Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
NÉPÚJSÁG--------------------* A chim-szobrot avattak 1981. augusztus 20., csütörtök o Alkotmány napi nagygyűlés Békéscsabán Száztíz esztendővel ezelőtt született, és hetven éve hunyt el Áchim Lipták András, a magyar agrárszocialista mozgalom kiemelkedő egyénisége, Békéscsaba szülötte, a Viharsarok paraszti mozgalmának vezére. Őrá emlékezve bensőséges ünnepséget rendeztek tegnap délelőtt Békéscsabán, a nevét viselő lakótelepen. Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának titkára mondott beszédet; elemezve Áchim történelmi és munkásmozgalmi jelentőségét, megemlékezve harcának áldozatairól, jelenünkbe vezető irányáról. Ä szónok beszéde után leleplezte Markolt György szobrászművész mészkőből faragott, egészalakos kompozícióját, amely méltó emléket állít a csabai parasztvezérnek. Az ünnepség végén az Áchim-lakótelepi bölcsőde előtt kialakított téren álló szobor talapzatára a város párt-, állami és társadalmi testületéinek, az Áchim nevét viselő munkáskollektívák és iskolák, úttörőcsapatok képviselői helyezték el a megemlékezés babérkoszorúit. N. L. Fotó: Fazekas László M Kitüntetések, jutalmak népfrontmunkáért Az alkotmánynap alkalmából tegnap délelőtt kitüntetések és jutalmak átadásával egybekötött ünnepséget rendeztek a Hazafias Népfront megyei bizottságán, Békéscsabán. Ezen Rácz Gábor, a testület politikai munkatársa köszöntötte a megjelenteket, majd rövid beszédben méltatta az évforduló jelentőségét. Az ünnepi beszéd elhangzása után Molnár Lajos, a HNF megyei alelnöke átadta a HNF Országos Elnöksége által adományozott Hazafias Népfront kitüntető jelvényt Andó Mátyás orosházi, Becsei József pusztaföldvári, Fekete Béláné békéscsabai, Lapusnyik Lajos- né mezőhegyesi, Varga Istvánná szeghalmi és Verbai Margit békéscsabai aktíváknak. Kurilla Gézáné csárdaszállási népfronttitkár pedig augusztus 17-én Budapesten, a HNF OT székházában vehette át Sarlós István főtitkártól a magas elismerést. Ugyancsak kiemelkedő társadalmi munkáért kapott jutalmat 16 nagyközségi népfront-tisztségviselő a tegnapi ünnepségen. B. I. Kiállítás Mezőberényben (Folytatás az 1. oldalról) biztosított a szilárd nemzetközi háttér, a Szovjetunióval, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának többi tagországaival való együttműködés révén. A KGST — amint arról a legutóbbi, szófiai tanácskozáson a kormányfők sokrétű vélemény- cserét folytattak — még számtalan lehetőséggel rendelkezik az együttműködés fejlesztésére, a kölcsönösen előnyös termelési kapcsolatok bővítésére. A mi országunk — Európa sok más országához hasonlóan — nem bővelkedik természeti kincsekben, energiahordozókban. Az intenzív ipari, mezőgazdasági fejlődés egyre több nyersanyagot és energiát igényel, amit külső forrásokból kell fedeznünk. Ebben bizton számíthatunk a Szovjetunió elvtársi, testvéri segítségére. Bár a KGST-ben a tőkés világpiaci áraknál jóval olcsóbban jutunk hozzá a nyersanyagokhoz, energia- hordozókhoz, a mai KGST- árak is többszörösei a korábbiaknak. Mindez takarékosabb gazdálkodásra, körültekintőbb és gazdaságosabb anyagfelhasználásra kötelez mindenkit, aki a termelésben dolgozik. Gazdaságirányítási rendszerünket 1980-ban ismét az új világgazdasági feltételekhez igazítottuk. Ez a korábbiakhoz képest új, egyben tisztább állapot is. Aki gazdaságosan, a keresletnek megfelelően termel, jobb helyzetbe kerül, nagyobb nyereségre tesz szert, mint azok, ahol rossz a termék- szerkezet, magasak a gyártási költségek. Tavalyi nép- gazdasági eredményeink igazolták ezeket az elképzeléseket. Bár a külpiaci feltételek ebben az évben tovább romlottak, gazdaságunk helyzete szilárd. Az 1981-es év első felének eredményei — néhány gondot, nehézséget leszámítva — biztatóak. A gazdasági állapotról szólva beszélnünk kell az emberi tényezők fontosságáról. Iparban és mezőgazdaságban egyaránt jók a termelési feltételek. Mindkét ágazat modern eszközökkel rendelkezik. A világszínvonalú termékek előállításához ez azonban nem elegendő. Nélkülözhetetlen az emberi gondolkodás és cselekvés. Ahhoz, hogy az egész népgazdaság gyorsabban, rugalmasabban alkalmazkodjék az új feltételekhez, sokkal több önálló gondolat, kezdeményezés és bátor kockázatvállalás szükséges. Gazdaság- politikánk kiállta a próbát Kedves Elvtársak! Barátaim! Pártunknak, kormányzatunknak a jelenlegi nehéz világgazdasági helyzet ellenére is elhatározott szándéka népünk eddig elért életszínvonalának megőrzése, sőt, kisebb mértékű, differenciált növelése is. Fejlődésünket azonban lehetőségeinkhez kell igazítanunk. Ahogyan a gazdaság fejlesztésében mérsékelnünk kellett az ütemet, úgy az életszínvonal növelésében sem léphetjük túl a gazdaságadta kereteket. Az elért életszínvonal megőrzésében a társadalom minden osztálya és rétege egyaránt érdekelt. Támogatják a párt és a kormány ez irányú törekvéseit. A világgazdaságban lejátszódó kedvezőtlen folyamatok, a tőkés világgazdaság krónikus válságának ismeretében ez olyan nemzeti programnak tekinthető, amit szívesen mondana magáénak bármelyik, nálunk fejlettebb tőkés ország. Hadd mondom el itt ezzel kapcsolatban, hogy a Szak- szervezeti Világszövetség Főtanácsának nemrég megtartott budapesti ülésén számos Mezőberényben tegnap, szerdán megnyílt a 10. jubileumi ipari és mezőgazdasági kiállítás. Az idei bemutatók a szokottnál is színvonalasabban, érdekesebben mutatják meg a látogatóknak azt, hogy milyen dinamikusan fejlődik a nagyközség ipari és mezőgazdasági termelése. A szép pavilonok mellett a helyi ÁFÉSZ és a termelőszövetkezetek vendéglőkkel, csárdákkal gondoskodnak az ellátásról és a jó hangulatról Fotó: Lónyai László fejlett tőkés ország küldöttségével nyílt alkalmunk erről beszélni. Szinte egybehangzóan sorolták el gazdasági gondjaikat: a vágtató inflációt, a tartós és tömeges munkanélküliséget, a fegyverkezési kiadások növekedését, a szociális problémák felhalmozódását. Mindaz, amit tőlük hallottunk, megerősített bennünket gazdaságpolitikánk helyességében. Abban a törekvésünkben, hogy életszínvonal-politikai döntéseinket a gazdaság mindenkori állapotához igazítva, fenntarthassuk a teljes foglalkoztatottságot, és a legjobban rászoruló társadalmi rétegeken segítsünk elsősorban. De az elért életszínvonal megőrzése, mérsékelt fejlesztése csak akkor lehetséges, ha mindenki a maga helyén jóval keményebben, célratörőbben dolgozik. Az árszínvonal-növekedést minden évben megtervezzük, és a kormányzati döntések ennek figyelembevételével történnek. Idén — amint azt előre jeleztük — sor került a hús fogyasztói árának átlagosan 10 százalékkal való felemelésére. Senki sem örült ennek a lépésnek, de meg kellett tennünk, mert a termelési költségek a mezőgazdaságban is gyorsan emelkednek, ami érzékenyen befolyásolja a termelési kedvet. 11 fegyverkezés bűn az emberiség ellen Kedves Elvtársak! A világban növekvő feszültség, a nemzetközi helyzet romlása sajnos kedvez a szocializmus céljainak, a népek közötti békés kapcsolatok bővítésének. A magyar álláspont ezekben a kérdésekben közismert. Mi — a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt — a tárgyalások, a békés politikai megoldások hívei vagyunk itt Európában és a világ más részein is. Időről időre felkínáljuk a lehetőséget a vitás kérdések .tárgyalásos rendezésére, és a világ láthatja: nem rajtunk múlik, hogy ezek a tárgyalások rendre elmaradnak. A fegyverkezést az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűnök egyikének tartjuk. A fegyverekre kidobott pénz megfosztja az embereket az értelmes és tartalmas élethez szükséges anyagi eszközöktől. Miközben az országok egyre mélyebben belekergetik egymást a fegyverkezés útvesztőibe, a társadalmak többségében egyre halmozódik a szegénység, a nyomor és a szenvedés, és a súlyos gondok megoldására nem akad pénz! Kinek áll ez érdekében? A munkásmillióknak, a fejlődő országoknak? Talán a szocialista országoknak, amelyek a társadalomépítés legfontosabb külső feltételének tekintik a népek közötti békés egymás mellett élést? Aki gondolkodik, tudja: nekünk mindez nem lehet érdekünk. Akkor hát kiknek az? Csakis a nemzetközi imperializmus legagresszívabb képviselőinek, akik a fegyverkezési hajsza fokozásától nyíltan kimondva azt remélik; olyan terheket hárítanak a Szovjetunióra és szövetségeseire, amelyeket azok gazdaságilag nem képesek elviselni. A szocialista közösség azonban helyt tud állni ebben az értelmetlen vetélkedésben is. Pártunk és kormányunk álláspontja e kérdésben is világos. Hazánk és a szocialista közösség biztonságának, a szocializmus vívmányainak védelmében minden szükséges áldozatot meg kell hoznunk és meg is hozunk, fegyverbarátainkkal, a Varsói Szerződés tagállamaival szorosan együttműködve. Az Amerikai Egyesült Államok meg akarja félemlíteni a világot, amikor elhatározta a neutronbomba gyártását. A világ haladó közvéleménye tiltakozik ez ellen, még az USÁ-ban is szembefordulnak e törekvéssel. Az amerikai propagandagépezet a Szovjetuniót teszi felelőssé a hidegháborúra emlékeztető nemzetközi légkörért. A Szovjetunió puszta léte viszont nem teszi lehetővé, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Egyszerűen nem tudnak belenyugodni abba: a burzsoáziának nincs annyi élettere, eszköze és lehetősége, hogy hasznot húzzon a gyarmati népek munkájából, mint régen. Idegesek, hiszen létezik a Szovjetunió, a szocialista tábor. Ennek tudatában remélhetjük: a realitásokat figyelembe véve felülkerekedik a józanabb politika. A világ dolgozóinak döntő többsége békében akar élni. Nemzeti egységünk alapja: az egyetértés Tisztelt Nagygyűlés! Kedves Elvtársak! Az alkotmányt, az új kenyeret ünnepeljük. Gondolataink látszólag messzire sodortak bennünket, valójában azonban legfontosabb dolgainkról ejtettünk szót. Az alkotmányról. a nemzeti történelmünk első írott alaptörvényéről, költők, írók, szónokok már sok felemelő gondolatot elmondtak az évtizedek során. Sokan és sokat beszéltek az alkotmányban rögzített jogokról, talán kevesebbet a kötelességekről. Mostanában azonban olyan idők járnak a világban, hogy sokszor kerül szó a kötelességekről is. Nem divatból, hanem szükségből. Aki követel, vagy aki adni akar, annak kötelessége figyelembe vennie: mit bír el a közös kassza, az ország bukszája. Az alkotmányban az is benne van, hogy csak any - nyi jogunk, előnyünk lehet másokkal szemben, amennyit a kötelességek, tettek serpenyőjébe ellensúlyként beletettünk. A mi alkotmányunk tág teret enged az emberi képességek szabad kibontakozásának. Jogokat biztosít a munkához, művelődéshez, pihenéshez, az anyagi és egészségügyi ellátáshoz. Mi a teljes foglalkoztatottság fenntartására törekszünk. Mindenkinek biztosítjuk a munkához való jogot, a kenyér- kereset lehetőségét. Olyan alapjogok ezek, amelyektől a fejlett tőkés országokban milliók vannak megfosztva napjainkban is. A szocialista építés jelenlegi körülményei között még nagyobb jelentősége van a társadalmi igazságosságnak. Ahogyan a termelésben, úgy az egyén munkájának megítélésében is a nyújtott teljesítmény alapján kell differenciálnunk. A béreknek, jövedelmeknek arányban kell állniuk a munkavégzés meny- nyiségével, minőségével. A jól dolgozó embereknek mondhatnám alkotmányos joguk, hogy kiemelkedhessenek, hogy a munkájuk révén előre juthassanak. Ez mind- annyiunknak közös érdeke. Ugyanilyen közös érdek, hogy a társadalmi juttatásokból azok részesüljenek nagyobb mértékben, akiknek a személyes és családi körülményei azt leginkább indokolják. Akinek több a gyereke, az előbb jusson lakáshoz, mint akinek kevesebb. Akinek alacsonyabb a nyugdíja, kapjon nagyobb emelést, mint akié jóval magasabb az átlagosnál. Nemzeti egységünk alapja az egyetértés és közös cselekvés a szocializmus építésében. Minden dolgozó osztály és réteg érdekelt abban, hogy a fejlett szocialista társadalom minél előbb felépüljön. Vannak és ezután is lehetnek nehézségeink, amelyek a fejlődés ütemét lassítják, az egyetértést, az egységet gyengítik. De ezek a jelenségek, gondok csak átmenetiek, és azt segítik, hogy összefogásunk időről időre megújulva, még magasabb fokon jöjjön létre céljaink megvalósításáért. Olyan világért dolgozunk, amely példa, vonzerő a még kizsákmányolt munkások milliói számára. Ez nemcsak megtisztelő számunkra, hanem kötelez is bennünket arra, hogy a szocializmus minden lehetséges előnyét felmutassuk, bizonyítsuk az emberi értékek, az anyagi javak gyarapításában. Ezeknek a céloknak a megvalósításához kívánok eredményekben gazdag, sikeres munkát a nagygyűlés minden résztvevőjének. Békés megye minden dolgozó emberének és családjának. Köszönöm a figyelmüket! A SZOT-főtitkár ünnepi beszéde után zárszó következett, majd az országosan kiemelt rendezvény kultúrműsorral ért véget. B. I.—S. S. ★ ' Tegnap országszerte megkezdődtek az alkotmány napját köszöntő ünnepségek. Az ez alkalommal rendezett politikai nagygyűlések sorából kiemelkedett a békéscsabai, a csornai, ahol Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a dunaújvárosi, ahol Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, és a kisvárdai, ahol Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter mondott beszédet. Gáspár Sándor átveszi a megye dolgozóinak ajándékát Fotó: Fazekas László