Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

1981. szeptember 13., vasárnap TELEX • BUDAPEST A Magyar Szolidaritási Bizottság szombaton közzé­tett nyilatkozatában utal a magyar közvélemény mély felháborodására, azért, mert az arab népek igaz ügyét el­áruló egyiptomi vezetés a demokratikus és haladó ha­gyományokhoz hű hazafiak ezreit tartóztatta le, s ve­tette börtönbe, közöttük Khaled Mohieddin, Mo­hammed Hasszánéin Heikal és.' sok más ismert ellenzéki politikust. Határozottan el­ítéljük az egyiptomi vezetők­nek az alapvető szabadság- jogok eltiprására irányuló erőszakos akcióit, követel­jük a letartóztatottak azon­nali szabadon bocsátását, az egyiptomi nép szabadságjo­gainak maradéktalan biztosí­tását, a haladó erők ellen indított-hisztérikus kampány megszüntetését. • BUKAREST Szombaton hivatalos ba­ráti látogatásra Bukarestbe érkezett Jaber al-Ahmed al-Jaber al-Sabah emír, kuvaiti államfő. Az otopeni repülőtéren meghívója, Ni- colae Ceausescu, a Román Szocialista Köztársaság el­nöke fogadta. Az érkezés után a kuvaiti emír tisz­telgő látogatást tett az el­nöki palotában Nicolae Ceausescunál, aki vendége tiszteletére díszebédet adott. A nap folyamán megkezdőd­tek a hivatalos tárgyalások. • BERLIN Krich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK ál­lamtanácsának elnöke ma rövid látogatásra Kubába ér­kezik. Erich Honeckert Fi­del Castro, a Kubai Kom­munista Párt KB első titká­ra, a Kubai Köztársaság ál­lamtanácsának és miniszter­tanácsának elnöke hívta meg. • BELGRAD Joszip Vrhovec jugoszláv külügyminiszter meghívá­sára Alexander Haig, az Egyesült Államok külügymi­nisztere szombaton rövid hi­vatalos látogatásra Belgrád- ba érkezett. Vendéglátójával a kétoldalú államközi kap­csolatok továbbfejlesztéséről és időszerű nemzetközi kér­désekről tárgyal, s fogadja őt Szergej Kraigher, az ál­lamelnökség elnöke is. • RÓMA A megérkezést követő ma­lőr kivételével — a repülő­téri díszszázad parancsnoka „elnök úrnak” szólította Schmidt kancellárt — min­den a menetrend szerint és a várakozásnak megfelelő­en zajlott a kétnapos római olasz—nyugatnémet tárgya­lásokon, úgy, hogy Helmut Schmidt a tegnapi közös zá­ró sajtókonferencián nyil­ván nem csupán udvarias­ságból köszönte meg a fo­gadtatás és a tárgyalások jó légkörét. Azt nyilatkozta, hogy szoros barátság és köl­csönös egyetértés jellemzi Olaszország és az NSZK kapcsolatait. Külön kiemel­te, hogy mindkét ország „teljes mértékben egyetért abban, hogy az Egyesült Ál­lamoknak gyakrabban kell tanácskoznia Európával”. • BEJRUT Közös nyilatkozat elfoga­dásával fejezte be munká­ját szombat este Bejrútban a libanoni és a palesztin nép­pel való szolidaritás nemzet­közi konferenciája, amelyen negyven ország — köztük hazánk — képviselői vet­tek részt. A konferencia résztvevői az Egyesült Álla­mokat tették felelőssé a tér­ségben kialakult veszélyes, robbanékony helyzetért. Rá­mutattak, hogy Izrael nem folytathatná agresszív, te­rületrabló politikáját, ' a libanoni és a palesztin nép ellen viselt népirtó háború­ját Washington nyílt, sokol­dalú támogatása nélkül. Hétfőn hazánkba érkezik a kuvaiti uralkodó Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívá­sára szeptember 14-én, hét­főn hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezik Jaber al-Ah­med al-Jaber al-Sabah sejk, Kuvait állam uralkodója. * * * Jaber al-Ahmed al-Jaber al-Sabah sejk, Kuvait állam uralkodója 1928-ban született Kuvait azonos nevű főváro­sában. Ű a harmadik fia Ahmed al-Jaber al-Sabah emírnek, aki 1921 és 1950 kö­zött volt Kuvait uralkodója. Tanulmányait különböző ku­vaiti iskolákban, illetve ma­gánúton végezte. Politikai tevékenységét 1949-ben kezdte el. Kuvait függetlenné válását követő­en, 1961 és 1963 között kü­lönböző — külügy-, pénz- és olajügyi, kereskedelmi és iparügyi — miniszteri funk­ciókat töltött be, illetve mi­niszterelnök-helyettes volt. 1965. november 28-án, Sa­bah al-Salem al-Sabah emír uralkodása idején miniszter- elnökké nevezték ki, majd 1966. május 31-én miniszter- elnöki posztjának megtartá­sa mellett trónörökössé vá­lasztották. 1978. január 1-től Kuvait állam uralkodója, az 1977. december 31-én elhunyt Sa­bah al-Salem al-Sabah emír utódjaként. Korábban hiva­talos látogatást tett egyebek között a Szovjetunióban, a Kínai Népköztársaságban, az Egyesült Államokban, Nagy- Britanniában és az arab or­szágokon kívül több ázsiai államban. Most törökországi, bulgáriai és romániai látoga­tás után érkezik Magyaror'- szágra. fl hé! eseményei képekben Leonyid Brczsnyev hétfőn fogadta Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárát. A találkozón részt vett Nyikolaj Tyihonov szovjet kormányfő és Andrej Gromiko külügymi­niszter is Francois Mitterrand francia elnök Londonban tárgyalásokat folytatott Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel. A képen Mitterrand megérkezésekor vendéglátójával a repülőtéren (Fotók: AP — MTI — KS) Mcnahcm Begin izraeli mi­niszterelnök az amerikai ve­zetőkkel tárgyalt. A képen Begin Ronald Reagan ameri­kai elnökkel a washingtoni fogadáson (Fotó: UPI — MTI — KS) Miközben Egyiptomban a héten is folytatódtak a le­tartóztatások, Anvar Szadat elnök többször megfenyeget­te az ellenzéket, és támadta a külföldi újságírókat, akik bírálták politikáját Befejeződött az ENSZ Namíbia-vitája Az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülésszaka pén­teken befejezte a namíbiai helyzet általános vitáját. Hétfőn szavaznak 62 el nem kötelezett ország határozati javaslatáról, amely a leg­élesebb formában elítéli Dél-Afrika törvénytelen megszállási politikáját, és felhívja a Biztonsági Taná­csot, haladéktalanul ren­deljen el hatékony kénysze­rítő intézkedéseket a fajül­döző állammal szemben. Az öt nyugati hatalom — az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország, Ka­nada és az NSZK — szószó­lója, Günther van Well nyugatnémet nagykövet fel­szólalásában jelezte, hogy a Nyugat továbbra sem akar határozottan fellépni Dél- Afrikával szemben. Van Well azt bizonygatta, hogy a harci cselekmények fokozó­dása Afrika déli részén egy­re sürgetőbbé teszi a namí­biai kérdés megoldását, de ez csak tárgyalásos úton le­hetséges. A Dél-Afrika el­len követelt szankciók elhá­rítására a nyugatnémet dip­lomata azt ígérte, hogy a nyugati ötök szeptember 24-i találkozójuk után újabb el­járási javaslatot tesznek a Biztonsági Tanács 435. szá­mú határozatának végrehaj­tására. Ennek keretében jö­vőre vélik megvalósíthatónak Namíbia függetlenségét. Az el nem kötelezettek javasla­ta erre az évre irányozza elő Namíbia függetlenné válását. A közgyűlés rendkívüli ülésszakán 112 tagállam és nemzeti felszabadítási szer­v-e et képviselője szólalt fel, köztük a Magyar Népköz- társaságé. A szónokok túl­nyomó többsége élesen el­ítélte Dél-Afrika agressziós és megszálló politikáját Namíbiában és Angolában. A legtöbben rámutattak Dél- Afrika nyugati pártfogói­nak, az Egyesült Államok­nak és NATO-partnereinek felelősségére is. II gdanski kongresszus Még a nyugati újságírók sem titkolják, hogy a Szolidaritás kongresszusát a szervezet szél­sőséges körei szocialista- és szovjetellenes rendezvénnyé vál­toztatták. A felszólalások és a kongresszus által elfogadott do­kumentumok nem hagytak két­séget a gdanski gyülekezet szer­vezőinek és ihletőinek valódi céljait illetően. Már a Szolidaritás kongresszu­si beszámolója is bizonyította, hogy szó sincs a sokat hangoz­tatott partneri együttműködés szándékáról. A dokumentum ehelyett a vádaskodások sorát tartalmazta a LEMP és a Len­gyel Népköztársaság kormánya ellen. Azt állította, hogy a ha­tóságok nem is akarják leküz­deni az ország mély gazdasági és társadalmi válságát, és olyan igényeket fogalmazott meg, ame­lyeknek semmi közük a szak- szervezeti feladatokhoz. Szemlél­tetésül csak egyet közülük: ,,Elhatároztuk, hogy átvesszük a felelősséget az ország megújho­dásáért, a7 országnak a vál­ságból való kivezetéséért.” A legmesszebbre a Szolidaritás azon provokatív felhívása ment, amely „harcra szólítja Kelet- Európa népeit a szocialista rend­szer ellen”. A TASZSZ állásfog­lalása ezzel kapcsolatban leszö­gezi: „A Szolidaritás főkolompo­sai, azok, akik szűknek találták a szocializmus elleni harchoz a lengyel terület adta kereteket, ezzel az akcióval idegen ügyek­be avatkoztak be. Ezek a kis­stílű politikusok arra tettek kí­sérletet, hogy hatást gyakorol­janak a Lengyelországgal szom­szédos . országok szocialista struktúrájára, s ily módon szol­gálatot tegyenek az imperialis­ták diverzáns központjainak”. A Szolidaritás kongresszusi ha­tározatai éles elutasításra talál­tak az országhatáron belül is. A LEMP varsói pártbizottságá­nak állásfoglalása szerint a Szo­lidaritás olyan mozgalomként fejlődik, amely a lengyelországi társadalmi-politikai rendszer el­lenforradalmi úton való megvál­toztatására törekszik. A szerve­zet még el sem fogadott törvé­nyek ügyében már előre zsarolja a lengyel parlamentet. Vaion le­het-e ezt máskéDpen értelmezni, mint a politikai és a fizikai terror irányvonalát még akkor is, ha mindez egyelőre nem véres formában jelentkezik? — teszi fel a kérdést a varsói nártbi- zottsáe nyilatkozata, és kijelen­ti: teljes egészében szembeszál- lunk a gdanski kongresszus irányvonalával. HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Kornél napja A Nap kél 6.18 — nyugszik 19.01 órakor A Hold kél 19.07 — nyugszik 5.02 órakor Holnap: Szeréna napja A Nap kél 6.20 — nyugszik 18.59 órakor A Hold kél 19.34 — nyugszik 6.17 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. szeptember 13-án szü­letett, és 59 éves korában, 1965 máricusában hunyt el Prieszol József, a párt és a munkásmozgalom kiváló harcosa, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja. * * * Hatszázhatvan évvel ez­előtt, 1321. szeptember 14-én halt meg — 56 éves korában — Dante Alighieri, a legna­gyobb olasz költő, a világ- irodalom klasszikusa. Engels megállapítása szerint „a feudális középkor utolsó, s az új polgári korszak első nagy költője”. — A MEGYEI társadalom- biztosítási igazgatóság és a táppénzbevételi joggal rendelkező egészségügyi szolgálatok kapcsolata igen jó. Az újonnan bevezetett felülvizsgálati rendszer is kedvező, tárgyilagosabb el­bírálási lehetőséget biztosít, amit az is szemléltet, hogy 1980 és 1981-ben táppénzzel kapcsolatosan nem érkezett panasz vagy közérdekű be­jelentés. (Is) — ÜNNEPÉLYES tanévnyi­tóval kezdődött szeptember 11-én, pénteken az oktatás a békéscsabai 611-es számú Ipari Szakmunkásképző In­tézet szakmunkások szak- középiskolája és a villamos- energia-ipari szakközépis­kola tagozatán. Három osz­tályban 130 szakmunkás kezdte meg tanulmányait esti,-illetve levelező tagoza­ton. (Is) — BADACSONYBAN va­sárnap a hagyományos szü­reti játékkal zárják a bala­toni nyári kulturális és szó­rakoztató programot. Ez al­kalommal jóval több mint tízezer érdeklődőre számíta­nak. A hagyományos felvo­nulást 10 órakor indítják a badacsonytomaji sporttelep­ről a 71-es úton. A mulatsá­got a Hableány étteremben a hagyományos szüreti bál­lal fejezik be. — BÉKÉSCSABÁN az év el­ső felében a társadalmi munka értéke 6,2 millió fo­rint volt. Ennek 80 százalé­kát a vállalatok, intézmé­nyek, KISZ-szervezetek tel­jesítették. Kiemelkedő mun­ka volt a pósteleki park és környékének rendezése. (Is) — PÉNTEKRE VIRRADÓ­RA, 10'nappal az amerikai szakszervezetek és baloldali erők szeptember 19-re ter­vezett washingtoni tömeg- tüntetése előtt betörtek a felvonulást szervező irodájá­ba. A betörők csak azokat a listákat vitték magukkal, amelyek alapján az iroda mozgósította a különféle szervezeteket és mozgalma­kat. A szervezők szerint politikai bűncselekmény történt. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja. Felhős Idő Várható időjárás az ország területére ma estig: változó­an felhős, éjszaka, kora dél­előtt erősen párás, ködös idő. Legföljebb egy-két helyen gyönge eső, futó zápor. Gyen­ge légmozgás. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között. — ÚJ OLAJ- és földgázme­zőt tártak fel a kazahsztáni Mangislak-félszigeten. A fél­sziget eddig is a köztársaság legnagyobb olajtermelő köz­pontja volt. Az új, mintegy 3500 méter mélységben le­vő lelőhelyet a szovjet tu­dósok műholdról készített fényképfelvételek segítségé­vel fedezték fel. — HOLLANDIÁBAN az el­múlt két évben megkétsze­reződött a munkanélküliek száma. A hivatalos adatok szerint augusztus végén 407 ezer embernek, a munkaké­pes lakosság 9,6 százaléká­nak nem volt állása. A munkát keresők 40 százalé­ka 23 év alatti fiatal. — 1981-ben a megyében 1213 belvizes lakás volt. Ebből újjá kell építeni 946 lakást, helyreállításra szorul 234. A többiek sorsáról később születik meg a határozat, (sza) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 37. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, 4 talá­latot 40 fogadó ért el. nye­reményük egyenként 190 422 forint, 3 találata 4116 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 925 forint. A 2 találatos szelvények száma 137 793 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizet­nek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — VASÜTI SZERENCSÉT­LENSÉG. Pénteken éjszaka súlyos vasúti szerencsétlen­ség történt a közép-portugá­liai Fatima városának kö­zelében. Legkevesebb tíz ember vesztette életét, és hetvenen sebesültek meg, amikor eddig még ki nem derített okból, kisiklott egy vasúti szerelvény, és egy néhány perccel utána ér­kező vonat belerohant a szerelvénybe. Két vasúti ko­csi a szomszédos vágányra zuhant, s egy harmadik sze­relvény belerohant ezekbe a kocsikba. — A BÉKÉSCSABA és Vi­déke ÁFÉSZ élelmiszer­árusító boltjai saját szak­csoportból származó friss tojásból 15 millió értékesí­tését tervezte ez évre. Idő­arányosan teljesítették cél­jukat, augusztus végéig 11 milliót adtak el. (Is) Rendőrségi felhívás Az orosházi Városi és Já­rási Rendőrkapitányság kéri annak a személygépkocsi ve­zetőjének a jelentkezését, aki 1981. augusztus 3-án 21 óra 15 perc körüli időben Nagy­szénás felől közlekedett Oros­háza irányába. Az Orosháza, Felsősós. Ta­nya 90. szám bejárójánál tör­tént közúti, közlekedési bal­eset helyszínének közelében megállt, majd onnan eltávo­zott. Tanúkénti kihallgatása vé­gett várják jelentkezését.

Next

/
Thumbnails
Contents