Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

1981. augusztus 30., vasárnap o Hz Orosházi minimagazin A csapatvezetői hármasok felkészültek Középfokú tanintézeti KISZ-titkárok és vöröskeresztes titká­rok készültek az 1981 82-es mozgalmi év feladataira augusz­tus 24—29-ig a megyei KISZ-vezetőképző iskolán. A megyei KISZ-bizottság és a Vöröskereszt megyei vezetősége szervezte a négynapos felkészítő tanfolyamot, melynek egyik foglalko­zásán készült felvételünk Fotó: Fazekas László „Ez bizony egy jókora süllő” Üveggyárban szeptemberben rendezi meg a KISZ üzemi bizottsága az V. üveggyári ifjúmunkás és szak­munkástanuló-napokat. Szep­tember 2-án lesz a megnyitó, ahol görög művészegyüttes ad műsort. Sokféle rendezvény sze­repel a szeptember 30-ig tartó prográmban. Lesz sportnap, öt­letnap, fellép Nagy Bandó And­rás humorista, megszervezik a szakmunkástanulók és fiatal szakmunkások találkozóját. Egy más alkalommal a középfokú, majd a felsőfokú végzettségű pá­lyakezdő fiatalok találkoznak. Nem marad el a diszkó, a foci­meccs sem, s egy KlSZ-kong- resszusi küldött is beszámol él­ményeiről, a tanácskozáson lá- tottakról-hallottakról. A szarvasi úttörőházban a nyáron sem volt uborkasze­zon, sőt talán még színesebb, mozgalmasabb volt az élet, mint a tanévben. Hogy csak az au­gusztusi programok közül említ­sünk néhányat, a filmvetítések és a diszkó mellett a ház úttö­rőtáborában vendégeskedtek a MÉH Tröszt dolgozóinak gyer­mekei, jelenleg pedig egy buda­pesti úttörőcsapat pajtásai. Pom­pásan sikerült a babaruhavarró- verseny, ahol Bartyikné Vostyár Éva bábszakkörvezető irányítá­sával szabták-varrták a gyere­kek kedvenc babájuk legújabb holmiját. A vízi szakkörök a nyári hónapokban is működtek, s október 1-től a többi szakkör is megkezdi munkáját. Zsolti éppen rossz kedvű, talán még mindig a tegna­pi spenóttól, öregesen zseb­be süllyeszti a kezét, kitar­tóan a cipője orrát, szemlé­li, és csak Török Pál, a fia­tal táborvezető biztatására oldódik valamelyest. Zsolti szeghalmi kisdiák, 3. osztá­lyos, kerek arcú, nagy dió­barna szemeiben kis csodál­kozás bujkál. — Hogy érzed magad itt, a táborban? — faggatom a fiút. — Jól. Vannak már bará­taim is. Tetszik látni, most éppen horgászverseny van. — Korábban voltál már tá­borban ? Nemet int a fejével. S hogy miért nem, felesleges kérdeznem, itt, a békéscsa­bai úttörő napközis tábor­ban ugyanis augusztus 21— 29-ig tizenhét 7—17 év kö­zötti cukorbeteg gyermek, to­vábbá a békéscsabai egész­ségügyi gyermekotthon öt lakója pihen, szórakozik. Olyan gyerekek, akik beteg­ségük miatt nem utazhatnak osztálytársaikkal országjá­rásra, úttörőtáborba, hiszen — ahogyan Zsolti mondja: Ki nyeri a horgászversenyt? A Magyar Úttörők Szövet­sége Országos Tanácsa az el­múlt, 1980—81-es úttörőév előtt középtávra szóló prog' ram- és tevékenységajánlást tett, melynek alapján az út­törőcsapatok öt évre szóló feladattervet, s ennek meg­felelő éves programokat ké­szítenek. így az 1980—81-es úttörőévben megkezdett mun­kát, a csapatokban kialakí- - tott és elfogadott feladatter­veket, azok valóra váltását folytatják a most kezdődő 1981—82-es évben. Az orszá­gos tanács ajánlata szerint az úttörőcsapatok programjukat a most következő mozgalmi évben a „Hass, alkoss, gyara- píts!” jelmondat jegyében alakítják ki. A fő cél válto­zatlan: az úttörőélet nyújt­son sokféle élményt, legyen tartalmas és romantikus a gyermekek számára, ugyan­akkor feleljen meg a gyer­mekközösség igényeinek, a helyi körülményeknek. S hogy mindez miként vá­lik valóra, az nem kis mér­tékben függ a gyermekkö­zösségek életét közvetlenül irányító vezetői hármastól; a csapatvezetőtől, a kisdobos- vezetőtől és a képzésfelelős­től. Éppen ezért megkülön- -böztetett figyelmet fordít a megyei úttörőelnökség az út­törővezetők képzésére. Az idén augusztus 16—19-ig Bé­késcsabán, a KlSZ-vezető- képző Iskolán és az úttörő „nekünk nagyon kell vigyáz­ni magunkra”. — Tíz év alatt meg lehet tanulni, mit szabad, mit nem — lép közelebb Plavecz Géza, aki már harmadéves szakmunkástanuló, a kertész, kedést tanulja az újkígyósi iskolában, egyébként békés­csabai. — A kórházban meg­tanultam az injekciózást, a helyes étrendet, úgyhogy egyszer engem már kirán­dulni is elengedtek, Ózdon voltunk. Papp Éva szép barna kis- nagylány, 8. osztályos, a Bé­késcsabai 12. számú Általá­nos Iskolába jár. Tőle a na­pi programot kérdezem. — Elmondom a mait, jó? Hétkor van ébresztő, utána torna, mosdás, injekciózás, aztán reggeli következik. Mi is volt ma? — néz a fiúkra, és Géza meg Zsolti kisegíti: — Rántotta és tejeskávé, ebédre meg meggyleves, rán­tott hús sült krumplival és üdítőt is kaptunk. Van per­sze uzsonna is, délelőtt, dél­után. — A filmvetítést meg a vetélkedőt kifelejtettük — teszi hozzá Éva. — Ma a fog­ápolásról volt szó. Közben a tábor udvarán már kezdődik a játékos sportverseny, a lányok-fiúk jókat derülnek társaik buzgó igyekezetén, és felszabadulva siet közéjük Zsolti, Éva és Géza is. Hármasban beszél­getünk tovább Török Pál tá­borvezetővel, Fodor László­val, a városi vöröskeresztes titkárral és dr. Balogh Piros. kával, a gyermekkórház fia­tal orvosnőjével. Mi lehetne más az első kérdés, mint az, hogyan született a tábor öt­lete? Mint kiderül, a fiatal táborvezető az idén május­ban került munkatársnak a városi Vöröskereszthez, s ami ilyenkor természetes, biztatta önmagát; „csináljak már valami értelmeset”. Az­tán, amikor a Vöröskereszt­ről tartott a KlSZ-titkárok- nak egy előadást Békéscsa­napközis táborban szervezte meg a megyei elnökség a csa­patvezetők, kisdobosvezetők és képzésfelelősök felkészíté­sét. Ennek eredményeiről, ta­pasztalatairól kérdeztük Ja- novszki Attila táborvezetőt. — Alapelvünk évek óta a következő: „Az a vezető, aki tudja, hogy mit és hogyan kell tennie, hogy célba jus­sanak azok, akiket vezet”. Több éve, de különösen a képzési határozat megjelené­se óta céltudatosan törek­szünk ennek az elvnek az érvényesítésére. Az eredmé­nyek között könyvelhetjük el, hogy a csapatvezetői hárma­sok képessé váltak arra, hogy az iskolai vezetőkkel együtt azok partnereiként önálló nevelési koncepciór dolgozzanak ki. Eredmény továbbá, hogy a csapatok többségében javulás tapasz­talható a rend, a fegyelem, az alaki formaságok terén. Külön említésre méltó, hogy a pedagógusok közül egyre többen vallják: az úttörő- szervezet nem akármilyen ki­egészítő nevelési tényező, ha­nem olyan, amely befolyá­solja az egész nevelési folya­matot. Sikerült elérni, hogy nőtt a mozgalmi nevelés presztízse. Az új, 1981—82-es úttörő­évre való felkészítésen vala­mennyi résztvevő munkáját, aktivitását, személyre szóló­an értékeltük, s erről infor­bán, szóba hozta az ötletét. A KISZ-esek ott azon nyom­ban tizegynéhányezer forin­tot ajánlottak fel. Az első szóra segített az ügyben fel­keresett valamennyi szerv, intézmény, a megyei tanács egészségügyi osztályától a megyei KISZ-bizottságig, a Volántól a kórházig, s az üdítőipari vállalattól a mo­ziüzemi vállalatig — se fel­sorolás korántsem teljes. — Hogyan hívták össze a gyerekeket? — A kórházaktól elkértük a cukorbeteg gyerekek név­Játszani jó máljuk az iskolák igazgatóit is. Ami a felkészítés témáját illeti: az anyag összeállításá­nál arra törekedtünk, hogy tovább segítsük úttörőszerve­zeteinket a közvetett nevelői hatású, a gyermekek életko­rának megfelelő programok megválasztásában. Nagy fi­gyelmet fordítunk az idén az úttörőből a KISZ-be való át­menetre, valamint a KISZ- életre való nevelésre. Az idén sikerült kidolgoznunk a kö­zépfokú tanintézetek KISZ- titkárainak és összekötő ta­nárainak tájékoztatására egy olyan formát, amellyel meg­felelően informálhatják őket a csapatvezetőségek a KISZ- taggá ajánlott fiatal úttörő­munkájáról. Mindent egybevetve, remél­jük, hogy a felkészítések eredményeképpen az úttörő­vezetők a szó igaz értelmé­ben nevelésnek tekintik munkájukat, minden eszköz­zel arra törekednek, hogy a gyerekek számára ne üres formaságokat, hanem sok­sok élményt, tudást nyújtsa­nak a közösségi összejövete­leken, érzelmileg is kötőd­jenek a mozgalomhoz. S ugyanakkor várjuk és re­méljük, hogy az úttörőveze­tők a mozgalmi munka mel­lett, pontosabban a mozgal­mi munkával is, partnerként segítik az iskolai oktató-ne­velő munkát. sorát — meséli a táborveze­tő —, és írtunk a szülőknek. Általában szívesen engedték őket, hiszen leírtuk, itt or­vos, ápolónő és főiskolások vigyáznak rájuk, a kórház gondoskodik megfelelő ét­keztetésről, egyszóval: jó helyen vannak. Érdekes, az első napokban kis vadócok voltak, Zsolti például nem nagyon akart eljönni se, most meg remekül érzik magukat. Vasárnap itt jártak a szülők, bemutatót szervez­tünk nekik diabetikus ké­szítményekből, a kórház konyháján tortát sütöttek, és a recepteket is megadták a szülőknek. S hogy mi a véleménye a táborról a doktornőnek? — Nagyon tetszik, s örü­lök, hogy megszervezték ezeknek a gyerekeknek — így dr. Balogh Piroska. — Ók ugyanis otthon egy ki­csit ki vannak rekesztve a közösségből, a betegségtudat befolyásolja, átalakítja őket, sokszor a pedagógusok fél­nek is egy kicsit tőlük. Ugyanakkor feltétlenül tisz­tában kell lenni a gyerekek­nek a betegségükkel, hiszen nem mindegy például, hogy mikor és mit esznek, milyen az életmódjuk. Itt, egymás között, remekül érzik magu­kat. S éppen ez ennek a tá­bornak a célja. Ha meggon­doljuk, nem is kevés. Lovas István, a békéscsa­bai Városi Tanácshoz tartozó sportlétesítmények gondnok­ságának fiatal vezetője. Sportoló is. Szívesen kézilab­dázik, kosárlabdázik, szereti a szertornát, az úszást és a . .. horgászást. Egyesek talán azt gondol­ják, hogy a horgászás alig jár testmozgással. Csak ülni kell a vízparton és lesni, amíg meg nem rezzen a bot. Az a valóság azonban, hogy már az előkészület — a csali kishal, "giliszta. pióca stb. megszerzése, a gépkocsin, vagy motoron való kijutás, a horgászhely kiválasztása és berendezése, a horog víz­be dobása, olykor pedig a hallal való birkózás nem kis erőkifejtést és ügyességet kíván. Az pedig a ráadás, hogy szép a táj, friss a le­vegő, ezernyi a látnivaló. Lovas István amatőr festő is. A természet különösen érdekli. Észreveszi azokat a jelenségeket, amelyek so­kaknak fel sem tűnnek. Ez a tulajdonság akkor kezdő­dött kialakulni benne, ami­kor még Kunszentmárton- ban; 12 évesen horgász lett, és járta a Hármas-Körös partját. A horgászás persze — ha van fogás —, roppant izgal­mas élményt is jelent. Ilyen élményekben már egész fia­talon része volt. Eleinte ke­szegeket fogott. Akadt köz­tük jókora példány is. Tizennégy éves korában fogta az első nagyobb halat. Erre az eseményre így em­lékszik vissza: — Keszegeztem. Gilisztát fűztem a horogra csalinak. Egyszer csak láttam, hogy kapás van. Felemeltem a botot és abban a pillanat­ban nagy rántást éreztem. Ez nem keszeg — gondoltam magamban. Erősen megfog­tam a botot, mert tudtam, hogy rövid a zsinór. Próbál­tam a halat a part felé húz­ni, de nem voltam képes. Sokáig birkóztunk, eltelt ta­lán egy félóra is, amíg vég­re partra került a — mint mérés után megtudtam —, 3 kiló 60 dekás ponty. Izgal­mas volt, csak úgy remegett a lábam. Később, 18 évesen egy nap 3 balint fogott. A leg­nagyobb 3 kiló 40 dekás volt. Ez időben harcsák is jócskán akadtak a horgára, de azért a keszegezést tar­totta a legkellemesebb szó­rakozásnak. A legnagyobb halat ez év június 4-én fogta, mégpedig egészen különös módon. De erről is hadd beszéljen ő maga! — Két bottal horgásztam, az egyikkel pontyra kukori­cával, a másikkal süllőre, kis hallal. Hajnali fél 4-kor •megbillent a jelző. A kuko­ricára kapott a hal, tehát — gondoltam —, ponty, vagy keszeg lesz. Bevágtam. A bot karikába hajlott, aztán lassan kiegyenesedett. Már- már azt hittem, hogy vala­milyen úszó fadarabba akadt a horog, amikor a hal megfordult és nagy erővel elindult a vízfolyással szem­be. Engedtem a damilt. Köz­ben hívtam a sátorban alvó 7 éves kislányomat, .hogy jöjjön, készítse a szákot. Vagy 20-25 percig tartott a küzdelem a kislányom buz­dítása közben. Amikor a hal a part közelébe ért, akkor pillantottam meg először és láttam, hogy ez bizony egy jókora — 10 kiló 12 dekás — süllő. A botot magam mögé dobtam a fűbe, és a fáradt halat a kopoltyújánál fogva kiemeltem a partra. Csak ápiultam, hogy ez a süllő miért a kukoricára és miért nem a kishalra volt „éhes”. Azóta szívesen horgászik süllőre is Lovas István. Persze, kishallal. Már fogott néhány szép példányt. Igaz, a szabad idejét sokszor tölti a víz mellett, külön elősze­retettel a Fekete-Körös és a csárdaszállási Félhalmi holtág partján. Néha Kunszentmártonba, a Hármas-Köröshöz is ellá­togat, ahol immár 20 évvel ezelőtt egy szép keszeg fo­gásának az élménye kerítet­te őt véglegesen a horgász­szenvedély hálójába. Pásztor Béla Zsolti és a spenót Zsolti a táborvezetővel. A jobbszélen Géza, a háttérben pe­dig Éva áll Foto: Fazekas László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents