Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

1981. szeptember 27., vasárnap „Ágyúk bömbölnek, hogy reng a világ bele” Az 1848-49-es szabadságharc tüzérsége A cikkünk címéül választott idézetet Petőfi Sándor Csatában című verséből vettük, amely költői értékei mel­lett egyúttal hiteles hadtörténeti dokumentum is. Az er­délyi hadsereghez került fiatal tiszt ugyanis személyes élményeit írta meg benne. Petőfi más verseiben is meg­jelennek az ágyúk, például négy napig dörögnek „Vízak­na s Déva közt". Ha azt keressük, hogy miben változtak meg a forradalmár költő csatadalai a hadi tapasztalatok következtében, a legszembetűnőbb éppen az, hogy a ro­mantikus villogó kardpengék és a száguldás közben fújó paripák hátterében megszólalnak az ágyúk. Petőfi ráéb­red, hogy a világszabadság kivívásában feltehetőleg na­gyobb szerep jut majd a tüzérségnek. Jókai ugyan óvakodik sze­mélyes harci tapasztalatok beszerzésétől, ám igyekszik minél alaposabban tájéko­zódni. Közvetlen a szabad­ságharc után keletkezett csa­taképeiben az elbukott hábo­rú hősei közt fontosnak tart­ja megörökíteni a tüzéreket is, nevezetesen magát a le­gendás Gábor Áront' aki ter­mészetesen éppen a legsors­döntőbb pillanatban jelenik meg társaival az ütközetben: „ . • • egy hosszú nehéz ágyút vontatnak alá a köves he­gyi úton ..aztán felizzik a kanóc, „ . .. s perc múlva a hosszú csatakígyó torkából fehér füst és vörös láng lö­vell ki mennydörgős pukka­nástól követve ...” Persze a költői képek, fes­tői jelenetek mögötti valóság sem kevésbé izgalmas. A XIX. század derekán nem le­hetett ütőképes hadsereget felállítani megfelelő tüzér­ség nélkül. Kellettek az ágyúk, a sáncok, erődítmé­nyek, városok ostrománál, amikor a röpködő három-, hat- vagy tizenkét fontos' go­lyóbisok' pukkanva robbanó gránátok törték a védfal a- kat vagy épp az ellenséges tüzérségi állást. Még fonto­sabb volt az idejekorán kez­deményezett és pontosan végrehajtott tüzérségi tűz, mikor az ellenfél gyalogsá­ga felvonult, vagy éppen megbonthatatlannak látszó négyszögben verte vissza a rátámadó lovasságot. Ilyen­kor főleg a szétrobbanás után apró golyókat, vasdara­bokat szóró kartács tett nagy kárt az ellenség soraiban. Ezek az eszközök egyáltalán nem voltak újak. A tüzérsé­gi technika a XIX. század derekán nem sejtette még azt az óriási fejlődést, amely­nek eredményeképpen pár évtizeden belül megszülettek az I. világháborúban kipró­bálandó, műszerpontosságú ágyúmonstrumok. Amikor 1848 szeptemberé­nek' utolsó napjaiban a ma­gyar honvédsereg a pákozdi csatamezőn szembe nézett Jellasics horvát bán seregé­vel, nyilvánvaló volt, ha csatát veszít, minden elve­szik, amit március 15. óta sikerült ésszel-erővel a meg­rettent bécsi udvarból kicsi­karni. Ezt a csatát is a tü­zérség kezdte. Néhány óra ágyúzás minden különösebb csatározás nélkül is meg­győzte a császárhű horvát főnemest, hogy rosszul szá­mított, nem gyülevész lázadó hordát- hanem erős, felsze­relt hadsereget talált a? út­jában, ezért menekült min­den további harc nélkül fel­bujtó gazdájához Bécs felé. Ebben a csatában született meg a magyar honvédsereg, s friss győzelmét elsősorban derekasan helytálló tüzérsé­gének köszönhette. A ma­gyar honvédsereg alapjait természetesen a monarchia hadserege, annak' felszerelé­se vetette meg. Az ország szívében állomásozott az 5. tüzérezred, és lázas ener­giával sikerül megteremteni az ágyú- és lőszenitánpót­lást. Lövegcsövet gyártottak a pesti Külső-Váci úti tele­pen, a Ganz-gyárban, a ké­sőbbi események során az ágyúgyártás Nagyváradra kerül, ahol három műszak­ban 12 ágyúcsövet is tudtak gyártani hetenként. A leg­jobb minőségű ágyúcsöveket Ruszkabányán sikerült elő­állítani, és ezt a hadiüzemet meg is tudták védeni a csá­száriakkal szövetséges ro­mánokkal szemben. Emellett országszerte ösz- szeszedték a javításra váró vagy már nem használt ágyúkat. Mintegy 230 hasz­nálható fegyverre tettek szert így. Hála a haditechnika las­sú fejlődésének, a korabeli ágyúkkal csaknem egyenlő tűzerőt képviseltek' az in- nen-onnan összeszedett mu­zeális értékű darabok is. Külön fejezetet érdemel ebben a krónikában a szé­kely ezermester, Gábor Áron, akit a legendák vala­miféle képzetlen őstehetség­nek állítanak be. A valóság viszont az, hogy a jó eszű fiút már diákkorában is ér­dekelte az ágyú' Bécsben a katonai mérnökkari akadé­mia előadásait is hallgatta, könyvei, jegyzetei is voltak. Ágyúit a krónikus fegyver­hiány enyhítésére szánta. Megfelelő szerszámok és ágyúbronz híján ugyanis csökkent értékű fegyvereket adhatott a székely felkelő csapatok kezébe. Az ágyú csöveit nem tudta kifúrni, így eleve kénytelen volt üregesre önteni, ami viszont nem sikerülhetett olyan tö­kéletesen. Ám ezek a kezdet­leges lövegek is fontos sze­repet játszottak, nem vélet­lenül léptette készítőjüket őr­naggyá a magyar szabadság- harc vitathatatlanul legta­pasztaltabb tüzérségi straté­gája, Bem József tábornok. A legendás világforradal­már ugyanis katonai pályá­jának elején a lovastüzér­ségnél szolgált. Bem 1812- ben a francia császár sere­gében tüzérként véghez vitt haditetteiért kapta meg a becsületrendet, sőt tüzértu­dományát életének egy vi­szonylag nyugalmasabb sza­kaszában tanította is a ha­diakadémián. Az erdélyi had­színtéren is professzori böl­csességgel fokozta tüzérségi fölénnyé nem egy csatában azt a kevés lehetőséget, amit néhány ágyúja kínál. Nem véletlen, hogy csatáiban Pe­tőfi állandó ágyúdörgések közepette élt. A mostoha körülmények között megszervezett honvéd tüzérség a várakozáson felül ütőképesnek bizonyult. Ezt elsősorban annak köszönhet­te, hogy a katonának beállt diákok közül sikerült meg­felelő alapokkal rendelkező, gyorsan kiképezhető legény­séget találni, akiié bol­dogan öltötték fel a vitorla­vászon zubbonyt és nadrá­got' hozzá vörös zsinóros kék posztósapkát (később ez az egyenruha kávébarna atillá­ra és világoskék tüzérnad­rágra cserélődött ki). Egy Üteghez 110—160 katona tar­tozott az űrmérettől függő­en. A gyalogütegeknél a le­génység az ágyú mellett gya­logolt, a lovas ütegeknél a legénység az ágyú szekerén vagy lóháton kísérte az ágyút. Csatában az üteg igyekezett a lövegeket minél gyorsabban harckész állapot­ba helyezni az ágyúállásban. Az ágyúkat 20—25 lépésre helyezték el egymástól. Áz egyes lövegeket 9—10 tüzér kezelte, de végső esetben há­rom is elláthatta. A célzás történhetett törzsirányzással vagy körirányzással. Az előb­bi esetben a csaknem víz­szintesre állított ágyúcsővel közvetlenül az ellenség so­raira lőtték ki a legfeljebb hatfontos lövedéket, amely ha megfelelő keménységű földet ért, onnan elpattanva tovább pusztította az ellensé­get. A körirányzás lényege, hogy az ágyúcső két legma­gasabb pontján keresztül mé­rik be a célt. Az ágyúk nagyságát a ki­lőtt vasgolyók súlyával ad­ták meg. így beszélhetünk három-, hat-, tizenkét fontos lövegekről (egy magyar font 0,56 kg volt). A tüzérség arzenáljába tar­toztak a rakétameghajtás el­vén működő röppentyűk, pe­tárdák is. A harc áldozatokat köve­telt. Gábor Áron hősi halált halt saját maga öntött ágyúi között. És nemcsak az em­berek lettek áldozatok, ezek­nek az ágyúknak az elkészí­téséhez Székelyföld 313 ha­rangja került olvasztóba. Vi­lágos után ugyanúgy bűn­hődtek a rebellis harangok, mint az emberek. Beolvasz­tották a császári ágyúgyá­rak. A levert forradalom fegyverei is veszélyesek vol- tak. Matthaeidesz Konrád Röviden Törpenövények Mintegy 20 éve ismerik, hogy törpe növésű növények gibberellin hatására normá­lis nagyságúra nőnek. Ennek okairól, a törpe alak kiala­kulásának - mechanizmusáról azonban nem sokat tudtunk azon kívül, hogy egy gén mutációjára vezethető visz- sza. Borsóval végzett kísér­letek azt eredményezték, hogy a törpenövények gib- berellin-tartalma kb. har­mincszor nagyobb a normá­lisokénál. Ez látszólag el­lentétben áll azzal, hogy a törpék gibberellinhiányban szenvednek. A kutatók fel­tételezik egy gibberellin- receptor létét, amely a tör­pe alakok esetében a „törpe­gén” hatására olyan válto­zást szenvedett, hogy erősen csökkent vonzódása a saját gibberellinhez. E hipotézis szerint a törpe formák na­gyobb gibberellintartalma már mintegy automatikusan levezethető a receptor csök­kent vonzásából. Hz erszényesek eredete Az erszényes emelősök 135 millió évvel ezelőtt jelentek meg a földön. Az alsó har­madkorban Európában már éltek erszényes emlősök. Ek­kor alakult ki hozzávetőle­gesen a föld mai képe, a hőmérséklet azonban maga­sabb volt, mint most. Soká­ig azt gondolták, hogy az erszényesek nem tudnak al­kalmazkodni más kontinen­sek éghajlatához, élővilágá­hoz, s ezért végül is Auszt­ráliába húzódtak vissza. Me­rőben más a Yale egyetem kutatóinak a véleménye, öt évet töltöttek Ausztráliában és két évet a dél-amerikai kontinensen, hogy megfi­gyeljék az erszényes állatok életét, viselkedését, szaporo­dását és alkalmazkodó képes­ségét. Vélerríényük szerint Ausztrália az erszényesek eredeti születési helye. Fodrászok, kozmetikusok versenye Szeptember 20-án rendezték meg Kecskeméten az idei Al­föld Kupát. Az immár hagyományos versenyen Békés megye fodrászai, kozmetikusai is bemutatták tudásukat, szakmai fel- készültségüket. Az eredmények bizonyítják, hogy a szépség megyénkben dolgozó szakemberei semmivel sem maradnak le a többi alföldi megye fodrászai, kozmetikusai mögött. A csoportversenyben a női fodrászok elsők, a kozmetiku­sok ugyancsak elsők, a férfifodrászok pedig harmadikok let­tek. Így a csoportok versenyében a vendéglátó megye után a mi szakembereink érték el a legjobb eredményt. Kiemelkedő egyéni teljesítmények is születtek. Molnár Pál- né női fodrász az első helyezés mellett különdíjat is kapott. A kozmetikusok versenyében Majláth Mihályné első, Gabnai Mária pedig második lett. Az ifjúsági B csoport, amely kupagyőztes lett, biztosítja majd a fodrászok, kozmetikusok tehetséges utánpótlását. így hát a szépülni vágyók bátran bízhatják arcukat, frizu­rájukat a szakemberekre. Remélhetik, hogy ugyanolyan szé­pek lesznek, mint a szolnokiak vagy mondjuk a kecskemé­tiek. Fotó: Gál Sándor Tudomány — technika Építmények cölöpökön Az építmények stabilitá­sáról kétféle módon, síkala­pozással, vagy mélyalapozás­sal gondoskodnak a mérnö­kök. Az előbbi — mintegy a falszerkezet alsó, kiszélese­dő talpaként — közvetlenül adja át a talajra az épít­mény terhét. A- mélyalapo­zás viszont az építmény sú­lyának egy mélyebben fekvő talajrétegre való átvitele oly módon, hogy köztük va­lamilyen közvetítő szerkezet (például cölöp) van. Mély- alapozásra akkor van szük­ség, ha a teherbíró réteg mélyen a talajvíz szintje alatt van és síkalapozás ese­tében csak nehezen, vagy na­gyon költségesen lehetne vízteleníteni a munkagödröt. Akkor is mélyalapozást ké­szítenek, ha az építmény a süllyedések szempontjából érzékeny, és viszonylag nagy terheket aránylag kis terü­leten kell áthárítani a talaj­ra. A síkalapozástól akkor is el kell tekinteni, ha az áramló víz aláüregelő hatá­sa fenyegetné az építményt (például hídpilléreknél). A cölöp a mélyépítés jel­legzetes, sokszor alkalmazott eleme. Anyaga lehet fa, acél, beton vagy vasbeton; ké­szülhet előre gyártva, ami­kor veréssel, sajtolással, il­letve csavarással juttatják a talajba. De készülhet a helszínen fúrt vagy vert lyuk bebetonozásával is. Méretei a körülményekhez igazod­nak, hosszuk néhány méter­től akár 100 méterig is ter­jedhet, átmérőjük 0,3—2,0 méter között változhat. Képünkön egy olyan 40, vagy 60 tonnás daruval kombinálható berendezést láthatunk (a neve: „80 CA Terradrill”) munka közben, amely cölöpalaplyukak mé­lyítésére való. Rúdfúróval kb. 2,0, markolóveder és lyuktágító segítségével maxi­málisan 3,5 méter átmérőjű furat készíthető ezzel az an­gol gépegyüttéssel, akár 80— 100 méter mélységig. Hasz­nálata meggyorsítja, bizton­ságossá és igen gazdaságos­sá teszi a cölöpalapozás munkáját. (KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents