Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

1981. szeptember 27., vasárnap Diákok a konzervüzemben A Békéscsabai Konzerv­gyár pósteleki üzemében na­ponta 8-9 vagon paprika ér­kezik, amit 6 órás műszak­ban váltva 700 diák dolgoz fel konzervalapanyagnak. Eb­ből a paprikából készül majd a lecsó, a zakuszka és a pri- taminpaprika-csík, ami je­lentős részben exportra ke­rül, és az értéke sok millió forint. o Az egyik paprikafúró gép­soron a gyulai Erkel Ferenc Szakközépiskola IV. D és IV. E osztályának a tanulói dol­goznak. Ápolónők, asszisz­tensek lesznek. Ez a munka most egy kis változatosság az életükben. — Szívesen dolgozik? — kérdezem Tóth Erzsikétől, aki a paprikát mindig ugyan­azzal a mozdulattal rakja a fúróhoz, majd a csumától megtisztítva egy ládába dob­ja — Mit választ? — szólok közbe. — Én inkább a továbbta­nulást választom. Orvos sze­retnék lenni. — Van esélye arra, hogy felveszik az egyetemre? — A tanulmányi átlagom az elmúlt tanévben 4,7 volt. — Továbbra is „hajtani” kell. — Igen, igen, de mégis fel kell mérni a körülményei­met, az erőmet, hogy képes leszek-e hat évig megfeszí­tett erővel tanulni. A félbe­maradt tanulás elfecsérelt idő, amely az egész további életre kihat — vélekedik he­lyesen. Kis Marika tegnap körül­belül 240 kiló paprikát dol­gozott fel a fúrógépen. Meg­kérdezem tőle: — Mennyi a norma? Erre nem tud pontos vá­laszt adni, de arról már tá­jékozódott, hogy ő és a tár­sai nagy igyekezettel is csak 60—70 százalékos teljesít­ményt tudnak elérni. — Legalább megtudjuk, hogy milyen a fizikai mun­ka — válaszol. — Nem unalmas? — Nem, mert figyelni kell. Már az első nap megvágta a gép a kezem, és emiatt a múlt héten otthon marad­tam. — Meggyógyult? — Igen — mondja, és mu­tatja, hogy már a kötést is levette róla. Zahorecz Jutka igen szor­galmasan dolgozik. — Bizonyára jó lesz a ke­resete is — fordulok hozzá. — Nem tudom, csak azt, ho"-- teljesítmény szerint fi­zetnek. — Lemérik külön-külön? — Igen. — Ha nem fizetnének, ak­kor is vállalkozna erre a munkára? — Ingyen nem szívesen csinálnám. Az árut eladják, a pénz egy része tehát azt illeti, aki közreműködik a konzervgyártásban. — Mire használja fel majd a keresetét? — Sok helye van a pénz­nek. Jövőre ballagási ruhát kell csináltatnom, és több más nagyobb kiadásom is lesz. o Fodor Zsuzsa sem unatko­zik. Bevallja, mostanában so­kat gondolkozik azon, ho­gyan is folytassa majd az életét érettségi után. — Van, aki tovább akar tanulni, vagy férjhez akar menni... — Mire következtet ebből? — Arra, hogy nem könnyű segédmunkásnak lenni. Mo­noton munka, zúg a gép, elég hűvös van, és minden ned­ves körülöttünk a papriká­tól. Inkább kétszeres erővel tanulok tovább. — Szintén orvos szeretne lenni? — Igen. A harmadikban 4,8 volt a tanulmányi ered­ményem átlaga, igyekszem majd, hogy ezt a szintet a negyedikben is elérjem. o Gyarmathy Zsoltné tanár­nő elégedett a diákok szor­galmával, fegyelmezettségé­vel. Elismeréssel beszél az üzem vezetőiről is. — Délután hatkor van vé­ge a munkaidőnek. Utána ne­gyed 7-ig takarítás követke­zik, amikor már sorban áll­nak az autóbuszok, amelye­ken a gyerekeket hazaszállít­ják. Készségesek a vezetők, akik azt is lehetővé tették, hogy a konyhán lehessen venni tejet, kenyeret. Külö­nösen Dézsi Mihályné cso­portvezetőnek tartozunk kö­szönettel — mondja. Kardos Ernőné, a konzerv­gyár igazgatója kijelenti: — A diákok nélkül nem tudnánk megoldani a felada­tunkat. A jövőben is számí­tunk rájuk. Igyekszünk to­vábbra is jól szervezetté ten­ni a munkájukat, és hason­ló módon gondoskodunk ró­luk ezután is. Pásztor Béla Fotó: Veress Erzsi Bács-Kiskun megye deli részén a Kígyós-pusztai erdőben szervezték meg a megye legtehetségesebb fafaragóinak egy­hetes táborozását. A Bács-Kiskun megyei művelődési köz­pont és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság által közösen szer­vezett alkotótáborban 30 fafaragó — idős és fiatal népmű­vészek — cserélték ki tapasztalataikat, és dolgoztak együtt (MTI-fotó: Karáth Imre felvétele — KS) minimagazin Színjátszó stúdió „Szeretni kéne” és „Féltékenység” Ilki előadja: Kovács Kati Felvételünk tavaly készült a stúdió egyik foglalkozásán Fotó: Martin Gábor A Békés megyei Jókai Színház és a Megyei Műve­lődési Központ tavaly szer­vezte meg első ízben a Justh Zsigmond színjátszó stúdiót, melynek fő célja az amatőr művészeti mozgalom iránt érdeklődő, illetve abban te­vékenykedő fiatalok kép­zése. Kétéves a stúdió, melynek első évfolyamára az idén ismét felvételt hirdet­nek. Heti két alkalommal, szombaton és vasárnap tart­ják a foglalkozásokat az is­kolacentrumban, s a stúdió tanárai a Jókai Színház mű­vészei, vezetője pedig Rencz Antal, a színház főrendező­je. A tehetségkutatáson túl a hallgatók játékosságának, megfigyelő készségének, ön­ismereti és kapcsolatterem­tő képességének fejleszté­sét, irodalmi és színházmű­vészeti ismereteink bővíté­sét is szolgálja a színjátszó stúdió. Az itt elsajátított is­meretek, gyakorlatok nem csupán az amatőr mozgalom­ban hasznosíthatók, hanem a személyiség fejlődésére is kihatnak, hiszen a szép ma­gyar beszéd, a jó mozgás, fellépés számos pályán nél­külözhetetlen. A stúdióba 15—25 év kö­zötti fiatalok jelentkezhet­nek. 1981. október 15-ig, és előzetes meghallgatáson dől el, ki nyer felvételt. Kevés idegen szó honoso­dott meg nálunk olyan ha­mar, mint a hobbi, és nyil­ván nem véletlenül. Kedv­telése ugyan régen is volt az embereknek, csak akkor passziónak hívták, és igen kis nyilvánosság előtt folyt. Azóta sokat változott a vi­lág, ma már szinte min­denkinek van valamilyen hobbija, és nem ritka a hob­bikiállítás sem, ahol bemu­tatják a dolgozók, ki mi­lyen szenvedélynek hódol a szabad idejében. Képek, szobrok, faragások, kézi­munkák vagy ahogy diva­tosan mondják, díszítőmű­vészeti darabok, melyekből szebbnél szebbek kerülnek ki a nők keze közül. A meglepetés csak az, ha férfi a kézimunka készítője, mint sok szép kiállítási tárgyról kiderült a békés­csabai MÁV klubkönyvtár hobbitárlatán, ahonnan a legjavát továbbvitték az országos vasutaskiállításra, Kecskemétre. A nőkkel ver­senyző férfi pedig Pacz Bé­la, a békéscsabai vasútállo­más rendelkező forgalmis­tája. Fiatalember, KISZ-tit- kár, tavaly szerelt le a ka­tonaságtól. Két gobelinképet — az egyik a Korsós lány, a másik a Búsuló juhász — állított ki, s kalocsai futót, nemezalapú faliképet. és nagyon ötletes formájú feke­te-piros filcalapon, színes, mintával készült, ízléses alá­téteket. Nőkkel egyenrangú kivitelben. Kovács Kati és az Univer­sal együttes az elmúlt hét végén megyénkben ven­dégszerepeit. Csanádapácai előadásuk után kerestem meg a jó táncdalt kedvelők kedvencét, Kovács Katit. — Hol léptél fel ebben az évben? — Nagyon sok helyen — válaszolt Kati. — Csupán a jelentősebbeket hadd sorol­jam fel: Moszkvában 25 ezer ember előtt énekeltem, szép emlék a leningrádi, ki­jevi és volgográdi szereplés, ami kéthónapos koncertsoro­zat volt. Berlinben együtt énekeltem Dean Readdel, egy tv-műsor keretében. Fontos állomás volt szá­momra a győri szereplés, amelyről a tv is sugárzott műsort, voltunk Balaton- körüli turnén, Siófokon meg­döntöttük itthoni nézőcsú­csunkat, ugyanis kétezer ember látta, hallotta elő­adásunkat. És hogy el ne fe­lejtsem, februárban Békés megyében is koncerteztünk. — Mit jelentett számodra az idei táncdalfesztivál? — Erkölcsi kötelességem­nek éreztem részt venni, hi­szen a legutóbbi fesztiválon nagydíjas voltam. Nem tud­tam volna megtenni, hogy ne lépjek fel, még akkor se, ha van benne kockázat, mert van, hiszen verseny, de nagyon örülök, hogy előadói díjat kaptam. — Van-e valami kedves emléked még a díj mellett a fesztiválról? — Igen. Ullmann Mónika a barátnőjévé fogadott. Szinte végig mellettem volt, vagy éppen az ölemben ült, mert, mint mondta, tőlem, meg Ernyei Bélától — aki­— Nincs ezen csodálkozni való, hiszen a férfiaknak is két kezük van, akkor meg miért ne tudnának kézi­munkázni? Engem már gye­rekkoromban érdekelt az öl- tögetés, amikor még általá­nosba jártam, és el is men­tem a húgommal az iskolai szakkörbe. A lányok jól is­mertek, nem néztek ki ma­guk közül, így aztán az ala­pokat ott megtanultam. Ott készült az első munkám is, egy keresztszemes terítő, jól sikerült. Olyan tízéves lehet­tem akkor, és nemcsak a szépsége vonzott, de büszke is voltam, hogy fiú létemre én is képes vagyok ilyet csi­nálni. Később sem hagyta abba, inkább többfélével próbálko­zott, s egy idő múlva már maga tervezte a mintákat, mert az az igazi, amikor a gondolattól a megvalósításig a saját ötletét viszi végig. Aztán az is jó a kézimunká­ban, hogy a részeredmény­nek is örülni lehet, amikor egy-egy motívum kiteljese­dik, s közben alig várja, mi­kor lesz kész. Nem egyszer hajtja magát, hogy mielőbb befejezhesse. — Persze csak akkor, ha már jól kipihentem magam, mert a forgalmi szolgálat minden tizenkét órája ál­landó megfeszített szellemi munkai az összes vonat fo­gadása és kiengedése. to­vábbá a tolatási mozgás mintegy 50 százalékának az irányítása. Ami 24 óra ott­vel közösen filmezett — nem fél. — Kapcsolatod a filmmel és a ívvel? — Egy új magyar filmben szerepeltem, nemrég pedig a Terefere című tv-műsor számára felvették a Szeret­ni kéne című dalt. A cseh­szlovák tv-klub vendége voltam a V’Moto Rock együttessel. És hogy lemez­ről is essék szó, most ké­szül a „Disco party III.” cí­mű nagylemez, talán kará­csonyra meglesz. Ezenkívül Barbra Streisand egyik dalát is énekelem, és a napokban veszik fel ugyan­csak lemezre a Féltékenység című dalt. — Mire készülsz a közel­jövőben? — Az Országos Rendező Iroda rendezésében egy di­vatbemutatóval egybekötött koncertsorozat kezdődik nemsokára, amellyel októ­berben Békéscsabán, Gyu­lán, Orosházán és Szarvason is fellépünk. — Köszönöm a beszélge­tést, sok sikert! honiét után újból kezdődik, a maga idegfeszültségével. A lazítást a pihenés és a ház körüli munka jelenti, a mindenféle segítség a felesé­gének, s csak utána követ­kezik a hobbi, amit más kedvteléssel is összeköt. Jól megfér együtt ugyanis a ké- zimunkázás a rádiózással és lemezezéssel. Még tévézni is lehet öltögetés közben. — A kertészkedés érdekel még nagyon, a kertet és ud­vart magam terveztem, hogy minél szebb legyen a kör­nyezetünk. Ez még Kétegy- házán volt, az anyósom há­zánál, ahonnan most költöz­tünk Lökösházára, szolgálati lakásba. De a végső cél egy kertes családi ház. Ehhez még ugyan sok idő kell, de ha sikerül, azt is magam szeretném megcsinálni, a saját elképzelésem szerint. A kézimunka és a ker­tészkedés mellett a mozgal­mi munka foglal el nagy helyet az életében. Régi KISZ-tag, és mindig volt valamilyen megbízatása. A katonaságnál is, ahol szer­vező titkár volt. Most pedig itthon folytatja, a forgalom alapszervezetében. S mind­ez jól kiegészíti a munkát és a családi életet, amelynek nagy eseményére készülnek: egy hónap múlva várják az első kisbabát. És akkor va­jon mire kellenek az ügyes kezek ? — Jó lesz az a pelenká- záshoz és a fürdetéshez is, hiszen kell majd a segítség. Vass Márta Hisz abban, amit mond Határozott, szerény, mo­solygós Gyumbierné, Gyu- rovits Zsuzsa, a békési könyvtár könyvtárosa. Au­gusztusban nagy napja volt: megkapta a Szocialista Kul­túráért kitüntetést. Így az­tán bizonyos, hogy nem­csak határozott, szerény és mosolygós, hanem kiemel­kedően jó könyvtáros is. Ha azonban ezzel kezdenénk a beszélgetést, elhárítaná, mert önmaga munkáját csak résznek érzi az egész­ben, résznek érzi a békési könyvtár kétségtelen sike­reiben. Átélte a földrengés, az ár­víz megrázó izgalmait, a könyvtár el. és visszaköltö- zéseit, most a viszonylagos nyugalom hónapjaiban jóér­zéssel méri föl, mivel is telt el könyvtárosságának első hét esztendeje. — 1974-ben kezdtem. Igaz, nem ide akartam ak­kor jönni, hanem gépgyár­tás-technológusnak, mivel ezt tanultam a békési szak- középiskolában. Közben ki­derült, hogy a húszegyné­hány frissen érettségizett közül alig 5-6 tud elhelyez­kedni, körül kellett néznem a nagyvilágban: mit csinál­jak? A könyvek, az iroda­lom, a zene mindig vonzott. Innen már egyetlen lépés volt, hogy jelentkeztem, és könyvtáros lettem. Aztán a tanulás a főiskolán, diplo­ma, és most... ... .most a kitüntetés hét év munkája után. Mit gon­dolsz, mivel érdemelted ki? — Nemcsak azzal, ahogy én látom, hogy könyvtáros vagyok, és általában nem nézem azt, hogy mikor van vége a munkaidőnek, és mikor kezdődik. Azért sem csak egyedül, mert vezetem az olvasótáborozók klubját, mert ugyan ez szép tőlem, de kötelességem. Azért sem, hogy mindig benne voltam az ifjúsági mozgalomban, úttörő, KISZ, amit akarsz. A középiskolában szervező titkár voltam, akkoriban in­dítottuk az iskolaújságot, és nem mentünk a szomszédba sikerekért, ha az ifjúsági klubról volt szó. — A végén kiderül, hogy minden, amit csinálsz, csu­pán kötelesség, és nem ér­dem, ami Kossuth mondása óta köztudott, a kötelessé­gen túl kezdődik. — Nem éppen, mert azért szívesen 1 vállalok a köte­lességen túli dolgokat is. — Például? — A „Che Guevara” te­rületi KISZ-szervezet szer­vező titkáraként azt szeret­ném elérni, hogy aktívabb legyen a klubélet. Ügy is mondhatnám, hogy legyen. Mert alig-alig van valami. Az kevés, hogy Télapó­ünnepséget rendezünk a 3. sz. iskola egyik rajának, több kellene. Zsuzsa határozott: eléri bizonyosan. Szerény: nem dicsekszik majd, ha eléri. Mosolygós: mert hisz abban, amit mond. (sass) Fotó: Martin Gábor Hobbi... hobbi... hobbi... fl férfinak is két keze van

Next

/
Thumbnails
Contents