Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-13 / 110. szám
1981. május 13., szerda o Csehszlovákia — vadászparadicsom Június a vadászat hónapja Csehszlovákiában. A statisztikai adatok szerint a Cseh és a Szlovák Vadászszövetség 130 000 tagot egyesít, ök gondoskodnak a 11 600 000 hektárnyi vadász- területről. A Cseh Vadászszövetség egy-egy tagjára 58 hektár vadászterület jut, a Szlovák Vadászszövetség minden tagjára fejenként 109 hektár jut. Sok kötelességük közül említsük meg az állatok téli tetetését, ehhez a takarmány beszerzését, a nehezen hozzáférhető terepen a fű lekaszálását, a mesterséges fácánkeltetést és -nevelést, a tojások kiszedését a fenyegetett fészkekből. A vadászoknak újabban különleges gondot okoz, hogy az apróvad nevelése mind gyakrabban kerül összeütközésbe a mezőgazdasági termelés érdekeivel. A nagyüzemi mezőgazdaság összefüggő, nagy vetéstábláin mind kevesebb a mezei boAz erdő örök szimfóniája Téli mezeinyúl-fogás: a Cseh Vadászszövetség tagjai 30 000 élő nyulat exportáltak tavaly Franciaországba és Olaszországba kor, a mezőket szegélyező kis erdőrész, fa- és bokorcsoport, amely az apróvadnak természetes búvóhelyet nyújt. Az intenzív műtrágyázás és a védőpermetezés sem járul hozzá az állatállomány egészségéhez. Sok mezei nyúl, fácán, őz — különösen a fiatalja — hull el minden esztendőben a betakarítás idején, mert a gyors aratógépek elől nem tudnak elmenekülni. Az apróvad elhullásáért persze nem minden felelősség hárítható .a mezőgazdaságra. Része van ebben az utóbbi négy év hűvös, esős tavaszának és nyarának, akárcsak az ipari termelésnek, a nyersanyag-kitermelésnek és az útépítésnek. Az apróvad védelme érdekében riasztóberendezéseket telepítenek, s főleg úgy szervezik az aratást, hogy az a szántóföldek közepéről induljon a földek pereme felé. Ha viszont a kombájnokat csoportosan vetik’ be, azok újabban a földek egyik széléről indulnak az erdő irányába. Fontosnak tartják a bokrok ültetését a mezőgazdasági szempontból kihasználatlan földeken. Növelik a mesterséges keltetőberendezések számát. 1985-ig el akarják érni a 750 000-es fácánállományt. Észak-Morvaország- ban már működik az első mezeinyúl-nevelő farm. A gondok ellenére Csehszlovákiában sokféle vad él, köztük több, másutt már kihalt vagy igen ritka állatfajta. Tavaly az országban 42 800 szarvast, kilencezer dámvadat. 14 700 muflont, 293 000 őzet, 1620 sika- szarvast, 256 virginiai szarvast, 1690 hegyi zergét, 686 hiúzt, 479 medvét, 924 ezer mezei nyulat, 992 000 fácánt. 275 000 foglyot és 27 000 vaddisznót számláltak össze. A felsoroláshoz hozzá kell venni a fájd-, a nyírfajd-, a daru-, a túzok-, a vadliba- és -kacsa-, a szalonka- és természetesen a vadmadár-: a sas-, az ölyv-, a héja-, a vércseállományt, továbbá a vadon élő házinyu- lat. a rókát, a nyestet, a görényt, a hermelint, a menyétet, a vidrát, az ondatrát. Csehszlovákia exportál élő házinyul^it és fácánt. Az utóbbi időben több külföldi vevő mutat érdeklődést a muflon- és a dámvadvásárlás iránt. Alena Helclová Nemcsak épít — tervez is Ä gépiparban a gyártmány- és a gyártástervezés, . majd a megvalósítás többnyire egy kézben van: ugyanazon vállalaton belül működik a fejlesztő és a technológiai részleg. Ha egy alapvetően új terméket terveznek, a technológusok menet közben foglalkozhatnak az ehhez szükséges gyártási eljárás fejlesztésén. Ha e kétféle tevékenység nincs összhangban — tehát későn és akadozva indul a termelés — akkor a vállalat elsősorban magát okolhatja. Nem ez a gyakorlat az építőiparban, ahol a termék két különböző vállalat, a tervező és a kivitelező produktuma, de a dolgok menetébe még az építtető és a beruházó is beleszól. E több szereplős játékban mindig lehet kire mutogatni — s a végeredmény: kellően elhúzódik az építési folyamat. A felesleges láncszemek kiiktatására született döntés módosítja a tervező és a kivitelező vállalatok közötti munkamegoszlást. Eszerint két lépcsőben, de legkésőbb 1983. végéig a kivitelezőknek maguknak kell elkészíteniük épületeik megvalósítási terveit. A változás tartalmának ismertetése előtt azonban kanyarodjunk vissza az eddigi gyakorlathoz. A tervező mindig épületben gondolkodott. A beruházó megbízásából előbb a programszintű előtervet, majd a műszaki tervet készítette el. Igaz, hogy ennek alapján meg lehetett építeni a házat, de magát az iparosított építést nem tervezte meg senki. Ráadásul az elkészült dokumentációt nemegyszer kifogásolta a kivitelező, olyannyira, hogy újra iehetett kezdeni a tervezést. A bűvös szó: iparosított építés. Ez egyben rendszerelvűséget is jelent, vagyis olyan katalógusba foglalt komponensek, alrendszerek összességét, amelyek ipari módszerrel sorozatban készülnek, belőlük mégis gazdag variációval állíthatók össze az épületek. (Ez idáig hazánkban egy ilyen komplett rendszer van; iskolák, óvodák építésére — a neve: CLASP. A mai házgyárak zárt rendszernek mondhatók, ahol a típuslakás az alapegység, tehát sok elemből, kevés variáns állítható ösz- sze.) Az új munkamegosztás: a kivitelezőé lesz a gyártmánytervezés (a rendszer megalkotása, továbbfejlesztése) és a gyártástervezés (az építőkomponensek technologizálása) is. A tervező vállalat megrendelési tervet készít : „X kivitelező rendszerével, ilyen épületet kérek”. A kiviteli dokumentáció és . az építés folyamatát megszabó úgynevezett organizációs terv már a kivitelezőnél készül. Ezek után nincs más hátra, minthogy a kész elemekből összeszereljék az épületet.. Most már leírhatom azt is, hogy mit fed a munkamegosztás változásának, említett két lépcsője: az első 1981. december 31-ig az organizációs tervezést kell átvennie a kivitelezőnek a tervezőtől, míg 1983. végéig a teljes megvalósítási terv készítését. Végül ejtsünk szót két további kívánalomról. A racionálisabb építési folyamatot át kell hatnia a vállalkozási szellemnek. Miután a munka zöme a kivitelezőnél összpontosul, vállalkozásra a lehetősége is nagyobb, mint korábban volt. A tervező vállalat pedig a maga építész szemléletével talán jobban érvényesítheti a funkcionális és az esztétikai elveket. Ez lenne a másik kívánalom. A kettő összefügg, mert ha a főszereplővé elő- iépett kivitelező továbbra is a maga szűk építéscentrikus érdekeit védi, akkor nem születnek jobb és szebb épületek. Németh K. Géza Az ember átalakítja a természetet, igényének megfelelően változtatja környezetét. céljainak eléréséhez „fogja igába” a természet erőit. Harsogó zöld búzatáblák mellett visz a vonat, igazolva az előbbieket. Azután egyik pillanatról a másikra változik a táj: elhagyott agyagbánya. Mintha dühödt ősállatok szaggatták volná fel a föld húsát. Tátongó nyiladékok, amelyeket mára már felnyurgult, elpusztíthatatlan gyomok vettek birtokukba. És ami még rosz- szabb, a közeli téglagyár égnek ágaskodó kéményéből szürke-fekete füsttömeg tódul elő, az eszeveszett szél pedig hordja a tüdőre nehezedő ködöt szanaszét, beterít vele eget-földet, mindent, amerre a szem ellát. Föl-föl gyorsan a vonatablakot! Menekülnek a töltésszegélyre tévedt őzek is. Azt mondják, az őzállományt rendszeresen a termőterület eltartóképességéhez kell igazítani. Magyarul, ez szépen fogalmazva lét- számapasztást jelent. Ezzel szemben a viperát, mint kipusztulással fenyegetett állatfajt, minden mennyiségben védelem illeti. A tájvédelmi körzetek egy részében a széltől is óvják a mocsári fenyőt, amely milliószám tenyészik a Szovjetunióban. Ugyanakkor a föld mélyét ásványkincsek reményében, feltáró kutatók olykor a kul- türtájat sem kímélve, gázolnak a gáz után, toronyiránt, a vetésen keresztül. Sorolhatnánk a példákat vég nélkül, de száz szónak is egy a vége: a célirányos természetátalakító munka nemcsak szükségleteinket, igényeinket elégíti ki. hanem — salakjával, nem kívánt melléktermékeivel, kedvezőtlen következményeivel — meg is keseríti életünket, veszélyezteti egészségünket, jövőnket. Eltünteti, elnyeli tájképi értékű. kies területeinket. Átalakul, sőt nem ritkán elpusztul a termőhelyek őshonos, eredeti növény- és állatvilága. Kedves és ártatlan mezei virágaink helyett növényvédő szereken „hízó” gyomok ütik fel a fejüket, méhek és katicabogarak helyett a rovarirtó szereket is túlélő kártevők szaporodnak. Nagyon sokan mindezekből azt a következtetést vonják le, hogy kár volt és ma is fölösleges a természeti folyamatokba beavatkozni, mert csak veszedelmeket hozhat ránk, be nem látható következményekkel, a biológiai egyensúly megbontása. Félig-meddig ez így igaz is. De nem erről van szó. Magyarországon ma már 1300 kilogramm gabona és 140 kilogramm hús jut egy- egy emberre az éves mező- gazdasági termelésből. Ezzel a teljesítménnyel hazánk nemzetközileg is az élenjárók közé küzdötte fel magát. Igaz. nem sportból. A hazai ellátás növekvő igénye, az export fokozódó követelménye szorította erre a produktumra népgazdaságunkat. Tudni kell, hogy húsz évvel ezelőtt egy-egy hektár föld csupán a felét adta mai hozamainak' egy-egy mezőgazdasági dolgozó legfeljebb a negyedét termelte meg annak, amire most képes. Ehhez lehetőséget viszont éppen az ember természetát- alakító munkája — a műtrágyázás, a kémiai növény- védelem, az új növény- és állatfajták bevezetése — teremtette meg. A természetátalakítás természetes velejárójának kell hát tekintenünk mindazt, amit nem valami szívderítő képként vázoltunk fel írásunk első felében? Részben. Az emberi létfenntartásra hivatkozva ugyanis, bűnös dolog lenne e létet alapjaitól — az oxigéndús levegőtől, az egészséges termőföldtől, és így tovább — megfosztani. A szükséges mértékre nem tekintő, a szervesanyag-visz- szapótlással nem törődő műtrágyázás tudniillik, előbb* utóbb a termőtalaj pusztulásához vezet, a nyakló nélkül adagolt gyom- és rovarirtó szerek az életfeltételeket kedvezően befolyásoló tényezőket is „mérgezhetik”. A megfelelő időben, megfelelő mértékben, vezérlőelv betartásától immár nemcsak környezetünk, vele együtt jövőnk is alapvetően függ. Világos kell, hogy legyen: ezt a kérdést nem lehet a továbbiakban vagy csak a termelést irányító mérnök, vagy csak a természetvédő idealista szemével nézni. Arra van szükség, hogy gondjainkat, az összefüggések rendszerének ismeretében a következmények számbavételével oldjuk meg. Való igaz. hogy országunk legnagyobb természeti erőforrása a termőföld. Ennek a földnek azonban századik ükunokánk ükunokáit is el kell tartania, olyan körülmények között, amikor már kétszer-háromszor annyi ember él majd a földön, mint ma. Ehhez persze a talajok természetes termőképességét is fokozni kell. Ehhez meg kell oldani azt, hogy a növénytermesztés egyre növekvő feladatait teljesítő agrokémia kedvezőtlen hatása legfeljebb csak az elviselhető szintig terjedjen túl a termőhelyen. Azt, hogy. a melioráció ne csak a fölösleges vizek elvezetését, hanem azok tározását és szükség szerinti visszavezetését is jelentse. Hogy a föld mélyét kutatók mindössze annyit tegyenek használhatatlanná a termőföldből, amennyi eredményes munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges. Meg, hogy fáinkat se lehessen — többek között — ilyen-olyan ürüggyel halomba vágni. Azt kell ugyanis nagyon jól megértenünk, és a gyakorlatba átültetnünk, hogy természet átalakítás és természetvédelem nem egymást kizáró fogalmak, hanem ugyanannak' a folyamatnak — az emberi létfeltételek folyamatos és bővített újratermelésének — két oldala. Mégpedig olyan két oldala, amelynek elválaszthatatlan- ságáról negatívumok egész sora győz meg ma még bennünket. És nincs más rajtunk kívül, aki a kedvezőtlen jelenségek számának növekedését megállíthatná! Kőváry E. Péter Szójakonzervek Szigetvárról Kétéves kísérletezés eredményeként elkészültek az első hazai szójakonzervek a Szigetvári Konzervgyárban. A Konzervipari Kutató Intézettel közösen kidolgozott receptek szerint a baranyai üzemben hétféle új terméket — készételeket, illetve köretet és salátát — készítettek szójababból, amelyben mint köztudott — az emberi szervezetnek szükséges valamennyi alapvető fehérje megtalálható. A natúr szóján kívül gyártottak babsalátát, szójababos finomfőzeléket, mecseki szójababfőzeléket, paradicsomos és gombás szójababot is. A konzervek választékát bővítő szójás ételeket az ország nyolc FÜSZÉRT-vál- lalata hozza forgalomba. A magyar szójakonzerv határainkon túl is érdeklődést keltett. A Német Demokratikus Köztársaságból tíz vagon szójás finomfőzelékre érkezett megrendelés, s rövidesen útnak" indítják az első szállítmányt. A téglagyári nehéz fizikai munka — legalábbis Békéscsabán — már a múlté. Az új üzemek teljesen automatizáltak, a régebbieket pedig a lehetőségekhez mérten korszerűsítik, és gépekkel segítik az emberek munkáját. Képünk a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat 2. számú békéscsabai gyárában készült, ahol a készáru mozgatása targoncákkal történik az udvaron Fotó: Veress Erzsi
