Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-04 / 129. szám
1981. június 4., csütörtök SPORT SPORT SPORT Két negyedik hely Balszerencse ... Talán így jellemezhetnénk leginkább az OMTK birkózók eredményeit az elmúlt hét végi országos szabadfogású bajnokságon. Vegyük sorjába... A 48 kg-osok között rajtolt Márh- ta felkészülése nem volt zavartalan. Ötödik helyezése így sem kudarc, de ő ennél többre képes. Koós Lajos a 62 kg-ban Szalontai „feljebb- vándorlásával” nemcsak dobogóra, hanem esetleg annak tetejére is felállhatott volna, ha ... Ha nem jön közbe egy váratlan esemény az előcsatározások során. A hónvédos Gellénnyel „gyú- -rás” közben összefejelt, ál- lán jókora seb keletkezett. (Szándékosságról szó sem volt, már csak azért sem, hiszen ellenfele egykor szintén orosházi birkózó volt.) így sérülten csak a 4. helyre futotta Koós erejéből. Mészáros negyedik helye kitűnő eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy igazi súlycsoportja a 90 kg. A másik „mázsás” fiú, az egyik Heg- biztosabb pontszállító, Horváth Mihály, makacs sérülése nem jött rendbe, a mérlegelésig, és így nem indulhatott. A szakvezetés és a versenyzők keseregnek. Két negyedik hely és egy ötödik — a körülményeket mérlegelve nem tekinthető kudarcnak. Sokkal inkább ösztönző tapasztalatnak. V. Z. Két győzelem az HSZK-ban Két mérkőzésre az NSZK- ba utazott a közelmúltban a Bcs. Előre Spartacus NB I-es női kézilabdacsapata. Mindkét találkozót az SV Wald- hof-Mannheim csapatával játszották. Az első találkozón 500 néző kísérte figyelemmel a meccset, amelyen a lilafehér csapat a következő ösz- szeállításban szerepelt: Bje- lik — Laczó 4, Rácz 2, To- bakné 3, Jakab 3, Csulikné 8, Kisuczki 2. Csere: Araczki (kapus), Varga 4, Oláh, Hegedűs, Nagy. A végeredmény 26—12 (13—5) a csabaiak javára. Ezen a találkozón kiváltképp Csulikné átlövései és Jakab beállós góljai arattak tetszést. Két nappal később a visz- szavágón még nagyobb gólarányú győzelmet arattak a lila-fehérek: 32—15 (17—5). Ezúttal Csulikné 10, Tobakné 5, Jakab 5, Kisuczki 4, Varga 3, Rácz, Laczó 2—2 és Nagy 1 gólt lőtt. Ezen a találkozón már a kapusok is remekeltek. * * * Ma az NB I-es bajnokság 10., elmaradt fordulóját játssza a lila-fehér csapat Dunaújvárosban. Mindkét együttes azonos pontszámmal áll a tabellán, a csabaiak csupán gólkülönbséggel előzik mef a dunaújvárosiakat. A mérkőzésről így mindenképp elmondható, hogy háromesélyes. ÉDOSZ-majális Sarkadon Igaz, a majális pontosabb jelentése szerint májusi szabadtéri (tánc) mulatságot jelent, eszünkbe jut azonban róla a vidám szórakozás is, mint amilyen például vasárnap délelőtt volt Sarkadon. Bár a cukorgyári sporttelepen a főszerepet a sport» játszotta, de az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete megyei tömegsportnapján nem hiányzott a lacikonyha, a harsogó rockzene sem. • Tíz óra múlt. Az atlétikai pályán éppen befejeződött a súlylökés. Pozojevich 'Lajos, a házigazda Sarkadi Cukorgyár munkaügyi osztályának vezetője letörölte homlokáról a verejtékcseppeket, majd kipirulva mondta: — 8,60-at dobtam. Ezzel nem veszélyeztetem a világcsúcsot, de nem az eredmény a lényeg. Néhány évvel ezelőtt abbahagytam a futballt, a mozgás azonban hiányzik, ezért, ha lehet, mindig sportolok valamit. — Egy volt NB Ill-as játékos nem „fér” be az üzemi csapatba? — Most, az előbb szóltak, hogy mégis menjek játszani. Kétszer kikaptak ... Sebaj, a lövészetben még van esélyünk, abban évek óta mi vagyunk a legjobbak. Azt beszélik, most igyekezzünk; mert jövőre már nem lesz megyei sportnap. Jót kortyol a hűsítőből, majd a kispályás csapat felé int kérdően: — Akkor vetkőzlek? A pálya egyetlen színes kavalkád. Nem csoda, csaknem ötszázan érdekeltek valamely küzdőhelyen, és sokan vannak, akik családostól jöttek Sarkadra. A labdarúgótorna irányítója lapunk tudósítója, Burás István. Nemigen ér rá beszélgetni, rengeteg a dolga. Annyit azért megjegyez: A fcrfi kispályás labdarúgódöntőn a csabai baromfiipariak kapusa ment a söripari csapat támadói elől Fotó: Gyarmati József □ asztalitenisz A Bcs. Konzerv felnőtt férfi asztaliteniszcsapata az NB Il-es csb-n sorrendben negyedik győzelmét aratta Miskolcon, a DVTK ellen 14:11 arányban. A mérkőzés végig nyílt volt, 8:5-ös csabai vezetés után 9:9, majd ll:ll-re alakult az eredmény. Ezután Szosznyák, Sajben és Balogh zsinórban megnyerte utolsó mérkőzését. A csabai győztesek: Szosznyák 5, Botyánszki 4, Balogh 3, Czina, Sajben 1—1. A Bcs. Konzerv csapata így a ^bajnokság befejezése előtt egy fordulóval — az utolsó fordulóra ma kerül I sor Budapesten a 2. sz. Épí- I tők csapata ellen — túltel jé- I sítette a kitűzött célt. A zá- I rómérkőzés eredményétől I függetlenül a konzervesek az I 5. hely biztos várományosai. I Röviden A tavasz, s a kora nyár meggyorsította a mezőbcrényi új általános iskola mellett létesülő tornaterem építését. Az építők ígérete szerint az ősszel már birtokukba vehetik a diákok a megye „első számú” tornacsarnokát, amely 42x26 méteres lesz, vagyis a szabvány kézilabda- pálya is befér. Sőt ezen túlmenően a nézőknek is jut hely, hiszen egy kisebb lelátót is terveztek hozzá Fotó: Jávor Péter 0 A Budapest—Vidék öreg- I fiúk-mérkőzés is a képernyőn. I Bővült a Magyar Televízió I szombat délutáni—esti sportmű- I sora. Az 1-es adásban a 17.55. I órakor kezdődő és 18.10 óráig I tartó negyedórás összeállítással I kezdődik, amely feleleveníti a I magyar—angol futballpárviadal I történetét. Ezután a 2-es prog- I ramban lesz 18.25-től 19.20-ig — I a Budapest—Vidék öregfiúk lab- | darúgó-parádé. Ezután ismét az I l-es programé a ,,szó*\ 19.50-kor I kapcsolják a Népstadiont, ahon- I nan a Magyarország—Anglia vi- I lágbajnoki selejtezőt közvetítik. I £ A DÉLÉP rendezésében a j hét végén ökölvívó rangsorver- i seny zajlott Szegeden. Ezen a békési Csuta első, Bolla pedig 3. lett. Ugyanakkor Mezőköves- I den rendeztek versenyt, ame- j lyen a Békési SE két sportolója, i Sipiczki és Héczei bronzérmes ; lett. # A kézilabda ORV női me- I zőnyében a Bcs. Előre Sp. csa- I pata 12—ll-re kikapott a Cse- I peli gárdától. A fiúk 22—17-re I kaptak ki ugyancsak a csepe- 1 liektől. — A szakma sportünnepe I ez minden évben! • Mégis arról „suttognak”, hogy megszüntetik, említjük Szabó Sándornak, az ÉDOSZ megyei titkárának. — Erről szó sincs. A keveseknek, nagy költséggel szervezett• versenyeket szüntetjük meg. Tizenegyedik éve hirdetjük meg a szakma sportvetélkedőjét. Ezalatt olyan hagyománya alakult ki, hogy nálunk legalábbis, nagy pofont adnánk a tömegsportmozgalomnak, ha a jövőben elmaradna. Jól beillik a munkahelyi olimpia programjába a szakma vándorserlegéért is zajló versengés. Eddig az Orosházi Baromfiipari Vállalat öt alkalommal lett az összesített győztes. A titkár szavaihoz hozzátehetjük: az orosháziakkal együtt mindenki, aki csak néhányszor is sportmezbe öltözött. (fábián) i • Eredmények. Kispályás labdarú- i gás. Férfiak: 1. Bcs. Baromfifel- 1 dolgozó, 2. Söripari Kirendeltség, I 3. Gyomai Sütőipar. Nők: 1. ? Sarkadi Cukorgyár, 2. Oh. Ba- j romfifeldolgozó V., 3. Gyomai | Sütőipar. Kézilabda. Férfiak: 1. j Gyulai Húskombinát, 2. Sarkadi j Cukorgyár, 3. Oh. Sütőipar. I Nők: 1. Bcs. Konzervgyár. 2. I Gyulai Húskombinát, 3. Oh. Ba- j romfifeldolgozó. Sportlövészet. I Férfiak: 1. Sarkadi Cukorgyár. I 2. Gyomai Sütőipar, 3. Oh. Ba- I romfifeldolgozó. (Ugyanez volt a I sorrend a nőknél is.) Egyéniben I Kiss János és Nagy Zoltánné j bizonyult a legjobbnak. Atlétika: I A nőknél Bagi Anna (Oh. Ba- j romfifeldolgozó) szerepelt a leg- I jobban, megnyerte a 100 és 200 j m-es futást és a távolugrást. A J férfiak versenyein Kiss Csaba I (Sarkadi Cukorgyár) első lett a j 200 és a 400 m-es futásban. A sportnapon ..Kiváló Snort- j munkáért" plakett kitüntetésben j részesült: Jakubovich Sándorné, ’ Burás István, Mózes Ferenc. Ku- \ tasi Mátyás és Kiss János, t ..Eredményes’ Sportmunkáért’ j plakettet kapott: Farkas András- • né, Ödor Károly, Eovassv f György, Hermann Imre és Gaj- ! dács György. Holnaptól: díjugrató 0B Orosházán Mint hírül adtuk, hosszú idő óta a legrangosabb lovassportesemény kezdődik holnap délelőtt Orosházán. Pénteken, szombaton és vasárnap az Új Élet Tsz csanádapácai út melletti pályáján rendezik meg az 1981. évi országos díjugrató bajnokság nyitó fordulóját. Véglegessé vált, hogy 170 versenyző nevezett, akik 200 lovon veszik fel a küzdelmet. Mint a rendezők elmondták, ezúttal kizárólag díjugratás szerepel a programban, tehát sem ügető, sem galoppversenyek, illetve bemutatók nem lesznek. Lesz viszont tombola, melynek főnyereménye egy tenyész vemhes koca. A verseny részletes programja. Június 5., péntek: 1981. évi országos kezdő lovak díjugratása, 120 cm: 1980. évi országos kezdő lovak díjugratása, 120 cm; junior díjugratás, 120 cm; ifjúsági díjugratás, 120 cm; kezdőből kizárt és 120 cm-en han- dicapelt lovak díjugratása, 130 cm: díjugratás, 130 cm. Június 6., szombat: 1981. évi országos kezdő lovak díjugratása, 2. forduló, 120 cm; kezdőből kizárt. 120 és 130 cm-en handicapelt lovak vadászugratása, 140 cm; ifjúsági díjugratás, 130 cm; felnőtt csapatverseny (két forduló), 140 cm. Június 7. vasárnap: 1980. évi országos kezdő lovak díjugratása, 120 cm; junior díjugratás, 120 cm; ifjúsági egyéni és csapatverseny (egy forduló), 120 cm; díjugratás, 150 cm; ki- tartásos verseny. A versenyek mindhárom napon délelőtt 9—12 óráig, délután 13.30-tól 18 óráig zajlanak. ORV forduló Szolnokon Húrom korosztály ORV- fordulóját rendeztek Szolnokon, amelyen nyolc szakosztály legjobb úszói álltak rajtkőre. A legkisebb — delfin — korosztályban a gyulai Annus Szilvia két versenyszámot is megnyert, először az 50 méteres hátúszásban, májd a 200 méteres gyorsúszásban diadalmaskodott. A tótkomlósi Szilágyi Lajos két ezüstéremmel büszkélkedhet: a 100 és 200 méteres gyorsúszásban. Ugyanebben a korosztályban a gyulai Csomós és Bujdosó bronzérmes, a békéscsabai Varga szintúgy. Az úttörő korosztályban csak Cseke és Valki (mindkettő GYSE), ért el dobogós helyezést, egyaránt bronzérmesek. A gyermek — 13—14 évesek — szerepeltek a legjobban. Jeszenszky Attila (GYSE) megnyerte a 200 méteres gyorsúszást, ugyanitt Szigeti (Bcs. Előre Sp.) harmadik. A leányok hasonló távján a gyulai Török Mariann ugyancsak bronzérmes volt. Fábry (GYSE) az 50 méteres hátúszásban 2., Tóth (GYSE) pedig a 100 m gyorson 3. Haász (GYSE) mellúszásban ért el ^harmadik helyezést, a békéscsabai Nemes Zoltán viszont egy ezüst- és egy bronzérmet nyert — 400 mérés vegyesúszásban, illetve az 50 méteres hátúszószámban. A lányok közül a gyulai Révész Irma kétszer volt dobogós: 400 méteres vegyesen 2., 50 méteres háton 3. Felföldi (GYSE) 200 méter mellúszásban ezüstérmes volt. A vegyesváltókban két ezüst jutott a Békés megyeieknek. A fiúszám eredmény- hirdetése után a békéscsabai Matuska, Kása, Nemes, Szigeti összeállítású, a leány- eredmény-hirdetéskor pedig a gyulai Révész, Felföldi, Sebestyén, Török összeállítású csapat állhatott dobogóra. A pontversenyben a gyulai delfin fiú- és leánycsapat egyaránt harmadik lett, az úttörőknél viszont csak a gyulai leánycsapatnak sikerült ugyanez. A gyermekkorosztályban a fiúknál a Vasas Izzó mögött 2. GYSE ..., 4. Bcs. Előre Sp., a lányoknál viszont a KSI nyert, ugyancsak a gyulai csapat előtt. Lakótelepi focibajnokság A városi úttörőelnökség, a városi tanács testnevelési és sportfelügyelősége, és a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház focizni hívja a békéscsabai általános iskolás korú srácokat. A megye- székhely több pontján, az iskolai sportpályákon rendezik meg a nyári szünidő alatt a lakótelepi kispálypás focibajnokságot. Aki szeretne benevezni, az keresse fel barátait, iskolatársait, és alakítson legalább nyolctagú csapatot. Válasszatok csapatkapitányt, aki a június 8-án délután 4 órakor az ifjúsági házban sorra kerülő megbeszélésen részt vesz, képviseli társait. Két korosztályban lehet benevezni, az elsőt a 10—12 évesek, a másodikat pedig a 12—14 évesek alkothatják. A mérkőzéseket a nyol- cadikai megbeszélésen kihirdetett napokon kell majd megtartani neves labdarúgók és sport- szakemberek vezetésével. A döntőt augusztus 20-án rendezik meg, amelynek végén a ~rende- ző szervek egyéni és csapatdíjait adják át a legjobbaknak. Románia— Norvégia 1-0 (O-Ó) Bukarest, 54 000 néző, vezette: Gökset (török). Góllövő: Ticlea- nu (67. perc). A vártnál „göröngyösebb” román győzelem azért született ilyen nehezen, mert a hazaiak csatár.játéka messze maradt a várttól, a megszokottól. Elsősorban a két szélső jelentett kevés veszélyt, inkább az előkészítésből vették ki részüket. fl Magyar Hírlap Kupáért Az ötödik alkalommal meg-* rendezett Magyar Hírlap Kupa országos kispályás labda- rúgó-mérkőzéssorozat Békés megyei döntőjét szombaton Békésen, a városi sporttelepen, tíz csapat részvételével rendezte meg a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága. A két ötös csoportban körmérkőzések után a két győztes — a négyszeres bajnok megyei tanács és az először induló MSZMP MB — küzdöttek az első helyért; az MSZMP MB csapata 2—1-re legyőzte a megyei tanács együttesét. A győztes csapatban a*következők szerepeltek: Petri — Kovács, Priskin, Győré, Szabó, dr. Forrai, Karaba, Szamosi, Kárpáti és Hütter. Ők utaznak a Magyar Hírlap Kupa országos döntőjére. Úszétanfolyamot szervez a Békéscsabai Előre Spartacus 6—10 éves fiúk és leányok részére Békéscsabán, az Árpád fürdőben. Jelentkezni lehet az uszodában mindennap délután 14 és 18 óra között Ju- hásr Lászlóné Tóth Margit edzőnél. Két turnus indul a nyári iskolai szünet alatt: június 15— július 4., Illetve július 6—25. között. Totótippjeink 1. G.-MÁVAG—MÁV E. 1 x 2.22. Volán—Kecskemét xl 3. Dorog—Szegedi D. 1 4. Bábolna—Sabaria x 2 5. Rákóczi SE—PVSK x 6. Komló—Olajbányász 1 x 7. Szabó L. SE—Saigót. x 8. Sz. MÁV MTE—Misk. 1 9. Lazio—Cesena 1 10. Palermo—Verona x 1 11. Rimini—Milan 2 12. Taranto—Pisa x 1 13. Varese—Sampdoria x 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Lanerossi—Foggia 1 15. Szarvas—Lehel SC 1 46. Nagybátony—DUSE 1 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Uekes megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki- adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítö postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. ! A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.