Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-22 / 274. szám

1981. november 22., vasarnap Ilii-------------------------------------------------------------------------------------------Lili iiJiblRj Albánia önerőre támaszkodik November első hetében- az albán főváros főterén emel­kedő impozáns kultúrpalotá­ban tartották meg az Albán Munkapárt (AMP) nyolcadik kongresszusát. A helyszín jel­képezi a most negyvenedik évfordulóját ünneplő párt fordulatokban gazdag törté­netét: a hófehér, neoklasszi­kus stílusban épült palotát szovjet tervek alapján kezd­ték építeni, kínai segítséggel fejezték be, most viszont az „önerőre való támaszkodás elvéről” esett a legtöbb szó benne. A pártot megalakulása óta irányító, most 73 éves Enver Hodzsa 280 oldalas (!) beszé­dének kulcsmondatai: „Fi­gyelembe kell vennünk, hogy azok a körülmények, ame­lyek között Albániában a szocializmus épül, nagyon bonyolultak. Pártunk, álla­munk és népünk egyedül, szemtől-szembe harcol egy kolosszális ellenséges erő, a minket bekerítő kapitalista­revizionista világ ellen.” Ez az önizolációs szemlé­let áthatja Albánia bel- és külpolitikáját is. Gazdasági téren abban nyilvánul meg. hogy Albánia elzárkózik a nemzetközi munkamegosztás korszerű formáitól, és csak a külkereskedelem köti a vi­lággazdasághoz. Beszédében az albán pártvezető büszkén hangoztatta, hogy „ez lesz az első ötéves terv, amelyet tel­jes mértékben a saját erő­inkre és lehetőségeinkre tá­maszkodva valósíthatunk meg”. Az önerőre való tá­maszkodásnak abszolutizálá­sa megnehezíti azt, hogy Al­bánia elérje a közepesen fej­lett európai országok szint­jét. Úgy tűnik, hogy az albán vezetés levonta a következ­tetést abból, hogy a legutób­bi ötéves terv fő előirány­zatait nem sikerült teljes mértékben teljesíteni. A kongresszuson elfogadott, 1981—85. közötti ötéves terv előirányzatai a korábbiaknál szerényebbek, és így lelje- síthetőbbek is. (Az ipari nö­vekedés előirányzata 34—36 százalék, a mezőgazdaságé 31—33 százalék.) A kongresszuson elhang­zott külpolitikai állásfoglalá­sokban kettős irányzat ér­vényesült: egyrészt a törek­vés a külvilággal fennálló gazdasági és kulturális kap­csolatok óvatos fejlesztésére, másrészt Albánia ideológiai és politikai elszigeteltsége fenntartásának igénye. Az óvatos külpolitikai nyitás azonban nem vonatkozik az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra, a két „impe­rialista szuperhatalomra’/. A kongresszus szentesítette az 1978-ban végbement, Al­bánia számára korszakváltó jelentőségű albán—kínai sza­kítást. Hodzsa rendkívül éle­sen bírálta volt nagy szövet­ségese kül- és belpolitikájá­nak szinte valamennyi meg­nyilvánulását. A tavaszi ko­szovói eseményeket értékel­ve az albán pártvezető éle­sen bírálta a jugoszláv veze­tést. Ugyanakkor azt állítot­ta, hogy országa törekszik az államközi kapcsolatok fej­lesztésére északi szomszédjá­val. (Az első jug;oszláv rea­gálás szerint „a kongresszu­si referátum nem mondott le a beavatkozásról Jugoszlávia belügyeibe, és a Jugoszláviá­val szemben támasztott terü­leti igényekről”.) A többi kelet-európai szo­cialista országról szólva Hod­zsa most is aláhúzta az or­szágát tőlük elválasztó mély ideológiai és politikai ellen­téteket. Ugyanakkor kifejez­te Albánia készségét a „nor­mális kapcsolatok fejleszté­sére”, különösen a kereske­delem terén. (Ismeretes, hogy Magyarország és a többi szo­cialista ország régóta szor­galmazza kapcsolataink fej­lesztését Albániával.) A beszédből kiviláglott, hogy Albánia elsősorban né­hány európai kapitalista or­szággal kívánja fejleszteni Enver Hodzsa, az Albán Munkapár KB első titkára (Fotó: UPI — MTI — KS) gazdasági és kulturális kap­csolatait (Görög-, Török-, Olasz- és Franciaországgal, valamint a skandináv álla­mokkal). í'eltűnt, hogy Hod­zsa a korábbinál lényegesen mérsékeltebb hangon beszélt az NSZK-ról, kifejtve, hogy „nincsenek leküzdhetetlen akadályok” a két ország dip­lomáciai kapcsolatainak fel­vétele előtt. Nincs változás azonban az „enyhülés” és a „békés egymás mellett élés” fogalmának albán megítélé­sében, mert a beszéd most is a „két imperialista szu­perhatalom érdekeit szolgáló üres frázisoknak” minősítette őket. (Ismeretes, hogy Albá­nia az egyetlen európai or­szág, amely nem írta alá a helsinki zárónyilatkozatot.) Az AMP és az őt követő jelentéktelen csoportocskák a kongresszus szószékéről is kérlelhetetlen harcot hirdet­tek a szovjet, a kínai, a ju­goszláv „revizionizmusok”, továbbá az „eurokommuniz- mus” és a szociáldemokrácia, tehát a nemzetközi munkás- mozgalom valamennyi jelen­tős irányzata ellen. A legfel­sőbb albán pártfórum egész menete és állásfoglalása az Albán Munkapárt önmaga által létrehozott elszigeteltsé­gét bizonyították. Dr. Réti György Nagy-Britarwia Korszakváltás előtt A hatalmon egymást váltó két brit párt ural­mának kényelmes rendszere nemrég újabb sé­rülést szenvedett. Croydon, egy dél-londoni elő­város előválasztásán a szociáldemokrata—liberá­lis pártszövetség jelöltje győzött. Szeptemberben a Manchester közelében levő Warrington város­kában ugyanez történt. Az eredményből akkor is, most Croydonban is országos jelentőségű kö­vetkeztetéseket vontak le. Azt, hogy elképzel­hető egy történelmi korszakváltás az angol bel­politikában, olyan helyzet kialakulása, amely véget vet a kétpárti váltógazdálkodásnak, és három nagyobb politikai erő jelenlétét tételezi fel a parlamentben, helyet adva ezzel különböző koalíciós kombinációknak is. Azt, hogy mindez mennyire reális lehetőség, teljes biztonsággal még nem lehet megállapíta­ni. A következő csata karácsony előtt a Li­verpool környéki iparvidéken, Crosby városá­ban zajlik majd le. Itt a szociáldemokrata—libe­rális szövetség egyik vezetője indul csatába a konzervatívok „kiütésére”: a szociáldemokrata párt egyik alapítója, Shirley Wiliams asszony, aki korábban a Labour, a munkáspárt kormá­nyában miniszteri tisztséget töltött be. A jelenlegi különleges helyzetet az váltotta ki, hogy a „Vashölgy”, Thatcher miniszterelnök kormánya a legszélsőségesebb kapitalista piac- gazdaság elvei alapján próbálja megoldani az ország évtizedek óta húzódó gazdasági problé­máit. Az „eredmény”: a munkanélküliek száma hárommillió közelébe emelkedett, amire az 1929- es nagy gazdasági válság időszaka óta nem volt példa* A jelentős szociális feszültséget még fo­kozza a brit külpolitika merevsége, egyoldalú igazolása a Thatcher által „rokoniéleknek” tar­tott Reagan kurzusához. Mindez a két nagy pártban heves erjedést in­dított el. A munkáspárton belül az Anthony Benn által vezetett, nagyszabású államosításo­kat, a Közös Piacból való kilépést és egyoldalú brit atomleszerelést követő balszárny megerősö­dött. Elérték a párt működési szabályzatának olyan módosítását, amely a hagyományosan pol­gáribb felfogású parlamenti frakcióval szemben a szakszervezetek és a helyi alapszervezetek súlyát erősítette a pártpolitika meghatározásá­ban. Voltaképpen ez váltotta ki a pártszakadást: négy volt munkáspárti miniszter (lényegében a párt jobbszárnyának a vezetői) tavasszal meg­alakította az új szociáldemokrata pártot. A munkáspárt legutóbbi kongresszusa pedig e fej­leménytől megriadva ingadozóbb álláspontot foglalt el. Nem választották meg alelnökké Bennt — a párt vezetése ugyanis attól tart, hogy ha a Labour tovább csúszik balra, akkor ezzel épp ~a szakadár szociáldemokratákat erősíti. Az említett erjedés a nemrégiben tartott pártkong­resszus tanúsága szerint a kormánypártot sem kímélte. A szélsőséges jobbszárny uralma ellen Heath volt miniszterelnök vezetése alatt lázadt fel a párt centruma — egyelőre eredménytele­nül. Némileg leegyszerűsítve tehát úgy lehet jellemezni a helyzetet, hogy az ellenzékben levő 'munkáspárt balra tolódott, a kormányon levő konzervatívok pedig jobbra. így „üres maradt” a brit politika hagyományos centruma. Ezt is­merte fel az újonnan létesült szociáldemokrata párt, valamint a parlamentben mindössze tizen­két képviselővel rendelkező liberálisok, amikor létrehozták centrista pártszövetségüket. Egyes közvéleménykutatások szerint ők a szavazatok mintegy harmadát szereznék meg, ha most tar­tanának választásokat. Csakhogy voksolásra legkorábban 1983 végén (de inkább 1984 elején) kerül sor. Ha a jelenleg kormányzó konzervatívok kitartanak addig a miniszterelnök merev jobboldali vonala mellett, és ugyanakkor folytatódik a munkáspárt balra- tolódása, akkor a szociáldemokrata—liberális pártszövetség valóban megtörheti a kétpárti uralmat Angiiban. Ha viszont a két nagy párt módosítja politikáját, és megindulnak a politi­kai centrum felé, akkor az új pártszövetség esé­lye csökken. Ebben az esetben ismét a konzer­vatívok és a munkáspárt választási párbajára számíthatunk. Dr. Walter Bartel: flz internacionalista szolidaritás példája Buchenwaldban (E cikk szerzőjét anti­fasiszta magatartása miatt 1939-től 1945-ig tartották fogva a buchenwaldi koncentrációs táborban, ahol egyebek között ő irányította az illegális nemzetközi bizottság mun­káját.) Bennünket, mint a bu­chenwaldi fasiszta koncent­rációs tábor politikai fogjait az éhség, az SS-őrök állan­dó piszkálódása, valamint az 1941 őszén kialakult német— szovjet fronthelyzet nyo­masztott leginkább. Ehhez még az is hozzájárult, hogy az SS szöges drótkerítéssel a fogolytábortól néhány faba­rakkot elkülönített, és a be­járathoz „Szovjet hadifo­golytábor” feliratú táblát helyeztetett el. Ezután pa­rancsba adták, hogy egyet­len táborlakó sem létesíthet kancsolatot a beérkező ha­difoglyokkal, s valamennyi kísérletet szigorúan megto­rolnak. Ezért három kom­munista blokkparancsnoknak kellett vállalnia a felelőssé­get. Az SS 1941. október 18-án 2 ezer szovjet hadifoglyot szállított a buchenwaldi tá­borba. Valamennyiüket igen­csak megviselte a hosszú menetelés és az éheztetés. Közülük az egyik túlélő, Szergej Bogdanov mérnök, aki jelenleg Moszkvában la­kik, később így írt erről: „1941. július 6-tól sem tisz­tálkodni, sem pedig fehérne­műt váltani nem tudtam. Tetvek kínoztak bennün­ket ...” Borisz Pilatov ezt még azzal is kiegészítette: „Borotválatlanok, elcsigázot­tak, rongyosak voltunk, és úgy néztünk ki, mint az ag­gastyánok.” „Még az orvosi segítséget is megtagadták tőlünk, hadifoglyoktól — emlékezett vissza Nyikolaj Asarov —, sebeink, beteg­ségeink gyógyításával senki sem törődött, sőt, a legpri­mitívebb higiéniai feltétele­ket- sem biztosították ré­szünkre.” Nos, Buchenwald hatalmas vaskapui bezárultak mögöt­tük. Esőben és hidegben áll­tak a gyülekezőtéren, majd a fürdőbe vitték őket. Egy szál ingben, nadrágban és facipővel a lábukon tánto­rogtak végig a táboron. Ezután egy olyan jelenet következett, amely a foglyok szemében szinte hihetetlen­nek tűnt. Ezt az epizódot Pável Liszenko a következő­képpen idézte fel: „A ba­rakkból férfiak léptek elő, s közben ide-oda tekintgettek. Azután kenyeret, kolbászt, krumplit és cigarettát adtak át a hadifoglyoknak. Kinéze­tük alapján németek lehet­tek ..., s mi a korbácsütések helyett élelmet kaptunk tő­lük. Egyszerűen érthetetlen volt számunkra, hogy mind­ez Németországban történhe­tett meg.” Igen, kedves Pável Liszen­ko. Semmiféle csodáról sem volt szó, hanem csehszlová­kiai, lengyelországi, hollan­diai, ausztriai és németorszá­gi antifasiszták fejezték ki proletár szolidaritásukat a szovjet hadifoglyok iránt. Ugyanis működtek már a né­met és a többi nemzet kom­munistáiból, valamint Hitler első hadifoglyaiból álló ille­gális szervezetek. Noha a tábor mindig éhe­zett, de a fasiszták fenyege­tései ellenére mégis kifeje­zésre jutott a szovjet kato­nákkal való együvé tartozás érzése. Semmi sem törhette meg hitünket, mely szerint: a szovjet nép és szövetsége­sei igazságos harcot vívnak és győzni fognak. S mi az ő oldalukon akarunk és fogunk állni. Még Florstedt SS-tiszt sem tudta szertefoszlatni rikácso­lásával e meggyőződésünket. A következő reggel már mik­rofonba ordította Koch SS- parancsnok utasítását: „A A buchenwaldi koncentrációs tábor foglyainak ilyen kocsik­kal kellett dolgozniuk, gyakran a végkimerülésig vörösök a legszigorúbb pa­rancs ellenére bolsevista al- sóbbrendűeknek élelmiszert adtak. Ezért az egész tábor ma semmit sem kap zabái­nk” S végül a következő pro- vokálási szándékkal fejezte be beszédét: „Mondjatok köszönetét ezért a vörösök­nek!” Ez nem volt más, mint pogromra, gyilkolásra való bujtogatás és uszítás. Erre azonban nem került sor. Mind a három kommu­nista blokkparancsnok 25 botütést kapott... majd azonnal átirányították őket ahhoz a munkacsoporthoz, amelyre a legnehezebb mun­kát, a kőtörést bízták a kon­centrációs táborban. Éhez­tünk, mert mindnyájan az utolsó falat kenyerünket is odaadtuk a szovjet katonák­nak. Ám mégis emelt fővel viseltük el a megpróbáltatá­sokat. Dacoltunk az SS-szel, s végül mi győztünk. A közös internacionalista összefogás megerősítette az antifasiszták sorait és szo­rosabbra fűzte a különböző országokból Buchenwaldba hurcolt emberek kapcsolata­it. Az illegális nemzetközi táborbizottság és a katonai szervezet 1943 nyarán ala­kult meg. A legfegyelmezet- tebb és legbátrabb harcosok­nak a szovjet hadifoglyok bi­zonyultak. A fegyverek, lő­szerek beszerzésekor és ké­szítésekor nagyfokú találé­konyságukkal tűntek ki a többiek közül. Szerencsére így sikerült elérni a buchen­waldi antifasisztáknak, hogy 1945-ben a tábor önmagát szabadíthatta fel. (Neues Deutschland) Fordította: Bukovinszky István Mindig frissek a virágok a Buchenwaldban mártírhalált halt Ernst Thälmann emléktáblájánál A halottak tízezreit ezekben a kemencékben égették el wacYvnác

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents