Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-21 / 169. szám

1981. július 21., kedd

»nam.Ti.Tc1

Új „lámpások” falun

Beszélgetés az agrárértelmiség helyzetéről és szerepéréi Micsuch Lászlóval, a MEDOSZ titkárával

Talán van egy kis túlzás abban az elvárásban, hogy a jórészt falusi környezetben letelepedett agrárértelmiségiek — akárcsak annak idején a falusi tanítók, Gárdonyi szavaival élve — a falu lámpásai legyenek. Mindenesetre a nagyüzemi mező- gazdaság szervezeti kereteinek bővülését, sok tekintetben a falvak fejlődését, kul- turálódását nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy ma 45 ezer okleveles mező- gazdasági szakember él és dolgozik Budapest határain kívül az országban. Közülük a legtöbben agrármérnökök (több, mint húszezren!), akik — a gépészmérnökkel, üzemmérnökökkel, vegyészmérnökökkel, kertészmérnökökkel, erdőmérnökökkel, közgazdászokkal és állatorvosokkal együtt — rendkívül nagy. potenciális értéket képviselnek lakóhelyük szellemi életében. Hogy ez a potenciális érték mennyire hat környezetére, tehát hogy mennyire sugárzó az értelmiségiekben rejlő tudás- és gondolkodási készség, nagymértékben függ a helyzetüktől. Erről beszélgettünk Micsuch Lászlóval, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének titkárával.

— Véleménye szerint milyen szerepe van a mai agrárértelmiségnek a vidék szellemi életének formálásában?

— A MEDOSZ megkülönböztetett figyelmet fordít a mező-, erdő- és vízgazdálkodásban foglalkoztatott értelmiségiek tevékenységére. Nemcsak az én véleményem, hanem adatokkal is igazolható tény, hogy az utóbbi években tovább növekedett a szerepük, mind a felső vezetésben, mind középszinten és munkahelyi szinten is, ahol közvetlen kapcsolatban vannak a fizikai dolgozókkal. Részt vesznek a tudományos ismeretek alkalmazásában, nagy részük van a gazdálkodás hatékonyságát növelő helyi intézkedésekben, és jelentős szerepük az elmúlt évek jó mezőgazda- sági eredményeiben; így a korszerű technológia alkalmazásában, az új növényfajták terjesztésében, á termésátlagok növelésében, az állattenyésztés hozamnövelésében. Mindez a megbecsülésüket, s egyben a gondolataik iránti igényt is növeli.

— Mennyire vesznek részt az agrárértelmiségiek a közéletben?

— Kétségkívül növekedett az agrárértelmiségiek közéleti aktivitása, üzemen, falun belül, és országos arányokban is. Példaként említem, hogy a legutóbbi választások alkalmával a korábbinál jóval többen kerültek a szakszervezeti vezetésbe, ahol kiválóan megállják a helyüket. Mindennapi munkájuk mellett sokat tesznek az adott körzet, község, falu kulturális életének alakításáért. fejlesztéséért. A legtöbben felismerték és vállalják is azt a fontos politikai szerepet, ami a falu és város közötti különbségek csökkentését szolgálja. Különösen növekszik az agrárértelmiség szerepe ott, ahol például az iskolakörzetesítés folytán hiányzik a pedagógus, ahol tehát, bár más szerepkörben, de sok tekintetben hasonló, gondolkodtató és gondolatébresztő munkát kell végeznie. Ez már ma sem igény, hiszen például a háztájival rendelkező mező- gazdasági és ipari dolgozóknak természetes szövetségesévé vált a gépi munkaeszközök, a takarmány beszerzésében őket segítő agrárértelmiségi, aki amellett, hogy szaktanácsokat ad a jobb gazdálkodáshoz, közel kerül az emberekhez, s egyben politikai és pedagógiai munkát is végez.

— Mindehhez az is szükséges, hogy az agrárértelmiségi otthonának is tekintse azt a környezetet, ahol él. ön szerint milyen igényeket kell kielégíteni ahhoz, hogy ez általános legyen?

— Talán a legfontosabb, hogy a mainál nagyobb mértékben kell bevonni az értelmiségi dolgozókat az ágazat, a vállalat, az adott üzem fejlesztésével, a gondok megoldásával kapcsolatos kérdések megvitatásába, a különféle koncepciók kialakításába. Ez igény is a részükről, s ennek feltételeit meg kell teremteni. A szakszervezet ezt a törekvést támogatva, nemcsak a személyes érdeket szolgálja, hanem népgazdasági és társadalmi érdeket is, hiszen a döntések előkészítésébe bevont értelmiségiek feltétlenül nagyobb kedvvel végzik a munkájukat, s ez mindenkinek hasznos. Nem beszélve arról, hogy a döntés előkészítéséhez szükséges viták felismerhetőbbé teszik a fizikai dolgozókkal való egymásra utaltságukat, amiért is javul az összhang közöttük.

— Az agrárértelmiségiek bizonyos rétegét érzékenyen érintik a különféle átszervezések. Mi a szakszervezet álláspontja az átszervezéssel kapcsolatban?

Közutakon a nyári főidényben

A még nem végleges adatok szerint az év első felében 23 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma, a múlt esztendőhöz viszonyítva. Ezen belül a halálos kimenetelű tragédiák száma 4,6, a súlyos sérüléses baleseteké 41, a könnyű sérüléseké 20,6 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

— örvendetes, hogy ez évben is folytatódott a már korábban tapasztalt csökkenő tendencia a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteknél, ha nem is olyan mértékben, mint 1979- ben vagy 1980-ban — mondotta Grimela Sándor rendőr ezredes, a Belügyminisztérium országos rendőr-főkapitánysága közbiztonsági és közlekedési csoportfőnök helyettese az MTI munkatársának. Most júniusban is csökkent a balesetek száma a közutakon. E kedvező jelenségek mellett azonban aggasztó, hogy a halálos és a súlyos sérüléssel járó balesetek száma emelkedett, különösen az idős korú gyalogosok és a 14 éven aluli gyermekek körében.

Figyelemre méltó, hogy a hétvégeken a balesetek száma és súlyossága fokozódik. A baleseti okok közül a legjellemzőbb a sebesség nem megfelelő alkalmazása az ütés forgalmi viszonyokhoz, az elsőbbségadás elmulasztása, a szabálytalan előzés. Alapvetően közrejátszik a baleseteknél, hogy a járművezetők a zsúfolt utakhoz, a forgalom telítettségéhez mérten nem elég figyelmesek, türelmesek és udvariasak. Sajnos, még mindig vannak olyan járművezetők, akik erőszakos előzésekkel, gyakori forgalmi- sáv-változtatásokkal veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Egyes járművezetőknek gondot okoz az igazodás

a forgalom ritmusához, bizonytalankodásukkal zavarják a forgalom folyamatosságát. Ugyancsak gond, hogy nem minden járművezető ismeri vagy alkalmazza megfelelően az autópálya közlekedésének szabályait.

— A rendőri szervek ellenőrzéseinek változatlan célja, hogy — a forgalom segítése mellett — kiszűrjék a forgalom biztonságát veszélyeztetőket, az alapvető szabályoknak fittyet hányókat, s az indokolt mértékben felelősségre vonják őket. Januártól alkalmazzuk az új alkohol- szondát, amely a korábbinál higiénikusabb, könnyebben kezelhető. A legszigorúbban járunk el az ittas vezetőkkel, sokszor már egy pohár bor vagy sör is a vezetői engedély bevonását jelentheti. Márciustól használják — s mondhatom haszonnal — a radarpisztolyokat; hatékony eszköz ez az országutak ámokfutói ellen. Tervezzük továbbiak vásárlását.

— Az M3-as autópálya Budapest—Hatvan közötti szakaszának elkészülte szükségessé tette, hogy Gödöllőn útellenőrző alosztályt létesítsünk. Az új ellenőrző pontot — hasonlóan az M7-es törökbálinti és székesfehérvári alosztályához — a korszerű forgalomellenőrzési eszközökön kívül elláttuk nagy teljesítményű BMW motorkerékpárokkal. Helikopterekről a hétvégeken a magasból is ellenőrizzük az utak forgalmát, jól bevált ez a földivel összehangolt légi forgalommegfigyelés.

— A balesetek száma csökkenését várjuk a júliusi nyári fokozott ellenőrzési akciónktól is. A már hagyományos tavaszi és őszi akciókhoz hasonlóan a fővárosban és megyékben ezekben a napokban, hetekben gyakran találkoznak rendőrökkel a gép j árművezetők.

— Éppen az értelmiség otthonérzetének, alkotókedvének növelése érdekében a szakszervezet csakis az át- gondolt, a következményekkel is számoló, a dolgozókkal megbeszélt, az időben nem elhúzódó és a szocialista törvényességet betartó átszervezéseket. .támogatja.

— A falun élő értelmiség helyzetét ismerve, véleménye szerint milyen fontos igények kielégítése ad a szakszervezet számára további feladatokat?

— Valóban vannak olyan, az értelmiségieket joggal foglalkoztató kérdések, amelyek egyben megoldandó leckék is mind a szakszervezetek, mind az állami irányító szervek, nem utolsósorban az adott termelő üzemek, intézmények, költségvetési szervek számára. Az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani például a pályakezdő agrárértelmiségiek beilleszkedésének segítésére, továbbá arra, hogy végzettségüknek megfelelő munkakört kapjanak. Emellett anyagilag érdekeltebbé kell tenni őket a jobb minőségű munkában. Feladatot jelent a női agrárszakembereknek a mainál méltányosabb anyagi, erkölcsi elismerése is, beleértve, hogy bátrabban kell megbízni őket vezetői feladatokkal. Az értelmiségieket kevéssé vonzó, tehát bizonyos tekintetben fehér foltoknak is nevezhető területeken olyan lakás-, anyagi- ég foglalkoztatási lehetőségeket kell teremteni, amelyek révén mind a fiatal, mind a tapasztalt diplomás szakembereknek érdemes lesz ott letelepedni. A szakszervezetnek természetesen minden rendelkezésére álló eszközzel támogatnia kell ezeket a törekvéseket, hiszen hosszabb távon e feladatok megoldásával lehet mind a gazdálkodás eredményességét javítani, mind pedig az adott helység kulturális-társadalmi felemelkedését szolgálni.

Aczél Gábor

Az élethez igazított rugalmasság

Olvasom a rendeletről szóló híradást: a Belkereskedelmi Minisztérium, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalával egyetértésben felhívta valamennyi megyei tanács vb kereskedelmi szakigazgatási szervét, hogy a már kijelölt piaci árusítóhelyeken kívül is haladéktalanul gondoskodjon nagyszámú értékesítési hely kijelöléséről, ahol a kistermelők — a saját termelésű zöldséget és gyümölcsöt kiskereskedői jogosítvány nélkül — a lakosságnak és egyéb felhasználóknak közvetlenül eladhatják.

Megnyugvással vehetjük tudomásul. Íme, a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletével — a forgalmazók közvetlenül erre képtelenek voltak — megoldást próbál adni a lehetetlen helyzetre. Mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy miközben az idén bő a termés zöldségből, gyümölcsből, a piacokon, boltokban csillagászati összegeket

kérnek a meggyért, málnáért, paprikáért, csak azért, mert a termelőtől nincs aki megvegye az árut, ha pedig ő saját maga szánja rá magát az értékesítésre,. megbüntetik.

Hogy mennyi ilyen és ehhez hasonló példával találko- *zunk életünkben? Nem érdemes számolni. De talán most sem kellett volna megvárni a rendeletet, ha az illetékesek, a felvásárlással, az értékesítéssel megbízottak, a jogszabályok ellenére azok segítségével is több rugalmasságról, „életképességről” tesznek bizonyságot.

Persze az élet más területén is szükség lenne rugalmasságra. Arra, hogy a jogszabályok, rendeletek bástyája mögé bújva, vagy éppen kényelmességből, a hivatal fontosságát bizonyítva, az állampolgári jogait érvényesíteni akarót, a kérelmezőt sehol se utasítsák vissza. Sokszor nem kellene más, csak egy kis jóindulat ahhoz,

hogy az „ügyfelet”, mint azt teszik sokan, ne futtassuk újabb és újabb adatlapokért, kérdőívekért, okmánybélyegekért. Olyan jóakarat kell tehát, amely tartalmat ad a munkának, emberi arculatot a jogszabálynak, és nem süllyeszti az alkalmazottat hivatalnokká.

A két kérdés látszólag nem tartozik össze, pedig mindkettő alapvetően meghatározza közérzetünket. Nap mint nap akaratlanul tapasztalatot gyűjtünk, ítéletet alkotunk a hivatalok, az irányító szervezetek munkája felett. Tudjuk, mit várunk tőlük. Azt, hogy életünket könnyebbé, szervezettebbé, elfogadhatób- bá tegyék, hogy a tarthatatlan gyakorlatot a jogszabályok megváltoztatása nélkül is hagyják el, újabb megoldást keressenek, mint ahogyan azt az írás elején idézett rendelet megfogalmazói is tették.

(Kepenyes)

Sopron ötödik szakszervezeti üdülője a négyszintes pedagógushotel, amely több mint hatvanmillió forintba került. A korszerű épület hatvannégy szobájában több mint kétszázan üdülhetnek (MTI-fotó — Matusz Károly felvétele — KS)

Hazánk, Kelet-EurApa O

Újult erővel (1957—61)

A viharos 1956-os év lengyelországi és különösen magyarországi eseményei természetesen jelentős hatást gyakoroltak a többi kelet-kö- zép-európai szocialista országra is. Ezen országok párt- és állami vezetésének egy része a szocializmus Magyarországon történt súlyos veszélybe kerülését nem a korábbi időszakban elkövetett politikai és gazdasági hibáknak tulajdonította, hanem éppen ellenkezőleg, az SZKP XX. kongresszusa őszinte kritikai szellemének, megújulási szándékainak követése céljából a többi szocialista országban hozott hasonló intézkedéseknek. E negatív jelenséget azonban a legtöbb szocialista országban viszonylag rövid időn belül sikerült leküzdeni, különösen azt követően, hogy 1957 júniusában az SZKP Központi Bizottságából eltávolították a hasonló nézeteket valló pártellenes csoportot (Molotovot, Kaganovi- csot és másokat).

A szocialista országok kommunista pártjai 1957-es moszkvai tanácskozásukon nagy jelentőségű elvi-ideológiai állásfoglalásokat hoztak a szocialista építés általános törvényszerűségeivel kapcsolatban. Megállapították, hogy az általános, nemzetközi érvényű törvényszerűségeket az egyes országok nemzeti sajátosságainak figyelembe vételével kell alkalmazni, mivel ilyen módon jelentősen meggyorsítható és egyenletesebb üteművé tehető a szocializmus építése. Fontos más országok tapasztalatainak figyelembe vétele, de a mechanikus másolás nehézségekhez vezethet.

A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége az említett elveket magában foglaló közös nyilatkozatot nem fogadta el. Változatlanul kitartott a decentralizálás és a tömbön kívüliség koncepciója mellett. Ennek következtében a JKSZ és a többi szocialista ország pártjai közötti kapcsolatok átmenetileg ismét meggyengültek.

A múlt tapasztalatai alapján a kelet-közép-európai szocialista országokban növelték a központi és a helyi választott képviseleti szervek szerepét. Kisebb-na- gyobb mértékben decentralizálták a túlközpontosított államapparátust, ismételten átszervezték a gazdaságirányító szerveket. Helyreállították az állambiztonsági szervek tevékenységének közvetlen pártellenőrzését. Folytatták — vagy megkezdték — a korábbi törvénysértések áldozatainak rehabilitálását. Növelték a társadalmi szervezetek munkalehetőségeit.

Különösen nagy jelentőségű volt a kommunista pártok munkastílusának megváltoztatása. A pártok többségében lépéseket tettek a kollektív vezetés megerősítésére, a párton belüli demokrácia kiszélesítésére, a döntések előkészítésében részt vevők körének bővítésére. A pártok belső kohéziója és tömegkapcsolatai erősödtek.

A kommunista pártok megújították szövetségi politikájukat is. A népfrontok és — ahol megmaradtak — a szövetséges pártok ismét aktivizálódtak. (Ezt Magyarországon az „aki nincs ellenünk, az velünk - van” jelszó fejezte ki.)

1960-ra már valamennyi országban a nemzeti jövedelem nagyobb része — 51—63 százaléka — az iparból származott. Nőtt az egyéb — nem mezőgazdasági — ágazatok részesedése is. Az ipar évi növekedési üteme 1956—60 között 8—22 százalék volt. (1950—55 között 11—16 százalék.) A fejlődés, a legnagyobb elmaradottság miatt, Albániában volt a leggyorsabb, a fejlettebb országokban arányosan lassúbb. A mezőgazdaság növekedése jóval mérsékeltebb volt.

1950—60 között a reálbérek az NDK-ban 300 százalékkal, Bulgáriában 95 százalékkal, Romániában 85 százalékkal, Magyarországon és Jugoszláviában 50 százalékkal, Csehszlovákiában 39 százalékkal, Lengyelországban pedig 29 százalékkal nőttek.

Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére mindenhol befejezték a szocialista termelési vizsonyok kiépítését. Az ipar és a kereskedelem szinte teljes egészében köztulajdonná vált (kivéve az NDK-t). A térség országaiban befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, gyorsult a parasztság egységessé válásának folyamata. (Kivételt képez Lengyelország és Jugoszlávia, ahol a földterület 87—90 százaléka változatlanul magántulajdonban van.) Az önkéntesség elve betartásának és a korábbinál sokkal körültekintőbb előkészítésnek köszönhetően a mezőgazda- sági termelés a kollektivizálás következtében nem esett vissza.

Magyarországon a mező- gazdasági politika átértékelése már az ellenforradalmat követően megindult. Az eredeti jogaiba visszahelyezett szövetségi politika érdeké-