Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

1981. augusztus 2., vasárnap Életöröm — féláron? Beszélgetés a reklámról Életünket átszövi a reklám. Utcán, moziban, közle­kedési eszközökön, újságban, rádióban, televízióban lá­tunk és hallunk hirdetéseket. Egy-egy szlogen befész­keli magát a tudatunkba, a fülünkbe. Némelyiket a gyerekek kórusban szavalják, van olyan, amelyiken bosszankodunk. Sokan a bontott csirke reklámján de­rülnek, és felkapják a fejüket az Exotic habfürdőt mustrálgató nő és a lemenő nap plakátja láttán, ame­lyen ez a jelmondat díszeleg: Életöröm — féláron. Milyen is hát a magyar reklám, lábadozik-e a gyer­mekbetegségből, és mik a legsürgetőbb tennivalók? Erről beszélgettünk Baráth Lászlóval, a Magyar Hir­dető Békés megyei Központjának vezetőjével, aki egy­ben a Magyar Reklámszövetség megyei szervezetének titkára. — Szükség van-e egyáltalán reklámra? Ugyanis, ha valaki­nek nincs pénze, úgysem vásá­rol. Teli pénztárcával viszont előbb-utóbb rátalál a keresett termékre. — A lényeg az: van-e a piacon elegendő áru? Ha nincs, felesleges a reklám. Az 50-es években kinek ju­tott eszébe a lódenkabátot népszerűsíteni? A reklám a marketing eszköze. Ezt azért hangsúlyozom, mert hazánk­ban 1968. után indult meg erőteljesebben a piackutatás. Az iparvállalatok komolyan mérlegelik, hogy mit érde­mes gyártani, előreláthatólag milyen lesz a kereslet. A reklám komplex feladatot lát el ebben a folyamatban. Vi­lágos, hogy a megváltozott gazdasági körülmények kö­zött nemcsak a termelést kell fokozni, hanem az érté­kesítést is. Tehát a me|nö- vekedett árukínálat igényli a fogyasztók tájékoztatását, hogy lehetőségük legyen a választásra. Ez a munka sem lehet öncélú, az szüksé­ges, hogy egybe essen a nép­gazdaság érdekeivel. — Meggyőzött. Mégis megkoc­káztatom: a reklám többségében ma még semmitmondó, negédes, vagy idétlen. Mit kellene tenni, hogy javuljon ** színvonala? — A legnagyobb baj az: vállalatainknál, szövetkezete­inkben azt hiszik, hogy ér­tenek a reklámhoz. Ez rossz szemlélet, ami abból követ­kezik. hogy vállalataink na­gyon lassan alakulnak át ön­elszámolóból öngazdálkodó egységgé. A termékváltást úgy ahogy nyélbeütik, ugyan­akkor a piaccal már keve­sebbet törődnek. Pedig a reklámnak szorosan kapcso­lódnia kell a gazdálkodás­hoz. Egy termék népszerűsí­tését már gyártásának meg­kezdése előtt szükséges meg­tervezni. A fogyasztó aligha veszi meg azt a cikket, ami­ről nem tudja, hogy mire való, milyenek a tulajdon­ságai. A reklámnak minde­nekelőtt informálnia és in­dokolnia kell, különben semmit sem ér. Valóban, rap- szódikusak és kapkodóak a hirdetéseink. Nézze meg az újságokat: csupa szöveges reklámmal találkozunk. Mi­ért a sok sematikus jelmon­dat? Azért, mert, akik hir­detéssel foglalkoznak, első­sorban a reklám árát teszik górcső alá. Sorra veszik a le­hetőségeket — plakát, tele­vízió, újság — ahelyett, hogy azt gondolnák végig: kiket akarnak meggyőzni, mit kell mondaniuk a termékről, s ehhez választanák ki a meg­felelő reklámeszközt. — Azért legyünk tárgyilago­sak : drága a reklám. £vente or­szágosan 2,5 milliárd forintot fordítunk ilyen célra. Vajon megéri-e? — Erre azt kell monda­nom: a hirdetés ára igazo­dik a többi szolgáltatásárai­hoz. Külföldön még többe kerül a reklám. Nálunk a sajtóhirdetés költségét a pél­dányszám, a televízióét pe­dig a nézők száma határoz­za még. Végül is, a vállalat­tól függ, hogy milyen rek­lámeszközt választ. Előfor­dult már az is, hogy egy pia­ci bolt megnyitását a rádió­ban tették közzé, holott elég lett volna a helyszíni haté­kony reklám. A kereskede­lemben átlagosan minden 100 forintra 1 forint 'reklámkölt­ség jut. A szóródás óriási, hiszen a megyei élelmiszer­kiskereskedelmi vállalatnál ez a szám mindössze 4 fil­lér. A hirdetés eredményes­ségét legjobban a forgalom növekedése mutatja. A Ská­la Áruház évente 40 millió forintot költ reklámra, az eredmény sem marad el. Per­sze, erre azt is mondhatják: minek az élelmiszereket rek­lámozni? De ne feledkez­zünk meg róla: a reklám tár­sadalompolitikai célokat is szolgál. Ilyen a korszerű táp­lálkozás népszerűsítése. Me­gyénkben az állami és a szö­vetkezeti tejipar verseng a piacért, amelyet a reklám­ban egyáltalán nem érzékel a lakosság. 1 — Ennyire rossz Békésben az ipari és a kereskedelmi vállala­tok reklámtevékenysége? — Lehetne jobb. Ehhez tudni kell, hogy nagyon sok vállalatunk, szövetkezetünk tőkés bérmunkában gyártja a termékeit, tehát nincs szüksége önálló reklámra. Maradnak a belföldön érté­kesítők. Ügy gondolom, az is mond valamit: megyénkben évente 30 millió forintot sem fordítanak hirdetésre. Egyre jobban felismerik a reklám jelentőségét az Orosházi Üveggyárban, a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet­ben, á békéscsabai MEZŐ­GÉP Vállalatnál a megyei üdítőital-ipari vállalatnál és az Orosházi Baromfifeldol­gozó Vállalatnál. A kereske­delemben elöl jár az Uni- verzál, az orosházi és a me­zőkovácsházi ÁFÉSZ. Való­színűleg enyhít a gondokon, hogy ősszel Magyarországon is beindul a felsőfokú szak­emberképzés. Ezzel a veze­tés, az irányítás is stabilabb lesz. — A diploma önmagában nem sokat ér. Milyen segítséget nyújt az előbbrelépéshez a reklámszö­vetség megyei szervezete? — Szervezetünk tavaly, no­vember végén alakult meg, amelynek 15 vállalat és ugyanannyi egyéni tagja volt. Ma már ez a szám 21, illet­ve 58. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a megyei szervekkel. Sokat kell még tennünk, hogy a közterületi reklám elfogadható legyen. Mindenképpen jó lenne el­tüntetni a stílustalan felira­tokat, a papírcédulákat. Már eddig is több rendezvényünk volt. Előadás hangzott el a kirakatrendezésről, a piac­szervezésről, értékeltük a Népújság hirdetési munká­ját, meghirdettük a KRESZ- kirakatversenyt. Az elkövet­kezendő hónapokban előadás lesz a reklámgrafikáról, a reklámfilmekről és sor ke­rül Gyulán a propagandisták országos találkozójára. — Május 5-én elfogadták az etikai kódexet. Milyen jelentő­séget tulajdonít ennek? — A reklámetikai kódexre régóta várunk, amely a KGST-országok közül az el­ső ilyen gyűjtemény. Tisz­tázni kellett végre: ki vét a reklámetika ellen. Ilyen ki­rívó szabálytalanság többek között, ha nem létező, vagy nem kapható árut hirdetnek. Aztán gyakori, főleg az uta­zási irodáknál, a félreérthe­tő reklám. Olyan is előfor­dul: az országos kedvezmé­nyes akciót egy-egy cég ha­marabb megkezdte. Mindent egybevetve: napjainkban ta­núi lehetünk a marketing, ezen belül a reklám fellen­dülésének. amely a gazda­sági élet pezsdülését, az áru- választék bővülését jelenti. S. S. Sarkadi Kendergyár: Minden szombat szabad Vannak talán, akik úgy vélik, hogy az ötnapos mun­kahét bevezetése csupán egy adminisztratív intézkedésen múlik. Egy tollvonás és immár nem egy, hanem két pihenőnap jár a dolgozónak. Egyre több azonban azoknak a száma, akik saját bőrükön tapasztalják, hogy a dolog közel sem ilyen egyszerű. * * * Legutóbb a Szegedi Ken­dergyár sarkadi telepén tű­nődhettek azon, hogy az át­térés feltételeinek megte­remtése milyen komoly munkát, felelősségteljes fel­készülést igényel. A ’ két alapkövetelmény, hogy a gazdálkodó egység és a dol­gozó helyzete nem romolhat, sok mindent magába fog­lal. A munkaidőalap-kiesés ellensúlyozásának módja is sokféle lehet, a vállalati sa­játosságoktól függően. — Mi a veszteségidők, az állásidők csökkentésének út­ját választottuk — mondja erről Varjú Józsefné, a sar­kadi telep vezetőhelyettese. A munkaközi szüneteket fe­lére csökkentettük a három műszakban dolgozóknál, az eddigi harminc perccel szem­ben most 15 perc alatt kell dolgozóinknak megregge­lizni, és a cigarettaszünet sem 10, hanem csak öt per­ces. Megszüntettük a mű­szak utáni takarítást is, ami 20 perccel hosszabbítja a termelő munkát. — A takarítás hiánya, a szemét felhalmozódása nem fogja-e akadályozni a ter­melést? — Takarítás ezután is lesz, csak nem „fő tevé­kenységként”, hanem a gép mellett dolgozva, kihasznál­va a néhány perces kieső időket. — Tehát a munka intenzi­tását növelik... — Igen, anélkül, hogy megváltozott volna a há­romműszakosok munkaide­je, közel 10 százalékkal nőtt a hatékony foglalkoztatás időtartama. * * * — A munkaintenzitás nö­velése viszont, ha alaposab­ban megnézzük, rontja a dolgozók helyzetét, ha anya­gilag nem is ... — A mi esetünkben in­kább a munkafegyelem szi­gorításáról van szó. Igaz ugyan, hogy többet kell majd dolgozni a rövidebb idő alatt, de ez tulajdon­képpen annyit jelent, hogy komolyabban, szigorúbban vesszük a munkaidőt. — És mit szólnak ehhez a munkások? Ezek után von­zó az ötnapos munkahét? — Kárpótol bennünket a két pihenőnap — válaszol­ja Kiss Andrásáé kendertur- bina-elszedő. Bár már ré­gen így lenne! Nem tudjuk ugyan, hogy mennyire lesz elég a rövidített szünet, hogy sikerül -e megoldani a taka­rítást munka közben, de egyelőre mindenki örül, fő­ként a gyerekek miatt. Való igaz, sok anya dol­gozik itt, és ők egyből a családra gondolnak. Hogy mi mindent el lehet végezni a ház körül a plusz egy nap EXPO — tanulságokkal Tanulékony és gyanakvó a magyar. Különösen, ha adás­vételről van szó. Tavaly év végén, amikor megnyílt Bu­dapesten a Skála—EXPO raktáráruház, sokan tapsol­tak és ingatták a fejüket. Mi sül ki ebből? — kérdez­gették az örökké tamásko- dók. Néhány szakember pe­dig a fellegekben járt. Nem gondoltak arra, hogy a dol­gok nem kifejezetten fehé­rek és feketék. Az újban mindig van egy adag kocká­zat, s ha nem merünk lépni, marad az állóvíz. A Skála fiatal kereskedői nem tettek mást, mint a nyugati államokban évek óta bevált Cash and Carry (Fi­zess és vidd!) értékesítési rendszer mintájára össze­szedtek 250 millió forint ér­tékű árut, és a nemzetközi vásár A pavilonjában piac­ra dobták. Az első napok érdeklődésére jellemző volt, hogy egyszerre 15 ezer em­bert engedtek be, de több ezren a kapukon kívül re­kedtek. Ugyanakkor az áru­ház kiskereskedelmi részle­gének 20 ezer négyzetméte­res eladótere sem mondható kicsinek, hiszen háromszor akkora területen kínálta portékáját, mint a Skála Budapest Nagyáruház három szintje együttvéve. Azóta a következtetéseket is levonták. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ennek a rendszernek nálunk is van létjogosultsága. A vásárló­nak egyáltalán nem közöm­bös: mennyiért kapja meg az áhított árut. Nos, a disz­kontáruháznak éppen az a jellegzetessége, hogy a ter­mékek nagy részét enged­ményes áron értékesíti. Le­hetővé teszi ezt az a körül­mény, miszerint az áruk ál­talában közvetlenül a gyár­ból érkeznek, olcsó az áru­ház üzemeltetése, kevesebb létszámra van szükség. Ter­mészetesen az is nyilvánva­ló: az ilyen üzletek nem nyújtanak olyan vásárlási körülményeket, mint a bel­városban levő áruházak. Előtérbe kerül az önkiszol­gálás, a vevővel való foglal­kozás is ennek megfelelő. Itt nincs próbafülke, komfortos alatt. Kevesebben terveznek pihenést, szórakozást, de idővel biztosan nőni fog a számuk. — Feszítettebb lesz a mun­ka a jövőben — veszi át a szót Sárközi Károly, a ros­taüzem művezetője. — Nem lehet majd lazítani, és ez kikényszeríti a munka utáni pihenést, a hétvégi kikapcso­lódást. Szigorúan kell el­lenőrizni az időbetartásokat és ez kezdetben biztos nem lesz szimpatikus. De végül is megéri, hiszen mégis csak rövidebb idő alatt fogjuk megkeresni ugyanazt a bért. * * * Az eredménytartás mellett a követelményrendszer má­sik kritikus pontja, hogy a munkások jövedelme nem csökkenhet. Ez különösen a teljesítménybérben dolgo­zóknál jelent problémát. Is­mét a telepvezető-helyettesé a szó: — A legtöbb területen megemeltük az alapbéreket és szigorítottuk a normákat. Kivétel a kenderáztató, ahol ülőszékkel ellátott cipőosz­tály. Vannak viszont dobo­zok, ötösével—tízesével ösz- szekötözött cikkek, a vevő akár naphosszat is válogat­hat, ha eléggé türelmes. A kísérlet sikerén mások is felbuzdultak. Egyre több nagy- és kiskereskedelmi vállalat, fogyasztási szövet­kezet keresett kihasználat­lan raktárakat erre a célra. Pécs, Miskolc, Szeged után megyénkben az orosházi, majd a békéscsabai ÁFÉSZ próbálkozott az új eladási forma meghonosításával. Be­szélhetünk-e sikerről? A ve­vők mindenesetre elégedet­ten távozhattak a 19 napig nyitva tartó erzsébethelyi DÉLSZÖVEXPO-ról. Mint­egy 2 millió forintot taka­rított meg az itt vásárló la­kosság, ugyanis ennyi volt az árengedmény. Tehették, mert a 12 milliós készlet 70 százalékát 20—40 százalékkal olcsóbban árusították. Aján­lottak élelmiszert, ruházatot, kozmetikumokat, vas és mű­szaki cikkeket. Igaz, a ter­vezett 10 milliós bevételből 6 millió forint lett, mégis eredményesnek mondható a vásár. Annál is inkább, mi­vel a megmaradt árukat ki­vétel nélkül értékesíteni tudja a szövetkezet „rendes” boltjaiban. Eladtak 2 millió forint értékű bútort, kere­settek voltak a férfiöltö­nyök, a méter- és kötött­áruk, a szőnyegek. Persze, ennek az akciónak is vannak tapasztalatai, meg­szívlelendő tanulságai. A kezdeményezés örvendetes, _ ezért dicséret illeti a szövet­kezeti kereskedelmet, a nagykereskedelmi vállalato­kat. Az ÁFÉSZ sem pa­naszkodhat: a félmillió fo­rintos tiszta nyereségből 200 ezer a haszon. Nem nehéz kiszámítani: a költség 300 ezer forintra rúg, ami bi­zony elég sok. És itt érkez­tünk el a gondokhoz. Fo­gadjuk el, hogy a szövetke­zet nem a hasznot, hanem a fogyasztók érdekeit he­lyezte előtérbe. De végül is ahhoz, hogy hasonló vállal­kozást nyélbe üssenek, a mostani nyereségre is szük­ségük van. A semmiből alig­különösebb változtatás nél­kül is, úgy véljük, elérhető a megszokott jövedelem. Itt a termelékenységet egy újí­tás révén emeltük, sikerült újabb munkafázist gépesíte­ni, mégpedig a nehéz fizikai munkát jelentő kenderterí­tést. — Az áttérésnek nemcsak a termelés területén vannak feltételei. Van-e gond a köz­lekedéssel, és a gyermekin­tézményekkel? — Mivel dolgozóink nagy részénél nem változott a munkakezdés és -befejezés időpontja, közlekedési gond­jaink nincsenek. Akiknél pedig változott, azoknál a menetrendhez igazítottuk azt. A gyermekintézmények pedig annyiban jelentenek nehézséget, mint ezelőtt. Az óvoda hatkor nyit, mit te­het az az anyuka, aki hatra jár? De a kicsi iskolás gyer­mekekkel sem könnyű, hisz az iskolába is csak nyolcra mehetnek. Ez a probléma még megoldásra vár. Szatmári Ilona ha lehet várat építeni. Te­hát a költségek csökkentése mindenképpen indokolt. Tudjuk, nem könnyű ezt megvalósítani, hiszen csak a propagandára 100 ezer fo­rintot költöttek. Talán nem ildomos a budapesti, vagy a nyugati példára hivatkozni, amely mégis elkerülhetetlen. Nem is a méretről, a forga­lom nagyságáról van itt szó, hanem az elvekről. A rak­táráruház lényege az, hogy az emberek kényelmesen, sé­tálva sokat vásároljanak. Ebből következik: az jár jól, aki többet vesz. Csakhogy ez nálunk még nem megy. Általában min­den áruból egyet-egyet te­szünk a kosárba, de elvár­juk: azt olcsóbban adják. Ez összefügg a vásárlási szokásainkkal és azzal, hogy mennyi pénz van a zsebünk­ben. Szemléltető példa: az egyliteres Róna üdítő italt rekeszenként 12 forinttal ol­csóbban árusították. % Nem vitte senki. Hiába kínálták 40—50 százalékos enged­ménnyel a bőrkabátokat, alig vette valaki. Inkább megvásárolják majd ősszel 6 ezerért, 4 ezer 800 forint he­lyett. A tetszetős és olcsó szovjet zománcedény 60 szá­zaléka a raktárban maradt, ugyanebből az áruból Újkí­gyóson egyetlen nap alatt 400-at értékesítettek. Alig érdeklődtek a hűtőgépek, a tévék és a motorkerékpárok iránt. Kevésnek bizonyult viszont a mezőgazdasági kis­gép. Tanulságként azt sem árt fontolóra venni: mikor érde­mes diszkontáruházát meg­nyitni, s milyen portéka kapjon helyet a polcokon. Mert mást keres a vevő ka­rácsonykor, nyáron vagy ősszel. Tévútra * vezethet a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása is. Ezt mind jól tudják a kezdeményező kereskedők, akik nem kevés anyagi áldozattal, megfeszí­tett munkával ugrottak a csaknem teljesen ismeretlen mély vízbe. Tisztában van­nak vele: csak így lehet megtanulni, néha az ár ellen is, tempósan úszni. Seres Sándor Kínai szélhámos Jü Tien Csang, egy hatvan éves kínai paraszt rangos ká­dernak adta ki magát, és ezzel sikerült becsapnia kilenc tarto­mány párt-, állami és katonai kádereit. Szélhámos tevékenysé­gének eredményeként több, mint félmillió forintnak megfelelő összeget tulajdonított el, súlyos kárt okozva az államnak. Az ügyes szélhámos, kihasz­nálva a kínai bürokrácia kínálta lehetőségeket, hol párttitkárnak, hol veteránnak, vagy éppen gaz­dag hongkongi rokonnal ren­delkező személynek tüntette fel magát, s ezzel sikerült rászednie a színes televízióra, magnetofon­ra és külföldi gyártmányú kar­órára áhítózó tartományi káde­reket. Több éven át tartó szél­hámos tevékenysége során több, mint száz rangos kádert csapott be, korlátlanul élve „a szocialis­ta összeköttetés”, illetve a só- gorság-komaság lehetőségeivel. Áldozatai, vagy ha úgy tetszik, bűnrészes társai között szép számmal tálálhatók magas rangú tartományi pártvezetők, közbiz­tonsági, külkereskedelmi és ka­tonai káderek, akik nemcsak hagyták magukat megveszteget­ni, de hivatalos igazolásaikkal és ajánló leveleikkel zöld utat biz­tosítottak a szélhámos számára áldatlan tevékenysége zavarta­lan folytatásához. A Kuangtung tartományi határövezet illetéke­seit például azzal ámftgatta, hogy, ha sikerül eljutnia Hong­kongba, akkor tárgyalásokat folytat kuomintangista személyi­ségekkel Tajvan és Kina újra­egyesítéséről. A paraszt szélhámost végül is letartóztatták és Csilin tarto­mányban életfogytiglani börtön­re ítélték. A kilenc tartományra, autonom területre és nagyváros­ra kiterjedő ügyben ug5’anakkor letartóztattak, felfüggesztettek, illetve önbíráiatra késztettek szá­mos polgári és katonai vezetőt. A kenderáztatás — noha nagy részét már gépesítették — még mindig nehéz fizikai munka Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents