Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-07 / 184. szám

X I i\muM 1981. augusztus 7., péntek Megnyílt a Ruzicskay-gyüjtemény Szarvason Jansik Tamás városi tanácselnök köszönti a részvevőket Űjabb műteremmel gyara­podott a Ruzicskay-alkotóház Szarvason, az Erzsébet-liget- ben. Így lehetőség nyílt ar­ra, hogy Ruzicskay György Munkácsi-díjas érdemes mű­vész alkotásaiból nagyszabá­sú kiállítást rendezzenek. A mester bemutatja többek kö­zött szülővárosa, Szarvas és annak környéke, az Alföld történelmét, karakterét, de sok szép művészi alkotás lát­ható Párizsból és a világ más tájáról, ahol a művész élt és alkotott. A Ruzicskay-gyüjtemény ünnepélyes megnyitására tegnap, augusztus 6-án ke­rült sor. A vendégeket Jan­sik Tamás, a szarvasi Váro­si Tanács elnöke köszöntöt­te, majd Hegedűs Géza író méltatta a művész munkás­ságát. Ambrus Tibor: Ruzicskay 'című versét Erdödy Kálmán Fotó: Fazekas László színművész szavalta el, majd Kiss Anna dalénekes szerepelt nagy sikerrel. Ruzicskay György sokat él és alkot Párizsban, művészi és kulturális kapcsolata szé­les körű. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az ünnepélyes megnyitón ott volt M. Le- compt budapesti francia nagykövet és felesége. Az MSZMP Békés megyei bi­zottságát Nagy Jenő 'titkár, a megyei tanácsot pedig Vá­mos László tárlatvezető kép­viselte. Ott voltak Szarvas város párt- és társadalmi szervezeteinek vezetői. A megnyitó után Jansik Tamás tanácselnök és Mészáros Ist­ván országgyűlési képvisélő ünnepi fogadást adott a mű­vész tiszteletére. A Ruzics- kay-gyűjtemény egyébként hetenként hat napon át meg­tekinthető. a. Üzemanyag-takarékos autók Eddig már 40 ezer gépko­csiba szerelték be azt a ben­zinfogyasztás-csökkentő beté­tet, amelyet a pécsi ÉPFU szabadalma alapján az Élel­miszergazdasági Mezőgazda- sági Ipari Műszaki Szolgálta­tó Társaság fejlesztett to­vább és gyárt az elmúlt év szeptembere óta. Az eddigi tapasztalatok szerint a betét segítségével 5—8 százaléknyi üzemanyag takarítható meg. A betét, melyet a motor üzemanyag­porlasztójának csatlakozásá­hoz kell szerelni, lehetővé te­szi, hogy a hengerekbe leve- gődúsabb keverék jusson. Ezáltal tökéletesebb lesz az égésfolyamat, nő a teljesít­mény, csökken a benzinfo­gyasztás. Zenei tábor Szabadkígyóson Ma, augusztus 7-én Sza­badkígyóson, a kastélyban 30 gyermek részvételével nyílik megyei zenei tábor. Az Országos Filharmónia, a békéscsabai közművelődési intézmények segítségével általános iskolások számára rendezett városi zenei vetél­kedőt az idén. A szabadkí- gyósi táborban, melyet az Országos Közművelődési Ta­nács támogatásával rendez­tek meg, azok a pajtások pihenhetnek, augusztus 15- ig. akik e városi vetélkedőn az első három helyezett csa­patban versengtek. Így a 2- es, a 11-es, és a 10-es iskola diákjai jöttek össze a ma nyíló táborba. A gazdag programban töb­bek között két szegedi ki­rándulás szerepel. A részt­vevőknek alkalmuk nyílik megismerni Szeged neveze­tességeit és emellett két sza­badtéri előadást is megte­kinthetnek. Egyszer a fővá­rosba is ellátogatnak és mi más lenne a fő programja a Bartók-vetélkedő nyertesei­nek, mint a Bartók-emlék- ház megtekintése. Természetesen a kirándu­lások mellett előadásra is marad idő. Fasang Árpád Bartókról és a gyerekekről, a Sárhelyi házaspár pedig Bartók kutatásairól tart majd beszámolót. Réthy Zsigmond a gyermekek természettudo­mányos ismereteit bővíti a sétával, melyet kalauzolásá­val a parkban tesznek. A fennmaradó szabad­időben gyulai fürdést is be­iktatnak a zenei tábor prog­ramjába. N. Ä. Emlékmű a nagyegyházi szénmedence felfedezőjének A Tatabányai Szénbányák megbízására készített em­lékművet a nagyegyházi szénmedence felfedezőjéről, dr. Vitális Istvánról Bon- dor István szobrászművész. A száztíz éve született tudós mellszobrát a bányásznapon avatják fel az első nagy­egyházi szénbánya udvarán. A neves szakembernek, aki 40 évig tevékenykedett a hazai ásványkincsek kuta­tásában és a bányamérnök- képzésben, legjelentősebb si­kere a nagyegyházi szénme­dence felfedezése volt. Ezt a medencét a korábbi ered­ménytelen kutatások miatt teljesen meddőnek tartották, Vitális István javaslatára azonban 1923-ban új fúráso­kat végeztek, s ezek ered­ményeként jelentős szén- vagyont találtak Nagyegyhá­zán és környékén. Az is ki­derült, hogy a barnaszén alatt — s nem is nagy mély­ségben — jó minőségű és nagy menyiségű bauxit is van. A neves tudós felfedezé­sének nem kis szerepe van abban, hogy ez év júniusában megkezdhették a termelést a 25 millió tonna szén- és a 10 millió tonna bauxitva­gyon gazdaságos kiaknázásá­ra épülő első nagyegyházi bányában. Kempinghiradó A Magyar Kempingklub tájékoztatója az augusztus 7-9-i kempingezési lehetőségekről Budapesten a hárshegyi kem­pingben 50 fő részére van sátor­hely, és 10 lakókocsit tudnak el­helyezni. A Római parti kem­pingben telt ház van. Szentend­rén, a pap-szigeti kempingben 150, Leányfalun 120, Visegrádon a Jurta kempingben 30, Mono- ron 50, Érdligeten 50 fő sátorral érkezőt tudnak elhelyezni. A Ba­laton déli partján, Siófokon a gamásza-dombi kempingben 600, az Aranypart kempingben 100, a Kék-Balaton kempingben 300 fő részére van szabad sátorhely. Ba- latonföldváron 50, Balatonszeme- sen a bagódombi kempingben 500, a balatonboglári Sellő kem­pingben 50, az igali Hőforrás kempingben 100 fő részére van szabad sátorhely. A Balaton északi partján levő kempingben telt ház van. A Du­nántúlon Fadd-Domborin 80, Dombóvár-Gunarason 150, Duna- földváron 40, Szombathelyen 60, Győrött 100, Sopronban 150, Si- kondán 150, Pécsett a Mandulás kempingben 100, Harkányfürdőn 30 sátorral érkező vendéget tud­nak elhelyezni a hét végén. Észak-Magyarországon Mezőkö­vesden a zsórifürdői kempingben 400, Mátrafüreden a sástói kem­pingben 50, Egerben 1000, Mis­kolc-Tapolcán az Iglói úti kem­pingben 70, Hollóstetőn 140, To­kajban 30, Aggteleken 40, Sá­rospatakon 100 fő részére van szabad sátorhely. Salgótarjánban 150, Balassagyarmaton 100 fő sá- torozót várnak. Az Alföldön Jászszentandráson 100, Nyíregyházán az Igrice kem­pingben 300 fő részére van sá­torhely és 52 lakókocsit tudnak elhelyezni. A Fenyves kemping­ben 100 fő részére van sátorhely. Debrecenben 30, Hajdúszoboszlón 50, Püspökladányban 50 fő ré­szére van szabad sátorhely. A debreceni kempingben a motel­ben 30 fő részére tudnak helyet biztosítani. Szegeden 150 fő ré­szére van sátorhely és 10 lakó­kocsit tudnak elhelyezni. A Magyar Kemping Klub tag­jai a Balaton-parti kempingek kivételével a kempingekben 30 százalék kedvezményt kapnak, a balatoni kempingekben a ked­vezmény 20 százalék. A kempin­gekről felvilágosítást a klub bu­dapesti irodája (Budapest VIII., Üllői út 61), telefon: 336-536 és a szervezési osztály a 637-976-os telefonon ad. Helyfoglalás a kempingekben. II tőzeg hasznosítása | Ó, csemege (bor) Ragaszkodom hozzá. Fogom a nyakát. Ezt nem veszi ! el tőlem senki. Arany dió! Micsoda szenzáció. Fűszere- j zett csemegebor. Csodálatos aromák. Szegfűszeg, kö- i ménymag, bors...? Félédes. Az üveg csillog, fényes, mint az istenek homloka. Pukkan á dugó ... Nem, nem ; szabad még inni. Olvasni kell előbb. A használati utasí­tást. Testes, érett színű... (Ez az, ez nekem való!) ... klasszikus, magyar ócsemegebor. Oh, ti derék hazafiak, ; elérkezett a nagy pillanat. • Mohón kortyolom a nedűt, csillapul a vágyam. Aztán újrakezdem. Az olvasást. Harmonikus, diszkrét illatú és ! ízű, finom ital... így, simuljunk csak egymáshoz diszk­réten, finoman. Még a csillárt is eloltom, elég az álló- j lámpa. Ihaj, csuhaj, sose halunk meg. Egyetlen, ara- j nyos dióm! Gyere, gyere közelebb hozzám. Hadd lás- I sam azt a gyönyörű címkédet, önmagában aperitifként • és koktélnak is ajánljuk. Hukk ... mi az az epe.. .ape ... ritif? Vigye az ördög, én csak önmagadért szeretlek, | semmi kotyvasztás. Nézzük tovább. Termeli és palac­kozza felsőbabádi... Ádi? Nem ismerem. Persze, az I Ócsai AG! Jól van, lefekszem, mert gyengül a sze­mem. Betűzöm: az egészségre jótékony hatását elsősor­ban a zöld dió aromája adja, amely a keleti népeknél • ősi népi gyógyszer... Hurrá! Előttem észak, hátam mö­gött dél... Azt se tudom nyugati, vagy keleti vagyok. ■ Gyógyszer ... Ezt mind le kell nyelnem, hukk ... | Hatott. Reggelre meggyógyultam. Csak egy baj van. Nem találom a reklámszövetség etikai kódexét, és azt a jogszabályt, amely tiltja a szeszes ital népszerűsítését. Kemény dió. Vajon, ki töri fel? (seres) S A Kertészeti Egyetem kutatói S új, tőzegalapú táptalajt állítottak ! elő. Az ebben nevelt paprika, • paradicsom, dinnye 25—30 szá- S Zalákkal nagyobb termést ad. Az országban lápok, mocsarak S mentén jó néhány helyen van- ! rtak tőzeglelőhelyek, Hasznosítá­• sukat eddig többnyire nem sike­• rült megoldani, holott a tőzeg, j más adalékokkal keverve kitűnő ■ termőfölddé válik, és a mező- j gazdasági művelésből kieső te­• rületek javításánál és a hozamok » növelésénél jó szolgálatot tesz. ■ A Kertészeti Egyetem több éves ■ kísérletsorozat eredményeként ■ állította össze az alapreceptúrá­■ kát, amelyekkel a tőzeg felhasz­• Nagy a forgalom a Merkur békéscsabai telepén. Lassan S mindennapossá válik, hogy a legkeresettebb Lada típusok kö- ! zött is válogathatnak az érdeklődők Fotó: Martin Gábor hálásával gazdag tápanyagtartal­mú talajt készíthetnek a külön­böző alkotórészek megfelelő ará­nyú elegyítésével. Az Így előállí­tott táptalajt konténerekben szállítják rendeltetési helyére, például kimerült talajok felja­vítására, vagy fólia alatti ter- mőföld-„szőnyeg” kialakítására. A nagyobb tőzegterületekkel ren­delkező üzemek nagyban állítják elő saját felhasználásra a bő ho­zamot biztosító, gazdag „zsíros” földet. A tervek szerint hamarosan felmérés készül a még kihaszná­latlan, „elfekvő” tőzegkészletek­ről. n Minisztertanács megtárgyalta További fejlesztések a hazai kőolaj- és földgáztermelés, szinten tartására Megvalósultak az utóbbi öt évre előirányzott kőolaj- és gázipari alapvető fejlesztési feladatok; bár a nehezebbé vált gazdasági körülmények miatt csökkentek az anyagi erőfor­rások, a szállító- és elosztóvezetékek építésében, a háztartá­sok vezetékes és pb-palackos ellátásában túl is teljesültek az ötéves előirányzatok — állapította meg az ipari miniszter előterjesztése alapján az Állami Tervbizottság. A testület előzetes jelleggel jóváhagyta a szénhidrogén-ipari célcsopor­tos beruházások VI. ötéves tervi programjának főbb mutató­it, s döntését a Minisztertanács csütörtöki ülése is megerősí­tette. A célcsoport beruházásainak végleges jóváhagyására az éves népgazdasági tervekben kerül sor. A jelenlegi tervidőszakban alapvető feladat a hazai kő­olaj- és földgáztermelés szinten tartásához szükséges fejlesz­tések megvalósítása. Gondoskodni kell tehát a felszínre ho­zott kőolaj- és földgázkészletek folyamatos pótlásáról, hogy a hazai termelésből évente 2 millió tonna kőolajhoz és 6—6,5 milliárd köbméter földgázhoz jusson az ország. Ebben a tervidőszakban csaknem egy időben több mint száz, műsza­kilag és értékben jelentősen különböző célcsoportos beruhá­zás megvalósításával kell fejleszteni a kutatás eszközeit, a termelést, a szállítást, az elosztást és a tárolást. Elsőbbséget a bányászati beruházások kapnak. Szorgalmazzák a kőolaj­bányászat másodlagos és harmadlagos termelési módszerei­nek kiterjesztését, a föld mélyén rejlő kőolaj minél nagyobb arányú felszínre hozatalát. A termelés súlypontja változat­lanul a Dél-Alföld, s ebben a tervidőszakban is Algyő adja majd a hazai kőolaj- és földgáztermelés felét. Korszerű mélyfúró-berendezések és -eszközök beszerzése segíti, hogy évente 200 km kutató- és 150 km feltárófúrással bocsássanak a termelés rendelkezésére újabb szénhidrogén-lelőhelyeket. A program szerint a tervidőszak közepétől, 1983-tól hasznosít­ják az alacsonyabb fűtőértékű, úgynevezett inert gázt is, mégpedig a villamos energia termelésében. így a Tiszai Hő­erőműben a tervek szerint ezzel a gázzal évente mintegy 200 ezer tonna fűtőolajat takarítanak meg. A kőolaj- és földgázvezeték-rendszert a korábbinál szeré­nyebb ütemben fejlesztik, s így a VI. ötéves tervben 231 km hosszú szállítóvezeték és 298 km hosszú elosztóhálózat épül. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vidéken 50—70 ezer újabb gázfogyasztó háztartás bekapcsolásával számol ebben a tervidőszakban. A propán-bután-gázellátás fejlesztésére 70 új bázis- és cseretelepet építenek, és gondoskodnak a meg­felelő palackozó-, palackjavító- és töltőüzemek építéséről is. A VI. ötéves tervben így mintegy 300 ezer új palackos gáz- fogyasztó ellátását tervezik. Munkaprogram az építőipar rugalmasságának ösztönzésére Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az együttműködésben érintett tárcák előterjesztésére az Állami Tervbizottság munkaprogramról határozott a szabályozó- rendszer egyes elemeinek korszerűsítésére, amellyel rugal­masabb vállalkozásokra, a tényleges építési igényekhez iga­zodó feladatok elvégzésére ösztönzik az építőipari vállalato­kat. A változtatást indokolja, hogy a* lényegesen mérséklő­dött építési igények kielégítésében is sok feszültség tapasz­talható, mert a kivitelezők nehezen alkalmazkodnak a változó feladatokhoz, a korábbinál jóval nagyobb arányú felújítási és rekonstrukciós munkálatok követelményeihez. A munka­erő gyors átcsoportosítását is számos objektív és szubjektív körülmény akadályozza. A határozat szerint — amelyet csütörtöki ülésén a Minisztertanács is megerősített — a költségkalkulációs és elszámolási rendszer, a bér- és jövede­lemszabályozás, továbbá az építési szervezetek továbbfejlesz­tésével ösztönzik racionálisabb intézkedésekre, a körülmé­nyekhez való alkalmazkodásra az építőipart. A rugalmasabb építőipari árrendszerrel azt kívánják elér­ni, hogy a kivitelezők vállaljanak nagyobb kockázatot, és ezzel járjon együtt nagyobb nyereség, ám a szabályozás ál­lítson ésszerű gátat az indokolatlan áremelkedésnek is. A kivitelezés vállalkozási jellegének erősítésére fokozatosan általánossá kívánják tenni a versenyeztetést. Az ÉVM és partnerei az év végéig kidolgozzák a versenytárgyalások rendszerének, az ajánlatok tartalmi és formai feltételeinek és a verseny tisztaságának szabályait. A fejlődés útja a ver­senyárrendszer, amüly szerint a megrendelő és a versenyző vállalkozó megegyezése szerint alakítják az árakat, a meg­bízó tehát a legkedvezőbb ajánlatokat veszi figyelembe. Az építési feladatokhoz igazodó rugalmasabb munkaerő­gazdálkodást a bérszabályozás két alaptípusa: a bértömeg- és a bérszínvonal-szabályozás vegyes alkalmazásával kíván­ják elősegíteni. így azoknál a kivitelezőknél, amelyeknél a növekvő építési feladathoz a munkaerő számát is növelni kell, lehetővé teszik a relatív bérszínvonal-szabályozást. A módosított jogszabályokat még ez év november végéig ki­dolgozzák. Érdekes kísérletre is sor kerül, elsőként a Dunai Kőolajipari Vállalat krakküzemének építésénél, ahol a fon­tos népgazdasági érdek is indokolja a munka gyorsításának ösztönzését. A beruházóval és az alvállalkozókkal közösen az egész létesítmény kivitelezésére egy összegű munkabért álla­pítanak meg, amit — ha a feladat jóval a határidő előtt és az előírt minőségben teljesül — korlátozás nélkül számolhatnak el. Terveznek még más jövedelemszabályozási kísérleteket is. Az építőipari szervezetek korszerűsítésére a jövő év köze­péig széles körű vizsgálatokat végeznek az országban, s az érintett tárcák közös javaslatokat dolgoznak ki a fejlesztésre. Egyebek között új szervezeti és működési formák ágazati bevezetésével növelik az építőipari szolgáltatás hatékonysá­gát, s folytatják a fenntartási munkák komplex elvégzésére alkalmas vállalatok kialakítását is. A munkaprogramban foglaltakon túl központi intézkedése­ket fogadtak el a szűkös budapesti építési kapacitásból eredő feszültségek feloldása érdekében is. A jövő évtől az eddiginél több bérpreferenciával segítik a főváros komplex lakásépít­kezéseit, továbbá a fontos közintézmények és kórházak re­konstrukcióit. A Budapesten foglalkoztatott építők lakás­gondjainak megoldását is támogatják, s lehetővé teszik, hogy az építőipari szervezetek dolgozói évente legalább 500—600 munkáslakáshoz jussanak. A munkaprogram részletesen megjelölte az elvégzendő fel­adatok határidőit és a felelősöket. Az ösztönzőbb jogi és egyéb szabályozók módosításának kidolgozása lényegében máris megkezdődött, hiszen néhány feladatot már augusztus végéig, illetve szeptember végéig be kell fejezni, mint a krakküzem kísérleti bérgazdálkodásának szabályait is. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents