat kellett kivárnunk Szabó János bácsival, akit jó pár éve kapacitálok erre a haran- goséri kirándulásra. Most szemügyre vehetjük, mert szárazra került az a különös alakú, középen behorpadt kis halom, amelyet hol a víz, hol pedig a kötésig érő fű takart el diszkréten az idelátogató elől. János bácsival és honismereti szakköri diákjaimmal már tavasszal, sőt a nyáron is jártunk itt Harangoskút-keresőben, de az említett okok miatt dolgavégezetlenül ballagtunk haza. Most azután megközelíthetjük végre a pusztaföldváriak legendás hírű Haran- goskútját, amely alig tíz perc járásnyira érhető el Orosháza felé haladva, a mű- úttól jobbra, egy jó hajítás- nyira. Idegenvezetőnk több mint hetven éve ismerője e tájnak, s ezúttal sem volt nehéz rábeszélni a harangoséri sétára. Ennek magyarázatát akkor értettem meg igazán, amint többször is rajtakaptam, hogy tekintetével egy közeli elmosódó tanyarom irányába kémlel. „Nézze csak, én ott születtem ...! Az apám szintén, de még a nagyapám is...! Őszi éjszakákon, kukoricafosztás idején, vagy hosszú téli estéken, a jó meleg búboskemence mellett, sokat hallottam tőlük a Harangoskút meséjét. Távolról mutatták olykor a kincseskút elképzelt helyét, de megközelíteni soha nem volt szabad. Létezését hittük is, nem is! Most aztán nem tudom, mit is mondjak? Ez a kör alakú mélyedés valóban olyan, mint egy réges-régi beomlott gulyakút. Ez a gyűrű alakú magasabb perem tényleg olyan, mint az a töltés, amelyet azért raktunk a kút köré, hogy ne folyjon be esőzéskor a víz. Szó, ami szó! Ennek itt nagyon kút- formája van, de hát lehebaz, hogy eddig nem találta meg senki?” Márpedig szerintem ez mégsem kerülhetett ide csak úgy a semmiből... veszem át a szót! Majd hellyel kínálom János bácsit, a kút szép, gyepes peremén, hogy jobban érzékelhető legyen a. felvételen a mélyedés. Már kattan is a fényképezőgép, és ettől kezdve úgy beszélünk felfedezésünkről, mintha komolyan hinnénk annak eredetiségében. Ekkor bonyolítani kezdi a dolgot, hogy szinte egyazon időben, megpillantunk Harangosku- tunkban egy valódi, ám szemmel láthatóan elhagyott „rókalakosztályt”. A bejárat teljesen ép a mélyedés belső falán, de megtaláljuk a vészkijáratot is, néhány lépéssel odébb. Róka persze sehol, csak bennünk a kétely, hogy Ha- rangoskutunk mégsem a százados nagy idők tanú-ja, hanem egy elszánt rókavadász ásója nyomán keletkezett jókora gödör, fűvel benőtt omladéka. Nehéz volna mindezt bizonyítani, de cáfolni is! — Ha nem tudnánk, hogy a második világháború frontvonala itt szinte nyomtalanul vonult át, még bombatölcsérnek is nézhetnénk „találmányunkat” — jegyzi meg huncutul szép magyaros bajusza alatt János bácsi. Az alkalmi fotóriporter szerepét betöltő Vassné Bagi Ibolya szegedi egyetemi tanársegéd, hajdani kedves tanítványunk, most szerepkört vált, és közénk telepszik „legendakutatónak”, és bekapcsolódik az egyre érdekesebbé váló beszélgetésbe. Hárman üldögélünk hát az őszi napfényben Harangos- kútnak vélt omladékunk fűvel benőtt peremén, és számba vesszük szépen sorjában az érveket, az ellenérveket, mindazt, amit a harangosle- gendával összefüggésben hallottunk. Jómagam több mint 20 éve kísérem figyelemmel Pusztaföldváron a „haran- goslegenda” variációit. Községünk legidősebb emberei szinte szó szerinti pontossággal mesélik a kútba rejtett harang kincseinek történetét, úgy, ahogyan Darvas József azonos című regényében olvashatjuk. Kivétel nélkül megegyeznek a kút feltételezett helyében is, ami nem más. mint a mi őszi pihenőnk színhelye. A feltételezésen túlmutat Gombkötő Sándor, Orosháza, Thék Endre utca 12. sz. alatti, 76 éves, idős ember visszaemlékezése. Gyermekkorában ő még látta is a nagy kutat, amely hatalmas deszkapallókkal volt lefedve. Ez a földterület nagyapjának testvéréé, Gombkötő Jánosé volt, és itt állt az ő tanyájuk is, közvetlenül a Harangos-ér partján. Mosolyogva mesélte el nemrégiben, is, miként próbálta legénykorában meghallgatni titokban, a kút mélyén hallgató aranyak éjféli csodálatos zenéjét, amelyről az járta, hogy aki azt meghallja, rövidesen meghal. Sok éjszakát töltött itt subájába burkolózva, de mint mondotta, a szúnyogok és békák zenéjénél egyebet sohasem hallott. Az idén tavasszal elhunyt Csizmadia István, Puszta- földvár, Vörösmarty utcai lakostól a Harangoskútba rejtett kincsek ásásának történetéről hallottunk igen érdekes dolgokat. Nem kevésbé érdekes egyébként maga az, ahogyan ez a történet a tudomásunkra jutott. A Hazafias Népfront községi honismereti baráti körének legutóbbi ülésén éppen a Ha- rangoskútról, mint helytörténeti legendánkról beszélgettünk. Ezen az összejövetelen István bácsi is részt vett, de nem szólalt fel, mert már igen gyengélkedett. Másnap reggel viszont felkeresett, és azt mondta, hogy nem akar meghalni addig, amíg el nem mondja, amit ő hallott ezelőtt, jó 80 esztendeje a nagyapjától. Talán hihetetlennek tűnik, de István bácsival ez volt az utolsó találkozásunk. Harmadnapon hirtelen elhunyt. A kinesfceresésről szóló történet lényege a következő: Jó 150 éve lehetett, amikor élt itt a faluban egy Wodiá- ner nevű nagybérlő. Az ösz- szefogott a szomszéd községben lakó Hengelmüller nevű emberrel, a Harangoskút kincseinek megkaparintására. A két vállalkozó hatalmas gépekkel, csigákkal, kútka- pákkal kutatott a Harangos- érnek ezen a táján, egy tucatnyi munkás segítségével. Több hetes ásás után egyik napról a másikra elküldték a helyszínről az összes munkást, és csak kettesben foglalatoskodtak — azt is csak éjszakéként — a kút körül. Néhány nap múlva visszahívták a munkásokat, akiknek ekkor már csak a gépek leszerelése volt a feladatuk. Röviddel utána mindkét vállalkozó elhagyta e vidéket, és Pestre költözött, ahol mindketten hatalmas bérházakat építettek. Sokáig az a hír járta, hogy a Harangoskút kincseinek árán. Nos, és a két személy létezésének utánanéztem, és Miklya Jenő Csanádapáca című monográfiájában mindkettőjükkel találkoztam. A könyv 37. oldalán ezt olvashatjuk: „Wodiáner 1840-ben, Budán tartott, arad-mutinai uradalom 11 pusztája felett tartott nyilvános árverésen, a földvári és bánkúti pűsztá- kat bérbe vette 14 és fél évre. Wodiáner Sámuel pesti nagykereskedő oly föltétellel vette bérbe a pusztákat... stb. stb.” A könyv 20. oldalán ezt találjuk: „1820 körül rendkívül ügyes bérlője lett az apáczai pusztának Hengelmüller" Mihály személyében. Az addig csupán kaszálónak és legelőnek használt kincstári földeket ésszerűbben akarta hasznosítani... stb. stb.” Mint látjuk tehát, a száj- hagyományőrzötte két uraság valóban létezett, korban is megegyezően, és teljes valószínűséggel feltételezhető, hogy összefoghattak kincs- keresésügyben. Az más kérdés, hogy megtalálták-e a kutat és volt-e abban kincses harang? A pesti bérházak felépítésére bőven telhetett abból a vagyonból is, amit az alhaszon- béres dohánykertészektől harácsoltak össze évtizedeken át. Mindettől függetlenül elképzelhető, hogy az éppen e Szabó János bácsi a Harangoskútnál Geszt — a nyári lak Fotó: Bojár Ottó — KS. korban divatba jött gépek segítségével valóban kereshették a kincset, s ez a máig is jól látható mélyedés nem egyéb, mint ennek a nagyarányú földmunkának, napjainkig megmaradt nyoma. Bármi legyen is az igazság, annyi bizonyos, hogy őszi pihenőnket a Harangos- érnek egy olyan, jellegzetesen alakult felszíni térségén tartottuk, amelyről okkal tételezhetjük fel, hogy annak a kútnak helyét jelöli, amelyet a néphit és szájhagyomány Harangoskútnak nevez. A kellemes őszi napfényben még jó ideig üldögéltünk a „Harangoskút” peremén, és eltűnődtünk. Az sem véletlen, hogy Darvas József kiváló írónk, egy nagyon szép regényben örökítette meg Pusztaföldvár Harangoskút- ját. Mint tudjuk, az író szülei fiatal korukban Puszta- földváron éltek. Itt ismerték meg egymást. Tegyem hozzá, hogy én ezt is csak szájhagyományból tudom! Bizonyosra vehető, hogy a regény témája is ugyanerre a forrásra épült. Többen hallották talán, hogy az elmúlt évben, újév táján elhunyt jeles költőnk, Tamkó Sirató Károly is írt egy nagyon szép verset Harangoskút címmel. Öt gyermekévei kötötték Pusztaföldvárhoz. Ez viszont már. nem csak szájhagyomány. Édesapjának sírját a mi temetőnk őrzi. Községi orvosunk volt a század elején. Azt viszont már úgy gondolom, igen kevesen tudják, hogy egy falunkbéli versel- gető parasztember, Kiss István is rímbe faragta a Há- ramgoskút történetét. A szép, eredeti hangvételű költemény 1925-ben keltezett, és teljes élethűséggel épül a szájhagyományra. Ha mindezt tudjuk, és átgondoljuk, talán különösebb túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy harangoséri őszi sétánk nem volt hiábavaló fáradozás. A pusztaföldvári Ha- rangoskutat mi itt hárman ma megtaláltuk. Harangos- kutunk létezik az élő száj- hagyományban. Létezik a regényirodalomban és a költészetben, és létezik talán maga a kút is — haranggal és kinccsel, vagy anélkül — szülőföldünknek ezen a tenyérnyi helyén, a Harangos- érnek sás és nád övezte szép, zöld szigetén. És ami talán a legbiztosabb: létezik és századokig élni log a pusztaföldvári emberek szívében és képzeletvilágában. Pleskonics András Makó új múzeuma Céhláda 1817-ből Erdei Ferenc irodája és az emlékét idéző felvételek Fotó: Nagy László Az első írott források hétszáz évesek, s Makó bán uralkodásáról és e táj virágzásáról tudósítanak. Ennek a hét évszázadnak a történetét dolgozta fel az új múzeum emeleti kiállítótermében Makó hétszáz éve helytörténeti kiállítása, mely végigkíséri a Maros-parti város történetét a kereszténység felvételétől napjainkig. Régészeti emlékek, néprajzi tárgyak, korra jellemző dokumentumok, bútorok, vise- letek, fényképek, egyéb dokumentumok vezetik végig a látogatót e nagyszerű kiállításon. A múzeum földszintjén a Maros menti művésztelep grafikai anyaga tekinthető meg mintegy bizonyítván, hogy Makó a kortárs magyar grafika otthona és kiemelkedő műhelye. Kiss István Dózsafeje és a legrégibb dokumentumok Az idei országos múzeumi és műemléki hónap megnyitóját Makón rendezték meg, amikor is Pozsgay Imre művelődési miniszter beszédével fölavatták az ország fel- szabadulás óta második múzeumi célokra épült intézményét, a József Attila Múzeumot. Makót, az ország egyik legdélibb városát a köztudat a hagyma fővárosaként tartja nyilván. Nagyszerű fia, Erdei Ferenc az ellenzék ősi fészkét látta benne, Féja Géza, a népiesek csoportjának kiemelkedő, írója a szabadság városaként emlegette, Ady hősi bajnokként szólt róla, s Makó lett a második világháború után az első felszabadult magyar város. De folytathatnánk a sort Tömörkénynyel, aki ifjú íróként kara- vánszerájnak nevezte, Juhász Gyula számára az örök negyvennyolc jelképe lett, József Attila pedig a Marosparti Konstantinápolyt látta benne.
