Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-16 / 165. szám

o 1981, július 16., csütörtök látszóház a lakótelepen Nczök ... Megyénk több városában invitálják a nyári szünet ideje alatt játszóházi prog­ramra a gyerekeket. Békés­csabán a Kulich Gyula Ifjú­sági és Üttörőház már máso­dik alkalommal szervezett lakótelepi, kollektív játékot a vakáció kezdete óta. Leg­utóbb a Lencsési úti lakóte­lep apróságai örvendezhettek a nem mindennapos ese­ménynek. A rendezők, az if­júsági ház munkatársai pe­dig annak örülhettek, hogy a Lencsési úti presszó méltó partnernek bizonyult e szer­vezésben. A program ideje alatt szeszes italt nem áru­sítottak itt, ugyanakkor üdí­tőből és édességből jól fel­készültek a megnövekedett keresletre. Ezt meg magam sem tudom, mi lesz Így aztán, mint képeink is bizonyítják, zavartalanul le­hetett sárkányt, bábot és börmunkát készíteni, agya­gozni, papírt hajtogatni, asz­faltra rajzolni és gyöngyöt fűzni egyaránt. A jó hangu­lathoz a 100 Folk Celsius együttes is hozzájárult, akik zenéjükkel mintegy 400 gye­reket, illetve felnőttet csalo­gattak a hangulatos, közös tevékenykedésre. N. Á. Ők a bőrmegmunkálást választják Gyöngyfűzés Fotó: Gál Edit Kiváló pedagógusok A tanítónő HANGSZÓRÓ Szabóéknál Most, hogy sorozatban kö­zöljük azok életútját, akik nemrég vették át a Művelő­dési Minisztérium elismerő címét, a Kiváló Pedagógus kitüntetést, lassan kirajzoló­dik előttünk mindaz az em­beri tulajdonság, amely a jó pedagógusi munkához szük­séges, sőt elengedhetetlen, így, amikor egy-egy újabb riportalanyt felkeresünk, akarva-akaratlan e jegyeket próbáljuk felfedezni szava­ikban emlékeikben. !gjr volt ez a gyulai 2-es számú iskola tanítónőjével, Orgovány Károlynéval is. Szegeden, az akkor indult felsőfokú tanítóképzőben végzett. — Azt tudtam, hogy gye­rekek között szeretnék dol­gozni, ez a képző pedig anya­gi szempontból is kedvező volt, hiszen 3 év és kenyér van a- kezemben ... Elhallgat, gondolatai vala­hol a diákéveknél rekedtek meg, aztán így folytatja: — Iskolát kellett teremte­nünk, hagyományokat. Ez az első évfolyamban már sike­rült. Fantasztikusan jó kö­zösség volt a mienk. Már ott láttam, a tanítást nekem ta­lálták ki. Azfán lassan elérkezett a pályakezdés, s vele az első, nagy kudarc ... — Máriafalván 2 évig vol­tam. Az első évben első osz­tályt tanítottam. Megy ez ne­kem, gondoltam, látva, hogy a gyerekek könnyedén ve­szik az akadályokat. Aztán év közepén egy ellenőrzés során az igazgatóm döbben­tett rá a szörnyű valóságra: „Hát, kartársnő! Ezek a gye­rekek nem tudnak olvasni!” — mondta. Mint kiderült, az én kicsikéim betéve tudták az olvasmányokat. Nem volt könnyű kilábalni a magam állította csapdából, de ta­pasztalt, idősebb kollégáim segítségével sikerült. Később a 2-es számú isko­lába került. Kérdezték, vál­lalja-e az első és második osztályosokat. Készséggel vál­lalta, s azóta is velük foglal­kozik. — A semmiből indulok, s decemberre már olvasnak a gyerekek. Van ennél nagyobb csoda? Számomra ez a legiz­galmasabb feladat. Aztán már csak csiszolgatni, ren­dezgetni kell a tudást. A SZOT, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa, a Csongrád megyei Tanács, va­lamint Szeged megyei városi Tanács rendezésében július 11-én, szombaton nyílt meg a VIII. nemzetközi szakszerve­zeti néptáncfesztivál Szege­den. A folklóresteket július 11-én, 12-én és 13-án rendez­ték meg. A gálaest július 19- én lesz a Dóm téren. A prog. ramot népművészeti vásár színesíti 19-én és 20-án dél­Csaknem 20 éve tanít. Gye­rekekre emlékezik, akik a keze alatt nőttek fel. A kis Kovács Évi gyereke már ide­jár ... De ki győzné sorolni őket. Hangját a szeretet bár­sonyossá teszi... — Mondják, a mai gyere­kek rosszak, kiegyensúlyo­zatlanok. Én ebben nem hi­szek. Elevenek, ez igaz. Ám szellemileg — s ezért le a kalappal az óvodák előtt is — lényegesen fejlettebbek. És hogy vágynak a szeretet- re! Ha megkapják? Ök is adják, tiszta szívből... Év ■végén én mindig sírok, alig tudom otthagyni őket... Orgoványné, a gyerekek „Zsóka nénije, Zsókicája, ta­nító nénije” — melyik hogy becézi — nem kis nevelői ta­pasztalattal rendelkezik... — Nem egyszer vállalok gyakorló kislányokat, ök a leendő tanárok, valljuk meg, nagyon felkészültek. Szeren­csére a beilleszkedésük is si­mán megy. Hozzánk sok fia­tal jön évről évre, s mond­hatom, lelkes, jó kollektíva a mienk. Ha valami nem sike­rül nekik? Nem röstellik megkérdezni, mit csinálja­nak. Orgoványné pedig, ahogy eddigi pályáján a kicsinyek­nek, az ifjú kollégáknak is átadja tudását, emberségét, segítőkészségét... A raktár- készlet, ahogy a tanulnivaló is, kifogyhatatlan ... Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit előtt 10-től este 7 óráig, az Aradi vértanúk terén. A fesztivál külföldi részt­vevői — ahogy a korábbi években is — más megyék­ben is bemutatják hazájuk folklórját, július 18-án, szombaton. Megyénkben két város ad otthont ilyen be­mutatónak. A szarvasiak a hollandiai Phoenix Apel­doorn táncegyüttes műsorát láthatják. Az orosházi Petőfi Művelődési Központban a várnai Képviseleti táncegyüt­tes lép fel. Nincsenek adataim arról, hogy a Szabó-család heti félóráit hányán hallgatják, azt viszont tudom, hogy na­gyon sokan. Arra is sokan vállalkoztak már. hogy meg­magyarázzák a kétségtelenül nagy érdeklődést; aztán arra is, hogy lekicsinyeljék Sza- bóékat. akikhez hasonló csa­ládok pedig a környező or­szágok legtöbbjében rend­szeresen szót kapnak a rá­dióban. Persze, kitaláció az egész, de ha sikerül a szer­zőnek eltalálni a hét éppen aktuális „közérdeklődését”, akkor a sorozat újból és új­ból csatát nyer. Ennek ellenére tisztázni kell valamit. A Szabó család nem arra való, hogy a sze­mélyiségformálás egyik leg­hatékonyabb eszköze legyen. Ez a műsor bevallottan arról szól: mi történhet, történik egy adott magyar családdal — legyen az a Szabó család — azon a héten? Hogyan él­nek? Mi a gondjuk, mi az örömük? Mire vágyakoznak és mit nem értenek maguk körül, mit szeretnének látni a moziban, és hol üdülnének szívesebben, a Balatonon vagy a Mátrában? Az e heti Szabó család fél­órája megértő, figyelmes hangulatomon — sajnos — csorbát ejtett. Elsősorban azzal, hogy unalmas volt. Nem is tudnám elmondani, mi foglalkoztatta Szabó né­nit. Lacit. Zoltánt, leüt, Fer­két és Picit ezen a héten? Mert az, hogy Ferkó szek­rényt vett Picinek, akinek az új szekrény nem tetszett, emiatt le kellett azt fuvaroz­ni Balatonszépére, ahol — no, milyen a szerencse! — éppen a szépasszony szom­széd és egy berlini Brigitta várta a fiúkat, nos, ez így nem érdekes. Az sem, hogy az újságíró Zoltán, ha jól emlékszem Hollandiába ké­szül, miközben a kislánya szeretettel érdeklődik, hogy ott is lövöldöznek-e a ter­roristák? Igen, ki kell mondani, hogy a Szabó család, ha jó. sokak számára,nyújt kelle­mes, alkalmasint még vala­miféle tartalmas szórakozást is, de ha felületes, ha csak időkitöltő (mint ez a július 14-i volt) akkor fabatkát sem ér. Szabóék sokkal köz­életi bbek voltak, olyan tí­pusok, akikre saját környe­zetünkben is ráismertünk. A keddi társaság fantáziátlan gyülekezet benyomását kel­tette. Mégis szeretjük őket, és időben észre kell venni, hogy valami nem stimmel. Szabóék most unalmasak, az unalomra pedig nincsen ma­gyarázat. Az egymás után következő unalmas félórák pedig alaposan megtépázhat­ják Szabóék jó hírét.v Mert minden ellenkező vélemény ellenére a Szabó családra szükség van, hallani akarjuk őket, tudni, mi történik ve­lük. De ha semmi? Az csak csalódást okoz. Sass Ervin Holland és bolgár együttes megyénkben MAI MŰSOR­KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zeneka­ra orosz szerzők müveiből játszik. 9.00: Népdalok, néptáncok. 9.44: Zenevár. 10.05: Sirius kapitány fogságba esik. 10.36: Gésák. 11.19: Büntetés árviz után. 11.39: Abel a rengetegben. 12.35: Bevallom magának. 12.50: Zenemúzeum. 14.20: Szabadpolc. 14.50: szabó Csaba: Sárospataki táncok. 15.10: Találkozók. 10.05: 30 éves a Rádiószínház. Zsuzsi nélkül. 16.52: Loránd István—Kövesdy János: Dózsa emlékezete. 17.07: Helyszinrajz. 17.32: Híres karmesterek felvéte­leiből. 18.05: Örkény István: Lágerek né­pe. 19.15: Világhírű zongoraművé­szek. 20.33: Nótaest. 21.40: A Dunánál. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: Operaáriák. 0.10: Paolo Barbieri és a Régi hangszerek együttese mad­rigálfelvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósesztrád. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55: Kapcsoljuk a szolnoki stú­diót. 13.25: Látószög. 13.30: Egyetem, begyetem. 14.00: Színe — java. 16.00: Fúvószenekar-hangverseny a 6-os stúdióban. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Nyolc rádió nyolc dala. 19.03: Kálmán Imre operettjeiből. 19.55: Slágerlista. 20,33: Szociológiai figyelő. 21.08: Kabarécsütörtök. 22.08: Népdalok. 22.37: Barangolás régi hangleme­zek között. 23.15: Zenés játékokból. III. MŰSOR 9.00: Szimfonikus zene. 11.05: Bellini operáiból. 12.00: Két kvintett. 13.07: A Beatles együttes összes felvételei. 13.35: A századelő irodalmának hetei. 14.05: Britten-művek. 14.18: Solti György vezényi a Bécsi filharmonikus zene­kart. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: A fekete korong titkai. 16.55: Popzene sztereóban. 18.05: Schiff András, Rolla János és Banda Ede triófelvételei­ből. 19.05: Magyar zeneszerzők. 19.34: Rádiószínház. Római fürdő. 20.34 : Beethoven: IV. szimfónia. 21.08: Igor herceg. 21.51: David Wilde Liszt-átirato­kat zongorázik. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Forgács Gábor énekel. 17.15: Munkásélet. Szerkesztő: Merza Jenő. 17.40: Ami csak a 222 méteres középhullámon hallható. A következő hetek zenei mű­sorait ajánljuk. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és müsorelőzetes. BUDAPEST, I. MŰSOR 16.10: Hírek, (f.-f.) 16.15: Illúzió, avagy 30 perc a cirkuszban. 16.45: Nagy folyók a történelem visszfényében. 17.35: Tévébörze, (f.-f.) 17.45: Telesport. 18.10: Szorító, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradö. 20.00: Családi kör. (f.-f.) 20.50: Reklámpanoráma Zala megyéből. 21.05: Galambos Lajos: Fegyver- letétel. 22.25: Fontos Sándor. 22.55: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.01: Megátkozott tenger, (f.-f.) 21.45: Tv-híradó 2. 22.05: Vicky Leandros műsora. BUKAREST 16.05: Köznevelés. 16.30: Népdalok. 16.40: Utazás a földgömbön. 17.00: Költészet. 17.25: Kulturális híradó. 18.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Fiatalok órája. 20.30: Tudományos híradó. 21.10: Népdalok. 21.45: Fesztiválképek. 22.10: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Kalandok. 18.45: Emberrablás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Az erősebb nem. 22.05: Balett- és dzsesszműsor. II. MŰSOR 19.00: Kis koncert. 19.15: Idő és pihenés. 19.27: Ma este. 20.00: Jelenetek egy házasságból 23.00: Huszonnégy óra. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Tap- pancsok, mancsok, állkapcsok. 6 és 8 órakor: Nyári rét. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: Fé­lelem a város telett. Békéscsabai Kert: Hölgyem, isten áldja! Bé­késcsabai Szabadság: minden előadáson: Kóma. Békéscsabai Terv: A szökött fegyenc. Gyulai Erkel: Lavina. Gyulai Kert: Skalpvadászok. Gyulai Petőfi: 4 órakor: A zsoldoskatona. 6 és 8 órakor: A királyi biztos szere­tője. Orosházi Béke: Fuss utá­nam, hogy elkapjalak! Orosházi Partizán: Nevem: Senki. Szarva­si Táncsics: A nagy zsákmány.

Next

/
Thumbnails
Contents