Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-22 / 274. szám

1981. november 22., vasárnap

Hagyomány születik Orosházán

Száz éve született Révay József

Délután négy óra körül még csendes az orosházi Petőfi Művelődési Központ. Csak a folyosón gyülekező gyerekcsoport árulkodik arról, hogy készül valami. Rajtuk kívül szinte senki sincs a gyéren világított, hosszú folyosón; ezen a sötétedő, csöpörgős, ősz végi délutánon nemigen téved be ide vendég.

Az igazgatói iroda már barátságosabb. Igaz, kicsit zsúgondolat, hogy alakuljon csoport. Csakhogy ehhez pénz kellett, mégpedig nem kevés. Gondoltunk egyet, felkerestük az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ igazgatóját, dr. Tóth Sándort, fme az eredmény:

„Együttműködési megállapodás” olvasom a dossziéba helyezett, gondosan őrzött papírlapon. A cím után jogi formulák következnek, majd a lényeg: „Az együttes fenntartásához az anyagi eszközöket nagyobb részben . az ÁFÉSZ az alábbiak szerint biztosítja: induló összegként 200 ezer forintot, fenntartási hozzájárulásként 1981-től kezdődően évente 100 ezer forintot.”

— Ez csak első hallásra tűnik soknak — nyugtat meg az igazgató. — Ebben az évben ruhákra, csizmákra körülbelül 500 ezer forintot költöttünk. De meg is lehet nézni a színpadon a gyerekeket!

Közben eltelt úgy félóra, elindulunk hát, hogy megnézzük a csütörtöki próbát. Ahogy az épület másik vége felé haladunk, egyre erősödik a dübörgés, az énekszó. Jókora terembe nyitunk be, melyben a táncra alkalmas teret a szélére tolt széksorok fogják körbe. Ügy hetven próbaruhás fiú, lány táncol a parketten. Arcuk kipirult, hajuk összezilálódott, de egyikük sem látszik fáradtnak. Repülnek a fehér, vagy színes alsószoknyácskák,

dobbantanak a kemény, fekete bőrcsizmák.

Nagy János táncoktató a dobogóról karba tett kézzel szemléli „csemetéit”. Sem elégedettség, sem az ellenkezője nem látszik az arcán. Amikor szünetben kérdezem, akkor is vonakodik véleményt mondani.

— Jó csoport lehet belőlük — jelenti ki végül óvatosan a kevés beszédű, vékony *érfi, aki maga is évekig táncolt a gyomai Körösmenti táncegyüttesben. — Kezdő együttes, de a lelkesedés maximális — indokolja meg véleményét. Faggatózásomra, hogy akadnak-e különösen tehetséges gyerekek, rábólint. Aztán magához int két fiút, Tömösközi Istvánt és Arany Istvánt. Valamit mond a zenészeknek, aztán ahogy megszólal a zene, a két aprócska legény szaporán járni kezdi a ver- bunkot. A végén elvétik a lépést, így — bármilyen fáradtak — kétszer-háromszor „újráznak”.

folttá teszi a nemrég vásárolt Hi-Fi-torony, amely a sarokban feketéllik, még alig használtan. Büszkén mutatja az igazgató, Gonda Géza a ritka kincset, s rögtön meg is hallgathatjuk, hogyan szól. A magnóra néhány hete felvett kazetta kerül. Különös felvétel szólal meg: a hangzavarból néhány pillanat múlva jól kivehetően népi hangszerek hangja, majd ének bontakozik ki, ritmusos csattogások kíséretében. Csak ezt az erős, monoton hangot nem tudom megmagyarázni. A fiatal igazgató elmosolyodik:

— A közelmúltban Romániában vendégszerepeit a tánccsoport, ott készült ez a felvétel.

— A monoton hang pedig

nem más, mint vastaps — döbbenek rá, s most már értőn figyelem tovább a hangszóróból kiszűrődő, immár egy sikeres fellépés dokumentumává rendeződött zajt. Amelynek jelentőségét talán nem tompítja el az idő, s az első több napos, külföldi vendégszereplés emlékeként őrzi majd évek múltán is az orosházi Alföld tánccsoport. *

Vendégszereplés, fellépés

— talán mindennapos dolog ez egy évek óta eredményesen működő csoport esetében. De az orosháziak szemében szenzáció, hisz az úttörőegyüttes mindössze egy éve alakult. Illetve talán még annyi sincs.

— Ebben a városban nincs hagyománya a népi táncnak

— magyarázza Gonda Géza.

— Egyik lelkes kolléganő indított 1979_ őszén afféle táncházat itt, a művelődési házban. Ügy 120 gyerek jelentkezett. Igaz, néhányukat csak fogyni küldték a szülei, de jó páran akadtak, akik megszerették a táncot. Így a kolléganő elkerülése után is szerettük volna folytatni va. lamilyen formában a néptáncoktatást. Megszületett a Kalocsai tánc

Táncospár

Fotó: Fazekas László

A szóló után kalocsai gyerekjátékok és táncok következnek. Büszkén vonul fel a lánykar, mögöttük jön a „marcona” legénysereg. Mindenki fürge, vidám, pedig már több mint egy órája próbálnak. És így megy ez minden kedden, csütörtökön 4-től 7-ig, de ha kell még hét végén is. Bizony kemény munka ez 7—14 éves gyerekeknek.

— Szeretnénk, ha Orosházán maradnának az általános iskola elvégzése után is. Dé* delgetett tervünk, hogy pár év múlva felnőtt csoportunk legyen — mondja Gonda Géza, mikor kijutunk a zajos próbateremből. — Addig persze még rengeteget kell dolgozniuk a gyerekeknek. De — reméljük — végül is ők lesznek azok, akik ebben a városban megteremtik a néptánc hagyományát...

Gubucz Katalin

1881. november 22-én született Kecskeméten a „literá- tus” emberekben oly gazdag magyar szellemi élet egyik legszínesebb egyénisége. Mindenki csak az „ipszilo- nos” Révaynak hívta, megkülönböztetésül marxista névrokonától. Haladó szellemű ember volt ő is. Ennek köszönhette, hogy a tanári pályától elzárva, megélhetési kényszerből, életműve egy kaleidoszkóp gazdagságával csillog.

Latin—görög szakos tanárként figyel fel rá az ország, Commodianusról írt első latin nyelvű, majd magyar tanulmánya emelte ki a késmárki tanárt a vidéki homályból. Rövidesen Budapestre kerül, itt gimnáziumi igazgató lesz, címzetes egyetemi tanár. Friss, eleven szellemű klasszika-filológus, szemináriumi tanítványai kö^itt a XX. századi Magyarország filozófiai, irodalmi. politikai személységei ott vannak. Kerényi Károly is jár szemináriumára. A Tanácsköztársaság maradéktalanul értékeli a fiatal tudóst, egyetemi tanárrá nevezik ki, és ő lesz a Közoktatásügyi Népbiztosság középiskolai osztályának vezetője. Természetes hát, hogy a dicsőséges 133 nap után a kurzus állásvesztésre ítéli, és ő megkezdheti negyedszázados szabadúszói pályáját. Ezt

úgy kell érteni, hogy klasszika-filológusként majd csak ennyi idő után juthat újra katedrához, de hamarosan így is a magyar szellemi élet vezető alakja. Első nagy sikere a 20-as évek elején megjelenő Boccaccio-fordítás. A Dekameron filológiai pontosságú, de ugyanakkor a magyar nyelvi lelemények gazdag alkalmazású stílusa, elevensége és érzékeny ar- chaizálása a Nyugat legjobbjainak dicséretét váltotta ki, s mintegy meghatározta a klasszikus fordítás mércéjét. Révay József a hagyományosan gazdag magyar fordításkultúra jelentős meg- újítói, nagy alakjai közé tartozik.

Ezután rövidesen a Frank- lin-társulat lektora lesz, és 1932—42 között a Tükör című irodalmi folyóirat szerkesztője. Közben megkapja a Baumgarten-díjat is, hiszen a Horatiusról szóló regényét, „A költő és a császár”-! és a „Raeviusz ezredes utazása” című ifjúsági regényét mindenki olvassa. Igazán jelentősek azok az ismeretterjesztő kötetek, amelyek a tudós ismeret- anyagát, az új felfedezéseket, a magyarországi latin emlékeket teszik közkinccsé. A „Séták a római Magyarországon”, vágy a „Százarcú ókor” című. kötetei sok-sok fiatal és idős olvasóban kelthették

föl az emberiség gyerekkora iránt a szenvedélyes érdeklődést.

1945 után rehabilitálták, ismét tanít az egyetemen, s 1952-ig, nyugdíjba vonulásig ontotta hatalmas tudásának kincseit. Megint mérce volt, a korszerű tudományosság és a színes szellerr' kettőséből jött létre az a hatás, amely tanítványai számára ma sem feledhető. Közben elő- és utószók sokaságát írja, kiváló — újra meg újra megjelenő — antológiákat állít össze, drámafordításait minden színpadon játsszák, és megírja az „Égi jel” című regényét Nagy Constantinról és koráról. Az „In hoc signo vincet” császárát megfosztja mindattól a rárakódott legendától, melyet évszázadokon át a katolicizmus teremtett, és fiktív résztörténetekkel hiteles epikai atmoszférát alkotva, a hatalom szövevényes rendszerét és figuráit tömöríti históriájába.

Klasszika-filológus. irodalomtörténész, műfordító, író, tanár volt. A XX. századi magyar kultúra jelentős alakja. Születésének századik évfordulóján érdemes emlékeznünk rá, de leginkább érdemes levenni a polcról könyveit, és olvasni. Gazdagabbak leszünk tőlük.

Szalontay Mihály

A kovácsházi ÁFÉSZ háza táján

Másfél száz ezres forgalom az őszi megyei könyvheteken

Könyvvásár a Mozaik Áruház előterében Fotó: Martin Gábor

Betérve a mezőkovácsházi ÁFÉSZ könyvesboltjába, a régi kép fogadja a szemlélőt. Kicsi bolt, sok könyv, a nem éppen ideális körülmények között is jókedvű, tervezgető, ügyes eladók. Gondolhatnánk, ennyi éppen elég ahhoz, hogy jó forgalmat csináljanak, hogy a könyvterjesztés dolgai ne álljanak rosszul Mezőkovácsházán és a járásban. Nem is állnak rosszul, habár kétségtelen: régen megért a helyzet arra, hogy új, korszerű boltot nyissanak.

Megért, és meg is lesz — mondja a központban Beke János párttitkár, akit mindenféle közművelődési esemény, munka és feladat önzetlen támogatójaként ismernek. — Mi 3 és fél milliót szánunk az új üzletre, várjuk viszont a tanácsi támogatást. A nyitást ebben az ötéves tervben tervezzük, de addig is keressük, hogyanmiként lehet eljutni a könyvbarátokhoz, alkalmi vásárlókhoz. Csaknem félszáz bizományosunk van Kovácsházán és a hozzánk tartozó községekben. A Mozaik Áruházban például a szocialista brigádok vállalkoztak könyv- árusításra. Az áruház földszintjén állandó helyet kaptak a könyvek.

Az ÁFÉSZ igazgatósága októberben tárgyalta a könyv-, tankönyv és hangle- mézeladás ügyét, adataik, értékelésük a legfrissebb helyzetet tükrözik.

— Az ülés aláhúzta: a könyvterjesztés nemcsak kereskedelmi tevékenység, hanem kulturális küldetés is. Ebből indulunk ki, bármilyen intézkedést hozunk vagy javaslunk. A közelmúltban ugyan kissé megnehezült- a dolgunk, mert Bat- tonyán önálló könyvesboltot nyitott a battonyai ÁFÉSZ. Nekünk kanyvpavilonunk és 4 bizományosunk működött itt. Mezőhegyesen szintén önálló könyvesbolt nyílt, tehát a forgalmunkból Mezőhegyes is kiesett. Persze, csak a mi adatainkból, a lényeg nem változott: a vásárlók megkapják, amit eddig tőlünk vettek.

Kiderül még az igazgató- sági ülésre készült jelentésből az is, hogy ebben az évben, augusztus 31-ig 1

millió 545 ezer forint értékű könyvet, tankönyvet, hanglemezt adtak el, Battomya és Mezőhegyes önállósodásának ellenére sem sokkal kevesebbet, mint 1980-ban. Változatos programmal bonyolították le — együtt a művelődési központtal és a járásinagyközségi könyvtárral — az őszi megyei könyvheteket. A megyei megnyitót sem ötletszerűen kapta meg Me- zőkovácsháza, a megbízás egyben annak elismerése volt, hogy éveken át tettekkel bizonyították: közművelődési szemléletük más ÁFÉSZ-ek előtt példa lehet. Vendégük volt Pardi Anna, Tomay József, később Tímár Máté, aki négy napot

töltött Kovácsházán, és a toliüzemben, a gimnáziumban, Végegyházán, Kaszaperen és a mezőhegyesi szakmunkásképzőben találkozott olvasóival, az irodalom barátaival.

Nemrég kapták még a forgalom összesítését: ezek szerint az őszi megyei könyvhetek alatt, október 18-tól november 6"ig a kovácsházi könyvesbolt és bizományosai mintegy 135 ezer forintért árusítottak könyvet. Egyedül a Mozaik Áruház előterében rendezett könyvvásár 35 ezer forintos forgalmat hozott!

Mi a sláger?

Varga Jánosné és Papp Lászióné, a könyvesbolt eladói válaszolnak erre.

— A magyar klasszikusok minden mennyiségben, és azok a regények, melyeknek televíziós változatát láthatjuk. Most például a szovjet filmsorozat nyomán a Thyl Ulenspiegel. Ebből ötvenet kaptunk, már alig van. És a sorozatok, ezekre több száz az előfizető. Magyarország története, a világirodalom remekei. Ezt ötszázan járatják.

Ha meglesz majd az új, szép, és bizonyára modem könyvesbolt, sok minden megváltozik Kovácsházán. De az eredmények most is azt mutatják, hogy addig sem várakoznak tétlenül. Mert könyvet eladni „nemcsak kereskedelmi tevékenység, hanem kulturális küldeSzóló — kettesben